Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-07 / 56. szám
Nem furcsa, ha egyszer úgy komolyan belegondolunk: az emberiség egyik felének folytonosan harcolnia kell azért, hogy bizonyítsa az emberiség másik felének, ugyanannyit ér. Akikre ezt a bizonygatási szerepet kiosztotta az emberi társadalmak története, a nők, s nem furcsa, hogy ők szülik az emberiség másik felét is...? Igaz, fejet hajtani is ezért szoktak előttük. Lássuk, miért lehetne még. És nemcsak ezen a napon. Millió napból egy A váci Híradástechnikái Anyagok Gyárának transzior- mátorkészíto üzemében dolgozik Bossányi Károlyné 42 éves munkásasszony. Váltott műszakban 8 órát ül a tekercselő- gép mellett. Óránként 47 darabot kell készítenie a rádióalkatrészekből. Egy műszakban körülbelül 400 darabot. A formákat kézzel teszi fel. A gép meghajtásával huzalt teker rájuk. A gépet megállítja, a formákat kézzel leragasztja, lepecsételi, leszedi. Óránként több száz mozdulat. Egy műszakban több ezer. Normában dolgozik. 1600 forint körül keres. Férje a húsipari vállalatnál gépkocsivezető. Két gyereket nevel. A lánya 19 éves, ugyanebben az üzemben dolgozik. A fia most végzi az általános iskola 8. osztályát. Vácott lakik nagynénje földszintes házában, másfél szoba és egy konyha; fürdőszoba nincs. Cserépkályhával fűtenek, televíziójuk, rádiójuk, mosógépük, centrifugájuk, hűtőszekrényük van. Lánya estin végzi a közgazdasági Bossányi Károlyné technikumot, fia villanyszerelő ipari tanulónak megy. — Ha délelőttös műszakban vagyok, háromnegyed ötkor kelek. Reggelit készítek, teát Lözök, a fiamnak összecsomagolom az uzsonnát, amit az iskolába visz. A gyárba gyalog jövök. Háromnegyed hatra beérek. Átöltözöm. Hatkor kezdem a munkát. Háromnegyed kettőkor elrakodok, összetakarítok a gép körül. Kettőkor öltözni megyek, hazafelé bevásárolok. Zöldségfélét, főzelék- riekvalót, néha húst vagy tésztát, tejet, kenyeret, vajat, felvágottat. Szerencse, hogy nem lakunk nagyon messze, így’ is elég cipelni. Aztán hozzálátok főzni, levest is. Fél ötre kész van az ebéd. Megtérítek, kitálalom, azután összetakarítom i konyhát, elmosogatok. Hat óra felé végzek. Rendszerint ezután mosok, vasalok vagy varrók. Ha jó műsor van, nézem a tv-t, aztán aki akar vacsorázni, annak adok, én nem szoktam már este enni. Hamar lefekszem, mert fáradt vagyok, elálmosodom. Tízkor már elalszom, ha senkinek sincs rendkívüli kívánsága. Elmondani semmi. De ha utánaszámolunk, reggel 5-től este 10-ig, ez naponta 17 óra, szüntelen munkában. Pihenés ezalatt a gyárban a félórás tízórai szünet; az a negyedóra, mikor ebédéi, és az a másfél óra, amíg este nézi a televíziót. És mit tesz a többi időben? Dolgozik, tehát pénzt keres, megszerzi és elkészíti családjának az ételt, rendben tartja a lakást, gondoskodik mindenkinek a tiszta, vasalt ruháról, neveli a gyerekeket, akik neki számolnak be mindennapi gondjaikról, hozzá fordulnak segítségért. — Nincs ebben semmi különös. Dolgozom, mint más. Nincs különösebb bánatom semmi. Az élet elég egyforma, de nem rossz. így természetes. Teljes emberként élni Tóth László és Nagy Katalin 1967-ben kötött házasságot. Azóta két kisfiúk született, az idősebb két és fél, a fiatalabb másfél éves. Tápiószelén laknak egy öreg házban, amelyet átalakítással tettek lakhatóvá, az egyik szoba felét leválasztották konyhának. Egy lavór forró vízben gyerekfehérnemű ázik. Másik része kifeszített kötélen szárad. A nagyobb gyerek testvérét kelte- geti a kis ágyban: öcsike kelj fel, kapsz vacsorát. A fiatalasszony harmadik gyermekét várja. Egy hónap múlva szül. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett diplomás mezőgazdasági mérnök. Mióta férjhez ment, gyökeresen megváltozott az élete, de ezt természetesnek tartja, és vállalja. Számított rá, semmi meglepetés sem érte. Eleinte nehéz volt megszoknia, hogy jóformán nincs egy perc szabad ideje sem, amit korábban olvasással, szórakozással töltött,. nem volt könnyű félbehagyni a munkát a tsz-ben, amit éppeh hogy elkezdett, s gondot jelent, hogy Szakítson annyi időt, ami alatt legalább a szakirodalmat olvashatja, nehogy lemaradjon, nehogy felejtsen. Kislányt vár, lekötik a gyerekek, a háztartás, a feltételek sem túl kedvezőek. Az arca boldog, bár állandó készenlét, figyelem uralja. Egy év múlva újra dotgozni szeretne, és tovább tanulni, szakmérnöki képesítést szerezni a meglevő mellé. A keze türelmes az asztalon, a gyerek ruháját igazítva, a szobában rakosgatva. Pontosan végzi minden feladatát, amit magáénak tud. És magáénak tud Tóth Lászlóné kisebbik fiával. minden feladatot, ami feladata lehet az embernek. Megkülönböztetés még sokáig A gödöllői árammérőgyár szakszervezeti bizottsága 1970- ben felmérést végzett. A gyárban dolgozó nők helyzetét vizsgálták. A felmerés adatai: A gyárban 2729-en dolgoznak. 1515 nő, tehát több mint 50 százalék. A gyári „vezérkar” háromtagú, három férfi. A nyolc főosztályvezető között nincs nő. Üzemvezető hat van, valamennyi férfi. Osaítályvezető 34, közülük három nő. Művezető 38, egy kivételével férfiak. A társadalmi-politikai vezetésben: a párt vb-ben 5 férfi, 2 nő, a pb-ben 17 férfi, 10 nő, a szákszervezeti bizottságban 7 férfi, 6 nő, a műhelybizottságban a nők aránya 48 százalék, a KISZ vb-ben 13, a KISZ-bizottsógban 33, azalap- szérvezetek vezetői között 47 százalék. Itt tehát valamivel jobb a helyzet. Fizikai munkát 1274 nő végez, három műszakiban. Közülük 181 szakmunkás, műszerész, esztergályos. 978 betanított munkás — szalag mellett időhöz, helyhez kötve, a bakelit műhelyben présgépek mellett — dolgoznak. A bakelitműhelyben férfiak és nők ugyanazt a munkát végzik porban, zajban, az ormótlan régi gépeken, legfeljebb a nők nem emelnek 20 kilónál többet A fizikai munkát végző férfiak átlagkeresete 1910 forint. A fizikai munkát végző, azonos körülmények között dolgozó nők átlagkeresete: 1530 forint. A kereseti különbség átlagosan csaknem 400 forint. Bieliczky Tibor szb-titkár: — Kétségtelen, hogy az adatok csúnya képet mutatnak. (A kifejezés beismerést tartalmaz, de enyhe.) Éppen ezért intézkedések egész során kellett életbe léptetnünk. Nagy volt a nyomás, sokan zúgolódtak. A feszültséget még az is fokozta, hogy az újonnan belépőknek magasabb órabért adtunk, mint amit a régen itt dolgozók kaptak. Nagyarányú béremelést hajtottunk végre, hogy a kiáltó különbségeket megszüntessük. A nők minimális órabére eddig 6 forint, 6,50 volt. „Plafonjuk” 12—13 forint. A férfiak minimális órabére 7 forint 20 fillér volt. „Plafonjuk” 15—16 torint. — Ezen a héten lép életbe . az igazgatói utasítás, amely szerint a legalacsonyabb ófa- bér egységesen 7 forint 20 fillér lehet. Ezenkívül a női munkahelyeken fokozatosan megszüntetjük az éjszakai műszakot, a töb' gyermekes asz- szonyokat felmentjük, ők nem is túlórázhatnak. — Véleménye szerint mi kellene ahhoz, hogy a nők helyzete igazságosan rendeződjék? — Azt felsorolni is sok lenne, munkakörülmények, fizetések javítása, a társadalmi segítség, óvodai, bölcsődei helyek növelése... Egy biztos. Ezt pusztán saját erejére utalva egyetlen vállalat sem képes megoldani. Társadalmi méretű változás, intézkedések garmadája Kell hozzá. Érték, előítélet nélkül — Forradalmi változás következett be a nők helyzetében. Saját tapasztalataim, a munkám, a környezetem alapján. Barna Eleonóra, a Nagykátai Járási 3 önyvtár vezetője körbemutat. — Akik itt dolgoznak vagy ide járnak olvasni, kölcsönözni, önállóak. Kötelezettségeiket maguk vállalták, nem rájuk kényszerítették. — Nem túl nagyok a terhek mégis? — Kétségtelen. Kétszer, háromszor nagyobbak, legalábbis a munltásasszonyok esetében. A gyereknevelés és a háztartás mellé a gyári munka, és esetleg a társadalmi funkció vállalása járult. — A társadalom még nem Barna Eleonóra, a nagykátai járási könyvtár vezetője. találta fel magát teljesen az új helyzetben. Sok nő visszakívánja a múltat. — Lehet. De csak, ha nagyon elfáradt. De ha visszatérne a múltba, nem érezné jól magát. Nem arról van szó, hogy egy okos ember „feltalálta” az emancipációt, s most megpróbálják megvalósítani! Egy történelmileg, társadalmilag szükségszerű folyamat első állomásainál tartunk. — Milyen a nők helyzete a magánéletben? Áru voltuk, kiszolgáltatottságuk megszűnt-e? — Véleményem szerint, igen. Jóval több a kötöttségük ma még, mint a férfiaknak, de módjuk és lehetőségük van arra, hogy az életükön, ha valami miatt nem felel meg várakozásaiknak, változtassanak. Értékük a társadalomban végső soron végzett munkájuktól függ. — Végső soron. De munkájuk elbírálása hányféle előítélet miatt torzulhat?! — Szerencsére, egyre kevesebb ilyen irányú tapasztalat van. A vezetésben, és minden más területen az eredményesség a döntő. Egyéni tragédiák persze vannak, és lesznek is, de ez már nem általánosítható. A szórakozás, párválasztás, magánélet területén is megváltozott a szemlélet a nőkkel szemben, az idősebb nemzedéknél ugyan még tovább élnek a hagyományok, de a fiatalok körében ugyanazok az elbírálás szempontjai, a fiúknál és a lányoknál egyaránt. — A nők tehát nincsenek ma már hátrányos helyzetben a férfiakkal szemben? — Nincsenek, s ha ennek még van valamennyi maradványa, az is el fog tűnni. A társadalomnak teljes emberekre van szüksége, a nőkben is, s ehhez a segítséget is megadja. Persze, van egy dolog, ami nehezíti a nők helyzetét, a fokozott felelősség önmaguk és nemük iránt. Mennyit ér a munka? Tápiószecsőn, az Üjpesti Finomposztógyár kihelyezett részlegében műszakváltás van, fejkendős asszonyok, táskákkal, szatyrokkal karjukon, egymást biztatva sietnek a buszmegállóhoz. A váratlan kérdés csak egy pillanatig hozza zavarba őket, aztán könnyedén, nevetve válaszolnak. — Ha módja lenne rá, változtatna-e a nők helyzetén, és hogyan? S. Balogh Istvánné szövőnő, 32 éves. — Lényegében ugyanúgy megkeressük a pénzt, s mivel elfoglaltak vagyunk, a férfiak is besegítenek a háztartási munkába, hogy haladjon. Csak a gyermekgondozási segélyt emelhetnék __ Ba t a Jánosné 23 éves, gyermeket vár. — Dolgozom, és a családban nekem van nagyobb szavam, mert gyereket is nevelek. Már van kettő. Bata Istvánné vezető adminisztrátor, 34 éves. — Elégedett vagyok. Igaz, hogy sokszor elfáradok a munkától, de nem tudnám elképzelni, hogy otthon üljek. Nem panaszkodhatom, a férjem mindenben segít. Pestre jár dolgozni, nekem ágyba hozza a reggelit. Igaz, hogy a gyerekről inkább én gondoskodom. Kárpáti Gyuláné, a kivarró üzem vezetője, 42 éves. — Mióta itt dolgozom, három éve, sokkal jobb. Azelőtt otthon varrtam, bedolgozó voltam, napi 10—12 órát töltöttem munkával, mert a háztartás nem hagyja élni az embert, ez az id c veknek sem tesz jót. Mindig saját gondjai között őrlődik. Itt emberek között vagyok, velük foglalkozom. Azelőtt sohasem tudtam pihenni. Mikor férjhezmen- tem, még elképzelhetetlen lett volna, hogy én is eljárjak dolgozni. Azóta változtak az idők. László Margit 20 éves, szövőnő. — Szerintem még mindig sokkal nehezebb a nőknek. Háromszor annyit dolgoznak, mint a férfiak, mégis lenézik őket. Persze, van ellenpélda is, de ez még messze van, hogy ugyanazt a megbecsülést kapják, mint a férfiak. Csak akkor lenne egyenlőség, Nem hiszem, hogy ez megváltozik, mindig így volt, így is lesz. Pedig nem törvény ... Ha most fiatalként... A ráncos fejkendő mélyére gyömöszölt arc, bizonytalan mozdulatok, feldagadt, izületes kéz, bő szoknyák, egymás fölött emlékező ringassál, valamennyi fekete. Oláh Istvánné három éve gyászt visel, akkor halt meg a férje, 78 éves korában, ö 75 éves most, Isa- szegen él, vendéglőben ebédel, mert már nem bírja az otthoni munkát, elfáradt, nehezére esne főzni. Férje a MAVAD- nál dolgozott, földjük nem volt, csak egy szobakonyhás házuk és hat gyerekük. A legidősebb főmérnök, az öccse asztalos, a középső lány háztartást vezet, nem dolgozik, a húga takarítónő Pesten, a harmadik fiú esztergályos, a legkisebb a MAVAD-nál állatgondozó. — Életemben mindig dolgoztam, mégse volt soha semmim. Csak a hat gyerekem, akiket felneveltem. Örülök nékik, mindből ember lett. Jó gyerekek. Nyolc unokám van. a legidősebb most megy férjhez. Bárcsak én lennék az ö helyében. Ha most élnék nem ilyen öregen, nem lennék már rabszolga. Nem kéne örökké dolgozni, látástól vakulásig, éj szalui is. Másként nem bírtam volna őket nevelni, nappal munkát vállaltam házaknál, kapáltam, vetettem, egész nap a földön, este, késő éjszaka végeztem a mosást, takarítást, tiszta, rendes legyen minden. Most már könnyebb a sors. Szabadok, mindenre van idő, szórakozni, tanulni. Hogy juthatott volna eszébe asszonynak ilyesmi! Legfeljebb, ha gazdag volt, de nem volt szokásban. Egyetemet is végezhet. Minden megváltozott ... Én néha nem is értem, csak irigykedem egy kicsit, mert mi van még nekem hátra, de főleg örülök. Félúton a jövőbe 3965-ben összesen 84 80Ö-an dolgoztak Pest megyében az állami iparban. 45 400 férfi, 39 400 nő. Tehát az ipari termelés több, mint 40 százalékát nők végezték. Számított adatok szerint azóta az iparban foglalkoztatott nők száma 20—25 százalékkal nőtt. A termelésben való részarányuk tehát körülbelül 60 százalékos! > A számok önmagukért beszélnek. És egvre sürgetőbbé teszik azoknak a társadalmi' feltételeknek a kialakítását, amelyek között minden nap nőnapot tarthatunk, azaz, a mind jobb lehetőség, és a mind jobb körülmények biztosításával elérjük, hogy valamennyi hétköznap könnyebb, gondtalanabb legyen. Szöveg: Varga Vera Foto: Gárdos Katalin Gödöllőn az árammérőgyárban. Fogyasztásmérők készülnek itt szalag mellett.
