Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
X. ni W PES mEfrY E. I XV. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM 1971. FEBRUÁR 28., VASÁRNAP Látogatás a Dózsa Tsz-ben Apsilfka adja most a pénzt Gyerek a szórakozóhelyen Gyakran megesik, hogy a „megszomjazott” szülőkkel együtt a gyerek is bemegy az italboltba. Ilyenkor persze ő is megkívánja az italt. A jobbik esetben valamilyen gyümölcslevet vagy más, nem alkoholtartalmú italt vesznek neki. De sajnos, mind gyakrabban előfordul, a szülök nem költenek külön a gyerekre, hanem azt mondják, „majd iszik az enyémből”, mármint abból, amit a szülő rendel. Ez legtöbbször sör, bor vagy egyéb szeszes ital. Ilyen esettel találkoztam a minap. Este 9 óra felé lehetett az idő, amikor is az asztalnál önfeledten szórakozó társaság egy férfitagjának karján, aki nyilván az apja lehetett — egy hároméves- forma kisgyerek próbált aludni. A felnőttek jól szórakoztak és időnként harsány nevetésben törtek ki. A kisgyerek persze fölébredt és nyűgösködni, sírni kezdett. A társaság egyik tagja kitalálta, hogy bizonyosan szomjas. Nosza, adtak is neki egy üveggel. Mi mást, mint sört. A szórakozóhelyen egy tábla látható. Tizenhat éven aluliak 8 óra után még szülői felügyelet mellett sem tartózkodhatnak a helyiségben! Hát még -ha szeszes italt is fogyasztanak. Ezek után talán nem is csoda, ha hazánk a nemrég megállapított adatok szerint a világranglista nyolcadik helyén áll az alkoholfogyasztásban. Az ifjúságvédelmi szervek rajon mit tesznek ilyen esetekben? (—ti) PERINT-HÍD Szombathelyen, az Oladi- domb tövében új Perint-híd építését kezdték meg a Hídépítő Vállalat szakemberei. Az új három nyílású, vasbeton szerkezetű híd cölöpalapokra épül. Hossza 42 és fél méter, szélessége pedig — a gyalogjáróval együtt — tíz és fél méter. Az Állat- és Húsforgalmi Vállalat ceglédi körzeti kirendeltségén Oroszvári Miklós vezető mondotta: — Nagykőrösön élénkült a sertéshizlalás, a múlt esztendőben a termelőszövetkezetekben nevelt állatokból 1482-t vettünk át, magánosoktól pedig 142 darabot. 1971-ben eddig 50 hízott sertést vásároltunk és 90 átadására már leszerződtek. A szerződéskötések folynak. Az Arany János Termelőszö- etkezet, amely eddig nem izlalt, 3G0 sertés hizlalására szerződött. A közös gazdaságoktól és magánosoktól az idén 1700-nál több hizlalt sertés átvételére számolunk. — Hízott- és húsmarhából a körösi közös gazdaságokból 720-at, a háztáji gazdaságokból 46-ot vásároltunk a múlt esztendőben. Az idén átadásokra is kötjük a szerződéseket. Eddig 300 jószágot kötöttek le. Fokozottan előnyös a bikaborjúk hizlalása, Magas árat fizetünk értük. A termelőszövetkezetek egymás után mentesítik a gümő- kórtól állományukat. A kicserélésre kerülő jószágokat vállalatunk veszi át. Az egészséges jószágokat pedig a megyei Állattenyésztési Felügyelőség biztosítja. Az akció során a Termelőszövetkezet A körösi termelőszövetkezetek közül egyedül a Dózsa Tsz nem tartotta még meg a zár- számadási közgyűlést. Mindenütt várakozás üli meg az arcokat. A tagok valami jobban bíznak, hogy végre kijutnak a kátyúból. Ennek érdekében dolgoznak, hordják a műtrágyát a vasútról, szállítják az eladott kölest. A tervezettnél azonban kevesebb gabonát vetettek, kevesebbet szántottak. A gépműhelyben a gépeknek már 60 százalékát kijavították. A legélénkebb az élet a kertészetben, a fólia házak egymás után épülnek, zöldellnek a korai zöldségfélék a házakban. A termelőszövetkezet új vezetői most a szanálási terven dolgoznak a Pest megyei Tanács képviselőjével. Papp István elnök arról inA termelőszövetkezetek eredményes gazdálkodásának biztosításában fontos része van a termelőszövetkezetek gépjavító üzemeinek, mert nem közömbös az, hogy a munkagépek folyamatosan dolgoznak, vagy ott állnak, javításra várva a géptelepen. A Szabadság Termelőszövetkezet gépjavító üzemében jól felkészítették a gazdasági gépeket a tavaszi munkákra. — 34 munkagépünk van — mondotta Benyik. Károly műhelyvezető-helyettes — és ezekből 30 most is kint dolgozik a határban. Természetesen voltak és vannak problémák, még mindig nagy az alkatrész- hiány. — Az egyszerűbb darabokat magunk megcsináljuk, de vannak olyan részek, amelyeket kisüzemi keretek között nem lehet elkészíteni. Ezért például egy műtrágyaszórógép már 3 hónapja itt áll a teleszarvasm.arháját, a Szabadság Termelőszövetkezet 150 tehenét adta el. Az Arany János Termelőszövetkezet is folytatja a harcot a gümőkóros fertőzés ellen. A mentesség az alapfeltétele a szarvasmarha-exportnak. A MÜLT NYÁRON ismerkedtem meg Grisával. Szenet lapátoltak az állomáson. Fekete volt, mint az ördög, az izzadtság gyémántcseppjei keskeny barázdákat húztak a vál- lain. Grisa felém nyújtotta lapátnyi tenyerét és mongol vágású szemeivel nagyokat pislogva, beszélni kezdett. Szverdlovszkból jött. a béke városából, mondta, és fejét a rángatós kút alá tartotta. Vastag sugárban ömlik a víz, élvezi, nagyokat prüszköl. Neki is van otthon „gyévocskája”, Ljubának hívják. Minden héten kap levelet tőle, válaszol neki, ezzel is gyorsabban múlik az idő. MUTATJA A KÉPET, népviseletbe ötözött fruska nevet rám, kivillantva vakító fogait. A kép hátán piros filctollal: Na pamjáty Grise ot Ljubü, Grisának emlékül, Ljubától. Grisa lakatos, ott még olajosabb szokott lenni, ott még nagyobb munka lemosni a ke- ■ zét, de megéri, mert szereti a formált, hogy még mindig téma, az alkatrészhiány, és emiatt a gépek javítása a tervezettnél lassabban folyik. Megkezdték a szántásokat, a trágyaszórást. A jövedelmet most a baromfitenyésztés és a keltetőüzem adja. A termelőszövetkezetnek 2 ezer 500 törzspulykája és 7 ezer törzslúdja van. Tojásaikat a keltetőüzemben kikeltetik. Minden héten 10 ezer kis- pulyka kel ki. Eddig 40 ezret adtak el a kecskeméti Barne- válnak. A liba keltetését most kezdik. Tárgyalások folynak arról, hogy bérkeltetést is vállalnak. Ha a tervek elkészülnek, sor kerül a zárszámadásra, és ezzel befejeződik a város termelőszövetkezeteinek számot adó közgyűléssorozata. k pen és alkatrész hiányában nem tudjuk megjavítani. A kisebb hibákat sok esetben már maguk a traktorosok és gépvezetők kijavítják, mert nekik is érdekük, hogy haladjon a munka. Klubvezeiőséget választanak Kedden, március 2-án az "ifjúsági klub tagjai vezetőséget' választanak. Ezen az összejövetelen — amely este 6 órakor kezdődik — egyúttal megvitatják az ifjúsági klub idei munlkatervét. MOZIMŰSOR Olsen bandája. „Tökfejűék” munkában. Magyarul beszélő dán bűnügyi filmvígjáték. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Kamcsatkai ősz. Kárpáti medve. Vizen és szárazon. Matiné A felrobbantott pokol Előadás kezdete: délelőtt 10 órakor. Hétfői műsor Én vagyok Jeromos Színes magyar filmvígjáték. Címszerepben: Alfonzó. Partnerei: Psota Irén és Kállai Ferenc. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 4 és 6 órakor. munkáját. Egyik legkedvesebb szórakozása, ha beülhet a családi Volgába, és hajt. Imádja a sztyeppét, az orosz földet, az otthont. A kocsival messzebb tud menni, távolabbi vidékeket ismerhet meg. Talán mire hazaér, bátyjának. Misának is lesz kocsija, méghozzá ZsiGRISA guli. Miért éppen ez? ö is ott VQlt a Togliattiban épült új gyár születésénél, ő is tudja, hogy jót építettek, ö is szeretne kocsit, de előbb megházasodik. Ljuba a textilgyárban dolgozik, és kettejük fizetését összetéve, öt év alatt talán még házra is futja. Grisa szereti a gyerekeket, magának hármat akar. Huszonkét esztendős fejével azt gondolja, hogy egyetemre is Kedvezőbbek a feltételek Több sertést bíztattak A gümőkortcl mentesítik a tsz-ek tehénállományát Hunyadi 278 A Szabadság Tsz-ben 34 munkagép közül 30 már dolgozik a határban A III. ötéves terv szülötte ÚJ utcasorok a Tormásban A III. ötéves terv éveiben gondoltak azokra a kispénzű családokra, amelyek nehezen, vagy sehogy sem tudták összegyűjteni a pénzt OTP- vagy szövetkezeti lakásokra. Megszületett a „Cs” lakásjBánki Zsuzsa előadói estje a Kőrisfában TÖKÉLETES HANGSZER Bánki Zsuzsa önálló estjét saját magának feltett kérdés megválaszolásával) kezdte: van-e egyáltalán szükség az előadókra, hiszen a verset, a prózát minden ember el tudja olvasni, míg a zenét a kottához nem értőknek tolmácsolni kell. A válasz egyértelmű igen volt, s bebizonyosodott, mint már annyiszor, hogy az előadóművész „hangszere”, egész egyénisége, versmondási stílusa új értelmet adhat még az unalomig ismert versnek is. A „kedvenc verseim” tág teret adtak a művésznőnek, kedvére csaponghatott. Ezárt nem kérhettük számon tőle a gondolati egységet, a szigorú, zárt felépítetrtséget. Így könnyedebb, sokoldalúbb volt az est, minden, színárnyalat felcsillant. Hallhattuk Petőfi „Szeretlek, kedvesem” című versét, majd Radnóti Miklós Harmadik ec- logáját, amit a Majális című vers követett. Tóth Árpád Áprilisi capricciójában a bolondos hónap minden íze, hangja, színe megelevenedett, valóságos tavaszt varázolva a dohányfüstös terembe. Babits Mihály háromszor „szólalt meg”, legközvetlenebbül az Esti kérdés, a hatalmas, költészeti remekmű egyetlen mondatában, amely az élet és a halál miértjét boncolja. József Attila „Kései siratója” volt a példa arra, hogy az előadóművész mit tehet a betűkhöz. Bánki Zsuzsát minden televíziónéző személyes ismerősének érzi. Az est mégis új arcot mutatott, az érzékenyen reagáló művész minden rezdübe kellene iratkozni, mégiscsak más, ha az embert így szólítják: gépészmérnök elvtárs. Apja, aríyja, egész családja, mint mindig, most is biztosan támogatná. GRISA EDZETT legény. Sokat sportol, „maszek” súlyemelő. Kell is ez a munkájához. Lehet, hogy kell, azt nem látni, csak annyit, hogy irtó erős. Felkap, megforgat, vigyázva'— hogy a.ha jam szála se görbüljön meg. Jön a tiszt, tovább kell lapátolni a szenet, lassan telik a ZIL. Grisa elbúcsúzik, megfeszülnek izmai, hatalmas csomókban hull a szén a platóra. Jön egy kislány, a katonák, mintha zsinóron, vezényszóra húznák a fejüket, utánafordulnak, kisóhajtják lelkűket is. megbűvölten merednek a szépségre. Az elmosolyodik, hiába, a katonák már csak ilyenek ... Katonák és fiatalok. * (- bj -) lésével. Művészete sokáig szép emléke, maradandó élménye marad az irodalmi presszó népes estjén részvevőknek. szabó Emlékezés Váczi Ferencre, Már'on Barnára- v jN1 Vasárnap délelőtt az év első társulati ülését tartja az Arany János Társaság. Ennek az ülésnek nagykőrösi jellege lesz, két nagykőrösi pedagógusról emlékeznek meg, a körösi képző igazgatójáról, Váczi Ferencről és karnagyáról, Márton Barnáról. A társulati ülés délelőtt 11 órakor kezdődik a művelődési központ emeleti tanácstermében. mozgalom, amelynek eredményeként a Tormásban már két utcát szegélyeznek — a Lantos és Regős utcákban — a takaros házacskák. A házakban két szoba, konyha és fürdőszoba van. A tormási hidroglóbus szolgáltatja a vizet a kis otthonokba, ugyanis a vizet az udvarokba bevezették. A tulajdonosoknak még kertjük is von. 1967-ben 8, 1968-ban újabb 8, majd 21, és 1970-ben további házak épültek, összesen 15 ilyen kis ház építését tervezték, és végül 70 család költözhetett a kényelmes családi otthonokba. ' Fotót Kiss András Nőnapi előzetes Minden szegfű „foglalt” A nemzetközi nőnapra ké- szülnek mar minden üzembe^. termelőszavetkQzetbeji,.és hí?^ vatalban. A városi kertészetben is javában dolgoznak, hogy elegendő virág legyen a nőnapra. Információnk szerint már most elkelt valamennyi szegfű — sőt még a bimbókra is igényt tartanak a férfiak. Szegfűn kívül jácintot és ibolyát is vásárolhatnak a körösi férfiak. LABDARÚGÁS Idény eleji játék Nagykőrösi Kinizsi—Kecskeméti Mezőfi SE (légierők) 1:0 (0:0). Több, egymás közti kétka- pus játék után vasárnap hazai pályán játszotta „idegen” ellenfél ellen idei első edzőmérkőzését a Kinizsi labdarúgócsapata. Tizenöt játékos szerepelt, változó összetételben, a kezdő csapat a következő volt: Kocza — Orbán, Vass, Kecskés I — Abonyi, Szomolányi — Marton, Máté I, Kedskés III, Józsa, S. Szabó. A második félidőben játszottak: Bari, Baranyi, Hegedűs L. és Kecskés II. A vendégek kezdtek nagyobb lendülettel, de elég hamar elfogyott az erejük. Nem igazolták az NB III-as voltukat, de a hazai együttes is igen gyengén játszott, főleg a csatársor. A védelem még valahogy megállta a helyét, de a támadósor játékában nem volt semmi elgondolás, tervszerűség, gólíatörő összjáték. Ezt igazolja, hogy a mérkőzés egyetlen gólját a második félidőben beálló középpályás Bari szerezte az 55. percben, egy jól eltalált távoli lövéssel. Vasárnap Ceglédbercelen I lesz Népköztársasági Kupa mérkőzés. Nagyon sokat kell a játéknak addig javulni, hogy továbbjuthasson a csapat. Visszatérő téma évenként, hogy a Kupában való szereplés eleinte ugyan áldozatokat kíván, de ha eredményesen szerepelne az együttes, még NB I-es csapatot is lehetne látni Nagykőrösön — mint ahogy erre már volt példa, amikor a Ferencváros volt a Kinizsi kupa-ellenfele. A jó szereplés nemcsak sportbeli, erkölcsi, ae anyagi előnyöket is jelenthetne. P. S. Elnökségi ülés a Pedagógus SE-ben Február 19-én ülést tartott a Nagykőrösi Pedagógus SE elnöksége. Az egyesület elnöke, Rózsás László ezeket mondotta az ülésről: — Az idei költségvetésünk szakosztályokra való bontása volt a legfőbb témánk. Köszönetét mondunk ez úton is a városi tanácsnak azért a támogatásért, amellyel mesz- szemenően segíti Nagykőrös általános és középiskolás diákjainak sportját. A Pest megyei TS atlétikai sportiskolánk működtetéséhez 30 ezer forinttal járul hozzá. Kosárlabdában az edzői minősítést szerzett Varga Györgyöt bíztuk meg a férficsapat edzéseinek vezetésével. Az úszószakosztály léte feletti vita a mű- ködtetés javára dőlt el. Itt továbbra is fennáll az edzőprobléma, sajnos, a megye nem küldte el városunkba az ígért vándoredzőt. A közel másfél éves Nagykőrösi Pedagógus Sportegyesületben is folyik a tervszerű munka. — S —