Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-19 / 66. szám
Béki Ferencnél jelölték Üllőn országgyűlési képviselőnek Zsúfolásig megtelt szerdán az üllői művelődési otthon nagyterme. Az általános iskolások rövid, színvonalas műsora után Guba Pál, a járási pártbizottság első titkára mondott beszédet, összefoglalta az elmúlt négy év járási eredményeit, röviden ismertette az előttünk álló évek feladatait, majd a Hazafias Népfront nevében országgyűlési képviselőjelöltnek Béki Ferencijét javasolta. A választók közül mintegy tizenhatan szólaltak fel, támogatták a javaslatot, majd a gyűlés egyhangúlag elfogadta Békinét jelöltnek. Béki Ferencnét másodszor jelölték országgyűlési képviselőnek. Az elmúlt négy évben végzett munkájával a körzet községeinek, Vecsésnek, Péterinek, Nyáregyházának, Vasadnak, Csévharasztnak és Üllőnek a lakói elégedettek. Békiné 1925-ben, Budapesten született. Kiskunlacházán, mezőgazdasági munkát végző nagyszüleinél nevelkedett, a felszabadulás után ipari munkás lett. A Magnezit Művektől 1960-ban került az üllői Kossuth Tsz-be, ahol jelenleg állattenyésztési brigádvezető. 1961 óta párttag, szorgalmas, lelkiismeretes munkája alapján 1962-ben a járási pártbizottság tagjává választották. Vezetője a tsz nőbizottságának és tagja a nőtanács megyei bizottságának. Munkája mellett elvégezte a mezőgazdasági szakmunkásképző iskolát, a Munka Érdemrend tulajdonosa. EM Tanácstagjelölő gyűlés Monori-erdőn Nem volt könnyű helyzete Romházi László monori tanácstitkárnak a szerdai mo- nori-erdei jelölőgyűlésen. A Monorhoz tartozó település évekkel elmaradt a fejlődésben, egy centiméter járda nélkül, hiányos villanyhálózattal, rossz ivóvízzel, szociális és kereskedelmi intézmények nélkül, rossz szolgáltatásokkal éli életét. így érthetően nem a múlttal, hanem elsősorban a jövő tennivalóival foglalkozott a beszámoló. Hamarosan hozzákezdenek egy kútfúráshoz, meleg vizet keresnek, óvoda nyílik szeptemberben, húsbolt, gázlerakat létesül és úttörőház épül. A tanácstitkár különös hangsúllyal szólt a monori- erdei tanácstagok elmúlt négy évben végzett lelkiismeretes munkájáról. A nagy számban megjelent választók ezután elfogadták a Hazafias Népfront jelöltjeit, Dancsók Józsefet, Járadi Lászlót és Mayer Kálmánnét. (szalontai) TAVASZ A TELBEN Sok kicsi sokra megy — taondja a még ma is helytálló közmondás. Monoton, az induló és érkező vonatoknál sok háziasszony keresi fel a mindig szép, friss árut kínáló zöldség- és gyümölcsboltot. A monori Kossuth Tsz árulja itt egész évben termékeit. Van szép zöldség, káposzta, zeller, és minden, ami a konyha követelménye. Egész télen volt magát kellető paradicsom is, nem is csillagászati áron. Üvegházban termett. A gombai tsz rendszeresen ellátja a kis üzletet friss tojással, nemrég egy forintért árulták darabját, volt aki 20—30-at is megvett egyszerre. Kapható itt élő baromfi, sőt még hal is. S mintegy ráadásként Mik- la Lászióné üzletvezető az érdeklődő fiatalasszonyoknak még főzési tanácsot is ad. Ez a bolt gazdag áruválasztékával, jó hangulatával, valóságos tavasz a télben. Feketéné líjá!) orvosi rendelők Vecsésen Vecsésen hat körzeti orvosi, két fogszakorvosi rendelő működik, s az egészségházban nő- gyógyászati és gyermekgyógyászati szakrendelés folyik. A rohamosan fejlődő községben a jövőben tovább javítanak az egészségügyi ellátáson, egy- egy újabb orvosi és szakorvosi rendelő létesítését tervezik. Mai műsor MOZIK Monor: Az élethez túl sok. Nyáregyháza: Szép lányok ne sírjatok. Pilis: Szent Péter hadművelet. Vecsés: A bostoni fojtogató. Vecsési gázházak Vecsés repülőtér felé eső szélén, a 4-es műút mellett vannak ezek a gázházak. A találékony népnyelv nevezte el így óikét, s az elnevezésnek kétszeresen is van alapja. Földgázzal fűtenek bennük a lakók, s a házaknak valóban a „gázosak” a tulajdonosai. A Siófoki Kőolajvezeték Vállalat építtette saját, állandóan Vecsésen székelő magas- és mélyépítési részlegével, s a kétszobás összkomfortos lakásokat szolgálati lakásként a vecsési gázüzem dolgozói kapták. Egészen pontosan: 20-an, ennyi lakás van a két épületben. A boldog lakók a hónap elején költöztek be. A lakók kijelölésénél a vállalat üzembiztonsági szempontokat vett figyelembe. Ez lényegében azt jelenti, hogy az itt lakókat riasztják az esetleges üzemzavarok esetén, ők könnyen elérhetők, megtalálhatók. <d.) MOHOMntia A. PEST MEGYEI HÍRLAP K Ü L Ö N K’l A D A S A XIII. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM 1971. MÁRCIUS 19., PÉNTEK A határidő: folyamatos Az ifjúság és a népfront Meghallgattam, majd Elolvastam a Hazafias Népfront monori járási bizottságának intézkedési tervét, melyet az ifjúság közéleti szereplésének elősegítéséről terjesztettek elő. Egy mondat, a tervből: „A járási és a községi népfront rendezvényein vegyenek részt a fiatalok, mely rendezvényekre a népfrontbizottságok rendszeresen meghívják őket.” Nem tudom jó lesz-e ez a módszer, részt vesznek-e, el- mennek-e ennek alapján a fiatalok. Erre gondoltam és eszembe jutott: Gál János, a monori községi pártbizottság volt titkára, jelenleg a járási pártbizottság munkatársa, egy értekezleten azt mondta, többet kellene a fiatalok közé mennünk, nekünk, idősebb, tapasztalt pártmunkásoknak. Bármilyen elfoglaltak vagyunk, szakítsunk időt arra, hogy néha beüljünk egy KISZ- gyűlésre, vagy egy ifjúsági klubrendezvényre. Ne essünk abba a hibába, mint az elfoglalt szülők, elhalmozzuk minden drága holmival, játékkal a gyerekeinket, de oda se figyelünk, mert nem érünk rá, hogy hogyan játszanak vele. Csak akkor csodálkozunk, ha valahol baj van és vakarjuk a fejünket... Olvasom tovább az intézkedési tervben: „A járási és községi népfrontbizottságok évente egyszer napirendre tűzik az ifjúság helyzetével kapcsolatos párt- határozat végrehajtását, illetve a népfrontbizottságok intézkedési tervének végrehajtását." Mintha túl elvont lenne, túl megfoghatatlan ez a folyamatos határidős feladat. Nem akarom megbántani a Hazafias Népfront járási intézkedési tervének összeállítóit, hiszien benne van a továbbiakban az is, amit az imént hiányoltam. „A helyi ifjúság művelődési programja tervezésénél a népfrontbizottságok olyan jellegű segítséget nyújtsanak, hogy működési formájuk legyen vonzó a fiatalok számára. Ugyanakkor a szocialista nevelést szolgálja, őrizzék a lakóhely, a környezet történelmi, művészeti és népi hagyományait.” Ehhez azonban az kellene, hogy az intézkedési tervben megjelölt „felelősök”, tehát a Hazafias Népfront községi vezetői, a tanács vb-elnöke, a művelődési ház igazgatója, még a program tervezése előtt néhányszor leüljenek a fiatalok közé, az ifjúsági klubba, hogy tudjunk valamit arról, mi érdekli, mi vonzza őket, milyen gondjaik vannak. Ha ezt többször is megteszik, és mondjuk, ráadásul a vb- elnök vagy az üzem igazgatója, vagy a párttitkár, szb- titkár játszik egy kiadós pingpongcsatát a rozoga asztalon, az elnyűtt ütőkkel, majd leül esetleg a rozoga székre, hogy kifújja magát a fiatalok között, egész biztos megismernek név szerint is egy sereg olyan fiatalt, akiket majd szivük szerint is szívesen látnak maguk, a „felnőttek” között, esetleg mint népfrontbizottsági tagot vagy tanácstagot. Sőt, az sem lehetetlen: ajánlani tudják majd őket a pártba, hiszen csak örülni lehet annak, ha a pártszervezetek is fiatalabbak lesznek, ha a párt Ötven kilóval növelték Növelik az egy holdra szórt műtrágya mennyiségét a pilisi Üj Élet Tsz-ben is. A trágyázás már folyik,' s míg eddig egy holdra egy mázsa húsz kiló jutott, az idén már ötven kilóval növelték ezt az adagot. Nem parcd'ázzák a vásárteret Már látszanak az új piac nyomai a monori vásártéren. Több százezer forintos beruházással hoznak létre itt egy Monorhoz illő, korszerű piacot. Ennek közvetlen közelében a Volán tröszt építkezik — ez az építkezés 35 milliós beruházás. A hírrel válaszolunk több olvasónk kérdésére is. tehát: a vásártér nem kerül parcellázásra. 57 HORGÁSZ GYOMRON Szennyeződik a tó vize A közelmúltban tartotta meg a gyömrői horgászegyesület éves közgyűlését a KIOSZ- székházban. Palotai József elnök számolt be a kevéssé ismert egyesület elmúlt évéről. Sssa Péterffy felvétele Ebből megtudtuk, hogy Gyomron 57-en űzik a horgászatot szórakozásként, sportként. A Nagydunai Intéző Bizottság keretében működnek, s tavaly az ott tevékenykedő 44 egyesület közül az előkelő 8. helyen végeztek. A gyömrőiek horgászparadi- csomg a 3,5 négyzetkilométer területű tó. Halállománya elég gazdag, az utóbbi időben azonban gondot okoz — s nemcsak a horgászoknak, hanem a község vezetőinek is — a víz szennyeződése. Megállapították, hogy a tó felszíne és az úgynevezett tőzeges között több mint három méter a szintkülönbség, így megfelelő rendszer kiépítése után lehetne cserélni, tisztítani a vizet. A mindössze kétéves egyesület keretében egy 12 tagú ifjúsági csoport isműködik. A tavalyi horgászverseny eredményei alapján a fiatalok között ifj. Hegedűs István, Berta Béla és Dobosi Sándor, a felnőttek között Lovas József, id. Hegedűs István és Palotai József a legsikeresebb horgász. (f. S.) soraiban az ifjúság is számarányához és fontosságához mérten helyet foglalhat. F. O. Mindent egy helyen? A vecsési öt óvoda közül háromban központi fűtéssel, egyben olajkályhákkal fűtenek. Az óvodák berendezése és felszerelése jónak mondható. Nem lehet ugyanezt elmondani az iskolai napközi otthonokról. Különösen a Magyar utcai és a Damjanich utcai otthonok működnek mostoha körülmények között. A Magyar utcában például 40—40 tanuló váltja egymást a 10x5 méteres helyiségben, ott öltöznek, ott tartják ruhájukat, ott tanulnak, étkeznek és rossz idő esetén ugyanott „zsibonganak”, játszanak. Ezen az állapoton a legelsők között kell változtatni. MUZSIKÁLÓ GYEREKEK A monori zeneiskola Bartákf emlékversenyt rendezett. A’ selejtező után a verseny döntőjében 43 gyerek mérte össze tudását. Egy kötelező és egy szabadon választott Bartók* darabot játszottak el. Való- mennyien lelkesek, tehetsége*, sek. Közülük ketten: Böszörményi Aliz Fekete Agnes Péterffy felvétele • • Öregek napja Maglódon (Tudósítónktól.) A községi nőtanács és a helyi Vöröskereszt vezetősége az idén is megrendezte Maglódon az öregek napját. A meghívásra sokan eljöttek, zsúfolásig megtelt a művelődési otthon terme. Pécsik Lajos párttitkár üdvözölte a vendégeket, majd Kovács József tanácselnök ismertette az elmúlt évek eredményeit, s beszélt az idei tervekről. Az idős emberek rendkívül jó érzéssel hallgatták szavait, úgy érezték, hogy megtisztelte őket a tanácselnök az örömök, gondok megismertetésével. A hivata-1 los rész után kultúrműsor következett. A központi iskola tanulói szavaltak, majd a leány tánccsoport adott elő szóló- és körtáncot Fellépett a műsorban a maglódi menyecskeegyüttes is magyar és szlovák dalokkal és táncokkal. Meghitt, jó hangulat alakult ki. Később megszólalt egy tan- góharmónika, s az idős emberek mégpróbálkoztak a tánccal. A sort a 78 éves Tabányi Kati néni nyitotta meg, fiatalos lendülettel ropta a táncot a hasonló korú Varga András bácsival. (rivnyákné) VITA Vecsésen már jó pár hónapos múltra tekint vissza az intézményes szemétgyűjtés. Méltatlankodók azért vannak. Az egyik részről: miért nem jelez a szemetes kocsis, egy csengő nem ártana... A másik részről: miért várnak a lakók a jelre, reggel 8-ra tegyék ki a szemetet, a többi nem az ő dolguk... Mindkét véleményben sok igazság van. A KÖZEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETRŐL hangzik el jelentés ma délután 3 órakor Maglódon, a vb- ülésen. Hirdefőoszlop Üllőn A községi tanács Üllőn, a Rákóczi telep lakosságának megfelelő tájékoztatása végett a Gyöngyvirág téren egy kerek hirdetőhengert állított fel. 95 VÁLASZTÓKERÜLET A legutóbbi választásokon 90 választókerületben indítottak jelölteket a vecsésiek. Azóta jócskán nőtt a község lakossága, s így a mostani jelölőgyűléselv 95 választókerületben zajlanak le. Az elkövetkező ciklusban 95 tanácstag képviseli a lakosságot a tanácsban. Valaki panaszkodott Igen, valaki panaszkodott, azt állítva: hogy a Vecsési VIZÉP SK-nál gazdasági vonalon baj van. A monori járási népi ellenőrzés a helyszínen megállapította, hogy anyagi kár nem érte a sportkört, csupán az adminisztráció vonalán akadt kifogás. Felhívták erre a gazdasági vezető figyelmét, „aki időközben állást változtatott”. Nos, ez eddig rendben is volna, de az a vecsési olvadó — különösen, ha a szurkolók táborába tartozik —, aki elolvasta a március 5-i számban közzétett tizenkét sort a fenti témára vonatkozóan, óhatatlanul Rajkin közismert szavaira gór. olhat: „válámi ván...” Tudomásom szerint — aminek alapját a sportkör elnökével, Gyuráki Miklóssal való beszélgetés képezd — az eltelt öt év alatt a megyei, valamint a járási TS ellenőrző szervei rendszeresen ellenőrizték és ellenőrzik a VIZÉP SK pénzügyi gazdálkodását. Az eredmény: apróbb hibáktól eltekintve dicséretes ügyvezetésről győződhettek meg. Tóth Elemér gazdasági vezető kezdettől fogva a legszakszerűbben és főleg lelkiismeretesen végzi nem könnyű beosztását, s hogy „közben állást változtatott”, nem egyéb egy jól hízott kacsánál. Jelenleg is a vállalat MEO-vezetője. A VIZÉP SK vezetői bármikor szívesen fogadják a jószándékú bírálatot, de elutasítanak minden olyan kísérletet, amely csak a sportkör lejáratását igyekszik elérni. Fekete József