Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-22 / 94. szám
ULEST TART MA az MSZMP járási végrehajtó bizottsága Ülést tart ma délelőtt Mo- noron az MSZMP monori járási végrehajtó bizottsága. Napirenden jelentés szerepel a Monori Állami Gazdaság átszervezésének egyéves tapasztalatairól és 1970. évi gazdaságpolitikai tevékenységéről, valamint tájékoztató a X. kongresszus határozatai feldolgozásának tapasztalatairól és az 1971—72. évi pártoktatás feladatairól. Röpülj páva... VENDÉGEK MAGLÓDON Országos bemutatóra készül a maglódi nemzetiségi Röpülj, páva kör, s így érthető, ha a kör tagjai az eddigieknél is nagyobb lelkesedéssel vesznek részt a próbákon. A napokban látogatták meg az egyik próbát a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének vezetői a ceglédi zeneiskola igazgatójával, a monori járás és a községek népművelési vezetőivel együtt. A kör tagjai nagy magabiztonsággal mutatták be műsorukat, amely megnyerte a vendégek tetszését. A gyömrői művelődési ház igazgatója júniusi vendégszereplésre hívta meg az együttest. (mácsainé) MOHOBVEÍKI PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖN K I A D Á S A. XIII. ÉVFOLYAM, 94. SZÄM 1971. Április 22., csütörtök Mit mondana az első tanácsülésen? Nyilatkozik egy maglódi jelölt Maglód, egyik legforgalmasabb utcája a Hock János utca. Jónóhány üzlet van ezen a részen, ez a bevásárló központ, erre jár az emberek többsége az állomáshoz, s a közúti forgalom is nagy, Ecser felé erre visz az út. Az utcának új tanácstagjelöltje van: Fodor Tibor. — Megmondom őszintén, kissé váratlanul ért a jelölés, 1962-óta vagyok KISZ- tag, s 1965-től a Vas- és Fémipari Ktsz KISZ-titkára vagyak. Lelkes, bár kis létszámú alapszervezeitünk sok tár- sadialmi munkát végez. Segítünk az ünnepségek lebonyoJdrdasorrend... Akár ma is megvalósítható Mit kértek a monoriak a jelölőgyűléseken 1 A választásokat megelőző monori jelölőgyűléseken nagyon sok közérdekű kérés hangzott el, természetesen volt a kérések között olyan is, aminek a megvalósítására még a következő ötéves tervben sem kerülhet sor. Néhány olyat ragadtunk ki a kérések közül, amelyek többségét már holnap — de akár már ma is — teljesíteni lehetne. Susa Károly a Kinizsi utcaiak nevében tette szóvá: utcájukban mindössze egy-két lámpa ég, a többi nem gyullad ki esténként. Ugyanezt tette szóvá Torma Sáiidor a Petőfi utcaiak nevében. A bejáró dolgozók késő éjjel járnak haza, az ő nevükben kéri az intézkedést a DÁV-tól a sötét utcák megvilágítására. Zöldi Sándor a Munkácsi és Eötvös utcaiak nevében kérte ugyanezt, Szabó Sándor pedig a Kossuth Lajos utca vásártéri oldalán lakók nevében. Ifjú Karsai Sándor kérése: a piactéren levő nyilvános illemhely nagyon korszerűtlen, helyette nagyon jó lenne egy új. Ehhez a kéréshez hasonló Rendek Lajosé, egy másik körzetből: a korszerű, szép MÁVAUT-pályaudvar „szépséghibáját”, az illemhely hiányát már az építés után szóvá tették a monoriak. Azóta mindig szóbeszéd tárgya ez, az utasok pedig — hiszen átszállóhely is Monor — ott toporognak a gyerekkel a pályaudvar környékén... Gödör Gábor a telepiek nevében kérte: létesítsenek egy fiókpatikát a Rákóczi telepen, mivel mindkét monori gyógyszertár bent van a központban. A telepiek néha félórás sorompókat kapnak, az idősek, egyedülálló betegek számára fárasztó és nehézkes a gyógyszertár megközelítése. Zöldi Sándor a Munkácsi és Eötvös utca sarkán megépült új kútról mondotta: nagyon örültek a kútnak, de amikor használni kezdték, kiderült; a kút vize homokos, se főzésre, se ivásra nem alkalmas. Kesely Jánosné a Liliom utcaiak kérését tolmácsolta: építenének járdát, ha a tanács anyagot adna. Ugyanezt a két szomszédos utcában is kérték és majd minden jelölőgyűlésen elhangzott. A Monori Nagyközségi Tanács vezetői elmondották: egyelőre a járdákkal kapcsolatban kénytelenek betartani a sorrendet, minden monori utcára a közeljövőben nem kerülhet még sor. F. O. Van már kávédaráló Mind Sülysápon, mind Úriban panaszolták a vásárlók, hogy a nagyforgalmú boltokban nincs kávédaráló. A süly- sápi ÁFÉSZ most a jogos kívánságokat kielégítette, 20 ezer forint értékben öt kávédarálót vásárolt. Egyet Szőlősön, kettőt Sülysápon a 6-os és a 14-es, ismét kettőt az úri lö-es és 12-es vegyesboltokban helyeztek eL r f Átépítés előtt a gyömrői művelődési ház A közelmúltban tartották második megbeszélésüket a gyömrői művelődési ház átépítésében érdekeltek a Tö- VÁLL-székházban. A Pest megyei Moziüzemi Vállalat, a Róna Vendéglátóipari Vállalat képviselői, a Gyömrői Nagyközségi Tanács vezetői, a művelődési ház igazgatója és a könyvtár vezetője vett részt ezen. A megbeszélésen részletesen rögzítették a kivitelező vállalattal egyetértésben a végzendő munkát. E szerint a művelődési házban a mozin és a hozzá tartozó vetítő- és kiszolgáló helyiségeken kívül helyet kap a kialakítandó emeleti részen a könyvtár, zeneiskola és irodák. Megváltozik a bejárat. Utcára néző portált, a földszinten tágas előcsarnokot alakítanak ki. Ugyancsali a földszinten kap helyet a korszerűen felszerelt büfé, valamint a klub, próba terem, balett- és táncterem. Sértetlenül maradnak a Zalka Máté és Bogdán Flórián KISZ-szervezetek klubjai, ugyancsak rendeltetésének megfelelően üzemeltethető a jelenlegi színpad is, amely továbbra is alkalmas lesz kisebb színházi produkciók megtartására. A nagyterem a jelek szerint minden igényt kielégítő faburkolatot kap, fűtése be- fúvásos megoldással történik majd. A kivitelező vállalat szerint az átépítés a nyár közepén kezdődik, befejezése pedig minden bizonnyal áthúzódik a következő esztendőre. » Utasában, mi „csapunk rá" a hulladékvasra, s úgy érzem, sokat dolgoztunk az új műhely építésénél. Sajnos, helyiségünk, ahol összejöhetnénk, nincs, s ez bizonyos főkig gátolja az ifjúsági mozgalmi életet. 1 Fodor Tibor mindössze 24 éves, nős, rfegyhónapos kislány édesapja. Nős volt már, amikor beiratkozott a köz- gazdasági szakközépiskolába. Most másodéves. Félévi ta- rulmányi eredménye 4,8. Sokat tanul, sokat olvas, szereti a könyveket. Feleségét 5térdezzük: — Mit szólt férje jelöléséhez? — Elmentem én is a jelö- lőgyűiésre. Nagyon izgultam és örültem is, amikor Tibit egyhangúan jelölték. Örülök annak is, hogy tanul, minden segítséget megadok neki, csak menjen a tanulás. Fodor Tibor távolabbi tervei között szerepel a szakközépiskola elvégzése után a közgazdasági egyetem. Közgazdász szeretne lenni. Jelenleg az öntöde helyettes vezetője. — Mit mondana az első tanácsülésien, ha szót kapna? — Először is a fiatalok gondjairól, a lakáskérdésről szólnék. Nem tudom, de úgy vélem, érdemes lenne Maglódon is szövetkezeti- vagy KISZ lakásépítési akciót indítani. A Hock János utcaiak máris kérik, hogy a jobb oldalra is fektessünk le betonjárdát, mert az üzletek ezen az oldalon vannak. A porták lakóit már most látogatom, kérem őket, hozzák rendbe portájukat, a portájuk előtti részt, legyen még szebb az utca. Az ifjú tanácstagjelöltet szeretik munkahelyén. Tagja a szövetkezet vezetőségének, a fiatalok jutalmazásánál kikérik az ő véleményét is. Szeretik munkatársai, kollégái, s érdeklődve várják megválasztása esetén közéleti tevékenységét. Gér József Épül a szolgáltatóhoz Megkezdődött Üllőn, a Marx téren a helyi ÁFÉSZ újabb nagy építkezése (a szolgáltatóház lényegében már felépült). Étterem, eszpresszó épül, s az emeleten központi irodák. A tervek szerint az építkezést még az idén befejezik, a munkát az ÁFÉSZ saját házi építőbrigádja végzi. , Pétcrffy felvétele. Követésre méltó példa A X. vocsési szavalóverseny gálaestjét, a díjkiosztó- ünnepséget szombaton tartották a vecsési művelődési házban. Csaknem 50 díj — acél, bronz, ezüst és arany oklevél — és 100 könyvjutalom került kiosztásra. Iskolák szerint a helyezések megoszlása így alakult: első a Kun Béla téri, második a Martinovics téri, harmadik a központi, negyedik a felsőtelepi iskola. A versenyen 230-an indultak —: elsősöktől a nyolcadikosokig. Szép szám, de az talán még szebb, hogy — a megyei döntő nézőit is beleszámítva — majdnem 1700 verskedvelő hallgatta a szavalatokat. A díjakhoz több szerv, vállalat adott segítsdTessék csengetni! HÁZITELEFON ÉS KAPUÜGYELET A MONORl KOSSUTH ISKOLÁBAN A monori Kossuth iskola Kossuth utcai bejáratán kint a tábla: „Tessék csngetni!” Szóval nem mehet be akárki, csak az, aki a kapuügyeletestől bebocsátást nyer. Persze, a dolog lényege nem is a bebocsátás, hanem... — ... sok volt a lógás. Nagy az iskola területe, könnyű volt eltűnni az udvar végében egy-egy óráról, a hátsó kapun kimehetett egykét tanuló, akinek éppen nem fült a foga a nyelvtanhoz, a számtanhoz — mondja Hunyadi Lászlóné, az iskola igazgatónője. — Ezért vezettük be a kapuügyeletet. A hátsó kaput zárva tartjuk, a főbejáratnál pedig nyolcadikosok ügyelnek. A kapusszobában íróasztaluk van, nem töltik céltalanul az üres időt — ügyelet alatt tanulhatnak. A gyerekek iskolaidő alatt csak kilépővel mehetnek ki. A nyolcadikosokra lehet számítani. Eddig is sokat segítettek a nevelőmunkában — folyosóügyelet, udvari ügyelet voít a tisztük —, s most is komolyan veszik feladatukat. S a házi telefon? Felszólhatnak a hivatalsegédhez, a gondnoki irodába, az ügyeletes nevelőhöz is — tehát három telefon van. Azaz: egyelőre csak ennyit szereltek föl a telefongyáriak. Mikor? — Levélben kértük a telefongyár vezetőitől, hogy házi telefonkészüléket kaphassunk. Segítettek, fölszerelték a készülékeket, még tartalék is maradt — megértették, hogy szükségünk van rá. Októberben már működött is a házitelefon. Nagyon jó eredménye van. A lógásoknak tehát befellegzett — de a Kossuth iskolások Aki találkozott Leninnel 101 éve, 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin. — 1916-ban hadifogolyként kerültem Oroszországba — mondja a mendei Répa Józsi bácsi. — Fiatal voltam még akkor. Ott hallottunk Leninről, a nagy forradalmárról, aki szintén fogságban volt. Mint hallottuk, előadásokat tart a hadifoglyoknak, a börtönben sínylődőknek... — Győzött Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Mi jó néhányan nem jöttünk haza, önként jelentkeztünk a Vörös Hadseregbe. Szívesen vállaltuk a harcot, tudtuk, igaz ügyért harcolunk. Parancsnokunk is magyar volt, Horváth István. A kozákokkal viaskodtunk. Megsebesültem. — Az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság győzelmének híre Moszkvában éri Éppen egy kórházban teljesítettem szolgálatot. A győzelem utáni napon vendég érkezett a kórházba: Vlagyimir Iljics Lenin. Lelkesítő beszédet mondott, örömmel közölte: Magyarország is szabad, győzött a Tanácsköztársaság! Amikor lejött a szónoki emelvényről, sorban kezet fogott valameny- nyi magyar vöröskatonával, velem is. Kemény tekintetű ember volt Lenin, a kézszorítása is kemény. Az egykori vöröskatona most is őrzi Lenin, arcképét, melyet a Szovjetunióból hozott haza magávaL ' 1967-ben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére Répa József megkapta a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége által adományozott Harci Erder ekért Érdemérem kitüntetést. Büszkén viseli, megharcolt érte. Ugyanilyen kitüntetést kapott akkor még egy mendei veterán is, Miha- lik István. A 80 éves Józsi bácsit gyakran felkeresik úttörők, vallatják, faggatják őt, kérik, meséljen emlékeiről. Gér József azért nem szidják a technikát. Tanulnak. És egyáltalán nem látják kárát a szilárdabb fegyelemnek. K. Zs. get. Érdemes felsorolni: az Üllő és Vidéke ÁFÉSZ, a Vecsési Háziipari Szövetkezet, a vecsési VIZÉP, a helyi tanács, a járási KlSZ-bizott- ság... S ha már a felsorolásnál tartunk, el kell mondani azoknak a nevét is, akiket a közönség — s a zsűri — a legtehetségesebbek közé sorolt: az ötödikes Hudák Károly, a felsőtagozatos aranyérmes Kőfalvi Enikő és Szucsák Klára, az első osztályos Raszler Ferenc, s a legszebben beszélő Bálint Éva. A már hagyományossá vált vecsési szavalóversenyekről gyakran tudósítottunk, s mindig csak a dicséret hangján szólhatunk róluk. Követésre méltó, szép példát adnak. Érdekes, hogy eddig még egyetlen község sem követte... K. Zs. — Farmotoros Szombathelyen. Nyolc új Ikarusi— 66-os farmotoros autóbuszt kapott hétfőn Szombathely. A 65 ezer lakosú város 16 autóbuszvonalán eddig még nem közlekedtek ilyen csík. koKosárlabda NB III Siker a fővárosban Monori SE—Magyar Hajó- és Darugyár 42:35 (19:19), női. Monori támadásokkal indult a mérkőzés, egymás után futottak a szebbnél szebb akciók a pályán. Lényeges előnyt az első félidőben egyik csapat sem tudott kiharcolni. Szünet után a monori lányok még nagyobb lelkesedéssel küzdöttek, látták, „van mit keresni” a fővárosiak ellen. A monoriak mind gyorsaságban, mind technikában felülmúlták a vendéglátókat. Jók: Horváth, Kocsisné. Kőbányai Sörgyár—Monori SE 95:56 (50:23), férfi. A fővárosi csapat tavaly még az NB II-ben játszott, minden tekintetben jobb volt Monornál. A monori csapat is vezetett néhány szép támadást. Jók: Gulyás, Katona, Antal, Vrabec. Megyei ifjúsági és serdülő bajnokság Női serdülő. Monori József Attila Gimnázium—Monori SE 55:35 (25:10). Még nagyobb arányban is győzhetett volna a gimnázium, a lányok a palánk alatt jobbnál jobb helyzeteket ügyetlenkedtek el. Jók: a gimnázium csapatából Lentár, Bajkai, az MSE csapatából Túri, Gaszner, Gál, Matyó. Női ifjúsági. Monori SE—Monori József Attila Gimnázium 79:33(34:14). Az MSE nagyon jó játékkal győzte le a gimnázium csapatát. Jók: az MSE csapatából Vitéz, Horváth, Kozák, a gimnázium csapatától Benkő, Antal. Férfi ifjúsága. Monori József Attila Gimnázium—Bp. Kossuth KFSE 56:53 (36:31). Jó iramú, nehéz mérkőzést vívott a két csapat, a fővárosiak komoly ellenfélnek bizonyultak. Jók: Fekete, Gilányi, Mészáros. V. Lövészverseny Nem hivatalos lőtéren — a monori Kossuth iskola külső udvarán — zajlott le hétfő délután az iskolák járási versenye. (A „házilag” kialakított lőteret azonban a szakemberek is csak dicsérni tudták.) A lelkes kis lövészek kitettek magukért — bizonyítják az eredmények is. Csapatversenyben — a lányoknál — így alakult a helyzet: 1. Vasad (104 köregységgel), 2. Gomba (68), 3 Péteri (47), 4. Pilis (32), 5. Gyömrő 2. (29), 6. Gyömrö 3. (24). A fiúk csapatversenyében elsők a bényeiek lettek, 97 köregységgel, őket követi Péteri (96), Monor Kossuth (88), Pilis (86), Vasad (85). Az egyéni verseny győzteseit is érdemes megemlíteni. Lányoknál első lett a vasadi Szüle Edit 60 köregyaéggel, 2. a szintén vasadi Kruzler Edit (44), 3. a gombai Gados Piroska (42). Fiúknál 1. a péteri Hajdú István (69), 2. a bényei Galambos János (56), 3. Monor Kossuth Léé Gábor (54). VI M M C SO R MOZIK Gomba: Vadölő. Monor: Gyöngyvirágtól lombhullásig. Tápiósüly: Célpont a híd. Ürl: Az éjszakai razzia. Vecsés: Vihar délen.