Pest Megyi Hírlap, 1971. június (15. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-01 / 127. szám
Négy kézzel — két zongorán Pest megye zeneiskoláinak legtehetségesebb növendékei gyülekeztek vasárnap délelőtt a váci Géza király téri gimnázium aulájában. Itt rendezték — immár negyedszer — a megyei zeneiskolák zongora négykezes és kétzongorás fesztiválját. Az egész napos hangversenyen sok tapsot kaptak a nagykőrösi, ceglédi, abonyi, érdi, szentendrei, dunakeszi és váci iskolák növendékei. Különösen bizarr volt a nagykőrösi iskola egyik produkciója, Jan Főiek Gyermekmi- niatürjeit két zongorán, dob és ütőhangszerek kíséretével mutatták be. Külön elismerés illefi a zeneiskola igazgatóságát és tanári Icarát, akik nagyszerűen előkészítették a fesztivált, mindent megtettek a vendégek érdekében — az utolsó percben szereztek meg egy Mozart-kottát, az egyik érdi kislány ugyanis a vonaton felejtette a sajátját... A váci Rózsahegyi Éva és Krix Erzsébet Bizet Hintaló című négykezesét játszotta. Foto: Buzási b ÁFÉSZ válasza: Oksó is, jó is a vámosmikolai koszt VÁC I UAPLO jagBaaBBgiTi^^ r ;* i A PEST MEGYff HiftlÁP KOI ÖN KIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 127. SZÁM 1971. JÚNIUS 1., KEDD 447 MILLIÓ - ELFOGADVA Május 11-i, keddi számunkban jelent meg Gazsi János , Miért drágább Vámosmiko- ián?" című írása, ami arról szólt, hogy Nagybörzsönyben 1} forint 80 fillérért lehet előfizetéses menüt kapni, Vámosai kólán 12 forint a menü. Kormos Jánosné, a Szobi ÁFÉSZ kereskedelmi osztályának vezetője válaszában megírta, hogy Vámo&mikolán már többször megkísérelték bevezetni a 6,80-as menüt, de tíznél többen sohasem jelentkeztek rá, márpedig legkevesebb húsz jelentkezőre lett volna szükség. A kisvendéglőben naponta 40—50 ember étkezik rendszeresen. Többségük fizikai munkás, aki ragaszkodik a 12 forintos menühöz, mert íz- letesebb, laktatóbb és nagyobb adag a 6,80-asnál. Ugyanakkor a konyha kapacitása így is teljesen kihasznált. A kisvendéglőben elismerten jó a koszt, bőséges, választékos. Egy-egy étlapon legalább ötféle leves, négyféle főzelék, négy-ötfajta tészta szerepel, a levesbe kizárólag kézzel gyúrt tojásos tésztát főznek, különleges reggelit lehet kapni, és mindig friss szendvicseket. Szombaton délelőtt az általános iskola helytörténeti szakkörének kiállítása nyitotta meg a szombat-vasárnapi nagybörzsönyi napokat. Mint Győrök József iskolaigazgató, a műsor egyik főrendezője elmondta: a kiállítást hosszú gyűjtőmunka előzte meg. Sokat segített a szakkör tagjainak. dr. Járdán Kamill községi állatorvos. A kiállítás két szobájában az evangélikus és katolikus népviselet legszebbjeit, egykori paraszti használati tárgyakat és bútorokat mutattak be. Nemcsak a vendégeknek — a helybelieknek is tetszett a kiállítás. Ezt bizonyítják az idős nagybörzsönyiek reszkető sorai a vendégkönyvben: elhatározták, hogy a jövőben ők is támogatják a szakkört. Délután a sűrű erdőben kanyargó kisvasút Nagyirtás- pusztára vitte a nagybörzsönyieket. Este hét órakor itt tartották a kétnapos falu program hivatalos megnyitó ünnepségét. Az est fénypontja a falu fiataljainak börzsönyi sváb fonótánca volt; ők is gyűjtötték és 100—150 éves börzsönyi népviseletben adták elő. A termelőszövetkezet is kitett magáért. Olyan birka- és őzpörköltet főztek, ami után a legínyencebbek is megnyalták a szájukat. A vasárnap is érdekességeket kínált, az ünnepségre faluba érkezett mintegy 300 venNem csak 12 forintért lehet ebédelni, 5,50-ért is, ha valaki például tejfeles burgonyalevest eszik 3,20-ért és 2,30-ért ízes palacsintát, vagy 9 forintos bográcsgulyást, esetleg 3,90-es zöldborsófőzeléket. A szobi ÁFÉSZ vezetői úgy vélik, hogy a szerényebb keresetű emberek is változatosan étkezhetnek a vámosmikolai kisvendéglőben. Szerintük kevés olyan hely van, ahol olyan jól oldották meg a közétkeztetésit, mint éppen Vá- mosmikolán. Középiskolás-sport öt megye legjobb középiskolás fiú atlétái versenyeztek Szolnokon a területi döntőn. A váciak legjobb helyezései: 400 m: 1. Csernok Gyula 53.9 mp (Géza GSZK), 2. Kenéz Tibor 54.4 mp (Géza GSZK). 800 m: 1. Csernok Gyula 2:04.7 perc (Géza GSZK), Gerelyhalyítás: 2. Kiss Iván 4557 cm (Géza GSZK). 100 m: 3. Maloviczky Ferenc 12.0 mp (Sztáron G.). dögnek. Délelőtt lövészverseny- és asztalitenisz-bajnokság volt, a délutánra ígért szimultán sakk, sajnos, elmaradt, helyette a község legjobb sakkozói mérték össze erejüket. Mindkét nap sok látogatót vonzottak a község híresen szép templomai. A nagybörzsönyi napokat a rendezők azzal az elhatározással fejezték be, hogy ezentúl minden évben megrendezik. (cs. a.) ÚJTELEP Kastélyklub Göd-újtelep eléggé távol fekszik Göd-felsőtől, ezért gond volt az újtelepi fiataloknak a szórakozás, szabad idejük eltöltése. Örvendi István tanár és a fiatalok egy részének kezdeményezésére a napokban megalakult a Zalka Máté KISZ-alapszervezet Petőfi Sándor ifjúsági klubja, az újtelepi régi kastély három szobájában. A fiatalok jelmondata: tártál,nasabbá, hasznosabbá tenni a tagok szabad idejét. Göd nagyközség tanácsa örömmel vette tudomásul a fiatalok elhatározását1, azt, hogy a klubhelyiséget társadalmi munkában rendbehozzák. Ehhez 25 ezer forint értékű anyagot kapnak a fiatalok. A munka már folyik. A vezetőség: Tóth Gyula elnök, Köröskényi Antal titkár, Piros Ibolya gazdasági felelős, Z&ezserán Mária kultúros és Szincsák Miklós sporlfelelós már össze is állították a második félév programját, melyben közös kirándulásaik, film- víta, az ifjúsági törvény ismertetése, egészségügyi előadás, vitaestek, fővárosi művészek látogatása és sportversenyek szerepelnek. Szob legszebb épülete az egykori Luczenbacher-kastély. Az épületet 1950-ig, a lazaris- ta szerzetesrend használta. Húsz éve, hogy az épületbe gyerekek költöztek, az épület romos szobáit kitatarozták, s új szárnyában iskolát rendeztek be. Vasárnap, a gyermeknapon ünnepelte a gyermek- intézet húszéves fennállását. Mint Kása Mátyás igazgató elmondta: februártól készültek az ünnepségre. A gyerekek kézimunkáiból kiállítást rendeztek, s bár délutánra tervezett sportprogramokat elmosta az eső, az intézet egykori és mai növendékeinek emlékezetes marad a nap. Váci Spartacus—Dunakeszi Spartacus 19:14 (9:7), Dunakeszi: 150 néző. A Váci Spartacus: Seres S., Modróczky J., Együd Z. (1), Boczkó T. (8), Berczelly Cs. (2), Sasvári L. (2), Székely (2). — Cserejátékosok: Soós I., A váci Városi Tanács május végi ülésén elhangzott interpellációk és hozzászólások sora igazolta, hogy az új tanácstagok máris elkezdték a munkát. Dr. Lukács Ferenc vb-elnök volt a IV. ötéves, várospoliti- . kai, terv előadója. E tervet nagy munkával készítették elő. Az irányelveket megvitatta a városi pártbizottság; elmondták észrevételüket, véleményüket a népfront- és a tömegszervezetek tagjai is. Vác város Pest megye legnagyobb ipari települése lett, az elmúlt években lakóinak száma meghaladta a 30 ezret. A város földrajzi és gazdasági adottságai kedvezőek. Az iparban foglalkoztatottak aránya a kereső lakosságon belül megközelíti a 60 százalékot. Számítások szerint 1975 végére 32 és fél ezer ember él majd Vácott. Ezért nagy gondot jelent a lakásépítés, közművesítés, kommunális ellátás. Vác. a Dunakanyar forgalmas helye, ezért a jövőben az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a A gyerekek kétórás műsorban dolgozták fel az intézet történetét. A modern berendezés, a Dunára néző gyönyörű park, a sportpályák, az úszómedence bizonyítják, van mivel dicsekedni. A nevelők munkáját dicséri, hogy nem egy volt tanítványuk szerzett diplomát, de a többiek nagy része is megállta helyét az életben. S hogy mennyire ragaszkodnak egykori otthonukhoz az intézet növendékei, bizonyítja az Illés együttes délutáni ingyenes szereplése. Szörényi Levente és Szabolcs szintén az intézet növendékei voltak. A. Homyák J. (3), Tóth I. (1), — összeállításban lépett pályára. A csapatot elkísérő lelkes szurkolók biztatása mellett a vendégek kaptak először lábra, ötgólos vezetésüket azonban a hazaiak a félidő befejezéséig két gólra csökkentették. Szünet után kiegyenlített küzdelem folyt, felváltva estek a gólok. A befejezés előtt fergeteges hajrába kezdtek a váciak, a gyors labdamenetek végén a szélsők rendre a hálóba találtak. Seres a kritikus pillanatokban két hétméterest is hárított A vendég váciak a kemény, de sportszerű mérkőzést jó taktikájukkal és fegyelmezett játékukkal nyerték meg. Jók: Seres S.. Modróczky J., Homyák J„ Boczkó T. Az ifjúsági csapat fölényesen 24:3 arányban győzött. A második félidő 5. percében a játékvezetők kissé elhamarkodva, komolytalan játék miatt, lefújták a mérkőzést, holott — a hazaiak becsületére szolgáljon — végig sportszerűen küzdöttek a számukra kilátástalan mérkőzésen. Góllövők: Süveg (10), Kékesi (6), Rácz (4), Németh—Pétre (2—2). Jók: Süveg, Cser- nák, Kékesi. (b. cs.) köztisztaságra, a parkra és terekre. A tanácstagok elfogadták a 447 milliós előirányzattal készült tervet, amit sokszorosítás után, részleteiben is megismerhet a város lakossága. Tari Kálmán elnökhelyettes, a III. ötéves terv végrehajtásáról számolt be a tanácsülésnek. Az elmúlt években sok lakást és iskolai tantermet építettek, bővült a kereskedelmi hálózat, fejlődött a közegészségügy. Nagy érdeklődést keltett egy készülő tanácsrendelet, a lakásrendelet helyi alkalmazásáról. Hajdú Miklós pénzügyi osztályvezető, a múlt évi költség- vetés végrehajtását és az 1971. évi költségvetési előirányzatot terjesztette elő. Szeidl József tervosztályvezető, a fejlesztési alapokkal való sáfárkodásról számolt be. Az interpellációk ismét a vasúti aluljárókkal, a kenyér minőségével, a Duna-partra hordott szeméttel foglalkoztak. A májusi tanácsülés a kora délutáni órákban ért véget. P. R. Általános rendelkezés következtében június 1-én Gödön is megszűnik a postahivatalok vasárnapi ügyelete. Úttörővezetők kitüntetése Bensőséges ünnepségen köszöntötték a közelgő pedagógusnap alkalmából a járás úttörővezetőit. Munkájukat dicséri, hogy a napokban három úttörőcsapat kap kitüntetést a járásban. A járási pártbizottság vándorzászlaját a nagymarosi, az úttörőelnökségét pedig a váchartyániaknak ítélték. Kimagaslóan eredményes mozgalmi munkájáért a dunakeszi 3. számú iskola úttörői ma veszik át a KISZ Központi Bizottság vörös selyem vándorzászla j át. A legjobb járási úttörővezetők: Sz. Kovács Istvánná, Varga Lajosné, Hady Ilona, Kundlya János, Kása Lajosné és Virág Benő ezen az ünnepségen vették át a Kiváló úttörővezető kitüntetést és a KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét. J nius sem lesz eseménytelen a Madách Imre Művelődési Központban. A főtéri kiállítóteremben rendezik Agay Karola és Szendrey-Karper László hangversenyét. Á francia fotótárlat után 26-án ugyanott nyílik Fabók Gyula és Mizser Pál kiállítása. A hónap első napján köszöntik a pedagógusklubban a nyugdíjas tanárokat, tanítókat. Az ifjúsági klub kirándulást, filmvetítést tervez, A Dunakanyar Fotóki uh kibocsátja népszerű keddi vetítéseit. Fél ezer példányban kibocsátják a nyugdíjasok mozibérletét, i Előbb átadták Június helyett május végén átadták a forgalomnak Szödii- geten a Ságvári út Jókai utcáig terjedő szakaszát. A 890 ezer forintos költséggel épült útszakasz a Pest megyei Híd- és Útépítő Vállalat dolgozóinak jó és gyors munkáját dicséri. 18 kilométerrel a lábában A postánál nagyon égető a munkaerőhiány. Ritka, mint a fehér holló — a veterán postás. Bodolai Lajos — Lajos bácsi — nem régen kapta meg másodszor a kiválódolgozó-jelvényt. — Mióta postás? — 1938 március elsején léptem be az alagi postához. Itt dolgozom ma is. 1938-tól 1956- ig az ötös körzet volt az enyém. 1956-tól dolgozom a hatos körzetben. 18 kilométert teszek meg mindennap, 700 család, 2100 ember tartozik hozzám. — Munka? Munkaidő? — Munka van, ha az ember becsülettel végzi. Nincs kötött munkaidőnk, ha lelkiismeretesek vagyunk. A hónap elején a rádió-, tv-díjak szedése, a hónap közepén van egy kis „pihenő”, azután sok a munka ismét. Gyakran este kilencre érek haza. Körzetemben a lakosság száma rohamosan növekszik és ezt megérzem. , — Ön szerint mi a jó postás tulajdonsága? — A pontos, lelkiismeretes munka. Az embereket meg kell érteni, segíteni és szeretni kell őket, akkor visszakapjuk a szeretetet tőlük. Lajos bácsi 58 éves. Kitartása, szakmaszeretete példamutató. S. L. PEDtólSKÖSZöNTŐ Június 4-én, délután Göd nagyközség tanácstermében Sándor István vb-elnök köszönti a község pedagógusait, a pedagógusnap alkalmiból. Előtte úttörők virággal kedveskednek a nevelőiknek. Az ünnepség után a tanács vendégül látja a pedag\usokat. fővárosi mintára nagy kedvezményben részesítik a bérlet tulajdonosát. A júniusi filmvetítések: Hárem a sivatagban (szovjet), Sárika, drágám (magyar), Vihar Délen (amerikai), A hét mesterlövész (amerikai), Akit nem lehet elítélni (szovjet), Tíz kicsi indián (angol), A ■zicíliaiak klánja (franciad Búcsú a pályától (szovjet) éi egy hosszú című francia film-’ vígjáték: A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl... csal: fecseg. (P.) HŰTŐ ÜT A szereléssel egyidőben nagy tempóban épül az út is Dunakeszin a hűtőházban. B. I. felv. HÁROMSZÁZ VENDÉG Börzsönyiek Irtáspasztán R. 20 ÉVE Fiúk, lányok — Luczenbacheréknél MEGSZŰNIK AZ ÜGYELET KÉZILABDA Agay és Szendrey-Karper a görög templomban Június a művelődési központban