Pest Megyi Hírlap, 1971. május (15. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-11 / 109. szám

Előadás a védőoltásokról és a dunántúli városokról Az anya- és gyermekvéde­lem mozgalom által kezdemé­nyezett Kisanyá.k iskolája cí­mű tanfolyam ma befejező­dik a művelődési központ­ban. Délután 13 órakor dr. Daróczy Károly tart előadást a védőoltások fontosságáról. Utána dr. Bartos Imréné be­szél az anyatejgyűjtő állo­más jelentőségéről. Végül fil­met vetítenek a 10-es terem­ben. Este 6 órakor ugyanitt szí­nes diapozitív sorozat vetí­tésére kerül majd sor. Dr. Tahin Gyuláné tart útiéi— mény-beszámolót Dunántúli városok címmel. Új könyvek A Müveit Nép Könyvesbolt Újdonságai: írók a moziban. (Antológia.) — Gárdonyi Géza: Ki-ki a párjával. — Császár István: Fejforgás. — András László: Halál a Duna-parton. — Hermann István: A giccs. — Móric Lane: Amerikaiak el­mondjak. — Ivan Olbracht: Vándorcirkusz. VÁCI NAPLÓ PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS» XV. ÉVFOLYAM, 109. SZÄM 1971. MÁJUS 11., KEDD Friss zöldség és gyümölcs naponta A MÉK el tudja látni megrendelőit A hiedelem szerint Vácott a Vörös ház valaha török hárem volt. Később Migazzi püspöki uradalmához tartozott, itt volt a lovarda. Ez utóbbi nagyon is hihetővé válik a MÉK raktá­rában. A nagy, oszlopos terem így, elhanyagoltan is nagyon szép. Az oszlopok között zsá­kok, a krumplit asszonyok mé­rik szét, kilós, kétkilós piros hálóba. Mellettük ládákban kemény fejű szabadföldi sa­láták várják fejjel lefelé, sza­bályos rendben, hogy elvigyék, IFJÚ ÉS ÖREG DIAKOK Tarisznya és virágcsokor. A közgazdasági szakközép- iskolában pénteken este a levelezőtagozatos felnőtt hall­gatók tartottak ballagási ün­nepséget. Szombaton délelőtt a há­rom negyedikes osztály 105 növendéke búcsúzott az If­júság téri tanítóintézettől. Molnár Mihály igazgató hang­ja idén különös meghatott­sággal csengett; délben bal­lagott a fia a nagykőrösi gim­náziumban. Este jól sikerült ballagó­bált rendeztek az iskola feldí­szített aulájában. (Néninger feiv.) arrébb spenót, sóska, karalábé, tojás... Az irodában Balogh Gyulát, a kirendeltség vezetőjét és Garami Zoltánt, a Pest megyei MÉK osztályvezetőjét arról kérdezem, hogy milyen szerepe vau a váci kirendeltségnek Vác és a járás ellátásában? — A váci kirendeltség első­sorban értékesít, felvásárlása nem számottevő. Hozzá tarto­zik a gödöllői telep, ahol el­sősorban felvásárlással foglal­koznak. Ez jót is, rosszat is je­lent. Rossz azért, mert a vi­szonylag távoleső gödöllői te­lep adminisztrációja szaporít­ja az amúgy is helyszűkében levő váci irodisták munkáját. Ugyanakkor jót is hoz ez a „házasság”, mert Gödöllő se­gítségével a váci kirendeltség min­dennel el tudja látni meg­rendelőit. Közöttük a fóti, szobi, váci és váchartyáni ÁFÉSZ-t, a váci kórházat, a DCM-et, a kör­nyékbeli nevelőotthonokat, az üdülőket, turistaházakat, hogy csak a nagyobbakat említsük. Ezek mellett naponta friss árut küldenek a járás terüle­tén levő húsz saját üzletükbe. A vezető egy kimutatást vesz elő azokról a termelőszö­vetkezetekről, amelyekkel szállítási szerződést kötöttek. A váci Kossuth például 500 mázsa paradicsom, 300 sárgarépa, 200 gyökér, 100 karfiol és 100 mázsa karalábé szállítására kö­tött szerződést. * 10 * 10 Kalauz nélkül? Egy tapasztalattal lettem gazdagabb. Megismerhettem a KN önelszámoló helyi járatot. Ez az ismeretbővülés 8 forin­tomba került az új kórház és a MÁVAUT-pályaudvar kö­zött ... Május 2-án délután a 7-es kórházi járattal jöttünk le — a látogatás befejeztével — a városba. Már a felszállás előtt bosszankodva állapítot­tam meg, hogy nem elég a pénzem és így a kalauz nél­Váci úttörőélet CSAPATELET Az 1929. számú Petőfi Sán­dor úttörőcsapatban az év vé­gén sem szünetel az úttörő­munka. Közeljövőben a 8. osz­tályos rajból két csoport Bala- tonfüredre, illetve Veszprémbe látogat, a harmadik csoport pedig az Erkel Színházban a Hunyadi Lászlót nézi meg. Lippai Nagy Antalné csa­patvezető lelkesen szervezi a táborozást és a csapattörténe­tet bemutató tablót. A pajtá­sok felkutatták a régi őrsi naplókat, csapatzászlókat. A jó közösségi szellemet bizonyítja az is, hogy május 1-én a fel­vonuláson a zuhogó eső ellené­re igen nagy létszámmal vo­nult ki az iskola Nagyon mu­tatósak voltak a víziúttörők, a díszszázad és a sportolók. Az Iskola lánysportolói pe­dig szépen szerepeltek a városi kézilabdaversenyen. Havasi László testnevelő tanár mun­kája eredményeként kézilab- dás lányok valamennyi iskola csapata fölött fölényes győzel­met arattak. GYERMEKNAP A Vác Városi Tanács, a gyá­rak, üzemek és a Vác városi úttörőelnökség kedves megle­petéssel szolgál a gyermekek­nek a gyermeknap alkalmá­ból. Az elmúlt néhány év ha­gyományaihoz híven most is a váci Sportstadionban rendezik meg a gyermeknapot. Először a város iskoláinak több száz kisdobosát és úttörőjét avatják fel. Ezután következik az ajándékműsor; fellép: Koós János, Rátonyi Róbert, a Csinn-Bumm cirkusz és az Express együttes. TÁRSADALMI MUNKA A Hajós Alfréd Üttörőház udvara csütörtökön délután víziúttörők zajától volt han­gos. A vizesek most kivétele­sen nem csónakázni gyűltek össze, hanem társadalmi mun­kára. A Dunához vezető föld- utat javították. Téglás László irányításával a szorgos kezek hamar átváltoztatták a lejárat képét. Nábelek Péter egység- oarancsnokot külön elismerés illeti, egységéből voltak ott a legtöbben. F. F. kü'li kocsikon szokásos elő­írás szerint a perselybe nem tudom bedobni a 2 forintot. Felléptem a kocsiba, a lányom­ért 2 forintot a perselybe csúsztattam, magam helyett pedig a gépkocsivezetőnek át­adtam egy tízforintos papír­pénzt, kérve, hogy váltsa fel, adjon vissza. Tíz forintom a persely helyett egy fekete könyvtokba került, ahol már több 10 forintos is lapult. A visszajáró pénzre azonban hiába vártam. Közben odébb is sodródtam, hiszen tömeg tolongott utánam. Egy püs- pökszílágyi- asszony szintén 10 forintossal fizetett. Ez is az irattokba került a többihez. Elfelejtettem a 8 forintomat és figyelni kezdtem ezt a furcsa KN pénzkezelési mó­dot: kispénz a perselybe, nagypénz a könyvtokba! Azon töprengtem, hogy ilyen módon miért kell a 2 forintokat a lelakatolt per­selybe dobni, amikor a papír­pénzek a kormánykerék előtti borítóba kerülnek? Hogy le­het itt ellenőrizni a bevételt, elszámoltatni a gépkocsiveze­tőt, hiszen a létszámot nem lehet megállapítani... így — gondolom — sehogy. Amikor a MÁVAUT-végál- lomásra befutottunk, végső reményként utolsónak száll­tam le, bátorítva magamat, hogy kérjem a visszajáró pénzemet. Ám a gépkocsive­zető-pénztáros derékig ki­hajolva a vezetőfülke abla­kán, az ellenkező oldalon folytatott „rendkívül. fontos” megbeszélést a mellette álló autóbusz vezetőjével... A GC 20-80-as KN autó­buszon aligha egyezik az el­szállított utasok száma a per­selyben levő pénzzel. Vagy ez nem is fontos? Harmos Jenő, Sződliget A beszélgetés közben a járás északi részének bogyósültet­vényei is szóba kerültek. Az eper és málna felvásár­lására szerződést kötöttek a Szob és Vidéke ÁFESZ-szel. Megfelelő, begyakorlott gárdá­juk van — saját maguk is fel­vásárolnak —, s egyszerűbb, gazdaságosabb is, mintha a MÉK vonulna ki a területre. Ugyanakkor a szobi ÁFÉSZ egyben „részvényese” is a me­gyei MÉK-nek, így némiképp érdekelt is az eredményekben. Az ÁFÉSZ-ekkel való együttműködés nem új, ter­melőszövetkezetekkel már ed­dig is „közösködtek”. A MEK- nek és a gödi Dunamenti Tsz-nek például öt közös üzle­te van. Ezekben a szövetkezet saját terményeit árusítja, a többi áruról a MÉK gondos­kodik. B. H. AZ IDÉNYNYITÓN A vasárnapi idénynyitón a kenu egyesek ezer méteres versenyében Kosdi. a Váci Hajó versenyzője a második helyet szerezte meg. Menü 6,80-ért Miért drágább Örömmel értesültünk arról a helyes elhatározásról, hogy az üdülőhellyé nyilvánított Nagybörzsöny bisztrójában bevezetik a 6 forint 80 fillé­res előfizetéses menüt. Végre az itt lakók méltányos áron juthatnak meleg ételhez. Annál elszomorítóbb azon­ban az, hogy a területre és a foglalkoztatottak számára néz­ve is jóval nagyobb, szomszéd községben — Vámosmikolán — ezt az illetékesek nem akarják megoldani. Hogy is akarnák, mikor ennél jóval kisebb prob­lémát sem tudtak éveken ke­resztül megvalósítani. Itt első­sorban a lángossütésre és áru­sításra gondolunk. Már a szo­bi ÁFÉSZ helyi közgyűlésén is szóvá tették ezt, de a megoldás ez ideig sem született meg. Vámosmikolán naponta 200— 300 ember utazik át. Nem ne­héz kiszámítani azt sem, hogy itt mennyi lángos fogyna el, ha csinálná valaki. így az ÁFÉSZ éveken keresztül jó néhány ezer forint bevételtől elesik. Arról már nem is te­szünk említést, hogy a lángos után egy pohár sört is szívesen elfogyasztana a jámbor utazó, ha kapna. Kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy azért nincs lán- gos, mert nem tudják megcsi­nálni a kalkulációt. Érdekes, hogy 8 kilométerrel odébb, Nagybörzsönyben, az új üzlet­vezető ezt is el tudta készíteni. Ha ezen múlik, miért nem kül­dik oda a vámosmikolai egy­ség vezetőjét tapasztalatcseré­re. Talán a távolság miatt? De térjünk vissza a lényeg­re. Miért nem lehet megolda­ni Vámosmikolán a kedvezmé­nyes 6.80-as menü bevezeté­sét? Többen járunk ide vidék­ről dolgozni ás joggal sérel­mezzük, hogy csak 12 forintért ebédelhetünk. Ném a minőség­gel vagy a mennyiséggel van baj, hanem az ára túl magas ahhoz, hogy egy szerényebb keresetű bejáró dolgozó ilyen áron rendszeresen étkezhessen. Ha Szobon a Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat 6,80- ért össze tud állítani ilyen me­nüt — ugyanakkor a nagybör­zsönyi bisztró is —, akkor tud­jon a vámosmikolai kisvendég­lő is. Az étkezők itt is biztosan annyian lennének, hogy a vál­lalkozás kifizető lenne és ren­deződhetne a község régóta megoldatlan közétkeztetési gondja. Gazsi János A gondatlanság három kisgyermek halálát okozta A vámosmikolai tragédia zárófejezete Egész Vámosmikola lakossá­gát megrázta az elmúlt év de­cember 19-én bekövetkezett tragédia. A Dózsa György u. 50-ben lakó Kardos Tibor aznap délelőtt összeszólalkozott a feleségével. Az asszony elment bevásárolni, a férj szintén eltávozott ott­honról, hogy kosárfonáshoz vesszőt gyűjtsön. A járási képzőművészeti szakkör kiállítása Nem előzte meg nagy hírve­rés; szerényen nyílt meg a művelődési házban május 2- án a járási képzőművészeti szakkör első kiállítása, szeré­nyen, ahogy a szakkör is mű­ködik, immár fél éve. Tagjai napközben a tankönyv fölé vagy a munkadarabra hajló fiatalok, érett felnőttek, nyug­díjasok; estére a művészet sze- retetének fénye gyullad fel szemükben, s ecsetet, szenet, ceruzát ragadva áldoznak szenvedélyüknek. Mikes Ist­ván festőművész-tanár irá­nyításával 45 művésznövendék ismerkedik a művészi alkotás gondjaival s örömeivel. Egy héten háromszor is találkoz­nak, hogy a hét végén otthon vagy a szabadban, ki-ki kedve és lehetősége szerint, önállóan mondja el véleményét a kör­nyező világról. Vonalakat rög­zítenek, színeket álmodnak, formába öntik a megíormáz- hatatlant, arcot adnak a táj­nak — s közben saját arcvo­násaikat tükrözik. Ezért lát a látogató a falakon olyan sok­színű képet, hiszen a szakköri tagok egyharmada állított ki itt, s valamennyiük többször is szerepel. Félesztendő nem nagy idő egy művészettel ismerkedő kollektíva életében. Nem le­het még számonkérni tagjain érett mesterek tapasztalatát, lehiggadt, kialakult ábrázolás- módját, töretlen ívelését. S hogy mégis,* máris találunk olyan alkotásokat a teremben, amelyek nyomán úgy érez­zük: alkotójukkal még talál­kozni fogunk — ez a szakkör és Mikes István legnagyobb dicsérete! Szeretnénk hangsúlyozni: a szakkör minden tagját csak dicséret illeti azért, hogy sza­bad idejüket a művészetnek szentelik. Külön elismerés jár a kiállítóknak: szépet s szé­pen alkottak. Mindannyian Ügy gondoljuk azonban, hogy négy nevet fel kell jegyez­nünk, mert hisszük, hogy ők jöttek a legérettebben a tár­latra. Mindenekelőtt Kovács Sándorét, aki már-mér teljes technikai fegyverzetben áll előttünk néhány erőteljes olaj-képével. A Fekvő férfi figyelemre méltó mű! Szalay Kinga szentendrei sorozata is nagyon tetszett. Van érzéke a téma és a témának legjobban megfelelő formanyelv kivá­lasztásához. Tetszettek Juhász Tibor modern, de nem mo- demkedő stearinos-temperái (különösen az antik tájat idé­ző kép), s Toman Gyula érett akvarelljei. De legjobban az a fiatal és fiatalos lendület, melyről az egész tárlat tanús­kodik! Végh Ferenc Három kisgyermekük: a négyéves Lajos, a hároméves Andrea és az egyéves Zoltán egyedül maradt a szobában, ahol csikótűzhelyen vizet me­legítettek. A tűzhelytől alig fél méterre szalmazsákos ágy állt. A parázs tüzet okozott, a három kisgyermek füstoJérge- zésben meghalt. A Váci Járásbíróság most lefolytatott tárgyalásán Kar­dos azzal védekezett, hogv amikor elment, a tüzet vízzel eloltotta. A tűzoltóság szakér­tői véleménye megcáfolta ezt az állítást. Dr. Huszty Rezső, a buntető- tanács elnöke kihirdette íté­letét: az apát gondatlanságból elkövetett emberölés vétségé­ben találták bűnösnek és ezért két évi szabadságvesztésre ítél­ték. Az indokolás szerint Kard;» Tibor elmulasztotta a tőle vár­ható figyelmet, illetve körülte­kintést, amikor a gyermekeket magára hagyta. Enyhítő körül­ménynek vette őszinte meg­bánását, büntetlen előéletét — súlyosbítottak, hogy tette há­rom gyermek halálát okozta. Az ítélet jogerős. (P. K.) SnP»0»R«T ATLÉTIKA Vasárnap Gödöllőn rendez­te az atlétikai szövetség a me­gyei ügyességi csapatbajnok­ságot Férfi eredmények: távolug­rás 3. Dunakeszi Vasutas 5,6Ó méteres átlag (Kundlya 634. Kristóf 594); gerelyhajítás: 3. Váci HAGY 35,28 méteres át­lag (Sipos 39,24, Kovács 39,32): magasugrás: 3. Váci HAGY 157 cm (Gruber 165, Rakon- czai 160); súlylökés: 3. Duna­keszi Vasutas 7,75 méter (Kundlya 10,08). Női eredmények: magasug­rás: 3. Váci HAGY 118 centi­méter átlag; súlylökés: 3. Váci HAGY 6.77 méter átlag (Sán­dort 7,82); diszkoszvetés: 2. Váci HAGY 18,32 méter (Kar- czag 20.84. Sándort 20,74). Férfiaknál a bajnoki címet a Gödöllői EAC szerezte meg. Nőknél az Abony és a Nagy­kőrös versenyzői voltak ered­ményesek. A váciak ifjúsági korú versenyzőikkel érték ei helyezéseiket. FOTON Kikaptak a színészek Vasárnap nyári idő fogadta a színész válogatott—fóti öreg­fiúk mérkőzésre készülő fótia­kat. Tavaly a színészek győz­tek 5:2-re. VqlO-kor 500 néző előtt indult útjára a TV-labda. A színészek csapatában Besztercei Pál, Hadics László, Németh Sán­dor, Garas Dezső, Tahi-Tóth László. Fonyó József, Komlós András, Zente Ferenc, Áradsz, ky László. Bujtor István, Su- ka Sándor. Kertész Péter. Szir­tes Ádám, Juhász Jácint, Ka­zimir Károly és Fülöp Zsig- mond játszott. Pusztai góljával már az 5. percben vezetésre tettek szert a hazaiak, ezt Hegedűs a fél­idő végéig még eggyel megtol­dotta. Fordulás után a 6. percben Juhász Jácint szépített, erre öt percre rá Diós egyéni betörése után 3:l-re alakult az ered­mény. A 15. percben Pusztai újra a színész válogatott ka­pujába talált 4 1. Ezután rá­kapcsoltak a színészek és Buj­tor két gólt lőtt — a másodi­kat ll-esből. A fóti öregfiúk visszavágtak. Ez volt a színész válogatott utolsó edzőmérkőzése SZÚR előtt. S. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom