Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1971-03-25 / 71. szám

19TI. MÁRCIUS 25., CSÜTÖRTÖK cwi u terei kMítUm FLN-kü!döttség Budapesten Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására ba­ráti látogatásra Budapestre ér­kezett az algériai FLN küldött­sége. Versenyben száz pénztáros A szövetkezeti pénztárosok VII. országos versenyét Bé­késcsabán rendezik meg a Központi Művelődési Házban. Ebből az alkalomból az ország minden tájáról érkeztek ven­dégek az alföldi városba. Teg­nap délelőtt, ünnepélyes meg­nyitó után 18 megye 100 pénz­tárosa ült rajthoz. A gyakor­lott pénztárosok munkáját '60 tagú zsűri figyeli. A teremben elektromos időmérő és egyéb technikai berendezés biztosít­ja a gyors, pontos tájékozta­tást. Az ünnepélyes eredmény- hirdetést ma délután tartják. Áprüis 1-től: nyári MALÉV - menetrend Április 1-én a MALÉV be­vezeti a nyári menetrendet A nyári időszakban egyébként a MALÉV és 16 partner légi­társasága 270 menetrendszerű járatot indít a Ferihegyi re­pülőtérről, heti 41-gyel többet, mint a múlt évben. Népfront-terveit jutalomutazásra „Barátság"-vonat a Szovjetunióba Látogatás a Rila-kolostorba — Külön repülőgép az NDK-ba A Hazafias Népfront elnök­sége — mint arról már beszá­moltunk — ismét gazdag, szí­nes és változatos programot dolgozott ki, amelynek célja: élmények alapján megismer­kedni a Szovjetunióval és eredményeivel, valamint sze­mélyes kapcsolatok segítségé­vel tovább szélesíteni a barát­ságot a szocialista országok embereivel. Ez év június 5-én indul vo­nat és repülőgép Bulgáriába, amelynek utasai Szófián kívül megtekintik majd a híres rilai kolostort, és napozhatnak, fü­rödhetnek a híres bolgár Na- posparton is. Az utazás idő­pontja VI. 5—14-ig. A rész­vételi díj körülbelül 4200 fo­rint lesz és a negyven leva költőpénzért 227 forintot kell fizetni. Június 23-án indul a külön­vonat a Szovjetunióba, amely­nek utasai a híres lerüngrádi fehér éjszakákban gyönyör­ködhetnek. Ennek az utazás­nak a részvételi díja körülbe­lül 3320 forint lesz, a 45 rubel költőpénz pedig 638 forintba kerül. AzNDK-beli Suhl testvérme­gyénkbe a különrepülőgép jú­lius 10-én indul. Az utazáson részt vevők megtekintik Drez­da, Lipcse, Weimar nevezetes­ségeit, utána Suhl megyével is­merkednek és Jéna és Drezda érintésével utaznak haza. A Megfiatalodva várja látogatóit a budapesti Vidám Park. Kitűnő szórakozást kínáltak a vendégeknek a játékautoma- ták és az új olasz dodzsem. A megnyitáskor több ezren ke­resték fel a Városliget népszerű szórakozóhelyét. E-302-es kotrógépre vizsgázott gépkezelőt és kenőt, vizsgázott kompresszorkezelőt, könnyűgépkezelőt, szakvizsgázott ív- és lánghegesztőt, nehézgépekhez szerelőt, dömpervezetőt, gépkocsiszerelőt, rakodómunkásokat, raktári kiadókat; kőműves, ács, asztalos, villanyszerelő tetőfedő, bádogos, lágyszigetelő, diszműbádogos, Dorkettós. festő, víz-fűtésszerelő, épület- és géplakatos szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat (16. évet betöltött fiúkat is), éjjeliőröket, takarítónőket AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZÜNK Jelentkezni lehet a Prosperitás Ktsz munkaügyi osztályán Budapest IX., Viola utca 45. részvételi díj 3280 forint és négyszáz forintért 100 márka költőpénz vásárolható. Tímár Mátyás előadása a Politikai Akadémián A Magyar Szocialista Mun­káspárt Politikai Akadémiájá­nak előadássorozatában szer­dán Tímár Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese tartott előadást A ma­gyar népgazdaság struktúrája, fejlesztési irányai címmel. Április 4-13: Szünet az iskolákban TANÉV VÉGE: JÚNIUS 8 Az általános és középisko­lákban a tavaszi szünet április 4-tól 13-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 3, szambát, a szünet utáni első április 14, szerda. Az idén érettségiző diákok részére a tanítás május 8-án ér véget. Május 11—18 között bonyolít­ják le országszerte az írásbeli érettségi, illetve képesítő vizs­gákat a különböző típusú kö- zépsiiskolák nappali tagozatán. Mind az általános, mind a középiskolákban június 8-án zárul az oktatási év. A tanév­záró ünnepségeket június 12— 17 között tartják, az igazgató által megjelölt napon. A középiskolai első osztályos tanulók beiratkozásának idő­pontja június 14—15. 12 500 DIÁK GONDJA Pályaválasztás Az 1970—71-es tanév általá­nos iskolai 8. osztályát Pest megyében 12 és fél ezer diók fejezi be. Vajon hová men­nek ezek. az ifjak a bizonyít- ványosztás után ? Erre vála­szolt Rudolf Ottó és dr. Eg- ressy Iván, a Pest megyei Ta­nácson. — A megye középiskolái 2600 tanulót vehetnek fel az első osztályokba. Szükség esetén ez a keret két­százzal megnőhet, de az előre­jelzések szerint nem lesz eny- nyi jelentkező. A fővárosi kö­zépiskolák is fogadnak me­gyei ifjakat: Budapesten 2400 hely van. A legkeresettebb kö­zépiskolák, akár csak néhány éve, most is ugyanazok — so­kan mennének közgazdasági, híradásipari és egészségügyi Iskolákba. Beváltak a tagoza­tos gimnáziumok, ezek között a legsikeresebb a kémia- és a fizika-, de sokan mennek ma­tematikai és idegen nyelvű tagozatra is. Középiskolákban Í000 fiatal végez, ebből leg­alább ezer szeretne egyetemre menni, de természetesen eny- tiyien nem jutnak be a felső­fokú iskolákba, hiszen az or­szágos keret is csak tízezer. óriási a túljelentkezés (ez különösen a lányokra vo­natkozik) a bölcsész és a jogi karon. — Háromezer-négyszáz diák Pest megyében és 3000 a fővá­rosban folytathatja tanulmá­nyait — iparitanuló-intézetek- ben. Változatlanul kevesen je­lentkeznek kőművesnek, for­gácsolónak, lakatosnak, s első­sorban Vácott, öntőnek, Kevés a jelentkező a mezőgazdasági iskolába is, Pécelen, pedig a jövő ‘mezőgazdái itt a lehető legkorszerűbb körülmények Új szolgáltatásunk o 72 órás, expressz ruhatisztítás és kelmefestés Gödöllőn, Vácott, Szentendrén, Budakalászon, Budakeszin, Erden, Százhalombattán. VARJUK KEDVES MEGRENDELŐINKET! Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat között sajátíthatják el a szak­ma csínját-bínját. Kevés gimnáziumot vég­zett jelentkezik ipari ta­nulónak, s kevés lány megy a kimondottan női szakmákra: műszerésznek, elektroműsze­résznek. Természetesen van­nak divatos szakmák is, ám az évek során ezek változnak. Míg régen rangnak számított, ha valaki esztergályosnak ment, ma inkább fodrásznak, kozmetikusnak és autószerelő­nek jelentkeznek a fiatalok. M. S. — Hangverseny a mozi­ban. A Budapesti Közleke­dési Vállalat KlSZ-bizottsá- ga tánczenei hangversenyt rendez szombaton este az Uránia filmszínházban. A műsorban fellép többek közt Kovács Kati és Szécsi Pál is, az énekeseket a Syconor beategyüttes kíséri. HÍREK+-HÍREK .....HH Hí REK%HIREK + HÍRxEK+ HÍREKrt HÍRÉÉ K -I-HÍREK + HÍREE'-f HÍREK + HÍREK | HÍ MA. 1971. március 25., csütörtök, Mária nap­ja. A nap kél: 5.39, nyugszik: 18.02 órakor. A hold kél: 4.51, nyugszik: 16.32 órakor. Változóan felhős, az évszak­hoz képest hűvös idő, néhány helyen kisebb esővel. Mérsé­kelt, időnként nyugatira for­duló szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet: 10 fok körül. Ma kerül forgalomba MAGYAR POSTA Bartók Béla születésének 90. évfordulója alkalmából az „Évfordulók—események 1971” elnevezésű bélyegsorozatban ma 1 Ft-os címletű bélyeget bocsát forgalomba a posta. — A megyei diákművésze­ti bemutatón énekkarok és szólóénekesek versenyét ren­dezik meg vasárnap, a forra­dalmi ifjúsági napok kereté­ben, a váci művelődési ház­ban. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig... 5.00: Hírek. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6.15: Rádióreklám. 6.30: Hírek. 6.40: Rádióreklám. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Reggeli krónika H. kiadás. 7.30: Új könyvek. 8.00: Hírek. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.20: Verbunkosok, nóták. 9.02: Idő és valóság. III. „Az eltűnt idő”. Hermann István filozófus, Hódos Tibor pszicholó­gus és Makós István filozófus be­szélgetése (ism.). 9.27: Verdi: A trubadúr. Négyfelvonásos opera. 10.00: Hírek. 10.05: Az operaközve­títés folytatása. 11.52: Tornyos György: Rondo. 12.00: Déli króni­ka. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Me­lódiakoktél. 13.43: Csendes Don — IX. rész. 14.30: „Gyula jöhetsz, tiszta az út”. A válaszolunk hall­gatóinknak különkiadása. 15.00: Hírek. 15.10: Borgulya András kó­rusműveiből. 15.20: Bundschuch István citcrázik. 15.35: Gazdasági könyvespolc. 15.45: A vidám vitor­lás. Részletek Gould zenés játéká­ból. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Emberi gyengeségeink... 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek. 17.05: Időszerű nem­zetközi kérdések. 17.15: Operacsil­lagok — operaslágerck. 17.45: T. Választó! 18.13: Magnósok, figye­lem! (ism.). 18.58: Hallgatóink fi­gyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Kritikusok fóruma. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekarának ün­nepi Bartók hangversenye a zene­szerző születésének 90. évforduló­ján. 20.35: Versek Bartók Béláról. 20.52: Hírek. 20.55: A hangver­senyközvetítés folytatása. 21.20: Verbunkosok, népdalok. 21.42: Láttuk, hallottuk. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Százmil­liók az urna előtt. 22.30: Schubert: Eszdur vonósnégyes. 22.50: Meditá­ció. 23.00: Tánczene. 23.30: Berg operáiból. 24.00: Hírek. 0.10: Bálint János cirabalmozik. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rá­dió műsorával. 8.05: Kamarazene. 8.46: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.01: Kedvelt régi melódiák. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.00: Hí­rek. 11.05: A zene hullámhosszán — folytatása. 11.50: Magánvéle­mény közügyekben. 12.00: Köny- nyűzenei híradó (ism.). 12.30: Rá­dióreklám. 12.32: Az innsbrucki Vogelweide kórus énekel. 12.45: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek. 13.03: Zenekari mu­zsika. 13.45: Időjárás- és vízállás- jelentés. 14.00: Ifjúsági randevú Budapest—Moszkva között kettőtől hatig ... 14.30—14.33: Hírek. 15.30- 15.33: Hírek. 15.33—16.18: Csak fia­taloknak! 16.30—16.33: Hírek. 17.30 —17.33: Hírek. 18.00: Hírek. 18.10: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 18.18: Az Ifjúsági Rádiószinpad bemutatója. A kommunáid. Aranyosi Magda Frankel Leóról szóló könyvének rádióváltozata. II. rész. 19.00: Bu­dai Ilona népdalokat énekel. 19.1$: Holnap közvetítjük ... 19.35: Az idegenforgalomra készülnek. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti kró­nika 11. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.28: A Rádió Dalszínháza. Krisztina kisasszony. Zenés játék két részben. 21.28: Az 5 éves terv programjából. 21.43: A daljáték közvetítésének folytatása. 22.42: Virágénekek. 23.00: Hírek. 23.15: Arma Pál kórusfeldolgozásaiból. 23.30: Könnyűzene éjfélig. 24.00: Hírek. 0.10: Műsorzárás. URH 18.00: Hírek. 18.10: Hanglemezpa­rádé. 18.55: Kursz Russzkovo Jazü- ka. 19.10: A Magyar Rádió és Te­levízió Gyermekkórusa esti dalo­kat énekel. 19.20: A XX. század zenéjéből. 20.25: Hírek. 20.28: Sze­gény Kiss Mihály életéért. 21.36: Romantikus zene. 22.41: A dzsessz kedvelőinek. 23.00: Hírek. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv. Földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Románia. 9.00: Környe­zetismeret (ált. isk. 4. oszt.). Elet egy termelőszövetkezetben. 11.05: Kémia (ált. isk. 8. oszt.). Az üveg­gyártás. (Tanulmányi kirándulás.) 11.55: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasága. 13.10: Földrajz (ált. isk. 5. oszt., ism.)4. 14.00: Kör­nyezetismeret (ism.). 15.50: Kémia (ism.). 16.40: Földrajz (ált. isk. 7. oszt., Ism.). 17.23: Hírek. 17.30: Szerkesztők egymásközt. Riport­műsor. 17.55: Ki lesz a győztes? Helyszíni közvetítés a kőbányai Üttörőházból. 18.45: A Balti-ten­ger királynője. Riportműsor. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A Forsyte Saga. John Galsworthy regényé­nek magyarul beszélő tévéfilm- változata. 12. Egy Forsyte születé­se. 20.50: Ünnepi Bartók-hangver- seny. Közvetítés a Zeneművésze­ti Főiskola nagyterméből. 21.35: Monitor. Latln-Amerika I. Az az­tékoktól Theodor Rosseveltig. 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. — A Népköztársaság El­nöki Tanácsa, 50. születés­napja alkalmából, a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta dr. Barna La­josnak, a Fóti Gyermekváros igazgatójának. — Moszkva—Leningrád úticéllal elutazott tegnap a Szovjetunióba a Pest megyei KISZ-kirándulócsoport, A 14 napos utazáson részt vesz la­punk munkatársa, Tamás Er­vin is, aki riportsorozatban számol majd be élményeiről. — Korszerűsítik a nagy- villámi turistaházat. A Tu­rista Ellátó Vállalat ezenkí­vül még kilenc turistaházat újít fel az idén, több régi épület mellett moteleket épí­tenek. — Kitüntetések. A kohó­és gépipari miniszter, vala­mint a Gépipari Tudomá­nyos Egyesület társadalmi és tudományos munkásságuk el­ismeréséül a Csepel Autó­gyárból Körmendi Ágostont, a gépipar kiváló dolgozója, Hadházi Sándort és Szabó Jánost pedig a műszaki fej­lesztési érem III. fokozata kitüntetésben részesitette. — A IV. ötéves terv gyárt­mányfejlesztési elképzelései­ről tart előadást ma a Váci Kötöttárugyárban Kiss Sán­dor. — Az orosz nyelvi verse­nyek megyei döntőjét a mo- nori József Attila Gimnázi­umban rendezték meg. A szakosított tantervű osztá­lyok versenyében Szentpéte- ry Csilla (Cegléd, Kossuth Gimnázium), az általános tantervű osztályok versenyé­ben Csendes Zsuzsa (Cegléd, Kossuth Gimnázium), a szak­középiskolai és technikumi osztályok versenyében Ta­kács Emília (Fóti Gyermek- város) lett az első. Rajtuk kívül még Vágvölgyi Márta, ceglédi és Tarnóczy Mariann szentendrei tanuló képviseli t majd Pest megyét az orszá­gos döntőben. — A felszabadulási emlék­túrát, április 18-án a Vörós- kő-sziklánál rendezi meg a Budapesti Természetbarát Szövetség. — A Dobogó-fennsík fásí­tási programjáról tartanak tanácskozást holnap a Budai Járási KISZ-bizottságon. — Donizetti: Szerelmi báj­ital című vígoperáját mutat­ja be ma délután a Déijné Színház a monori művelődé­si Házban. — Bitskey Tibor tart elő­adóestet ma a vecsési_ műve­lődési házban. A műsorba® közreműködik Tamási Esz­ter tv-bemondónő is. — Alumínium várótermei építettek fel a szentendrei HÉV ideiglenes budai végál­lomásán, eleget téve az uta­zóközönség kívánságának. — Magyar kemping Bulgá­riában. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda saját kezelésű kempinget állít fel a Fekete-tenger partján. Kamcsia üdülőtelepen. Az iroda kedvezményes áron fo­gadja itt az egyénileg és cso­portosan érkező turistákat, akik a szállásdíjat itthon, fo­rintban előre kifizethetik. — Gyermekbaleset. Figyel­metlenül, álló teherautó előtt szaladt át tegnap az M 7-es autópályán Farkas András 8 éves érdpar^városi tanuló, s egy gépkocsi elütötte. A kis­fiú súlyosan megsérült. — Tűz ütött ki tegnap haj­nalban Pátyon, a Petőfi Tsz Rákóczi úti épületében. Az egykori kastély raktárhelyi­ségében a kéményből kipat­tanó szikra meggyújtotta a berendezést, amely az itt tá­rolt közel háromezer kész, illetve félig kész szerviztál» cával együtt leégett. A helyi önkéntesek és a fővárosból érkező tűzoltóegység meg­akadályozta a lángok tovább­terjedését. Az anyagi kár így is jelentős, első becslések szerint 170 ezer forint

Next

/
Oldalképek
Tartalom