Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-27 / 73. szám

197t. MÁRCIUS 27.. SZOMBAT CHI 3 Választás és közigazgatás Vendégeink: dr. Mondok Pál és S. Hegedűs László Tíz ujjal a politikai zongorán Tegnap délelőtt a Pest me­gyed Tanács vb-elnöke, dr. Mondok Pál és a Hazafias Népfront Pest megyei Bizott­ságának titkára, S. Hegedűs László látogatott szerkesztősé­günkbe, hogy beszélgessenek aktuális politikai, társadalmi kérdésekről. A szóban és írásban feltett kérdések első csoportja a vá­lasztásokkal állt kapcsolatban. A megyei tanács elnöke meg­állapította, hogy nemcsak a választási törvény, de az ed­digi tapasztalatok is azt bizo­nyítják, hogy a jelölések most demokra- tikusabbak, s a korábbinál jóval nagyobb lehetőséget nyújtanak a legalkalma­sabb személyek kiválasz­tására. Igaz, a témához az is hozzá­tartozik, hogy bizony ezt a változott, megnövekedett de­mokratikus jogot még nem mindenütt tudják megfelelően gyakorolni. Egyes települések vezetői még nem vették ter­mészetesnek, hogy az előter­jesztett jelöltön kívül vagy az­zal szemben más jelöltet kí­vántak állítani a megjelent ál­lampolgárok. Ma még presz­tízskérdés, ha egy régi tanács­tagnak azt mondják: „Nincsen kifogás ellened, rendes ember vagy, de akit mi akarunk, az többet tehet.” Nem egy lekö­szönő tisztségviselő valamiféle erkölcsi vereségnek vette ezt, holott az égvilágon semmilyen hátrányt vagy lebecsülést nem jelent, csupán annyit, hogy a lakosok jobban keresik, ki le­gyen érdekeik, reális kívánsá­gaik képviselője. örvendetes jelenség, hogy az állampolgárok jól ismerik az új választási törvényt, s azt is tudják, hogy a tanácsok szerepe jelentősen megnöveke­dett. Ez a felismerés még in­kább szűkíti a jelölhető állam­polgárok körét a választók előtt. Olyan embereket látnak szívesen a tanácsban, akik az új helyzetnek frissesé- gükkel, rugalmasságukkal, rátermettségükkel megfe­lelnek. Sok helyen állítottak több jelöltet? — hangzott az egyik szerkesztőségi kérdés. S a vá­lasz: a hét közepéig ötezer- négyszáz alkalommal egy, két- százhárom körzetben kettő és tizenhárom helyen három je­lölt került a listára. S talán ez az adat sem érdektelen: 149 esetben állítottak mást, mint akit a Hazafias Népfront ne­vében javasoltak. Lehetett volna több ellenvetés is, de annyi bizonyos, hogy már ele­ve jól választottak a neveket előterjesztő testület tagjai. Ezért az esetek nagy többsé­gében nem is vitáztak a sze­mély felett. Egyre nagyobb teret ka­pott az a kívánság, hogy a jelölt „bennszülött” legyen. Szentendrén, a tizenötös ke­rületben azért nem fogadták el az előterjesztettet, mert a szomszédos körzetben lakik. Volt, ahol szóvá tették: nem dolgozott jól az előző időszak­ban választottjuk, de még egy utolsó lehetőséget kap. Tatár- szentgyörgyön, ahol meglehe­tősen nagy területre nem ju­tott el még a villany, ugyan­csak megfelelt volna a Haza­fias Népfront jelöltje, ha a megjelentek közben nem sü­tik ki, hogy nála már ég a lámpa, ezért inkább olyan em­bert látnak szívesen, aki ma­ga is érdekelt a villany mi­előbbi továbbvezetésében, te­hát harcolni fog érte. Abony- ban a 24 éves jelöltet fiatal­nak tartották, ezzel szemben Érden, egy idősebb emberrel szemben 20 éves orvostanhall­gatónőt javasoltak. A legfiata­labb jelölt 17 éves nő, aki férjhezment, tehát már nagy­korú. S. Hegedűs László azt tartja a jelölések eddigi legnagyobb pozitívumának, hogy a legtöbb változtatásnál aktívabb köz­kedvelt embert állítanak az eredeti helyibe. A követke­ző választásokon még elmé­lyültebben kell megismerni az egyes települések helyi gondjait, hangulatát, ennek megfelelően ajánlani a jelöl­teket. Hasonlattal élve, há­rom, négy ujj helyett tíz uj­jal játszani a politikai zon­gorán. A választásokat egyéb­ként megfelelő ütemben ké­szítik elő. Közigazgatási témákról is szó esett. A kérdésekre adott válasz lényege: a választás idején alakuló járási hivatalok egyik fel­adata, állami felügyeletet gyakorolni a községi ta­nácsoknál. Nem szólhatnak azonban olyan ügyekbe, amelyekben a tanácsoknak döntési joguk van. Ha az jogsértő, a me­gyei tanács vb feladata orvo­solni. A tanácsvezetés szín­vonaláról megállapították, hogy az exponált helyen dol­gozók javarésze megfelelő képzettséggel rendelkezik. Akiknél hiányzik, sok éves gya­korlatot tehetünk a mérleg má­sik serpenyőjébe. Arra a kér­désre, hogy nem dolgoznak-e a kelleténél többen, mondjuk a megyeházán, vb-elnök ne­vetve válaszolta: sokan is meg kevesen is. Amikor egy- egy világos, jól érthető kor­mányhatározat megszületik, nem látszik azzal kapcsolat­ban sok tennivaló. Ám ami­kor a jogszabályok és sza­bályzók áradata váltja ap­rópénzre, s bontja részletek­re az elhatározást, a tenniva­lók özönét zúdítja a tisztvise­lőkre. A lényeg talán ennyi­ben foglalható össze: renge­teg a tanácsnál dolgozó em­berek tennivalója. Nem vé­letlen, hogy sokszor itt is, de a megnövekedett jogkörű községi, városi tanácsoknál is sok íróasztalnak nincsen gaz­dája, nem vállalják ezt a munkát. Az elfogulatlan szem­lélő joggal állapíthatja meg, hogy elismerésre méltó erőfe­szítéseket kell tenni a rengeteg ügy szabályos és viszonylag gyors lebonyo­lításáért. Tisztelet és köszönet illeti a választási előkészítésnél mun­kálkodó tanácsi dolgozókat, akik többek között 600 ezer választópolgárt vettek név­jegyzékbe, készítették el a ki­függesztendő listákat, egyez­tették az adatokat. A jó légkörben lezajlott eszmecsere végén mindkét vendég utalt arra, hogy a lap munkája sokrétű, s még több színes, informatív anya­got kértek az újságoldalak hasábjaira. Fock Jenő fogadta V. J. Pavlovot Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­nöke bemutatkozó látogatáson fogadta Vlagyimir Jákovlevics Pavlovot, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Kitüntetések A fogyasztási szövetkezetek tömeges megalakulásának és a mozgalom országos jellegű­vé válásának 25. évfordulója alkalmából a Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetéseket adományozott a szocialista fo­gyasztási szövetkezetek leg­jobb munkásainak. A kitünte­téseket a Parlament vadász­termében Losonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke nyújtotta át. Az ünnepségen jelen volt Fehér Lajos, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke. A jubileum alkalmából, a megyében eredményes mun­kájuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki Csala István nyu­galmazott ceglédi termelőszö­vetkezeti elnököt, ezüst foko­zattal Molnár Lászlót, a nagy­kőrösi ÁFÉSZ igazgatóságának elnökét, bronz fokozattal Dan- csó Lajosnét, a maglódi ÁFÉSZ igazgatóságának tagját és Plangár Jánost, az abonyi ÁFÉSZ igazgatóságának elnö­két. NEHÉZIPARI KÜLDÖTTSÉG UTAZOTT IRAKBA Dr. Lévárdi Ferenc nehéz­ipari miniszter vezetésével tegnap küldöttség utazott az Iraki Köztársaságba Sadoon Hammadi olaj- és ásványügyi miniszter meghívására. Követelmények- kérdőjelek E gyszerű s, sajnos, gyakori példa. Eltanácsoltak egy embert a gyárból, sok baj volt vele, rossz munkás volt, a pénzt nagyon, a munkát anr nál kevésbé szerette. Az em­ber elment, s néhány hét múl­va fölbukkant — édes a bosz- szú alapon — látogatóként. Mesélte, s bizonyította papí­rokkal, hogy új helyén két fo­rinttal nagyobb órabérért dol­gozik, amennyit, persze — s ezt már mi tesszük hozzá —, dolgozik érte... A példa csak egy azok közül, amelyeket a Mechanikai Művek pártbizott­ságának titkára említ szavai igazolására. Azt mondja ugyanis, hogy a fegyelem meg­szilárdítására, a követelmé­nyek emelésére tett erőfeszíté­sek mindaddig nagyrészt hiá­bavalók, míg ezeket csak égy- egy munkahely próbálja meg­tenni, ám másutt, más mun­kahelyek megkontrázzák. Ál­talános légkörré, jellemzővé kellene tenni a rossz munka anyagi és erkölcsi elítélését. Lényegében azonos gondola­tokkal sok helyen találkozni. A Csepel Autógyár szakszerve­zeti bizottságának titkára le­hetetlennek nevezte azt a hely­zetet, amelyben nem a mun­ka, hanem csupán a munkaerő mint létszám dominál, s ezért a közepes autógyári szakmun­kás más céghez átlépve annyit kap, mint náluk a legjobbak közül is kevesen. Az ikladi Ipari Műszergyár igazgatója ugyancsak példák seregével igazolta, hogy a gyári erőfe­szítések miként buknak meg a másutt tapasztalható elnézé­sen, engedékenységen, már- már a tisztességtelenség ingo- ványára is átlépő munkaerő­édesgetésen. Ha csupán a mun­kaerő mozgásáról, csábítgatá- sáról lenne szó, mint agyon­unt témát aligha lenne érde­mes fölmelegíteni. A gond jó­val több, nagyobb ennél. Na­Portré - úthengerrel Könnyű a festőknek — gon­dolom magamban irigyen —, amikor portrét akarnak feste­ni! Csak meg kell találniuk az arc legjellegzetesebb vonását, a szemek vágását vagy az orr ívét, s a többi már jön magá­tól. A tekintetben benne van az egész ember: agresszivitásával vagy lelki derűjéveL És én? Hogyan fessem meg — nem ecsettel: tollal — a ve­resegyházi tanácselnök arcké­pét? Mi legyen a fogódzóm: a nyugalma? Céltudatossága? Szívós akaratereje? Vitalitá­sa? ... Mi is tudjuk, hogy a jö­vő — vidéken is — a tömbépít­kezésé. Előnyösen formálja a település képét, térkihaszná­lása jobb, mint a szétszórtan épült családi házaké, költségei — relative — alacsonyabbak, és igy tovább. Csakhogy a több szintes építkezéshez közművek kellenek: vízvezeték, szenny­csatorna. Nekünk viszont egyelőre óvodai hely- meg jár­dagondjaink vannak... Az utca felől erősödő pufo- gás jelzi, hogy dömper közeleg. Pásztor Béla kipillant az abla­kon. A dömper éppen előttünk dohog, vezetője beköszön a ta­nácselnöknek. ... Ami a járdagondokat il­leti, a lakosság segítségével lassacskán megoldódik. Szá­zával jönnek dolgozni, csak anyag legyen. Az pedig lesz. Most, hogy a MÁV felszámol­ja a Gödöllőre vezető szárny­vonalat, elkértük a töltést bo­rító zúzott követ a községnek. Képzelje el, milyen nagyszerű lesz: saját teherautóinkkal, dömpereinkkel kiszállítjuk a zúzott követ meg az olcsón vett téglatörmeléket, a lakosok tár­sadalmi munkában szétterítik, saját úthengerünk lehengerli, s nyaranta még olajozni is tudjuk, hogy pormentes utunk legyen. „Saját teherautóink?” „Sa­ját úthengerünk?!” Lehet, hogy az iménti dömperes sem egyszerűen ismerősét, hanem a főnökét üdvözölte a vb-elnök személyében? Káhibáztam. A dolog úgy kezdődött, hogy a nagyközségi tanács annak rendje-módja szerint létrehoz­ta saját költségvetési üzemét. Munka, építenivaló volt bőven, szállítóeszköz viszont semmi. Erre az elnök elkezdett néze­lődni. Kifelé az autóbusz ab­lakán, útban Budapestre, Szi­getvárra meg ahova teendői szólították. Nézelődés közben felfedezte, hogy — például — Szigetvárnál két dömper ár­válkodik egy vállalat udvarán. Kohóbeli máglyahalálra ítélt, ócskavasnak degradált dömpe­rek Mit szaporítsam a szót? Elkérte. Aztán máshonnan még további négyet szerzett hozzájuk. A költségvetési üzemben „megbütykölték” őket, s a dömperek azóta se­rényen pöfögnek a veresegyhá­zi utcákon. Egy pesti útja alkalmával tehergépkocsikon akadt mega szeme. A vállalat tipizálni kí­vánta gépkocsiparkját, s a más típusú, régebbi kocsikat kiselejtezte. Hat darabot vá­sárolt belőlük Veresegyház nagyközségi tanácsa tíz-har- mincezer forintért. Az úthenger egy februári utazásnak köszönhető. Az Űt- Vasútépitő Vállalat szánta rozsdatemetőbe, mert gőzüze­mű lévén, közművesített terü­leten robbanásveszélyesnek minősült. Pásztor Béla 25 ezer forintot fizetett érte; pontosan annyit, mint egy gőzhenger 25 napi bérleti díja. A fáradt olajat fővárosi üze­mektől kapják — ingyen. A futballpálya ostornyeles kan­deláberei egy közvilágítási szakasz lebontásakor váltak fölöslegessé Az elektromos művek illetékesei még örültek is. hogy akad, aki elviszi azo­kat. A község főutcáján épült üzletházban a takarékpénztár és egy zöldség-gyümölcs bolt kapott helyet. Az utóbbit a ta­nács és a MÉK kooperációs beruházásából építették. Első közös vállalkozásukat máris követi a többi: a nagyközség szélében MÉK-telepet építe­nek. Az itt tárolt termékekből bőven jut majd a most épülő második közös zöldség-gyü­mölcs üzlet ellátására is. 1968-ban hírét vette az el­nök, hogy a MEKOFÉM telep­helyet, épületet keres előgyár­tó részlegének. Veresegyházon röviddel azelőtt készült el a futballpálya öltözője. Pásztor Béla számolni kedzett: ha az öltözőt eladnák a MEKOFÉM- nek, háromszoros haszon szár­mazna belőle. Először: kész­pénz, amiből másik öltözőt építhetnének; másodszor mun­kaalkalom a helybelieknek; harmadszor: kommunális adó, amit a vállalat a nagyközség­nek fizet évente. Az alkut megkötötték, a MEKOFÉM kitelepült, s az új részlegben mindjárt 25 hely­beli lakos kapott munkát. Most — kooperációs beruházással — bővítik az üzemet, ami továb­bi hatvan embernek biztosít helyi munkaalkalmat. Időköz­ben az új öltöző is felépült, s a sportolók nagy örömére még szebb lett, mint az előző. Üzleti érzék? Egészséges lo­kálpatriotizmus? Szervező- készség? Ez is, az is megvan ebben a fiatal tanácselnökben. Éppúgy, mint az alkotókedv és az igényesség. Tűnjön el a fa­lu és város közötti különbség? Nosza, tegyünk érte mi is, amit tudunk. Több szem többet lát? Kérjük ki hát a fiatal szakem­berek, értelmiségiek tanácsát, véleményét... A portré még mindig vázlat csupán, pedig jócskán elszaladt az idő. Búcsúzásnál a kapuig kísér bennünket. Rajtakapom, hogy pillantása megakad a ránk várakozó Volga gépko­csin. Hűha, jó lesz sietni, mi­előtt árajánlatot tesz... Nyíri Éva gyobb, mert általában megkér­dőjelez szándékokat és köve­telményeket. S ok igazság van abban, hogy a jó, a fegyelmezett munka elsősorban — és döntő mértékben — nem kér- lelés dolga. Igaz, az okos szó­nak, a meggyőzésnek, a felvi­lágosításnak fontos szerepe van abban, hogy a munkavégzés & kenyérkereset kényszeréből kedvet szülő foglalatossággá váljék. Ám az is igaz — s ma­gam is erősen hajlok erre ta­pasztalataim alapján —, hogy a meggyőzés, a fegyelemre va­ló buzdítás legtöbbször azokat veszi célba, akik anélkül is be­csülettel, igyekezettel dolgoz­nak. A jó munkást, a fegyel­mezettet, a rendet tartót. Az agitációnak e sajátos vetülete elgondolkoztató, hiszen renge­teg benne az üresjárat, a fölös munka, s nagyon sovány a tényleges eredmény. Mert azok­hoz kellene eljutnia az okos szónak. a felvilágosításnak, akik silány munkájukkal anya­gi, magatartásukkal pedig er­kölcsi kárt okoznak. A tudat bizonyos — ne fi­nomkodjunk: alacsony — szintjén állót meggyőzni csak akkor lehet, ha a meggyőzés nem puszta szavakból, de anyagi és erkölcsi eszközök so­kaságának összhatásából áll. Ha látja, tapasztalja, hogy az emberséges szó mellé az em­berséges kényszer is párosul; a társadalom nem hajlandó ér­demtelennek markát nyitni, mindig és mindenben csak annyit ad, amennyit a teljesít­mény indokol. Ez az elvekben elfogadott, sűrűn hangoztatott követelmény a gyakorlatban csak ritkán lelhető fel, leg­többször mást mutatnak a sza­vak, és mást a tettek. Mert mindig gondolkodóba ejt: a háromszoros meg az ötszörös szocialista címmel büszkélke­dő szocialista brigádok tagjait ültetjük be a padba, s okítjuk őket — akár tömegszervezeti oktatás, akár gyűlés formájá­ban — a fegyelem fontosságá­ra, a jó munka értékére. Azo­kat, akik tízszer meg százszor bebizonyították már, hogy nem hagyják cserben a gyárat, vál­lalják az áldozatot is, ha szük­séges. Tényleg őket kell agi­tálni? Tényleg okos dolog, hogy egyetlen késés veszélybe sodorhatja a húsztagú szocia­lista brigád számára a cím új­bóli elnyerését, de hét meg tíz késés, két-három igazolatlan hiányzás a másiknál, a közis­merten lógósnál, fegyelmezet­lennél csak annyit von maga után, hogy a béréből lefogják? Nem mérünk, követelünk leg­többször nagyon is különféle­képpen? Szigort éreztetve ott, ahol a kérő szó is elég lenne, s kérlelve, rimánkodva ott, ahol aztán helye lenne igazán a szi­gornak? ársadalmi légkörré, álta­lános jellemzővé tenni — ahogy azt a Mechanikai Művek pártbizottságának tit­kára fejtegette — a fegyelmet, az azonos mércét, a követel­mények igazságosságát való­ban nem lehet úgy, hogy egy- egy gyár határoz, s cselekszik. Ne tagadjuk: maga ellen ten­ne, hisz’ míg másutt a lógós­nak is van hely. a közepesnek is jó fizetés, addig fogják a kalapjukat az ilyenek, s el­mennek. A lógósokért nem len­ne kár, de a közepes munka­erő elvesztését már megsínyli a gyár, hiszen hiányzik a gép mellől, a szereidéből, minde­nünnen. Ezért, hogy a fellán­golásokat hosszú szünetek kö­vetik. s ezért, hogy alig tűnnék el a kérdőjelek. Azaz: az álta­lános gazdasági környezetet, feltételeket kell olyanná ten­ni, hogy minden vállalat, üzem, munkahely ne szubjek­tív akarata, kedve, hangulata becsületessége vagy ügyeske­dése szerint, hanem á társadal­mi érdekeknek megfelelően szabja meg és adja — adhas­sa — a munka ellenértékét, mégpedig a ténylegesen vég­zett munka ellenértékét, a bért, a fizetést, az összes bérjellegű jövedelmet. M. O. 11

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom