Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-29 / 125. szám

1971. MÁJtTS 29., SZOMBAT MfcCVSf </tíHap Készül a harmadik lakótelep A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat brigádjai megkezdték Miskolc harmadik panelházas lakótelepének épí­tését. A házgyári termékek­ből Hejőcsabán — a cement­gyár közelében — nyolc épü­letben 319 összkomfortos, köz­ponti fűtéssel, hideg-meleg vízszolgáltatással ellátott la­kást alakítanak ki. A munká­kat úgy ütemezték, hogy az első 58 lakásos épület, amely a cementgyár rekonstrukció­ján dolgozók munkásszállása lesz, az őszi hónapokra elké­szüljön. .45- SZMT plénumán : az áruellátás és az árak alakulása Ülést tartott tegnap a Szak- szervezetek Pest megyei Taná­csa, amelyen részt vett dr. Pénzes János, a megyei tanács általános elnökhelyettese is. A jelenlevőké, dr. Dobi Fe­renc vezetőtitkár tájékoztatta a szakszervezet előtt álló fel­adatokról, a SZOT XXII. kongresszusa után, majd meg­hallgatták Vajda Lajosnak, a ! Pest megyei Tanács kereske- I delmi orztályvezetöjének be- I számolóját az elmúlt évek | áruellátásáról, árváltozásai­ról. Több nyelven, egy akarattal Nemzetiségi találkozó a szentendrei járásban Meghívó — Pozvánka — Einladung — Pozivnica: négy nyelven invitált a hatoldalas program a VII. szentendrei járási nemzetiségi találkozó­ra és rendezvényeire. A színes, sokoldalú műsor június 5-től 20-ig zajlik Budakalászon és a járás nemzetiségi községeiben. Előadások és könyvkiállítá­sok sora mutatja be a szom­szédos népek irodalmát Buda- kalászon, Pilisszántón, Pilis- szentkereszten, Pilisszentlász- lón, Pamázon és Dunabog- dényban. Klubkönyvtárban, tanácsteremben, művelődési otthonban tart előadást Csu­ka Zoltán, Szalatnai Rezső és Bor Ambrus irodalomtörté­nész. Érdekesnek ígérkezik a nemzetiségi, néprajzi ki­állítás a budakalászi általános iskolá­ban. Magyár, német, szerb és szlovák szoba bútorzata, tex­tíliába, edénye kerül a nagy­közönség elé. A járás nemzetiségi közsé­geiben filmbemutatókat tar­tanak. Többek között vetítik a Heintje, a Matróaszerelem (né­met), a Bizánci aranykincs és az Ellopott léghajó (csehszlo­vák), valamint a Dél, a Rek­viem és Az elhagyott házban (jugoszláv) című filmeket. Június 20-án zárul a prog­ram. Budakalászon délelőtt az út­törőmozgalom 25. évfordulója tiszteletére, a nemzetiségi út­törőegyüttesek találkoznak. Mosoni Árpád, a szentendrei járási KISZ-bizottság titkára mond köszöntőt. Aznap délután Több nyelven egy akarattal címmel, a sza­badtéri színpadon zajlik a nagyszabású műsor nemzeti­ségi ének-, zene- és táncegyüt­tesek közreműködésével. Fel­lép itt a berkenye: német kó­rus, a sződd szlovák kórus, a pilis vörös vári német nemzeti­ségi együttes és a rétsági szlo­vák tánccsoport. Este nemzetiségi bál színhe­lye lesz a Hársfa-borozó kert- helyisége. (P. R.) Pest megye áruforgalma a harmadik ötéves tervben az országos átlagnál maga­sabb volt. Élelmiszerekből 64 százalékkal vásároltak többet, mint koráb­ban, vegyi par c ifckekb ól a ke­reslet 82 százalékkal nőtt a megelőző időszakhoz képest. Az ellátásról szólva, az osztályvezető megállapí­totta, hogy az áruk bősé­ge és választéka ellenére sem tudták kielégíteni a lakosság igényeit. A hétvégi házak, pihenőhelyek szaporodásával a fővárosi la­kosság egy része két, két és fél napot tölt a megyében, s természetesen itt is vásárol­na... Ez igen nagy feladatokat ró a munkaerőgondok miatt a k'»kereskedelemre és a ven­déglátóiparra. Az áruellátást részleteiben elemezve Vajda Lajos elmon­dotta, hogy az alapvető élel­miszerek nem hiányoztak a me­gyében, s a hús és húskészít­mények kínálata is sokat ja­vult. Amíg 1965-ben egy lakos a megyében 10,97 kilo­gramm húst vásárolt. 1970-ben már 15 kilót fo­gyasztott. A kenyér és péksütemónyfé- léknél a friss áruval történő ellátás a két-háromnapos ün­nepeknél változatlanul meg­oldhatatlan gondokat okoz. Érdekes adat, hogy öt év alatt 285 százalékkal nőtt a kávé­fogyasztás. Az iparcikkellátást befolyá­solja az ipar és a kereskede­lem, illetve a nagy- és kiske­reskedelem viszonya. Mind­egyik a szállítási és raktáro­zási költségek megtakarításá­ra törekszik, s a kiskereskede­lem kénytelen tárolni az árut. noha nem rendelkezik megfe­lelő raktárakkal. Kedvezőtlen a helyzet a ruházati kereske­delemben s ezen belül főleg a cipőellátással van baj. A fogyasztási árak — három év átlagát tekintve — emel­kedtek. Az idényáras cikkek — zöldség-gyümölcs félék — 1968 óta 13—14 százalék­kal többért vásárolhatók. A vendéglátóiparban az éte­lek jobban, az italok kevésbé drágultak. A ruházati cikkek ára 2,5—3 százalékkal, a ve­gyesiparcikkeké két százalék­kal emelkedett s. L X9 asan OÄlBaT TAPIOMENTI NYÁR '71 ZONGORAFESZTIVÁL IFJÚSÁGI BÉKETALÁLKOZÓ Ismertetőnket a gyermek­nappal kezdenénk: két váro­sunkban, Nagykőrösön és Cegléden különösen gazdag műsort állítottak össze ré­szükre. Cegléden vasárnap délután a városi nőbizottsága Szabadság térre hívja a kicsi­nyeket Négy órakor aszfalt- rajz-verseny lesz, a legkiseb­bek pedig kerékpáron mutat­hatják be ügyességüket. Az alsó- és felsőtagozatos isko­lásoknak átadják a békeh5- napi gyermekrajz-verseny dí­jait. A téren babakorzó is lesz. Nagykőrösön vasárnap délelőtt a postás dolgozók gyermekeinek a Csillagocska bábegyüttes tart előadást. Szentendrén is gondolnak a város gyermekeire. Szombaton délután három órakor az Ál­lami Bábszínház a Kertmozi­ban bemutatja a Jancsi és Juliskát, míg vasárnap dél­után négy órakor a József Attila Művelődési Központ művészi torna-tanfolyamának tartják a nyilvános bemutató­ját. Szombaton este a Rab Venni, cserélni, eladni akar? OIJMENTESEN hirdetjük eladó ingatlanát INGATLAN adás-vételi ügyével forduljon a PEST MEGYEI INGATLANKÖZVETÍTŐ VÁLL. KÖZPONTJÁHOZ ES KIRENDELTSÉGEIHEZ Kör pont: Budapest V., Kálmán t. utca 13. Telefon: 112-842 Kirendeltségek: CEGLED Körösi u. Tel.: 261 11. ÉRD Oiósdi u. 34. VÁC Széchenyi Tel.: 673 u. 9. NAGYKATA Bajcsy-Zs. u. 22. OUNAHARASZTI Dózsa Gy, u. 1. Tel.: 61 GODOUO Dózsa Gy. u. Tel.: 305 12. GYAt tglóí u. 24. SZENTENDRE Kossuth L u. Tel.: 624 36. rétével. Másnap délután a fiatalokat ötórai teán fogad­ják, amelyen Takács Béla saját magnófelvételeit mutat­ja be. Két vasárnapi bál befejező­ül: Gyömrön a Tűzkerék, Tá- piószecsőn az Unipressz zene­kar közreműködésével tartják meg a pünkösdi bált. Komáromi Magda HÍREK-f HÍREK + HÍREK4 HÍREK+ .HÍREK :+ HÍ$EÉ 4 HÍREK4 HÍRÉK + HÍREK ^ HÍ1 HÍRÉK 4>HíREK 4HíR'EK4 HÍREK r HÍREK K 4-HÍREK F HÍREE'4- HÍREK4 HÍREK * HÍ M A: 1971. május 29., szom­bat, Magdolna napja. A nap kél: 3.54, nyugszik: 19.29 órakor. A hold kél: 8.28, nyug­szik: 23.43 órakor. Várható • rr m / / Időnként felszakadozó fel­hőzet, újabb esők, helyenként zivatar, mérsékelt, napközben megélénkülő déli, délnyugati szél, a zivatarok idején átme­neti szélerösödés. A nappali felmelegedés keleten is to­vább gyengül. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 17—22 fok között. — Hétfőn tartja első mun­kaülését a művelődési ház tanácstermében a Nagykőrösi Városi Tanács. — Citöröavatással kötik össze az úttörőcsapat nevét viselő III. Rákóczi Ferenc szobrának leleplezését Érden, a Vili. számú általános isko­lában vasárnap délelőtt. — A nőmozgalom történe­téről, ismert képviselőiről, példaképeiről tartott előadást tegnap este Tóalmáson a mű­velődési házban Balogh Fe- rencné vb-titkár. — Ki mit tud. Szombaton és vasárnap délután 4 órai kezdettel tartják Galgamá- csán a községi művelődési házban a gödöllői járás ama­tőr tánczenekarainak vetél­kedőjét. A lottó nyerőszámai: 123,27,37,59 A május 31-én megtartandó tárgynyeremény-sorsoláson a 21. játékhét szelvényei vesznek részt. Ráby téren, az Állami Zene­iskola fúvósegyüttese muzsi­kával szórakoztatja a szent­endrei sétálókat. Gyomron tovább folyik a kulturális napok programja. Szombaton délután ifjúsági béketalálkozó lesz a művelő­dési házban, ahol a községi tanácselnök megnyitója után Bata János országgyűlési kép­viselő tartja az ünnepi beszé­det. Este emlékműsor lesz Hej Rákóczi, magyarok vemé- ! ÍLSSéS tSSS a rádió és a televízió mai műsora csőn a művelődési házban va­sárnap délután nyilvános ta­pasztalatcserét rendeznek a Röpülj páva kör keretében a maglódi nemzetiségi együttes­sel. A művészi zene kedvelői­nek két csemegéje lesz ezen a hétvégen. Tápiógyörgyén, a Tápiómenti Nyár ’71 program keretében Lehotka Gábor a községi templomban orgona- hangversenyt rendez Bach- művekből. Közreműködik Lu­gosi Melinda énekművésznő. A másik rangos esemény a Pest megyei Állami Zeneisko­lák IV. zongora-négykezes és kétzongorás fesztiválja lesz Vácott, vasárnap délelőtt 10 órakor és délután két árakor a Géza király téri Gimnázium és Szakközépiskola aulájá ■ ban. A műsort a váci, a szent­endrei, a ceglédi, a nagykőrö­si, az abonyi, a dunakeszi, a monori és a budai körzeti ze­neiskolák növendékei adják, akiknek ez a vizsgafelléptük. A zár óünnepéiyre délután öt órakor kerül sor, amikor is átadják az okleveleket, a pla­ketteket. A Csepel Autógyár művelő­dési házában az Állami Déry­né Színház Jacobi: Leányvá­sár című háromfel vonásos operettjét adja elő. A sort a szombat-vasárnapi táncmulatságokkal, bálokkal zárjuk. Vecsésen a művelődési házban szombaton este bál lesz, vasárnap délután ötórai tea. Ugyanígy Szentendrén, ahol szombat-vasárnap este hat órától fél tizenegyig le­het táncolni az Optimus együttes zenéjére. Pomázon vasárnaponként ugyanebben az időben a művelődési ház­ban tartják a Szivárvány beategyüttessel az ifjúsági táncdélutánt. Gyömrön szom­baton este 23 órai kezdettel Éjféli randevú címmel csak felnőtteknek rendeznek műso­ros bált híres művészekkel, a Halászkert zenekarának kísé­KOSSUTH RADIO 1.25: Rákóczi induló, 4.30: Hírek, ido.j áras jelentés, 4.33—7.59: Hajnal­tól reggelig... közben: 5.00: Hí­rek, iuojárásjelentés, 5.30: Reggeli krónika, 5.44: Falurádió, 5.59: Pon­tos időjelzés, 0.00: Hírek, időjárás­jelentés, kb. G.15: Rádióreklám, ti. 30: Hírek, idő járás jelentés, kb. G.40: Rádióreklám, kb. 6.45: Hall­gatóink figyelmébe! «.59: Pontos időjelzés, 7.00: Reggeli krónika II. kiadás, utána: Körzeti időjárás je­lentés, kb. 7.30: Üj könyvek, kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt, kb. 7.50: Múzeumi híradó, 7.59: Pontos időjelzés, 8.00: Hírek, időjárásjc- lentés, 8.05: Műsorismertetés» 8.20: Lányok, asszonyok, 8.40: Népdalok, 9.06: A tudomány és a technika. Irodalom a BNV-n, 9.16: Paul Ba- dura—Skoda Schubert estje, köz­ben: 8.59: Pontos időjelzés, 10.00: Hírek, időjárás jelentés, 10.05: A iuuig verseny közvetítés folytatása, 10.54: Rádiószínház, 11.49: Fúvós­zene, 11.53: Pontos időjelzés, 12.00: Harangszó, utána: Déli krónika, 12.20: Zenei anyanyelvűnk, 12.30: Meló dia kok tél, 13.47: Mit terem a türelem? 13.57: Az új magyar zene hónapja, 14.10: Hétvégi külpolitikai figyelő, 14.59: Pontos időjelzés, 14.25: Üj Zenei Üjság, 15.00: Hírek, 15.05: Csak fiataloknak! 15.50: Rá- I dióreklám, 15.55: Kis magyar nép- j rajz, 16.00: 168 óra, közben: 17.00: j Hírek, idő járás jelentés, 17.05: A 168 óra c. műsor folytatása, 17.30: A | világirodalom humora, 17.54: Pa lócz László két operettdalt énekel, 18.04: Kiváló Bartók-felvételek, 18.58: Hallgatóink fievelmébe! mikrofon előtt, 15.05: Pierrette Alarie és Leopold Simoneau ket­tősöket énekel, 15.30: Falvakban, mezőkön . .. 16.00: Hírek, időjárás­jelentés, 16.05: A vallomás félbe­szakad ... 17.16: Az új magyar zene hónapja, 17.45: „itt én va­gyok a főnök”. Gellert Endre írása, 18.00: Hírek, időjárás jelentés, 18.10: A közlegény, Leonyid Pantyelejev novellája, 18.54: Üj könyvek (isin.), 18.57: Közv. az Ü. Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés I. félidejéről, 19.50: Jó estét, gyere­kek! 19.59: Pontos időjelzés, 20.00: A Cseh Filharmonikus zenekar hangversenye a Prágai Tavaszon (élő), közben: 20.50: Hírek, időjá­rásjelentés, kb. 21.05: A hangver­seny közv. folytatása, kb. 22.10: A kaposvári Csíky Gergely Színház­ban, riport, kb. 22.25: Nóták, 23.00: Hírek, idő járásjelentés, 23.15: Két vonósnégyes, 24.00: Hírek, időjá­rásjelentés, 0.10: Műsorzárás, utána: magyar és idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. URH 16.00: Hírek, idöjárásjelentés, 36.05: Beszélgessünk a dzsesszről, 16.51: ötórai tea, 18.00: Hírek, Idő­járásjelentés, 18.10: Hanglemez­parádé, 18.50: Beszélgetések a pszichológiáról. III. rész, 19.10: Az üj magyar zene hónapja, 20.35: Musica Antiqua Bohemica — XII. (be(ejező) rész, 21.30: Wagner: Is­tenek alkonya — zárójelenet, 21.52: Üj lemezeinkből, 23.00: Hírek, idő­járásjelentés, 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 18.59: Pontos időjelzés, 19.00: Esti krónika, 19.30: Népi muzsika, 20.00: Közv. az Ü. Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről, 20.50: Könnyűzene, 21.02: A balga­ság dicsérete. Irodalmi összeállítás, 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hí­rek, Időjárás jelentés, 22.15: Sport­hírek, 22.20: Táncoljunk! 24.00* Hírek, időjárásjelentés, 0.10: Meló­diakoktél, közben: 0.55: Hírek, idő­járás jelentés, 1.00: A melódiákoktól folytatása, 1.58: Himnusz, 2.00: Mű­sorzárás. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rá­dió műsorával, 8.05: Puccini: A nyugat lánya, részletek, 9.00: Kül­politikai figyelő, 9.15: Cigánydalok, katonadalok, csárdások, 9.45: Vá­laszolunk hallgatóinknak, 10.00— 12.00: Zenés niűsor üdülőknek, közben: 11.00—11.05: Hírek, időjá­rásjelentés, 11.43—11.50: Útikalauz, üdülőknek, 12.00: Koczkás Sándor könyvszemléje, 12.10: Barokk mu­zsika, 13.00: Hírek, idő járás je­lentés, 13.03: Kitágult törzsasztal. Az amatőrök hivatása, 13.30: Bar­tók- és Kodály-kórusok, 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés, 14.00: Üttörők vagjrunk mi, vidám gye­rekek! II. rész, 15.00: Orvosok a 9.30: Tavaszi zsongás. A Stúdió 11. műsora (ism.), 9.55: Minden kilométerkőnél. Magyarul beszélő bolgár filmsorozat, 8. A lovagke- reszt (ism.), iö.50: Magyar meste­rek: Strobl Alajos (ism.), 14.55: A mozdony. Magyarul beszélő NSZK rövidjálékfilm, 15.20: Reklámmü- sor, 15.25: Jackie és Hermine. Ma­gyarul beszélő francia filmsorozat, 5. Robinson, 15.50: Reklámműsor, 16.00: Színházi mozaik. Harminc perc a kaposvári Csíky Gergely Színházban, 16.30: összefogott az ország. Dokumentumfilm az 1970-es árvízről, 16.50: Reklámműsor, 16.55: A zsűri ítélete után. Riportműsor, 17.55: Hírek, 18.00: Emlékezés Er­dei Ferencre. Fűm összeállítás, 18.40: Reklámmösor, 18.45: Cicavízió, 18.55: Telesport: Ü. Dózsa—FTC bajnoki labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése a Megyeri útról, 20.50: Tv-híradó, 21.10: A perceim meg vannak számlálva. Mikes György ötperce, 21.15: Folytassa, G. Dé­nes. Szórakoztató Ipari Vásár, 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás, 22.25: Éjszakai előadás. Az első tanító. Magyarul beszélő szovjet film. Előtte: Nemeskürthy István beve­zetője, 23.55: Reklámrevü, 0.05: Jó éjszakát, felnőttek! Amerikai ko­médiák, 7. rész: Szerencsepatkó. Joseí Bohuslav Foerstcr HÜSZ EVVEL EZELŐTT, 1951. május 39-én halt meg 9.'! eves korában Jóséi Bohuslav loers tér, jelentős cseh zene­szerző. Prágán kívül Uécsbcn es Hamburgban is működött hosz- szabb inéig, elsősorban mint ze­nepedagógus és kritikus. Peda­gógusként. Prágában és külföl- dön, szinte zeneszerzőgenerácid- kat nevelt. A hamburgi konzer­vatóriumban 1901-től tevékenyke­dett néhány évig, majd utána csaknem másfél évtizedig a bécsi zeneakadémia tanára volt. Hosszá évekig a prágai konzervatórium mesteriskolájának tanára, illetve köztiszteletben álló, nagy művészi hírnévnek örvendő rektora volt. Foerster művei: operák, szimfo­nikus 1 költemények, kantáták, dalciklusok, zongoradarabok stb. Működése azonban elsősorban zenepedagógusként jelentős; ré­sze volt abban, hogy a cseh zene­kultúra világviszonylatban is olyan rangos helyet vívott ki ma­gának, mint amilyennek jelenleg is örvend. — 90 százalékban biztosí­totta az építőipari kapacitást a IV. ötéves terv beruházási feladatainak végrehajtásához a Pest megyei Beruházási Vállalat. — Repülőgéppel végzik a mezőgazdasági munkák egy részét Törökbálinton. Rövi­desen 900 holdon terem itt az őszibarack. — Motorcsónak KlSZ-esek- nek. A Váci Hajógyár KISZ- esei három motorcsónak­testet készítettek társadalmi munkában, hogy vízitúrákat, kirándulásokat szervezhesse­nek a fiataloknak. — Klubot alakítottak teg­nap este Túrán a gödöllői járásban élő és alkotó nép­művészek. — Ezerhétszáz helyiiparí dolgozó vett részt a szakszer­vezeti politikai oKtatásban az 1970/71-es tanévben. — A monori járás gyer­mekrajz kiállítását Vecsésen nyitják meg hétfőn, a József Attila Művelődési Házban. — Hevesi statisztika. He­ves megye lakosainak száma hatezerrel nőtt öt év alatt. Százzal több orvos és 400-zal több kórházi ágy áll a bete­gek rendelkezésére; a tsz- nyugdíjasok száma ez alatt az idő alatt hatszázhatvan­hatról háromezerhétszázra emelkedett. — Nyolcezer budapesti középiskolás dolgozik nyá­ron az ország építőtáborai­ban. — Fesztiválhangverseny. A Pest megyed állami zene­iskolák fesztiválhangverse- nyót vasárnap tartják Vá­cott, a Géza király téri Gimnázium és Szakközépis­kola aulájában. — Univáz szerkezeteket gyártanak a Beton- és Vas­betonipari Művek alsózsol- cai üzemében. Az 52 féle elemből álló előregyártott vasbetonszerkezet alkalmas szállodák, kórházak, iskolák, óvodák, lakóházak gyors fel­építésére. A különböző mé­retű és súlyú betonelemek merklinjátékhoz hasonlóan szerelhetők össze. — Tábla az ország köze­pén. Szombaton délután, a Hazad Pamutszövő Vállalat negyven tagú turistacsoportja jelzőtáblát helyez el Puszita- vacson, az ország földrajzi középpontján. — Országos állat, kirakodó és használt autó pótvásárt tartanak június 6-án, vasár­nap Monoron. — Az első halálos baleset a metrón csütörtök este tör­tént. Kovács Miklós 62 éves pilisi lakos a Blaha Lujza téri megállóban ittasan a sí­nekre esett s az éppen befutó szerelvény elgázolta. — Halálra gázolta Harai Lászlóné 43 éves BKV-váltó- kezelőt a XXI. kerületi Cse­peli úton Győri Árpád 24 éves gépkocsivezető, a Mono­ri Építőipari Szövetkezet te­hergépkocsijával. Győri Ár­pádot őrizetbe vette a rend­őrség. EXTRA HÍR! Az EXTRA HAZBA leszállított áron, Ft-ért extra méretű női kabátok érkeztek. Most amíg a készlet tart! ÁRUHÁZ csak egy van. pest VII., Rákóczi út 4. sz utánvéttel Is szállítunk. ÁRUI 3110,-J orkán* vegyen, EXTRA Buda- . Pústai

Next

/
Oldalképek
Tartalom