Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-17 / 141. szám

A KÓRHÁZRÓL TÁRGYALNAK Pénteken délelőtt 9 órai kezdettel ülést tart a városi tanács vb. a kis tanácsterem­ben. Napirendre ezúttal a ceglédi kórház működése, a bérezés és a szociális ellátás, valamint a körzeti rendelők helyzete kerül. Ezután egyéb ügyekről tárgyal a vb. DÍJNYERTES kirakat PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 141. SZÁM 1971. JÚNIUS 17., CSÜTÖRTÖK A KOCSÉRI ÚJ ÉLET TSZ-BEN Dúsan fizető paradicsom- és paprikaföldek Kedden szedték első szállítmányt Az úttörőmozgalom megala­kulásának évfordulója alkal­mából országos kirakatver­senyt rendeztek, amelynek célja az ifjúsági mozgalom eredményeinek propagálása volt. Cegléden a 157-es (cit­romházi) bolt kirakatának rendezője, Király Endre, a megyei első díjat érdemelte ki. ötletes megoldással ren­dezte be a kirakatot. Munká­jának címe: az úttörőmozga­lom mint a szocialista ember formálója. A mozgalom fenn­állása óta elért eredményekre hívja fel a figyelmet. Május végén autócross ver­senyt rendeztek Cegléden a vásártér melletti hepehupás versenypályán. Tizennégy ko­csi állt rajthoz a felzásziózott pálya szélén. Három kategó­riában folyt a verseny. A ceg­lédi versenyek jó híre sok vi­déki versenyzőt vonzott váro­sunkba. Csepelről, Szentesről, Budapestről, Hódmezővásár­helyről jöttek. A pálya hossza több mint ezer méter volt, ami szokatlan a ceglédi verse­nyeknél. Az I. kategóriában a 600 köbcentiméteres kocsikkal versenyzők közül a szentesi Lakatos János lett az első. A II. kategóriában az 1000 köb­centiméteres kocsik gazdái versenyeztek. Meggyes Ferenc csepeli versenyző vitte el a pálmát. Az 1000 köbcentiméter feletti III. kategóriában ceg­lédi győzelem született: Varga Ferenc, a klub vezetőségi Tag­ja érte el az első helyezést. A női versenyzők közül Lakatos Jánosné szentesi részvevő bi­zonyult a legjobbnak. A vál­tozatos versenypályának mint­egy 50 százalék^ szlalom volt. Aki ismeri a, járás mező- gazdaságát, az tudja, Kőcser a paradicsom hazája. Az itt A hepehupás terep sok ügyes­séget kívánt a versenyzőktől. A helyezettek között értékes tárgynyereményeket osztottak ki. A múlt vasárnap a ceglédi autósok béketúrát rendeztek Dunaújvárosba és Székesfe­hérvárra. A jó időben kelle­mes volt a városnéző séta mindkét helyen. Dunaújváros­ban a szocialista építkezés szép példáit tekintették meg, míg Székesfehérvár régi, pati­nás épületeivel, hangulatos ut­cácskáival megkapó látványt nyújtott. A felszabadulási em­lékművön elhelyezték koszo­rújukat a békehónap alkalmá­ból. Ugyanezen a napon szépen szerepeltek a ceglédi verseny­zők a gyöngyösi autóklub ál­tal Galyatetőn rendezett autós ügyességi versenyen, ahol a szűkre méretezett és a ceglé­dieknek szokatlan versenypá­lyán Varga Ferenc harmadik helyezést ért el. Június utolsó szombat-vasárnapján a ceglé­di autósok Veszprémbe láto­gatnak, majd a Bakonyon ke­resztül térnek vissza Cegléd­re. B. L. élő parasztemberek sok hasz­nos tapasztalatra tettek szert az évek során, s a paradi­csomtermesztés megalapozta a kocséri Űj Élet Termelőszö­vetkezet jó hírét, anyagi biz­tonságát. Az idén is nagy területen, százötven holdon termelnek paradicsomot. Az ötven tagú kertészeti brigád mellett a Püspökladányból szerződte-1 tett húszfőnyi munkacsapat végezte a szükséges munká­kat. Technikusok, szakem­berek irányítják a kertészet­ben folyó munkákat. A dol­gozók közül többen szakmun­kások. A tavalyi szezonkezdéshez képest az idén két héttel korábban kezdték a para­dicsomszüretet. Kedden szedték le az első szállítmányt, amelyet a MEK vett át, kilónként harminchá­rom forintért. Szállítanak majd exportra is, de a ter­més java a kecskeméti kon­zervgyárba kerül. Háromszáz vagonra szerződtek. A gyár léüzemet állított fel a tsz- ben. Tartálykocsikkal szál­lítják el a paradicsomlevet. A tsz vezetői úgy terve­zik, hogy a gyárba menő paradicsom nagy részét a főszezon előtt átadják. Július közepén már naponta nyolc-tíz vagonnyit szednek le, és a hónap vége felé tizenöt vagonnyit. Sikerül széthúzni a szezont, nem érik be egy­szerre az egész termés, nem okoz fennakadást, s ez még azzal az előnnyel is jár, hogy a gyár a szezon elején és vé­gén tíz százalék felárat fizet, így akarván szabályozni a szállításokat. Átlagosan kétszáz mázsás átlagtermésre számítanak, de a fóliás területről holdanként háromszáz mázsát remélnek. Az eddigi tapasztalat szerint a fólia alatt nevelt para­dicsom holdanként 160— 180 ezer forintot hozott, négyzetméterenként het­ven forintot! Igaz, munkaigényes növény, de megéri a bajlódást, hiszen nagy hasznot hoz, súlyos mil­liókkal gyarapítja a tsz bevé­telét. A paprika szedését is ezen a keddi napon kezdték meg a fóliasátrak alól. Egyelőre még darabszámra veszi át a MÉK. összesen húsz holdon termelik, ebből tíz holdon a Kalifornia csodáját. Ennek je­lentős részét exportálják. T. T. Muzsikáló gyerekek Az állami zeneiskolai okta­tás lassan két évtizedes lesz Abonyban. A nagyközség ze­neiskolájában több mint há- ropiszáz gyerek tanul, elsajá­títja a zene ismeretét, szere- tetét. Az új tanévre sok je­lentkezőt várnak. Programdús klubélet Hepehupás versenyterep AUTÓCROSS, BÉKETÚRA Kézilabda NB II NYÁRON­Cégiéi Építők—Hunyadi SE 24:11 (10:3) keményen védekeztek és tá­madásaik is tervszerűek vol­Brrentri darabos is van Cegléd: Szalisznyó — Vass, Jónás, Godó, Szabó Z., Bálint, Szalkay. Csere: Szrapkó — Rossi, Juhász, Deli. Gólszerzők: Bálint (8), Vass (5), Jónás (3), Szalkay (3), Sza­bó Z. (3), Godó (3), Rossi (1), Juhász (1). A lendületesen kezdő Épí­tők percek alatt több gólos előnyre tett szert a játék las­sítására törekedő Hunyadi el­len. A vendégek első góljukat 5:0 után szerezték. A Cegléd a második félidő elején ki­engedett, feljött a Hódmező­vásárhely. A hajrá ismét a hazaiaké volt, a csapat meg­érdemelten és biztosan sze­rezte meg a győzelmet. A találkozó jelentős részé­ben a ceglédiek irányították a játékot, jól is játszottak, Teke NB II Építők-győzelem a ceglédi rangadón Két ceglédi csapat találko­zott az elmúlt fordulóban. A helyi rangadót a hazai pálya előnyét élvező Építők bizto­san nyerte, bár mindkét együttes az előzőekhez képest tnérsékeltebb eredményt ért fel. Ceglédi Építők—Bem SE 6:2. 2449:2362. Jók: Rónaszéki (431), Ki­rály (418), Raffai (417), Il­letve Papp (431), Miklai (393). tak: Jók: Szallsznyó, Bálint, Vass. A tavaszi idényből még két forduló van hátra, mindkét­szer idegenben mérkőzik az együttes. TJ. L. Van, aki befőttesü vegeket vásárol, epret, cseresznyét, borsót tesz el a téli napokra. Vannak olyanok is, akik a téli tüzelőről igyekeznek nagyon is időben gondoskodni. Most ve­szik, most szállíttatják haza a TÜZÉP ceglédi telepéről. A TÜZÉP-telep felkészülve fogadja a nyári vevőket. Szén­hegyek magasodnak az udva­rán, farakások várják a to­vábbszállítást. Szénből —mint mondták — hét fajta közül választhatják a megfelelőbbet. A kedvelt berentei darabos fajtából is van a telepen. A telep biztosítja az utal­vánnyal rendelkezők készle. tét. A korábbi évekkel ellen­tétben már most a szeptembe­ri utalványokat is beváltják. A PEVDI ceglédi, Kossuth Ferenc utcai részlegének gépparkját az idén korszerűsítettek. Az elavult varrógépek helyett gyors fordulatú NDK-varrógépeket kaptak. — Anka Jánosné és Tóth Sándorné exportra készülő lakk-kabátokat varr. Foto: Apáti-Tóth Sándor ABONYI KRÓNIKA Javítani kel! a szociális ellátottságon Öltöző, fürdő, étkezőhelyiség kell Ülést tartott néhány nap­pal -ezelőtt az MSZMP abonyi bizottsága. Az ülésen fő téma az ipari termelés fejlődésének, jelenlegi helyzetének vizsgála­ta volt. Ennek kapcsán szó esett a helyi üzemek, munka­helyek szociális ellátottságá­ról, a dolgozók munkakörül­ményeiről. Az elhangzott je­lentés szerint az utóbbi évek­ben a helyi üzemek legtöbbjé­ben kellő gondot fordítottak a szociális és munkakörülmé­nyek javításira. A nehéz fizikai munkát új gépek és berendezések felsze­relésével igyekeztek csökken­teni. Fürdők, öltözők, ebédlők készültek, illetve készülnek ezek után is. A balesetek megelőzéséről kellően gondoskodtak. Termé­szetesen azért még sok helyen akad kifogásolni-, javítaniva­ló. A téglagyárban, a háziipa­ri szövetkezetnél, több ktsz- nél, a kézműipari üzemek leg­többjében még megoldatlan a tisztálkodási lehetőség vagy az j üzemi étkeztetés. A technikai színvonal is több üzemben ja­vítást igényel. Ezeknek a problémáknak a megoldása a következő években várható. Ez a hatodik rendelő Üj orvosi rendelőt és orvoslakást adtak át rendeltetésének. Ezzel hatra emelkedett az abonyi orvosi rendelők száma. Az építkezésre a múlt év elején hozott határozatot a nagyközség tanácsa. A megyei tanács 400 ezer forint anyagi támogatást adott -hozzá. A kivitelezést az abonyi KIOSZ kisiparosaiból alakult építőbrigád vállalta el. Közel 100 ezer forint társadal­mi munkával segített az Üj Világ és a József Attila tsz, a Nagyalföldi Kőolajkutató és Feltáró Vállalat, az építőipari ktsz, a vasipari ktsz és a Volán Tröszt. Foto: Gyuráki Ferenc A vonat megy tovább Az abonyi állomáson megáll a vonat. Fiatal nő hajol ki az egyik fülke ab­lakán, ráköszön az ablak alatt elhaladó férfira. A férfi megfordul. Egyik ke­zében nagy sárga bőrönd, a másik karján négy év kö­rüli kisfiú. Idegenül nézi a köszönőt, aki újból szólít­ja, azután felderül az ar­ca. Az ablak alá lép. — Szervusz, Sándor! Mit keresel itt? — Hazajöttünk — mond­ja a férfi. Arcán keserű vo­nás rándul. — Anyám vár. — Hol a feleséged? — Nem jött. — Látszik a férfi arcán, hogy bántja a kérdés. Így toldja meg a válaszát. — Elváltunk. — És a kisfiú? — Velem marad. Ma volt a hetedik tárgyalás... És te? Ügy tudom, Jászbe­rényben élsz. — Csak éltem. Pesten voltam, most utazom Szol­nokra, haza. Hasonló cipő­ben járok, mint te. — Mióta? — Egy éve. Nem volt jobb megoldás. A vonat már elindult. A nő jól kihajolt, hogy amed­dig lehet, lássa a hazatér­teket. A férfi a távolodó vonat után nézett, mellette topogott a csöpp gyerek. Gy. F. Vásárló Künyvbaráíok Régóta nem volt olyan ered­ményes az ünnepi könyvhét könyvvására Abonyban, mint az idén. A könyvárusító he­lyeken és az alkalmi könyvsá­torban több mint 10 ezer fo­rint értékű könyv talált gaz­dára. Különösen nagy volt az érdeklődés a fiatal írók, köl­tők munkái iránt. A legtöbb fogyott A magunk kenyerén című verseskötetből és az Ahol a sziget kezdődik című novel- láskötetből. Népszerű volt Ga­lambos Lajos: Nyílj meg ég című regénye. Saját gyümölcs, zöldségféle Az ab'onyiák ellátásában évek óta nagy szerepük van a helyi termelőszövetkezeti ker­tészeteknek a kis háztáji ve­teményeskertek mellett. Friss salátát, zöldséget, újburgonyát visznek a piacra, virágból éi friss gyümölcsből is jut a hej lyi igények kielégítésére; Emellett a MÉK-kel történt szerződésüknek is igyekeznek eleget tenni a tsz-ek. »

Next

/
Oldalképek
Tartalom