Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-12 / 110. szám
KlAPLd MFGVfl KÜLÖNKIADÁSA mim XV. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM 1971. MÁJUS 12., SZERDA Tizenöt színben: UNISEX SZAVATOLJÁK A JÓ MINŐSEGET Sajtótájékoztató a kötöttárugyárban Vác egyik legrégebbi üzeme a kötöttárugyár. Szakmai körökben egészen a legutóbbi időkig csak „bundanadrág és tréningruhagyár”-nak nevezték. A vállalat az utóbbi időben — úgy tűnik — feledtetni igyekszik az elnevezést. A hagyományos áruk mellett egy sor egészen korszerű, praktikus és — ami nem utolsó szempont — olcsó szabad idő és sportruházati cikkel hívta fel magára a figyelmet. Az 1969. évi BNV-n már díjat is nyertek. Hétfőn tájékoztatót tartottak a gyárban; sok új, a nemzetközi divatot frissen követő modellt mutattak be. — A megújhodás első lépéseként — kezdte tájékoztatóját Fejes István igazgató — a gyár Interlock kötőgépeket vásárolt. Terjedelmesí- tett szintetikus fonalból először férfifürdőnadrágokat gyártottunk nagy szériában. Következő lépésként korszerű szabad idő ruházkodási cikkeket terveztünk. Különleges frottír és rugalmas alapanyagú strech-plüss kelménkből ma már félévenként mintegy 200 új termékkel jelentkezünk, elsősorban a hazai piacon. Ezekből az anyagokból női hétvégi ruházati • cikkeket, strandgarnitúrákat és pulóvereket állítunk elő. A következő cél: a hagyományos tréningruházat korszerűsítése, illetve olyan szabad idő és sportruhák forgalomba hozása, amelyek kényelmesek. könnyen tisztíthatok, de egyben divatosak és mutatósak is. Az új kelme, amit erre a célra kikísérleteztünk egyesíti a szintetikus alapanyag és a pamut jő tulajdonságait. Színtartóak, rugalmasak, mérettartók, könnyen moshatók; kellemes viselet az érzékeny bőrűek számára is. Ezeket a ruhákat „T” védjegyes címkével hozzuk forgalomba, ami azt jelenti, hogy a Textilipari Minőségellenőrző Intézet rendszeresen ellenőrzi árucikkeinket, tehát szavatol- tan jó minőség kerül a boltokba. Az új anyag kiszélesítette az árucikkek skáláját. A gyermeköltönyök mellett férfiak és nők részére autós öltönyként hordható overállt és más szabad idő ruházati cikket gyártunk. Az idei év divatja az „UNISEX” itthon is, a gyár már ezeket is készíti. Tizenöt színben többféle, férfiak és nők számára hasonló szabású együttes vásárolható. A gyár tovább folytatja a nagyszabású fejlesztési programot. Átépítésre, gépek vásárlására a következő ötéves tervben 236 milliót fordítanak (csak nyugatnémet gépimportra mintegy félmillió dollárt). S ha továbbra is ilyen rugalmasan követik a divatot, könnyen lehet, hogy a váci kötött lesz a hazai „szabad idő” ruha diktátora. Cs. A. A postán jártam... Szeretem a váci postát. Hosszú félórákig elgyönyörködöm az emberek ácsorgásá- ban, sürgölődésében. Igaz, sokszor nem is szórakozásból, inkább a kényszerűség visz a nézelődésre. A kényszerűség,,_ami leköt egy-egy ügyintéző ablaka elé, s vámom kell, amíg sorra kerülök. Nékem nézelődés, ám az ablak túloldalán ülőnek kemény munka, ami reggeltől délután hatig kemény tevékenységet jelent,.. Szeretem a váci főpostát, mert zsúfoltsága ellenére is türelmesek, megértőek dolgozói az ügyfelek gyakori türelmetlensége ellenére is. Azért lepett meg az ügyintézésnek az olyan módja, amiben a minap részem volt, amikor egy utánvéttel érkezett könyvcsomagom kiváltása miatt léptem be a lengőajtón. Kezemben lengettem a blankettát, és a csomagoldalra sodródtam. Türelmesen álldogáltam, majd a percek múlását megsakallva, egy jóképű legénykét szólítottam még: Kikapta a kezemből az értesítő szelvényt, nem szólt hozzám, csak elügetett egy távoli ablak mögé. Félszemmel figyeltem, láttam, hogy valamit ráírt és lebélyegezte. Majd visszanézett reám, s odakurjantott felém: — Gyüjjön ide! — Adja ide a személyijét! Itt van? — kérdezte tőlem 'gyanakodva. Éreztem, hogy elpirulok, pedig volt személyi igazolványom, méghozzá a saját nevemre szóló. Parancsszavára még aláírtam az értesítést, aztán ismét megszólalt: — Menjen oda vissza, majd ott megkapja! — pattogott a fiatalember, és én szégyenlősen visszaoldalogtam „oda’ érezvén, hogy már meg Is kaptam valamit... Szeretem a váci postát, minden hibája ellenére is. Becsülöm dolgozói nehéz és igyekvő munkáját, mert türelmesek s megértők mégak' kor is, ha türelmetlenek.. Igaz, én türelmes ember vagyok ... Cs. L. Ingázó nyergek M-gyár foci Japánban Az Alag és Vidéke Bőripari 'Ktsz minden évben újdonsággal jelentkezik. — A nagoyal magyar asztalitenisz-siker után mi is sikert szeretnénk aratni Japánban labdáinkkal — mondta Iván- kovics Gyula elnök. — Az országból elsőként mi szállítunk focilabdákat oda. ötszázat már elküldtünk, májusban még ötszáz indul el. A fele fehér-sárga színben készül, a másik fele fekete-fehér lesz. A ktsz újdonsága a műanyag vázra készített lovaglónyereg. Az üvegszálas váz Amerikából érkezik, itt vonják be bőrrel, és Ismét visszakerül az USÁ-ba. Ezek az első kísérletek, az így készült nyergek olcsóbbak, de megmunkálásuk nehezebb a hagyományosan készülteknél. Az újabb megrendelések arra késztetik a ktsz-t, hogy új műhelyeket építsen, amelyekkel együtt szociális létesítmények is készülnek. S. L. Ügyességi verseny autósoknak A Magyar Autóklub váci szervezete az idén is megrendezi hagyományos ügyességi autóversenyét. A „Ki a legügyesebb gépkocsivezető?” országos versenysorozat helyi selejtezője május 16-án, vasárnap a Vásár téren lesz. A verseny fél tízkor kezdődik. Ingyenes jogi tanácsadás Népszerűek a csütörtöki ingyenes tanácsadások a Lenin úti párt- és tömegszervezeti székházban. Legközelebb május 13-án délután öt órakor dr. Kovács József, az ügyvédi munkaközösség tagja válaszol a hozzá fordulók kérdéseire. Váci asszonyok, országos fórumon Papp Jánosné, a Váci Kö- ] töttárugyár szakszervezeti ta- I rácsának titkára képviselte városunkat és munkahelyét, Vác legnagyobb textilüzeméta Szakszervezetek Országos Tanácsának XXII. kongresszusán. Volt mit elmondani hétfőn a gyárban. A legnagyobb élmény természetesen — felszólalása volt. Kedden, az első munkanapon kapott szót. Gondolatait a tv is továbbította. Miről beszélt? A három műszakban dolgozó anyákról, asszonyokról, a dolgozók továbbképzéséről, az üzemekbe kihelyezett általános iskolai tagozatokról. 700 küldött tapsolt a felszólalás után. Győri Józsefnét, a Hámán Kató utcai általános iskola igazgatóját szombaton köszöntötték munkatársai abból az alkalomból, hogy a magyar békemozgalomban hosszú időn át kifejtett eredményes, munkássága elismeréseként megkapta a mozgalom kitüntető jelvényét. Az elismerés jele, díszes tokjában ékszerhez hasonlít. A földgömböt ábrázolja, a világtájakkal, s a békegalambbal. Kiss Károly, az Országos Béketanács alelnöke nyújtotta át a Parlament delegációs termében az igazgatónőnek.^ . Az irányítása alatt álló iskola egy évtizeddel ezelőtt testvériskolává fogadott egy rokon tanintézetet a Vietnami Demokratikus Köztársaság területén. Azóta őszinte, baráti kapcsolat alakult ki a két iskola között, ajándékcsomagok indultak útnak Vácról a szabadságért harcoló távoli országba és köszönőlevelek, apró ajándékok sorát hozta a posta városunkba. Május 13-án, a Béke-világ- tanács budapesti közgyűlésének megnyitásakor műsoros délutánt rendeznek a váci Hámán Kató iskola tornatermében. Az énekkar, a kamarakórus és táncegyüttesük adja a műsort. A teljes bevételt a harcoló VDK megsegítésére fordítják. Papp Rezső A HAGY-ban lesz az ünnepi könyvhét megnyitója Az országos visszhangot keltő Veres Péter-est után újabb nagyszabású irodalmi megmozdulásra készül a Híradás- technikai Anyagok Gyárának szakszervezeti bizottsága és könyvtára. Május 29-én, szombat este hat órakor rendezik a Zrínyi utcai üzemi művelődési házban az ünnepi könyvhét váci megnyitóját. Segíti a kezdeményezést ' a Szépirodalmi Könyvkiadó, a Magyar írók Szövetsége és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. AZ ÉLSPORTOLÓ HÉTKÖZNAPJAI ,,Öt éve nem volt ilyen jó az alapozásom“ El virágzott már a kökény Készül a vadászösvény TAVASZI KÖRKÉP A határ már olyan, akár a legteljesebb májusok idején. Amerre járunk és a szem ellát — gondozott földek simulnak elénk, zizegnek a vetések a lobogó szélben. A napokban lezúduló eső seholsem okozott kárt — valóban aranyat ért, amint a régiek mondják. A szőlőkben sürgölődő asz- szonyokat látni, föléjük bé- kességes csend borul, amit csak néha tör meg egy zakatoló traktor hangja. A csörögi országút melletti szőlők fölött, a rádi dombok lejtője végeste- len-végig csodálatos okkersárgában ragyog. Virágzó repcetáblák mézes illata száll. Tavaly még csak egy repcetáblája volt erre az alagi gazdaságnak, ám, úgy látszik, hogy valódi aranyat termett, mert ma tengere hullámzik a mézsárga növénynek... Országúti szemlélődésünket egy hatalmas traktor zavarja meg. A Muszkakereszt irányába fordul az óriási Dutra, a pótkocsin lötyögő lajtot_ ráz a kátyús dűlőút. Vizi István hajt a dinnyeföld felé. Itt települtek le a sződi feles dinnyekertészek, hogy a nyár beköszöntőre ízes turkesztán és cserhajú görögdinnyék guggoljanak az út mentén magukat kelle- tően. A Csányi dinnyéscsalád már évek óta itt, a sződi homokon egyengeti szerencséjét. A simára hengerelt földön katonás rendben sorakoznak már a kis földkúpok — alattuk egy-egy adag fészektrágya. Fagyosszentek után föléjük ültetik a szépen fejlett dinnyepalántát, s ha az idő kedvező lesz, egy-kettőre beindázzák a meleg homokot. Tovább haladtunk, s a rátóti állomással szemben egy buja növésű, sűrű vörösheretáblát csodálunk. Ring a szélben, s olyan szépen fejlett, hogy egy két hét múlva már kasza alá kerülhet. Az őrbottyániak föld. je. A tábla fölött — a csörögi oldalon — elvirágzott már a kökény. A bokrok re j tekét most vadászok járják, csak úgy, gyalog módra, puska nélkül. Hatalmas késekkel, kis- fűrésszel irtják a rengeteget — készül a vadászösvény! Tavasz van. Cs. L. Külföldön az élsportolók magánéletének intimitásait is kiteregetik, nálunk viszont arról sem szólnak, amiről lehetne, kellene, arról, hogy miképpen élnek pályákon kívül a sikeres sportemberek? Az elkövetkező napokban Vácott élő válogatott sportolókkal beszélgettünk mindennapjaikról. 1954 szeptember 18-án egy 11 éves váci kisfiú előtt a városi út tűrőbajnokságon 145 centiméterre tették a magasugró lécet. Ritkán adódik ilyen pályakezdés: Margi- tics Béla élete első bajnokságán átugrotta a mércét. Azóta tizenhét év telt el. Fenn és lenn, sikerek és kudarcok között. A magasugróból — távolugró lett. Ugrott már 776 centimétert is. Az Újpesti Dózsa versenyzője, 1961 óta tagja a válogatott keretnek. 1963-ban húzta először magára a címeres mezt. Hatkor kel, a hétórás vonat-, tál utazik a munkahelyére, s későn este érkezik haza Vác- ra. Egész nap egy ruhát visel, ezért kitűnő szövetből, s a legjobb szabónál készítteti. Munkahelyéről vagy a Megyeri úti, vagy a Népstadionba megy. Naponta 5—6 kilométert fut, ha súlyemelés is szerepel a programban, akkor felemel harántszökdeléssel négyszer 10 és négyszer 50 kilót, utána ugyanennyiszer ] a súllyal szökdel, majd négy- j szer ötven-hatvan kilót nyom. I Elég nehéz elképzelni erről a középmagas, karcsú, szikár fiatalemberről, hogy ő emeli ezt a súlyt. A látszat csal, s nemcsak ebben. A szemlélő egyetemi tanársegédnek nézhetné, tudományos kutatónak is — magas, kifejező homloka, vizsgálódó tekintete után. Utoljára gondolna csak arra, hogy sportoló. — Mit csinál, ha éppen nem dolgozik, nem versenyez, és az edzésnek is vége? Mivel tölti az idejét itthon, Vácott? — Olvasok, zenét . hallgatok, tv-t nézek. Néha színházba megyek. — Mit látott legutoljára? — A Mózest. Néhány hónapja. Igaz, utána úgy éreztem, most egy ideig nem is akarok mást látni. • . Élmény volt. — Milyen muzsikát szeret? — Ne gondoljon sznobnak. A zenekarai muzsikát: Bachot, Beethovent, és a beatet. — A múltkor a jogtudományi egyetemen láttam ... — Harmadéves joghallgató vagyok. Ebből az következik, hogV amikor nem edzek és nem versenyzek — tanulok. Mégpedig nem is keveset,'A levelező egyetemistának sokszorosan nehéz a tanulás, akkor is, ha csak napi nyolc órát dolgozik. Mennyivel nehezebb lehet a sportolónak. Az édesanyját egyszer megállították az utcán, s elmesélték, hogy fiát a pesti éjszakában playboyokkal és széplányokkal látták. Tiszta szerencse, hogy az aznapi Népsport megírta: előtte való nap megnyert egy versenyt — Németországban. — Huszonnyolc éves vagyok. , Néhány évig még szeretnék az élvonalban sportolni. S majd ha befejezem az egyetemet, családot alapítok. Évek óta ugyanannak a lánynak udvarol... Helsinkire készül. Augusztus 10 és 15-e között itt rendezik az atlétikai EB-t. A távolugrók szintje 770 centiméter. — Ügy érzem, öt éve nem volt ilyen jó az alapozásom, mint ebben az esztendőben — mondja búcsúzóul. Márpedig, ha egy sportoló így érzi — így is van. Gazdag az idei atlétikai versenyprogram. Olimpiai Kupa, Népszava Kupa, belügyi és magyar bajnokság, román—magyar, cseh—lengyel—magyar hármasviadal: és Helsinki. Lesz alkalma bizonyítani. B. II. Az ünnepi műsor jelentős, kiemelkedő eseménye — Pető- vári Gyula könyvtáros tájékoztatása szerint — a Sarkadi Imre-emlékest. A tíz évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt íróra emlékeznek. Néhány érdekes név a közreműködőkből: Ránky György zeneszerző, Szeberényi Lehel, Hubay Miklós, Kuczka Péter írók, B. Nagy Zoltán kritikus. A műsort dr. Czine Mihály irodalomtörténész vezeti. A Vox Humana Is fellép az esten. A szakszervezeti bizottság könyvtára kiállítást rendez az író levelezéséből, kézirataiból és műveiből. (P.) Kajak-kenu Szombaton és vasárnap rendezték az első rövid távú kajak-kenu versenyt az újpesti öbölben. A Váci Hajó ifjúsági versenyzői az idény eleji formának megfelelően szerepeltek. Eredmények: C—1 1000 m. 2. Kosdi László, K—1 500 m: 1. Medgyes László, K—1 500 m: 1. Kosztyán József, C—1 500 m: 1. Szénán László, K—1 500 m: 1. Kosdi Zsuzsa, K—1 500 m: 3. Goóf Mária, K—1 500 m: 3. Győri Ildikó, C—1 500 m: 4. Domai István. Az évadnyitó versennyel’ párhuzamosan rendezték Ráckevén az úttörő-olimpia megyei döntőjét. A legifjabbak versengéséből a" váci színeket képviselők közül az országos döntőbe jutott: K—1 500 m: Fiszter Judit, C—1 500 m: Bánszki László, K—2 500 m: Fiszter Judit, Sztruháf Ilona, C—2 500 m: Bánszki László, Szilágyi Sándor. |k|iMl|l|i|t|i|s a korszerű hazai és import HÁZTARTÁSI és KOZMETIKAI CIKKEKBŐL i A váci / MŰVELŐDÉSI HÁZBAN / Nyitva május 12-14-ig J 9-18 óráig / Miit i t V