Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)

1971-06-15 / 139. szám

1971. JÜNIUS 15., KEDD “^Mívlap Építőipar Az igények súlya alatt Kapacitás hiányában; nem találni kivitelezőt; a túlter­heltség következtében; az épí­tő- és szerelőipar ismert prob­lémái miatt... Az össze nem függő mondatrészek nagyon is összetartoznak, azonos eredő­re vezethetők vissza. Az a fe­szültség, amely a beruházási tevékenységben hosszú évek óta uralkodik, erőteljesen be­folyásolja az építőipar mun­káját is, pozitív és negatív ér­telemben egyaránt. A befolyás következményei is kettős elő­jelűek. Adtak 500 milliót Pest megyében az építőipari tevékenység az elmúlt eszten­dőkben erőteljesen fejlődött. Négy esztendő alatt több mint 500 millió forinttal nőtt az épí­tőipar teljes saját termelése, s különösen gyorsan bővítette kapacitását a termelőszövetke­zetek építőipari közös vállal­kozása, az 500 millió forintos növekedésből 200 millió ezekre az egységekre jut. Ami tehát az önmagában vett fejlődést illeti, aligha van ok és alap az elégedetlenke­désre. Mégis bármerre járjon az ember a megyében, minde­nütt panaszokat hall. Létesít­mények sorára nincs kivitele­ző — így például a megyei közegészségügyi és járvány­ügyi állomás széliházára —, hallatszott és hallatszik a pa- naszkodás, s ha végre van, ak­kor a beruházók lassúnak tart­ják a munka menetét — mint a gödöllői szakrendelő intézet, a Csepel Autógyár, az agrár­egyetemi rekonstrukció eseté­ben —, nem megfelelő minő­ségűnek s így tovább. Anélkül, hogy saját mulasztásaik, hi­báik alól felmentenénk az építőket, világosan le kell szö­gezni: az építőiparra neheze­dő nyomás irreálissá tette a mércét, s nem csoda, hogy e mércének nem tudnak megfe­lelni. Nem, mert hosszú éve­ken át a beruházásoknál, fej­lesztéseknél az építőipar — és a szerelőipar is — a második sorban állt, nem kapta meg a szükséges anyagi eszközöket, s csak a legutóbbi egy-két év­ben jutott el odáig, hogy a gé­pesítés számottevőbb lett. A gondok nem lebecsülhető forrása az is, hogy — a me­gyei állami építőipari vállalat­tól eltekintve — az építőipari szervezetek kisüzemi módon, gyakran primitív eszközökkel, módszerekkel dolgoznak, még ma sem voltak képesek kiala­kítani a kellő szervezettséget — sok helyen még a központi anyagtelep is ismeretlen —, nincsenek gépeik stb. Ezért — de nemcsak ezért — minden lényeges igény, beruházási fel­adat elsősorban a Pest me­gyei Építőipari Vállalatra há­rul, s így termelődhet olyan helyzet, amikor a velük szem­ben támasztott követelmények kapacitásukat harminc-ötven százalékkal meghaladják. Elkezdeni és... Ennek a kevéssé ismert ténynek következménye az­után a kép, amely joggal bosz- szantja a tájékozatlant: dol­gozik valahol nyolc ember, a másik építkezésen megint tíz, azután a harmadikon húsz ... Az egyikről a nyolcat hirtelen átrendelik oda, ahol addig tí­zen voltak... a variációk szá­ma rengeteg. Nem sikerült és ma sem sikerül érvényt sze­rezni annak az egyszerű igaz­ságnak, hogy elkezdeni egy beruházást, egy építkezést csak akkor érdemes, ha annak legkedvezőbb idő alatt történő megvalósításához a feltételek nem hiányoznak. Tény az is, hogy a minisz­tériumi és tanácsi építőipar adottságaihoz, fölszereltségé­hez és felkészültségéhez mér­ten túlzottan sokféle építési feladatot látott és iát el; épí­tettek ipari létesítményeket éppúgy, mint mezőgazdasági épületeket, lakásokat, megva­lósítottak oktatási, közigazga­tási, kereskedelmi beruházá­sokat ... E sokféle feladat jó ellátásához a jelenleginél na­gyobb technikai, személyi erő­re lenne szükség — különösen a tanácsi építőipar esetében —, s akkor á számonkéréshez a feltételek is meglennének. Mert napjainkban inkább csak a számonkérésről lehet halla­ni, a feltételek hiányáról ke­veset. Nehéz ugyanis csak a válla­latok mulasztásait, hibáit, munkájuk szervezetlenségét számon kérni, s figyelmen kí­vül hagyni az egyéb okokat. Természetesen van mit tenni a vállalatoknál s más építő­ipari szervezeteknél is. A me­gyei állami építőipari vállalat, bár teljesítménye túl van az évi félmilliárdon, az utóbbi esztendőkben nem volt képes jelentősebben bővíteni tevé­kenységét, nem sikerült a kel­lő mértékben növelni a gépki­használást, a termelékenysé­get. A tanácsi építőiparban a szervezetlenség, az elavult eszközállomány gondja mellé a szétszórtság is társuL Az t építőipari szövetkezetek jelen- tektelen mértékben bővítették csak tevékenységüket, egy ré­szük felett mintha megállt volna az idő, építgetnek, épít­getnek, özönvíz előtti módsze­rekkel, szervezeti rendszerrel. A termelőszövetkezetek építő­ipari közös vállalkozásainál viszont a túl gyors növekedés sokféle visszásságot szült, s miközben a jövedelmek irreá­lisak voltak, a tényleges ter­melés valódi értéke és minő­sége nem emelkedett a kellő mértékben. E hibákat, fogya­tékosságokat látva is meg kell azonban állapítanunk: a me­gyei építőipari szervezetek á legtökéletesebb munka mellett sem képesek a meglevő igé­nyek kielégítésére. Átmenet, de nem megoldás A jelenlegi Ínséges időkben nagy segítség, hogy más me­gyebeli építőipari vállalatok — ipari, egészségügyi, kom­munális létesítményeknél, a lakásépítkezéseknél — „be­dolgoznak”, az igények egy ré­szét kielégítik. Ez azonban — kivéve egy-két nagy ipari építkezést, mint Százhalom­batta — egyrészt nem túl nagy hányad, másrészt nem tekint­hető végleges megoldásnak. Ezek a vállalatok csak addig dolgoznak a megyében, amíg nem akad saját területükön kellően jövedelmező munká­juk, hosszabb távon tehát ka­pacitásukkal számolni nem le­het. Átmenetként fölfogható közreműködésük hasznos, a megoldást azonban nem ez az út kínálja. Rövid idő alatt természete­sen jelentős változások nem valósíthatók meg, de — meg­kezdhetők! A kezdet eredmé­nyeiként foghatjuk fel a töb­bi között a lakásépítés mód­szereinek korszerűsítését — a licencként megvásárolt zsa- lus módszert például —, a koncentráció növekedését a megyei állami építőipari vál­lalat esetében, a tanácsi épí­tőiparnál a gépesítési törekvé­seket stb., de ezt az utat kö­vetkezetesebben és bátrabban kell járniuk a negyedik ötéves tervben, mint a megelőző esz­tendőkben. S hogy ezt megte­hessék, nemcsak a saját elha­tározásukra van szükség, ha­nem arra is, hogy fejlesztési, korszerűsítési terveikhez min­den oldalról megkapják a szükséges és nélkülözhetetlen segítséget. Mészáros Ottó Leány a s... Emlékezés Geisler Eiára S ovány arc, lángoló sze­mek. Sovány, mert szü­letésétől — az első vi­lágháború előestéjétől, 1913 októberétől — végigkísérte rövid életén a nyomor. Sze­mében az elszántság, a harc tüze ég — és szánalom. Szá­nalom az emberekért, akiket körülötte nyomorúságra és szolgaságra kényszerít a kor. A harc tüze: leszámolni az ellenforradalom embergyil­kos, könyörtelen rendszeré­vel. Meg kell dönteni ezt a rendszert, mert testvérei kö­zül hármat korai halálra ítélt, mert lehetetlenné teszi, hogy akár a hat elemit is el­végezhesse — pedig mennyi­re szomjazta a tudást — mennyire szerette a könyve­ket! De Geisler Etát iskola helyett már tizenkét éves ko­rában munkára kényszerítet­te a kor, arra, hogy vézna karjaival embertelen terhe­ket cipeljen — hitvány, ga­rasokért. Le akart számolni ezzel a rendszerrel, amely őt és millió ifjú társát ilyen életre kárhoztatta. Még tizenöt éves sem volt, mikor társakra lelt. Megér­tette köztük, miért kell így élnie, de azt is megértette, mi a kiút. Tagja lesz a KIMSZ-nek. Röpiratokat ter­jeszt, tüntetéseken vesz részt, és tagja a 100% kórusnak, velük járja a munkásnegye­deket és kirándulóhelyeket és agitál. Fiatal, vézna, és nagyon bátor. Többször ke­rül a rendőrség kezére, de az ottani bánásmódtól csak el- szántabb lesz. 1930 nyarán megint kommunisták állnak a bíróság előtt. Az ifjúmun­kások tüntetnek a kommu­nisták üldözése miatt a tör­vényszék előtt. Amikor a Markó utcából a Vilmos csá­szár (ma Bajcsy-Zsilinszky) útra érnek, a rendőrség egy villamoskocsit indít feléjük. Így akarja a tüntetőket az úttestről leszorítani. A tömeg hátrál. De egy vékony fekete kislány kiválik, és megáll a síneken. Farkasszemet néz az egyre közeledő villamos ve­zetőjével ... és az csikorogva fékez pár lépésnyire a lány­tól. A tüntetés folytatódik, de Geisler Etát a tüntetés után megint letartóztatják, és csak akkor engedik' ki, 1930 telén, mikor már biztosak benne, hogy gyógyíthatatla- nul beteg. A börtön tönkre­tette a tüdejét. T izennyolc éves sincs még, és már a halál vár rá. De Etát még a betegség sem töri meg. A kórházban — ahová csak nagy nehezen veszik fel — betegtársainak magyarázza, hogy legtöbbjük tüdejét a nyomor, az egészségtelen munkahely tette tönkre. Éle­tének utolsó heteit Pest kör­nyéki rokonainál tölti. Itt egymásnak adják a kilincset a látogatók. Már csak suttog­va tud beszélni, és a búcsú­zásnál az ágya mellett álló asztalon levő dobozkára mu­tat. V. S. — suttogja figyel­meztetően, Vörös Segély, és fájdalmas mosollyal teszi hozzá: „Ezt a munkát még el tudom végezni”... Ez az utolsó pártmunkája. 1931. jú­nius 15-én végez vele a mor­bus hungaricus — a tüdő­baj. Temetésére százával jön­nek elvtársai, barátai. A szegényes koporsót vörös szegfűk borítják. És felhang­zik az Internacionálé. Rend­őrsípok füttye hasít bele a temetésbe — az államhata­lom még eltemetni sem en­gedi békén... •p s pihenni sem hagyja. Halálának évforduló­ján sírját újból elborít­ják az emlékezés virágai és egy vörös koszorú. De a te­metőben is rendnek és csend­nek Leli lennie... Ezért sír­ját a földdel teszik egyenlő­vé .. Hofman Éva Minden ember alkotó munkájára, gondolkodására szüksége van az országnak Aczél György előadása időszerű hazai és nem ze. közi kérdésekről a ceglédi nagyaktíván Aczél György elvtárs hét­fői ceglédi látogatása alkal­mával (amelyről lapunk első oldalán számolunk be) a váro­si pártbizottság nagyaklíva- gyülést rendezett a művelődési központ színháztermében. A zsúfolásig megtelt teremben az előadó mellett foglalt helyet Cservenka Ferencné, Mondok Pál és Kürti András is. Sági Ferenc megnyitó szavai után Aczél György több mint két­órás előadásban beszélt idő­szerű hazai és nemzetközi kér­déseiéről. Az a rendkívül nagy figye­lem és érdeklődés, amely sza­vait kísérte, különösen annak volt köszönhető, hogy nem egyszerűen előadást tartott a meg j elén telinek, hanem szinte közvetlenül elbeszélgetve ele­mezte közéletünk, mindennap­jaink számos élő problémáját. Olyan napi és mégis társadal­mi fejlődésünket mélyreha­tóan érintő kérdésekről be­szélt, amelyek vissza-visszaté- rő témák az emberek között. Stabilitás, fejlődés, forradalmi változások Igen megkapóan fejtegette például, hogy egy ország álla­potára tulajdonképpen soha­sem az a jellemző, amivel di­csekszik, hanem amire panasz­kodik. Ebből a szempontból érdekes összevetni a 30—40 évvel ezelőtti vagy akár csak a másfél évtizeddel ezelőtti gondokat a maiakkalOlya­nokkal, amelyeket éppen az­nap hallott ceglédi látogatása során, hogy az új, korszerű kórház is már szűknek bizo­nyul, vágy a sertéstenyésztés fokozását kell megoldani, vagy meg kell gondolni a to­jástermelést, mert túl olcsóért kel el. Mindezek minőségben egészen más gondokat jelente­nek és nagy változások tük­rözői. Jobban mutatják a fej­lődést, mintha órák hosszat sorolnánk az eredményeket. Visszapillantott a párt X. kongresszusa és a választások időszakára is, megállapítva, hogy a kongresszus csendes és szerény pátosza felmérést je­lentett az ország számára. Az a kongresszusi jelszó, hogy ma­gasabb szinten építsük tovább a szocializmust, azt jelzi: a szocializmus mint társadalmi rendszer hosszú időre rendez­kedik be, és olyan történelmi folyamaton indultunk el, amelyben a stabilitásnak, a fejlődésnek, a forradalmi vál­tozásoknak együtt kell jelent­kezniük. Ennek jegyében foly­tak le az országgyűlési és ta­nácsválasztósok is, amelyek során nagy politikai érettség­ről tett tanúságot a magyar nép. Különösen megnyilvá­nult ez a kettős jelöléseknél, ahol a választók többsége ar­ra adta le szavazatát, akiről úgy vélte, hogy csakugyan ko­molyan veszi a közéletet, a nép szolgálatának ügyét. A közszeihm és jó emberi közérzet Erre utalva tért ki beszé­dében külön is az egészséges közszellem kialakísásának kérdéseire több időszerű je­lenség kapcsán. Mint mondot­ta: meg kell mindenkinek ta­nulnia, hogy ebben az or­szágban senki sem kenyéradó gazda. Itt mindannyian adjuk a kenyeret, vagyis az egész magyar nép, a Magyar Nép- köztársaság a kenyéradó. Nem jó, ha olyan „demokra­ták” vannak, akik ha az író­asztal belső oldalán vannak, akkor gyakran hirtelenhara- gúak, de amikor a főnökük szobájába mennek, akkor tü­relmet kérnek, jó szót, megér­tést maguk iránt. Jó lenne, ha mindenki csak annyira ide­geskedne a beosztottjaival szemben, amennyire ideges a főnökével szemben is. Az emberek akkor dolgoznak jó kedvvel, ha látják, hogy meg­becsülik a munkájukat és ér­tik is a munkájuk értelmét, tudják, hogy az eredmények •előbb-utóbb megmutatkoznak. Azt kell bizonyítanunk, hogy mAnda.i ember alkotó munká­jára, gondolkodására szük­sége van az országnak. Ha az emberek tudják, hogy mit miért kell tenniük, akkor sok­kal nagyobb kedvvel dolgoz­nak. A későbbiekben ennek szel­lemében szólt a szocialista de­mokrácia egyes kérdéseiről is. Hangsúlyozta, hogy a szocia­lista demokrácia elsősorban a saját ügyeinkbe, sorsunkba való beleszólást jelenti. Első­sorban nem a négy évenkén­ti választásokban nyilvánul meg, hanem abban, hogy a munkahelyeken, üzemekben, iskolákban, hivatalokban meg­hallgatják az embereket. A dolgozó emberek véleményé­nek kikérésével, figyelembe­vételével is kovácsolódik az a népi, nemzeti egység, amely­ről éppen ceglédi beszédében olyan szépen szólt annak ide­jén Kossuth Lajos is. Kialakí­tása azonban nagyon fárasz­tó, munkaigényes, hosszú fel­adat, de a haszna annál na­gyobb. A jó emberi közérzet nél­külözhetetlen — mondotta. — Éppen ezért ne sajnáljuk egy­mástól a munkában a megér­demelt jó szót. A mi szocia­lista társadalmunk otthonossá tételéhez szükség van az em­beri jó szóra is, a munka ér­tékelésére, észrevételére, más­képpen nem lehet jól, vagy legalábbis tartósan jól vezet­ni. A szocializmusban óriási szerepe van az anyagi ösztön­zésnek, mégsem lehet szocia­lista társadalmat az emberek lelkesedése nélkül építeni. De lelkesedés nélkül nem is él­het meg senki, aki igazán em­bernek tartja magát. Napjaink életszemlélete Mindezekkel összefüggésben hangsúlyozta Aczél György, hogy éppen ezért a legfőbb eredményünk az a folyamat, ami az emberekben megy vég­be, az emberek magatartásá­ban, jellemében. Ehhez termé­szetesen számos anyagi ténye­ző járul hozzá. Így például bármilyen kevés is legyen ese­tenként egy-egy tsz-tag nyug­díja, mégsem kell ma már a munkából kiöregedett falusi­aknak másokra utalva lenni- ök, mint gyakran a múltban, amikor ez a ráutaltság soroza­tos tragédiákhoz vezetett. A tervek között szerepel, hogy tovább lépjünk a nyugdíjak rendezésében is, de addig is — mint mondotta — nagyon kívánatos olyan közszellem kialakulása, amelyben a gye­rekek törődnek a munkából kiöregedett szülőkkel. Tartoz­zék a közszellemhez városon és falun egyaránt, hogy aki felnevelt, arról illik öreg ko­rában gondoskodni és szégyell­jék magukat azok, akik nem törődnek idős szüleikkel, hoz­zátartozóikkal. Az életkörülmények alaku­lásában jelentős szerepet ját­szik, hogy az országban a be­tegségi biztosítottak száma a valamikori 30 százalékról 97- re emelkedett és az 1,5 száza­lék önkéntes biztosítottat is számítva a lakosságnak csak másfél százaléka nem vesz részt a betegségi biztosításban. Mindezt az államnak az or­vosok, az egészségügyi ellátás, a szociális otthonok egész há­lózatával kellett biztosítania. Harminc mílliárdot közelít meg az az összeg, amelyet nyugdíjra, SZTK-ra fordítot­tunk. A lakosság gyarapodá­sának mutatói a betétállomá­nyok is. Cegléden a takarék- betétkönyvekben 740 millió I forint van, Pest megyében pe-1 dig 1 milliárd 954 millió fo­rint. Ez utóbbi azért is érde­kes, mert 1958 végén az or­szág egész takarékbetétkönyv­állománya kevesebbet, 1 mil­liárd 900 millió forintot tett ki. Az életviszonyok elemzése közben igen nagy derültség közepette említette meg: jel­lemző napjainkra, hogy a két legkelendőbb példányszámú munka a szakácskönyv és a fogyókúrával foglalkozó iro­dalom. Társadalmi életünk, közéle­tünk különféle területeiről szólva beszélt a Központi Bi­zottság titkára az oktatás, a kulturális, a művészeti élet néhány időszerű kérdéséről is. Egyebek között kijelentette, hogy az országnak arra van szüksége: az emberek tudás­ban, műveltségben feleljenek meg az időszerű követelmé­nyeknek. A mai élet az iskola után is állandó tanulást kíván. Ezért az iskola feladatának el­sőrendűen annak kell lennie, hogy tanítsa meg gondolkodni a gyerekeket, alapozza meg a később ráépítendő tudásanya­got, olyan életszemléletre ne­veljen, amely a közösségi és nem a galeri szellem felé visz. Ezt a munkát olyan emberek­nek kell elvégezniük, akiknek noha most emelték a fizetését, mégis igen áldozatos tevékeny­séget folytatnak. Az iskola ne­velője csak áldozatos ember lehet, akit becsülnek, tisztel­nek a diákolt és szülők egy­aránt. Gerinces nemzedéket csak gerinces emberek tudnak felnevelni.­Ötszáz éve a leghosszabb béke Megvilágította Aczél György a nemzetközi helyzet, az euró­pai béke és biztonság néhány kérdését, összefüggéseit is. En­nek során újszerű adatokkal lepte meg hallgatóságát, ami­kor bebizonyította, hogy mióta írott történelem van a világon, azóta most a második világhá­ború befejezésétől, felszabadu­lásunktól van a leghosszabb békeidőszak Európában. 1400— 1940 között 2600 kisebb-na- gyobb háború zajlott Európá­ban és Magyarország, illetve a Monarchia 900 nagy csatá­ban vett részt 1870—1914-ig a porosz—francia háború és az első világháború között Euró­pában, illetve az európai álla­mok a világ egyes részein 19 olyan jelentős háborút folytat­tak, amelyben európai népek vettek részt, 1919 és 1939 kö­zött pedig 10 háború folyt Európában. Minek köszönhet­jük tehát a mostani immár 26 éves békés időszakot? Az im­perialisták természete most sem változott meg, hanem a szocialista világ léte teszi lehe­tetlenné garázdálkodásukat. Európa békéjét tehát a Szov­jetuniónak, a szocialista világ- rendszer létezésének köszön­hetjük. A világ egész helyzetét jövőjét is ebbe a nagy össze­függésbe kell helyeznünk: a Szovjetunió és a szocialista tá­bor létével kapcsolatos politi­kai kihatásokra. Szemléletesen mutatta meg az előadó az imperializmus mai mesterkedéseit a föld kü­lönböző térségeiben, beszélt a szocializmus újabb térhódítá­sairól, valamint a ma még mu­tatkozó akadályozó tényezők­ről és igen melegen szólt vala­mennyi ország népének infer- nacionalista kötelezettségéről, összefogásának szükségességé­ről, amely közös érdekeinket, a béke védelmét és a népek bol­dogulását hivatott biztosítani. Az aktívagyűlés részvevői mindvégig igen nagy figyelem­mel hallgatták és hosszan tar­tó tapssal fogadták a számos konkrét példával, helyzetelem­zéssel, történelmi adatokkal megvilágított előadást, amely után az Internacionáléval fe­jeződött be a találkozó. L. Z.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom