Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-03 / 79. szám

A zongora volt a műhelye Barlök emlékhangverseny a zeneiskolában A váci állami zeneiskola is megemlékezett Bartók Béla születésének 90. évfordulójáról. Csütörtök délután a Madách Imre Művelődési Központ Vox- termében hangversenyt ren­deztek. Fiiess Róbertné bevezetőjé­ben arról beszélt, hogy a zon­gora volt Bartók műhelye. Kí­sérleti laboratóriumnak tekin­tette, s élete során több száz zongoramüvet alkotott. Kérte a növendékeket, hogy ápolják a nagy zeneszerző emlékét. Ezután tizenhét — zenei pá­lyára készülő — tanuló műso­rát hallottuk. Az alsó tagoza­tos Kovács Edit, Honti Ilona, Gyombolai Katalin egyszerűbb műveket szólaltatott meg'. Az­után következtek a továbbkép- zősok s az érettebb, gazdagabb alkotások: Cziffra Edit, Kán­tor Erzsébet, Bartók Anna és Pornói Anna előadásában. A műsort záró Makiári Gábor zongorajátéka (Kolindák) biz­tos tudásról, megnyerő előadó- készségről vallott. (P) Ne szűnt essék meg! Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat — nem tudjuk, hogy milyen meg­gondolás alapján — Zebegény két élelmiszerboltja közül meg akarja szüntetni azt, amelyik a jó üzletvezetés folytán bősége­sebb választékkal várja a vá­sárlókat. Éppen ezért nagyobb a forgalma is. Értelmetlennek tartjuk az intézkedést, amikor másutt a lakosság ellátásának javítá­sáért egyye újabb és újabb üz­leteket létesítenek, építenek. Szíves és hathatós közbenjá­rásukat kérjük, mert mi tör­ténik akkor, ha a község egyet­len üzletében leltároznak? Zebegény üdülőhely, tavasz­tól őszig nyaralókkal, kirándu­lókkal zsúfolt. Eddig gyakran a két élelmiszerbolt is kevés volt. Dr. Salamon Gézáné Zebegény, Kossuth út 27. és hatvannégy aláírás Gyűlik a szemét A Lenin út 60. számú ház ud­varán gyűlik a szemét, mert wines elég szemetes edény a házban. Négy-öt lakó állan­dóan szeméthegyben gyönyör­ködik, ha kinéz az udvarra. Ügy tudják, hogy a Városgaz- ’dálkodási Vállalatnak kelle­ne gondoskodnia szeméttáro­lókról és a szemét elszállítá­sáról. Nyáron legyek lepik el, ezért az ajtókat, ablakokat nem lehet nyitva hagyni. Most még idejében gondos­kodhatna a vállalat az áldat­lan helyzet megszüntetéséről. / R. J.-né, Vác Váci úttörőélet Csapatünnepély Hazánk felszabadulásának 26. évfordulójáról emlékeztek meg a Petőfi Sándor úttörő- csapat tagjai a városi Madách Imre Művelődési Központban. Az Ifivezetők jelentése után a csapatzászlónak tisztelegtek a pajtások. Ezek után Lippai Hagy Antalné, az úttörőcsapat vezetője köszöntötte a pajtá­sokat. A köszöntőt egy áp­rilis 4-re készült műsor kö­vette, melyet az iskola iro­dalmi színpada adott elő. Ezután a csapatvezető érté­kelte a már régebben lezajlott kulturális seregszemlén és a szaktárgyi versenyeken elért eredményeket, majd' kiosztot­ták az érmeket és jutalom­könyveket a győztes pajtások­nak. Így ért véget egy benső­séges hangú ünnepély, me­lyen a 26 évvel ezelőtt elesett hősökre, hazánk felszabadítá­sára emlékeztek. Ifiklub A városi és járási ifiklub tevékenysége megélénkült az utóbbi hónapokban. Ez a jó szervezésnek és az összehan­golt vezetésnek köszönhető. Az ifiklub egy fő feladata, hogy más iskolák és városok fiatal úttörővezetőivel felvegyék a baráti kapcsolatot. A klub a dunaharaszti gimnáziummal több mint egy éve szoros kap­csolatot tart, melyet több cse- —relátogatás is elmélyített. A klub az elmúlt hónapokban vette fel a kapcsolatot a Ma­gyar Hajáé- és Darugyár ösz- szevont KlSZ-alapszervezeté­vel. Az eltelt idő alatt már egy közös hétvégi kirándu­láson ismerkedhettek, barát­kozhattak a két ifjúsági szer­vezet fiataljai. Pályaválasztás A pályaválasztást segíti elő a szakmunkásképző intézetek Pest megyei kiállítása, amit a Hajós Alfréd Űttörőházban rendeztek. A kiállítás ápriiis 1-től 13-ig tart nyitva. Reg­gel 9-től délután 5 óráig te­kinthető meg. L—F VÁC I HAPLÚ vamaasasuiu^^ ................. ■■ ■ A PE ST MEGVfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁS* XV. ÉVFOLYAM, 79. SZÁM 1971. ÁPRILIS 3., SZOMBAT HOLNAP ÜNNEPEL A VÁROS ÉS A JÁRÁS A házakat már fellobogóz­ták, sok helyütt már megemlé­keztek hazánk felszabadulásá­nak 26.‘ évfordulójáról. A város központi ünnepsége holnap délelőtt 10 órakor a szovjet hősi emlékműnél lesz, a Konstantin téren. Itt 400 fia­tal ünnepélyes fogadalmat tesz, és a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség tagja lesz. Először a katonai díszegységek és a ’fia­talok vonulnak a térre, ahol a fogadalomtétel után Nagy Sán­dor, a városi KISZ-bizottság titkára mond ünnepi beszédet. A tömegszervezelek, gyárak, katonai egységek és a szovjet vendégek díszsortűz mellett helyezik el a kegyelet virágait az emlékmű talapzatán. Az ünnepélyen jelen lesz Borisz Jegorov űrhajós orvos, aki az ünnepség után találko­zik Vác fiataljainak képvise­lőivel. Járásunk központi ünnepsé­ge Nagymaroson lesz, ahol Balogh László, az MSZMP Vá­ci Járási Bizottságának első titkára lesz az ünnepi szónok. Szobon és Dunakeszin is ün­nepélyesen fogadja soraiba a fiatalokat a Kommunista Ifjú­sági Szövetség. Szobon dr. Sza­bó Géza, Váchartyánban Dar­vas! Pálné, Vátnosmikolán Kárpáti Ferenc, Gödön Jenes József, Foton dr. Vida Gyula emlékezik az ünnepi évfordu­lóra. Ünnepségek lesznek Tésán, Márianosztrán, öibottyánban, Perőcsényben, Kemencén és Verőcén is. Április 13-tóf ÚJ FORGALMI REND A MÁV-NÁL Korlátozások - Vonatpótló autóbuszok Vízügyek Három és fél millió forintba kerül Kismaros—Börzsönyli­get, négymillió-háromszázezer­be Zebegény vízhálózatának korszerűsítése, ami a követke­ző évek feladata. Dunakeszin és Nagymaroson nagy gond a szennyvízelveze­tés. A IV. ötéves tervben sze­retnék véglegesen rendezni, ám ez mintegy 78 és fél millió forintot kíván. Fejlődik az Express Ebben az esztendőben 180 férőhelyes téli-nyári touring hotelt építenek a verőcei Express Ifjúsági Táborban. A meglevők mellé még 30 négy­személyes faházat is felállíta­nak és 300 ezer forinttal bő­vítik a nőtincsi termelőszövet kezet lovasiskoláját, amely ugyancsak a tábor vendégei­nek szórakozását szolgálja. A Budapest—Vác—Szob vas­útvonal villamosításának elő­készítő munkálatain túljutot­tak az építők. A rekonstrukció olyan szakaszba ért, hogy szük­ség van bizonyos forgalomkor­látozásra. A menetrend ínódosulásáról Sziklai Ervin és Juhász József MÁV főintézők, valamint dr. Reisz János, a MÄVAUT váci üzemének forgalmi osztályve­zetője adott felvilágosítást A forgalomkorlátozás Vác és Szob között április 13-án kez­dődik, és körülbelül az év vé­géig tart. Ez alatt az idő alatt vonatok egy része csak Bu­dapesttől Vácig, illetve Buda­pesttől Verőcéig közlekedik. Innen autóbusszal — vonatpót­ló járatokkal bonyolítják ie a forgalmat. Az április 13-án életbe lépő menetrend május 22-ig, az új o*szágos MÁV-me- netrend kibocsátásáig érvényes. Előreláthatólag ez a Budapest •Vác—Szob vasútvonalon nem hoz lényeges változást. Az már most is bizonyos, hogy a vo­natpótló autóbuszjáratok me­netrendje nem változik. A MÁVAUT fölkészülten várja az új forgalmi rendet. A vonatpótló autóbuszokat a vá­ci és a budapesti Szabolcs ut­cai kirendeltség adja. Váctól Nagymarosig csuklós autóbu­szok járnak, de Vácról indul­nak a Szobig közlekedő Ikarus 66-osok is. Vácról a MÁV AVT- állomás Erzsébet utcai oldalá­ról indulnak a kocsik. A vas­útállomásról irányjelző lábiák kalauzolják idáig az utasokat. Az autóbusz-pályaudvaron az utazás megkönnyítéáe érdeké­ben vasúti személypénztárt ál­lítanak föl. A vonatpótló jára­tokat a Verőcén lakók csak a Vácig közlekedő vonatoktól vehetik igénybe. UJ HELYEN A JÁRÁSI MTS Az MTS Váci Járási Taná­csa új helyiségbe költözött. Oj címe: Vác, Április 4 tér 26. (a MÁVAUT-állomásnál, a járási tanács épülete mögött). A Váci Városgazdálkodási Vállalat FELVESZ l kőműves, ács, tetőfedő, j vrlionvuerelő, vízvezeték-szerelő, asztalos, lakatos szakmunkásokat és a szakmunkások mellé segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Vác, Április 4. tér 28. Meglopta a munkástársát A 28 éves Bándori László a Dunakeszi MÁV Járműjavító­ban dolgozott és az üzem mun­kásszállásán lakott. Fizetés napján hiányzott és így pén­zét postára adták dunántúli állandó lakásának a címére. Nem jól érezte magát pénz nélkül, azért a gyárból visz- szanjent a munkásszállásra. Tudta, hogy munkatársa, Hor­váth Dezső a párnája alatt tartotta a szekrénykulcsot. Már többször kölcsönkért tőle s megfigyelte, honnan veszi elő a pénzt Csend volt a második eme­leti szobában. Senki nem za­varta Bándorit, aki elvette a kulcsot kinyitotta társa szek­rényét és 600 forintot elemeit a polcról. Elhagyta a mun­kásszállót, majd betért egy italboltba. Bándori bíróság elé került. Beismerte cselekedetét s vál­lalta, hogy az okozott kárt megtéríti. A büntetőtanács lo­pásért — jogr ős m — t£z hő­nap szabadságveszt ésre ítélte. A vonatpótló autóbuszjára­tok a szobi gyógyszertarnál és az SZTK-rendélőintézetnél, a zebegényi vasútállomásnál, a dömösi révnél, a nagymarosi vasútállomásnál és révnél, a kismarosi vasútállomásnál és a verőcei Petőfi fnozinál áll­nak meg. A vonatpótló autóbuszjára­tok vasárnap és ünnepnap nem közlekednek. Ilyenkor Budapest és Szob között a MÁV bonyolítja le a forgat mat Vonatpótló autóbuszok in­dulnak: Vácról 7.10, 7.50, 9.30, 11.20-kor, Szobról 9.00, 9.12, 12.00, 12.35, 13.05-kor, Nagyma­rosról 18.27-kor. A MÁV a részleges vasút-, illetve vonatpótló autóbusz­menetrendet a vasútállomáso­kon és autóbusz-pályaudvaro kon. időben kifüggeszti. Kéri az utasokat, hogy az új for­galmi rendet megértőén fo­gadják, hiszen a MÁV-re- konstrukció mindannyiunk ér­deke. Kedden indul Anyák iskolája Az Anya. és Gyermekvéde­lem szervezésében érdekes előadássorozat kezdődik ápri­lis hatodikán a Madách Imre Művelődési Házban. Anyák is­kolája a címe és hat alkalom­mal — mindig keddi napon — lcét-két előadás hangzik el az anya- és csecsemővédelemmel kapcsolatos témakörből. Jövő kedden 13 órakor dr. Kondér Gyula orvos A terhes­ség címmel tartja az első elő­adást, majd Beszeda Ferenc- né vezető védőnő ad tájékoz­tatást a terhes anya életmód­járól és táplálkozásáról. Film­vetítés fejezi be az első fog­lalkozást, melyre érdeklődőket szívesen látnak. Emlékeztetőül - lakásigénylőknek Április 30-ig lehet megújíta­ni azokat a lakásigényléseket, amiket február 8-a előtt adtak be a városi tanács igazgatási osztályához. A városi tanács első emelet 118-as szobájában lehet a lakásigénylést megújí­tani, ott kapható nyomtatvá­nyon. A megújítás nem kerül pénzbe. A lakásügyi hatóság a meg­újítási kérelmet társadalmi bi­zottság segítségével megvizs­gálja, s ezután közlik az igény­lővel, hogy a városi tanács legkésőbb 1975 végéig teljesí­teni tudja-e a kérést. Azokat a lakáskérelmeket, amiket időben nem újítanak meg, a lakásügyi hatóság tör­li a nyilvántartásból. Deákváron és Alsóvárosban vesznek gyógyszeres üvegeket Idősebb olvasóink panaszol­ják, hogy a főtéri, központi gyógyszertárban nem veszik vissza az orvosságos üvegeket. — Miért? — kérdeztük a gyógyszertárban. ' ■ , — A budapesti központtól nagyon sok üveget kaptunk. Még az öltözőben is üres üve­gek vannak, ezért nem tudjuk átvenni, amit visszahoznak­Felhívtuk a DCM-lakótelepi és a deákvári gyógyszertárat is, ahol azt a választ kaptuk, hogy tisztára mosott orvossá­gos üvegeket szívesen vissza­vesznek. B. A pénteki piacon a burgo­nya 2,50—:4, a zöldség 7, a sár­garépa 5, a zeller 7, a karalábé 6, a cékla 5, a fejes káposzta 5, a kelkáposzta 10, a vörös­hagyma 5—10 és a fokhagyma 26 forintba került kilónként. A primőrök közül újhagy­mát 2, retket csomónként 3,20- ért, salátát 4 forintért, sóskát 30—36, spenótot 20—25 forin­tos áron kínáltak. A tarkabab 26, a fehérbab 18, a héjas dió 16, a dióbél 50—55, a savanyú­káposzta 5—7, a savanyított uborka 15, a szilvalekvár 16 forintért kelt el. Csontos húsvéti sonkát 42, csont nélkülit 52, kolbászt 64, szalonnát 30, tepertőt 30 fo­rintért láttunk. Az alma ára 6—12, a körtéé 10, az aszalt szilváé 12 forint volt. Az előnevelt csirke darabon­ként 25, a kilóra mért csirke ára 30—35 forint volt, a tojást 1,20—1,30-ért adták. A halászok bőségesen hoztak halat. Nagyságtól függően 8— 25 forint között mérték. A tejfel és a túró 26 forin­tért kelt el. Kártyáztok - karéval verekedtek Három ítélet az acsai garázdálkodás miatt Lakatos Béla és a felesége, valamint Farkas Jenő az acsai vendéglőben iszogattak, utána Púpos Sándorral és ifj. Púpos Gézával kártyacsatát kezdtek. Egy ideig rendesen játszottak, később vita támadt. Lakatos Béla felborította az asztalt. Az italboltvezető elkiáltotta ma­gát: „Záróra’', és kitette őket az utcára. A vitatkozás tovább folyta­tódott. Mások is beleszóltak. Ordítozás verte fel az utca éj­jeli nyugalmát. Lakatos Béla karót ragadott és fejbe verte Púpos Sándort. Farkas és Lakatosné vasda­rabbal avatkozott a küzdelem­be. Megsérült a vitába szóló Sárközi József is; őt ököllel bántalmazták. Csonttöréssel, agyrázkódással kerültek a sé­rültek az oovoshoz. A bírósági tárgyaláson a há­rom vádlott nem tagadott. Ön­védelemre hivatkoztak, de ezt a bíróság nem fogadta el. El­sőfokon Lakatos Bélát egy év és két hónap; Lakatos Bélánét 10 hónap és Farkas Jenőt egy év szabadságvesztésre ítélték garázdálkodás miatt A védelem enyhítésért fel­lebbezett. (-ö) EZ IS VÁLASZ... Ünnep előtt szokás szerint emelkedik az élő csirke ára a piacon. Két hete még csak 29 forint volt, tegnap már 30—35. Az egyik vevő megkérdezte az eladótól, hogy mi ennek az oka? Az ok helyett ezt a mon­datot hallhatta: „Nem köte­lező csirkét enni!" Hát... ez is válasz. Csomádi színpadon a Kutyaszorító Csornád községben a terme­lőszövetkezet nagy gondot for­dít a fiatalok kulturális ne­velésére. Bagyánszki János, a kultúrház igazgatója maga is tsz-tag. Estéit azonban a fia­talok körében tölti. Követke­zetes munkájának eredmé­nyeként a fiatalok — maguk is termelőszövetkezeti tagok — betanultak egy vígjátékot, Tóth Miklós: Kutyaszorító­ját. A bemutató előadást már­cius 28-án, a községi kultúr- otthonban nagy sikerrel adták elő. Műsorukkal szeretnék a környező községeket is meg­látogatni. Tervüket a járási művelődési osztály is támo­gatja. cs. a. Kézilabda A kézilabda NB II női kö­zépcsoportjának vasárnapi 4. fordulójában a Forte női csa­pata Békéscsaba ellen játszik. Hétvégi filmajánlatunk : Filmköllemény — három .emberről A Madách mozi ma és .hol­nap vetített filmje, a Szere­lem, Déry Tibor két novellá­jából készült. Makk Károly a rendezője ennek a gyengéd leheletfinomságú filmkölte­ménynek. Három emberről szól: Lucáról, a fiatalasszony­ról; férjéről, akit az ötvenes évek elején ártatlanul megvá­dolva elítéltek és a bécsi szü­letésű, 96 éves beteg mamá­ról. Törőcsik Mari, Darvas Li­li és Darvas Iván színészi ala­kítása nagy élmény. A vasárnapi matinéfilm: Lövés a ködben. — Hétfőtől szerdáig Az élet dolgai című színes francia filmet láthat­juk. Bravúros technikai trük­kökkel fényképezett autóbal­eset a kerete a köznapi törté­netnek. Claude Sautet, a ren­dező, az 1970. évi Delluc-díjat nyerte ezzel az alkotással. Az építők mozijában ma ér holnap 16 éven felüli nézők­nek vetítik a Vadász jelenetek Alsó-Bajorországban című nyugatnémet filmet. Hétfőn és kedden román film: Az elítél­tek kastélya a műsor. i J Bőséges ellátás hús vét előtt PIACI JELENTÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom