Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
Vöroskeresztes úttörők járási versenye Az úttörőmozgalom megalakulásának 25. évében az eseménysorozatok kezdetén a járási Vöröskereszt és a járási úttörőelnökség rendezésében vöröskeresztes versenyt rendeztek, amelyen szinte valamennyi községi úttörőcsapat képviseltette magát. A zsűri elnöke Erdélyi Gábor, a járási tanács vb-elnökhelyet- tese volt, játékvezető Jakab Béla, a járási tanulmányi felügyelő. Szakemberként dr. Gyetvai István főorvos vett részt a zsűri munkájában, i A vöröskeresztes-versenyen az első helyre — mégpedig magasan az első helyre — a ceglédbercéli úttörők csapata jutott A második helyet az albertirsai Tessedik-iskola versenyzői, a harmadikat pedig a jászkarajenői úttörőik nyerték ek KIÁLLÍTÁS Nagy László kisgrafikáiból Vasárnap, március 7-én kiállítás nyílik Cegléden, a fegyveres erők klubjában Nagy László grafikus kisgrafikáiból. Műveinek több darabja — főként ex libris — a múlt év végén Budapesten, a nemzetközi ex libris-kiállításon szerepelt. PEST HEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 51., SZÁM 1971. MÁRCIUS 2., KEDD MIT ÍGÉR A MÉK? Zöldség, gyümölc Am'bői kevés van, igyekeznek póío'ni VÁROSIASABB LETT A VAROS Megtartotta záróülését Cegléd város tanácsa Ki kell alakítani a város ipari karakterét Ez az az időszak, amikor a háziasszonyoknak gondot okoz a mindennapi főzés. A kamrák polcain ritkulnak a nagy gonddal ellett befőttek, alaposan megcsappant a télire beszerzett burgonya-, zöldségkészlet is. A „város kamrájának” készletéről a MÉK Vállalat vezetőjétől kértünk tájékoztatást. A tárolókban mőg nagy mennyiségű ' burgonya, zöldségféle és alma vára vásárlókra, — mondotta. — Vöröshagymából 17, burgonyából 15, feJubiieumi kézbesítés Majzik János, a leglédberceli postahivatal kézbesítője. Huszonöt éve hogy ezt a munkát végzi. Naponta több mújt száz családhoz látogat el leveleket, hírlapot és pénzt kézbesít A jókora, nehéz, bőrből készült postás táskát 1946-ban Cegléden akasztotta a vál- laira. Kilenc évvel később került el Cegléd bércéire és ázóta ott végzi fontos tevékenységét a lakosság és felettesei legnagyobb megelégedésére. Az eltelt 25 év alatt munkáját becsülettel végezte és még betegség miatt sem maradt távol. Majzik János a napokban jubilált. Foto: Gyurákl néhány nap múlva — boltjainkban is napi áron kapható lesz. (cs.) jes káposztából 10 és téli almából még 4 vagon kerülhet a piacra. Az igényeket így teljes mértékben kielégíthetjük. Ez a készlet mindenképpen elegendő lesz az új termésig. Amire pedig az elmúlt három évben nem volt példa: még fokhagymából sincs hiány! Hat forinttal olcsóbban, kilónként 20 forintért kapható. Egyedül a karalábé beszerzése okoz gondot, de — ha még drágábban is — ebből is igyekszünk valamennyit felvásárolni. — Sokan kifogásolták, hogy míg a piacon 80 fillérért, vagy 1 forintért lehet vásárolni a tojás darabját, a mi boltjainkban 1 forinton felüli áron árusítják. Sajnos, a tojás árát . központunk határozza meg, így ahhoz kell igazodnunk. Ha a meglevő és már meghatározott áru tojáskészlet elfogy, lehetőségünk lesz a tojás közvetlen felvásárlására, így — Melyik lesz kiváló? , Cegléden jelenleg hét ifjúsági klub működik. Közülük három: a Fórum, a Kilián és a Berda ifjúsági klub nevezett be arra a pályázatra, amelyet a kiváló cím elnyeréséért indítottak megyeszerte. A RAJT ELMARADT A Szakmunkásképző Intézet „futói” vasárnap a Csepelen megrendezendő mezei futóversenyre készültek — hiába. A hideg idő miatt elmaradt a nagy rajt. Március 7-én Szegeden versenyeznek — reménykedve a jobb időben. Gödöllőről Szegedre mennek a ceglédi vívók Cegléd i'áros tanácsa ciklus- záró ülését pénteken délelőtt tartotta meg a zeneiskola hangversenytermében. Az elnökségben helyet foglalt dr. Mondok Pál, a megyei tanács vb-elnöke, Babinszki Károly, a városi pártbizottság titkára, Benke Lajosné országgyűlési képviselő, dr. Gaál Lajos, a járási tanács vb-elnöke és Kürti András városi vb-elnök. A Himnusz elhangzása után Sági Ferenc, az ülés elnöke megnyitójában méltatta azokat a tanácstagokat, akik 1950, illetve 1954 óta töltik be tisztüket. őket köszöntötték virággal az Április 4. Közgazda- sági Szakközépiskola és Gimnázium KISZ-ista lányai is. ,A városi tanács és szerveinek a legutóbbi négy évben végzett munkájáról Kürti András számolt be. Beszélt az eddigi lakásépítésről és elmondotta, hogy eddig 2,5 millió forintot fordítottak a most következő lakásprogram előkészítésére. 361 lakás tervei már elkészültek, végrehajtották a szükséges kisajátításokat a Jászberényi úton és a Kossuth Ferenc utcában. Előkészítették kétszáz OTP-la- kás terveit is, ezeket a lakásokat részben a Széchenyi út és a Beloiannisz utca között, részben a Marx Károly utcában építik fel. A Rákóczi út és á Szövetség utca sarkán a Vörös Csillag Tsz, a KISZ ás az ÁFÉSZ összefogásával építenek lakóházat, földszintjén üzlethelyiséggel. Az utóbbi években hét új kutat fúrtak, így megduplázódott a város naponta felhasználható vízmennyisége, de még ez is kevés. Júliusra elkészül a biológiai szennyvízderítő. Az utak és a járdák viszont mérsékeltebben javultak, ellenben új iskolák épültek) az oktatási intézmények bővítésére tizen- hárommilliót költöttek. Megépült az új kórház és bővült a- kereskedelmi hálózat öt év alatt tizenkétmillió forint értékű társadalmi munkát végzett a lakosság. A fásításban, virágosításban, járdaépítésben, a Malomtószél rendezésében, a külterületi iskolák villamosításában, a játszóterek rendben tartásában nyújtott hasznos segítséget, Általában városiasabb lett a város. Elkészült a gázvezeték egy jelentékeny szakasza, befejeződött a vasút villamosítása. Ezek és más fontos beruházások lehetővé teszik, hogy Cegléd Dél-Pest megye centrumává legyen. Végül a város iparának és mezőgazdaságának fejlődéséről beszélt a vb-elnök. A jelentés felett kialakult élénk vitában nyolcán mondták el véleményüket, majd felszólalt a megyei tanács vb-elnöke is. Dr. Mondok Pál a megyei tanács üdvözletét tolmácsolta, majd a megye fejlődéséről beszélt, ezt követően a város közművesítéséről szólt Megállapította, hogy az elkövetkező években ki kell alakítani Cegléd ipari karakterét. Elsősorban a gépipar fejlesztése és letelepítése lenne indokolt. Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy viszonylag kevés pénzzel is szebbé, gondo- zottabbá lehetne tenni a várost. Itt is élnek olyan patrio ták, akiknek segítő munkájára számítani lehet. Mohos Imre, a Hazafias Népfront rárosi bizottságánál elnöke köszönetét mondott a tanácstagoknak négyévi munkájukért. Dr. Lakatos József vb-titkár a tanács idei munka- tervét terjesztette elő jóváhagyásra. A NEB ez évi programját Széchenyi János NEB elnök ismertette, végül egr társadalmi ösztöndíj odaítéléséről döntött a tanácsülés. Zárszóként 'Sági Ferenc záróbeszédében méltatta a ta nácstagok tevékenységét és további támogatásukat kérte. (t.) Tíz év után Látogatás a régi iskolában II. A tanárok gondjai A GYÁMÜGYIEK DOLGA... Nevelőszülők és védenceik Van, aki már a kórházban lemond gyermekéről.. Ritkán nincs várakozó a városi tanács gyámügyi osztályának irodája előtt. Asszonyok, akik innen várják reményük beteljesülését, hogy gyermekkacajt nélkülöző otthonuk falai között egyszer elhangozzék a szó: anyuka. Asz- szonyok, akik rossz anyagi és lehetetlen családi körülmények miatt az állam gondozására szeretnék bízni gyermeküket, vagy gyermekeiket. A várakozók között látunk olyan házaspárokat is, akik villámló szemmel méregetik egymást, ök leginkább „láthatási” ügy miatt vannak itt, fel- és alperesként. — Mi a teendőjük azoknak, akik gyermeket szeretnének örökbefogadni? — kérdeztük a gyámügyi osztály vezetőjétől. — Ha olyan esetről van szó, amikor az anya a szülés után lemondott gyermeke neveléséről, az örökbefogadónak a budapesti vagy a nagykőrösi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Otthonban kell jelentkezni. Ilyfen esetben a választott intézet végzi el az örökbefogadáshoz szükséges környezettanulmányozást. Ha az igénylő szülő már állami gondozásban levő kisgyermeket akar örökbefogadni, akkpr az ehhez szükséges tennivalókat mi végezzük. — Hány nevelőszülőt tartanak nyilván Cegléden? — Jelenleg 64 nevelőszülőnk van, akik 91 állami gondozott gyermek neveléséről gondoskodnak. Van olyan család, leginkább idős házaspárok, ahol két-három kihelyezett gyermek is van. Nem ritka az olyan család, amely két-három éves korától tizennyolc éves koráig neveli a gyereket. Persze, ha a gyermek el akarja hagyni nevelőszüléit, önállósíthatja magát, de az ilyen eset ritka... A legtöbb gyerek már „édesként” él a nevelőszülők szívében, és viszont. — Mikor kell „gyermektartást” fizetni a gyermekétől megváló szülőknek? — A szülő fizetésének húsz százalékára tart igényt az állam. Nemfizetés esetén ez az összeg letiltható. A fizetési kötelezettség alól nagyon sok szülő szeretne kibújni gyakori munkahely-változtatással és egyéb ismert módszerekkel. Tartásdij fizetése alól csak azok a szülők mentesíthetők, akiknek gyermeke a szülők betegsége miatt, vagy rajtuk kívül álló okokból került állami gondozásba. — Milyen segítséget tud nyújtani a gyámügyi hatóság a veszélyeztetett környezetben élő gyermekek védelmére? — Ehhez a munkához a pedagógusoktól kapunk segítséget, ha védencünk iskolás. Ha nem iskolaköteles, akkor helyzetéről a védőnők adnak tájékoztatást. Jelenleg hét, veszélyeztetett környezetben élő gyermek van megfigyelésünk alatt. Szüleik már egyszer figyelmeztetést kaptak. Az ígéret ugyan elhangzott, hogy rendezik zilált életüket, de a gyerekekről így sem vesz- szük le figyelő szemünket — mondotta a gyámügyi osztály főelőadója. (csat—) Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek és szomszédainknak, akik szeretett jó férjem. T«abányi Pál temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút helyeztek, özv. Tabányi Pálné és családja. Fájó szívvel mondunk hálás köszönetét rokonainknak és mindazoknak akik felejthetetlen emlékű férjem, édesapánk, nagyapám és testvérünk: id. Utassy Vilmos elhunyta alkalmából együttérző részvétükkel nagy bánatunkon osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára a búcsú virágait helyezték, özv. id. Utassy Vilmosné és családja. Ugrálni, t üvölteni. rohanni önfeledten! Ezt éreztem, amikor átsétáltam az iskola udvarán. Lassú séta az, ha az ember percekig meg-megállva idézi gyermekkorát, keresi a tanárszigort nevelői arcán. Újra meghalt bennem a gyermek, amint kézcsókolommal köszönnek a kisdiákok és felnőttnek járó tisztelettel fog kezet Gács Ferenc, a Budai úti iskola igazgatója. Kérdez, kérdezem, nem törődünk a hideg köddel, havas sarat taposya mutatja hajdani igazgatóm az új épületek sorát, a kertet, a futballpályát, Nézem markáns arcát — alig viselte meg az idő, talán a termete lett kisebb Feri bátyámnak ballagásom óta. .Aztán lent, a mini igazgatói teremben elmondja gondjait és vele érzek, amikor a 270 tanuló problémáit 'tolmácsolja. A kisdiákok érdekében beszél, pedig a tanári kar hivatáson túli keserűsége is hallható szavaiból. — Tizennégy tanulócsoporttal foglalkozunk, a tanterem és a tanerő hiány a legnagyobb problémánk. Bortermő vidék ez, sok fiatal a megfelelő szellemi képességét már születésekor sem hozta magával az árnyékvilágba. Sok gyerek itt azt teszi amit otthon lát, ha egyáltalán otthonnak lehet nevezni azt a környezetet, ahol a szülők önmagukkal sem törődve élik le életüket. Nincs olyan terem, ahol délutánonként a korrepetálásra szoruló gyerekekkel foglalkozhatnánk. Messzi tanyákról is jönnek ide a kisdiákok s a délutáni tanítás után térdig sárosán, sötétben botorkálva mennek haza a petróleumlámpás szülői házba. Évek óta megfeszített munkával tudunk csak eredményt elérni. — Mert eredmény, az van — folytatja Opra Lajos tanár úr, aki rajztanítás mellett a politechnikai oktatást is vezeti Török Mihály tanárral; s hadd tegyem hozzá: kiválóan. Mutatják a műhelyt, a szertárt, a méhest, ahol a tanulók vas-, és faipari kémiai, fizikai alapismereteket tanulnak gyakorlatban. Szép eredmény ez, különösen, ha eszembe jut: amikor ide jártam, a lombfűrészt sem ismertük! Újra a tanáriban, újabb beszélgetés, újabb problémák. A Budai út hamarosan tanyai központ lesz. De azért az új kocsma helyett . szebb eredmény lenne á városi tanács illetékeseitől egy óvoda építése. Besze Imre / (Folytatjuk) CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó VII. kér. Béla utca 19/a. számú ház, új nagy képernyős tv, és egyéb ingóságok. Eladó 3000 db gyökeres Ezerjó szőlővesz- sző. Érdeklődni lehet Il.ker. Virág utca 49. szám. Utasellátó ceglédi tize-' mébe felvesz szakképzett szakácsot, vagy gyakorlattal rendelkező kézilányt. Jelentkezés: MAV-állomás. Étterem. A ceglédi Magyar- Szolét Barátság Mg. Termelőszövetkezet boltnak alkalmas helyiséggel rendelkező boltvezetőt keres. Primőr zöldség, gyümölcs- és virágboltot létesítünk Abony, Al- bertirsa. Dánszent- miklós. Ceglédbercel. Tászkarajenő. Kocsér, Kőröstetétlen, Törtei községekben. Cegléd városban. Az érdeklődök pontos cím megjelöléssel írásban sürgősen jelentkezzenek Cegléd, Reggel u. 2 szám , alatt. 'Boltnak alkalmas helyiséggel rendelkezők előnyben. 448 n.-öl szőlő Kapásdűlőben kiadó. Érdeklődés Dobó u. 21. Külön bejáratú bútorozott szopp két diák részére kiadó. Jókai utca 6. Ház eladó Dugonicn utca 4. szám alatt. Vágóhíd felé. _________ Ho sszúcsemő 9. dűlő 3. szám alatt 1100 n.- öi szőlő eladó vagy részes művelésre kiadó. Érdeklődni: Cégiéi, Alszegi út 24. Marton pékség, _____ Ko szorúkötő kisiparomat megkezdtem. Élő- és művirág, koszorúk, csokrok. Hó- dossyné. Szolnoki út 10. szám. öregszőlőben 956 n.- öl szőlő eladó, épülettel. Honvéd utca 17. Hálószobabútor eladó Cegléd. IX., Bagsó Béla utca 29 ___________ 80 0 n.-öl szőlő az öregszőlőben feléből kiadó. Érdeklődni le- het? Székely utca 31. Eladó tanya XIV. kér. 78. sz. Magyar Szovjet Barátság Tsz most épülő kertészete mellett. Érdeklődni: VIII. kér. Somodi Béla u. 4. Gvura Ferenc. Beköltözhető 3 szoba, összkomfortos ház, nagy pincével, garázzsal eladó. Cegléd, Bezerédi utca 11. Eladó tanya, lebontásra is. Cegléd, XIII. kér. 258. Takács Mihály.-----1----------:-----Pj rta eladó. V. kér. Molnár köz 8. szám alatt.__________________ Nagyméretű éléskamrastelázsi eladó, ugyanott üzletberendezési szekrény olcsón. Bodrog utca 13. alatt. __________________ Po rta eladó. Értekezni »ehet: 96-os Élelmiszerboltban, Baj- csy-Zs. út 51. Ugycr XIII. dűlőben Halmi-féle tanya, négy padlós helyiséggel, villany bevezetve, 800 n.-öl szőlővel és szalma eladó. Egyedülálló pedagógusnő egy- vagy kétszobás lakást keres, megegyezés szerint — vagy eltartásért. Cím a Ceglédi Nyomdában. Kétszintes családi ház építéséhez társat keresek. Jelige: „Telek a központban”. A Ceglédi Nyomdában. Sötét hálószobabútor, konyhaszekrény eladó. Reggel utca 12 Érdeklődni 16 óra után, A CVSE vívói februárban j Gödöllőn ellenőrző és válogató versenyen vettek részt. Itt jelölték ki a március 6-án és j 7-én Szegeden megrendezendő területi bajnokságon részt vevő verseny zőgirdát. A ceglédi vívók győztek az Agrártudományi Egyetem csapata ellen, a kardversenyszá- mot Somndi Rudolf nyerte. Szintén aranyérmes lett a tizennyolc éves Ördög István, aki korosztályán felül indult és veretlenül végzett. A lányok közül Banai Edit lett aranyérmes. A szegedi területi versenyen I kaidban Somodi Rudolf, férfi tőrben Gáli Dénes, női tőrben I Banai Edit és Nagy Ágnes indul.