Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-19 / 66. szám
4 K/<Lt»iap 1971. MÁRCIUS 19., PÉNTEK A pénz nem minden... Kiváló-e a nagymarosi ifjúsági klub? Szomorú szoba. Nyikorgó bútorok, olajozott padló, komor színű vitrinben díjak: öregek, porosak. — Hát, ez az... — mondja Szikriszt Éva, a nagymarosi művelődési ház igazgatója. Igen, ez az: a nagymarosi ifjúsági klub. Háromszor kapta meg a „kiváló’’ címet, pénzjutalommal, külföldi utazással. Klubvezető — négyszázért — Ebben a klubban maximum negyvenen fémek el. Eddig kéthetenként, szombaton volt foglalkozás. Előadások. Általában húszán vannak itt, eléggé passzívak. Vasárnaponként többen jönnek el, akkor tánc is van — kötetlen a program. November óta azonban a szombati klubnapot sem tudjuk megtartani. Ide költözött a váci földhivatal, nemrégen mentek el. A klubvezető: Ádám Tibor. Ezért a tevékenységéért havi 400 forintot kap. Ilyen „státus” egy ifjúsági klubban sincs. Ádám Tibor novembertől is felveszi a 400 forintot: a vasárnapi tánc szünetében vetélkedőket vezet. Mikor harmadszor is meglepték őket a „kiváló” címmel, jutalmul a Szovjetunióba utazott. írásos munkatervet most készített először — az 1971-es évre. A művelődési házban a helyiség nemcsak az ifjúsági klubé. Itt dolgoznak az énekkarosok, a bábcsoport és a díszítő- művészeti szakkör tagjai. Háromszor elnyerni a „kiváló ifjúsági klub” címeit — nagy szó. Pest megyében három klub dicsekedhet ezzel, köztük a nagymarosi is. Szikriszt Éva sorolja a dátumokat: — 1967-ben nyertük el először ezt a címet. Megérdemeltük: jó, tartalmas volt a munkánk, s a klub folyamatosan működött. Másodszor, 1968-ban a pinceklubért kaptuk. Fél évig élt több-kevesebb sikerrel? Harmadszor? Nem is neveztünk. A járási tanács küldte el a nevezést. Nem is tudtuk. így kaptuk meg harmadszor a kitüntetést — érdemtelenül. Eddig mindent vaktában csináltunk. S ez csak addig ment, míg meg nem szűnt a gimnázium. Azóta a tagság heterogén összetételű, nincs egy akitív, kezdeményező mag. Több mint 10 ezer forintos jutalmat kapott a nagymarosi ifjúsági klub. Televíziót és magnetofont vett rajta. Mert a régit ellopták.. Víz és pince — 1967 decemberében a pártház alatti pincét berendeztük ifjúsági klubnaík. Fél évig működ Aztán a községi tanács nem vállalta fenntartását. Tavaly tavasszal azonban 14 ezer forintért társadalmi munkában újra megcsináltuk. De a pinceklub elnyeli a pénzt, meg a munkát. Hideg, nem szellőztethető, árvízveszélyes. Idén a Pest megyei Tanácstól a nagymarosi ifjúsági klub 40 ezer forintot kapott — ezt a pénzt a KISZ Pest megyei Bizottsága irányította ide. — Mi van a pénzzel? — A pénzt csak felszerelésre költhetjük eL Bútort veszünk rajta. Az álmunk, hogy a művelődési házra emeletráépítéssel teremthetnénk néhány új helyiséget és létrehozhatnánk rétegklubokat, de erre egyelőre nincs fedezet. Esetleges működtetés ? Balassi István, a megyei klubtanács titkára: — Sok bajunk volt a nagymarosi ifjúsági klubbal. Most, szerencsére megoldódik a probléma: felújítják a pinceklubot. Beszéltünk a tanács vezetőivel — erre használják fél a 40 ezer forintot. A klubvezető Kmetty László lesz, a három községi alapszervezet csúcstitkára. Jövő szombaton már rendezvény is lesz a klubban. Jancskár Sándor, a Nagymarosi Nagyközségi Tanács vb- titkára:\ — A 40 ezer forint a művelődési ház ifjúsági klubjáé. A pinceklub? Felmérjük az esetleges működtetés feltételeit. Ügy tudom, a pinceklub vizes és egészségtelen .. — Igen, de ha nem lesz magas a vízállás, egy-két rendezvényt meg lehet itt tartani. Olajkályha mellett. — Jövő szombaton lesz már program a pinceklubban? — Szó nincs róla. Eddig is — számtalanszor — vizsgálták már a’ pinceklub működtetésének feltételeit. Az eredmény mindig negatív volt. Nem hisszük, hogy a pinceklub helyzete sokat változtatna a háromszoros kiváló nagymarosi ifjúsági klub mostoha életén. A fiatalok összetartásának, egy aktív gárda létezésének nem egyetlen feltétele a pénz. Erre Pest megyében van elegendő jó példa. Tamás Ervin Néhány hónappal ezelőtt jelent meg Szántó György nagy sikerű regényének, a Stradi- varinak huszonhatodik magyar kiadása. (Az első 1934-ben Kolozsvárott jelent meg az Erdélyi Szépmives Céh sorozatában.) Két évvel ezelőtt Bécs- ben, német fordításban adták ki. Éppen most tíz éve, 1961- ben Varsóban jelent meg lengyelül, és alig két hét alatt tizenötezer példány kelt el belőle. Bukaresti híradás szerint most ott jelent meg románul, George Sbarcea fordításában, az Editura Musicala Dalverseny a rádióban Március 29-én kezdődik a magyar rádió dalversenye: 37 fiatal dalénekes áll rajthoz az első fordulóban, 12-en mérik össze tudásukat a másodikban, a döntőben pedig hat versenyző osztozik majd a díjakon. Az első válogató eredményhirdetésére április 3-án, a második elődöntőre pedig április 7-én kerül sor a Petőfi adón. A középdöntők április 9-én kezdődnek, a díjkiosztást és a győztesek hangversenyét április 13-án este tartják a Zeneakadémia nagytermében. Az eseményről a Kossuth adón hangzik el majd helyszíni közvetítés. kiadásában, tizenkétezer példányban. A regénynek ez az első román nyelvű kiadása. Kétszázezren a Kitörésen Országszerte nagy sikerrel játsszák Bacsó Péter fiatalokról szóló művészi filmalkotását, a Kitörést. Nem egészen négy hét alaitt közel kétszázezren tekintették meg a filmalkotást. Nowozin Űj kerámiai anyagot és festékanyagot kísérletezett ki egy lengyel származású szobrászművész, a Pécsett élő Nowotarsky István. Az anyagot szellemes szójátékkal nowozinnak keresztelte el: családnevének kezdő szótagja ugyanis lengyelül újat jelent. Az új anyag könnyen formálható és a kész tárgyak tulajdonságai hasonlóak a porcelánéhoz: szép fénye van, meglepően kemény és csengő hangot ad. A festékanyagot négy színben állította elő és 400—500 Celsius fokos hőmérsékleten égeti rá a kiformált tárgyra. A Stradivari - románul GALSAÍ PONGRÁC: BAJOR GIZI JÁTÉKAI XXXVIII. Az olasz reneszánszot éppúgy az ösztöneiben érezte, mint az ezeréves kínai rokokót. Szép példája ennek Hsuing mesejátéka, a Gyémántpatak kisasszony. Beszéd helyett szó-pantomim. Szavak helyett tánclépések. Tárgyak helyett képzelt kellékek. A kifejezés valamennyi eszköze helyett: csak mozdulatok! Egy kínai lány és egy kertészlegény szerelmének koreográfiája. Balett, prózai színészekkel a Nemzeti Színházban. A szereplők nemlétező széken ültek. Képzelt lovon nyargaltak. Vagy vizet ittak a láthatatlan pohárból. így színpadi jelenlétük, egy apró szó- csuszamláslól is, inkább furcsának tetszett, mint meseszerűnek. Csak Bajor Gizi — s a rendkívül könnyed Uray Tivadar — tudta szavakkal és mozdulatokkal tökéletesen végigtáncolni ezt a nem mindennapi előadást. De a Németh Antal-korszak legnagyobb művészi tette O’Neill Amerikai Elektrá-já- nak bemutatója volt. Ezra Mannont — Csortos Gyula, Christine-t, az anyát — Makay Margit, Laviniát — Bajor Gizi, Orint, a testvért — Tímár József, Brandt kapitányt az asszony szeretőjét — Uray Tivadar játszotta. Bajor drámai ellenfele tehát Makay Margit volt. Szikár, kemény, aszténiás Laviniát játszott. S a dráma kétharmadában szándékosan a háttérben maradt. Hangját lefogta. Száját beszívta. Még a fizikumát is hozzáedzette zordon feladatához. A sötét, jeltelen gyász volt. Hagyta, hogy Christine fölébe nőjön, s „lejátssza” őt; mert Makay vörös hajával, merészen nagyra- húzott szemével, hosszú, méregzöld ruhájában valóban kisajátította a színpadot. Bajort észre sem lehetett venni mellette. A közönség nem értette; mi történt? Ilyen semmilyennek még sohasem látták... Aztán beteljesedett Christine végzete. Orin megöli anyjuk csábítóját, Brandt kapitányt, és az asszony kétségbeesésében öngyilkos lesz. Lavinia pedig fokozatosan átveszi Christine szerepét; Bajor Gizi félelmes utánzó-készségével oldotta meg ezt az átváltozást; Christin „hazajáró lelke” szinte a szemünk láttára költözött belé; s a gyász „jeltelen” viselője'még fizikailag is átlényegült. Bajor tökéletesen vissza- játszotta Makay Margit mozgását és hangsúlyait; sőt a hangja is olyan lett, mintha az elhunyt asszony szelleme egy médiumon keresztül beszélne hozzánk. Bajornak lettek talán csillogóbb szerepei. De művészi alázatból — amellyel alárendelte magát az együttes feladatának — ekkor mutatta a legszebb példát. Immár nemcsak az ország legelső színésznőjének tartják, hanem jelképnek is. 1937. október 25-én a százéves Nemzeti Színház ünnepén Bajor Gizi mondja el a proló- got Nagy szavak, szép szavak, ünnepélyes szavak: méltókegy szimbólumhoz. De a szöveg babérágait és pántlikáit félrehajtva, kimosolyog ránk Bajor Gizi, akinek „a lelke sem a lényeg”, mert az is játszik, derül-borul, formát cserél: aki életében mindent kitapasztal, mindenféle szerelmet, gazdagságot, sikert, de még az erények visszáját, a bűnt is; aki nem titkolja emberi gyöngéit sem, mert mint oly kevesen, mindig azonos mer lenni önmagával — egyképp semmibe véve a lényét bálványozó sznobok ünneplését és a magánügyeire fülelő álerkölcsűek megbotránkozását. A színpadon a Nagy Színésznő. Otthon a társasági dáma, az elkényeztetett feleség, a garden partyk mondén háziasszonya. De titokban leszáll a talapzatról, amelyre sikerigényei, példaképekben szűkölködő közönsége és hálás környezete fölállította; hiszen Bajort zavarja is, hogy többnek, különbnek, előkelőbbnek látják, mint amilyen valójában. Ismét egy idézet: Hadd énekeljünk ide egy epizódot dr. Barát Irén naplójából: „Főpróba után voltunk. Gizit lelkendezve ünnepelték. Ö boldog és fáradt volt, akár egy iskoláslány, vizsga után. Le sem tudott feküdni. Megebédeltünk. Ebéd után Tibor elment dolgozni, mi pedig végig- idétlenkedtük a külső Váci utcai boltokat. Hagymás herin- get vásároltunk pléhdobozban, jamot, házi sonkát, ilyesmit. Felvittük a rendelőbe, és lucullusi uzsonnát rendeztünk. Gizi a moziműsort tanulmányozta: tanakodott, mihez lenne kedve? Nekem már régen haza kellett volna jönnöm. Aznap még nem láttam a betegeket, s mondtam is, hogy most indulok el a romlás útján. De Gizi bíztatott: ha kicsapnának, eltart!... A filmek közül a Raszkolnyikovot választotta, bár megjegyezte, hogy legszívesebben egy rémfilmet nézne meg, mert az az ő ízlése. — Meglátod — mondta —, most ki fogok jönni az igazi formámmal! Olvasd el a legközelebbi interjút! Eddig olyan okos voltam, művelt, jóízlésű, előkelő. Most meg fogom mondani, hogy igenis: a rémfilmeket szeretem, a hagymás heringet, a detektívregényt, az egyszerű szövetruhákat meg a vállken- dőt, és azt sem tudom, ki volt Lykurgos — csak öt perc múlva el ne felejtsem az egészet ...” (Folytatjuk.) KÖNYVESPOLC Három mű a párizsi kommLtröl A párizsi kommün századik évfordulóját köszöntve, három értékes, sok tekintetben újdonságot adó művet bocsátott az olvasók elé a Kossuth Könyvkiadó. A történelem első munkáshatalma jóval több, mint históriai érték; példa és mélyenszántó tanulságok forrása. Ez magyarázza, hogy Marx, Engiels és Lenin egyaránt megkülönböztetett figyelmet szentelt azoknak az eseményeknek, amelyek az 1871-es esztendő Párizsában lezajlottak. „. ..a francia társadalom valamennyi egészséges elemének igazi képviselője s ennélfogva az igazi nemzeti kormány volt; egyszersmind pedig mint munkáskormány, mint a munka fölszabadításának bátor előharoosa, nyomatékosan nemzetközi volt” — írta Marx A polgárháború Franciaországban című művében a kommiin vezetéséről szólva, s e mondatrész is kifejezi a száz esztendeje lezajlott események jelentőségét. A gyűjtemény, amely a Marx — Engels — Lenin a párizsi kommünről címet viseli, e jelentőség máig érvényes voltát igazolja az olvasó számára a marxizmus három klasszikusának műveiből vett rövidebb, hosszabb részletekkel Más természetű gyűjtemény a Magyar szemtanúk a párizsi kommünről című, képekkel kiegészített kötet A művet sajtó alá rendező Nyilas Márta célja. az volt, hogy az eseményekkel egyidőben született beszámolók alapján tárja a ma embere elé a kommün lázában égő várost; utcákat embereket, s magát a Párizsért vívott harcot. Borostyám Nándor, Sz. Török János, Ugrón Gábor s természetesen Frankel Leó nevét olvashatjuk töbfbek között a szerzők sorában, s tollúkba] riportokat, az események lüktető sodrát tükröző beszámolókat K — Frankel esetében — tömörségükben sokatmondó elemzéseket Helyes kiadói szándéknak bizonyult — a szándék megvalósulása, a könyv teszi mérhetővé — a szétszórtan megjelent beszámolók összegyűjtése, kötetbe foglalása, s ezzel a szélesebb olvasóközönség számára is hozzáférhetővé tétele. Elősegíti az utóbbit az is, hogy bőséges jegyzetanyag, időrendi és névmutató egészíti ki a kötetet, lehetőséget teremtve a további tájékozódásihoz. Vive la commune! — eat, a párizsi kommün híres jelszavát választotta műve címeként Maurice Choury francia történész, akinek munkáját most magyar fordításban is megismerhetjük. A szerző történész, de az olvasó ezek után ne higyje, hogy száraz, jegyzetékkel, hivatkozásokkal agyon zsúfolt könyvet vesz kézbe. Choury „regényt” írt, olyan regényt, amelynek minden ténye, adata, helyszíne, szereplője igaz. Rendkívül alapos munkával kutatta fel a rejtezkedő levéltári, hírlaptári anyagokat, dokumentumokat, s ezért, hogy jóval többet nyújt, mint az események összefoglalását s elemzését. Képes a hiteles háttér ‘megteremtésére, a légkör, a hangulat érzékeltetésére, az emberi drámák és komédiák felvillantására. Mi tagadás, régen forgattunk olyan élvezettel történelmi eseményekről készült beszámolót, mint ezt, az illusztrációkkal is kiegészített kötetet, amelyet Gellert György fordított magyarra. (m. o.) Új magyar film Staféta A pedagógia, ma senki által nem vitatott szükséges forradalmáról játékfilmet csinálni nagyon nehéz. A pedagógia fogalom, ebben hasonlít a művészeitek örök témájához, a szerelemhez. A szerelem azonban olyan fogalom, amely úgy hozzátartozik az emberhez, mint az élete, tehát amikor a szerelemről beszél a művész, akkor az emberről beszél. A pedagógia azonban más minőségű fogalom, mint a szerelem, az ember által teremtett „mesterséges” fogalom, tehát ha a művész a pedagógiával foglalkozik, akkor egy szakterületre ér, amely terület nem minden ember sajátja, csak a pedagógusoké. Kovács András filmjének kiindulópontja a pedagógia szükséges forradalma. Erről beszélnek a szereplők, ezért kerülnek egymással szembe, ezért szakadnak több táborra. Minden jellemző tulajdonságuk ebből fakad, s nem saját jellemükből. Jellemük csak másodlagos, pontosan olyan, amilyet a pedagógia „forradalmának” igenlése, vagy tagadása kivált belőlük, s mivel Kovács András, a *pedagógia forradalma mellett van, ezért azok a hősök, akik szintén mellette vannak, szimpatikusak, „pozitivek” & fordítva; a lavíroz- gatók lavírozok. Kovács tételét, gondolatait nem szereplői hordozzák, hanem a pedagógia, az emberek szerepe csak any- nyi, hogy nyilatkoznak róla, véleményt mondanak róla — ugyanúgy, mint egy riport- dokumentumfilmben. A beszéd- és vitaszövegek azonban olyan mennyiségben zúdulnak a nézőre — egy riportfilmben is sok lenne —, mint egy rádiójátékban. Csakhogy a rádiónak egyetlen eszköze a beszéd és a hanghatások. A film eszköze, a kép, szinte akadályozta az író-rendezőt abban, hogy mondanivalóját kifejtse. Egy rádiójátékban, vagy újságriportban sem lett volna feleslegesebb az operaitör munkája, mint ennél a filmnél. A dokumentaritás jellegének csúcspontja az a jelenet volt, amikor a monon József Attila Gimnázium igazgatóhelyettese — ezt onnan tudjuk, hogy amikor megjelent a képen, a felirat jelezte kilétét — hosszú percekig pedagógiai-szakmai fejtegetésekbe bocsátkozott, mint egy dóku- mentumfilmben szokásos. Csakhogy ott a riporternek nyilatkoznak a riportalanyok, s nem a szereplőknek A riportalany és a szereplők két különböző minőséget képviselnek. A szereplő játszik, alakit, a riportalany nyilatkozik, önmagát adja. E kettő vegyítéséből csak kétes érték jöhet létre. A dokumentumfilm mindig valamit dokumentál, jelen esetben a pedagógia forradalmának szükségességét, így: „... a pedagógiában, ahol nem hogy a szocialista, de még a polgári forradalom sem ment végbe, a feudális tekintélyi elv szinte töretlen, gondoljunk a magát csalhatatlannak érző tanár és a leckét passzívan felmondó diák együttesére, ott még a jó részintézkedések is csak tartósíthatják a válságot. Csak alibinek jók, hogy lám, mi is haladunk ...” Ezt egy tanár nyilatkozza. A pedagógia, mint tudományág szempontjából ez a nyilatkozat egyáltalán nem újszerű, sokkal merészebb elképzelésékkel is találkoztunk már, s azokat is agyoncsépeltük. Egy játékfilmben fel sem merülhet, hogy egy tudományágról milyen színvonalon nyilatkoznak, mert ott ez nem érdekes, csak, mint illusztráció. Itt azonban, ahol a játékfilm minőséget nem tudjuk elfogadni, ahol az író-rendező úgy exponálja az előbbi idézeteket, mint egy valóságos dokumentumot — amely van, létezik valahol, meg lehet keresni — s erre építi filmjét, akkor ez az idézet olyan jelentős főszereplővé válik, hogy elgondolkozunk rajta — ezen és nem a filmhősök történetén —, s rájövünk: ilyen unos-untig ismételgetett, sztereotípiává vált javaslat, egyáltalán lehet-e egy pedagógiai film alapja? A fiataloknak harcolniuk, kell, hogy a stafétabotot átvehessék, ennyit megtudunk a filmből, de többet nem. Ez viszont aligha új gondolat. Berkovits György
