Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-29 / 125. szám

8 MS* M£Ct '•eJCírlap 1971. MÁJUS 39., SZOMBAT „Belép” a dunakeszi liűtőház ' Több gyorsfagyasztott élel­miszert ad piacra a hűtőipar — jelenteték be a Kőszegen pénteken véget ért háromna­pos élelmiszeripari konferen­cián. A nők munkájának könnyítésére olyan széles ská­lájú gyorsfagyasztott ételvá­lasztékot gyártanak, amelyből változatos, komplett ebédeket, vacsorákat lehet 10 perc alatt tálalni. Ennek érdekében spe­ciális gyorsfagyasztó-készülé. két állítanak üzembe. A bé­késcsabai után rövidesen a du­nakeszi hűtőház is termel. Ganger György, a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület főtitkára bejelentet­te, hogy a SZŐ VOSZ és a Ker­tészeti Egyetem közösen kísér­leteket folytat korszerű, világ- viszonylatban is ritkaságnak számító, cseppfolyós nitrogén­nel működő gyorsfagyasztó­készülék létrehozására. Halíajtákat: először ' Pénteken a MÉM-ben ülést tartott az Országos Mezőgaz­dasági Fajtaminősítő Tanács, amely ezúttal 51 növény- és állatfajta minősítéséről, forga­lombehozataláról döntött, s a tanács fennállása óta első íz­ben minősített halfajtákat. Test megye a BNV-n Eladtak 3000 olajégőt * Elethűbb a hang a nagykátai telefonban Tegnap írták alá a Pest­vidéki Gépgyár és a budapesti MEGÉP Ktsz szerződését: a gyár eladta kétfajta — saját fejlesztésű — televíziós kame­raállványának gyártási jogát, a gyártáshoz való szerszámo­kat, s alkatrészeket — 200 ezer forintért. Kis szériában csak a ktsz-nek kifizetődő az állványkészítés. A PG igyek­szik megtisztítani profilját, s gazdaságos cikkeket termelni. Szóban már megállapodtak a Vasérttel, s vásár után alá­írják a szerződést is: 3000 da­rab 1—N 4—G típusú olajégő szállításáról. A PG 1972-ben adja át 12—45 ezer kalória teljesítményű, etázskazánok- hoz való égőket. Ezzel — mint mondják — 1972-re „mindent eladtak’’, lekötötték kapacitásukat, s az újabb szállításokat csak 1973-ra tud­ják vállalni. Szűk cipőben jár a Telefon­gyár is. Mint Bánsági Pál fejlesztési főosztályvezető mondja, félnek a vásároktól, nehogy újabb rendelésekkel árasszák el őket, Egy tévhitet viszont el kell oszlatni: nagy- káta i üzemükben elegendő készüléket gyártanak — az idén 80 ezer darabot —, s az nem rajtuk múlik, hogy a há­lózatfejlesztés gondjai miatt, sokat kell várni a lakosságnak telefonok felszerelésére. A BNV Petőfi csarnokában látható nagykátai telefonok jobbalt, mint elődjeik. Élet- hűbb a hangjuk, könnyebbek, tetszetősebbek a készülékek. 1973-ban bővítik a nagykátai és bugyi üzemet, az ötödik öt­éves tervben pedig még na­gyobb beruházások lesznek. A következő öt évben a Telefon­gyár megkétszerezi termelé­sét. P. j. Egyenruha a krumpliföldön — Ügylátszik, va­lamiféle egyenru­hája van a tsz-lá- nyoknak itt a Zöld­mezőben — gon­doltam, míg a pu­ha földön a krumpliültető nyomán baktat­tunk. A gép szor­galmasan ásta négyszeres lapát­karjaival a gödrö­ket, a két, piros­kék-sárgacsíkos köpenybe öltözött lány pedig ereget­te le a csövön a csírázott félburgo­nyát. — Dehogy egyen­ruha — tiltakoz­tak a lányok. — Testvérek va­gyunk. Varga Bori tsz­tag, Mari a bese­gítő je. Szabolcsból jöttek szüleikkel, itt kaptak lakást egy éve a péceli Zöldmező Tsz Fáy-tanyáján. A szülők és a lányok azóta megbízható munkásokká vál­tak. Most is reggel héttől este későig ülnek a vaskosár­ban. — Szó se róla, fárasztó — vála­szol Mari. — De- hát még mindig jobb helyben dol­gozni, mint innen bejárni a városba. Azonfelül megle­hetősen jó a kere­setünk, tisztán ka­punk legalább ha­vi kétezer forintot fejenként. Ruhá­kat veszünk rajta. — Ezek szerint most elégedettek. És később? — Később is. Van itt munka elegendő. Hol ül­tetünk, hol gyom­lálunk. — Ez a krump­liföld itt mekkora? — Nem tudjuk. Csak annyit, hogy nekünk tizennégy mázsát kell elvet­ni. — Lányok, vége a cigarettaszünet­nek — int az erő­gépvezető. — Nye­regbe. Bori visszafor­dul: — Még nem egész biztos, de azért lehet, hogy valami szakmát tanulunk majd jö­vőre itt a termelő- szövetkezetben ... k. m. Hajón és szárason MEGYEI SZAKMUNKÁSTANULÓ VETÉLKEDŐ Sorra érkeznek a nevezések a Pest megyei Tanács ipari osztályára. — Minden évben vetélkedőt rendezünk a megye szakmun­kástanulói részére — tájékoz­tat Harangozó Lajos, az osz­tály munkatársa. Volt olyan esztendő, hogy Cegléden, vagy Vácott műhelyekben, tanter­mekben mérték össze tudásu­kat a fiatalok. — Idén? — Formabontók lettünk. Hajón és szárazföldön rendez­zük a találkozót. A KISZ Pest megyei Bizottsága, a Szakszer­vezetek Pest megyei Tanácsa, a polgári védelem parancsnok­sága, az MHSZ, a KIOSZ, a KISZÖV s más szervek segít­ségével szervezzük a megyei szakmunkástanulók honvédel­mi és ezen belül polgári vé­delmi versenyét. — A terv? — Szeretnénk június 14-ét vonzóvá, érdekessé tenni fia­taljaink számára. Hajókirán­dulást tervezünk a festői Du­nakanyarba. A Petőfi nevű különhajó reggel fél kilenckor indul a Vigadó téri hajóállo­másról. Irány: Visegrád. Oda­felé női fodrászverseny, slá­gertotó, céllövészet teszi majd kellemessé az utazást. — És hazafelé? — Visegrádon tesznek tanú- bizonyságot felkészültségükről a benevezett csapatok. A nagy- villámi kilátó lesz a terepver­seny végállomása, sok ügyes­ségi feltétellel. Elméleti anyag­ból is kell majd felelniök. Ka­tonai bemutató s a történelmi emlékek megtekintése szerepel a programban. Hajónk este 19.30-kor indul vissza a fővá­rosba. Ekkor már csak egy na­pirendi pontunk lesz: táncmu­latság, lampionos kivilágítás mellett, kitűnő tánczenekar közreműködésével. (P. R.) Asszonyok munkájából A HÍMZETT MUNKÁTÓL AZ IZOTERM LÁDÁIG A Fővárosi Kézműipari Vál­lalatot bizonyos értelemben Pest megyeinek is mondhat­juk, hiszen eléggé nem dicsér­hető és igen jól bevált bedol­gozói hálózatában mintegy másfélezren — főként nők — dolgoznak Pest megyéből. Mindazok az újdonságok tehát, amelyeket a BNV-n e vállalat termékeiként láthatunk, egy­úttal részben a me-gye dolgo­zóinak kezemunkáját is dicsé­rik. Bossányi Györgynek, a vál­lalat igazgatójának tájékozta­tójából tudjuk, hogy arra tö­rekszenek: a divat és a kor­szerűség követelményeit szem előtt tartva, állandóan újabb cikkel jelenjenek meg, mind a belföldi, mind a külföldi pia­cokon. Ebből adnak ízelítőt az idei BNV-n. A pénteki sajtóbemutatón láthattuk is, hogy a vállalat kiállított ruházati modelljei a legdivatosabb szabásvonalak alkalmazásával készültek. A ruhák midi hosszúságúak, de helyet kaptak a hot panth (forró nadrág) modellek is. Külön figyelmet érdemel a vállalat új kezdeményezése: a világviszonylatban keresett, hímzett ruházati és lakásdíszí­tő termékek gyártása. A hód­mezővásárhelyi, kazári és a buzsáki népi hímzés motívu­maival készített női blúzok, ruhák, párnák, szettek új szín­foltot jelentenek a kiállításon, s új üzleti lehetőséget a világ­piacon. Ez a kezdeményezés a női munkaerő foglalkoztatott­ság szempontjából is nagy fon­Különleges hőszigetelésű „W0PA“ Állattartási épületek, hűtőtárolók, üzemi épületek, raktárak kaphatók, illetve rövid határidőn beiül történő siállitásra megrendelhetők. Ai épületek 7,5x3 és 6 m-es, 10,5x3 és 6 m-es, valamint 12,0x3 és 6 m-es piilérállással, 2,55 m-es, 2,95 m-es, 3,55 m-es és 4,20 m-es tiszta belmagassággal, „WOPA” oidal-tetőpanellal és szakipari elemekkel AZONNAL IS SZÁLLÍTHATOK Az épületek összeszerelését vállaljuk. Kérjen ajánlatotl BARANYA MICYCI ACROKIR PÉCS, Megyeri út 90. tosságú, hiszen a megyében, vidéken élő asszonyok újabb nagy számát tudják ezzel munkához juttatni, A BNV-n mutatták be elő­ször az izoterm ládát. Ez vér szállítására alkalmas, új meg­oldást jelent. Az eddigi gya­korlattal szemben előnye, hogy meghatározott hőmérsékletet tartósan biztosít, tökéleteseb­ben sterilizálható, mint a ko­rábbi, fából készült tartály. Az új, műanyagból készült tartály élettartama is hosszabb, súlya könnyebb. Máris érdeklődés mutatkozik a kórházak részé­ről és exportálására is lehető­ség nyílik a Medicor Vállalat­tal együttműködve. Mint a tájékoztatóan elhang­zott, 1972-től 36 millió forintot fordítanak fejlesztési célokra. Ezzel az 5 éves terv második évétől főleg ruházati cikkek gyártási kapacitásának bővíté­sére nyílik lehetőségük, amely a fogyasztók igényeinek foko­zottabb kielégítését szolgálja. A kapacitás bővítésével új cikkek gyártását is megindít­ják, főleg az öltözködést ki­egészítő divatövek és az ezzel összhangban levő ruházati dí­szek előállítását. Kis sorozatot csak kisüzemben Ipari és tsz-vezetők megbeszélése Tegnap délután a Budapest környéki Mezőgazdasági Ter­melőszövetkezetek Területi Szövetségében az ipari üzemek és a tsz-ek vezetői baráti be­szélgetésen Vitatták meg a tsz-ek ipari tevékenységének jelentőségét, hasznát, helyét és szerepét a népgazdaságban. Az összejövetelen megjelent dr. Csizmadia Ernő, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője, dr. Biró Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának titkára, Kiss La­jos, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Rakusz József, a területi tsz-szövétség elnöke, és dr. Kecskeméti Lajos, a te­rületi tsz-szövetség titkára is. Dr. Biró Ferenc rövid beve­zetője után az üzemek és a melléküzemágak vezetőinek véleményét hallgatták meg a tsz-ek ipari tevékenységéről. A legtöbb ipari vállalat helyesnek tartja, hogy a mezőgazdasági tsz-ek ipari jellegű munkát végeznek, hiszen ezzel az ő feladatukat is könnyítik. Elmondották töb­bek között, hogy a kis soroza­tok gyártására csakis kisüze­mek alkalmasak, olyanok, mint a tsz-melléküzemek. Nem in­dokolt eléggé az az állítás, hogy a tsz-ek elvonják a mun­kaerőt a nagy vállalatoktól. Igaz, sok szakképzett ember vállal állást a melléküzemek­ben, de ha senki sem menne el, ez sem oldaná meg a vál­lalatok munkaerőgondjait. Ér­dekes tényként állapították meg az ipari vállalatok képvi­selői, hogy az apró üzemek­ben, melyeket a tsz-ek tarta­nak fenn, nagyobb a munka­intenzitás, szívesebben dolgoz­nak az emberek. Ez nem ma­gyarázható csupán a bérekkel, hozzájárul az is, hogy általá­ban otthonukhoz közel dolgoz­nak ezek az emberek, és így kevesebb energiájukat veszi el az utazás. A beszélgetésen az ipari üzemek képviselői javasol­ták, hogy hosszabb időre szóló szerződést kellene kötni minden tsz-nek és a vele kooperáló vállalatnak. Ez megteremtené a tsz-mellék üzem stabilitását, a vállalat nak pedig biztos munkaválla lót jelentene. M. K. A BUDAI JÁRÁS Befejeződött Pénteken délután háron órakor KISZ-csúcs vezetőség választó taggyűlést tartottal Érden, a MüM 220-as szak­munkásképző iskolájában. Ez­zel a budai járásban befejező dött a tanintézeti KlSZ-szer- vezetek csúcsvezetőség-válasz- tó taggyűléseinek sorozata. / fiatalok közül tizenöten fejtet ték ki elképzeléseiket a tanul mányi munkáról, a klubélet ről, a sport- és klubélet fel lendítéséről, valamint javas latokat tettek a KISZ szer vezeti életére vonatkozóan. Hétvégi birodalom a tv-ben Kilencrészes új filmsorozat kezdődik június 1-én a televí­zióban „Hétvégi birodalom" címmel. A folytatásos — egyenként 25 perces — pro­dukció ötletét az adta, hogy ma Magyarországon csaknem másfél millió embert, mintegy 5—600 ezer családot érint kö­zelről a víkendtelkek, a hét­végi házak problémája. A vetítésre kerülő kilenr rész a pihenést'szolgáló szabac idő felhasználásához kíván jí tanácsokat adni, sorra véve e telekvásárlás, a telektervezér vagy éppen a víkendházépítéc gondját Gödön dedikált Az orvos halálának írója Fekete Gyula egyike azok­nak az íróknak, akik valóban népszerűek. Az olvasók meg­becsülését elsősorban Az or­vos halála című regénye hoz­ta meg számára, de ismerő­seinek tábora olvasóinál is szélesebb. Az Egy korty ten­ger című vasárnapi rádiómű­sorának hallgatóit százezrek­kel mérhetjük. Ceglédbercel határában megcsúszott egy kamion és a CZ 34—41 rendszámú személygépkocsi felfordult. A személy- gépkocsi vezetője nem tudta elkerülni az összeütközést. A baleset következtében tetemes anyagi kár keletkezett. Bányaszerencsétlenség Szászváron Négy vájár életét vesztette A Mecseki Szénbánya Válla­lat szászvári bányaüzemében pénteken 12 óra 30 perckor a negyedik szinten, a Franciska- telepben, kis méretű vízbetö­réssel járó metánkiáramlás történt. Ennek következtében az ott dolgozó Tanner István, Gyorsok Tibor és Wiedermann László vájárok, továbbá Mül­ler 10. György segédvájár éle­tét vesztette. A kerületi bányaműszaki felügyelőség a baleset okának és körülményeinek felderítésé­re vizsgálatot indított. A nemrégiben nagyközségi rangot elért Göd irodalomsze­rető közönsége nagy izgalom­mal várta a vele való' talál­kozást, amelyre csütörtökön este került sor a gödi könyv­tárban. Bata Imre irodalom- történész bevezetője után élénk beszélgetés kezdődött Fekete Gyula és az olvasók között. Az író politikus alka­tának megfelelően hamarosan azoknak a nemzeti sorskérdé­seknek a megvitatására került sor, amelyek könyveiben, publicisztikájában a legfőbb helyet foglalják el. Szó esett napjaink számos erkölcsi kérdéséről, a népes­ségstatisztika alakulásáról, irodalmi életünk különböző kérdéseiről, s mindarról ami az olvasókat érdekelte. Ez­után az író jövendőbeli ter­veiről beszélt, majd könyveit dedikálta.-t­PES1 MEG VEI HÍRLAP a Hagvat Szocialista Munkáspárt Pest ottvn Bizottság» ea a Pest meevei tanács lapja. P őszer keszto: DR. LOKOS LIHUN főszerkesztő. hetvenes: SÁGI AGNES Klaüls a Hírlapkiadó Vállalat felelős Klaaő; CSOLLANV ELHENC Szerkesztősét!i Budapest. ' 111- Somogyi Béla a. a. U cm. Leveleim: Bp. 10. Posta fiók 10. Kiadóhivatal! Budapest. Vili. Blaha Lujza cet L A szerkesztőség es a kiadóhivatal központi telefonja: *43—tOO, 142—K0. Titkárság: 140—442. előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest INDEX: 25 064 terjeszt: a Hagyat Posta, mofizep aető oarmely postahivatalnál, a sezoesttőkuei. a poéta oiriapuzje- cetben ás a Posta Kot ponti Hírlap Irodánál (Bp- V„ Jőesel nádot tét L stj. Előfizetési dU I hőnapra U forma A Pest-vidéki Gépgyár olajégői Foto: Gárdos

Next

/
Oldalképek
Tartalom