Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-04 / 53. szám

MST MEGYEI 197t. MÁRCIUS 4.. CSÜTÖRTÖK OSTABONTAS Utakról — hidakról Még a hátunk is borsódzik A hóolvadások idején na­gyon megsanyargatja néhány aLbertirsai utca a járókelőket. Még a hátunk is borsódzik a gondolattól, hogy végig kell menni rajtuk, pedig napjában többször is arra közlekedünk. Ilyen utca például az új tele­pülési Landler Jenő út, amely a vasútállomáshoz vezet Ezt az utcát évekkel ezelőtt az ar­ra járók adakozásából össze­gyűlt fuvarköltséggel es vasár­nap végzett társadalmi mun­kával mintegy 500 méter hosz- szúságban már megjavítottuk. Azonban a gyalogjárdát ismét használhatatlanná tette a sok traktor, autó és lovas kocsi, amelyek a nagy sár miatt mind a járdán közlekednek. Oly annyira fajult a helyzet, hogy egyes szakaszokon kiszo­rítottak bennünket a szántó­földekre. Kékjük a tanácsot, építsenek egy elfogadható jár­dát, társadalmi munkában is­mét segítünk. Még egy kérdésünkre vá­runk választ a helyi vezetők­től: mi lesz a vízvezetékkel. Nagyon örültünk a vízműtár­sulás megalakulásának, a hoz­zájárulást befizettük, de azóta nem tapasztaltunk semmit. Lengyel László Albertirsa Nagyon gyors intézkedés A közelmúltban a Pest me­gyei Hírlap Postabontás című rovatában kifogásoltam, hogy miért nem villamosítják a Dunámén ti Hőerőmű és az Óváros közötti 800 méteres út­szakaszt. És a válasz? Ilyen gyors ügy­intézéssel még nem találkoz­tam. Az oszlopok máris a he­lyükön vannak, még a huzalok hiányoznak, i .int elmondták; a közeljövőben már világos utcákon közlekedhetünk. A városi tanácsot dicséret illeti ezért a gyors intézkedésért. Kaposváry Béla Százhalombatta Évekkel ezelőtt már írtam arról, hogy Kisma­roson a Budapest felől befutó vonatról leszállóknak nincs fe­dett várójuk. Ezért, ha esik az t *>, az ellenkező oldalon száll­nak le, s átmennek a síneken, i .ni nem veszélytelen játék. Emiatt nemrégen is súlyos baleset történt, egy fiatalem­bernek mindkét lábát levágta lent meg a Pest megyei Hír­lapban, Abban egy illetékes arról szólt, hogy Szentendre környékén elég jók az utak. Szeretném mindenkinek a fi­gyelmébe ajánlani a Szentend­re—ízbég közötti utat, annak lehetetlen állapotát. Tiszta szívből sajnálom a gépkocsi- vezetőket, akiknek itt kell vé­gighajtaniuk Igaz, hogy az utat csinálgatják... A közepét feltúrták, csatornázzák, de hol van ez a megoldás a jótól! Nem azt kívánjuk, hogy autó­sztrádát építsenek mindenho­vá, de a kisebb forgalmú utak­ra is több jusson. ' Puppán Erzsébet ízbég Baj van a révhnjókkal Lassan kitavaszodik, meg­kezdődnek a kerti munkák. Fővárosi és Pest környéki dolgozók ezrei igyekeznek ilyenkor a „telekre”. Hobby ez és kikapcsolódás, amellett anyagi hasznot is hoz: a meg­termelt zöldbab, borsó a csa­lád asztalára kerül. Kiskunlacházán a Duna- parton új parcellák százai a i áthaladó szerelvény. Az sem új panasz, hogy Fó- ton, az Elek-vendéglő előtt na- g-on keskeny hídra kanyaro­dik rá naponta az autóbusz. A vezetők vizsgája ezen a kes­keny hídon balesetmentesen átvezetni az utasokkal zsúfolt járművet. A szakadék két ol­dalt legalább tizenöt méter mély. Eddig még nem történt baj, dehát csak nem erre vár­nak? Solymosi László Dunakeszi Rémünk a tengely törés címmel február tizedikén fényképpel illusztrált cikk je­várják boldog tulajdonosaikat. Jönnének is, csakhogy valami baj van a közlekedéssel... A faluból a helyi buszjárat na­ponta csak kétszer megy ki a Dunához, reggel hétkor és déli egykor. Vasárnap nem közle­kedik, mert ez a járat az is­kolásokat hozza-viszi. Hajó a soroksári Duna-ágban Buda­pestről csak szombaton 14.30- kor és vasárnap reggel hétkor indul — majd ha a hajózási idény megkezdődik. Még legcélszerűbb közleke­dési eszköznek látszik a rác­kevei HÉV. Nyári idényben azonban áz órás időközökben indított szerelvények túlzsú­foltak. Ezrek szállnak le a Horgásztanyán, hogy a Kis- Dunán átkelve érjenek a lac- házi oldalra. Ótt a révhajók­kal van baj. Novemberben mind a kettő tönkrement. A Zsolt nevűt ki akarják selej­tezni, a Dobogókőt pedig az­óta sem tudták megjavítani. A jelenleg használt ladik a leg­jobb esetben is csak öt embert tud átvinni egyszerre a másik partra. Siliga Kalló István Budapest XIX., Szalay u. 5. Tegnaptól - máig A minap színvonalas, elem­ző cikk jelent pieg a vasútról lapjukban. Ezzel kapcsolat­ban szeretnék, Nagykőrös ked­vezőtlen helyzetéről írni. Nagykőrösről vasúton reggel legkorábban 5.41-kor lehet I Pest és 6.49-kor Szeged felé indulni. Azért írom, hogy felé, mert azokkal csak Ceglédig, illetve Kiskunfélegyházáig le­het eljutni. Autóbusszal Pest felé 5.40-kor, Kecskemétre pe­dig 4.55-kor lehet elindulni hétköznap, vasárnap később. Este Nagykőrösről Pest felé vasúton utoljára a 18.14-es gyorsvonattal lehet Ceglédig eljutni. Az utolsó autóbuszjá- j rat Ceglédre 22.30-kor indul, ' s úgy érkezik oda, hogy már nincs pesti csatlakozása. Ugyanilyen probléma a Bu­dapestről való hazautazás, mi­vel az utolsó vonat este 19.30- kor indul, azt követően más jármű nincs. Ceglédig több vo­nat közlekedik reggel-este. Két megoldás kínálkozik: — valamely vonatjárat útjának meghosszabbítása Kecskemé­tig, Cegléden mozdonycseré­vel. Cegléd—Nagykőrös között autóbusz beiktatása. Főleg a sportolók és a diákság, kato­nák örülnének a hiánypótló intézkedésnek. Lehet, hogy az utasszámlálás alapján talán kezdetben nem mutatkozna teljesértékű kihasználtság, de a közlekedés nem törekedhet csak haszonra, hanem a fel­adatát is el kell látnia mind magasabb színvonalon és köz­megelégedésre. Varga András Nagykőrös Intézkedni fogunk? Több száz órdligeti lakos nevében is írhatnám levele­met, mert igen sok embert érintenek a leírtak. Hosszas parasz után az Al­sóvölgyi út mellett húzódó csatornát kitisztították oly mó­don, hogy az összegyűlt sarat az útra dobálták. A csatorná­ban most már foíyik a víz, viszont az út járhatatlanná vált. Két évvel ezelőtt a jelenle­ginél rövidebb szakaszon ha­sonlóképpen jártak el. Akkor a tanácselnökhöz fordultunk panasszal, akitől a szokványos levelet kaptuk: „kérése indo­kolt, intézkedni fogunk”. Az­tán két év alatt a gyalogosok, kocsik és más járművek együttesen szétgyúrták a sarat és járhatóvá taposták az utat, mert onnan ugyan a tanács egy Lapáttal el nem takarítta- tott. Most az Alsóvölgyi út csaknem teljes hosszáról van szó, és annyi sárról, hogy azt legkevesebb tíz év alatt tudjuk csak a cipőnkön elhordani. Dr. Ben .. László Érd Határidő: május 10 Pályázat a Jobb szolgáltatásért A Pest megyei Tanács má­jus 10-i határidővel pályáza­tot hirdet a lakosság jobb el­látása, a megyei szolgáltatóhá­lózat fejlesztése érdekében. Állami vállalatok, gazdálkodó- szervek, szövetkezetek és ezek társulásai, szövetkezeti válla­latok és tanácsi felügyelet alá tartozó költségvetési üzemek küldhetik be terveiket, elgon­dolásaikat a fejlesztésről. Eze­ket bírálja el a bizottság, s a legjobbak elnyerik az ehhez nyújtható anyagi támogatást, melyet a megyei szolgálta­tásfejlesztési alapból fedez­nek. A beküldött pályázatok­nak tartalmazni kell a fejlesz­tés célját, teljes költségét és forrásait, a kapacitást, az üzembe helyezés időpontját és az üzemeltetés szabályait. Előnyben részesítik azokat, akik a lehető legnagyobb mér­tékben a saját alapok felhasz­nálásával akarnak célhoz jut­ni, a leggyorsabbak a kivitele­zésnél', s a leggazdaságosabban teremtenek új lehetőséget, il­letve növelnek kapacitást a rosszul vagy teljesen ellátatlan területeken. t. REK + HÍRE.K + HÍREK + HÍREK ,-HÍRÉK'f HÍREK + HÍREK + HÍ? HÍREK-f HÍREKHÍREK4-HÍREK4 HÍREK K -I-HÍREK.tH HÍREK'4- HÍREK + HÍREK -i HÍ MA: 1971. március 4., csü­törtök, Kázmér nap­ja. A nap kél: 6.21, nyugszik: 17.32 órakor. A hold nyugszik: 1.56, kél: 9.40 órakor. Mérsékelt, változó irányú, majd megélénkülő, néhány helyen, főként keleten meg­erősödő északi, északkeleti szél. Kisebb hófúvások. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 0—mínusz 4 fok kö­zött. — Festett sírkövek. Teg­nap este az ÉLTE bölcsész­kari tanácstermében ülése­zett a Magyar Néprajzi Tár­saság önkéntes Gyűjtő Szakosztálya. Vöő Imre a szigetszentmiklósi temető­ben talált festett sírkövekről és koporsókról tartott érde­kes előadást. ORVOSI TANÁCSOK Tavaszi fáradtság Tavaszi fáradtság néven tartja számon a köztudat azt a jelenséget (melyet ilyenkor többé-kevésbé mindenki ön­magán tapasztal), s amely bá- gyadtságban, fejfájásban, fá­radékonyságban nyilvánul meg. Oka a vitaminhiány; az, hogy télen kevesebb a friss gyümölcs, zöldség, kevés a napfény, s tél végére a szer­vezet már elhasználta minden vitamintartalékát. Igaz: kap­ható Mirelite-gyümölcs és sok­féle gyümölcsszörp, narancs és citrom (a téli almáról csak utolsó sorban szólunk, mert ilyenkor már csekély a vita­minértéke). Pótolhatjuk azon­ban a hiányzó vitaminokat nemcsak déligyümölcsből, ha­nem egyszerű és olcsó hazai termékekből. Ilyen elsőrendű vitaminforrás pl. a feketeretek (vajas, zsíros kenyérre, le­veshez ízletes kiegészítő), a sa­vanyított hordóskáposzta nyer­sen, salátának, a nyers para­dicsomlé (ivóié). Ha minden nap fogyasztunk belőlük, ke­vésbé sínyli meg szervezetünk a „tavaszi fáradtságot”. Szemünket óvjuk az erős, korai napfénytől napszem­üveggel (havas, napsütéses időben a sugárzás különösen bántó!) — így kevesebbet fo­gunk hunyorogni s kitoljuk a szem körüli szarkalábak meg­jelenésének idejét. A hajnak, a fejbőrnek egye­nesen jótétemény a napsütés és szellő — természetesen csak akkor, ha enyhe (erős szélben nem tanácsos födetlen fővel járkálni!). A napsütés fokozza a fejbőr vérellátottságát, a hajhagymák működését. A kéz és láb bőre is rend­szerint megsínyli a telet, még jó meleg kesztyűben, csizmá­ban is. Kivörösödik, kiszárad, „kifújt” lesz a kéz (és a láb) bőre. A hócsizma felső pere­me rendszerint vörös karika formájában hagy nyomot a lábikrán. A hidegtől megviselt kezek-lábak gyógyszere a vál­tott hideg-meleg fürdőztetés, olajozás, vagy krémezés. Vi­szonylag olcsón, kimérve kap­hatunk a háztartási boltokban zsíros Cold-krémet, mely sem­leges és száraz bőrre — arc­A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.33—7.59; Hajnaltól reggelig... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli Krónika. 5.44: Falurádió. 6.00: Hírek. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rá­dióreklám. 6.45: Hallgatóink fi­gyelmébe! 7.00: Reggeli Krónika II. Kiadás. 7.30: Uj könyvek. 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.30: Zenekari muzsika. 9.00: Vádolnak a torzszülöttek (ism.). 9.25: Dallal, tánccal a világ körül. 10.00: Hírek. 10.05: Rádióegyetem. 10.35: Schu- bert-müvek. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódia­koktél. 13.35: Munkahelyük: az ut­ca. 13.56: Kóruspódium Pécsett — I. rész. 14.29: Fiatalok stúdiója. Nohát meséljünk. Kurucz Gyula Hírek. 15.10: Mézeskalács. Részle­tek Szirmai Albert—Ernőd Tamás daljátékából. 15.28: Népdalgyűjtő- úton Kodály Zoltán nyomában (ism.). 15.48: Zongoraművek. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Lát­tuk, hallottuk. 16.25: Két szimfo­nikus költemény. 16.58: Hallgató­ink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Üj operalemezeinkből. 17.50: Elfogadjuk-e a választ? 18.15: Nagy siker volt — hallgassuk meg újra! 18.58: Hallgatóink figyelmé­be! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kri­tikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak Mozart-hangversenye. 20.30: Mozart hallgatása közben. 20.45: Hírek. 20.48: A hangversenyközve­títés folytatása. 21.18: Emlékezés Rosa Luxemburgra születésének 100. évfordulóján. 21.43: Népdalok. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. — XIV. rész. 23.02: Rész­letek Lehár operettjeiből. 24.00: Hí­rek. 0.10: Három keringő zongo­rára. 0.25: Himnusz. PETŐFI RADIO 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rá­dió műsorával. 8.05: Operettmu­zsika. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Barokk kamarazene. 9.30: A legújabb termelőerő (ism.). 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hírek. 11.05: A zene hullám­hosszán — folytatása. 11.50: Ma­gánvélemény közügyekben. 12.00: Könnyűzenei híradó (ism.). 12.30: Szovjet művészek operafelvételei­ből. 13.00: Hírek. 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.20: Mihály András: Hl. szimfónia. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. Kettőtől hatig... 14.00: Szörényi Levente táncdalaiból. 14.10: Egy kis figyel­met kérek! 14.20: Verdi: Traviata. — Violetta áriája az I. felv.-ból. 14.30: Hírek. 14.35: Ifjúsági dalok. 14.44: Néhány perc tu^'mány. 14.49: A Vasas Központi Művész­együttesének népi zenekara ját­szik. 15.05: Falusi percek. 15.10: Szimfonikus táncok. 15.25: Héra Zoltán versei. 15.30: Hírek. 15.33: Csak fiataloknak! 16.18: Ifjúsági krónika. 16.30: Hírek. 16.33: Schu­mann: Három románc. 16.44: Ami­ről nem adnak számlát? 16.49: Pol- beat a Gerilla együttes műsorá­ból. 16.57: Rádióreklám. 17.00: Ked­velt régi melódiák. 17.30—17.33: Hí­rek. 17.50: Nádas Gábor táncdalai­ból. 18.00: Hírek. 18.10: Rádió­hangversenyekről. 18.40: Rádió­egyetem (ism.). 19.10: Oláh Kál­mán népi zenekara játszik. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti kró­nika U. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: Az Ifjúsági Rádió­színpad bemutatója: A lammer- moori menyasszony. Walter Scott regényéből. I. rész. 21.24: A puri­tánok. Részletek Bellini operájá­ból. 21.50: A kategóriák védelmé­ben. 22.00: Esti hangulatban. 23.00: Hírek. 23.15: Francia kamarazene. 24.00: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezpa­rádé. 18.55: Kursz Russzkovo Ja- züka. Nyelvvizsga-előkészítő. II. fejezet. 24. lecke. 19.10: Bartók nem alkuszik. 19.50: A dzsessz kedvelőinek. 20.14: Bozay Attila: Vonósnégyes. 20.30: Hírek. 20.33: 2003 felé. Az Ifjúsági Rádió folyó­irata. 21.04: Bemutatjuk a Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezeit. 22.04: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradója. 23.00: Hí­rek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Magyar iroda­lom (ált. isk. 6. oszt.). „A fal ereje... a védők lelkében van”. 9.00: Élővilág (ált. isk. 7. oszt.). A növényi sejtek és szőrzetek. 9.55: Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.). Az ige. Az alanyi és tárgyas ra­gozás. 11.05: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt.). Ezerszem tovább nyomoz. (A névszók összefoglalá­sa.) 11.55: Filmesztétika (középisk. I. oszt.). A mozgás élménye (ism.). 13.10: Magyar irodalom (ism.). 14.00: Élővilág (ism.). 14.55: Ma­gyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt., ism.). 15.50: Magyar nyelvtan (ált. isk. 6. oszt., ism.L 17.13: Hírek. 17.20: Vendégasztal. 17.50: Kronoví- zió ... Tudományos műsor tizen­éveseknek. 18.35: Nadja Afejan énekel. Portréműsor. 19.00: Mi új­ság. Riportfilm II. rész. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A Forsyte Saga. John Galsworthy re­gényének magyarul beszélő tévé- film-változata (angol). 9. rész. Ver­gődés. 20.50: Telegroteszk III. Ba­lázs Piri Balázs. 21.15: Bombaüz­let. Dokumentumfilm. 22.10: Tv- híradó — 2. kiadás. Az énekes műfordító 125 EVVEL EZELŐTT, 1846. március 4-én balt meg — 49 éves korában — Pály Elek szí­nész, operaénekes és műfordító, a magyar opera úttörője, meg­alapítója. Bécsben lépett fel először 1822- ben, majd Kolozsvárra szerző­dött, és végigutazta társulatával Erdélyt. Három évig (1830—1833) Kassán szerepelt, majd Budára ment, ahonnan két év múlva visszatért Erdélybe. 1842-ben tár­sulatával nagy sikerrel szerepelt Bukarestben. Az operaszlnpad megteremté­se érdekében komoly műfordítói munkát végzett. Érdemes munkásságára jel­lemző, hogy összesen 25 opera és színdarab szövegét ültette át magyar nyelvre. Ezek hazai ős­bemutatói is az ő nevéhez fű­ződnek. Többek között 6 volt az első Mozart-operák magyarországi be­mutatójának rendezője. Eredményesen foglalkozott ze­neszerzéssel Is, sok színpadi be­tétzenét, stb. komponált. — Bakallár József festő­művész Japán útiképek című kiállítását pénteken fél 6- kor nyitják meg a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ki­állítótermében. (Bp. V., Do­rottya u. 8.) — A kőszívű ember fiai című Jókai-regény színpadi változatát szombaton este Perőcsényben, vasárnap dél­után Úriban, este pedig Ró­kán mutatják be. Közremű­ködnek: Csernai László, Gal- góczy Imre, Majoros Júlia, Németh Hona, Veszeley Má­ria és Vörös Tibor színművé­szek. — Csibék a tűzben. Befe­jeződött a vizsgálat a leg­utóbbi érdi tűzeset ügyében. Megállapították, hogy feb­ruár 27-én fél 2-kor Pintér István szállítómunkás Füge­fa utca'10.= szám alatti por­táján sugárzó hőtől gyulladt ki a csibenevelő. A lángok­ban 495 darab háromhetes csirke pusztult el. A szom­szédok eloltották a tüzet, de a kár így is 6100 forint. — Ma este 7 órakor Da­bason mutatja be a Déryné Színház A kaktusz virága cí­mű darabot. Intézkedett a Róna Fegyelmit kapott az üzletvezető A Pest megyei Hírlap feb­ruár 2-i számában Albertirsai fenegyerekek címmel megje­lent cikkünkben elmarasztal­tuk az albertirsai Búzavirág cukrászda vezetőjét, mivel fia­talkorúakat és ittas felnőtteket szeszes itallal szolgált ki. A ceglédi városi és járási vezető ügyész tájékoztatása szerint a Róna Vendéglátó Vállalat igazgatója nyomban intézkedett, s erről informálta az ügyészséget is. Rakonczai Péter üzletvezető ellen, fegyelmi eljárás indult^ és a munkafegyelem megsérté­se címén megrovást kapott. Is­mételten felhívták a figyelmét, hogy fiatalkorúaknak és észre­vehetően Utas személynek ne szolgáljon ki szeszes italt. A szabálysértési hatóság kétezer forint pénzbüntetést szabott ki Rakonczai Péterre. A Róna Vállalat az italbol­tok alkalmazottai számára an- kétot rendez, ahol a fiatalko­rúak és az ittas emberek ki­szolgálásával kapcsolatos tud­nivalók kerülnek szóba. — öt év alatt 400 új boltot és 200 éttermet, presszót nyi­tottak Pest megyében. Az el­látási nehézségeket még így sem sikerült teljesen megol­dani. Karambol Godollon Cserbenhagyta áldozatát - elítélték Kassai István 26 éves marós nem szerzett gépjárművezetői jogosítványt, csak az elméleti és műszaki vizsgát tette le. Ennek ellenére rendszeresen motorozott, sőt, mi több, mo­torozás közben ivott is, amiért nemrégiben hathónapi javító­nevelő munkára ítélte a bíró­ság. Most ismét a vádlottak padjára került. Az ügy előzményei: Kassai Gödöllő egyik vendéglőjében három üveg sört ivott, majd Simson motorján hazafelé in­dult. A Hatház utcai kereszte­ződésben figyelmetlenül veze­tett, és motorjával nekiütkö­zött egy kerékpárosnak, aki súlyos sérüléssel zuhant az út­ra. A motorvezető egy pilla­natra megállt, majd rövid ha­bozás után elhajtott a baleset helyszínéről. A gázolót a rendőrség gyors nyomozás után elfogta. A Pest vidéki Járásbíróság 9 hónapi szigorított büntetésvégrehajtá­si munkahelyen letöltendő szabadságvesztésre ítélte, s két évre eltiltotta a gépjárműve­zetéstől. Kassai fellebbezését a Pest megyed Bíróság elutasí­totta, így az ítélet jogerőre emelkedett és kézápolásra — egyképp al­kalmas.

Next

/
Oldalképek
Tartalom