Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

fS31 JfECYEf 1971. APRIMS 22., CSÜTÖRTÖK Szülők és az osztá!yátla§ „Akár a tojást vágod a kő­höz. akár a kőhöz a tojást, mindig a tojás törik össze ...” (Egy középiskolai tanár pél­damondata.) „A gyereknek minden kis semmiségért intőt ad? Azért gyerek, hogy játsszon!’» (Egy szülő válasza az osz- tálylőnöki intőre az ellenőrző könyvben.) Anya, apa dolgozik, nagyma­ma nem mindenhol van. A családnak egyre kevesebb a közös programja. Vasárnap a televízió elé ülnek, egy-két kérdés a gyerekhez, aztán el van gereblyézve... A nevelés a legkisebb egységben, a csa­ládban gyakorlatilag meg­szűnt, s jóformán teljesen át­hárult a pedagógusra. Tavaly volt olyan eset is, hogy nekem kellett elmennem a gyerekért, behozni az iskolába. A szülői értekezleten törzsgárda vesz részt. A legjobban tanuló gye­rekek szülei. A szülői munka- közösség egy osztályban hat tagból áll. Mit csinálnak? Bü­fét... A rendezvényeken... Kerpel András matematika­kémia tanár, osztályfőnök a budakeszi kettes számú általá­nos iskolában. „A szülői munkaközösség az oskola és a családi nevelés összhangjának megteremtését elősegíti és biztosítja a szülők részvételét az ifjúság szocialis­ta nevelésében. A szülői mun­kaközösség szervezi a szülők tájékoztatását a szocialista ne­velés kérdéseiről és az iskola célkitűzéseiről, szervezi a szü­lők tevékenységét az oktató­nevelő munka támogatására. A szülői munkaközösség tagjait a tanév első szülői értekezle­tén választják meg Az osztály szülői munkaközösség elnöke és az osztályfőnök közös mun­katerv alapján dolgozik. Tájé­kozódnak az úttörő-, illetve a KISZ-munkáról, segítenek a társadalmi munkák szervezé­sében, támogatják a nehezebb körülmények között élő tanu­lókat” (Az általános iskolai és gim­náziumi rendtartásból.) problémáikat is elmesélik. Sze­rintem a szülő—nevelő talál­kozás legjobb módja a fogadó­óra: hasznos azért mert egyenként az emberek sokkal inkább kinyílnak, mintha mindenki hallja vallomásu­kat. És hiába minden, a szü­lőt legjobban a saját gyereké­nek tanulmányi előmenetele érdekli. A szülői munkaközös­ség az én osztályomban is jó, mikor idejöttem, nem tudtam, hogy létezik, az első értekez­leten azonban felállt az egyik édesapa, mondta, ő az elnök, s szívesen vállal minden mun­kát Az egyik gyerek apja pe­dig felajánlotta, hogy amikor színházlátogatás után későn jövünk haza, a HÉV-megálló- nál megvár minket és hazakí­séri azokat a lányokat, akikért nem jöttek el a szülei. A szentendrei Móricz Zsig- mond Gimnázium II/C. osz­tályából az utolsó szülői ér­tekezleten kilenc tanulónak nem voltak ott a szülei. A ta­nulók tanulmányi átlaga megegyezik az iskola átla­gával: 3,4. „Szülői értekezletet általá­ban negyedévenként kell tar­tani. Általában az igazgató, valamelyik nevelő, vagy az iskolaorvos vezetésével. Té­mái szorosan kapcsolódnak a tanév kiemelkedő eseményei­hez. A szülői munkaközös­ség részt vesz a szülői érte­kezletek előkészítésében, té­majavaslatokkal él, tagjai el­mennek a rendszeresen távol­maradókhoz és személyesen hívják meg őket az értekez­letre.” (A szülői munkaközösség tevékenysége című könyv­ből.) tornateremben, utána osztá­lyokra bomlanak és tanulmá­nyi problémákról beszélnek. Kun Péter, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatóhelyettese: — Jó a kapcsolatunk a szü­lőkkel. Rendszeresen tartunk fogadóórákat, egy évben négy­szer szülői értekezletet A mostani tanév első szülői érte­kezletén az új osztályozási rendszerről beszóltunk, a má­sodikon már több téma volt: a végzősöknek a beiskolázásról, a harmadikosok szüleinek a dohányzás elleni küzdelemről és a másodikosoknak a félévi tanulmányi eredményről szá­moltunk be, a harmadik szülői értekezleten az év végi kirán­dulások előkészítésével és az érettségivel foglalkoztunk. Ná­lunk a szülői munkaközösség is jól működik. A szülői érte­kezletekre minden osztályba belátogat az igazgató, figye­lembe vesszük a szülők javas­latait, s a diákokét is. Például a gimnázium egyensapkása ed­dig Bocskai-sapka volt, most már baszksapka, s csak ünne­pi alkalomkor kötelező horda­ni. Kimutatás készül a család- látogatásokról: egy osztályfő­nök négy év alatt végigláto­gatja az osztályban tanulók szüléit. Romhányi Anna ebben a tanévben tanít először. Ma­gyar-német szakos. Két évig műszaki fordító volt. — öt családnál voltam eddig látogatóban. Mindenhol szíve­sen fogadtak. Az első percek­ben mindig feszült kicsit a lég­kör, de utána őszinték lesznek a papák, mamák — az intim Bánáti Gézáné, a biatorbá- gyi kettes számú általános is­kola tanára: — Négy-öt szülői értekez­letet tártok événként, ahogy a helyzet kívánja. Magatar­tásbeli, tanulmányi promlé- mákal foglalkozom. A szülő! értkezeletek arra jók, hogy a szülök megismerik a nevelőt és közelebb kerülnek egy­máshoz. Mert gyakran a szülőket is nevelni kell. A fo­gadóórák azért vannak, mert nem mindenki szeret a nyil­vánosság előtt hallani gyere­ke kisebb-nagyobb hibáiról. A családlátogatás már emberi közeledést jelent. Ilyenkor már a tanár, a nevelő is job­ban feloldódik. Engem min­denki Erzsikének hív a köz­ségben, megállítanak utcán, vásárlás közben és érdeklőd­nek a gyerekek után. A szü­lői munkaközösség a rendez­vények megszervezésével fog­lalkozik : úttörőavatáson, bal­lagáson, teadélutánokon se­gédkeznek. A szülői értekez­letekről 10 százalék a rend­szeres hiányzó. Ezekkel a szü­lőkkel csak akkor találkozha- tom, ha elmegyek hozzájuk. Viszont sok a munkám, ne­kem is van családom, és egy nap csak 24 órából áll. Pátkai Imre, a nagykátai Damjanich Gimnázium igaz­gatója: A szülői értekezleten azok nem jelennek meg, akiknek leginkább ott kéne lenniük, ötször írtam egy szülőnek: jöjjön be, nem jött. A gyerek kimaradt az iskolából. A szülői munkaközösség formálisabb, mint valaha: elfoglalt embe­rekre nem lehet számítani, örülök, ha az értekezletekre eljönnek. A „szülőik” első negyven percét én tartom a Petri Ágnes, a II/B. osztály­főnöke: — Nagyon mondvacsinált ez a szülő—nevelő kapcsolat. Ar­ról van szó, hogy az a szülő jön el szívesen értekezletre, aki tudja, hogy jót hall a gye­rekéről és büszkén mehet haza. A rossz tanulók szülei fogadóórákra látogatnák in­kább, semmi más nem érdekli őket, csak pusztán az osztály­zatok. Nevelési kérdésekben nem kérnek tanácsot. Csak pa­naszkodnak. A II/B. osztályból az elmúlt szülői értekezletre 14 szülő nem jött el. (Az osztálylét­szám: 34.) A távolmaradó szü­lők gyerekeinek félévi átlaga: 2 ,8. Kármán Lászlóné, a nagy­kátai Damjanich Gimnázium szülői munkaközösségének el­nöke, a Minőségi Ruházati Htsz nagykátai részlegének vezetője: — Már általános iskolában is elnök voltam és a gimná­ziumban vagy öt éve. Az egyik lányom végzett, jelesen, a másik idén érettségizik, jó rendű tanuló. Az általános iskolában rendezvényeken se­gítettünk, itt ritka, csak év végén van egy-kettő. Külön szülői munkaközösségi érte­kezlet nincs. Kérem, én itt 200 asszonnyal dolgozom, nincs időm... átérzem, hogy lenne tennivaló a munkakö­zösségben, de nincs időm. A háztartásbeli mamákkal meg az a baj, hogy nem érzik át mit kellene tenni. Nevelni kel lene. Tamás Ervin Fővárosi színházi estéh IRÁNY NEW HAVEN Joseph Heller színműve a Thália Színházban Jj™“ - valahol egy USA-támaszponton — egy bombázó egység élete eleve­nedik meg. Azaz, talán még­sem ... A játék és a valóság, helyesebben a szerep és a va­lóságos egyéniség mindjob­ban összemosódik, s mindin­kább a szerep válik meghatá­rozóvá. De hogy Világosabban szól­junk Joseph Helle rmek a Thália Színházban bemutatott darabjáról, el kell monda­nunk: a szerző nem szokvá­nyos cselekménysoron vezeti végig nézőit, maga a cselek­mény itt nem is túlságosan fontos, helyét jórészt sokk­hatásokra épülő szituációk láncolata foglalja eL Gondola­tait, kétségeit, felismeréseit és mindenekelőtt igen határozott állásfoglalását mintegy bele­sokkolni igyekszik közönségé­be. Méghozzá nagyon hatáso­san. Tulajdonképpen színházat látunk a színházban. A részt­vevők előttünk kapják meg szerepüket, s elkezdődik a já­ték, helyesebben egy színda­rab próbája, amelyen jelenet­ről jelenetre megelevenedik a bombázó támaszpont élete, mindennapi gyakorlata, beve­tései. Ám, amikor egy beve­tésről egyikük valóban nem tér vissza, akkor sejlik föd — a szereplőknek és a nézőknek egyaránt —, hogy itt valami másról, valami többről, halá­los játékról van szó. És ettől kezdve furcsa, sa­játos történés folyik a szí­nen, amelyen a szerző kettős síkon mozgatja hőseit: magá­nak a színháznak és a katonai támaszpontnak a síkján. Mindkettő azonban valahol közös, valahol egybeér és va­Emlékezés Nyáry Pálra HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁN A negyvenkét esztendős Nyáry Pál Pest vár­megye első alispáni tisztét viseli, amikor Euró­pán végigsöpör a forradal­mi hullám. Nehéz helyzet előtt áll a kényes és felelős hivatalt betöltő férfiú, aki titokban híve a magyar szabadság eszméjének és szívéből gyűlöli a Habs- burg-császárt... De még fokozottabban súlyosbodnak gondjai, midőn a forradal­mi hullám a magyar hatá­ron is átcsap, s a pesti ple­bejus értelmiségi ifjúság — élükön Petőfivel —, a híres márciusi 12 pont zengő sza­vával követel jogot és füg­getlenséget az elnyomott magyar nemzetnek. Nyáry Pál, mint a fenálló hatalom törvényes képviselője nem üthet mindjárt pecsétet a hazafiak vértpezsdítő kiált­ványára, de mihelyst teheti, zászlaik alá áll becsülettel, s tagja lesz a parlament­nek. A képviselőházban tá­madja Batthyány Lajos mi­niszterelnököt Ingadozása miatt, s Kossuth véderőja­vaslati beszéde után — amelyben kétszázezer hon­véd kiállításáról van szó —, mint az ellenzék vezére, ő ugrik fel a helyéből elő­ször és esküre emelt kézzel harsogja: „Megadjuk!” Nyáryt nemsokára bevá­lasztják a Honvédelmi Bi­zottmányba, ám a Debre­cenbe helyezett országgyű­lésen Kossuth politikájától eltávolodván, a békepárt egyik vezére lesz, s mint ilyen, az 1849. április 14-én napvilágot látó függetlensé­gi nyilatkozatnak aggodal­maskodó ellenzője. A tra­gikus világosi fegyverletétel után azonban őt is elfogják és tíz évi várfogságra íté­lik, melyből hetet letölt Josefstadtban. Szabadságát csak az általános amnesztia alkalmával nyeri vissza. Ezekután még hosszú ideig részt vesz az ország és szülőmegyéje politikai életében, de a haza sorsa feletti bánkódás és az el­szenvedett börtönévek alá­ássák egészségét, s egy fel­dúlt pillanatában, pesti la­kásán, 1871. április 21-én reggel, önkezével vet véget életének. S zülőfalujában, a Pest megyei Nyáregyházán, ahol csontjai porla- doznak, kegyelettel idézték alakját halálának 100. év­fordulóján. Élővirágokból font koszorúkkal borították el a sírt, amely fölött ha­talmas bazaltoszlop hirdeti a hazáját és népét oly iga­zán szerető férfi emlékét. Rakovszky József lami olyasmit sugall: vigyázz, milyen szerepet vállalsz, vagy vállalás nélkül is viselsz, s jól gondold meg, kell-e részt venned olyan „játékban”, amely jellemed, érdekeid, fel­fogásod, sőt léted ellen való. A szerző, miközben a lehetsé­ges magatartások skáláját mutatja be, főként két végle­tesem jellemző egyémségfor- mát mutat föl nekünk. Az egyik a kapitány, aki egy-egy ponton megpróbál ellenszegül­ni a véres, halálos paran­csoknak, megpróbál „kilépni” szerepéből, mégis elsősorban fejethajtó, szemhunyó marad a végrehajtásban. A másik az őrmester, aki fellázad ellene, hogy értelmetlenül a halálba rohanjon, tiltakozik a saját pusztulásával is járó bombá­zások ellen, nem akarja vál­lalni ezt a „szerepet”. Mind­kettőjüknek egyaránt bukás a sorsa. Az előbbi belsőleg, lel­kileg roppan össze, látva ma­gatartásának következmé­nyét, amikor saját fia is az általa közvetített parancs ál­dozata lesz. A másiké, a láza­dóé pedig egyenesen a fizikai pusztulás, mert a hatalom képviselői könyörtelenül le­számolnak vele. József Attila sorai juthatnak eszünkbe az epigrammából, amit egy spa­nyol földműves sírverséül írt. „Franco tábornok besorozott ádáz katonának, / Nem szök­tem meg, mert féltem, agyon­lövet úgy. / Féltem — azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság / ellen írun falain. S így is elért a halál." hát kivezető út? Nem lenne — kérdezheti ezek szerint a mindvégig tépelődő, mondhat­nánk ideges feszültségben ülő, megborzadó néző. Nem kétségbeejteni akar azonban, noha kétségtelenül megriasz­tani szeretne Joseph Heller. Bár nyilvánvalóan nem célja, hogy kioktasson a megoldás­ról, világosan jelzi: van, kell lennie más útnak is, mint a háborúnak, a pusztításnak, amelyben az emberek, ki tud­ja milyen felsőbb helyen írt szerep érdekében adják életü­ket. Lehet és kell is ellenáll­ni az embertelen szerepeknek. Még megmenthetjük magun­kat és utódainkat. Elsődlegesen a háborús po­litikát veszi célba a szerző, aki maga is mély élmény­anyaggal rendelkezik: a má­sodik világháborúban bombá­zótisztként számos bevetés­ben vett részt. (Ez az élmény- anyag tér vissza A 22-es csap­dája című regényében is.) Mondanivalója azonban mesz- sze túlmutat az alapmotívu­mon: a háború lényegében csak háttér, vagy még inkább az emberi relációk legkegyet­lenebb helyszíne ahhoz, hogy emberi viszonylatokról beszél­hessen. Hogy megvizsgálja: mit jelent parancsot kapni és adni, milyen felelősség terhel szép szándé­mindenkit a társadalmi gépe­zet egy-egy pontján. Általá­nos emberi felelősségérzetről beszél tehát, amelynek buk­tatói és erkölcsi magaslatai nemcsak ilyen kiélezett hely­zetekre érvényesek, legfeljebb ilyenkor mutatkoznak meg igazán a maguk nyers és jó­vátehetetlen valóságukban. Tisztességes, kú mű Joseph Helleré. Gon­dolatai, mondanivalója szol­gálatában a brechti színpad­ra emlékeztető megoldásokat alkalmaz. A groteszk szférái­ban mozgó, máskor filozofi­kus magaslatokba emelkedő, jelképes felépítettségű jele­netei nemegyszer döbbene­tes erejűek. A rendező Gosz- tonyi János — Kazimir Ká­roly művészeti vezetésével — kiváló érzékkel követte a szer­zői elképzelést és kiemelkedő része van a már említett sokk­hatás realizálásában. Az elő­adás nem egy részlete mes­terien, emlékezetesen légkört teremtő. (Ilyen a bombázó raj jelenete, amelyben felszállá­sukat, a jx>mbázást és a visz- szatérést mutatják be pan- tomimszerűen, megkapó erő­vel. Ilyen az a félelmetesen megragadó jelenetsor is, amely­ben a kapitány játszani ta­nítja a legénységet és a sor­jázó játékszerek végülis egy robbanó gránáttal érnek vé­get. Mintha e néhány perc­ben végigkísérnénk, amint a megtévesztett, lépésről lépés­re háborúba sodort tömegek kétségbeesetten döbbennek rá helyzetükre.) A darab — épp úgy, mint az egész művet — nem a reális ábrázolás nézőpontjá­ból kell tekintenünk. Egy-egy magatartásforma, tétel szelle­mes illusztrációival állunk szemben. Közülük nem csu­pán kulcsszerepénél fogva emeljük ki Harsányi Gábor (az őrmester) játékát, hanem mély átélése, pompás felépíté­se miatt. A másik hasonló kulcsszerepben (a kapitány) Bitskey Tibornak kevésbé lát­ványos lehetősége nyílott, de egyértelmű, eredeti értel­mezéssel, magas színvonalon látta el a feladatát. Vérfa- gyasztóan groteszk figurá­ban jelenítette meg az erő­szakos hatalom képviselőit Kautzky József (a Golfos) és Végvári Tamás (a Vadász). A valahonnan felülről érkező parancsokat hidegfejűen meg­követelő, élet-halál fölött ren­delkező őrnagy figuráját Inka László formálta meg félelme­tes simasággal. Az előadás ívé­nek már-már fárasztó feszí- tettségében Esztergályos Ce­cilia (Ruth) kedves pillanatai üdítő átmeneteket jelentet­tek. A célszerűen egyszerű­sített díszletek Rajkai Görgy, a jelmezek Mialkovszky Er­zsébet munkáját dicsérik. Lökös Zoltán Arckép vadkörtefában A szombathelyi születésű Cs. Kovács László szobrász- művész elkészítette dr. Amb- rózy-Migazzi Istvánnak, a jeli arborétum megalapítójának fába faragott arcképét. Az alapanyag vadkörtefa, ame­lyet a hegyhátszentpéteri ter­melőszövetkezet ajándékozott erre a célra. A vadkörtefába mintázott arckép most Szombathelyen, a Savaria Múzeumban látható. Végleges helyén, a jeli arbo­rétumban, a május 16-án megrendezendő hagyományos jeli napon, Ambrózy születé­sének századik évfordulóján avatják fel. V/Á M, Wl ------TS s ħ°s 8 «SPORT» BORÍTÉKOS újra kapható I i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom