Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-04 / 29. szám
•'eat MEGYEI 1971. FEBRUÁR 4., CSÜTÖRTÖK A LÁNY MIAU VOLT... Igen, egy lány miatt volt, két hete. A monori művelődési házban kezdődött, az ötórai teán. A Littles Boy játszott, jó buli volt, a szokott társasággal monori, pilisi, üllői fiatalok, zene, shalk... — Csak három üveg sört ittunk. Táncoltunk. 1. elkérte azt a lányt, akivel én voltam, de a lány visszajött ... Ö meg utána. Vitatkoztunk ... De akkor még nem verekedtünk. Csak, amikor már vége volt a bálnak. — Sörösüveggel? — Nem ... Csak székekkel. Én ide, a szemem fölé kaptam egy nagyot. De nem is akartam belekeveredni. Tudtam, hogy a barátomnak se kellene, mert most volt egy tárgyalása, meg minden, azért mentem oda, hogy figyelmeztessem... És akkor oldalba vágott valaki. Hát erre ... — Az egész a lány miatt volt... Az első „felvonás”, az első adag verekedik után a háromtagú társaság megvárta a sarkon a másik hármat. Kan-ókkal. És adtak, ami belefért, ketten kórházba is kerültek. A bé- kási galeri pályafutása egy időre befejeződött. Nem ez az első verekedésük, ők mindig ököllel tesznek igazságot. Legutóbb jegyzőkönyvbe mondták, hogy soha többé nem tesznek ilyet, őszintén megbánták. A 22 éves D. Imre most is azt mondja, megbánta: „Elhamarkodott volt ez az egész...”. De hát ki hisz már nekik? M. S. még nincs 18 éves. Szelíd a szeme, mint aki az egészből semmit sem ért, azt sem: hogyan történhetett éppen vele. Lehet, hogy tényleg nem érti. Nem fogja fel, hogy amit csinál, az súlyosan büntetendő. Ila megsértik, üt. Egyszerű elintézési mód, a legegyszerűbb. Egyszer a sportkör előtt félholtra vertek egy embert. — Nem, azok, nem mi voltunk! Persze, mások is lehettek. Az erős fiúkból sok van. Levágták a hajukat, előzetes letartóztatásba kerültek ... így kell megértetni velük, hogy a bosszú, az ököl, a karó szicíliai módszer. Vajon most megértik-e? (—) A „TO—GA" CSALAD TAGJAI Bika - Villám -Tajga Zakuszka Megkezdték egyik legkedveltebb konzervünk, a cstkós- tokány készítését a Szegedi Konzervgyárban. A csíkformára vágott sertéshúsból ezer mázsát főznek meg speciális recept szerint, s öntenek le nem kevesebb, mint 10 ezer liter tejfellel. Egyidejűleg egy orosz nemzeti étel — a zöldséggel töltött és paradicsommártásba rakott paprika —, a zakuszka gyártásához is hozzáfogtak. Az autósok régi kívánsága, hogy olyan akkumulátorhoz jussanak, amely az időjárástól függetlenül megbízhatóan indítja be a motort. Az autózás eddigi hét évtizede alatt azonban az akkumulátor rendszerében lényegében mi sem változott, csupán a gyártási technológiát korszerűsítették. Éppen ezért látszik rendkívül jelentősnek a „TO-GA” akkumulátorcsaládnak az INTERAG Rt. szolgálati találmányaként jelenleg kifejlesztés alatt álló „Bika”, „Villám” és a különösen nehéz indítási viszonyokhoz szolgáló „Tajga” elnevezésű változat. Ezeket ismertette szombaton feltalálójuk, dr. Tóth László főmérnök . az Autóklub XI. kerület, Boldizsár utcai telephelyén rendezett nyilvános bemutatón. Az új találmány révén újszerű indítási megoldás teszi lehetővé a robbanómotoros gépkocsik megbízható téli üzemeltetését, lényegesen megnöveli az akkuk élettartamát, ami napjainkban különösen a kocsik téli használatában meglehetősen rövid. Nem kell ezután az autót tolni vagy kurblizni, ha kimerül a telep vagy túlságosan nagy a hideg, mert az új megoldású alapakkumulátor úgy látja el feladatát, hogy közben a gyújtószikra erőssége változatlan marad. A „TO-GA” család iránt máris rendkívül nagy a nemzetközi érdeklődés. Napjainkban hozzávetőlegesen mintegy 240 millió gépkocsi fut a világ útjain, s ha ezeknek csupán hatodrészében alkalmazzák ( az újfajta akkut, az igény akkor is meghaladja a hazai gyártási lehetőségeket. Nálunk ugyanis évente legfeljebb 200 ezer dafabot állíthatnak elő. Ebből következően — amint azt a bemutatón elmondották — az új találmány tömeg- gyártása feltételezi a széles nemzetközi kooperációt. Új üzem Nyíregyházán Nyíregyháza déli ipari övezetében új üzemet építtetett a Kelet-magyarországi Faipari Vállalat. Az új üzemmel, amelynek építésére .és berendezésére 15 millió forintot költöttek, a vállalat termelése mintegy 25 százalékkal növekszik. Ez a többlet elsősorban az annyira keresett nyílászáró szerkezetekben jelentkezik majd. Paprikavariációk Magyarország Európa második legnagyobb fűszerpaprika-exportáló országa. A kalocsai „paprikások” — a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kalocsai fűszerpaprika-nemesítő telepén — továbbfejlesztették a világhírű fűszernövényt. A termelők, az ipar és a kereskedelem több irányú igényeinek eleget téve, kitűnő tulajdonságú fajtákkal jelentkeztek. A köztermesztésben levő fűszerpaprikáról ugyanis kiderült, hogy alkalmatlanok a nagyüzemi termesztésre. Kikerülve a kisgazdaságokból, a nagyparcellán egy évtized alatt 15—20 mázsával nőtt a fűszerpaprika holdankénti átlagtermése, ennek ellenére egyre gazdaságtalanabbá vált a termelése. A régi fajták ugyanis nem tűrik a további belterjesítést. Szakaszosan érlelik be termésüket, sok kézi munkát igényelnek. A növényváltás szükségességét érző termelő gazdaságok éppen ezért örömmel fogadták az új fajtákat. Négy, gépi szedésre alkalmas, termését egyszerre érlelő és festékanyagban gazdagabb hibrid elszaporítását kezdik meg tavasszal. Az új paprikafajták gyors térhódítását a kutatók segítik. Élő műemlékek a Hortobágyon A magyar szürke marha még a múlt században is Európa- hírű volt mint haszonállat. Ma már' csak néhány százas gulya legel a Hortobágyon és Bugacon. A villás szarvú magyar szürkék ugyanúgy élnek most is, mint évszázadokkal ezelőtt, ridegtartásban, azaz télen is kinn a szabadban. A Az állathízlalás ösztönzésére: Nagyobb exportfelár Az állatforgalmi és húsipari vállalatok tavaly a felvásárlási áron felül több mint 100 millió forintos exportfelárat fizettek hízómarhák után. A fizetési feltételeket és a kedvezményes árakat úgy állapították meg, hogy azok a külföldi piacon legkeresettebb állatok hizlalására ösztönözzék a termelőket. Idén tovább fokozzák a tsz- ek, állami gazdaságok és háztáji gazdák érdekeltségét az exportminőségű állatok hizlalásában : bizonyos feltételek mellett a vállalatok nagyobb exportfelárat — a réginek esetenként kétszeresét — adnak. Állatonként 300 forintot fizetnek, ha a gazdaság egy tételben legalább 20 megfelelő minőségű növendékmarhát ad át. A kitűnő minőségű liöven- dékállatok után a gazdaságok •már forint minőségi felárat kapnak. A legnagyobb bevételt a szuperminőségű export növendékbikák hizlalásával lehet elérni, mert ezek a 13—14 hónapos, 500—soo kilós állatok a legkeresettebbek az olasz piacon. Igaz, nem is könnyű ilyen állatokat hizlalni; erre a célra már borjúkorban különválasztják, abrakkal és értékes takarmánnyal hizlalják és kisebb csoportokban tartják a kiszemelt állatokat. Ezek után az állatok után 2000 forint felár jár, amelyet azonban csak akkor fizetnek ki, ha a gazdaság egyidőb'n két vagonnyi árut ad át. Nyolcféle kaputelefon Titkos, hangos és olcsó — e három tulajdonságával aratott gyors sikert a Baranya megyei Szerelőipari Vállalat új A bányabíró esküje Rudabányán hat évvel ezelőtt nyitották meg az Országos Érc- és Ásványbányászati Múzeumot. Termeiben igen gazdag ipartörténeti emlékeket őriznek az őskortól kezdve a korszerű bányászkodás kialakulásáig. A régi szerszámok, bányászlámpák, ritka ásványi kincsek és emléktárgyak nagyobb részét bányászok gyűjtötték össze, hogy megmentsék azokat az utókornak. Ilyen — többek között — a több ezer évesre becsült barna vasércből pattintott fejtőák, a cseppkővel bevont, római korból származó fateknő, a környéken talált honfoglaláskori vasolvasztó kemence és a XIV. századból fennmaradt bánya- ácsolatok. A gyűjtőmunkán kívül kutatásokat is folytatnak az érc- és ásványbányászat történe'ének hiteles feltárására. Ezeket a tanulmányokat az idén először múzeumi füzetekben is kiadják. így előreláthatólag a tavaszi és a nyári hónapokban megjelentetik a telkibányai arany- és a sárospataki malomkőbányászat kialakulásáról • szóló írásokat. Az utóbbi tanulmány a sátoraljaújhelyi levéltárban őrzött céhlevelet, valamint a bányagazda és a bányabi- ró esküjét publikálja, s összefoglalja ennek az ősi iparágnak rövid történetét is. A múzeum kutatási eredményeiről előreláthatólag évente két-három ilyen füzetet jelentetnek meg. terméke, a saját tervezésű kaputelefon, amely társasházakban a kapubejárat és a lakások közötti közvetlen hangos érintkezés eszköze. Az 1969. évi bemutatkozás után tavaly 18 000 lakásba jutott ilyen készülék, az idén pedig már harmincezer új otthont tesznek ezzel is kényelmesebbé. Kétharmadát budapesti, a többit pedig az ország vidéki városaiban épülő társasházak kapják, a lakásszámtól függően nyolcféle típusban. A készülék a gyakorlatban kitűnő bizonyítványt szerzett, hibamentesen működik. A vártnál sokkal nagyobb érdeklődés láttán a vállalat gépesítette az előállítás műveleteit, gyorsan kialakult a szalagszerű termelés, nőtt a termelékenység. A hirtelen tei melésf elfutás következményeként így rövid idő alatt csökkentek a gyártási költségek. Tárgyalások folynak a pécsi kaputelefon magyar- bolgár kooperációs gyártásáról is. z igazat megvallva, nem örültek Jocó bácsi levelének. — Látogatóba jön a rokonod — mondta Tamás, s az asztalra dobta a nehézkes betűkikel rótt néhány soros lapot. A rokonod — a hangsúly gúnyorossága félreérthetetlen volt. Karolát ez is mérgesítette, de még inkább Jocó bácsi szándéka. Minek jön, mit akar? Amíg szegény papa élt, hagyján. Kilenc testvérből ketten maradtak életben, természetes, hogy a szokásosnál is jobban ragaszkodtak a másikhoz. Szegény papa, soha egy rossz szót sem szólt Jocó bácsira, bár e2er oka lett volna rá. A ruhája, a mozgása, a beszéde, az egész ember kirítt a tágas szobák, a gonddal válogatott bútorok, festmények, szőnyegek teremtette légkörből. A papa meg ő úgy néztek ki egymás mellett, mint sematikus fotókon az értelmiség és a munkásság barátkazása; talán csak ők ketten nem vették ezt észre. A papa örömmel hurcolta összevissza Jocó bácsit, megmutatta neki az intézetet, a várost, s idehaza is csak Jocó bácsi kedvét kereste. Még a szakácsnő is mosolygott a hátuk mögött, s fejét csóválva mondogatta Karolának, „olyan ilyenkor a professzor úr, mint egy nagy gyerek”. Persze, a papának nem lehetett szólni, egyszer, egyet- l len egyszer próbálta meg, de a. papa rendkívül ingerülten utasította rendre. „Itt pusztán “arról van szó, hogy én mit akarok, s nem arról, hogy nektek mi tetszik, mi nem” — vágta oda Karolának, értésére adva, hogy ő, s csakis ő parancsol a házban. Attól kezdve Karola tüntetőén félrevonult, ha Jocó bácsi látogatóba érkezett. A papa nem izgatta magát, egyszer tett csak megjegyzést, „anyád ronda kivagyisága szorult beléd is” -— mondta. Hát még a föld alatt se’ hagyja bélién a mamát? Nem volt elég, hogy végigveszeked- ték az életüket? Minek kell a papának szinte tüntetni azzal, hogy honnét jött, ki volt, s a testvére most is ott lakik azon a gyári kolónián, ahol kilenc gyerek ugrált az egyetlen szobában? Mire jó ez? Elmúlt már az a világ, amikor odafigyeltek az ilyesmire. A temetésről persze értesíteni kellett. Hiszen úgyis megtudta volna, szegény papa, az újságok, a rádió, a televízió is méltatta, búcsúztatta, „a tudományos élet nagy halottját”. Tamással együtt vitték ki kocsin a temetésire, Jocó bácsi egész úton nem szólt egy szót sem, a ravatalnál sem ált oda a fő helyre, hátra húzódott, szinte elveszett a tömegben, mert rengetegen voltak. Az egész intézet, a társintézmények, az akadémia s így tovább. Karola egy pillanatra szinte megsajnálta, oly’ magára hagyatottan állt az emberek sűrűjében, de azután elterelődött róla a figyelme, a beszédeket hallgatta, s csak amikor elindult a menet, intett, jöjjön oda, a koporsó mögött közvetlenül haladó család csoportjába. Voltak, akik nem ismerték, furcsállkodva néztek rá, s Karola gyorsan eisuttogta, mielőtt kínos helyzet teremtődne, hogy „édesapa fivére”. A többiek biccentettek, ja persze, hallottak valamit, biztos, hogy hallottak valamikor róla... Egyedül Sarolta néni. a mama testvére suttogta Karola fülébe, hogy „adhattatok volna rá egy tisztességes ruhát”. A kifényesedett, kopott fekete gönc valóban nem volt különb, mint amilyet az intézet hivatal- segédei viseltek, de azok legalább legutolsónak lépkedtek a menetben. Üjra beszédek, s hullani kezd a föld a koporsóra. Jocó bácsi csak áll, nem mozdul, úgy nézi a munkások kezében a gyorsan mozgó, hatalmas kapákat, mintha most az lenne a legfontosabb. Könnyes a szeme, az távolabbról is látszik, de nem törli le, csak nagy sokára, akkor is az öklével. Hát nincs zsebkendője? Karola már alig várta, hogy beülhessenek a kocsiba, vigyék innét, mielőtt bárki bármit kérdezne... Tamás is hasonlóan érezhetett, mert alig kezdett el oszolni a sír mellől a gyásznép, már fogta Jocó bácsi karjat, mutatta, menjen a kocsihoz, jönnek rögtön ők is Karolával... Amikor a kocsi megállt a villa előtt, Jocó bácsi akkor szólalt meg, annyit mondott, hogy „Pali szegény, itthagyott bennünket.” Tamás ránézett Karolára, mit felelhetnének erre? A temetés utáni reggel Jocó bácsi hazautazott, s arra, hogy a papa végrendeletileg ötvenezer forintot hagyott rá. csak legyintett. „Van nekem tisztességes megélhetésem a munkám után” — mondta, s többet n«m is tért vissza a pénzre. Ök meg nem hozták szóba, kivitték a pályaudvarra, megvárták, míg a vonat elindul vele, s mire hazaértek, lényegében el is felejtették. Igaz, Jocó bácsi később írt egy levelet, tudatta, hogy a lányának, Ilonkának fia született, de hát a gyerekek soha nem jártak össze, így Karola könyA látogatás nyen letudta a dolgot, küldött egy dísztáviratot, s föladott egy csomagot, csecsemöhoimik- kal. Ezt meg Ilonka köszönte meg, hosszú levélben, s fényképet is küldött a gyerekről. Tamás — miért emlékszik most erre? — a levelet, a képet is ugyanúgy hajította az asztalra, mint az előbb a lapot, csak akikor azt mondta, „de szeretnek ezek levelezni”. Karola sem volt oda Jocó bácsiért, meg semmiért, ami hozzá tartozott, de azért mégis, Tarmás máért mondja, hogy „ezek”? Nem szólt ugyan, de valami rossz íz maradt benne, s most hirtelen újra azt érezte. Pedig az a levél és fénykép legalább három éve érkezett, hiszen nem sokkal a temetés után, s az elmúlt hónapban volt éppen három éve. Jocó bácsi azóta nem jelentkezett, igaz, ők sem írtak, sem Ilonka levelére, sem másképpen. Tamás kiment a szobából, megvárta, míg becsukja maga mögött az ajtót, s fölemelte, az asztalról a levelet. „Kedves kisleányom Karola és Tamás! Tudatom Mindkettőtökkel, hogy a mi családunk jól van, s hasonlóakat kívánunk Néktek. Szegény Pál öcsém temetése óta sok minden esemény történt, Ilonkának egy kisleánya is született, így hát két unokának örülhetek, adjon a sors nekik jó egészséget. Magam nyugdíjba mentem, elég volt éppen harminc év az edzőkemence mellett. Mivel a szívem nem a legjobb, gondoltam, utoljára elmennék még látogatóba hozzátok, ha nem lennék terhetekre. Szombaton a reggeli vonattal jövök, s akkor majd szóban többet, ölel és csókol Benneteket Józsi bácsi.” Nézte a dülöngélő betűket, a hullámzó sorokat, s hirtelen a papa jutott eszébe, a papa, aki íróasztala külön kulccsal zárt fiókjába gyűjtötte Jocó bácsi leveleit, ő, aki a külföldi tudományos intézetek okleveleit is szerteszét hagyta... Hát nem furcsa? Mi lett azokkal a levelekkel? Eltették? Nem, nem, rámol talc. Tamással együtt rakták halmokba az iratokat, a papa jegyzeteit, a levelek is akkor kerültek elő, s igen, most már emlékszik, Tamás marokra fogta, ahogy az ember a ki nem húzott sorsjegyeket lengeti a kezében, mielőtt kidobná azokat. A levelek is bekerültek a többi, elégetésre szánt papírok közé. Tamás dobta oda, de ő nem szólt, nem tiltakozott, miért is tette volna? Minek kellenének a megsárgult papírok? Szentimentalizmus, nem több. A papa hajlott az ilyesmire. Mit mondott egyszer? „Józsi nélkül én soha nem jutottam volna semmire.” Mire értette? Valamikor a mama mesélte, hogy Jocó bácsi segítette a papát, amikor az egyetemet végezte. Erre gondolt volna a papa? Igazság szerint illene; már végigolvasni azt a vaskos könyvet, amelyet — két éve? — a papáról jelentettek meg, egyik volt munkatársa írta, többször járt náluk is, engedélyt kért, hogy betekinthessen a papa hagyatékába. Hol a könyv? Ha jól emlékszik, öt példányt küldtek belőle, de hát a könyvek kezelése Tamás dolga, neki ki is ment a fejéből, csak amikor megérkeztek, akkor lapozott bele a kötetekbe, azóta kézbe sem vette. Miért jut most mindez eszébe? Tamás jött vissza, s meglátta kezében a levelet. — Eredeti stílusa van az öregnek, mi — mondta Tamás, s vigyorgott. Kihúzta a lapot Karola ujjai közül, s miközben félretette, azt mondta: — Ügy gondolja, semmi más dolgunk, mint vele foglalkozni. Elhallgatott, a bárszekrényben kezdett el kotorászni, palackokat emelt ki, nézegette, melyikben menynyi van, végül a hasas, Club 99-es üveg mellett kötött ki, kivett egy poharat, majd, miután a másikért nyúlt, megkérdezte, „iszol te is. Kari drágám?”. Karola, mióta Tamás visz- szajött a szobába, úgy nézte, ahogy egy idegen, soha nem látott tárgyat mér fel tekintetével az ember. A magabiztos mozdulatok, a hanghordozás fölényessége, a minden fölött rendelkezés megszokottsága — a papa soha nem szerette Tamást, talán éppen ezekért? Ö is ilyen lenne? Mit mondott a papa, amikor Jocó bácsi miatt egyszer szólt neki? „...nektek mi tetszik...” Nektek? Tehát Tamást és őt. kettejüket értette alatta. Akkor nem is gondolt erre. Miért csak most érti meg a szavakat? Miért jut most mindez eszébe? Istenem, hát eljön Jocó bácsi, miért kell ennyi mindent összekeverni egv levelezőlap miatt? kamás, most már ingerülten, újra kérdezett: — Nem hallod, kérsz?! — Kérek, kevés vízzel, s egy jégkockát is dobj bele szivem ... Mészáros Ottó
