Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-30 / 126. szám

1971. MÁJUS 30., VASÁRNAP-^Mtvlrtp 3 Tovább kell lépni... Munkások és vezetők — az üzemi demokráciáról Sokszorosan nehéz esztendő volt a tavalyi a Telefongyár Bugyi községbeli gyáregysé­gének életében. Gyökeresen megváltozott a gyártási pro­fil: a telefonkészülékekről át­tértek az átviteltechnikai be­rendezések készítésére; az át­állás nehézségei, a kereset­csökkenéstől való félelem csaknem 250 munkást készte­tett a kilépésre; akadozott az anyag- és alkatrészellátás, megnőtt az állásidő; a koráb­bi termékükhöz szükséges 800 alkatrésszel szemben több mint háromezret használ­nak, s ezek jó részét külső kooperációs üzemektől kap­ják, gyakran sok késéssel; a létszámcsökkenést s az idő­veszteséget példátlanul ma­gas túlórafelhasználással igyekeztek ellensúlyozni; a túlórákért és célprémium cí­mén kifizetett összegek „el­vitték” a nyereségrészesedést, annak ellenére, hogy a gyár­egység végülis nyereséggel zárta az évet. Ilyen előzmények után ért­hető, hogy nem koronázta si­ker az egyéni, a vállalati és a népgazdasági érdekek össze­egyeztetésére irányuló erőfe­szítéseket. A dolgozók érdekvédelmé­nek biztosítása, a tanulságok levonása és a tavalyi bukta­tók elkerülése érdekében a csúcspártvezetőség és a szak- szervezeti bizottság alapos vizsgálatot végzett az üzemi demokrácia érvényesüléséről, s tapasztalatairól jelentésben számolt be a járási párt-vég- rehajt óbizottságnak. „A gazdasági mechanizmus egyik fontos politikai célja, hogy kedvező feltételeket te­remtsen a szocialista demok­rácia további fejlődéséhez, elősegítse a dolgozók véle­ményének, javaslatainak hasznosítását, kollektív rész­vételüket a gazdálkodás irá­nyításában és ellenőrzésé­ben.” (Az MSZMP Központi Bizottsága határozatából.) Az üzemi demokrácia a szocialista állami demokrá­cia szerves része, annak egyik, sajátos megnyilvánulá­si formája. A dolgozók az üzemi demokrácia keretei kö­zött élhetnek mind tulajdo­nosi, mind munkavállalói jo­gaikkal, s ugyancsak ez sza­bályozza kötelességeiket. — Az elmúlt években nö­vekedett a gyáregység vi­szonylagos önállósága; még inkább megnőtt a szakszerve­zeti bizottságé; lehetővé vált a dolgozók aktívabb részvéte­le a gyáregység életében, s egyidejűleg fokozódott az igé­nyük a demokratizmus elmé­lyítése iránt — mondja beve­zetőül Vízi Róbert, a gyáregy­ség szakszervezeti bizottságá­nak titkára. — Az üzemi de­mokrácia fejlődése azonban nem tartott lépést a jogos igényekkel, aminek — meg­ítélésünk szerint — két döntő oka van: az egyik, hogy a gyáregység gazdasági vezetői közel sem rendelkeznek olyan döntési jogkörrel, mint a csúosipártvezetőség és a szak- szervezeti bizottság; a másik, hogy a dolgozók demokrati­kus iskolázottsága még nem megfelelő. Köztudott, hogy a bugyi üzem egyike a Budapesti Te­lefongyár vidéki gyáregysé­geinek. A gyáregységek mind­máig keretgazdálkodást foly­tatnak, gazdasági vezetőik lé­nyegében csak arról dönthet­nek, hogyan hajtsák végre a központilag meghatározott feladatokat. Ilyen körülmé­nyek között "ilágos, hogy a társadalmi szervek jogköre jócskán meghaladja a gazda­sági vezetőkét. Arra a kérdésre, hogy mi­lyen mértékben függ a gyár­egység a központtól, ezt a vá­laszt kapom: — Minden tekintetben, az éves termelési előirányzattól a bérgazdálkodásig, az anyag- beszerzéstől az értékesítésig. Gyáregységünk valójában úgy szerepel, mint a pesti törzsgyár egyik üzemrésze. Ami a dolgozók demokrati­kus iskolázottságának fogya­tékosságait illeti, Kegyes Já­nos, a csúcspártveaetőség szervező titkára szerint leg­inkább a tulajdonosi szemlé­let hiányában és abban nyil­vánul meg, hogy némelyek csak a jogaikkal vannak tisz­tában, kötelességeikkel ke­vésbé. Lássuk például a termelési tanácskozást, az üzemi de­mokrácia e fontos fórumát. Sokan még azt is terhesnek érzik, hogy részt vegyenek rajta; mások elmennek ugyan, de nem nyilvánítanak véle­ményt; vannak viszont olya­nok is — az igazság kedvéért —, akik azért álltak el a hoz­zászólástól, mert korábbi bí­rálataikat, kifogásaikat nem követték megfelelő intézkedé­sek. — Negatív tapasztalataink főleg az elmúlt évekből szár­maznak — teszi hozzá Vízi Róbert. — Az idei esztendő minden tekintetben jobban kezdődött, pozitív változások­kal. Tavaly például állandó volt a nézeteltérés a gazdasá­gi vezetés és a szakszervezeti bizottság között a törvényte­lenül magas túlórafelhasználás miatt, /zz idő bennünket iga­zolt: a vállalati szakszerveze­ti bizottság és az igazgatói tanács 1971-re megtiltotta a szabadszombati és vasárnapi munkát, és minimálisra — előzetes karbantartásra és rendkívüli hibák elhárítására — korlátozta a túlórakeretet. A gyáregység gazdasági ve­zetőivel pedig sikerült meg­értetnünk, hogy ők egyben az üzem politikai vezetői is. akik elsősorban felelősek a törvé­nyesség — a Munka Törvény- könyve és a kollektív szerző­dés — betartásáért. Más ma már a gazdasági vezetés szemlélete a munkaversenyt értve is. Javult a verseny propagandája, finomodott az Ahogy Budakalászon a gyapjúmosógyárat és a sport­pályát elhagyjuk, a Duna-part közelében szép ültetvényeket, virágos táblákat, néhány régi földszintes épületet, s egy nagyarányú építkezést talá­lunk; ez a Gyógynövénykuta­tó Intézet budakalászi telepe. Cserekapcsolatok Az intézet ötvenhat éves, s kezdetben csak vadon termő gyógynövényeket minősített. Dolgozóik közt ma tíz-tizen- két tudományos munkatársat, s vagy húsz technikust ta­lálunk. A többi között minő­sítéssel, nemesítéssel, nö- vénykémiával foglalkoznak, új termeléstechnikai eljáráso­kat dolgoznak ki. Kétszáz ha­sonló intézménnyel, növény­kerttel tartanak fenn csere- kapcsolatot. Budakalászi, kétszáz holdas telepükön (ezenkívül még Siófokon, Daránypusztán ter­mesztenek) a látható építke­zés: egy huszonnégymillió fo­rintos beruházás. Az első épület befejezéséhez közele­dik. a negyediket most ala­pozzák. Laboratóriumokat, kutatószobákat, irodákat áb­rázolnak a tervek: az építke­zés befejezésével a Gyógynö­vénykutató Intézet jelenlegi, fővárosi. XII. kerületi ottho­nából kiköltözik Budakalász- ra. A telep egyik része, a vál­tozatosan beültetett kis ágyá- sokkal, botanikus kertnek tű­nik, más részén nagyban ter­értékelés s a korábbinál is demokratikusabban történik a jutalmak, helyezések elbírá­lása. A változásokhoz nagy mértékben hozzájárult az az új szellem, ami „odafenn” kezdett érvényesülni. A vál­lalat új vezérigazgatója a túlóráztatás helyett a kerese­tek emelésének híve, s meg­felelő intézkedésekkel igyek­szik elősegíteni a jobb mun­kaszervezést. Ez az új szel­lem a biztosítéka, hogy meg­szűnik végre a vidéki gyár­egységek dolgozóinak hátrá­nyos megkülönböztetése: 1972 végére azonos munkáért a pestiekével azonos bért kap­nak a vidékiek. — Vannak más visszássá­gok is a bérezésben, nem vé­letlen, hogy ez a téma vala­mennyi termelési tanácskozá­son szóba kerül: forrásuk az, hogy a betanított munká­sok teljesítménybérben dol­goznak, a gépbeállítók és szakmunkások pedig időbér­ben. így áll elő az a helyzet, hogy az előbbiek bére gyak­ran eléri, sőt túlhaladja a kvalifikált szakmunkásokét. E tarthatatlan helyzet meg­oldása nem egyszerű feladat. Hogy mennyire nem, arról sok szó esett a későbbiek­ben! Nyíri Éva (A cikk befejező része lapunk következő számában.) Műveseállomás Miskolcon, a Szemtpéteri- kapud kórházváros urológiai osztályán három éve kezdték meg a kísérleteket a művese alkalmazásával. Az országos program keretében a négy egyetemi klinika után az or­szág vidéki városai közül el­sőnek Miskolcon állítanak fel műveseállomást. öt korszerű, angol gyártmányú művesével kezdik meg a gyógyítást, ame­lyek számát később tízre növe­lik. Az új létesítmény az év végére készül el. mesztenek. Csúcsidőben, ve­téskor, aratáskor, kétszáz munkás is dolgozik itt. köztük sok diák. Hatalmas szárítóban szárad a növény, nagy üstök­ben végzik a kamilla, menta, levendula olajlepárlását, a technikusok szobájában mér­nek, csomagolnak, előkészítik az anyagot az intézeti kísér­letekre. Szerteágazó „iparág“ (Gyógynövények. A legkü­lönbözőbb hazai, s külföldi fajták, változatok. Egyes tu­lajdonságaikra az ember már a legősibb kultúrákban, ráta­lált, másokat, pontos mérés­sel, a modem tudomány fe­dezett fel. De a kamillának például még mindig nem is­merik az összes hatóanya­gát. Üj hatóanyagok felfede­zését várják az óriási — kau­kázusi — pipacstól. A télizöld metáng, amely régi temetők­ben, rég telepített kertekben található finom kék virágai­val, kiváló vérnyomáscsök­kentő, ilyen célra teának is fogyasztják: különben vagy ötven féle gyógyászati alap­anyagot rejt magában. Mitől illatos az egyik féle macska- mentha, s mitől áraszt kelle­metlen szagot a másik? Miért gyengébb jllatú a német, orosz, mitől erősebb a fran­cia tárkony?) Hazánkban különben a gyógynövénykutatás, -terme­lés, -feldolgozás, -értékesítés Júliustól: Zamárdiig ér a balatoni műút A héten újabb 22 kilométe­res szakasz betonozásával ké­szült el a Betonútépítő Válla­lat a balatoni műút építkezé­sén. Most a két és fél méter széles leállósávok kiépítését kezdték meg, ezt követően pe­dig a hidak végleges formáját alakítják ki, lépcsőket építe­nek, felállítják az útmenti szalagkorlátokat és útjelző táb­lákat, majd kialakítják a pad­kákat, rézsüket, amelyeket fü­vesítenek és fásítanak. A Székesfehérvár és Zamár- di-Felső között húzódó új út­szakaszt előreláthatólag július közepén adják át a forgalom­nak, amikor lehetővé válik, hogy Budapesttől — a Lánchíd budai hídfőjétől — 112,5 kilo­méteres szakaszon roboghat­nak kocsik az új műúton a Balaton felé. Orszáqos műemlékvédelmi konferencia A várossá nyilvánításának 700. évfordulóját ünneplő Győr gazdag jubileumi rendezvénysorozatának egyik kiemelkedő eseménye az or­szágos műemlékvédelmi kon­ferencia lesz. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és az Országos Műemléki Felügyelő­ség rendezésében megtartandó háromnapos konferenciát jú­nius 1-én dr. Szabó János, az építésügyi és városfejlesztési miniszter első helyettese nyit­ja meg. Ezt követően előadá­sok hangzanak el a magyar műemlékvédelem útjairól, a műemlékvédelem és a honis­mereti mozgalom eredményei­ről, a magyar műemlékvédel­mi szervezet 100 éves tevé­kenységéről. Az országos kon­ferencia résztvevői megtekin­tik Pannonhalma, hébény, Fertőd, Fertöszéplak, Fertőrá­kos, Sopron és Nagycenk ne­vezetességeit. eléggé szerteágazó; a jövőben a kutatóktól kezdve mindazon szakemberekig bezárólag, akik gyógynövénnyel foglal­koznak, több kooperálást és nagyobb összefogottságot várnak. A gyógynövény „ipar­ág” nálunk is növekedőben van. Az értékesítéssel, cso­magolással, részbeni feldolgo­zással példíául régebben ki­zárólag a Herbaria szövetke­zet foglalkozott, amelynek azóta több • versenytársa akadt, például az ÉRDÉRT Vállalat. Azelőtt elsősorban a vadon termő gyógynövénye­ket vásárolták fel, de ma már mind kevesebben vállalkoz­nak a vácion növő kamilla, hársfa stb. szedésére, begyűj­tésére. Nagyobb a jövője a termesztésnek. A konyha is felfedezi De annak igazán. Mert a gyógynövény világszerte — reneszánszát éli. Nem köny- nyű megmagyarázni, összefog­lalni ennek okát. A civilizá­ciós, technikai, kémiai fej­lődéssel egyre több vegyi- anyag kerül az emberi szer­vezetbe, s ennek ma már ár­talmas oldalaira is mind na­gyobb figyelem jut. A koz­metikai ipar, a gyógyszeripar, de a modem konyha is, amely újból felfedezi a fűszerek gazdagságát, újuló érdeklő­déssel. várakozással fordul a gyógynövények bőséges vá­lasztékához. V. A. JÓ, TEGYÜNK a cím mailé kérdőjelet, bar az élet — sajnos — kérdőjel nélküli példákat sorakoztat elénk. Üzérkedő turista, csaló kiegészítőüzemág-ve- zetó, korrupt tanácsi tiszt­viselő, tolvaj üzemi dolgo­zó, árdrágító boltos... Csupán néhány nap alatt Ily’ változatosságban ol­vashattunk lapunkban azokról, akik kétféle er­kölcs szerint próbálták tenni dolgukat. Volt egy elvont, s számukra nem létező erkölcs: a társada­lom írott és íratlan törvé­nyei, szabályai alkotta kö­telesség-rendszer. S volt egy másik, nagyonis gya­korlatias „erkölcsük”: sze­rezni, előnyökhöz jutni, le­sajnálni a becsületesen igyekvőt, s bizonyítani az „életrevalóságot”. ‘Ezek azonban a nyil­vánvaló, s sematikus ese­tek. A törvényszegés az erkölcs durva sérelme is, s mert az, már az igazság­szolgáltatásra tartozik. Az ilyesfajta példák nem rit­kák. de nincsenek is oly’ nagy számban, mint azt hamari véleménymondók hangoztatják. Voltak, van­nak, s jó ideig még lesz­nek is emberek, akik túl­teszik magukat a törvé­nyeken, akikről lepereg minden társadalmi, erköl­csi hatás, akik világa csak saját húsosfazekukból áll. Az erős államhatalom, a szilárd törvényes rend a biztosítéka annak, hogy a jegenyék ne nőjenek az égig, a törvényszegőt a tör­vény szigora sújtsa. Más, mélyebb, szerteágazóbb kérdéscsoport az, amit a kétféle erkölcs rejtett lé­tezése, a törvényt, a ren­deletet, a szabályt nyíltan csak nagyon ritkán sértő gyakorlása alkot. A kétféle erkölcs szerint való cse­lekvésnek, élésnek ez a válfaja a veszélyesebb. NINCS OLYAN ember, aiki hibátlanul, teljes töké­letességgel látná el a dol­gát. A közhely, mint min­den közhely, igaz. Ám sok olyan ember akad, aki fölmentő ítéletet lát a köz­helyben, s melléfogásait, hibáit, ostobaságait már- már természetes jogaként igyekszik elismertetni. Né­hány, mondandónkat meg­világító eset. Fegyelmi el­járás folyt, s elmarasztaló ítélet született az egyik megyei tanácsi vállalat igazgatója ellen. „Jószívű” vezető volt, mindent meg­engedett, bár Ibih ez hoz­zájárult. „Jót akartam az embereimnek” — ezzel vé­dekezett. Nem értette, s talán még nem érti ma sem, hogy a kétféle er­kölcs kátyújába ragadt; a társadalom erkölcse elle­nében saját erkölcsöt fab­rikált. Fölmentették a bu­dai járás egyik gépipari vállalatának vezetőjét. Igyekvő ember volt, jót akart. Annyira akarta a jót, hogy végül már nem bízott senkiben, nem hall­gatta meg mások vélemé­nyét, s miközben nagy szorgalommal hangoztat­ta a demokratizmus fon­tosságát, napról napra fél­relökte azt. Nem értette, mit kérnek rajta számon, nem értette, miért mentik fel... Sokan vannak, akik hasonlóan értetlenek. Nem értik, mi a rossz abban, hogy feleségüknek elteszi a húst a hentes; hogy a kiszállás evéssel-ivással fejeződik be a termelőszö­vetkezetben; hogy a veze­tők prémiumát összegsze­rűen nem hagyatták jóvá a termelőszövetkezeti kül­döttgyűlésen; hogy a gyár a nyereségét ármanipulá­ciókkal érte el... Nem ér­tik. Nem értik, hogy min­den magyar állampolgárra egyfajta erkölcs érvényes. Vagy nem akarják érteni. Sok igazság van abban, hogy nem az erkölcs lett lazább, hanem a társada ­lom, a közvélemény érzé­kenyebb. Az emberek ne­hezebben nyelik le — ha egyáltalán lenyelik — az erkölcsön, a közös szabá­lyokon esett sérelmeket, mert egyre inkább érzik és tapasztalják, hogy az igaz­ság, a társadalmi akarat, a pártpolitika fogalmazta követelmény mellettük áll őket támogatja. Illúzió lenne persze azt hinni, hogy mindenütt és minden ember őre már a közös és egyetlen erkölcsnek. A há­borgók tábora mindig sok­kal népesebb, mint a til­takozóké, a harcolóké. MEGOLDÁS persze kí­nálkozik, mert aki nem hi­szi el, hogy kócos, masza- tos, az elé tükröt kell tar­tani, lássa meg benne ma­gát. A megoldás elvi ré­szével nincs is különösebb baj. A párt X. kongresszu­sa világosan és félreérthe­tetlenül leszögezte, hogy az élet minden területén eré­lyesen kell föllépni a két­féle erkölcs szerint élők­kel szemben, minden te­kintetben és minden he­lyen növelni szükséges a vezetés és a vezetők er­kölcsi kötelezettségeit. A I gyakorlatban már nehe- ; zebb dolog ez, mert van­nak, nem kevesen, akik — az ismert szóláshoz tartva magukat — szívesebben élő kutyák, mint döglött oroszlánok. S nemcsak az emberi gyarlóságból faka­dó félsz diktálja ezt, ha­nem — a függőség is. Az a — ne szépítsük — helyzet, amikor a taggyűlésen megbírált elvtársával más­nap főnökként találja szemben magát a munkás; az, amikor a helyben nagy ember kicsivé zsugorodik, mert a j'rástól még na­gyobbak jöttek hozzá; az, amikor ... ki-»ki a maga' munkája, beosztása sze­rint a példákat sorolhatja tovább. Ilyenkor „hősnek” lenni ? Odaállni, s azt mondani: te a munkafe­gyelemről beszélsz, de ma­gad vagy az, aki elsőnek fölrúgja; ön követel az emberektől, mert vezető­ként ez a dolga, de a kö­vetelések teljesítésének feltételeit nem teremti meg, holott ez is a dolga lenne; maga számomkéri tőlünk az emberekkel való törődést, de amikor magá­hoz fordultunk, hogy né­hány kérdésben segítsen, elhárította, mondván, a termelési feladatokkal fog­lalkozik csupán ? Könnyű ezt mondani, könnyű ki­mondani, s nemcsak gon­dolni az igazat? Nem könnyű, sőt, sűrűn nagyon nehéz. Ezért, hogy az egyes ember elbátortalanodik. AZ EGYÉN, az egyes ember ott bátortalan, ahol a légkör tapasztja be szá­ját, ahol tehát a közösség egésze közönyös. Ahol a hibát látó és szóvátevő egyedül marad, ahol a baj csak neki szúr szemet, ahol szavai nem sorakoz­tatnak társakat melléje, ott tényleg nehéz kimonda­ni az igazat, bátorság, el­szántság kell hozzá. A kö­zösség, s csakis a közösség lehet az a szilárd alap, amelyen a közösség vé­delmezője, az erkölcsi kö­telme!: betartásának szá- monkérője jól megvetheti a lábát. Ez a közösség még sok helyen hiányzik, de sok helyen létezik már. Éppen mert egyre több he­lyen formálódik ilyenné — nyitott szeművé, igényessé, bátor szavává — a közös­ség, tűnhet úgy: sokan vannak, akik áthágják er­kölcsi törvényeinket, akik kétféle erkölcs szerint él­nek. Arra hajlok, hogy másról van szó. Arról, hogy fogytán az egyféle erkölcs szerint élők türel­me, s mind több közösség kezdi el, végzi a nagyon szükséges rendcsinálást. Mészáros Ottó J Gyógynövények reneszánsza Miért illatosabb? KUTATÓINTÉZET ÉPÜL BÜDAKALÁSZON Kétféle erkölcs

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom