Pest Megyi Hírlap, 1971. április (15. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-14 / 87. szám
Megszüntetik Maglódon a halálkanyart Hagycmmy: a társadalmi munka - Hárarszái új utcai lámpa A lezajlott maglód! tanácstagi jelölőgyűléseken a felszólalók 80—85 százaléka közérdekű gondoka't tett szóvá, Maglód fejlődése azonban nap mint nap téma. — A legnagyobb örömünk jelenleg — mondja Veres Eszter tanácstitkár — az, hogy hosszú évek huzavonája után végre megkezdődött, folyik a maglódi úgynevezett halálkanyar átépítése. Mint ismeretes, a Hock utcában, a vasbölt után a kanyarok miatt csaknem lehetetlen volt a közlekedés, több súlyos baleset történt itt. Eddig a járművezetők „egyenesítették ki” — sajnos — a kanyart, most végre az útépítők. A híd már el is készült, s a munkák a tervek szerint az év közepére fejeződnek be. A kanyar átépítésével párhuzamosan megjavíttatjuk az iskolától a postáig terjedő útszakaszt, s egy részen betonjárdát is építtetünk. — Régi hagyomány Maglódon a komoly értékű társadalmi munka. Erre az idén is számítunk, Maglód-nyaraión például mintegy másfél kilométeren úgy készül el a betonjárda, hogy a tanács lényegében csak az anyagot adja. — A közvilágítás Maglódon, enyhén szólva — rossz. Komoly javulás lesz ezen a téren az idén, az áramszolgáltató vállalat csaknem háromszáz új utcai lámpatestet szerel fel. A községben szinte minden második, a temető környékén pedig minden oszlopon világít majd a villany- körte. Maglód-nyaraión közel fél kilométer hosszan bővül a villanyhálózat, alig marad olyan rész, ahova ne jutna el a fény. — Mindezeken túl a legégetőbb gond az óvodahiány. A község vezetői sokáig töprengtek azon, hogy bölcsőde vagy óvoda épüljön, s végül ez utóbbi mellett döntöttek. A jelenlegi óvoda nem tudja az igényeket kielégíteni, évről évre többszörös a túljelentkezés. Az új óvoda a maglód- nyaralói iskola mellett épül fel, és 50 személyes lesz. A munkákat a Micsurin Tsz házi brigádja végzi, szeretnénk, ha jövőre már használatba vehetnék a gyerekek. A szülők több száz társadalmi munkaórát ajánlottak fel az építkezéshez, s csak köszönettel tartozunk az üzemeknek is, pénzzel és szintén társadalmi munkával segítenek. — Továbbra is komolyan foglalkozunk egy ÁBC áruház építésének gondolatával, az épületben helyet kapna a tanácsháza, a gyógyszertár és a posta is. A mostani tanácsháza helyén központi konyha létesülne ... Gór József ÖTPERCES INTERJÚ a társadalmi esküvőkről, névadókról A családi események társadalmi megünneplése a mai kor egyik íratlan követelménye a ma emberéhez. S mivel társadalmi eseményről van szó, ezek lebonyolítása, népszerűsítése a tanács és a társadalmi szervek feladata. Igen, népszerűsítése, ugyanis a lehetőségekkel még viszonylag kevesen élnek. Miért? — kérdeztem Keszthelyi Józsefné- től, a Sülysápi Nagyközségi Tanács anyakönyvi hivatalának vezetőjétől. — Az emberek nehezen adják fel a régi hagyományokat, bevett szokásokat, nagyon is tartanak mások előítéleteitől. Persze, hangsúlyozni kell, hogy a fiatalok sokszor éppen a családi békesség kedvéért választják a templomi esküvőt, keresztelőit. Megint mások éppen ezek ünnepélyességét hangoztatják. És ez az ünnepélyesség az, amivel eddig mi adósak voltunk. — Hogy érti ezt? — Itt, Sülysápon, megfelelő helyiség hiányában például eddig csak az ifjú pár és a tanúk jöhettek él a házasság- kötésre. Most készült el az új nagyterem, így semmi akadálya annak, hogy az egész esküvői vendégsereg jelenlétében valóban ünnepély legyen ] az esküvő. A nagyteremben I vadonatúj a berendezés, hangulatosak a csillárok, a szőnyegek, a függönyök. Sok szép virág, díszítő tárgy van, s van magnónk, melyen az alkalomnak megfelelő zenét játszhatunk. Kérésünkre szívesen jönnek az iskolások is szavalni, énekelni egy-egy társadalmi rendezvényre. — Hogyan győznék, ha most hirtelen megnőne az igény az ünnepségek iránt? — Győznénk. A tanács dolgozói közül jelenleg hárman is rendelkeznek anyakönyvvezetői szakvizsgával. J. M 41 MŰSOR Tudományos ismeretterjesztő előadás Monor, filmklub előadássorozat, járási művelődési ház, 18 órakor: A film kifejező eszközéinek bővülése, előadó: Mifclay Edit. (Film: Szerelmem Hirosima.) Mozik Maglód: Egy férfi, aki tetszik nekem. Nyáregyháza: 12+1. Űri: Effi Briest. Ve- csés: Emberöléssel vádolva. CÉLSZERŰ, MOSHATÓ Pilisi sztár — A Pilisi Ruházati Ktsz-nek 120 dolgozója van — mind helybeliek. Lányok, asszonyok, akik kifizetődő helyi munka- alkalmat találtak itt, a varrodában, a szabászatban. Jól keresnek. — Mi a szövetkezet profilja? ' — Felsőruházati cikkeket gyártunk. Azaz: bébi-, lányka- és bakfiskabátót, kiskamasz, kamasz- és férfikabátot, nagy mennyiségben. Kevesebbet pantallóból, szoknyából. — Hová szállítják? — Az országnak szinte valamennyi részébe. A Centrum, Áruházaknak: a Divatcsarnokba, a Corvinba, a Calvin téri és a csepeli áruházba, a Fővárosi Ruházati Boltba, Veszprémbe, Mezőkövesdre, Hatvanba ... — Jókora terület. Ki tudják elégíteni az igényeket? — Az idei első negyedévben 13 ezer 170 darab kabátot szállítottunk, ez 5 millió 84 ezer forintot jelent. Az elmúlt év hasonló időszakához képest a termelés 12 százalékkal nőtt. És mégsem elég. Olyan nagy az érdeklődés termékeink iránt, hogy a szalagok maximális teljesítőképességével Jslölő^yűléseken hallottuk Lóistálló az utca közepén A sápi jelölőgyűléseken többen szóvá tették, hogy a feléjük járó autóbuszok rendkívül zsúfoltak. Egy közlekedéssel kapcsolatos másik — régi — kívánság is elhangzott: a Forrói út és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszt meg kellene már építeni. Mások elmondották, hogy a lakott rész kellős közepén „díszük” a Petőfi Tsz lóistállója. Az épületet sürgősen le kellene bontani, annál is inkább, mert minden pillanatban bedőlhet. Többen kérték, hogy az ÁFÉSZ létesítsen a vasútállomás környékén egy húsboltot, ahol meleg virslit és kolbászt is árusítanának. Nagy lenne a forgalom, bizonyosan. (-ky) Jól vizsgázott az elmúlt télen a vecsésí Toldy Ferenc utcai óvoda központi fűtése, amelyet tavaly építettek 45 ezer forintért. A VöröshadSe- reg úti 112-es számú iskola parkettázására, az ajtók, ablakok festésére 120 ezer forintot költött a tanács. ★ a nyionvelúr sem tudunk minden igényt kielégíteni... így kezdődött beszélgetésünk a szövetkezet vezetőivel — s egy körsétával folytatódott. A szabászatban, a varrodában, a vasaló részlegben fürge kezek készítik az árut, a csinos nylonvelúr kabátokat. — A nylonvelúr idei újdonságunk. Praktikus, házilag mosható, és szépek a modellek. Valóban szépek. Mini, midi, maxi, hasítékkal és anélkül — méretben, színben, fazonban bárki megtalálja az ízlésének megfelelőt. A raktárban legalább százféle fazonból tarthatnánk bemutatót — h^ engedné az idő. — A modelleket is „házon belül” tervezi a műszaki gárda. Nézzük a divatlapokat, s anélkül is támadnak jó ötleteink ... A szövetkezetnek vannak mintaboltjai — például Mo- noron, a Petőfi utcában. Itt is árusítják valamennyi terméküket, amelyeket.— érthetően — egyre több vásárló keres és ismer. K. Zs. MA Válaszai nagygyűlés. Üllőn Ma este 6 órai kezdettel választási nagygyűlést rendeznek Üllőn, a művelődési házban. Előadó: dr. Bencsik Mihály, a járási tanács vb-elnöke. Választási gyűlés lesz ma délután 2 órakor Vbcsésen is, a fehérnemű ktsz-ben. Előadó: Szűcs Sándor. MA KÖLTŐI EST Ma este ” órai kezdettel költői estet rendeznek Vecsésen, a József Attila Művelődési Házban. Bella tktván költő találkozik olvasóival. Üj gépműhelyt és gépszínt építettek a péteri Rákóczi Tsz- ben a III. ötéves tervben 212 ezer forintért. Megépült egy 32 vagonos raktár is, több mint 400 ezer forinitórt. A maglódi ÁFÉSZ ötéves tervéből % Ecser, Maglód, Gyömrő és Mende szövetkezeti küldöttei a közelmúltban a maglódi ÁFÉSZ ötéves tervét vitatták meg. A tervet Kovács Pál elnök ismertette. Mint mondotta, mintegy 35—40 százalékos forgalomnövekedést terveznek. A kiskereskedelemtől csaknem 93 millió, a vendéglátóipartól- 23 millió, a felvásárlástól 5,5 milüó, az ipari tevékenységtől több mint 6 millió forint jövedelmet várnak. A bolti, vendéglátóipari fejlesztés tervéből kiemeljük: Maglód 12,5 millió forintért áruházat, Ecser és Gyömrő több mint félmillióért boltot. Maglód és Mende olajleraka- tot kap az elkövetkezendő öt évben. Péteri savanyúság a Gundelben A péteriek régóta híresek arról, hogy szeretnek és tudnék kertészkedni. Nagyüzemi keretek között is. Hornyák Mihály kertészeti ágazatvezető tájékoztatása szerint az idén a tavalyinál nagyobb területen, 160 holdon folyik kertészkedés. Ha az időjárás szükségessé teszi, mintegy 40 holdat öntözni is tudnak, elsősorban a paprikát és az úgynevezett vegyes területet. A kertészetből az idén mintegy 2—2,5 millió forint bevételre számítanak, s ez — ahogy mondják Péteriben — reális elképzelés. A Rákóczi Tsz a termés egy részét saját, helyi üzletében adja el. Ezenkívül van egy elárusítóhelyük Budapesten, a Rákóczi téren is. Nagy meny- nyiségű, 40 vagonnyi termést dolgoznak fel savanyító üzemükben. A péteri savanyúság a szűkebb pátria határain kívül is híres, megrendelőik köpött olyan neves éttermek vannak, mint a budapesti Gun- del. SPORT Csak a csoda segíthet A Fő utcaiak jelöltje Orvoshoz Kávára, gyógyszerért Gombára ,Amikor — 12 évvel ezelőtt — először választották meg Sztodola Mihályt tanácstagnak a bényei, Fő utcai lakók, még a nagyon fiatal tanácstagok közé számított. Harminckét éves volt. Akkor maradt otthon, addig -Pestre járt dolgozni. Ideje ugyan így sem volt több, mint azelőtt, de jártá- ban-keltében a mindenre figyelő ember szeme sokat észrevesz, hát. jól ismerte a gondokat. Járda kellene, mert nagy a sár, bokáig ragad bele mindenki. És villany is jó lenne... — Pedig hogy idegenkedtek eleinte a villanytól. És most már, ha áramszünet van, nagy a zúgás, mert büdös a petróleumlámpa, és kormoz a gyertya, meg nem látnak a fényénél ... Az idén újra Sztodola Mihályt jelölték a Fő utcaiak. A régi gondokat újak váltották fel, mert az elégedettség ideje azért még messze van. Addig még sok mindent orvo- »olni kell. — ... itt van például a főútvonal., Megvan a járda, szépek a házak — de nincs vízlevezető árok. A víz megreked az úttesten, az autók összefröcskölik a házak falát, az arra járó embereket. Ki kellene ásni az árkot, de előbb jó lenne felmérni, ne összevissza fogjunk hozzá. Ha már csináljuk, csináljuk ésszerűen, szakszerűen. Hát ezt kell valahogy elintézni, méghozzá minél előbb. — ... aztán az óvoda ügye. Nagy az öröm a bényeieknek, hogy a negyedik ötéves tervben ez megépülhet. Nálunk nehéz a helyzet, nem volt semmi régi, urasági épülét, amit átalakíthattunk volna, mint Gombán. Űjat kell építeni. — Nemcsak az én körzetem gondja, panasza: Káván lakik az orvosunk. Ott az orvosi lakás, s mi oda járunk át, ha itt nincs rendelés. Messzebb van, mint Gomba,, nem olyan sűrű oda a buszjárat sem, és a gyógyszertár is Gombán van. Tehát: lemegyünk Kávára orvoshoz, aztán Gombára vagy Monorra gyógyszerért... Vagy egy másik, ami szintén nem az én körzetembe tartozik ugyan, dehát mindenre figyel az ember: az iskola mögött van egy kis keresztutca, a patakon át életveszélyes hídon közlekednek az ^ emberek. Könnyen belebukfencezhet bárki az árokba, és sugárnyi fény sincs. Legalább egy szál égő kellene oda... Sztodola Mihálynak újra bizalmat előlegeztek a bényeiek. Nem keresik sokan — bár mindenkor megtalálják. Valahogy úgy vártnak vele, hogy egy tanácstag mindenen rajta tartja a szemét. És gondja van arra, amire csak lehet. Képviselője a tanácsban a Fő utcaiaknak. Egyike azoknak, akiknek munkáját magán őrzi a falu változó arca. K. Zs. Száz férőhelyes óvodát építenek Vecsésen a IV. ötéves tervben. Az építkezéshez hamarosan hozzákezdenek. ★ Félreérthető volt a felépítendő sülysápi iskolával kapcsolatos híradásunk. A' község a 8 millió forintot nem hitelként, hanem állami támogatásként kapja, miként az a cikk címéből is kiderül. A kellemes húsvétot nem így képzelte az 1500 néző. Az utolsó helyezett Kiskunfélegyháza alapos leckét adott á vetésieknek, akik elemi hibák sorozatát vétették és két gólt kaptak az első félidőben. A megérdemelt 3:l-es vereség után szinte rerrjénytelenné vált a vecsási együttes helyzete. a sok-sok eladott hazai pont büntetése már érik. Vasárnap Szegeden lép páTEREFERE Ebéd utáni terefere a monori öregek napközi otthonában. Péterffy felvétele iyára a VIZÉP, az SZVSE ellen. (—szatti—) ÉRTÉKES GYŐZELEM Péteri—Abony 2:0' (0:0) Területi bajnoki mérkőzés, Péteri. Péteri végigtámadta a mérkőzést, az abonyi kapus pedig kitűnően védett. A 20. percben Molnár előtt, a 25. percben Szekendi előtt nyílt gólszerzési alkalom, de idegességükben kapu mellé lőtték a ■labdát. A második félidőben még jobban beszorult az abonyi csapat, nagyon érett már a péteri gól. A 24. percben végül szép formás támadás után Kovács labdája talált utát a hálóba, majd húsz percre rá .ismét 5 volt eredményes. (v—e) Farmos—Monori SE 3:3 (2:1) Területi bajnoki mérkőzés. Góllövők: Szegedi (2), Somodi (öngól).A nagy akarás nyomta rá bélyegét a monoriak játékára, emiatt több gólhelyzetet kihagytak, viszont elhozták az egyik pontpt idegenből. A lelkesedést. az akarást, a küzdelmet feltétel nélkül csak dicsérni lehet. Jók: Szegedi, Zákő, Kalocsa és Déri. v Farmos ifi—Monor ifi 1:2. ★ Járási labdarúgó-bajnokság: Monori-erdő—Monor II 1:1.