Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-24 / 70. szám
MAPLŰ A PEST MEGYfl HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA mim XV. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM 1971. MÁRCIUS 24., SZERDA Kívánságlisták a jelölőgyűléseken A 46-os körzetnek dr. Kávai Géza és Guzsik Gyula a jelöltje Hétfőn este hat éra után már mozgalmas volt a tanácsházán a titkárság épületszárnya. Dr. Monori Balázs vb-tit- kár irányításával az ügyelet a tizenegy jelölőgyűlés gyorsjelentéseit várta. Hét óra 10 perckor érkezett az első jegyzőkönyvvezető. Utána, kis szünetekkel, jöttek a többi választókerületből: Pu- cher Gyula, dr. Fóthy László, Klement Tibor, Szeidl József. Odakint esett az eső, ennek ellenére az első hat jelentés 381 résztvevőről számolt be, egy-egy jelölőgyűlésen több mint hatvanan voltak. Mozgalmasak, tartalmasak voltak a hétfői jelöíőgyűlések. A 39-es választókerület jelölőgyűlésén egy gimnazista szavalata vezette be a gyűlést. Itt Hevér Ágnest, a Hazafias Népfront és a KISZ jelöltjét fogadták el a megjelentek. Kilencen szólaltak fel, kérve a Géza király téri járdák építésének befejezését, a Tímár utcai szeméthegy eltüntetését, a Galamb utcai szennyvíz szabad folyásának megszüntetését. A 37-es körzetben B. Kovács András, a régi tanácstag kapott bizalmat. A jelenlévők a Klein Károly utca pormentes burkolását, a körzetben lévő élelmiszerüzlet nyitvatar- tásának módosítását kérték. Derültséget keltett Horváth József Kert utcai lakos felszóA hűség jutalma A Dunakeszi Konzervgyárban idén először adományoztak a nőnapon kiváló dolgozó kitüntetéseket. A kitüntetettek közül kettőt kerestünk fel. Görgényi Béláné a telefonközpontban dolgozik. — örültem a kitüntetésnek, meg is lepett. 1950-ben kerültem a gyárba, ez volt az első munkahelyem, ez is maradt. A telefonközpontban, ahol dolgozom, sok megértő szóra van szükség és ismerni is kell az embereket. Dr. Hóra Jánosné személyzeti előadó. — A pártszervezet csúcsvezetőségének agitációs felelőse vagyok, én foglalkozom az ipari tanulókkal is. Mindez együtt nagy felelősség. Nyolc éve dolgozom a gyárban, s nekem is ez az első munkahelyem. S. L. Mása, aki egy 15 éve beadott Laikásigénylés elintézését sürgette. Majdnem kilencvenen voltak jelen Kovács Erzsébet jelölésénél. Egyhangú döntéssel került fel neve a listára. Több fölszóMó ismertette a jelölt munkásságait, szerintük megérdemli a bizalmait Szigeti Jánosné a Mártírok útjai általános iskolából érkezett és újságolta, hogy a 46-os választókerületben két jelölt neve kerül majd fel a szavazólapra: dr. Kávai Géza jogtanácsos az egyik; Guzsik Gyula, a DCM fiatal technikusa a másik, 31:24 szavazat- aránnyal. Mindketten megkapták az előírt egyharmados bizalmat. (p. r.) KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 50. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta dr. Rarna Lajosnak, a Fóti Gyermekváros igazgatójának. Nem Nagymarosról telepitik ki a gépgyárat! Szombati számunkban megírtuk, hogy a Dunakanyarba nem szabad ipari üzemeket telepíteni, sőt azokat is kitelepítik onnan, amelyek zavarják az idegenforgalmat. Példaként említettük a nagymarosi gépgyárat. Sok nagymarosi olvasónk félreértette közlésünket. Ezért most nyomatékosan leírjuk, nem a község területéről telepítik el a gyárat, csak a jelenlegi, nagy idegenforgalmú helyéről! A TAVASZI FENYRE VAR Témája a falu — műterme a szérűskert HAZUDTAK A PLAKATOK Apákra emlékezve Tizenkilences vöröskatonák, egykori váci mártírok hozzátartozói visszaemlékezéseit hallgattuk, kíváncsi fiatalok. — Apám, Petrásovics Józef, kiváló iparos ember volt. Sokat olvasott, érdekelte a politika, így került a kommunista pártba. Amikor győzött a forradalom, városi párttitkár lett. Tetteinek emlékét ma már a múzeum őrzi, de én is emlékszem a felejthetetlen tizenkilences május elsejére. A felvonulás előtt a város kiéhezett gyerekhada sonkás kenyeret kapott a kezébe. Jóllakva, boldogan meneteltünk a felnőttekkel az utcákon. Az apámat azokban a hetekben alig láttuk, s ha otthon is volt, iratai fölé hajolt, dolgozott. Újságcikkei lelkesítették a frontra indulókat, buzdították a város lakóit. Pedig a püspöki székvárosban nehéz volt forradalmat csinálni, ö is a frontra akart menni. „Rád itt van szükség” — mondták — s maradnia kellett. — Aztán egyre nehezebb napok jöttek. Győzött az ellenforradalom. Máig sem értem, miért nem próbált megszökni, hiszen olyan sokan külföldön, vagy a környező hegyekben vészelték át a nehéz napokat. Apám otthon ült, anyám minduntalan az ablakhoz szaladt, időnként feltörtek a könnyei, ilyenkor futott a szobából. Nem értettem, mi történik. „Miért sír anyu?” — kérdeztem. — Tudod — simogatta meg a fejem apám —, nekem el kell utaznom, lehet, hogy hosszabb Időre. Sokáig egyedül maradtok. De nyugodj meg, visszajövök és egy gyönyörű babát kapsz tőlem, meg sok csokoládét. A barátnőidnek is jut majd bőven. — Aztán katonák jöttek, elvitték. Pár nap múlva anyámat hívták, azonosítsa a holttestét. Csak a ruhájáról ismerte meg apámat. Robbanógolyóval ölték meg. Pár nap múlva plakátok hirdették, Petrásovics Józsefet és a többi partizánt szökés közben agyonlőtték. Hazudtak a plakátok. Nem futottak meg. Cs. A. Évekkel ezelőtt, egy akkori irodalmi lapban szokatlan képekkel találkoztam. A gyermeki szemléletű, apró részletekre kiterjedő, sok-sok gondolatot egymásba kapcsoló képek közül kiemelkedett egy a kompozíciós készségével. Ez a kép csak egy gondolat kifejezésére vállalkozott, de az a gondolat továbbiakat ébresztett és kíváncsiságot keltett további képek megtekintésére. Akkor éreztem alkotómesterének szakmai nehézségeken is átütő tehetségét. A galgamácsai általános iskolában járva megakadt a tekintetem egy bájos, naívságá- ban is üde, harmatos képen. Azonnal az évekkel előbbi képi élmény jutott az eszembe. A Legények és leányok a fonóban kompozíciójában tömör megfogalmazású, tüzes színeiben világos és mindig tiszta kép. Kép? Népmese, népdal — vonalakkal, foltokkal, színekkel. Megelevenedett nagyanyáink, nagyapáink világa, élete, meséje. Hiszen ez Dudás Julól Tényleg ott a dedikáció is: „Az elsős tanító néninek szerető fáradságáért.” Olyan élmény volt eredetiben látni ilyen képet, hogy nem maradhatott el a látogatás. Izgalommal készültem. A már ismert figyelő szem, mosolygós arc láttára elmúlt az izgalom, és természetesnek éreztem a szíves fogadtatást, pedig rossz időben érkeztem. Galga-völgy asszonyai, lányai szövetkezetbe tömörülve díszítik a mai ruhákat és teszik ézzel egyedivé a konfekció termékeit. Vankóné, Dudás Juló a népművészet mestere szer' vezi és fogja össze ezt a munkát. S most éppen szállítottak. Művészi tevékenységéről, terveiről kérdeztem. A népművész nem hivatásos, ez rá különösen vonatkozik — kap tam a választ. Dolgozik, mint mindenki környezetében, ellátja a családot, de főleg az időjárás akadályozza. Majd tavasszal, ha újra lesz fény, ismét kézbe veszi az ecsetet, hiszen úgyis arra vár mindig. Festés közben egy más világban él. Gyermekkorának világában. Rajzolás közben újra éli a nép szokásait. Ha húszszor festené meg a fonót, mindig mást festene. Érdeklődik, láttam-e faliképéit Balatonfüreden. Láttam, Kél új tanterem Megszűnt a váltott műszak a váci kisegítő iskolában Amikor legutóbb jártam a kisegítő iskolában, még csak tervezték a két új tantermet. Akkoriban történt, hogy a KÖJÁL kötelezte a szabó ktsz-t: alkalmazottai számára építsen fürdőt, öltözőt. Ez teremtette meg a lehetőséget, hogy emeletráépítéssel két új teremmel bővüljön a kisegítő iskola. Amikor arról hallunk, hogy az elmúlt évek során hány tantermet kaptak iskoláink, nem tűnik jelentősnek ez a kettő. De ezzel a kisegítő iskolába járó gyerekek számára megszűnt a váltott műCsak tempósan Javítják a Széchenyi utcát. A régi kövezetét már felszedték, s a rengeteg kockakövet elhordták. Az amúgy is szűk járdán özönlik a nép. Egyikmásik tériszonyban szenvedő járókelő szédülve tekint a kimélyített úttestre. Csak egy félrelépés, és máris kész a baj: bokaficam, törés.... Az úttest közepén három ember dolgozik. Két idősebb és egy fiatal. Kettőjük kezében lapát, a harmadik csákánnyal ügyködik. Tempósan, minden mozdulatot kicentizve, pontosan kimérve... Az egyik öreg most cigarettára gyújt. Sokáig nyomkodja két ujja között — már attól félek, nem marad dohány az ártatlanban! — majd gyufa sercen és a tavaszi verőfényben füstfelhők bodorodnak a tejbolt felé. A másik kettő nem gyújt rá, de megállnak, s mintegy vezényszóra sóhajtanak, és a szerszámot óvatosain maguk mellé eresztik. — Szusszanjunk egyet! — mondja a barna képű. — A másik nem szól, csak a szeme rebben beleegyezésként... Es szusszannak. A város fölött irdatlan magasban egy repülőgép köröz. Hangja csak percek múltával ér a fejünk fölé. Ezüstlő csík marad nyomában, majd lassan eltűnik a hegyek mögött Az öreg felpillant, csurgóra álló kalapkarimáját szemébe húzza. A többiek ránéznek az öregre, és óik is feltekintenek. Sokáig, hosszú percekig. Edzett nyakuk meg sem rezdül. A merev mozdulat régi gyakorlat eredménye lehet — nem tudnám utánozni, utánuk csinálni ... A „szusszanás” immár fél órája tart. A bamaképű unja meg. Lassan, tempósan veszi kézbe a lapátot és egy öklöm- nyi kavicsot dob odább. Ügy kétméternyire. Aztán utána ballag, és újból odább löki. Társai nézik. Sokáig. Halvány mosoly dereng arcukon, s arról a gondolatot is leolvashatjuk : ezt nem lehet megunni ... A fehérek tornyában meg- kondul a harang. Dél van, ebédidő. A három ember fegyelmezetten ballag a legöregebb után. Nyilván ebédelni mennek... — csankó — szakos tanítás, délelőtt járnak gyerekek sok Vácra, Gödtől a ezentúl csak iskolába. A felől járnak felső járásig. Nekik bizony nem mindegy, hogy a késő esti vonattal vagy autóbusszal utaznak-e haza. S nem mindegy a tanároknak sem, hiszen teljesen egészséges gyermekeket is nehéz délutár tanítani, hát még az idejárókat. A két tanterem közül az egyik tornaterem. A folyosói bordásfalak kerültek bele és a szaporodó tornaszerek. A túl mozgékony vagy korlátozott mozgású gyerekeknek nagyszerű lehetőség, hogy energiájukat levezessék, vagy rászokjanak a szabadabb mozgásra. Az átadási ünnepségen szép szavakat mondtak, s ha akkor ezt a gyerekek nem is értették, azóta tornaóráikon, s az óraközi szünetekben érezhetik, hogy mit jelent nekik a két új terem. B. Ingyenes jogi tanácsadás Csütörtökön, 25-én délután 17 órakor lesz az utolsó március havi ingyenes jogi tanácsadás a Lenin úti pártós tömegszervezetek székházában. Dr. Vass Gábor, a Váci Ügyvédi Munkaközösség vezetője válaszol a jogi vonatkozású kérdésekkel őt megkeresőknek. és ezzel már szakmai megbeszéléssé válik a látogatás. Az örökké elégedetlen kereső művész, és az ősi tehetséget csodáló látogató kompozícióról, színek harmóniájáról, a népünnepélyek harsány élményeiről beszél. Közben pedig számolom, mikor is lesz legközelebb, hogy újra találkozhatunk képeivel? Reprezentatív művészeti eseménye lesz az országnak, ha Dudás Juló az ismerősök és az egész falu Juló nénije elénk áll sok szép képével. —a.—ó. MAI JELÖLŐGYŰLÉSEK Ma hét helyen tartanak jelölőgyűlést. A 75-ös választókerület a Népek barátság* útjai óvodában, a 68-as a Diófa utcai iskolában, az 56-os a Csatamezői tsz-irodában, az 53-as a Zöldhordó vendéglőben. az 55-ös a gyapjúmosó kultúrtermében, a 42-es a gyapjúmosó étkezdéjében, a 38-as a Sztáron Sándor Gimnáziumban jelöl tanácstagot. ORSZÁGOS ELSŐ Spingárt Éva, a váci Szakmunkásképző Intézet harmadéves nőiszabó-növendéke a „Szakma kiváló tanulója” országos versenyén első lett. DUNAKESZI Új MklSZsserves Február közepén egy újabb KISZ-szervezet alakult Dunakeszin. A hűtőházi fiatalok titkára Szabó■ Pál gépészmérnök. Vele, valamint a vezetőség két tagjával: Somlai Máriával és Fekete Évával beszélgettem terveikről, elképzeléseikről. — Ma még csak lehetőségeinkben vagyunk gazdagok. Amíg a részleges termelés nem indul meg, addig nem érünk rá klubéletet élni. így tehát elsődleges feladatunknak, s egyben KlSZ-munká- nak is tartjuk az építkezés meggyorsítását, minőségi ellenőrzését. Taglétszámunk még alacsony, minössze tizenhármán vagyunk, ám az üzem beindulásakor megszaporodunk. Jövő év májusától pedig teljes létszámmal dolgozunk, s ez a mi szervezetünknek újabb nagyobbodását jelenti. — A fiatalok többsége helyben lakik. Ezért igénylik a kultúráltan és korszerűen felszerelt klubszobát, a közösségi szórakozást és a tanulást. Terveink között kirándulások és ismerkedési estek vannak; elsősorban a jármújavítós és a talajjavítás fiatalokkal. — Később a hűtőháziban nemcsak raktározni fogunk, élelmiszer-feldolgozás is lesz; egyes hónapokban szezonjellegű gyors munkával. Bízunk benne, hogy közös összefogással sokat tehetünk a hajrá munkában. Ny. F. Eltemették Lamár Istvánnét Nagy részvét mellett kísérték utolsó útjára kedden délután az alsóvárosi temetőben Lamár Istvánnét, a városi tanács pénzügyi osztályának volt vezetőjét. A tanácsdolgozók nevében Puch er Gyula búcsúzott az elhunyttól. A TÜDŐGONDOZÓ HELYEN... Miért költözik a deákvári fogászat? Több olvasónk érdeklődött, mi az oka, hogy a város központjába költöztetik a deákvári fogászatot. A kérdésre dr. Gecsek Gyulától, a rendelőintézet főorvosától kértünk választ. — A deákvári rendelőintézet, sajnos, elég mostoha körülmények között működik. Az épület túlzsúfolt, különösen a gyermekorvosi rendelés látja el nehezen a feladatát. Míg a város más gyermekorvosi körzetére 1400, itt 1900 gyermek jut. A lakótelepen többnyire fiatalok laknak, egyre több gyermekkel kell számolnunk. Az új gyermekorvosi körzet kialakítása tehát mindenképpen szükségszerű Ezt pedig csak a fogászati rendelő helyén tudjuk megvalósítani. — Ezután hova járnak fogorvoshoz a deákváriak? — A főtéri rendelőintézet földszintjén — ahol régebben a tüdőgondozó működött — most központi fogászatot nyitunk, s azt korszerű berendezésekkel szereljük fel. Itt helyezzük el a fogászati röntgenlaboratóriumot, s kétnaponként rendel majd a szájsebészet. — Szeretnénk felhívni arra is a figyelmet, hogy a Fortéban, a HAGY-ban és az Izzóban is van fogászati rendelés, az ott dolgozók forduljanak bizalommal orvosaikhoz. cs Takarítónőket felvesz a Váci Fegyveres Erők Klubja. Köszönetnyilvánítás. Rokonainknak, jó barátainknak és ismerőseinknek, akik szeretett férjemet, illetve édesapánkat utolsó útjára elkísérték* és mély gyászunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezúton mon-. dunk hálás köszönetét. Özv. Hegedűs Sándorné és családja. SPORT Az első tavaszi forduló Kossuth-csoport: Ipolydamásd—Szód 1:1, Ör- szentmiklós—Vácbottyán 2:1, Kisnémedi—Felsőgöd 2:1, ifi 0:6, Sződliget—Nagymaros 3:1, ifi 5:0, Püspökszilágy—Püspökhatvan 2:0, ifi 2:4, Kóspallag— Verőce 2:1. Rákóczi-csoport: Esze Tamás—Perőcsény 9:1. Ácsa ifi—Perőcsény ifi 10:0, Bernecebaráti—Szob 1:3, Kösd —Letkés 5:3, ifi 4:5, Mária- no&ztra—Szokolya 2:1, ifi 0:1, Dunakeszi SE—Vácduka 1:2, Fóti Vasutas—Vámosmikola eredmény nem érkezett be. Az első forduló rangadóján a Kisnémedi—Felsőgöd mérkőzésen sportszerű keretek között győzött a hazai csapat, kiemelkedő játékot nyújtottak Figuli Vince, Ribai Lőrinc, il letve Kurucz László, Horváti Béla. Nem sikerült az NB III-as rajt a Vasutasnak, 1:0-ás vereséget szenvedett az Autótaxi csapatától. A második csapat Mondics góljával l:0-ra nyert Pili.svörösváron, az ifik 8:2-re győztek. A Kinizsi ificsapata 6:1-re legyőzte a vácdukai csapatot. Asztalitenisz Jól vette a rajtot az NB Ill- ban a Dunakeszi SE csapata. Esztergomban Lipniczki 4, Rung és Esch 3—9, Kis I. 1 nyertes szettjével 11:5 arányú győzelmet arattak. A Kőbányai Textil 12:4 arányban kapott ki tőlük. A megyében szereplő csapat Göd ellen 18:2 (ifik 10:0), a Gödöllői Ganz ellen 12:8 (1:9) % Budakeszi ellen 17:3 arányban nyert. (-ó)