Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-05 / 30. szám
^A~_:P E S T AX E GrY E i HÍRLAP' IC ÜÜ.OM KIAPÁSA XV. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM 1971. FEBRUÁR 5., PÉNTEK Gondok, munkák és eredmények a Hunyadi Isz-ben Gümőkórmentes tehenészetet állítanak be Ingyen munkának meg a nyugdíjasok földjét — A körösi termelőszövetkezetek sorában a legrosz- szabb adottságai talán a mi termelőszövetkezetünknek vannak — mondotta Huszár Kálmán, a Hunyadi Termelőszövetkezet elnöke. — A mi területünkön vannaknagy- részben a körösi határ legrosszabb homokjai: a Pocok és a Tázerdő, ahol a régi időkben legolcsóbban lehetett földet venni. Egy élet munkájával ott szerzett néhány vékás földecskét, sok szegény földmunkás ember, akik azután a mi termelőszövetkezetünkbe kerültek. Miénk a hideg, mély fekvésű Szurdok is, ahol szintén nehéz a gazdálkodás. — Tavaly a kedvezőtlen adottságokhoz járult a késői tavasz és a túl csapadékos időjárási de azért — bár mi nem kaptunk kiemelt állami támogatást -—, tagjaink lelki- ismeretes munkálkodása folytán: megálltunk a magunk lábán. Jól sikerült a paradicsom — Az erősen paradicsom- betegség es esztendőben, a gondos növényvédelem eredményeként, jól sikerült a paradicsomtermesztés. Kétszáz mázsánk volt holdanként. A burgonyánk is 100 mázsán felül fizetett. A sok eső nagy kiesést okozott a gabonatermésben. Szőlőnket is hiába permeteztük 12-szer, a tervezett 40 helyett csak 27 vagon szőlőt tudtunk eladni. — Tehenészetünk mellett, borjúnevelő telepünket fejlesztettük, és 60 hízott marhát adtunk el. Kertészetünk is eredményesen dolgozott. Vann ik-e munkaerő-gondjaik? — A ' csúcsmunkák idején vannak. Nagy gondunk, hogy tagjaink közül csak 173 fiatalabb 60 évesnél, 213 már (60 éven felül jár. A nyugdíjasok száma növekszik, a fiatal munkások száma is nő, de csak lassan. Az állattenyésztésben dolgozók számára a mi termelőszövetkezetünkben is készülnek már szociális helyiségek, a kertészetnél és a szőlészetnél még az idén berendezünk étkező és tisztálkodó helyeket. Mi lesz az öreg szőlőkkel? — A tagokkal egvütt elöregednek a régi szőlők is. Évről évre több az, amit már nem vállalnak el művelésre. Eteket kitermeljük, és területüket szántóföldi művelésre fogjuk. Űj telepítésünkből is biztosítunk a tagoknak szőlőt. Nyugdíjas és járadékos öreg tagjainkat igyekezünk segíteni. Háztáji földjüket díjtalanul munkáljuk meg. Jövő célkitűzéseik? — A baromfi kivételével fokozzuk az állattenyésztést. Az idén állománycsere útján gümőkórmentes tehenészetet állítunk be. A zárszámadás mellett termelési terveink is készülnek. A szőlőben megkezdtük az elő'ietszést és a műtrágyázást, kertészetünk üvegházaiban szépen növekszik a paradicsom- és paprikapalánta. Ha az idő hidegebbre fordul, és a talaj megbírja ä gépeket, megkezdjük a gabonavetések fej trágyázását is — mondotta befejezésül az elnök. kopa I960: 22 BALESET, 1970:132! A város bslsseti története a múlt esztendőben Tíz év nem nagy idő, a közlekedési balesetek számában mégis olyan nagy az ez időre eső „fejlődés”, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül. Száztízzel több esetben, kerültek emberi életek veszélybe, keletkeztek anyagi károk, mint tíz évvel ezelőtt, holott a közlekedés fejlődése, már akkor is elég nagy forgalmat / hozott magával. Hacsak az 1969-es évet .vesszük az összehasonlítás alapjául 22' a növekedés, ösz- szesen 132 baleset fordult elő az 1970. évben. A halálos végződésű balesetek szánna a kétszeresére nőtt, háromról hatra. Súlyos sérült 29, könnyebb sérülést 46-an szenvedtek. A legszomorúbb ebben a statisztikában, hogy a balesetet szenvedők átlagélet- kora 27 év. örvendetes azonMire készül a konzervgyári filmklub? Dr. Henkel Antallal, a konzervgyári filmklub vezetőjével beszélgettünk a klub életéről. Nagy változásokról beszélhetek. Talán a legfontosabb, hogy kettévált az alkotógárda. Karsay István csoportja gyári filmeket készít, míg vezetésemmel a klub tagságának másik része „művészi” témájú filmeket is forgathat. — Hány tagja van a filmklubnak? — összesen 52 klubtagsági igazolvánnyal rendelkező tagunk van. Közülük azonban csak négyen tagjai a Magyar Amatőrfilm Szövetségnek. A technikai vezető Egri Ernő mérnök, a gazdasági ügyeket Fruttus Levente intézi. Gond, hogy akik igazán belejöttek már a filmezésbe, azoFebrwBár ; MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHÓNAP Sokan felvetik a kérdést: mi szükség van arra, hogy a parasztemberek szakkönyveket olvassanak, hiszen a termelő- szövetkezetekben szakképzett mezőgazdászok vannak. Az iparban már egvre több a termelés egészét áttekinteni képes, képzett munkás. Miért ne lenne ez jó és megvalósítA „körösi meteorológus“ nyilatkozata az időjárásról és a népi ‘ 'V Egri Ernő Nagykőrös „meteorológusa”, aki évtizedek óta naponta küldözgeti megfigyeléseit az Országos Meteorológiai Intézetnek. A múlt évben roaigalomba vonult, de meteorológiai megbízatását megtartotta. — Miután Kecskeméten és Cegléden nagyobb meteorológiai megfigyelő állomások létesültek — mondotta —, a mi kis állomásunk felszerelését és Köszönetnyilvánítás! Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó ‘szomszédoknak, akik felejthetetlen jó férjem temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, fájdalmamon ezúttal enyhíteni Igyekeztek, fogadják köszönetemet. özv. Dékány Józsefné. Köszönetét mondunk a rokonoknak, ismerősöknek. szomszédoknak, akik szeretett férjem, édesapa, nagyapa, ict. Fejős Sándor temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, ezúttal fájdalmunkon enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mindazoknak a rokonainknak, ismerőseinknek, szomszédainknak, a Nagykőrösi Konzervgyár vezetőségének és dolgozóinak mint munkatársainak, ezúton mondok hálás köszönetét, akik szeretett jó testvérem: Németh Eszter temetésén Nagykőrösön megjelentek, részvétüket nyilvánították, sírjába koszorút helyeztek. Németh Rozália. megfigyelési körét nagyon leszűkítették. A legfigyelemre méltóbb adat, hogy Kőrösre az idén január havában 53 milliméter csapadék esett le, az 1970. évi hasonló időszakban leesett 63 milliméterrel szemben. Ha tekintetbe vesszük, hogy decemberben 47, novemberben 17,2 és októberben 5,5 milliméter volt a csapadék, a tavaszi belvízikártételek kevésbé fenyegetnek, mint az elmúlt esztendőben. Sokat segített a januári olvadás is, az eddigi sók hóié részben már lefolyt, részben a talaj beitta. — A télnek még nincs vége. A régi népi meteorológia azt mondja, hogy amennyi ideig a pacsirta gyertyaszentelő előtt énekel, annyi ideig hallgat utána. — A mid ve meteorológiájához mit szól? — Sokszor bevált, sokszor nem. Az idén, arra a napra hirtelen zorddá'fordult időben a néphit szerint bizonyosan kibújt a barlangjából azzal, hogy már nem kell a téltől félni. — A népi meteorológiának vigasztaló regulája még az is — mondotta Egri Ernő —, hogy ha a tél, kivált a január lágy, utána jó tavasz és meleg nyár következik. ható a mezőgazdaságban is? Nem keil hozzá más, mint néhány jó könyv a növénytermesztésnek abból az ágából, amely érdekli az embert. A rendszeres olvasás képzettebbé, továbblátóvá teszi a magát „egyszerű” termelőszövetkezeti tagnak valló parasztembert is. Az idei mezőgazdasági könyvhónapra 122 ezer példáméban közel harmincféle könyv jelept meg. Mindenki kiválaszthatja a kedvére valót. Az ÁFÉSZ könyvesboltja s a városi könyvtár is felkészült a könyvhónapra, és remélhetőleg egyre többen fogják kezükbe az oktató könyveket. kát elvitték katonának, s várjuk hazatérésüket. — Mire készülnek mostanában? — Az V. Országos Vidéki Amatőrfilmszemlére, amit Győrben-tartanak. Á régi városokról szóló filmek kategóriájában szeretnénk részt venni a Nagykörös, uborkaváros című filmmel. Itt szeretnénk kérni, hogy akiknek még van dokumentális értékű régi képük, kölcsönözzék ki a filmklubnak. — Az új tagok honnan ver- bú válód tők? — Legtöbbjük a konzervgyárban dolgozó fiatalok közül került ki. Sokan jelentkeznek a Toldi Miklós ' Élelmiszeripari Szakiskolából, Juhász József vezetésével külön forgatócsoport alakult. A gimnáziumban úgyszintén. — Milyen támogatást kap a klub a filmgyártól? — Évente hatezer forintot kapunk anyagra. Ezenkívül a 25—30 ezer forint értékű felszerelés is a konzervgyáré. Három helyiséges külön laboratórium áll a rendelkezésünkre. » Eközben nyitott be Karsay István az ajtón. Megkérdeztem tőle, hogy min dolgozik az alkotócsoportja jelenleg? — A házimozi részére most vágjuk a rekonstrukció egész munkájáról, az újjászülető gyárról készített filmünket. Ezt fogják bemutatni a házimoziban a gyárlátogató vendégeknek. A másik munkánk: a gyár műszaki gárdája által készített palletizáló gép bemutatása. Ezt hallottuk a filmklubról, most várjuk, mit hallatnak magukról a filmjeik. sz ban — talán a fokozott iskolai baiesetoktatás eredményeként — a múlt évben nem történt- általános iskolás korú gyermekkel komoly baleset. A halálos balesetek közül 4 esetben kimutathatóan az ital volt a „tettes”, a 132 esetből pedig 18 alkalommal fogyasztottak italt a balesetet szenvedettek és okozók. A veszélyes útszakaszok továbbra is a széles utcák. Vezet a Kecskeméti út 32, a Ceglédi út 29, és a Szolnoki út 15 balesettel. A hét napjai közül a szombaté az elsőség 25 balesettel, követi a szerda 22, s a csütörtök 20 esettel. A legveszélyesebb időzóna a délután 4—6 óra közötti „csúcsforgalom”. Este tíz órától reggel hat óráig általában nyugalom van, mindössze 7 baleset következett be ebkor. A balesetek okai változatosak. A gondatlan vezetés 19, a szabálytalan kanyarodás, az elsőbbség meg nem adása és a gyorshajtás 18—13 esetben okozta a balesetet. A járművek közül tovább is vezet a kerékpár 35 balesettel, a motorkerékpár 34, és a személy- gépkocsi 32 balesettel. A tehergépkocsik 16 balesetet okoztak, a lófogatosoCí 4, a vontatók két esetben voltak előidézői balesetnek. •, A halálos balesetet szenvedettek Közül három kerékpáros, egy-egy gyalogos, motor- kerékpáros és személyautós szerepel a szomorú évi mérlegben.. Eheszrií egy kiskutya Szerdán délben kiszökött egy tacskó kutya a Csokonai utca 2/b szám alatti ház udvaráról és eltűnt. A kutya gazdája kéri, hogy aki megtalálta a kiskutyát, juttassa vissza hozzá (Csokonai u. 2 b), mert ä környék gyerekeinek nagyon hiányzik kedves játszópajtásuk. Ma: ELŐADÁS A ZÖLDSÉGFÉLÉKRŐL Ma este 6 órakor a Petőfi Termelőszövetkezet Abonyi úti klubjában dr. Konrád Zoltán, a konzervgyár termeltetési osztályának vezetője a zöldségfélék termesztésének fajtakérdéseiről tart előadást Köszönet a gyerekeknek Két hete múlt, hogy két Kossuth-iskolás kisfiú mentőládát hozott a szerkesztőségbe. A vasbolt előtt találták. Meist jelentkezett a tulajdonos, dr. 'Tege Antal, aki kérte, hogy tolmácsoljuk köszönetét a becsületes kisiskolásoknak. Alupigment Üzembe helyezték a Kőbányai Könnyűfémmű kecskeméti alupigment gyárát. A negyvenmillió forint beruházással létesült új üzem évente 80 millió forint értékű terméket állít elő. Alufólia és alumínium-hulladékból festéket gyártanak. A lisztté őrölt nyersanyagból különböző ösz- szetételű pasztát készítenek a vegyipar, a kohászat, a gyógyászat, az építőipar és a kereskedelem részére. Évi termelésüknek 60 százalékát exportálják. A füttert, az ezüstport lisztként” is értékesítik. Az arany és ezüst színű fémes bevonatot különösen a korrózió elleni védekezésnél használják, de ezenkívül alkalmazza a textil- és nyomdaipar. A tükrös fényű paszta védő, díszítő és egyéb ha- táslakkozáshoz is nélkülözhetetlen. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Lucia I—II. Három asszonysors, hjirom nemzedék ... Kubai játékfilm. Másfél helyár. 14 éven felülieknek. Kísérőműsor: 62. Világmagazin, Előadás kezdete: 6 órakor. VÉGRE! ELKÉSZÜL A CÉDULAHÁZ MHHHi _2 Nem volt olyan vásári híradás, amelyben ne említettük volna meg, hogy mennyire szükség lenne már a cédulaházra, hiszen a messzi vidékről a körösi szép jószág hírére ide érkező vásárlóknak csak kellemetlenségekben volt részük, amikor a járatlevél átíratására került a sor. A napokban a vásártér felé jártam, és egy szép kis épületet láttam. Az építőktől tudtam meg, hogy ez lesz a cédulaház. Az épületben szolgálati lakást kap a járlatlevélíró. Az épület körülbelül két hónap múlva készül el. Foto: Fehér S ■. P a O ® R ■ T Nagykőrös versenysportja 1970-ben A zldüenisz: a Kinizsiben III. A Nagykőrösi Kinizsi asztalitenisz-szakosztályának létszáma 1969-ben 25 volt, ez a szám 1970-ben 32-re emelkekolások.) Az utánpótlás szerepeltetése érdekében a második csapat elindult a megyed csapatbajnokságban, amely dett. (Ebben nem szerepelnek így végződött, a férfiak csoaz év végén összejött sportisportjában: 1, Gödöllői Vasas 24 22 ____ 2 37 0:110 44 2. Ceglédi VSE II 24 20 1 3 340:136 41 3. Dunakeszi ML, II 24 19 — 5 319:161 33 4. Abonyi TSZSK 24 18 — 6 340:140 36 5. Perbáli KSK 24 17 1 6 303:177 35 6. Váci Kötött II * 24 12 1 11 251:229 25 7. Vecsésd VIZÉP 24 11 1 12 238:242 23 8. Tápiószelei Kohász 24 9 1 14 204:276 Í9 9. Dunai Kőolaj 24 8 1 15 201:279 17 10. Budakeszi Petőfi 24 6 1 17 146:334 13 11. Kartali MEDOSZ 24 5 1 18 156:324 11 12. Nagykőrösi Kinizsi 11 24 4 — 20 109:371 8 13. Gödöllői EAC 24 2 — 22 139:341 .4 A körösi tartalékgárdában betegség, visszavonulás, tanulmányi, munkahelyi és egyéb okok miatt 10 játékos szerepelt, és a párosok 16 féle (!) összeállításban játszották. A fenti okok miatt a körösi csapat 10 mérkőzést játék nélkül feladott, így került a 12. helyre. Reméljük, ez az év fellendülést hoz ezen a vonalon. Tudjuk, hogy máris tervbe vettek alkalmanként 1—2 fiatal „mélyvízbe dobását”. S ez így helyes. Sok sikert hozzá! (Vége) Birkózásban: és — Vasárnap Kecskeméten a KTE országos ifjúsági versenyt rendezett, népes mezőnyökkel^ A Nagykőrösi Kinizsi birkó-' zói jól szerepeltek a szabadfogású viadalon, és hárman „érmes” helyezést értek el. Az 52 kilós súlycsoportban 9 induló közül Szécsény Dénes a második helyen végzett. 60 kilogrammban (19 induló): Túri László lett a 3. 65 kilogrammban (15): Fehér István lett a súlycsoport győztes. Az első versenyés Tóth József küzdött az újoncok közül a legjobbat), aki 3 győzelem és 2 vereség után kiesett a küzdelerhből. Az abonyi, országos II—FV. osztályú egyéni szabadfogású versenyre vezető hiányban nem utaztak ed a körösi birkózók. Sport toborzók A Nagykőrösi Kinizsi kézilabda-szakosztálya női csapat tervezését tűzte ki célul. Az e sportághoz kedvet érző, Nagykőrösön élő vagy dolgozó nők a Sportotthonban jelentkezhetnek Tihanyi Lajosnál, hétköznaponként 8—11 és 16—19 órák között. ★ 10—13 éves, a birkózást kedvelő fiúk részére felvételt hirdet a Kinizsi birkózó-szakosztálya. Kedden és csütörtökön este 5 és 7 órák között várja az érdeklődőket a Sportotthonban Tóth-Szalkay István edző. — sulyok —