Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-27 / 49. szám

BARIÓK-lVFORDlLÓ Bartók Béla születésének 90. évfordulója tiszteletére ma délután fél hat órai kezdet­tel Mikrokozmosz hangver­seny lesz Cegléden, a Zeneis­kolában. A díszbemutató előtt ünnepi bevezetőt mond Fa- sang Árpád, a budapesti Bar­tók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola igazgatója. Négy hír egy tsz-ből A csemői Rákóczi Tsz az Idén 1 kombájnnal, 1 bálázó géppel és 2 szőlőnyító géppel gazdagítja gépparkját 680 ezer forintos költséggel új, 50 méteres modul-barakot építenek, ahol- az alkatrész- gyártó melléküzem felszerelé­se kap helyet. Még ebben az évben átadás­ra kerül a 300 férőhelyes juh- hodályuk. Juhtenyésztésükből a közeljövőben 250 pecsenyebá­rányt exportálnak Olaszor­szágba. ★ Közel 1 millió forintos költ­séggel az idén kibővítik az irodaházat és a gépműhelyt. A gépműhelyhez központi fűtés­sel öltözőt, fürdőt és étkezdét is építenek. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEGi-EP XV. ÉVFOLYAM, 49. SZÁM Mii. FEBRUÁR 27., SZOMBAT EGYÜTTES ERŐVEL Korszerű sertéstelepet épít a kőröstetétleni Vörös Csillag és a törteli Aranykalász Tsz A közelmúltban fejezték csak be a törteli Aranykalász Tsz-ben a 320 férőhelyes sza­kosított szarvasmarhatelep építését, ahol a gazdaság el­helyezheti negatív állományát, máris újabb nagyszabású be- ruházkodásokra készülődnek. A kőröstetétleni Vörös Csillag és a törteli Arany­kalász tsz együttesen építi fel korszerű sertéstelepét, amely több mint harminc­millió forintba kerül. A tervek már készülnek A te­lep méreteit jól érzékeltetik ezek az adatok: 360 anyakoca számára lesz itt hely és évente több mint hétezer sertés hagyja el az óriás hizlaldát. Az épületcsoport helyét már kijelölték és tárgyalások foly­nak a villany és a víz odave- zetéséről, már megindult az anyagszállítás tó. Az Agro- komplex rendszerű sertéstele­pet a tsz saját építöbrigádja építi, jórészt előregyártott ele­mekből és vasszerkezetből. A tenyésztelepen és a hiz­lalótelepen kívül szociális épületet, terményszállítót és takarmánykeverő üze­met Is építenek. Az abraktakarmány biztosítá­sára emelik a kukorica termő­területét (t.) Életünk — számokban Hétfőtől: Oltják az ebeket Mikor, hol jelentkezzenek? A városi tanács Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi osztálya elrendelte a 3 hónapos és en­nél idősebb ebek veszettség elleni kötelezi védőoltását. Minden ebtulajdomos az alábbi helyre és, időpontban oltásra fed tétlenül vezesse elő kutyá­ját. A torlódások elkerülése végett mindenki tartsa be az előírt időpontot, és a lakóhe­lyéhez legközelebb eső, oltás­ra kijelölt helyet válassza. Senki ne várjon a pótoltási napra! A csoportos oltások napja, helye és időpontja a követ­kező: Március 1., hétfő: I., II., III. kér. Állatkórház 8—11 óráig. Március 1., hétfő: XIV. kér. MSZB Tsz. I. kér. 13—15 óráig. Március 2., kedd: XIII. kér. Kossuth Tsz, II. ü. e. 14—15 óráig. Március 3., szerda: IV—V— VI. kér. Akasztószéli csordaház 8—11 óráig. Március 3., szerda: XI. kér. Gerje-telep, Herczeg tanya 13 —15 óráig. Március 4., csütörtök: VII— Vili. kér. Újvárosi mozi 8—11 óráig. Március 4., csütörtök: XII— XIII. kér. Kossuth Tsz, I. ü. e. 13—15 óráig. Március 5., péntek: XIII. kér. Homokpuszta 8—10 óráig. Rokonainknak. Ismerőseinknek, szomszédainknak, a KIOSZ veze­tőségének, iparostársainak ez­úton mondunk hálás köszönetét, okik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk és testvérünk: Feren- czi János temetésén megjelentek, tőle búcsút vettek, részvétükkel bánatunkat enyhíteni igyekeztek és sírjára koszorút helyeztek. Cizv. Ferenczi Jánosné és a gyászoló család. Mindazoknak a rokonainknak, is­merőseinknek és szomszédainknak, akik szeretett édesanyánk, nagy­anyánk: özv. Kiss Istvánná szül. Balázs'Matild temetésén megjelen­tek, részvétükkel nagy bánatunk­ban osztoztak, sírjára koszorút he­lyeztek, ezúton mondunk érte há­lás köszönetét, A gyászoló család. Mindazoknak a rokonainknak, is­merőseinknek és jó szomszédaink­nak ezúton mondunk hálás kö­szönetét, akik szeretett apósom, nagyapánk és testvérem: id. Szabó Gyula temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osz­toztak, sírjára koszorút helyeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki roko­nainknak. ismerőseinknek, szom­szédainknak, a Városi Tanács dol­gozóinak, akik szeretett férjem, Édesapánk, nagyapánk, Mihai findor temetésén megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjá- ja koszorút helyeztek. A gyászoló (salád. ►lindazoknak a rokonainknak, is- inerőseinknek, szomszédainknak »■.•úton mondunk hálás köszönetét, »kik drága emlékű édesanyánk, nagyanyánk, dédanyánk, özv. Var­ja Ferencné szül. Kosztyú Mária temetésén megjelentek, részvétü­ket nyilvánították, sírjára koszo­rút helyeztek. A gyászoló család. Március 5., péntek: XIII. kér. Kecskéscsárdai rendelő 13—15 óráig. Március 6., szombat: VIII— IX—XI. kér. Gyepmester telep 8—IX óráig. Március 8., hétfő: II—X— XI—XIV. kér. Győr-daráló, Világ-szél 8—11 óráig. Március 8., hétfő: XI. kér. Ugyer, Czárák dűlői iskola 13 —15 óráig. Az oltásra az ebiadó befize­tését igazoló szélvényt és az előzi évi eboltásá igazolványt mindenki vigye magával, mert csak azt az ebet szabad beolta­ni, amely után az ebadót elő­zőleg befizették. Az ebeket szájkosárral ellátva, pórázon kell oltásra vezetni. Aki ebét nem oltatja be, pénzbüntetés­sel büntethető szabálysértést köveit el. Azok az ebtulajdonosok, akiknél n<jm járt az összeíró, vágy nem találta őket otthon, még az oltás megkezdése előtt jeientsék be kutyájukat a vá­rosi tanács 23-ás szobájában. Páva-körre , készülődnek Jászkarajenőn, a művelődési házban megalakult a község citerazenekara és pedagógus énekkara. A megyei tanács vb művelődésügyi osztálya ugyan­is engedélyt adott, hogy a mű­velődési házban Röpülj, páva­kört alakítsanak és ha ered­ményesen gyakorolnak, még a televízió műsorára is kerül­hetnek. A helyi tsz tésztaüze­mének asszonyai menyecske­kórust alakítanak. Minisztériumi vállalatként működik Cegléden a KÖZGÉP (korábbi nevén ÜTGÉP) Vóí- ZaZat. Itt az összes foglalkoz­tatottak átlagos létszáma az elmúlt évben 1002, közülük a munkásoké 714.volt. A foglal­koztatottak átlagos havi kere­sete 2150, a munkásoké 2154 forint volt. Ennél magasabb keresete a megye egyetlen ál­lami ipari vállalatánál sem volt a munkásoknak. Második helyen a Ceglédi Sütőipari Vállalat áll, ahol a dolgozók havi átlagkeresete 2144 forint volt. ★ Az Egyesült Villamosgép­gyár ceglédi telepe 1969-ben 1732 darab ventillátor-villany­motort gyártott. Tavaly 2948 darabot készítettek és 26,7 szá­zalékkal növelték a villamos kéziszerszámok előállítását. Az elmúlt évben sikeres ke­reskedelmi tevékenységet foly­tatott az Abonyi ÁFÉSZ. Negyvenöt boltjában és tizen­egy vendéglátóhelyén több mint, 115 millió forintos for­galmat bonyolított le. Ülést tart a Hazafias Népfront járási bizottsága A Hazafias Népfront járási bizottsága március 4-én, csütörtökön délelőtt kilenc órakor ülést tart a járási tanács épületében. Első napirendi pontként Andó Antal, a járási párt- bizottság osztályvezetője A népfront feladatai az MSZMP X. Kongresszusának határozatai alapján címmel tart előadást.-.firáki Péter vb-titkár a választási törvény alkalmazá­sáról és az előkészületi munkáról ad tájékoztatást, a válasz­tási munkatervet Bodor Zoltán népfronttitkár terjeszti jóvá­hagyás végett a bizottság elé. A szebb, világosabb városért Cegléd öreg, több száz éves város. De még városiasabb vá­ros lenne, ha közvilágítása, útjai, parkjai még gyorsabban fejlődnének. Határozat szüle­tett: a parkok rendszeres évi karbantartása mellett korsze­rűsítésükre is gondot fordíta­nak. Erre a célra évente 250 ezer forintot szánnak, az ut­cai sorfák pótlására pedig 142 ezer forintot. Ehhez természe­tesen igen nagy szükség van a lakosság társadalmi segít­ségére, megértésére is. A köz- világítás korszerűsítésérői az anyagi lehetőségekhez mérten gondoskodik a város. A pénzügyi osztály tájékoztatója Az együttesen kezelt adókról A városi tanács vb pénzügyi osztálya értesíti a lakosságot, hogy az adóitat félévenként, egyenlő részletekben lehet be­fizetni. A két félév kezdő nap­ja január 1. és július 1. Az adót a félévek harmadik hó­napjának 15-ilk napjáig — te­hát márciusban, illetve szep­temberié — pótlékmentesen lehet befizetni. Amíg az adó­zók az egész évre szóló adó­kivetést az illetékes osztálytól kézhez nam kapják, az össze­get az előző évi kivetés szerint kell befizetniük. Ha az adózónak az előző év­ben ilyen kötelezettsége nem volt, akkor a határozat, a fi­zetési meghagyás kézbesítésé­től számítva tizenöt napon be­lül eleget kell terinde kötele­zettségének. Az időpontok be nem tartá­sa ecsetén az adóhatóság a tar­tozást behajthatja és eljárást indíthat a késedelmes adózó ellen. A szabadságharc képekben Vasárnap, február 28-án délelőtt 11 órakor újabb ki­állítás nyílik Cegléden, a Kos­suth Múzeumban. Huszadik századbeli metszetekből, olaj­nyomatokból A szabadságharc képekben címmel rendezik a bemutatót, mégpedig a mú­zeum saját gyűjteményének anyaöábóL A megnyitóbeszé­det Szilágyi Miklós múzeum- igazgató mondja. TELHETETLEN HARÁCSOLOK Leleplezett csalók és sikkasztok Vezető beosztású har&csoló- kat leplezett le a rendőrség. Bűnszövetségben és folytatóla­gosan elkövetett, társadalmi tulajdont károsító csalás és sikkasztás miatt a ceglédi rendőrkapitányság előzetes le­tartóztatásba helyezte a Pest megyei Zöldség és Gyümölcs- feldolgozó Vállalat áruforgal­mi osztályvezetőjét, Dénes Lászlót, áruátvevőjét, Bánki Kálmánt és nagykőrösi telepé­nek vezetőjét, Valkai Ambrus nagykőrösi tokosokat. A dolgozók segítettek A vállalat dolgozói közül voltak, akik felfigyeltek Dénes László és cimborái tevékeny­ségére. Feltűntek a szükségle­tet meghaladó áruszállítások. A gyanú hamarosan bebizo­nyosodott, fény derült egy 26 591 forint értékű 2082 kilós tormaszállítmány elsikkasztá- sára. Az eddigi nyomozás során megállapították, hogy ezenkí­vül elsikkasztottak 6600 kiló zelleH és 2180 kiló tormát is, illetve azt csalás útján saját vállalatuknál értékesítették. Ilyenformán közel százezer fo- i rinttal károsították meg a kö­zös tulajdont. Hogyan tudták elkövetni? A három volt vezető beosz­tású közül egy már ült bör­tönben, de mindhárman bün­tetett előóietűeik. Mindannyian igen jó anyagi körülmények között éltek, de tovább akar­ták gyarapítani máris jelentős vagyonukat. A visszaéléseket az igen laza ellenőrzés segítette elő. Dénes László, a Kecskeméti Termelőszövetkezeti Értékesítő Irodától üres szállítójegyeiket szerzett, azokat Bánkival kiál­lították, lepecsételték és alá is írták és máris igazolva volt — persze hamisan —, hogy saját terméküket mint termelők ad­ták el a saját vállalatuknak. Erre a hamisított bizonylatra az iroda a vállalattól az ellen­értéket megkapta, és a 2 szá­zalékos kezelési költség levo­nása után a csalók részére ki­fizette. A legfőbb tanulság A vizsgálat még tart, azon­ban az máris megállapítható, Megkezdték az alapozást. Cegléden a Rákóczi út és a Táncsics utca sarkán tizenöt lakásos bérház alapozását kezdte meg a Ceglédi Építőipari Vállalat Szappanos-brigádja. Foto: Apáti-Tóth Sándor hogy ha a dolgozók ébersége nem segít Dénesék leleplezé­sében, rövid idő alatt még te­temesebb kárt okoztak volna. Ebből az esetből is levonha­tó a következtetés: ahol a dol­gozók a gyanús jelenségek mellett nem mennek el szótla­nul, és fel is lépnek bánkivel szemben, ott a köztulajdont büntetlenül megkárosítani nem lehet . Hét végi műsorkalauz A Kossuth Művelődési Ház­ban ma eáte tánc, holnap tánczenei koktél. MOZIMŰSOR Szabadság ma és holnap: Én vagyok Jeromos (magyar). Kossuth vasárnap: Dajkame­sék hölgyeknek (amerikai). Abony ma és holnap: Kitö­rés (magyar). Albertirsa va­sárnap: Bye, bye, Barbara (francia). Törtei ma és holnap: Egy taxisofőr halála (lengyel). Ceglédbercel ma és holnap: Maga tetszik nekem (NDK). Jászkarajenő ma és holnap: Jöttem, láttam, lőttem (olasz —spanyol). .93Meg fogták 99 a húrgungttv trust ? A burgohyávírus kimutatá­sára új módszert dolgoztak ki a keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A veszedelmes megbetegedést eddig csak ak­kor vették észre, amikor már jelehtős kárt okozott a táblá­kon, holott az idejében végzett tisztogatással rtiegakadályoz- hatták volna a fertőzés to­vábbterjedését. A kutatók a különböző vírusokat nyulak vérébé oltották. Az álliatok el­lenanyagot termeltek, amelyet kivontak a vérből. Az értékes kivonat szérum formájában kerül a gyakorlati szakembe­rek kezébe, akik a liabdrató­riumokban néhány perc alatt megállapítják a gumóból, il­letve a levélből préselt lé né­hány cseppjének felhasználá­sával a fertőző betegséget. Ha a lé zavarossá válik, pozitív a lelet. A burgonya öt vesze­delmes vírusát tudják. Ceglédre várják Bari Károlyt Cegléden, a Berda ifjúsági klubban kellemesein telnek a klubdélutánok. Írókkal, köl­tőkkel, művészekkel ismerked­nek meg a fiatalok. Április­ban egy alkalommal például Bari Károlyt, az igen tehetsé­ges miskolci gimnazista költőt látják vendégül. Május végén Miklosovits László grafikussal tartanak találkozót. A szolnoki rádió műsora MÁRCIUS 1-TOL 7-IG Hétfő: Alföldi krónika. Üze­milapszemle. Horváth Béla népi zenekara játszik. Zenés autóstop. Sport. Kedd: „Szivárvány” __ — Jászberény város bemutatója. Szerda: Alföldi krónika. Vá­laszol a jogász. Virágénekek. Üttörőhíradó. Egyéves a SZÜV Szolnoki Adatfeldolgozó Köz­pontja. Beat-parádé. Csütörtök: Alföldi krónika. Én még hozzátenném... Pa­naszos krónika. Pár perc jazz. Szolnok rftegye' és a „nagyvi­lág”. Mezéi szőttes. Sporthír- adó. Hirdető. Péntek: Alföldi krónika. Me­zőtúri* séta. Építők fóruma. Szombat: Hét végi kalei­doszkóp. Lapszemle. Ajánla­tunk. Görbe tükör. Szerkesz­tik: a hallgatók. Vasárnap: Vasárnapi maga­zin. Virágcsokor. A szolnoki Bánók Kamaraikórus énekel. Sport. Hangképek a Szolnoki MTE—Ózd NB I B-s labdarú-. gó-mérkőzésről. Az adások mindennap 18* órától a 222 méteres középhul­lámon hangzanak el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom