Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-10 / 58. szám

\ MSST MEGYEI iJCívíap 1971. MÁRCIUS 10., SZERDA Tévedések drámája (Folytatás az 1. oldalról.) 'Olyan tévedéseké, 'amelyek, nem nyolc vagy harmincnyolc halálos áldozatot követeltek és követelnek ma is, hanem ösz- 1 szehasonlíthatatlan ul többet. Az első és alapvető tévedés ,-az a koncepció volt — és ez még John Forster Dulles né­hai külügyminiszter nevéhez fűződik —, amely szerint ■Vietnamban Washington min- ,den különösebb áldozat nélkül átveheti a francia gyarmatosí­tók örökségét. Dulles azt hitte, megállíthatja végülis egy kis és ezernyi problémával küzdő nép győzelmes szabadsághar­cát. Minden további tévedés .ebből következik. Ennek az alapvető tévedés­nek „csak" következménye az is, hogy az a Nixon, aki a há­ború befejezésének ígéretével •választatta elnökké magát, re- igionális értelemben is kiszé­lesíti ezt a háborút. Mint is­meretes, Kambodzsa után Laosz megtámadása követke- :zetot Azt, hogy ez a lépés mi­lyen nagyságrendű tévedés le­het, számos egyéb fejlemény mellett, jól érzékelteti Csou En-laj hanoi látogatása is. A tévedések szomorújátéka már régen a második világhá­ború utáni korszak legvéresebb drámája, amely minden nap nagyobb veszélyekkel fenyeger ti Amerikát — és a világot A komor színjáték csak egyetlen módon' érhet véget: ha Wa­shington korrigálja alapvető tévedését, az indokínai ameri­kai jelenlétet CSAK RÖVIDÍN CHARLIE CHAPLIN, aki az ellene indított hidegháborús kampány óta nem járt az Egyesült Államokban, hama­rosan meghívást kap a massa- chusettsi , Brandeils-egyetem- töL Az egyetem azt tervezi, hogy á 82 éves művészt tünte­ti ki az idén az alkotóművé­szet kiválóságainak évente odaítélendő díjjal. A SPANYOL FŐVÁROS­NAK hamarosan női rendőrei lesznek. A közeljövőben 60 női közlekedési rendőrt bocsátanak vizsgára. Ha a „fizikailag kifo­gástalan, hajadon és 30 éves­nél nem idősebb, 20-nál nem fiatalabb” hölgyek sikerrel vizsgáznak, Madridban — tör­ténete során először — nők is irányítják majd a forgalmat. ,, , A? A NÉGY amerikai NATO-katona, akiket török diákok fi közelmúltban elraboltak, váratlanul visszanyerte szabadsá­gát, fogva tartóik egyszerűen elmentek. Képünkön a katonák kiszabadulásuk után. 4 fotrt/MiT Kó‘ztet?ec>F$f/ez 4 Biztosítás. r$ •f/ózzÁT/j^rozik, Nagy budapesti építőipari vállalat FELVESZ KARBANTARTÓ MUNKÁRA # villanyszerelőt # víz- és gázszerelőt # faipari géplakatost # kárpitost é$ # kárpitvarrónőket Jelentkezni lehet a KÖZÉPÜLETÉPÍTŐ VÁLLALAT munkaügyi osztályán Budapest V., Molnár u. 19. szám alatt. PETRUS PELSER dél-af­rikai igazság- és börtönügyi miniszter bejelentette, hogy az országban tavaly 81 sze­mélyt végeztek ki. A világon 1944 óta végrehajtott és hi­vatalosan is bejelentett kivég­zések fele a Dél-afrikai Köz­társaságot terheli. PEREK Ny ugat-Berlinben az angol megszálló hatóságok polgári bírósága bűnösnek találta és hatévi börtönre ítélte Ekker- hard Weilt, aki tavaly novem­ber 7-én merényletet követett el a tiergarteni kerületben le­vő szovjet hősi emlékmű őr­sége ellen. A nyolc tárgyalási nap során • bebizonyosodott, hogy a nyugat-berlini fiatal­ember neonáci nézeteket vall, tettét előre megfontolta s azt a Szovjetunió, a szovjet—nyu­gatnémet szerződés s az akkor még csak előkészítés alatt álló lengyel—nyugatnémet szerző­dés elleni akcióként hajtotta végre. A bonyolult nyugat­berlini politikai helyzetet re- vansista, szélsőségesen reak- szervezeték próbálják A kopoklefilistáktól Santa Féig Különleges gyűjiőszenvedélyek Minden gyermek íudja, hogy kik a filatelisták: azok az emberek, akik bélyegeket gyűjtenek. Elég sokan tudják azt is, hogy kik a filumenis- ták, vagyis a gyufacímkegyűj- tők. Valamivel kevésbé ismertek a fromolggisták, azok az em­berek, akiknek az a szenvedé­lyük, hogy sajtcímkéket gyűj­tenek. Nyilván még keveseb­ben hallottak a vasúti jegyek gyűjtőiről és arról a furcsa szóról, amellyel jelölik őket: peridromfüisták. Amikor Nyugaton néhány évvel ezelőtt divatba jött a la­káskulcsok tartóláncalnak gyűjtése, a francia nyelvtudo­mányi intézet tudósai a követ­kező elnevezést találták ki szá­mukra: kopoklefilisták. Meg kell hagynunk: maga a szó is elég furcsán hangzik.« A rendőrség mindenesetre úgy határozott, hogy ha egy ko- poklefilista a. tartóláncokkal együtt a kulcsokat is gyűjteni kezdi, nem téveszti szem elől az illetőt... Megvalósulatlan álom A tavalyi népszámlálás ada­tai szerint a legidősebb brazil nő a 125 éves Glicerlia Ferrei­ra da'Silva. Az asszony hajlott kora ellenére nemcsak háztar­tását 'látja el, éá nemcsak „mindössze” 116 éves húgát gondozza, hanem könnyen, szemüveg nélkül befűz a tűbe is. 125. születésnapján újság­írók keresték fel az idős asz- szonyt, aki így válaszolt a hoz­zá intézett kérdésekre: „Hogy mit csinálnék, ha újra kezd­hetném az életemet? Feltétle­nül megtanulnék olvasni. Ha az ember ért az íráshoz és az olvasáshoz, könnyebben talál munkát.” • Kilenc évig egy odúban 'Emil Bülund kilenc évet töl­tött Stockholm központjában a Djurgarden-szigeten egy hatal­mas tölgyfa odvábán. Regge­lenként felkelt, elment dol­gozni a városba, megebédelt egy olcsó kifőzdében, estefelé azután hazatért „szigetére”, s bemászott a tölgyfa odvábán elhelyezett hálózsákjába. Nyá­ron és télen, hőségben és fagyban egyaránt ezt az élet­módot folytatta. A „tölgyfalakó” különleges szokása egyszerű okkal ma­gyarázható : Bülundnak nem volt lakása. Női csel a javából Santa Fé városban súlyos bánat érte a Juanita Fernan­dez nevű vagyonos, de megle­hetősen szeszélyes asszonyt: férje ismeretlen helyre távo­zott. A szalmaözveggyé vált asszony minden lehetséges módon megpróbálta felkutatni eltűnt férjét, de hiába. Juanita Fernandez bánata nem ismert határt. Egyszer az egyik lap gyász­jelentést közölt Juanita B. Fernandez haláláról. Az el­hunyt barátai és ismerősei a megjelölt időpontban el is mentek a temetőbe. Az Örök­ség reményében megjelent a bujdosó férj is. A temetőben azonban meg­lepetés várta a javából: erről a bokrok mögé rejtőzött Jua­nita és az asszony három bátyja gondoskodott... méginkább összekuszálni, s egy ilyen szervezetnek, az Ak­tion Wiederstandnak volt a tagja Weil, aki az utolsó szó jogán épp ezért azt állította, hogy a merényletet nem ő, ha­nem jobboldali, szovjetellenes csoportja követte, el, azt a me­rényletet, melyet személy sze­rint most utólag is szükséges­nek tartott. A Weil-per pa­lettáját színesítette, hogy a vádlott ügyvédje, von Hey­nitz az SS tagja volt egyko­ron; s e tényt az ügyvéd nem is cáfolta... A prágai per március 5-e óta folyik. Petr Uhl és társai 1968 novemberétől 1969 de­cemberéig egymással együ ttmű­ködve különféle államellenes iratokat és röplapokat szer­kesztettek, sokszorosítottak és terjesztettek. A vádlottak kö­zött'van egy nyugat-berlini il­letőségű . nő is. A magukat trockistákmk valló társaság perét a nyugati propaganda- szervek igyekeznek felhasznál­ni a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elleni támadások­ra, de a köztársaság és annak népe védelmét szolgáló és ren­des körülmények között folyó per eseményei e provokatív támadásokat rendre szétzúz­zák, sőt, nevetségessé teszik. Jelentős hír érkezett a har­madik perről, Ankarából. A török semmítőszék ugyanis hétfőn hatálytalanította a trabzoni bíróságnak azt az íté­letét, amely politikai cselek­ménynek minősítette egy szov­jet utasszállító gép eltérítését a törökországi Trabzonba, ta­valy októberben. A géprablók megölték a légikisasszonyt és súlyosan megsebesítették az egvik pilótát. A semmítőszék ítélete nyomán a per most visszakerül polgári perként a trabzoni bírósághoz s ezek után lehetséges,' hogy a török kor­mány végül is eleget tesz a hi­vatalos szovjet kérésnek s a per lefolytatása után kiadja a két gépeltérítőt Szovjetunió­nak. A. B. T. Az ötödik holdnap (Folytatás az 1. oldalról.) végre annak érdekében, hogy a holdkocsi viszonylag fiatal, kisebb krátereket, valamint Fantasztikus James Chasse 30 éves amerikai fia­talember annyira büszke alakjára, hogy alapítandó cége reklámja akar lenni. Chasse ugyanis fogyókú­rázott és 6 képen azt mutatja, hogy fogyasztása előtt mekkora nadrág­szíj kellett a dere­kára, A fogyás előtt Chasse 342 kg volt és derék­bősége elérte a 260 centimétert, míg most a fogyás | után, súlya „csu­pán” 254 kg és de- rékbősége „alig” •é 150 centiméter. Chasse fogyasztó szalanokat akar . nyitni New Jersey J déli városaiban. nagyszámú követ kerüljön meg és küzdjön le. Mozgás közben többször mérték a holdkőzet fizikai és mechanikai sajátos­ságait A kapcsolatfelvétel ide­jén a Lunohod 272 métert tett meg. A holdjáró műszerkam­rájában a hőméfséklet plusz 21 Celsius-fok, a nyomás 745 higanymilliméter. LENGYEI HÍRSZERZŐ A SZER-NÉL Különleges feladatának tel­jesítése után hétfőn München­ből visszatért hazájába a len­gyel belügyminisztérium hír­szerző szolgálatának egyik tisztje, aki egészein visszatéré­séig, az úgynevezett Szabad Európa Rádió lengyel szekció­jának munkatársaként dolgo­zott Münchenben. A PAP hírügynökség szerint a tiszt te­vékenységéről és tapasztalatai­ról a lengyel közvéleményt részletesen tájékoztatni fogják. A PÁPA ANGLIÁBA IS ELLÁTOGAT? é Vatikáni források szerint VI. Pál pápa tervbe vette, hogy ez év májusában vagy szeptemberében Nagy-Britan■» niába, Franciaországba és Spa­nyolországba utazik. Ez lenne az első alkalom, hogy pápa lá­togatást tesz Angliában és Spanyolországban. A hírt hi- j vatalosan nem erősítették meg. Eredményes négy esztendő A párt X. kongresszusa úgy értékelte, hogy az elmúlt években állami és társadalmi életünk jelentősen fejlődött; sikeresen haladtunk előre a szocializmus teljes felépítése útján. Hazána széles nemzet­közi visszhangra is találó eredményeinek eléréséhez — legfőbb törvényhozó és ellen­őrző funkciójának betöltésével — méltóképpen járult hozzá az 1967—71. évi ciklusban az országgyűlés, amely 18 ülés­szakban összesen 42 ülést tar­tott, lényegesen többet, mint korábbi képviselői ciklusok­ban. • Törvényelőkészítő tevékenység A párt IX. kongresszusának irányelveivel összhangban az országgyűlés kiterjedt törvény­hozó tevékenységet folytatott; 26 törvényt alkotott a négy év alatt. Ezek közül kiemelkedik a Munka Törvénykönyve; a termelőszövetkezeti és a föld­törvény; a szabálysértésekről, a találmányokról, a szerzői jogról, a népi ellenőrzésről, a szakmunkásképzésről szóló törvém-ü-'k múlt évi módosí­tása. IV ötéves tervünk, s vé-, gül a februári ülésszakon ho­zott tanácstörvény. A törvényalkotó munka azonban az elmúlt négy esz­tendőben nemcsak számszerű­ségébe« emelkedett, hanem el­mélyültebbé, színvonalasabbá is vált. Az alkotott törvények közül kilencet a bizottságok már előkészítésük folyamán, törvénytervezet formájában is megvitattak, s javaslataikat azokhoz megtették. A szabály- sértésekről szóló törvényjavas­lat tervezetéhez például a jogi bizottságnak 33 módosító in­dítványa volt; ebből 22-t a kormány elfogadott, s a tör­vényjavaslatot már ezek fel- használásával terjesztette az országgyűlés elé. Hasonló mó­don az illetékes parlamenti bi­zottságok kezdeményezésére a kormány 16 módosítást a terme­lőszövetkezeti törvényjavaslat, ötöt a földtörvény-javaslat, 14- et a Munka Törvénykönyve- javaslat, 25 módosítást pedig a tanácsokról szóló törvényja­vaslat tervezetében érvényesí­tett. A kormány beszámolói Parlamentünk demokratikus fejlődésére utal. hogy az álla­mi költségvetés teljesítéséről szóló jelentés évről évre rend­szeresen visszatérő tárgyalási anyaga lett az országgyűlés­nek. amelynek politikai ellen­őrző tevékenységében mind nagyobb szerepet kap a kor­mánybeszámoló is. A most zá­rult ciklusban három alkalom­mal számolt be a Miniszterta­nács elnöke az országgyűlés­nek: á beszámolókat mindhá­rom alkalommal széles körű vita követte. Az elhangzott képviselői észrevételek, javas­latok és a kormány munkája iránt kifejezésre juttatott bi­zalom jelentős segítséget adott a további kormányzati mun­kához is. A plénum tanácskozásaiban a korábbinál nagyobb szere­pet kaptak a nemzetközi kér­dések, a külpolitika problémái, A külügyi bizottság maga is kezdeményezett és az ország- gyűlés elé terjesztett határoza­ti javaslatokat az európai biz­tonság, valamint a közel-keleti helyzet kérdéseiben. Az országgyű: sí ellenőrzés sajátos eszközeként a most zá­rult ciklusban is rendszeresen éltek a képviselők interpellá- ciós jogukkal; összesen 32 kér­dést terjesztettek elő. Ezek többnyire olyanok voltak, amelyek módot nyújtottak ar­ra, hogy egyes negativ jelensé­gekre fokozottabban felhívják legfőbb államhatalmi szer­vünk figyelmét A képviselők aktivitására különben jellemző, hogy a 349 országgyűlési képviselő közül csaknem mindegyik felszólalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom