Pest Megyi Hírlap, 1971. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
1ÖÉUGL JE A _P E S TM EfrYEI HÍR LÁP' KÜLQN kT| aI'ASA XV. ÉVFOLYAM, 51., SZÄM 1971. MÁRCIUS 2„ KEDD CSIKANY LÁSZLÓ 1885-1971 86 éves korában elhunyt Csi- kány László, az egykori vörös- katona. 1917. február 10-én Harkovban Lenin biztató szavára belépett a szovjet Vörös Hadseregbe. 1919-ben jött haza és a Tanácsköztársaság bukásáig a Vörös Hadseregben harcolt. A felszabadulástól 1952-ig a Földmunkások Szakszervezetének vezetője volt, mindig a parasztság felemelkedéséért harcolt. A felszabadulás negyedszázados évfordulójára megkapta a Felszabadulási Emlékérmet. Már betegen feküdt és ágyánál adták át az elmúlt esztendő tavaszán a Szovjetunió minisztertanácsának elismerését a Vörös Hadseregben végzett szolgálataiért — a Harci Érdemekért Érdemérmet. Utolsó útjára elvtársai, barátai és családtagjai kísérték eL ELTEMETTÉK V. FARAGÓ ESZTERT Vasárnap temették a 87 éves korában elhunyt V. Faragó Eszter gyémántdiplomás óvónőt. Közel fél évszázadig nevelte a kisgyermekeket. Nevelői munkája mellett fáradhatatlanul gyűjtötte Nagykőrös régiségeit, és értékes gyűjteményét az Arany János Múzeumnak ajándékozta. V. Faragó Esztert mély részvét kísérte utolsó útjára. Mérlegen a gimnáziumi KISZ-szervezet A gimnázium KlSZ-szerve- zetének 435 tagja van. Ez városi viszonylatban is szép szám. S ha figyelembe vesz- szü'k, hogy ez a 435 fiatal egy épületben tanul, dolgozik, akkor látjuk, micsoda erőt képvisel a KISZ-munkáhan. Vajon tudják-e a gimnazista KISZ-fiatalük helyzeti előnyüket biztosítani, felhasználni? Végeznek-e olyan munkát, mely jelentős számúikat igazolja? A részletes elemzés és értékelés a városi bizottság dolga. De hogy képünk legyen az itt folyó munkáról, vizsgáljuk meg a gimnazisták akcióprogramját! A KISZ védnökséget vállalt a tanulószobai rend felett. Ez nem jelent tanárnélküliséget. Viszont biztosítja, hogy az ügyeletes tanárnak nem a rendfenntartás a dolga, hanem a korrepetálás, a segítés. A gimnáziumi KlSZ-szerve- zet fiataljai rendszeresen végeznek társadalmi munkát. Részt vettek az őszi betakarításban, a szeptemberi konzervgyári munkában, a gázvezeték betemetésében, vietnami műszakot tartottak. Az egyes alapszervezetek feldolgozták az MSZMP KB 1970. február 18—19-i határozatát. A hirtelen kiragadott három különböző jellegű munkaterület mellett faliújság- versenyt írtak ki a nemzetközi békenap tiszteletére, irodalmi pályázatot hirdettek a NOSZF évfordulójára, ifjúsági napot szerveznek a kongresszus idején. Sorolhatnánk tovább is a munkákat. Ennyiből is látszik a sokoldalú, színes tevékenység. S mindezt hibátlanul végzi a gimnáziumi KISZ? ők maguk is tudják, hogy nem. Egy legutóbb készített jelentésben 80 százalékosnak mondták az akcióprogram végrehajtását. A vb munkájában is van javítanivaló. Előfordul szervezetlenség, sokszor hiányzik aj önálló munka, viszont soU munkaterületen (gazdasági ügyek, sport, tanulmányi munka) kiemelkedő eredményeket mutatnak fel. Sok hiba van az egyes alap- szervezetek munkájával. Kevés titkár dolgozik önállóan, és nem mindegyik mer támaszkodni az osztályra. Problémát jelent a tagfelvétel. Az előbb említett jelentés is elmondja, hogy nem sikerült megtalálni a helyes utat. Mindent összevetve, mégis pozitív irányba fordul a mérleg nyelve. S ez sokban múlik Móricz Ildikó pártösszekötőn és Lipák Tibor csúcstitkáron is. Az eredmények nekik köszönhetők. Tóth Tibor a művelődési otthon önálló szervként gazdálkodik. Ez azt jelenti, hogy a minimális tanácsi támogatástól eltekintve, működését saját bevételeiből kell biztosítania, ha tudja. Tavaly nem tudta, mert 417 KRESZ-iskola — kerékpárosoknak Amit a kerékpár felszerelésére! tudni kell Hányszor nézünk fejcsóválva olyan, kerékpárnak csúfolt zötyögő járgány után, amelyre még felülni is istenkísértés? Akinek elromlott a fékje, vagy leesett a csengője, gondolt-e már arra, hogy az előírásszerű felszerelés a biztonságos közlekedés alapja? Első leckénkben nézzük meg, mik egy kerékpár elengedhetetlen kellékei? Legfontosabb a könnyen és megbízhatóan működő kormánykészülék. Mindkét kerék fékezésére alkalmas, két, egymástól függetlenül működtethető fék. (Kontra- és kézifék. Ha a kerékpáron nincs kontrafék, akkor mindkét kerékre egymástól függetlenül működő kéziféket kell szerelni.) Elengedhetetlen tartozék a csengő, amelynek hangja legalább 30 méterre elhallatszik. Előre fehér vagy sárga, fényét legfeljebb harminc méterre előre vetítő lámpa, hátra pedig vörös fényű lámpa szükséges. A forgalombiztonság érdekében a hátsó vörös lámpának igen fontos szerepe van. Hátul a sárvédőre kell szerelni a nem háromszög alakú ' prizmát. A kerékpáron legyen olyan sárvédő, amelynek alsó része 20 centiméter hosszúságban fehér színű. (A szovjet gyártmányú gépekre utólag kell festeni ezt a fehér sávot.) A kerékpár világítási felszereléseit akkor is üzemképesen a kerékpárra szerelve kell „hordani”, ha gazdája kizárólag nappal közlekedik. A járművet szürkülettől napfelkeltéig kell kivilágítani, illetve napközben is, ha a körülmények úgy kívánják. (Köd, napfogyatkozás...) A kerékpár első tengelyére a kerékpár tulajdonosának nevét és lakcímét feltüntető, fémből készült névtáblát kell szerelni. Ezek tehát a közlekedés biztonságát szolgáló berendezések. Ha közülük csak egy is hiányzik, a kerékpár nem vehet részt a forgalomban. AKONYVJ HÍREK Született: Szentpéteri Albert és Kovács Erzsébet: Erzsébet, Purge Sándor és Balogh Erzsébet: János. Bartók István és Sági Zsuzsanna: Andrea, Szűcs László és Kovács Piroska: Zsolt, Tót Ambrus és Halasi Irén: Ambrus, Töröcsik Dezső és Herczeg Katalin: Sándor nevű gyermeke. Házasságot kötött: Rácz Zoltán és Pasker Paula. Meghalt: Tóth Dénesné, Sza- lay Terézia (Arany János u. 21.), Csikány László '’Fekete d. 1.), Szakóra Istvánná, Halmi Julianna (Bokros d. 1/a.), So- modi Kálmán (Tusnád u. 1.). mit Utunk ma a moziban’ Én vagyok Jeromos. Színes magyar filmvígjáték. Címszerepben: Alfonzé. Partnerei: Psota Irén és Kállai Ferenc. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar Híradó. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. Angela Davis kiszabadításáért országos mozgalom indult. A konzervgyár savanyító üzemének dolgozói is csatlakoztak a mozgalomhoz, tiltakozó levelet írtak az amerikai nagykövetségnek. A szocialista brigádok levele így hangzik: Szabadságot Angela Davisnek! A Nagykőrösi Konzervgyár K III-as üzemrész dolgozói körében mélységes felháborodást váltott ki Angela Davis néger kommunista lány bebörtönzése. Az egész világ jól tudja, hogy Angélát koholt vád alapján tartóztatták ie, tulajdonképpen előregyártóit politikai perről van szó. Személye egybeforrott az Egyesült Államok haladó és néger mozgalmával, és az amerikai polgárok alkotmányos jogaival. Az USA hatóságai börtönbe zárhatják kommunisták tízezreit, azonban a szabadság szellemét nem tudják eltiporni. Elítéljük Angela Davis ellen koholt vádak alapján indított bírósági eljárást, és követeljük szabadon bocsátását. Szabadságot Angela Davisnek! A Nagykőrösi konzervgyár K III-as üzemrészének valamennyi dolgozója.” Egy perc. telefon NŐNAPI ELŐZETES KÖZPONTI ÜNNEPSÉG — Városi nőbizottság? — Igen. Mezősi Istvánná titkár. — Hogy ünnepelnek március 8-án? — Hagyományosan. Annyiban változik a program, hogy most nem vasárnap, hanem hétfőn, március 8-án lesz a központi, városi ünnepség. — Hol? — A művelődési otthon emeleti tanácstermében. — Hány órakor? — Este hat órakor kezdődik. — A hagyományos vacsoramenü? — Az idén nem lesz közös vacsora, így sajnos a menüt nem tudom... A III. OTEVES TERV SZÜLÖTTE Üvegpalota a Ceglédi úton Ezt a tanévet már az új iskolaépületben kezdhették meg a Toldi Miklós Élelmiszeripari Iskola növendékei. Az üvegpalota a Ceglédi út mentén méltán gyönyörködteti a városunk látogatóit is. Hát még ha befejezik az építkezést és rendbehozzák a környezetét is! A 90 millió forintos költséggel épült és épülő iskolában 16 tanterem, 4 előadóterem, 2 laboratórium már elkészült, jelenleg a 800 személyes diákotthon, a konzervipari és sütőipari tanműhely és a négy gépműhely épül. A befejezés ideje június 30. Az új iskolában képezik az egész ország konzervipari szakembereit. Foto: Pallci József S*P®0«R«T LABDARÚGÁS Nem sikerült a továbbjutás Itt a zacskós tej! Beváltotta ígéretét a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet, már szombaton megérkezett az újdonság az élelmiszerboltokba: a zacskós tej. A fél literes tej egy forint 80 fillérbe kerül, a literes 3 forint 60 fillérbe. TELHETETLEN HARÁCSOLOK Leleplezett csalok és sikkasztok Vezető beosztású harácsoló- kat leplezett le a rendőrség. Bűnszövetségben és folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulajdont károsító csalás és sikkasztás miatt a ceglédi rendőrkapitányság előzetes letartóztatásba helyezte a Pest megyei Zöldség és Gyümölcs- feldolgozó Vállalat áruforgalmi osztályvezetőjét; Dénes Lászlót, áruátvevőjét; Bánki Kálmánt és nagykőrösi telepének vezetőjét; Valikai Ambrus nagykőrösi lakosokat. A vállalat dolgozói közül voltak, akik felfigyeltek Dénes László és cimborái tevékenységére. Feltűntek a szükségletet meghaladó áruszállítások. A gyanú hamarosan bebizonyosodott, fény derült egy 26 591 forint értékű 2082 kilós tormaszállítmány elsikkasztá- sára. Az eddigi nyomozás során megállapították, hogy ezenkívül elsikkasztottak 6600 kiló zellert és 2180 kiló tormát is, illetve azt csalás útján saját vállalatuknál értékesítették. Ilyenformán közel százezer forinttal károsították meg a közi'~ tulajdont. A három volt vezető beosztású közül egy már ült börtönben, de mindhárman büntetett előéletűek^ Mindannyian igen jó anyagi körülmények között éltek, de tovább akarták gyarapítani máris jelentős vagyonukat. A visszaéléseket az igen laza ellenőrzés segítette elő. Dénes László, a Kecskeméti Termelőszövetkezeti Értékesítő Irodától üres szállítójegyeket szerzett, azokat Bánkival kiállították, lepecsételték és alá is írták és máris igazolva volt — persze hamisan —, hogy saját terméküket, mint termelők adták el, a saját vállalatuknak. Erre a hamisított bizonylatra az iroda a vállalattól az ellenértéket megkapta, és a 2 százalékos kezelési költség levonása után a csalók részére kifizette. A vizsgálat még tart, azonban az máris megállapítható, hogy ha a dolgozók ébersége nem segít Dénesék leleplezésében, rövid idő alatt még tetemesebb kárt okoztak volna. Ebből az esetből is levonható a következtetés: ahol a dolgozók a gyanús jelenségek mellett nem mennek el szótlanul és fel is lépnek bárkivel szemben, ott a köztulajdont büntetlenül megkárosítani nem lehet. S Ceglédbercel—Nagykőrösi Kinizsi 3:2 (0:1). A múlt évihez hasonlóan a Kinizsi labdarúgócsapata már az első fordulóban kiesett a Népköztársasági Kupa küzdelmekből. Vasárnap vereséget szenvedett a járásban szereplő Ceglédberoeltől. Ez nem valami biztató a jövő kilátások szempontjából. A csapat összeállítása a következő volt: Kocza — Orbán, Vass, Kecskés I — Bari, Szo- molányi — S. Szabó, Hegedűs L. (Máté I), Kecskés III, Jó- zsa, Abonyi. Az első félidő 8. percében Józsa megszerezte a vezetést a körösi csapat számára. A Kinizsi több gólhelyzetet is kihagyott. Fordulás után a hazaiak fejes góllal egyenlítettek, majd két jogos tizenegyesből 3:l-re elhúztak. A 89. percben Szomolányi állította be a végeredményt 3:2. A körösi csapat léléktelenül és nagyon gyengén játszott. Talán csak Kocza teljesítménye volt elfogadható a három gól ellenére. A hazaiak nagyobb lelkesedésükkel megérdemelten nyertek. Szerdán hazai pályán a Ceglédi Vasutas II lesz edzőtárs. P. S. Sárosi Tibor megyei birkózóbajnok Hét egyesület 30 birkózója indult vasárnap Pest megye ez évi felnőtt kötöttfogású egyéni bajnokságán a Sportotthonban. A mezőny eléggé kiegyensúlyozott volt, de volt taktikázás is: többször figyelmeztetni kellett akcióhiánv miatt néhány versenyzőt. A Nagykőrösi Kinizsit csak két ten képviselték, ők viszont annál nagyobb örömet okoztak a nézőknek. Az 57 kilós súlycsoportban mindössze két induló volt. Sárost Tibor a ceglédi Nagy Györgyöt a 12. másodpercben villámgyors akció végén két- vállra fektette és ezzel megszerezte a megyei bajnokságot. Nehézsúlyban négyen vetélkedtek. A körösi Dányi István a második percben jó koncentrálással kétpontos előnyt szerzett a monori Asztalossal szemben, azt meg is tartotta és az utolsó percben a körösi fiú kétvállra fektette ellenfelét. Később Dányi sérülése miatt visszalépett Majorral szemben, de ez már nem változtatott a következő végső sorrenden. 1. Major (Csepel Autó), 2. Dányi (Nagykőrös) 3. Asztalos (Monor), 4. Winkler (Csepel Autó). Súlycsoportonként az első S —3 helyezett, így mindkét körösi fiú továbbjutott a lépcsőzetes bajnokság területi mezőnyébe Az egyesületeik közötti pontversenyben: 1. Csepel Autó 35, 2. Ceglédi Vasutas 18, 3. Nagykőrösi Kinizsi 8, 4. Dunakeszi Vasutas 5, 5. Monori SE 4, 6. Nagykátai Vörös Meteor 3, 7, Dabas SE 2 ponttal. Szerdai sportműsor Labdarúgás Múzeumi-pálya, 15 óra: Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi Vasutas II, barátságos mérkőzés. — sulyok — Köszönetét mondunk az Ismerősöknek, jó szomszédoknak, rokonoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagyanyánk, Fajka Józscfné temetésén megjelentek, simára koszorút, vagy virágot helyeztek, ezúttal bánatunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa- iád. SZABADSÁGOT ANGELA DAVISNEK! Tiltakoztak a szocialista brigádok A művelődési otthon lemaradt a „tervteljesítésben“ ' ezer forintos bevételi tervéből I csak 406 ezer forintot teljesí- 1 tett, ebből is a tanácsi támogatás 141 ezer forint volt. Ezt az évet tehát a művelődési otthon deficittel zárta.