Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-15 / 88. szám

6 ‘‘"kJŰvÍOP 1971. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK TORZSAFALVA" Mi változott azóta? . A mi falunkat a múltban „Torzsai alvának” hívták szé­les e környéken, miután itt termesztették a legtöbb ká­posztát. Egy tizenöt év előtti újság is így emlékezik meg rólunk. Lapozgatok a bekötött példányokban, a tizenöt évvel ezelőtti újságokban. Nem túl gyakran találkozom az akkori megyei lapban a nevével. Nem csoda, mert nem volt mit írni róla. Az egyik lapon csoport­kép. Nézem az arcokat: isme­rősek. Ma már fiatalasszonyok, apák. A régi fonóépület, ami a kép hátterében látszik, még ma is áll, de már nagyon düledező, nem törődik vele senki. Sokak szerint érdemes lenne meg­menteni, eredeti formájában visszaállítani. Tizenöt évvel ezelőtt a cikk szerint az általános iskolások 35 százaléka kívánt továbbta­nulni. Az iskolaigazgató, Ta­kács Pál, fiatal ember, akko­riban kezdte itt ő is a pálya­futását. Elmondta, hogy a lá­nyok még jórészt népviselet­ben jártak. Ma, sajnos, már egyet sem találni. Ha népi táncról van szó, úgy keresgélik a szülők a szomszédoknál a szedett szok­nyát, a pruszlikot és a bujkát, mert a háznál már alig akad. A mostani divat kényelme­sebb. A lányokhoz még nem jutott el a maxi, sokkal csino- sabbak is a midiben. A fiúk egyre-másra növesztik a haju­kat. Körülvesz bennünket, árad a beatzene, ez a legfőbb szórakozásuk. Tizenöt évvel ezelőtt a ter­melőszövetkezet éppen csak megkapaszkodott. Most gaz­dag, jó eredményeket felmuta­tó társulás, ahova szívesen járnak a fiatalok. Gólya József Túra Anyatejpótló Az anyatejet a lehető leg­jobban megközelítő, úgyneve­zett humanizált tehéntej elő­állításának technológiáját dol­gozták ki kutatási szinten az Egyesült Gyógyszer- és Táp­szergyár szakemberei dr. Ta­kács Géza egyetemi docens, főtechnológus vezetésével. Az űj szert, amelyet a Vas megyei Körmenden most épülő gyógy- és tápszergyárban állítanak majd elő, dr. Takács Géza kis­lányáról, Angikáról nevezik el, s az mint Anga anyatejpótló tápszer vonul be a magyar gyógyászati készítmények kö­zé. A kutatócsoport az egészség- ügyi tanács keretében működő gyermekgyógyász szakcsoport­tal egyetértésben 4 tápszerfé­leséget alakított ki az új kör­mendi gyár számára. Ezek kö- i zül kettő állandó táplálékul szolgál a csecsemőknek, kettő pedig gyógytápszernek számít. A négy tápszerféleségnél telje- j sen új technológiát alkalmaz­nak. A nagyüzemi gyártáshoz a legkorszerűbb dán és svéd tápszerkészítő berendezéseket vásárolták meg. r SZ0LGÄLTATA5AINK a lakosság részére: RÁDIÓ- ÉS TELEVIZIÓJAVÍTÁS pilisvörösvári javítóműhelyünkben (bejelentésre hóznál is). Telefon: Pilisvörösvár 204. MÉRETES CIPŐK KÉSZÍTÉSE tetszés szerinti fazonban Javítások: solymári, pilisvörösvári, piliscsabai, pilisborosjenői, pilisszentiváni, tinnyei, nagykovácsi, pilisszántói részlegeinkben és felvevőhelyeinken. IGÉNYES FODRÁSZATAINKBAN modern, új vonalú frizurákat készítünk a fentebb felsorolt községekben. KOZMETIKAI RENDELÉS, szépségápolási tanácsadás Pilisvörösváron. ÉSZAK-BUDAI JÁRÁSI VEGYES KTSZ SOLYMÁR. A 318. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet az 1971/72-es tanévre, kollégiumi elhelyezéssel és a Dunai Kőolajipari Vállalat által folyósított külön ösztöndíjjal FELVESZ kőolajfeldolgozó szakmunkástanulókat Jelentkezhetnek általános iskolai Vili. osztályos, illetve az általános iskolát elvégzett, de 16 évesnél nem idősebb fiúk. Az oktatás időtartama: 3 év. A gyakorlati oktatás helye Szőny. A tanulmányok befejeztével a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, Százhalombattán kell munkát végezni. A vállalat az iskolai ösztöndíjon felül havi 250 Ft külön ösztöndijat folyásit. A FELVÉTELRE JELENTKEZÉS: a 318. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetnél (Komárom, Táncsics Mihály u. 73.), ÉRDEKLŐDÉS: a Dunai Kőolajipari Vállalat Személyzeti és Oktatási Ónálló . Osztályán (Százhalombatta 3. Pf. 1.) Telelőn: 258-617. (Veér Ilonka, 60 éves, nyug- T díjas iskolaigazgató 26 évig ta- j nított magyart és történelmet j Budakeszin. Krónikájából: Bu- i dakeszit kedvező földrajzi j helyzete, erdősége, a közelében j levő barlangok már a legrégibb időkben alkalmassá tették az j emberi letelepedésre. Az embe- | ri élet első tárgyi emlékei kö­zül legrégibbek azok a cserép­töredékek, amelyeket Lóczy Lajos gyűjtött össze az ördög­árok környékén: az újabb kő­korszakból valók.) — 1970. november 2-án, szü­letésnapomon, 30 éves korom­ban kerültem Budakeszire vb- titkárnak. Ideges voltam, de bíztam magamban, féltem és sok volt az álmatlan éjszakám. Azután a barlangokból és a táborból sikerült kiköltöztetni az embereket, ami addig a legnyomasztóbb gond volt. Ügy örültem, mint egy iskolás­gyerek. Annak, hogy sikerült és annak, hogy a sikerben ne­kem is részem van. Egyed Irén ma Budakeszi nagyközség tanácsának vb-el- nöke. Vezeti az apparátust — 22 ember dolgozik a tanácson —, együtt dolgozott a hatvan tanácstaggal, intéz, tárgyal, te­lefonál, aláír, kiutal, temet, megnyit, ülést vezet... — Az emberek ebben a köz­ségben reggel mennek este jön­nek. A fővárosban dolgoznak, itt alszanak. Először az alvá­sukat szeretném nyugodtabbá tenni, jó utakat építeni, ame­lyeken zajtalanul közlekedhet­nek a járművek. Később sze­retném, ha itt is élnének: több munkalehetőséget terem­teni a községben, üzleteket, házakat építeni, pihenőpar­kot. (Részlet Veér Ilonka króniká­jából: „A rómaiak hódítása idején Budakeszi lakosságát kelta őslakók, betelepedő ró­mai telepesek és az idehelye­zett római katonaság képezte. Bizonyíték erre a múlt század 60—70-es éveiben kiásott kötáb- la. A község helynevének ki­alakulására többféle magyará­zatot találtam. A legelfogadot­tabb, hogy a honfoglaló Keszl törzs valamelyik nemzetsége kapta meg ezt a területet”.) — Humánus szeretnék lenni, de határozott, barát, de ve­zető ... Budakeszin 12 ezer ember lakik: az ő gondjaik en­gem nyomnak, én állok legkö­zelebb hozzájuk, nekem pa­naszkodnak. Egyed Irén a KISZ Budai járási Bizottságán dolgozott hat évig. Onnan jött Budake­szire. Fiatalokkal foglalkozott: gondjaikat, problémáikat is­merte, mindig velük volt. A községben elsősorban az „öre­gekre” támaszkodik. — Nagyon rendeseik, segíte­nek. Mindig jönnek: „Irénke, segíthetünk valamit? ..Kö­rülfognak, ötleteket adnak, megmondják, mi történik a községben, és lelkesednek; nem igaz, hogy az öregek nem tudnak lelkesedni... (Részlet Veér Ilonka króniká­jából: „A község a török hódí­tás idején teljesen elpusztult. Aztán csakhamar újra bené­pesült: német, francia, olasz, horvát katonák maradtak itt. A XVIII. század második felében Budakeszi birtokosa a gróf Zichy család. Közben tart a német betelepítés. A legtöbbén Bajorországból jönnek munka­erőnek a majorságba. Sinkai Imre kutatása alapján Budake­szin kimutatható, hogy 66 7/8- as telek az úrbéreseké, 33 7/8-as telek a zselléreké volt. A la­kosság zömmel szőlőműveléssel foglalkozott. A múlt század het­venes évelnek országos csapá­sa, a filoxeravész tönkretette a határ szőlőit, s a község lakos­sága négy év alatt elvesztette kenyerét”.) — Veszprém megyében, a devecseri járásban, Dabrony községben 18 évesen lettem vb-titkár, ahogy leérettségiz­tem. örültem a magas poszt­nak: Jöttek az emberek a pa­naszokkal, s akkor tudtam meg, mire vállalkoztam. Sok­szor a hivatalsegéd adott ta­nácsot 1964-ben előadónak kerültem a Budai járási Ta­nácshoz. Megszerettem ezt a munkáit, az államigazgatást, de nehezen hagytam ott a fia­talokat. — Otthagyta? — Sok az elfoglaltság: sok­szór vasárnap is itt vagyok. KISZ-gyűlésetkre már nem hívnak, pedig azért elmennék... (Részlet Veér Ilonka króniká­jából: „A környék dombolda­lait Budapest vette meg, hogy terjeszkedhessen, s így, aki itt mezőgazdasággal foglalkozott, Budapestre tódult kenyérért, megélhetésért. A felszabadulás utáp a község peremfekvése miatt megindult a bevándor­lás. Főleg 1949 óta tart ez az egészségtelen feltöltődés”.) — A tanács fejlesztési költ­ségvetése 12 millió 800 ezer forint. A IV. Ötéves tervben 1200 lakás épül Budakeszin. Köztük a megye egyik legma­gasabb — tízemeletes — lakó­háza. (tamás) Az italok múzeuma a katakombában A „Vár vinotéka” — ahogy elnevezték a budai Vár alatt nemrég feltárt katakombába tervezett bormúzeumot — va­lóban az italok múzeuma lesz, ahol bormatuzsálemeket ízlel­hetnek a látogatók. A Szőlészeti Kutató Intézet Tokajban, Egerben, Kecskémé. ten, Szekszárdon, Pécsett és Badacsonyban több mint húsz éve gyűjti a borokat. Az évjá­ratok és a fajták több mint két évtized alatt valóságos borsorozatokat alkottak. A so­rozatot kezdettől fogva a bor- múzeumnak szánták, ezért az egyes évjáratokból több tíz­ezer palackot raktároztak el. Géptelep központi fűtéssel Szombathely délnyugati ré­szén az új ipartelepen épül a KPM Vas megyei Közúti Igaz­gatóságának központi géptele­pe. Az új létesítményre, amely az ország egyik legkorszerűbb géptelepe lesz, 28 millió forin­tot fordítanak. Többek között központi fűtéssel ellátott mű­helycsarnokok, garázsok, anyagraktárak, asztalos-, ko­vács-, lakatos- és festőműhe­lyek, szociális épületek kapnak helyet a telepen. A géptelepet a tervek szerint a jövő évben adják át rendel­tetésének. __ iztosan tudta, hogy a megyétől elküld­té k a táviratot. A füle hallatára dik- < tálta be a távírdának az osztályvezető Dl titkárnője. „Értesítjük elnök elvtársat, hogy kérésük szerint a művelődési ház függetlenített igazgatója elsején munkába állhat. Neve Hevér Veronika, 28-én, a reggeli vonattal érkezik, kérjük, várják az állomá­son ..Nem várta senki. Állt a bőröndje mellett, s tétován tekingetett körül, hátha mégis... de senki nem indult feléje. Az a néhány ember, aki vele együtt szállt le a vo­natról, már csak a hátát mutalta, a vasút­állomásról a faluba vezető hosszú úton alak­juk egyre kisebbedéit. Ezekben a percekben jött rá egész világosan — ahogy az ember a tudott, de be nem vallott dolgokra kénysze­rül rádöbbenni —, hogy mibe vágott, s hogy már nincs visszaút. A többiek, amikor meg­tudták az intézetben, hogy „lemegy valahová” — amint ezt sajátos szóhasználattal jelölték —, úgy néztek rá, mint a bolondra. Hát nem az? Otthagyni egy, ha nem is túl kellemes, de elviselhető fővárosi intézetet, a tágas könyvtárszobát, a szépen berendezett olvasó­termet, a kiadós csevegéseket a szakmai meg j szépirodalmi könyvekért érkezőkkel, s lemen­ni valahová... Valahová. Falu, por, ha esik I az eső, akkor sár, sötét esték, földhöz lapuló ! házak, bizalmatlan emberek... Ilyesfajta kép- ! zetek éltek azokban, akik meghökkenve hall- ; gatták elhatározását. Akadtak persze, akik j helyeseltek. Simonyi bácsi például, az épület- gépészeti osztály vezetője, aki ma is, hatvan­hat éves fejjel olyan, mintha most érkezett volna meg a földről, szénakaszálásból. Ö bó­logatott, s többször elmondta: „jól teszed, Ve- cus, oda kell az ember, nem ide”. Oda. Azaz már ide. Hiszen itt áll a két sínpár mellett, a sárgás kavicsokon, nézi az állomásépületet körbefogó jegenyéket, s újra meg újra az jut eszébe, amit magában mon­dogatott, amikor a megyénél benyújtotta el­helyezési kérelmét: „Hevér Vecus, te tiszta bolond vagy.” „Vecus, téged hatalmába kerí­tett az ostoba romantika ördöge.” Romanti­ka? Néha sikerül úgy néznie magát, mint egy idegent Kívülről, teljes tárgyilagossággal. Nem romantika ez. Ha pontos és szakszerű akar lenni: érzelmi elkötelezettség. Csak bu­tán hangzik, fellengzősen, nagyképűen, ha magára mondja az ember. Ám igaz. Hiszen pontosan tudja, hogy akkor döntött véglege­sen, amikor ősszel édesanyja sírjánál járt. Ott, az őszirózsákat rakosgatva, a borostyán indáit igazgatva érzett rá, hogy nem azt teszi, amit tennie kellene. Fél kilencre bemegy, ká­vét főz, kilenc felé jönni kezdenek az embe­rek, könyveket ad ki, vesz vissza, a dokumen­táció kartonjait rakosgatja, rágyújt, bólint, igen, nagyon érdekes ez a BeLlow-könyv, a következő percben már a Statikai kézikönyv nyolc vaskos kötete közül adja ki valamelyi­ket ... ebéd, délután ugyanez, s ötkor haza­megy az albérletbe. Három évig csinálta, s akkor ott, a mama sírjánál rájött, hogy elég volt belőle, ő sem, a mama sem ezt akarta. Szegény mama, egész életében nem csinált mást, mint minden évben elkezdte a kínló­dást áz elsősökkel. A meg b meg C, a!-ma, í-ró... Soha nem fáradt bele. Csillogó szem­mel mesélte, hogy „ezek a gyerekek” milyen okosak, kedvesek, s nem vette észre, hogy minden évben, minden gyerekcsoportra ezt mondja. Vagy nem is vette észre az ismét­lődést, hanem valóban úgy érezte? Volt egy kedvenc mondása: „más dolog tüzet csiholni, s megint más csak melegedni a tűznél.” Mennyire örült, amikor fölvették a népműve­lés-könyvtáros szakra! „Vecus, Vecus” — csak ezt hajtogatta, s csókolta, ölelte; régen látta ilyen boldognak. Mert valahol a mama bol­dogtalan volt. Tizenhat éve egyedül élt, a papa — ha igazak a kósza hírek — megnősült Ausztráliában, s már az obiigát Itarácsonyi üdvözlőlapot sem küldte el az utolsó tíz évben ... Mérgesen leintette magát: pont most kell ezen meditálnia? Két sínpár között, lá­bánál a bőrönddel, egy idegen, távolról látszó falu vasútállomásán? — Jó napot! — mondta a vasutas, s meg­állt a kerékpárral. — Vonatra tetszik várni? Mert az még sokára lesz. Innét csak délután háromkor megy a legközelebbi vonat. Kedvesen mosolygott, ahogy a tájékozatla­nokra szoktak a tájékozottak. Meleg fényű, kék szeme volt, a fekete vasutaszubbony a zsebénél kifényesedett, látszott, sűrűn nyúl- kálnak oda papírokért, tollért. — Én... ide jöttem, csak... — elakadt. Csiholj tüzet! Miért viselkedik ilyen ostobán? Hát nem tud kinyögni egy értelmes mondatot? — Aha — tette a vasutas a csodálkozót —, a rokonok elfelejtették az érkezést — Nem a rokonok, a tanács. Itt leszek a művelődési ház igazgatója — no, végre ki­nyögte. — A vasutas, derekával megtámasztva a kerékpárt, fél kézzel megemelte a bőröndöt — No hiszen, kutya nehéz, ezzel aligha tud a kisasszony begyalogolni a faluba. Buta képet vághat, biztos, mert az idősebb férfi atyásan elnevette magát. — No, azért nem szakad össze a világ. Volt már nagyobb baj is — toldotta meg a mondottakat, s ren­delkezni kezdett. — Tessék fogni a kerék­párt, s jönni utánam. Fölkapta a bőröndöt, s indult az állomás- épület felé. Ö utána, a kerékpárt tolva. Meg­álltak a zománctáblás ajtónál, „Forgalmi iro­da, idegeneknek belépni tilos!” — olvasta le a tábláról. — Tessék várni, szólok a főnök elvtársnak .— mondta a vasutas, s bement. Csönd fogta körül, csak a távíródrótok halk zengése, s néha a vadgalambok burukkolása szakította meg pillanatokra a mindenre rá­simuló csöndet. Jó lesz itt? Milyen emberek lakják a falut? Milyenek? Mint bárhol má­sutt. Jók meg közömbösek, kedvesek és su­nyik, érdeklődők és ostobák. A tanács elfe­lejtette áz' érkezését, vagy egész egyszerűen legyintettek rá, majd idetalál alapon? Végül is mit akar? Fogadóbizottságot, s köszöntőt? Nem olyan nagy ügy, hogy valaki jön a fa­luba. Még akkor sem, ha eddig egy pedagógus vezette a művelődési házat, tiszteletdíjért, most meg önálló igazgatója lesz. Igazgató? Hát nem mókás? Ha ezt a szót hallja az em­ber, óhatatlanul tekintélyes gyárigazgatóra gondol, olyan emberre, aki millió vagy ép­pen milliárd forintok, s emberek serege fö­lött parancsnokol. Művelődésiház-igazgató. Amikor a kedvező választ megkapta a me­gyétől, többször elmondogatta magában. íz­lelgette, s rögtön szeretett volna tudni min­dent. Mekkora a falu, hányán lakják, milyen a művelődési ház, az iskolák, a könyvtár... Füzetlapokat írt tele emlékeztetőként, kezdet­ben kiket kell megkeresnie, a tanács embe­rein kívül a pedagógusokat, azután okvetlenül a tsz-elnököt, hiszen nélkülük mire jutna, a tsz-ben dolgozik a falu fele... Amikor meg rájött a bolondóra, akkor összetépte a füzet­lapokat, s arra gondolt, majd lesz valahogy... Csak akad segítője, csak lesz olyan, aki nem néz rá gyanakodva azért, mert Pestről jött. Lesz? „Mindenütt vannak normális emberek” — már az egyetemen ezt hajtogatta, amikor úgy érezte, hogy biztatásra szorul. S tényleg, az intézetben is sok kellemes csalódás érte. A morcnak tűnő, de aranyos Simonyi bácsi. Az­után Kelemen Jutka, aki első pillantásra üres kirakatbabának látszott, s végül a legjobb ba­rátságba keveredtek. Vagy a Bánki-brigád, csupa fiatal mérnök meg technikus, akik kez­detben pimaszkodva ugráltatták, mit keres­sen elő számukra a műszaki dokumentációs tárból, de ahogy megismerték egymást, úgy simult közöttük emberivé, barátivá a kap­csolat. Persze, voltak kellemetlen meglepe­tései is. A Biró-féle affér: aki hetekig halom­számra hordta el a folyóiratokat, s végül ki­derült, csak azért jön,' hogy randevút kér­hessen, s a szoknyája alá bámulhasson, ami­kor ő a létrákon mászkál, hogy a felső pol­cokról szedje le az anyagát. Bírót, a Bírókat nem sajnálja, de a többiek? Jutka megígérte, találkoznak továbbra is, „majd jó hosszú le­veleket írunk”... Kijött a vasutas. — No, kisasszonyka, nincs semmi baj, elengedett a főnök elvtárs, meg­kértem ugyanis, mondtam, hogy nagyon árvá­nak tetszik lenni, besegíteném a faluba... Elindultak. A vasutas vitte a bőröndöt, ő ment fél lépésnyire a háta mögött, s pillana­tonként föltolult benne a röstelkedés, hiszen a férfi már jóval túl lehet az ötvenen, s még­is, cipel, ő meg, mint egy úrilány... A vasutas megállt, letette a bőröndöt, rá­gyújtott, pihent. A szétoszló füstöt nézve mondta csöndesen: — No, megszokik itt majd a kisasszony, nem rossz népek laknak erre... Szívott még néhányat a cigarettából, gon­dosan eltaposta a földre hajított véget, ahogy ezt falusi emberek szokták. Nyúlt a bőröndért, s a másik kezével megtörölte a homlokát, ahová vizet hintett a cipekedés. Mészáros Ottó KESZ1 TANÁCSÁN „...HA ITT IS ÉLNÉNEK..

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom