Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-10 / 34. szám

MA ÖSSZEÜL AZ ORSZÁGGYŰLÉS Mint ismeretes, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 12. paragrafusá­nak 2. bekezdése alapján ma délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Nagy fontosságú előterjesz­tés, a tanácsokról szóló tör- ' vényjavaslat kerül a képvise­lők plénuma, a négyéves or­szággyűlési ciklus 18., egyben utolsó ülésszaka elé. A négy esztendő során 25 jogszabály- tervezetet vitattak meg és emeltek törvényerőre a képvi­selők. Ehhez a ciklushoz fű­ződik egyebek között az új Munka Törvénykönyve, a me­zőgazdasági termelőszövetke­zetekről, a földtulajdon és földhasználat továbbfejleszté­séről, a szabálysértésekről, á vasutakról, a népi ellenőrzés­ről, a szakmunkás-tanulókról, és a választójogról szóló tör­vény megalkotása. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS XV. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM ARA 80 FILLER 1971. FEBRUÁR 10., SZERDA Köd, sár — Laosz Az amerikaiak elszenvedték első halálos veszteségeiket a Laosz ellen indított invázió­ban. Hírügynökségi jelentések szerint a Potét Lao légelhárí­tó ütegei hétfőn, néhány őrá­Tegnaptól — munkában Tegnap a Budakalászi Lenfonóban üzembe helyeztek egy dj szovjet automata vetülékcsévélő gépet. Remélik, hogy az automata elősegíti azt a tervet, miszerint fokozatosan átallhat­nak az egy műszakos termelésre. H Foto: Gábor val az amerikai—dél-vietnami invázió bejelentése után hat amerikai helikoptert lőttek le. Négy amerikai és hat dél-viet­nami katona életét vesztette. Közben Saigonban amiatt panaszkodnak, hogy „sárban fenekük meg” a laoszi invá­zió. A kedvezőtlen időjárás ugyanis nagymértékben nehe­zíti a laoszi területekre beha­tolt saigoni zsoldos katonaság | előrehaladását. A zsoldosokat nyugtalanítja, hogy képtelenek nyílt harcba bocsátkozni az „ellenséges erőkkel”, mert azok lesből támadnak rájuk és utána rendszerint nyomtalanul eltűnnek. Dél-Vietnam területén kedd­re virradóra két nagyobb ösz- szecsapás volt amerikai egysé­gek és a DNFF alakulatai között. Hivatalos jelentések szerint az amerikaiak veszte­sége 17 fő. Kormányának megbízásából a laoszi királyi kormány sai­goni ügyvivője kedd reggel szóbeli jegyzéket továbbított a dél-vietnami rezsim külügymi­nisztériumának, tiltakozva az ellen, hogy amerikai támoga­tással dél-vietnami szárazföldi csapatok hatoltak be laoszi te­rületekre. A szóbeli jegyzék egyébként megegyezik azzal a tiltakozás­sal, amelyet Souvanna Phouma vientiane-i miniszterelnök hétfőn a Laosz-ellenes invázió hivatalos megindítása után je­lentett be. A kedvezőtlen időjárás kedd délelőtt gyakorlatilag megbé­nította a Laosz déli részét el­özönlő dél-vietnami interven­ciós csapatok előrehaladását. A sűrű köd és az eső miatt a Khe Sanh-i légitámaszpont­ról az amerikai repülőgépek sem tudtak felszállni, s ezért nem adhattak a saigoni kor­mánycsapatoknak semmiféle légi támogatást. Nguyen Cao Ky dél-vietna­mi alelnök keddi nyilatkoza­tából nem lehet arra követ­keztetni, hogy a saigoni kor­mánycsapatok gyorsan kivo­nulnának Laoszból. Mint a kambodzsai tapasztalatok mu­tatják — „nem olyan egyszerű dolog az, hogy rövid hadmű­velet után kivonuljanak egy országból’’. A Laosz-ellenes invázióban (Folytatás a 2. oldalon.) Hazatért az JLpolla—M4 Hétfőn késő este televíziós már Föld-közeiben száguldott derűsen válaszoltak a houstoni ságírók kérdéseire. Az Apollo—14 űrhajó ked­den 13 órakor mintegy száz­ezer kilométerre volt a Föld­től, több mint 8000 kilométeres óránkénti sebességgel közele­dett bolygónkhoz. A leszállás helyén, a csendes-óceáni Sa- moa-szigetektől délre a fogadó bizottság szerepét betöltő New Orleans helikopter-anyahajó­1985-ig Erdők félkörben NAGY TELEPÍTÉSI PROGRAM 11 TÁJKÖRZETBEN Nagyszabású erdőtelepítési programot hajtanak végre a következő években Pest me­gyében, hogy javítsák a fő­város levegőjét, s újabb ki­ránduló-, pihenőhelyeket te­remtsenek a budapestieknek. A tervek szerint 1985-ig negyvenezer hold, túlnyomó többségében me­zőgazdasági művelésre al­kalmatlan területet fásí­tanak, fogják a cementgyár porát, füstjét. Erdőgyűrű övezi majd Ceglédet és Nagy­kőröst is. A tervek szerint fásitják a megyén áthaladó vasút- és fő útvonalak men­tét, a nagyobb vízfolyások, köztük a Rákos, Szilas, Benta, Ipoly, Balga, Tápió-Hajta pa­takok partjait. űrértekezlctet tartottak, amikor az Apollo—14. Az asztronauták űrközpontban összesereglett új­ról állandóan mérték a szél­erősséget, a hullámzás jellem­zőit és azokat az egyéb ada­tokat, amelyeknek ismerete szükséges volt a leszállás biz­tonságossá tételéhez. Végül is a hazatérő három űrhajóst kedvező időjárás várja. A kedd reggeli dél-kalifor­niai, Los Angeles-d földrengés (6,8 fokos volt, de csak egy la­kóház omlott össze) rövid ideig tartó zavarokat okozott a houstoni központ és a Csendes­óceán, valamint Ausztrália tér­ségében levő négy űrfigyelő állomás telefon-összeköttetésé­ben. Egytől öt percig tartó szü­netek álltak be az összekötte­tésben, a hibát azonban ha­mar elhárították. E váratlan nehézségek nem befolyásolták az űrhajó leszállását. Az Apollo—14 amerikai űr­expedíció kedd este, magyar idő szerint 10 óra után né­hány perccel véget ért, amikor az űrhajó a Samoa-szigetektől 900 tengeri mérföldnyire. azaz mintegy másfél ezer kilomé­terre - délre leereszkedett a Csendes-óceánra. IDEGENFORGALOM Aluminium borotva Tunisznak ÚJ SZOLGÁLTATÓ HÁZ ÉRDEN Vadászok, Visegrádon A DANUBIUS VOLT A LEGFORGALMASABB F. J. Tyitov látogatása a KGM-ben F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és a nagykövetség több vezető munkatársa kedden a Kohó- és Gépipari Minisztérium új székházéba látogatott. A ven­dégeket dr. Horgos Gyula ko­hó- és gépipari miniszter és a KGM más vezető munkatár­sai fogadták. A minisztérium vezetői tájé­koztatták vendégeiket a kohó- és gépipar múlt évi eredmé­nyeiről, és a KGM negyedik ötéves tervének főbb céljairól. Magyar nőküldöttség utazott Vietnamba Kedden magyar nőküldött­ség — Erdei Lászlóné, a Ma­gyar Nők Országos Tanácsá­nak elnöke és Czerván Már­tonná dr., a SZOT Nőbizottsá­gának elnöke — utazott a Vi­etnami Demokratikus Köztár­saságba. / Tegnap a Külkereskedelmi Minisztériumban, kormányaik megbízásából dr. Bíró József magyar és Janusz Burakiewicz lengyel külkereskedelmi mi­niszter aláírta az 1971—1975. évi áruszállitásokra és fizeté­sekre vonatkozó magyar—len. gyei hosszúlejáratú egyez­ményt. Előirányzatai szerint a két ország kölcsönös áruforgalma Mi újság a ktsz-ekben? Ho­gyan élnek, hogyan fejlődnek? Rövid sorozatunkban erre igyekszünk választ keresni. Tudott dolog, hogy a szövet­kezetek általában jól, dinami­kusan, és egyben kiegyensú­lyozottan növelik termelésü­ket, s nagy szerepük van a la­kosság ellátásában. Merre visz az útjuk? ★ Érd, Vas és Fémipari Ktsz, Fitos László elnök: — öt év alatt tízmillió fo­rinttal nőtt a termelésünk. A múlt évi 14 milliós tervet fél­millióval teljesítettük túl. Er­re az évre már 17—18 milliót tervezünk. Teljesítése még né­hány szerződés megkötésétől függ. Valószínűleg a kismoto­rok tekercselését is mi vé­gezzük majd, amelyeket a zsámbéki Műanyagipari Vál­lalat újfajta kávéőrlőibe építe­nek be. Hatvanezer motorról van szó, nem kis munka. Va­lószínűleg alkatrészeket is szállítunk majd a csepeli var­rógépekhez. — Az idén már exportra is ebben az időszakban megha­ladja az egymilliárd 220 mil­lió rubelt, vagyis mintegy 40 százalékkal lesz több az előző ötéves tervidőszak forgalmá­nál. Az 1971—1975 közötti idő­szakban a magyar—lengyel árucserében főként a gépek, berendezések, valamint az ipa­ri közfogyasztási cikkek for­galma növekszik erőteljesen. dolgozunk. Eddig 25 ezer ol­csó, könnyű alumínium borot­vakészüléket szállítottunk Tu­nisznak, s még az első ne­gyedévben 100—120 ezer dara­bot küldünk. Gyártunk ková­csolt fali karokat, gyertyatar­tókat, ülőgarnitúrákat, nikke- lezett díszkereteket a szek­szárdi olajkályhákhoz, alugra- fikai táblákat, és mikrofon- trafókat, a magnetofonokhoz. Nagy jelentőségű a szolgálta­tás is: rádió, tv, gépkocsi, mo­torkerékpár és háztartási kis­(Folytatás a 2. oldalon.) 10 000 holdon pedig nyárfát telepítenek. A megyében • 11 tájkörzetet jelöltek ki erdő­sítésre, az egyik legjelentő­sebb munka az idén kezdő­dik a főváros pesti oldalának peremén, Dunakeszitől kiin­dulva, félkörben, a Csepel alatti Halásztelekig 5—6 ki­lométer széles erdősávval fog­ják körül a fővárost. A Du­nakanyarban és a hozzá tar­tozó budai hegyekben a pi­lisi állami erdészet tervei alapján parkerdőt alakítanak ki a gyalogos és autós tu­risták számára. Számottevő telepítések kez­dődnek a megye városainak környékén. Vácott például a város és a DCM között éé- dősávot ültetnek, hogy fel­Tavaly csaknem hat és fél­millió külföldi utazott át Ma­gyarországon, illetve érkezett hazánkba. Idén a nyugati or­szágokból húsz, Jugoszláviából negyven, és a többi szocialista országból 10 százalékkal több turistára számítanak. A for­galmat erősen megnöveli a va­dászati világkiállítás, amely­nek vendégei a Visegrádon épült szállodában laknak. A kiállítás ideje alatt az IBUSZ tíz, vadban és természeti szépségekben gazdag területre tervez ki­rándulást. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal programjáról csak annyit tudunk, hogy véglege­sen február végére készül el. Az IBUSZ Budapesten 28, a Balatonnál 34 féle programot szervez az új esztendőben. Az egyik legérdekesebb újdonság az autós turisták programja: a különféle országokból érkező vendégek egy meghatározott napon, hazánk egy meghatáro­zott pontján találkoznak, ahon­nan autós idegenvezetővel konvojban járják be az orszá­got. Az IBUSZ a tavalyinál fél­millióval több, összesen 1,7 millió, vendégéjszakára kötött le szobát. Tovább bővítik az IBUSZ fizetővendég-szolgála­tot. amely a fővároson kívül 38 vidéki városra, üdülőhelyre terjed ki. Pest megyébe ta­valy 42 ezren érkeztek: a leg­forgalmasabb hely a szent­endrei Danubius Szálló volt. A szerényebb igényű tu­risták részére a főszezon­ban diákszállókat bérelnek. Anyagilag is hozzájárulnak a szálláshiányon enyhitő, kényel­mes bungalow-telepek építésé­hez. Minden lehetőséget egy­bevetve. a főszezonban napon­ta 24 000 vendéget tud elszál­lásolni az IBUSZ. Május vé­gétől egyébként Budapesten központi szállásnyilvántartót létesítenek. Ha valaki Pest me­gyébe akar jönni, akkor a há­rom kemping (Szentendrén a papszigeti, a leányfalui és a nagymarosi) között válogathat. Tavasszal 25 Ikarus—250-es tíDusú panorámabusz vásárlá­sával megteremtik a saját busz­parkot, növelik a bérelhe­tő XX rendszámú taxi­állományt, s tizenkét, ugyancsak bérelhe­tő mikrobuszt szerednek be. fiz 1971-es szezonra csaknem 700 állandó és szerződéses IBUSZ- idegen vezető áll a hazai és külföldi vendégek rendelkezé­sére. MEGRAKOTT TARGONCÁK HORDJAK RAMPÄRA A VETÖMAGTERMELTETÖ VÁL­LALAT MONORI TELEPÉN A TELI ZSÁKOK AT, HOGY AZTAN TEHERAUTÓKON IN­DULJANAK TOVÁBB A MEGYE TERMELŐSZÖVETKEZETEIBE. A MONORI ÜZEM TÖBB MINT FÉLEZER VAGON TAVASZI VETŐMAGOT KÉSZÍT ELŐ. (Foto: Gárdos) Magyar-lengyel kereskedelmi egyezmény

Next

/
Oldalképek
Tartalom