Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-18 / 65. szám
res» HEGYEI cJCírlap 1971. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK iy O O O O O O Ül ÖTVÖSÖK ~o) A váci Vak Bottyán Múzeum legújabb időszakos kiállításán nemcsak a kelta és avar régészeti anyagot figyelheti meg az érdeklődő, hanem betekintést nyerhet a régész munkájába is. Az ásatás fejteimet, izgalmat jelent a kívülálló számára, gondot és figyelmet a szakembernek. Amit egyszer „elástunk”, nem figyeltünk meg, az örökre elveszett a kutatás számára. Mi nemcsak a szép tárgyakat várjuk a feltárásoktól, hanem elődeink gazdasági, társadalmi helyzetére is fényt akarunk deríteni. A kiállítás azt a kétéves kutatómunkát tükrözi, amelyet 1969—70-ben a Pest megyei Tanács anyagi támogatásával végeztünk Tettamanti Saroltával közösen, a megye többi régészének közreműködésével a vác-kavicsbányai temetőben. A kiállításon félszáz nagy méretű foto szemlélteti munkánkat; a helyszínre való megérkezésünket, az KM Betonelemgyártó Vállalat OT 100-as gépének működését — a vállalat segítségéért ezúton is szeretnénk köszönetét mondani. Tanúja lehet a látogató a szelvények kijelölésének, a sírfoltok tisztázásának. A koponya előbukkanása után — itt már simítólapátkával és ecsettel dolgozunk — a végtagokról bontjuk le a földréteget, ezután a teljes vázat tisztítjuk meg. Mindent eredeti helyén hagyunk, s ígv fényképezzük le a kelta sírt finom korongolt kerámiájával, vérzománcos, állátfejes gyönyörű bronz női díszövével (a cím kerete), színes pávaszemes gyöngyökkel, áttört művű bronz korongjával (a rajzon), fibulák- kal — biztosítótű őse — gyűrűkkel, hólyagos bokaperecei- vel — melyek gyakorlati jelentőségét máig homály fedi. © fel tegett harcosként száguldottak végig Európán. Livius és több más történetíró beszámolt kalandjaikról. I. e. 398- ban megverték a római seregeket, csak a Capitolium állt ellen. Betörtek Görögországba, elpusztították a delpoi szentélyt. A kelták Európa alapnépességét alkotják. I. e. 358 körüli kárpát-medencei tartózkodásukról Pompeius Trogus tanúskodik. Egy részük le is telepedett, ezek leszármazottai közül egy Ids település temetőjét tárjuk feL A temetkezés kora i. e. II. századra tehető. Hamvasztáso- san is temetkeztek. A kiállítás ötödik tárlójában egy ilyen in situ — eredeti helyzetben kiemelt — kelta harcossírt láthatunk, edényekkel, fegyverzettel. Hasonló módon mutatunk be egy avar sírt. Csontvázas. Az avarok az i. u. VIII. században éltek. Általánosain előforduló mellékletek az edények, a férfiak övének préselt vagy áttört bronzveretei, a női viseletben figyelemre méltóak a szépen megmunkált, csüngős fülbevalók, díszes gyöngyök. Egy előkelő harcost lovával együtt temettek el. Hiedelemvilágukkal függ össze, hogy minden esetben baromfit vagy szarvasmarhát, esetleg sertéshúst, tojást tettek a sírba. Egyedülálló az avar ötvössír kétrészes öntőminta lelete és ötvösjeggyel ellátott gyűrűje. A kiállítás végén két tablón azok a legfontosabb könyvek láthatók, melyeket a feldolgozás során használunk. Régészeti leletek földmunkák során gyakran kerülnek elő. Ezúton is szeretném kérni a lap olvasóit, ezeket az eseteket azonnal jelentsék a múzeumoknak. A kiállítás március végéig tekinthető meg. Hellebrandt Magdolna régész KORSZERŰSÖDŐ KÖZÖS GAZDASÁGOK A fekete-fehér mosdó környéke Részlet a váci múzeum kiállításáról. Foto: Gyimesi Sándor A munka . — bármilyen munka — körülményei meghatározzák a munka rangját, elismerését, vagy lebecsülését. A mezőgazdasági tevékenység mindig nehéz fizikai munka volt és sok időt vett igénybe. Körülményeit az jellemezte, hogy az ember kiszolgáltatottja az időjárás kénye-ked- vénefc. Ugyanúgy, mint a növények és az állatok. A fejlettebb agrotechnika egyre inkább függetleníti magát az időjárás változásaitól, védi a növényeket és az állatokat. Védi-e vajon az embert is, aki bevezette és felhasználja a korszerű agrotechnikát? Az iparban természetes az öltöző, a mosdó, a munkaruha, az ebéd — ebédlőben — a szigorú munka- védelmi előírások. No de az iparban — az építőipart és né hány szerelőipart kivéve — természetes, hogy tető van az emberek feje felett, meg falak körülöttük. A tető alatt, a falak között elfér az Öltöző, mos dó, ebédlő. A munkások úgy járthatnak munkába, hogy miközben munkahelyükre utaznak, senki nem állapíthatja meg róluk a foglalkozásukat — elegánsaik lehetnék, mert utcai ruhában utaznak —, s ha végeznek a munkával, akár azonnal mehetnék színházba is az öltözőből, mosdóból, a gyár' ból — tisztán, elegánsan. A mezőgazdaságban viszont — rögtön meg lehet állapítani, hogy az, aki éppen a falu utcáin halad, most éppen hová tart: a földekre, istállóba, vagy zárszámadásra,' értekezletre, be a városba — az öltözék mutatja. A város és a falu közötti különbség íme, milyen minden napi dolgokban is nyilvánvaló. Ezért is választják szívesebben a falusi fiatalok a várost munkahelyül. A mezőgazdaságban ma még nem mindenütt nyílik arra lehetőség, hogy öltözőben átöltözzenek, mosdóban megmosdjanak, vagy meleg ebédet ehessenek az emberek. A Termelőszövetkezeték Észak-pesti Területi Szövetségében sokszor hangzik el ez a fogalom, hogy fekete-fehér mosdó. Sarkallják a téeszeket, hogy ilyen mosdókat építsenek. Aztán arról is szó esik, hogy lehet-e kötelezni például olyan közös gazdaságot, hogy ilyen mosdót építsen, amelynél az állatok düledező istállóban, elavult módszerekkel nevelődnek? A szakemberek szerint nevetséges az, ha az állatokat századele ji módszerekkel tenyésztik, utána meg az állat- tenyésztő bevonul a feketefehér mosdóba lezuhanyozni... Mégis: ki az elsődleges? Az ember, vagy munkája, produktuma, jelen esetben a kezére adott állat? Megállapodhatunk abban, hogy természetesen az ember, aki dolgozik. Csakhogy az ember munkakörülményei nem javulhatnak maguktól, csak a gazdaság megfelelő fejlődésével párhuzamosan, tehát a munkakörülmények javításának gazdasági alapjai vannak. Ha bevezetik az állattenyésztésben a modern technológiát — mint ahogy sok helyen már tért hódítót —, akkor elképzelhetetlen az állattenyésztők munkája öltöző, mosdó, munkaruha nélkül, annál is inkább, mert a korszerű tenyésztési módszerek megfelelő higiéniai körülményeket követelnek — fehér köpenyt, tiszta kezet és eszközöket. A modem technológia azután természetszerűen maga után vonja a munkakörülmények modernizálását is. A sorrend tehát: korszerű tenyésztési módszerek, azután öltöző, mosdó, munkaruha. Az észak-pesti szövetséghez tartozó 52 közös gazdaság közül 2a-ben a modem állattenyésztés már tért hódított és ezzel a munkakörülmények javulása is lépést tartott S ahol az állattenyésztés jelentéktelen és a fő ágazat a növénytermelés? Az őrbottyáni Egyesült Barátság Tsz-ben — mint a főkönyvelő elmondta — nem követelmény a munkaruha, öltöző, mosdó. Náluk a fő ágazat a növénytermelés és a szántóföldek mellé — ugyan melyik részre építsék? — nem emelhetnek öltözőt, mosdót. A munkakörülmények javulásának fő feltétele a gépesítés, de náluk ez még alacsony fokú, sok a kézi erővel végzett munka. A munkakörülmények javítására azt tudják tenni, hogy traktorokkal szállítják ki az embereket a határba. A vegyszerek — növényvédő szerek — alkalmazásánál védőruhát használnak, ez előírás. És ebédet is adnak, hét forintért Tehát a növénytermelésnél nem követelmény — ezt a területi szövetségnél is mondták — a járulékos beruházás, mert nem lehet az, A növénytermesztők reggel egyenesen a határba mennek, onnan egyenesen haza, nem tesznek kitérőt egy öltöző vagy egy mosdó kedvéért A növénytermelésnél nincs igény — hallottam. Ez az ágazat kevésbé gépesített, de ahol gépesítettebb és szakmunkások dolgoznak, ott már inkább mutatkozik a magasabb képzettséget igénylő munka követelményeként a jobb munkakörülményekre való törekvés. De az előfeltétel a teljes gépesítés, s ez bizony nem kevésbe kerül. Ehhez erős, anyagilag szilárd, jól gazdálkodó téeszek szükségesek. A munkakörülmények tekintetében tehát a falu még jócskán elmaradt a várostól — bár néhány erős téeszben sokat költhetnek már szociális beruházásra. A falu és a város közötti különbség nem tűnhet el önmagától, vagy valamifajta óhaj, követelés révén, csupán akkor, ha a mezőgazdaság anyagi-technikai értelemben olyan megalapozottá vélik, olyan gyorsan követi majd a technika általános fejlődését, minit az ipar. A tendenciák ezt már mutatják, de egy csapásra évszázados elmaradást eltüntetni nem lehet Berkovits György A börzsönyi aranybányász Rajz: Vida János Fényképezés után a sírról méretarányos rajz készül, a mellékletek számot kapnak, így zacskózzuk, majd felvesz- szük és elcsomagoljuk a csontvázat. Az embertani anyag az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem természettudományi kara embertani tárába kerül. A kelta nép az időszámításunk előtti első évezred közepén emelkedett ki az Alpoktól északra fekvő terület őskori népeinek névtelen tömegéből. Írott történelmének legrégibb lapjai tele vannak az Európa többi részében rettegést keltő véres összecsapások emlékezetével. A kelták az első klasszikus képviselői azoknak a népeknek, amelyeket a déli „müveit világ’’ előszeretettel barbárnak nevezett, s már az i. e. IV. században a perzsák és szkíták mellé sorolják. RetErrefelé még igazán szűzi fehér a hó: a Börzsöny lankáit ritkán tapossa emberláb, autó, traktor pedig fel sem jutna ilyenkor a hegyoldalakra. Egy- egy riadt nyúl surran el csupán előttünk, élelmet keres vagy oltalmat, ki tudja? Schmidt Istvánék nagybörzsönyi portáját haragos házőrző védi az idegenektől. Csa- holásába egy kis öröm is vegyül: régen jártak itt eny- nyien egyszerre. Schmidt bácsi egyike a keveseknek, aki még élő szóval mesélhet a börzsönyi aranyezüst bányászatról. Három esztendeig maga is ezt a nehéz kenyeret ette. Hogy is volt csak? ... — Errefelé a gyerek is tudta, hogy aranyat rejt a Börzsöny mélye, de őrizte is féltékenyen! Nem adta, csak verítékért, vérért. Kőkemény sziklákból kellett az ércet kivájni, szűk, csúszós-vizes járatokban, kezdetleges szerszámokkal. A krónikák a XV. századtól tartják számon a börzsönyi bányákat, megemlítvén, hogy a telérekben aranyon és ezüstön kívül később platinát is találtak. 1417-ben Zsigmond király a bányákat az esztergomi prímásnak adományozta. Száz bányász fejtette az ércet akkoriban Rózsabánya négy, Görbekő, Pogányhegy és Magyarhegy egy-egy bányájában. Esztergályosbércen pedig festékanyagokat bányásztak. A következő feljegyzések néhány évszázaddal későbbről, Hőke Lajos: Hont vármegye története című könyvéből valók. Megtudhatjuk belőlük, hogy a szabadságharc előtti években már csak harmincnegyven — főleg börzsönyi születésű — „hevér” fejtette az ércet az újra feltárt bányákban. Hevérnek nevezték a bányászokat, ma is élnek ilyen vezetéknevűek Perőcsény községben. 1858-ban aztán jött egy élelmes üzletember, bizonyos Bauer Ignác esztergomi boltos, s pecsétes írással tanúsította, hogy néhány festékbányát bérbe vett az esztergomi prímástól. A kibányászott kénkőből, sárgaföldből, a pirít rozsdavörös oxidjából saját műhelyében festéket égetett, és boltjában árusította. Talán meg Is gazdagodott volna belőle. ha utol nem éri a végzet: egyik szokolyai bányáját vizi- tálta éppen, amikor „egy üregbe esett, agyonüte magát, és ezzel a bányászatnak is vége- szakadt”. (Magyar Nemzeti Múzeum Pesti Helyiségnévtára.) ... 1905beszélését mérnökök zsönyben. ricskéltek, tol >roztak A vasutat ben — folytatta el- Schmidt István — jelentek meg a Bör- Egy darabig mé- aztán munkásokat lóvasút építéséhez, a börzsönyi erdőkből az ipolypásztói vasútállomáshoz tervezték, akkor még csak a kitermelt fa szállítására. A hír óriási vihart kavart a környéken. A vasútépítés miatt kisajátították a nyomvonalába eső kisparaszti földeket, ráadásul veszélyben forgott a fuvarosok kenyere is. A parasztok szembeszegültek a vasútépítőkkel. A mérnökök értesítették a csendőröket, és 1908 októberében vérbe fojtották a lázadást: három ember meghalt, többen megsebesültek. A vasút pedig mégis megépült. Időközben a bányák is gazdára találtak. Űj tulajdonosuk, egy Kiss nevű mérnök csakhamar felismerte a lóvas- útban rejlő szállítási lehetőségeket, s 1909—10-ben megnyitotta az innen nyolc kilométerre fekvő Rózsabányát. A kifejtett érc egy részét a lóvasút vitte Ipolypásztóra, onnan pedig a Selmecbányái olvasztóba. Aztán kitört az első világháború, és őfelsége kormányának sok-sok aranyra, ezüstre, vasércre volt szüksége a hadviseléshez. Kimondatott, hogy ahol egy tonna kőzetben 6—8 gramm aranyat találnak, ott már érdemes bányászni. — Itt 22 grammot találtak tormánként, azonkívül ezüstöt, ként, piritet Embertelenül nehéz munka volt, mégis sokan vállalták inkább, mintsem elvigyék őket a vágóhídra: a bányászokat felmentették a katonai szolgálat alól. ... Tizenötben én is bányász lettem. Hegyoldalnak felfelé haladtunk, hogy a víz lefolyjon a váj átokból. A szivattyút nem ismertük. A fejtést krájcs- piccel végeztük (Kreutzspitz), így hívták a kereszt alakú, mindkét végén tűhegyes csákányt; az ércet kézzel hordtuk kifelé, pléhkibükben, a robbantást magunk csináltuk. Kézzel fúrtuk a robbantólyukat — egyik a fúrót fogta, a másik a végét ütötte —, a lyukba puskaport raktunk, arra sarat, a gyutacsba bedugtuk a gyújtózsinórt, foggal ráharaptuk, és meggyújtottuk. Minden csapatban volt ugyan egy „lőmester”, az készítette el a gyutacsot, de csak úgy „kinevezték”, nem tanulta sehol sem a szakmát. Mégsem a balesetek követelték a legtöbb áldozatot, hanem a bányában felszedett nyavalyák: a sok belélegzett portól legyengült tüdő nem bírta sokáig a vizes munkahelyeket. Hány munkatársam pusztult el fiatalon! Három év után azt mondtam: elég volt. Inkább a fronton, golyótól, mint itt, lassú kínhalállal. Felmondtam. Egy hét múlva megkaptam a behívómat. Hat héttel később az Isonzónál találtam magam, a legnagyobb harcokban. Egy ütközet után 266-an maradtunk az ötös K.u.K. huszárezredből, tiszték, legénység együtt, zakk und frakk!... 0 Schmidték háza vízmosta partoldalon álL Előttük öreg kerekes kút kínálja jéghideg vizét. A faluban valaha öt patakmalom őrölte a környékbeliek lisztjét. A házak engedelmesen simulnak a patak partjához. Nagybörzsöny létéről egy 1293-ból való okmányból értesülhetünk, amelyben Berzen néven szerepel. Az 1600-as évek táján három német bányász telepedett meg a községben: Kaeverberg a határban, az erdőszélen, Szarud a homok dűlőben, Pilzner pedig lenn, a völgyben. Hogyan, miért, nem tudni; tény, hogy a község ezután századokig Deutsch-Pilzen néven szerepelt, nevében őrizve Pilzner hevér emlékét. Csak a múlt század végétől hívják ismét magyarul Börzsönynek, majd Nagybörzsönynek. A falu szélében szürke kőtemplom vigyázza a határt; István király korában építették pogány magyarok a keresztény isten imádására. A házigazda borral kínál bennünket, de magának nem tölt a pohárba: „Érszűkületem van, nekem már a kilenc is páros” — mondja kesernyésen, fájó. térdét tapogatva. „Azt a három esztendőt most is megérzik a csontjaim, pedig ötven évnél is több szaladt el azóta.” A hírt, hogy két esztendeje ismét geológusok vallatják a Rózsabányát, , szórakozottan hallgatja. Gondolatai a múltban kalandoznak. — Egyszer, egy régi járatban találtunk egy égerfa létrát. Amikor kihoztuk, még teljesen ép volt. Két hét múlva, a szabad levegőn szétesett ... Mit is mondtak, újra kutatják a régi bányákat? Hát csak kutassanak. Kell ott még aranynak lenni, ahol a többi volt.... Nyíri Év»
