Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-29 / 125. szám
Ugyan, csak nem leszünk babonásak! ? Fortuna-autók Péteriben, Vecsésen és Gyomron Tóth Jánosékat keressük Péteriben, a Széchenyi utcában, abból az alkalomból, hogy a péteri postán ez év telén vr’ltott 5 ezer forintos gépkocsinyeremény betétkönyvük révén egy Trabant boldog tulajdonosai lettek. Abbamarad a borsáfejtés, a 25 éves fiatalasszony szívesen nyilatkozik szerencséjükről. — Megtartjuk a kocsit természetesen, hiszen a férjem hivatásos gépkocsivezető. Itt dolgozik a Rákóczi Tsz-ben. Zárszámadás után tettük be a pénzt a takarékba, azzal a céllal, hogy ősszel renováljuk a házunkat. Most a bátyámék laknák benne, de ők építettek saját házat, őszre beköltöznek, akkor mi elmegyünk innen apukáéktól a miénkbe. Nagy szerencsénk volt azzal is, hogy amikor eldöntöttük, váltunk gépkocsinyeremény- betétkönyvet, előtte majdnem úgy határoztunk, befizetünk egy gépkocsira. Amit persze csak évek múlva vehettünk volna meg.-.. És még valamit: amikor elvittük a pénzt a postára, éppen 13-a volt. Én nem értem rá, anyukát kértem meg, ő meg annyira húzódozott, hogy ne egy ilyen napon, épp 13-án. Én meg azt mondtam, ugyan, csak nem leszünk babonásak? ... — Hogyan tudtuk meg a nagy örömöt? Én a vecsési postán dolgozom, tudtam, hogy sorsolás van. Itthon átszaladtam a szomszédba, nekik jár a Népszava, benne volt a jegyzék. Amikor elolvastam, futottam egyből ki a határba, a férjemhez. A szomszédasszony azt hitte, megbolondultam ... A férjemnek aznap volt a születésnapja, azt hitte, tréfálok ... Az egész család örül, de különösen a kislányunk, Klárika. Óvodában van most, tegnap jön haza, és azt mondja: — A Csillát elvitte apukája autózni. Nem mondták, hogy üljek be ón is, pedig volt még hely! De majd mi sem visszük el a Csillát, ugye, ha meglesz a Trabantunk! ★ Hírek érkeztek arról, hogy Vecsésen és Gyomron is „tarolt” Fortuna. A vecsési postahivatal vezetőjével telefonon beszéltünk. Elmondotta, hogy a hír igaz, egy ötgyerekes édesanya, aki 15 éve egyedül neveli gyerekeit — mind az öt lány —, egy Wartburg de Lux-ot nyert 5 ezer forintos nyereménybetétkönyvével. A szerencse jó helyre talált, becsületes, rendes, dolgos a család. Érdekessége az ügynek, hogy az asszony januárban, az utolsó napon tette be a pénzt, először életében, hosszas töprengés után. A gépkocsit megtartják, a tervek szerint a két nagyobbik lány tanul meg a közeljövőben vezetni, s aztán sokat fog kirándulni a család. Vecsést a szerencse elég gyakran látogatja, az előző, januári sorsoláson is akadt egy gépkocsinyertes. A mostani nyeremény megmozgatta a közvéleményt, amint a hír kitudódott, másnap a posta- hivatalban öt vecsési váltott 5 ezer forintos és egy 10 ezer forintos betétkönyvet. Gyomron az OTP-fióktál kértünk tájékoztatást. Az itteni hír is igaz, egy újonnan váltott 5 ezer forintos betétkönyvvel egy Moszkvics 412- es személygépkocsit nyert egy munkásember. Gyömrőt legutóbb ilyen szerencse két év • vei ezelőtt látogatta meg. KdfíWHETI PAVILON A MONORI FŐTÉREN A hagyományos könyvheti pavilont az üllői ÁFÉSZ mo- nori könyvesboltja az idén is felállítja a monori főtéren. A pavilon ma délután 1 órakor nyit. Mint a könyvesboltban megtudtuk, a 36. könyvheti kiadvány túlnyomó többsége péntek délig már megérkezett, s feltehetően a többi is megérkezik ma. Ezeken kívül mind a könyvesbolt, mind a pavilon árusítja az elmúlt hetekben, hónapokban megjelent könyveket is, köztük több olyan sikerkönyvet, ami már a fővárosi boltokban hiánycikk. A könyvesbolt különben a könyv ünnepe tiszteletére holnap, vasárnap is nyitva tart, reggel 9-től délután 5-ig. Folyóiratok a strandon Néhány hete folyóiratpolcot állított be a könyvtár a gyöm- röi művelődési ház presszójába. Kíváncsian várták, a képes hetilapokat kézbe veszi-e egyáltalán valaki. Igen. A kezdeményezés nagy sikert aratott, s ez indítja a könyvtár és a művelődési ház vezetőit arra, hogy ezt a „szolgáltatást” majdan a strandon is bevezessék. Ügyeletes orvos Gyomron: dr. A1 torjai Károly, Monoron, Monori-erdőn, Gombán, Bényén és Káván: dr. Balogh József (Monor, Ady Endre u.), Pilisen: dr. Pázmány Elemér, Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Fodor Etelka tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen az Andrássy telepi. MA kosárlabda-délután Monoron A kosáriabdasport kedvelői ma igazán nem panaszkodhatnak, három mérkőzést tekinthetnek meg a gimnáziumi pályán. A megyei bajnokság keretében a monori József Attila Gimnázium a nagykátai Dam janich gimnáziumot fogadja, a női mérkőzés 3, a férfimérkőzés 4 órakor kezdődik. Az NB III keretében 5 órakor a Monori SE férficsapata az Állat- orvostudományi Egyetem csapatával mérkőzik. BAL... ... lesz ma este a monori járási művelődési házban, játszik a gyömrői honvéd-zenekar. TÁBORTŰZELŐZETES A gyömrőiek káptalanfüredi úttörőtáborát augusztusban 10 napra KISZ-fiatalok veszik birtokukba. Eddig a járás területéről száz fiatal jelezte, hogy részt kíván venni a várhatóan kellemes nyaralásban. Még egy tábori hír: Gyömrő gazdasági vezetői a közelmúltban tartott megbeszélésükön elhatározták, hogy 50 ezer forintot adnak az idén a tábor fejlesztésére. A vezetők azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy ezt a támogatást — a lehetőségek- szerint — minden évben megadják. HONOR P E S,T -MEGY El HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS Á'e XIII. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM 1971. MÁJUS 29., SZOMBAT A gyömrői kulturális napok nyitánya Este a művelődési házban: ifjúsági békegyülés Lucernaátlag — Gombán Befejezték a lucerna első kaszálását a gombai Új Élet Tsz-ben. A termés jó. átlagban 16 mázsát vágtak le a 130 holdról. Egy darabig fényben járunk, aztán hirtelen borul ránk a sötét. A gyömrői Steinmetz utca egy részén egyetlen lámpa sem ég. A művelődési házban alig félórája mondta a rádiókabaré szóvivője, hogy a „terepszemlén” eltévedtek, azt hitték, valahol a Mazuri-tavaknál járnak már. Pedig igazán ki volt világítva Gyömrő. Úgy, ahogy mindig szokott. Ez a „mindig” tehát ilyen: botorkálás, vaksötét. Busz ma már Monor felé egyetlenegy sem indul, az utolsó nyolckor elment. Fiatal csapatok ballagnak, sötét foltok, csend, aztán felharsanó nevetés ... Éjszakai országút. Gúnyos csillagok: ők maradnak, az egyetlen személyautó távolba- vesző piros szemekkel elhúz mellettünk. Nincs forgalom, nincs autóbusz sem, árnyékok baktatnak Monor felé, vállalták az éjszakai gyalogtúrát. Dübörög a billenős ZIL. — Nem szoktam stopposokat felvenni, soha. Hátha huligánok ... De Üllőig elviszem magukat, oda megyek. Késő van. A rázkódástól ugrálni kezd a gyomrom ... — ... hát én már három I éve vagyok ezen a kocsin, még az én gyomrom sem szokta meg. Hajnal óta ;úton. va-j gyök. Tizenegykor ettem utol- i 1 jára, farkaséhes vagyok. De nincs idő evésre. Zúgnak mellettünk a fák, sötét, egybemosódó kerítés. — ...mit gondolnak, menynyivel megyünk? Százhússzal! Csakhát az ilyen nagy gépen ezt nem lehet érezni. Persze, a balesetveszély is nagyobb, sokkal nagyobb, mint a kiskocsikon. De én még nem karamboloztam, pedig tizenegy éve vezetek. Le kell venni a gázt. A fülkében is akkora a dübörgés, hogy magába olvasztja a mondatokat. — Hajnalban indulunk, sódert szállítunk a 4-es műút építéséhez. Monorra. Egyszerre tíz-tizenkét kocsi is úton van. Az üllői AKÖV kocsijai ezek... Elérnek még egy buszt Monor felé? Nem nagyon, persze, késő van már, érzi az én gyomrom is ... Vakítanak a szembejövő kocsik fényszórói. — Nem baj... Erős a lámpájuk, hát erős. Viszont ez itt már Péteri! Aztán Monor. Lekászálódunk a lépcsőről, köszönjük, ha nem jön, még a másik országúton gyalogolnánk talán. — Semmiség. De most már én is sietek, rég volt reggel, és nemsoká megint kezdődik a nap. A nevem? Muszáj? Kicsi Ferenc. Koblencz Zsuzsa MA MONOHON • • Öregek napja A monori újtelepi Vöröskereszt, az ifjúsági vöröskeresztes csoport és az újtelepi iskola úttörőcsapata ma délután 3 órai kezdettel öregek napja keretében köszönti a község öregjeit, az állami gazdaság kultúrtermében. POSTAFiÓK 51. Udvariatlan kiszolgálás MA! M US Oil MOZIK Gomba: Egy nő a diplomaták asztalánál. Gyömrő: Banditák hálójában. Maglód: Laniieni kolónia. Mende: Kaleidoszkóp. Monor: A homok asszonya. Nyáregyháza: A bostoni fojtogató. Péteri: Lány a pisztollyal. Pilis: Egy kínai viszontagságai Kínában. Tápiósáp: Lány a pisztollyal. Tápiósüly: Jó estét, Mrs. Cambeli. Űri: Sárika, drágám. Üllő: Szerelem. Vasad: Egy férfi, aki tetszik nekem. Vecsés: Kitörés. Május 13-án betértem a gyömrői gázcseretelepre. Gondoltam, elviszek egy szép, tiszta, teli gázpalackot. Mondtam is, hogy olyat adjon a kiadó. Ám, ő végighúzta kezét a visszahozott palackon — amely az út porától természetesen poros volt —, és azt mondta, csak tiszta palackot vehet visz- sza. Kértem, hogy mutassa meg a rendelkezést, mire ő hevesen tiltakozott, sőt durva szavakkal sértegetett. Kértem a panaszkönyvet is, amelyet nem adott oda. Végre egy népi ellenőr is érkezett, és az ő jelenlétében beírhattam panaszomat. Azelőtt hozzá voltunk szokva az udvarias kiszolgáláshoz. Most hónapok óta udvariatlan, mo- dortalan a kiszolgálás. Nem lehetne ez ellen tenni valamit? Tisztelettel: P. Gy. Gyömrő, Ady Endre u. 14. MA MONORON Ünnepélyes csapatgyűlés A monori Kossuth Lajos Általános Iskola úttörőcsapatai ma délután 3 órai kezdettel ünnepélyes jubileumi csapatgyűlést tartanak és műsort mutatnak be a szülőknek és a meghívott vendégeknek. MA VECSÍSEN Kisdobosok és úttörők avatása A Magyar Úttörők Szövetsége megalakulásának 25. évfordulója tiszteletére ma Vecsé- sen nagy szabású kisdobos- és úttörőavatásra kerül sor. A központi, a Martino'vics téri, a Kun Béla téri és a felsőtelepi iskolák tanulói ezúttal közösen tesznek fogadalmat1 ünnepélyes külsőségek között délelőtt 9 órai kezdettel a VÍZÉP sporttelepén. Az avatáson a községi pártszervezet, a tanács és az egyik honvédségi alakulat képviselői is részt vesznek. Ugyancsak a jubileummal kapcsolatos hír: a központi iskola Dobó Katalin Úttörőcsapata látványosnak ígérkező akadályversenyt rendez. Kötélmászás, kúszás, légpuskalövészet, gránátdobás és szellemi fejtörő lesz a verseny egy-egy állomása. Pesti Imre Az utolsó dolgozatírás >••'•: V* ■/ K-y< »ÍV '■■■ : : •: -•> :• ... : >X- . - s "m*’* irV V' . ' •;> j •í -i • *■ ?r. its ,T. ;*s » m- m~ p N T» ]#**»•*> Mr' " percek: fizikából írnak dolgozatot a monori József Attila Gimnázium III/d-sei, Várfoki Györgyi tanár felügyelete mellett. ,, t-■? (Ifj. Tóth István felvétele) '' ... A MEGYEI NŐI RANGADÓ-VISSZAVÁGÓ ELŐTT „Belsővel rúgd meg a labdát...’* Yvyre vtßtßvnßatßüsätß — A csal útiban marad I alanti Manama is ti áss ül Lám-lám, a monori járás az élen halad, az országban az elsők között Maglódon alakítottak női futballcsapatot. A tő szervező Szvoboda Mária III-os technikumi tanuló volt. — Többször láttam a fővárosban játszani a MEKALOR csapatát, elhatároztam, Maglódon is megszervezem a női csapatot. És elkezdődött a szervezés, vonaton, utcán, mindenütt. Később édesapám, aki egyébként a rádiónál dolgozik, vette át a munkát, az edzéseket is ő vezette. Egyik napról a másikra 15-en jelentünk meg a sporttelepen. Most edzenek a lányok. Pécsik Ilonát egy percre „lekapcsoljuk”. — Az első mérkőzésen csaknem kétezer néző szorongott a nézőtéren. Remegett a lábunk az idegességtől, én például csak akkor nyugodtam meg, amikor a 7. percben egy jó nagyot sikerült rúgnom a labdába. Az egy mosolygó férfinéző fejét találta el. Utána nem mosolygott. Bartos Mária, az egyik legügyesebb csatár. — Nagyon szeretjük a focit. Végre betört az egyenjogúság a labdarúgásba is! Az Isaszeg elleni első meccsen hallatlan balszerencsénk volt, nyernünk kellett volna ... Barcikai Katalin, remek cselező. — Ügy vélem, néhány hónap múlva még jobban ösz- szekovácsolódik a csapat. Örülünk, hogy a sportkör felkarolt bennünket, két garnitúra felszereléssel ajándékoztak meg. Van egy futballista feleség is a csapatban, Varga Gá- borné. Eleinte csak nézegette a lányok edzését, aztán ő is jelentkezett. A férje szintén labdarúgó, na jó, jó, de mégis mit szólt ehhez? — Megegyeztünk. Végre sikerült egyenlítenem. Így teljes a családi béke. Mérkőzések után hazariiegyünk és megvitatjuk a történteket... Szvoboda István tapsol, a beszélgetéseknek végeszakiüt. Gimnasztilcázás, majd futás következik. Amint előkerül a labda, a lányok arca felderűi. (Mintha csak a férfiakat látnánk!) Deák Éva és László Éva dekázgat, odébb Farkas Kati Tóth Arankának pasz- szolja a labdát. — Belsővel rúgd — mondja Kati, Aranka megfogadja a tanácsot, s mindjárt pontosabb a visszaadás. Leveleki Mária. Tófalvi Vali és Szever Zsuzsi fejelget, hoszszú percekig nem esik le a földre a labda. A többiek labda híján megánszorgalomból gimnasztikáznak, Bobák Ilonka, Szvetics Klára, Kertész Judit, Fajtarek Teréz. Lassú, aztán gyors futás és jön az álmok álma, a kétkapus edzés. Holnap, vasárnap a mag- lódi női labdarúgócsapat Isaszegen játszik, a mérkőzés délután fél 6 órakor kezdődik. A két csapat a mostani, kísérleti bajnokságban már találkozott egyszer egymással Maglódon, s akkor l:l-es döntetlen született. A magló- diak most győzni szeretnének. A továbbiakban otthon még kétszer játszanak a lányok, s azzal befejeződik a kísérleti bajnokság. A hírek szerint ősszel kiírják a női labdarúgók számára a rendes bajnokságot. Az immáron híres mag- lódi nőkkel előreláthatólag a monori szurkolók isi találkozhatnak. A tervek szerint augusztus 20-án, az új sportpálya avatásán Monoron játszik a csapat, a monoriakkal. Merthogy Monoron is alakult már női labdarúgócsapat. Gér József 4 >