Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-27 / 123. szám
tóenetrend-móiiosítást kerns» a szőlostelepiek A szőlősnyaralóiak több régi kívánsága vált valóra az új vasúti menetrend életbelépésével. A Keletiből 10.57 órakor induló személyvonat — szombat kivételével — Gyomron és Szőlőstelepen is megáll, így a gyömrői rendelőintézetből Szőlőstelepre utazóknak nem kell ezentúl délután 2 óráig Gyomron rostokolni. Délután 3 óra után néhány perccel két fővárosból érkező vonat is megáll Szőlőstelepen, ez a bejáró munkásoknak ió. Jelentős számú bejáró régi gondja azonban továbbra is gond maradt. Nagyon sokan Budapesten csak délután 6 óra tájban fejezik be a munkát. Szeretnének ők is minél hamarabb hazautazni, a legközelebbi, Szőlőstelepen is megálló vonat azonban csak fél 8 tájban indul Budapestről. Indul egy vonat a Keletiből fél 7 előtt öt perccel, ez azonban nem áll meg Szőlőstel-nen. Pedig ez lenne a jó! Nemcsak a szőlő- sieknek, hanem a Magdolna- teleipek és a Sülysáp alsó részén lakók is örülnének ennek a vonatnak. Ha megállna Szőlőstelepen! Több mint száz ember óhaja, kérése ez. Talán lehetne teljesíteni... K. L. . “ A PEST CM E G Y EVh í R L A P ,K Ü L Ö N K I A D Á S A r í XIII. ÉVFOLYAM, 123. SZÁM 1971. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK MONOR KASSZAJA Bevétel: 13 millió - kiadás: 13 millió Az „apaállaftartás kérdőjelei Házibajnokság és szalonnasütés Szép helyisége van a művelődési házban a gyömrői ifjúsági klubnak, a fiatalok baráti közösséggé kovácsolódtak, öt- lete's rendezvényekkel töltik el szabad idejüket. Kedden például „vérre menő” asztali- tenisz házibajnokságot rendeztek, ma este pedig kivonulnak a strandkertbe, sza- lonnasütögetésre. Bíznak abban, hogy nem mossa el a programot az eső. A napokban tartotta meg első munkatanácsülését a Monoid Nagyközségi Tanács. Elsőnek a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló tanácsrendelet tervezetet hagyták jóvá. Ezután került sor az 1971. évi költségvetési, fejlesztési tervezet és az 1971—75. évi középtávú pénzügyi terv jóváhagyására. Érthetően ez a napirendi pont nagyobb érdeklődésre tarthatott számot a tanácstagság körében, a hozzászólások nagy száma is igazolta ezt. Mik képezik a Monori Nagyközségi Tanács bevételi forrásait? Saját bevételek, a lakosság adói, tanácsi hozzájárulás és az úgynevezett megosztott bevételek. Ez utóbbi körébe tartoznak a tanács területén működő vállalatok, kisipari szövetkezetek illetményadói és községi hozzájárulásai. A tsz-ek adói: földadó, jövedelemadó, gépjárműadó és a tsz-ek községi hozzájárulásai — központilag meghatározott százalékban. Melyek a tanács saját bevételi forrásai? Először is a laHetente egy rugótörés A Sülysáp és Űri között közlekedő autóbuszvezetők panaszolják, hogy az úri tanácsháza előtt igen rossz az országút, s a nagy. mélyedéseket még kikerülni sem lehet. A Pacsirta-telepen még ennél is rosszabb. Bár az autóbuszok mindkét részen csak lépésben közlekednek, ennek ellenére minden héten előfordul egy rugótörés. Ez pedig nem éppen olcsó mulatság, egy rugó értéke meghaladja a kétezer forintot, s ehhez jön a munkabér s a buszok kieséséből eredő ráfizetés. Tekintettel arra, hogy a gödrök egyre jobban mélyülnek, nincs más megoldás, mint az út mihamarabbi rendbehozatala. kosság községfejlesztési hozzájárulása, azután a telekadó, az út- és közműfejlesztési hozzájárulás, a telekhasználati és a telekigénybevételi díj. A bevételi források köre azonban szűkült is az idén: megszűnt a vállalatok és szövetkezetek által fizetett kommunális adó. Melyek lesznek azok a kiadások, amelyek 1971—75- ig a legtöbb pénzt igénylik? A 22 munkahelyes rendelőintézet, a 171 új lakás, a közüzemű ivóvízhálózat és szennyvízcsatorna megépítése. Most lássunk néhány számot az elkövetkező év bevételei közül. A tanács saját bevételei évente mintegy másfél milliót tesznek ki. A lakosság adói 2 és félmillió körül vannak. A tsz-ek adói másfél—2 millió között. A vállalatok, ktsz-ek adói 5—7 millió körül ingadoznak. Tanácsi hozzájárulás: átlagban évente másfél millió. A bevételek tehát összesen evente mintegy 13 milliót tesznek ki. Ha ezzel szembeállítjuk a 30 tételből álló kiadási rovatot, a Végösszegnél újból a 13 millióval találkoznak. Mind a 30 tételt természetesen nem sorolhatjuk fel — csupán a legnagyobb összegeket: az általános iskolák, óvodák, napközi otthonok alkalmazottainak illetménye, az élelmezési költségek, az épületek karbantartása évente több, mint 5 milliót visz el a tanácsi háztartásból. Nagyságrend szerint utána az utak, hidak fenntartási kiadásai, felújításai következnek másfél—2 milliós évenkénti kiadással. És a legkisebb összegű tétel? Az „apaállattartás”: kereken évi 8 ezer forinttal. A tanácstagok — keresve a kiadások ésszerűbb, takarékosabb beosztását —, fel is vetették: nem lehetne ezt a nem éppen tanácsi jellegű kiadást a tsz- ek háztartási költségvetésébe illeszteni? Mint kiderült: erre sor kerülhet. F. O. A nóta vége TANÁCSI ELŐADÓK EGYMÁSKÖZT? Fizet az újszilvási termelőszövetkezet. Fizet, men a gyömrői tónál levő borozójában egész tavaly nyáron (de még decemberben is!) úgy játszatta a zenészeket, hogy nem jelentette az Országos Szórakoztatózenei Központ megbízottjának. Magyarul: az OSZK nem közvetítette ki a zenészeket. A tsz meg akarta takarítani a kiközvetítési díjat, azaz a zenészek munkabérének 10 százalékát kitevő összeget. Most utólag fizeti ezt az összeget, s ezenkívül a szabálysértésért kiróandó legfeljebb 3 ezer forintot. Fizet, mert kiderült a turpisság. A turpisság előbb vagy utóbb, de mindig kiderül. hegyen az bármilyen bál, táncos összejövetel, üzemi, ünnepi vacsora, vagy — mint jelen esetben — borozó, ha zenekar játszik, s ellenértékűi akár csak egy pohár sört is elfogad, nem játszhat az OSZK tudta, engedélye nélkül, tgy próbál vigyázni az OSZK a gyanútlan hallgató zenei ízlésére, fülére. A zenei rendre, harmóniára. Sokan nem tudják ezt. S aztán később megérkezik az OSZK felszólítása, szabálysértési feljelentése, s elromlik a bál, a közös üzemi vacsora, tsz-zárszám- adás emlékében továbbélő jó hangulata Sok helyütt a tanácsnál sem tudják, hogy addig nem adható ki a rendezvényre engedély, amíg a szerény kérelmező be nem mutatta az OSZK „papírját”. Kiadják. Előfordulhat, hogy az OSZK emiatt feljelenti az egyik tanácsi ügyintézőt a másik tanácsi ügyintézőnél, a szabálysértési előadónál! Deregán Gábor Ónozóüzem Gombán Beindította új melléküzemét, az ónozóüzemet a gombai Űj Élet Termelőszövetkezet. A hosszútávú szerződéskötések most folynak a különböző vállalatokkal. Előreláthatólag többmillió forintos szerződést sikerül kötni. Az új üzemben a teljes beindulás után mintegy 60—70 munkást tudnak majd foglalkoztatni, zömében nőket. Postafiók 51. TŰZOLTÓK A BAJZA UTCÁBAN A Monor és Vidéke az elmúlt napokban beszámolt arról, hogy a vasárnap VecséRádiófelvétel Monoron Éneklő ifjúság — éneklő gimnazisták A monori József Attila gimnázium Ady utcai bejárata előtt ott áil a Magyar RáKísérleti számtanéra az 5. b-ben Egy számtanpélda a monori Kossuth iskola 5/b. osztálya számtanórájáról: 37,5-{-x — 100,1 99—y = 56,2 z—0,2 = 6,48 A számok között betűk, azaz szaknyelven szólva betűszámok. A tanulók a példát minden különösebb nehézség nélkül megoldották. Akik régebben jártak iskolába, emlékeznek rá, betűkkel számtanórán először nyolcadikos korukban találkoztak. Ma a hagyományos módszerrel tanított 5. osztályokban is élőfordulnak már betűszámok, igaz, ritkán, az 5/b-seknél azonban ez már valósággal „számtani anyanyelv”. Szülő legyen a talpán, aki tud ebben otthon gyermekének segíteni... A monori járás néhány nagyobb iskolájában már második éve folyik kísérleti számtantanítás, a monori Kossuth iskola szeptemberben kapcsolódott be ebbe a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete által irányított programba. A tanév a végéhez közeledik. Milyenek az első tapasztalatok Monoron? Mi egyáltalán a kísérleti módszer lényege, célja? Nem okoz-e gondot a szülői segítés hiánya? S ami a legfontosabb: nem terheli-e túl ezáltal az iskola a gyereket, nem állítja-e megoldhatatlan feladatok elé?! — Mindenekelőtt azt szeretném hangsúlyozni — mondja Rétvári Gyula tanár —, hogy nem faragunk 10—11 éves gyerekekből nyolcadikosokat. Az 5,/b ugyanazt a tantervi anyagot tanulja, mint az 5/a vagv az 5/c, csupán a tanítás módszere más. — A számtantanítással világszerte gond van. A gyerekek többsége nem szereti, nehezen érti, nehéznek találja a számtant, pedig éppen korunkban nagyobb szükség van rá, mint bármikor. Bizonyos, hogy a szakmáknak több mint a felénél nélkülözhetetlen, s ez az arány a technikai fejlődéssel mindig nő. A számtani összefüggések megértetése, s ezáltal a számtan megszerettetése a kísérlet egyik legfőbb célja. — A kísérleti módszernek több új vonása van. A betűszámoknak az összefüggések, törvényszerűségek észrevete- tésében, a logika fejlesztésében van nagy szerepe. Űj, hogy az összefüggéseket, törvényszerűségeket, szabályokat nem a tanár közli a tanulókkal, azokra maguk a gyerekek jönnek rá. S többnyire a házi feladatok keretében. Másnap, az órán a táblára aztán felkerülnek a jó és rossz megoldások egyaránt, s a gyerekek egymással vitatkozva, egymást meggyőzve bizonyítják be igazukat. A szülő otthon vajmi keveset tud segíteni ötödikes gyerekének, minden eddiginél többet segít azonban azzal, ha megteremti a tanuláshoz, gondolkozáshoz szükséges nyugodt, barátságos, zavarómentes körülményeket, légkört. A mo- nori szülők többsége megteremtette. — Űj a légkör az osztályban, is. Érdekli a gyerekeket a számtan, leköti őket, így fegyelmezésre alig van szükség. Őszinték a gyerekek, s ez ennél a módszernél különösen nélkülözhetetlen. Bevallják, ha nem értenek valamit, belátják tévedéseiket, nem hur- rogják le, nem csúfolják ki egymást, ha nehezebben megy valami. — A hagyományos tankönyvet — bár szükség van rá! — csak kiegészítésként használják, úgynevezett feladatlapokról tanulnak. Maguk értékelik, pontozzák magukat, s szigorúbban, mint a tanár! A tanár az órákon nem osztályoz, a tanulók havonta egyszer kapnak jegyet, a dolgozatíráskor. — Az első év eredményei? Jók. Kétségtelen, hogy a tanév első másfél hónapjában a kísérleti osztály tanulóinak nagyobb gondot okozott a számtan, mint a másik két 5. osztály tanulóinak, később azonban kisebbet! A tanulók eredményeiről mindennél többet mond az, hogy például a második félévben nem volt egyetlen elégtelen dolgozat sem, kettes is csak elvétve. Ebben az osztályban egy 3-as osztályzat mögött is tudás van. — Az első év végén elmondhatom, az új módszer nemcsak a számtan megértésében, megszerettetésében könnyít, könnyebben tanulják ezek a gyerekek a többi tantárgyat, a történelmet, földrajzot is. S a jelek szerint személyiségükre, gondolkodásukra, erkölcsükre is előnyösen hat. Deregán Gábor dió egyik kocsija. Nem állják körül kíváncsiak, hiszen nem először jár itt a Rádió vagy a Tévé. Most éppen a szeptemberben alakult kamarakórus műsorszámai közül vesznek fel hét dalt — vezényel Kovács Mária, a gimnázium énektanárnője. A 26 kislány fenn áll a pódiumon, lazítanak pár percet, aztán elismételnek egy sort, külön az alt, mert a „disz” esett, nem vplt tiszta, vagy éppen i szövegben haraptak el egy szótagot. Aztán elpróbálják az egészet, és utána felhangzik a számolás ötig, majd a „felvétel indul!” — és akkor a mozdulatlan csendben intésre emeli kezét a kislányos termetű tanárnő, 26 kórustag pedig tisztán csengő hangon belekezd a dalba. Egy kis izgalom: éppen a dal vége felé megszólal az iskola villanycsengője. De szerencsére a 26 ifjú torok győz: amikor kitódulnak a kórustagok a rádióskocsihoz, visszahallgatni a felvételt, a „csengőből” nem hallani semmit a dalban. A rádió Éneklő ifjúság, illetve Kóruspódium című műsorában hallgathatjuk meg a monori gimnazistákat, hogy mikor, ezt még nem tudni. És i dalok: Neuwaldi: Régi dalocska, Rauch: A reggel, Bartók: Senkim a világon, Ne menj el, Leánynéző. Bárdos Lajos — József Attila: Dolgozni csak pontosan, szépen, valamint Karai József: Barri- kádra című dala. / sen megrendezésre kerülő járási tűzoltóversenyre a monori tűzoltók szorgalmas, kemény edzésekkel készülnek. Ennek a ténynek elismeréssel adózunk, csupán a gyakorlatozás helyének kiválasztásával nem értünk egyet. A gyakorlatok jó része ugyanis a rövid, kis Bajza utcában zajlik le, a lakóházak között. Akik ezt a helyet erre a célra kijelölték, nem vették figyelembe, hogy a lakók közül sokan éjszakai műszak után nappal pihenni szeretnének. Nem tudnak az elviselhetetlen zaj miatt. Nem is beszélve arról, hogy a gyakorlatozok hatalmas port vernek fel, szó szerint értve, s így az ablakokat nem lehet kinyitni. Egy harmadik panasz: széttúrják az utcán levő építési anyagokat, kárt tesznek az utcára kiültetett virágokban, fiatal fákban. Nem értjük, hogy például miért nem a vásárteret vették igénybe erre a célra, ott nem zavartak volna senkit. A nnnori Bajza utca lakói Egy évi szümt után Három helyi járót közlekedik Vecsésen Vecsésnek három önálló helyi MÁVAUT-járata van. Ezek a budapesti Béke tértől Vecsés valamelyik forgalmas teréig, illetve onnan vissza közlekednek. A harmadik járatot az idén indították, a ve- csési Martinovics térig és onnan vissza. Egyévi szünet után a napokban indult meg újra a 2-es számú helyi járata is. Ez a nagyállomásig közlekedik. A kényszerszünet azért állt be, mivel a Bajcsy- Zsilinszky utcát a KPM javította. Most elkészültek ezek a munkálatok. Gomba, Új Élet Tsz A kukorica tefjes gépesítése Alapos előkészületek után az idén először minden munkaműveletet géppel végeznek el a termelőszövetkezet 600 holdas kukoricásában. A termelőszövetkezetben hozzákezdtek saját erőből egy ku- koricaszáritó építéséhez, jövőre pedig saját takarmánykeverőt kívánnak üzembe helyezni. Vegyesbolt Pacsirtatelepen Űj vegyesboltot épít a süly- sápi ÁFÉSZ Úriban, a Pacsir-, tatelepen. A bolt helyét a járási hivatal műszaki csoportja a napokban jelölte ki, az ÁFÉSZ az építést már szervezi. Sport innen — onnan MAI MŰSOR MOZIK Gomba: A kis lovag I—II. Mo* nor: Tájkép csata után. Cri: Az élethez túl sok. Vecsés: Kitörés. Valóságos tizenegyes-parádé volt vasárnap délután ócsán. Az ifimérkőzésen Sur- mann játékvezető mindkét félidőben ítélt egy-egy 11-est — Gyömrő ellen. A felnőttek mérkőzésén sem hiányzott a büntető, a hazaiak azzal egyenlítettek. ★ Üllőnek nem ment vasárnap Túrán. A hazaiak több helyzetet dolgoztak ki, Üllő szerencsés döntetlent ért el. Ennek ellenére most már biztos, hogy a bajnokság Pilis és Üllő között dől el, Üllő Pilist három pontra megközelítette. ★ Lezajlott a TÖVÁL jubileumi úttörő labdarúgó kupa Gyomron. A döntőt a falusi és az Erzsébet telepi iskola vívta, a falusiak nyertek 3:l-re övék lett a kupa, no meg a fekete-fehér pettyes labda. ★ Hét végi focielőzetes. Az NB Il-es Vecsési VIZ EP a bajnokjelölt Pénzügyőrhöz látogat, Maglód Isaszeget fogadja. A területi bajnokságban érdekesnek ígérkezik a Gyömrc—Pilis találkozó. Üllőre Ocsa, Péteribe Túra látogat. G. J. MA VECSESEN Geller és az aranycsapat filmen Vecsésen. a művelődési házban ma este 6 órai kezdetiéi a nyolcszoros válogatott labdarúgó, Gellér Sándor tart élménybeszámol ót, amelynek keretében filmeket vetít le az aranycsapat mérkőzéseiről. Barátságos mérkőzés A monori öregfiúk labdarúgócsapata i sturovói öregfiúk elleni visszavágó mérkőzésre készülve, a Monori Kefegyár csapatával edzőmérkőzést játszott. Az öregfiúk c'ssPpala könnyed játékkal 7:0 arányban győzött. Góllövők: Bencsik dr. (4), Köves dr. (2) és K. Nagy.