Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-27 / 73. szám

8 1971. MÁRCIUS 27., SZOMBAT Kábelszakadás miatt nem volt műsor a Kossuthban Megszűnt a telefonkapcsolat a Csepel Autógyárral Csütörtökön délután három­negyed ötkor vízcsőfektetés közben egy markológép a la­kihegyi adóállomás mindkét kábelét — az üzemit és a tar­talékot — átszakította. Ebbe a kábelbe kapcsolódnak a sziget­halmi Csepel Autógyár tele­fonvezetékei is. A kábelek át- szakítása következtében 16,50- től 17.22-ig a Kossuth rádió nem tudott műsort sugározni, s ezalatt a lakihegyi adó mag­nóról zenét közvetített. szerint a hiba elhárítása fo­lyamatban van, 17 óra 22-tői kerülőúton biztosították a rá­dió műsoradásának lehetősé­gét. EÖTVÖS JÓZSEFRE EMLÉKEZTEK SÁROSPATAKON VASUTASOK Fotóriporterünk a gödöllői pályaudvaron járt, s néhány felvételt készített a vasutasok életéről. Naponta több tucat szerelvény érkezik a gödöllői pályaudvarra, s ezek zavarta­lan elhaladását biztosítani bi­zony nem könnyű feladat. A Magyar Pedagógiai Tár­saság borsod-miskolci tago­zata a sárospataki tanítókép­zővel és a városi tanáccsal kö­zösen emlékünnepséget ren­dezett Sárospatakon, a tanító­képző dísztermében Eötvös József halálának századik év­fordulója alkalmából. A Postavezérigazgatóság fel­ügyeletétől kapott tájékoztatás Tavaszi „fészk Hajdú Géza immár 1941 óta forgalmista. Az elektromos vezérlőpult segítségével a beérkező, illetve az induló vonatok ttját irányítja. Molnár Sándor motorvonat-vezető nem is olyan régen még . gőzmozdonyokat vezetett. A motorvonaton jóval könnyebb a dolga, ám ennek a vezetése fokozottabb koncentrációt igényel. A vasúti talpfák életkora mintegy 25 év. Ahol már eljárt felettük az idő, ott kicserélik valamennyit. Jelenleg Aszód és Gödöllő közötti szakaszon több mint száz ember fekteti az új talpfákat: ez is hozzátartozik a biztonságos közlekedéshez. Foto: Gábor ' Autóstalálkozó húsvétkor A Magyar Autóklub megyei Szervezete az idén hetedszer rendezi meg a húsvéti nemzet­közi autóstalálkozót Kőszegen és Szombathelyen. A találkozó iránt minden eddiginél na­gyobb az érdeklődés: több száz hazai és külföldi — zömmel osztrák, jugoszláv és csehszlo­vák autós jelezte már eddig < érkezését. 120 ezer beutalt a Balatonnál Május 7-én nyitják meg a Balaton-parton az első szak- szervezeti üdülőházat. Május 27-ig, az első turnusban több mint 12 000-en kezdik meg nyaralásukat a tó északi és déli partján. A szakszervezeti nyaralóházakban átlagban 10 turnusban fogadják a vendé­geket, és így mintegy 120 000 beutalt kéthetes nyaralásáról gondoskodnak. • Dalolnak a pintyek • Virágzik a sáfrány] ® Halászszerencse ® Indul a vetőmag Tavaszt köszöntének ismét, a meleg időre készülődnek a madarak Tahiban. A cinegék a szokottnál két hónappal ko­rábban, már februárban hoz­zákezdtek a fészekrakáshoz. A néhány türelmetlen pár, a márciusi hideg napokon egy időre abbahagyta az otthon­építést, az első napsütés azon­ban már újra nagy munkában találta őket. A napokban az első hírmondók után, megérkeztek a seregély­csapatok, s a fákon már javában énekel a rigó, a pinty és a kenderike. A legelső fészekrakók, a bag­lyok, hollók már kelták tojá­saikat „berendezett” otthonaik­ban. Csak a fülemülék hall­gatnak egyelőre. A jó idő hatására kirepültek a méhek is. A meleg déli órákban zsongó méhlegelővé változnak a barkáktól roska­dozó fűzfák, mogyoróbokrok, A méhészek megfigyelése sze­rint jól teleltek a családok. Gyuláján, a dámszarvasok erdejében megkezdődött a Csapody-sáfrány virágzása. A vadsáfrányoknak ez a fajtája az egész világon egyedül a gyulaji tölgyes­ben és gyertyánosban ta­lálható. A garasházá erdészlak mellet­ti eredeti termőhelyét védet­té nyilvánították. Az utóbbi években azonban a vadrezer­vátum más részén is megho- nosodóban van, így az idén a keres kúti erdőrészben nyílott ki először, de pénteken már „őslelőhelyén” is tömegesen virágzott. Általában az ibo­lyával együtt bont szirmot. Az idén pár hetet késett a nyí­lása. Kivetették hálójukat a ha­lászok is. A Duna alacsony vízállása azonban még kedve­zőtlenül befolyásolta a haljá­rást, ezért egyelőre inkább a kisszerszámos halfogással pró­bálkoznak. A nagyobb hálók­kal csak a holtágakban húz­zák a vizet. A Tisza tavaszi áradása és a víz felmelegedése viszont ki­mozdította téli szálláshelyük­ről, a folyómeder gödreiből a naigy harcsákat. Az idei első halászszerencse ifjú Török Györgyöt és testvérét, Török Bálintot örvendeztette meg. A szegedi Kossuth Halászati Szövetkezet tagjai egy 28 és egy 24 kilo­grammos vízi ragadozót zsákmányoltak. Szeged alatt, a Maros-torkolat közelében emelték ladikba a szép példányokat. A testvér­pár minden ügyességére szük­ség volt, hogy ártalmatlanná tegyek a menekülni próbáló nagy erejű ragadozókat. A Vetőmagtermeltető és Ér­tékesítő Vállalat a tavaszi ve­tésű növényekre megkötötte az idei szerződéseket. A korai vetésű szántóföldi növények vetőmagvait már elszállították a gazdaságokba, a később föld­be kerülő magvakat pedig fo­lyamatosan veszik át a terme­lők. Idén elegendő lesz a hib­ridkukorica-vetőmag, s meg­kezdődött a burgonya-vető­gumó szállítása is. A készletek túlnyomó többsébe a gülbaba fajtából kerül ki. Hiánycikknek számit a kisvárdai rózsa. A konyhakerti növények vető­magjából is általában van ele- 'gendő. Gondot okoz ellenben, hogy kevés a zöldségvetőmag. Helyenként a hagyma, a sár­garépa és a petrezselyem ve­tőmagja hiányzik a boltokból. 32 ország a BNV-n Harminckét országban ké­szülnek a kiállítók a május 21. és 31. között sorrakerülő Bu­dapesti Nemzetközi Vásárra. A külföldi résztvevők — csak­úgy, mint a hazaiak — már összeállították ex portajánlatai­kat tükröző kiállítási anyagu­kat. Huszonhét ország hivata­losan, önálló kiállítással jele­nik meg a BNV-n. Nem lehet motorozni a Velencei-tavon Az idei nyáron már „berre­gésmentesek’’ lesznek a velen- ce-tavi strandok: a tó fejlesz­tésére vonatkozó határozatok ugyanis egyöntetűen állást foglaltak amellett, hogy kor­látozni kell a motoros vízijár­művek forgalmát második' leg­nagyobb tavunkon. A Velen­cei-tó legnagyobb vonzereje ugyanis a táj tiszta levegője és a környék nyugalma. A Velen­cei-tavi Intéző Bizottság elnö­kének kezdeményezésére ma­gánosoknak az idén már nem adnak újabb engedélyt motor­csónak üzemeltetésére. J ____________ Cs aknem 500 film Közel 80 millió mozinéző Bérek as ÁFÉSX-eknél Kiskeresetű eladók Hogyan alakultak a bérek az ÁFÉSZ-eknél az elmúlt esztendőben — erről számolt be a szakszervezet bérbizott­sága a KPVDSZ Pest megyei bizottságának. A szövetkezetek átlagbérét vizsgálva, megállapították, hogy az igen nagy eltéréseket mutat. Míg 1970-ben a tá- piószelei ÁFÉSZ-nél például egy dolgozó évi bére 21215 forint volt, addig a gödöllői szövetkezetnél 25 230 forintot fizettek ki. A különbség azért érde­mel figyelmet, mert a két szövetkezet tevékenysége hasonló és egyiknek sincs ipari segédüzeme. Elemezték a bérfejlesztést három év átlagában is. Az 1967-es esztendőt tekintve alapnak, a legkisebb — 1,8 százalékos — emelkedés a lá- piógyörgyei ÁFÉSZ-nél volt, míg Üllőn a tagok fizetése 24,6 százalékkal nőtt. Érde­mes vizsgálni az adatokat. Szövetkezeti átlagban az 1,8 százalékos növekedés Tápió- györgyén nagy eltéréseket mu­tat: a központ dolgozóinak három év alatt majdnem egy­ötödével emelkedett a fizeté­sük, míg a boltiaké jelentő­sen visszaesett. Az üllői ÁFÉSZ-nél a meglehetősen magas bérfejlesztéssel a ko­rábbi évek hátrányait pótol­ták s így érték el a többi szö­vetkezet átlagát. Harmincegy ÁFÉSZ-t vizsgált meg a bérbizott­ság. összehasonlítva a két állo­mánycsoport bérfejlesztését, azt tapasztalták, hogy az igazgatásban dolgozók fize­tésemelése jóval dinamiku­sabb, mint a boltiaké. A KPVDSZ megyei bérbi­zottsága kötelezi a szövetke­zetek illetékes gazdasági és szakszervezeti vezetőit, hogy szüntessék meg a bolti dolgo­zók hátrányos helyzetét. Helyszíni vizsgálattal ellen­őrzik, hogy a készülő kol­lektív szerződésekben a bér- fejlesztés helyes arányait rög­zítsék. s. i. A Kék fény március 18-i adásában a rendőrség isme­retlen bűnöző elfogásához kérte a lakosság segítségét: január 22-én hamis kulccsal behatoltak Heyn György du- naharaszti lakos lakásába, s az egyik szekrényből mint­egy 200 000 forint értékű aranytárgyat loptak el. A szé­les körű nyomozás során a Pest megyei Rendőrfőkapi­tányság a lakosság segítsé­gével március 23-án elfogta Az elmúlt évben együttvéve 488 filmet forgattak hazánk filmstúdióiban. A Magyar Filmgyártó Vállalatnál 21 nagy játékfilmet, és 60 televí­ziós filmet készítettek. A hír- i adófilmek száma 80, a rek­lámfilmeké 140 volt. A magyarországi mozikban az elmúlt év folyamán 753 803 előadást tartottak, a látogatók száma megközelí­tette a 80 milliót. Száznegy- venhétezerszer vetítettek ma­gyar filmet, 14,7 millió néző előtt. A szovjet filmekből 104 ezer előadást tartottak, ezek látogatóinak száma 7,6 millió volt. A megelőző évekhez vi­szonyítva a látogatottság to­vábbra is csökken. A nemzet­közi statisztikai adatok fényé­ben azonban a szakemberek megállapítják: a világszerte észlelt mozidekonjunktúra Ma­gyarországon — a televízió ro­hamos térhódítása ellenére — lassú, Kosztor Sándorné 44 éves, többszörösen büntetett elő­életű, foglalkozás nélküli miskolci lakost. Kosztomé a kihallgatás során beismerte Pest, Békés, Tolna és Komá­rom megye területén, magán- személyek kárára, 32 rendbeli álkulcsos lopás elkövetését is. A Pest megyei Rendőrfőkapi­tányság Kosztor Sándornét előzetes letartóztatásba he­lyezte és ügyében folytatja a vizsgálatot. kevésbé érezhető, mint más országokban. A magyar mozihálózatban összesen 161 új, nagyjátékfil­met mutattak be 1970-ben. Eb­ből 22 magyar film volt, 28 szovjet, 8 francia, 10 olasz, 11 csehszlovák, 10 NDK-beli, és 9 lengyel, 73 pedig egyéb nemzetiségű. A 161 bemutatott alkotás közül 107-et szocia­lista országokban gyártottak. Érdekesen alakult az elmúlt évben a 21 bemutatott nagy- játékfilm műfaji megoszlása is, legtöbb közülük — szám szerint tiz: társadalmi dráma volt, négy szatirikus vígjáték, három zenés film, két törté­nelmi dráma, és egy klasszikus irodalmi feldolgozás, valamint egy bűnügyi film. A magyar filmgyártás és filmművészet 57 nemzetközi fesztiválon képviseltette ma­gát és 31 esetben nyert díjat. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettest SÁGI AGNES Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadót CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm., Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók u Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 8. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 1«—37#. Gépírószobák: 343—100/280, Illetve 343—100/381 Titkárság: 131—348. Egyéb számok: 141—483, 141—358/ Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V., József nádor tér 1. sz.). Előfizetési dU 1 hónapra 30 forint. A Kék fény nyomán: elfogták a dunaharaszti betörés tettesét

Next

/
Oldalképek
Tartalom