Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-24 / 46. szám

\ SZERDAI MOZAIK IFJÚSÁGI PARK? A képen látható park romantikus, szép. Monoron, a „tele­pen”, a Luxemburg utcában van. Némi társadalmi munkával ifjúsági parkot lehetne itt létesíteni. Péterffy felvétele 1 millió 600 ezer forintot fordítottak tavaly a tanácsok szociális segélyezésre, az öre­gek napközi otthonainak fenn­tartására, berendezések vásár­lására, a rendelőintézetek mű- szerelláíására. ★ 700 ezer forintért vásároltak a tanácsok tavaly a többi kö­zött felszerelést, szemléltető eszközöket a járás iskolái ré­szére. ★ Ülést tart holnap délelőtt Monoron a párt járási végre­hajtó bizottsága. Napirenden szerepel a többi között egy ja­vaslat a X. kongresszus és a járási pártértekezlet anyagá­nak feldolgozására, valamint a politikai ünnepségek első fél­évi terve. MAI MŰSOR Tudományos ismeretterjesztő előadás Közlekedési ismeretterjesztő előadássorozat. Mende, 2 óra: Közlekedési szabályokból ve­télkedő. Az előadás nyilvános, azon bárki részt vehet. Mozik Maglód: Heintje. Monor: Ef- fi Briest. Nyáregyháza: Kalei­doszkóp. Tápiósüly: Vörös ró­zsák Angelikának. Űri: Ho­gyan fogtam el az őrnagyomat. Vecsés: A gyilkos a házban van. JO HÍR MENŐÉNEK Soltész Jánostól, az ÉMÁSZ sülysápi kirendeltségének ve­zetőjétől hallottuk: az ÉMÁSZ Mendén megyei keretből két és fél kilométerrel bővíti a villanyhálózatot. A bővítés 300 ezer forintba kerül és még az idén elvégzik. A járási népi ellenőrzési bi­zottság múlt évi munkáját ér­tékelik a ma délelőtti monori bizottsági ülésen, ★ Tavaly 80 új lámpatestet szereltek fel Vecsés utcáin. Az idén elkészül a Vöröshadsereg út korszerű közvilágítása. ★ Eboltás lesz veszettség ellen Monoron a vol\ MÉH-telepen március 4-én és 5-én. Táncdalest Sülysápon Szombaton. este 7 órai kez­dettel táncdalestet rendez a sülysápi ÁFÉSZ a siilyi cuk­rászdában. A műsorban fellép Szántó Gabi és Zombory Zsolt táncdalénekes. Vb-ülés lesz ma déliitán 1 órakor Mendén, ahol jelehtés hangzik el a tanács alá nem rendelt szervekkel, valamint a tömeg szervekkel Való kapcsolatról. F.T.F.N AZ ECSERI TANÁCSTAGOK A járásban működő 14 köz­ségi tanács tavaly összesen 104 tanácsülést tartott. Ezeken át­lagban a tanácstagok 72 szá­zaléka jelent meg. Az ecseri tanácsüléseken jelent meg rendszeresen a legtöbb „város atya”, (97 százalék), a második helyen Péteri állt (90 százalék). Meglepő, hogy az egyébként élénk, fejlődő községekben, Ül lön és Vecsésen a tanácstagok mintegy 40 százaléka nem, vagy rendszertelenül vett részt a tanácsülés munkájában. A Vecsési Fehérnemű Ktsz szombaton tartja évzáró köz­gyűlését. ★ Jelmezes farsangi bált ren­dez szombaton délután a mo­nori 1. számú Általános Iskola Ady Endre úttörőcsapata a Monori Kefegyár kultúrtermé­ben. ★ Mikes Lilla előadóművésznő szombaton este Gyömrőn ad önálló műsort. ★ 353 mázsa nyulat, 208 ezer tojást és 63 mázsa mézet ter­meltek, illetve vásároltak fel tavaly a maglódi ÁFÉSZ kör­zetében. ★ Jó munkát végeznek a ve- csési VIZÉP Vállalat önkéntes tűzoltói. A legutóbbi termelési értekezleten két önkéntes tűz­oltót léptettek elő hasznos megelőző munkájukért. Közös tervet készít a gyöm- rői strandon levő szabadtéri színpad nyári kihasználására a gyömrői művelődési ház és az újszilvás! termelőszövetkezet vezetősége. UTAK, HIDAK A járás területén lévő utak, hidak karbantartására, felújí­tására mintegy négy és fél mil­lió forintot fordítottak tavaly a tanácsok. MONOMIDftl P EST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XIII. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1971. FEBRUÁR 24., SZERDA Evenként öissns Inktís Annak ellenére, hogy az el­múlt években évenként mint­egy 500 lakást építettek a mo­nori járásban, az egészségte­len, életveszélyes lakások szá­ma — a cigánytelepi lakások­kal együtt — mégis 500-ra te­hető. Az új lakások túlnyomó többsége — 70 százaléka — korszerű, kétszobás, 20 száza­léka háromszobás, s mindösz- sze 10 százalék egyszobás, il­letve komfort nélküli. Kielégítő a kórházi ellátás A monori járás betegei ré­szére két kórház áll rendelke­zésre, Budapesten a Semmel­weis kórház "és a ceglédi új városi kórház. Ez utóbbi tava­lyi átadásával a helyzet jelen­tősen javult, a rászoruló bete­geknek nem kell sokat vára- kozniok a kórházi ágyra. — Kétmillió forint költség­gel épült tavaly két tsz-bekö- tőút, Mendén és Gyömrőn. A kibővített pártbizottsági ülés napirendjén: az országgyűlési és tanácstagi választások előkészítése Hétfőn délelőtt kibővített ülést tartott Monoron a járási pártbizottság, amelyen megje­lentek a pártbizottság tagjain kívül a községi pártbizottságok és a közbeeső pártszervek tit­kárai, a községi tanácsok vb- elnökei, a társadalmi szervek járási vezetői. Elsőként dr. ßencsik Mihály, a járási ta­nács vb-elnöke ismertette az április 25-én megtartandó or­szággyűlési és tanácstagi vá­lasztásokkal kapcsolatos előké­szítő, gyakorlati teendőket. Hangsúlyozta: a monori járás 101 ezer lakosából az előzetes szá­mítások szerint mintegy 67 ezer választópolgár járul majd az urnák elé, hogy megválasszon 3 országgyű­lési képviselőt és 727 köz­ségi tanácstagot. A módosított választási tör­vény érteimében a lakosság­nak nem kell sem járási, sem megyei tanácstagot választa­nia. Mint ismeretes, a járási tanács megszűnik, a közigaz­gatási feladatokat járási hiva­tal végzi. A járási tanácsta­gok, a tanácsülés, a járási ta­A község ellátásáért HÍREK A PILISI ÚJ ÉLET TSZ-BŐL Sokat javít a lakosság ellá­tásán a pilisi Üj Elet Tsz saját zöldség- és tej boltja. Az üzlet­nek tavaly három és fél millió forint volt a bevétele. Az üz­let, illetve a község folyamatos ellátása érdekében tavaly a tsz-ben kialakítottak egy ve­gyes kertészetet. Vetőmagtermesztéséről híres a szövetkezet Az idén 800 hol­don termesztenek búzát, s eb­RATATATA. Gyömrőn vendégszerepeit a Corvina-együttes és Balás Eszter. Igaz a plakátok Aradszkyt is hirdették, csupa nagybetűkkel, ő azonban nem érkezett meg. De a közönség nélküle is nagyon jól szórako­zott. Corvináék magyar és an­gol számokat adtak elő, a leg­nagyobb sikert Gershwin Nyáridőben című számával és saját szerzeményükkel, az Osz- kár-ral aratták. Balás Eszter KATI KŐRICÁL — Gyere, anya, drágázzunk! — Jó, drágázzunk. — Drá-gá'-ám! ­— Na-a. — Drágá-á-ám! — Nana, ne húzd ilyen erő­sen, mert fáj! — Drá-gá-á-ám! — No, megállj, te csibész! (Drágázás: fülhúzással egy­bekötött születés- és névnapi gratuláció, amit gyerekeknél alkalmaznak, rendszerint azzal a szöveggel: „Isten éltessen so­káig, a füled érjen le bokáig”. Nálunk: kedvelt esti játék, ez­zel a rövid, de velős szöveggel: „drágám”.) ★ — Anya, gyere csak! Itt van a tévében két nedve! — Mi van a tévőben? — Jegesnedvék. — Mondd, Kati: med-ve! — Ned-ve! Kedves sző még: „fekszü”. — Anya, de szép fekszüd van a vázában! (Ilyen volt kezdetben a cipő — „picő” vál­tozatban, és az aranyos — „anyaror”. — Ugye, én anya- ros vagyok!? ...) •k — Mesélj, Kati, mi volt ma a bölcsiben. — Ja? Hát... maciztunk. — Maciztatok? re.u — És hogy. kell macizni ? — Ügy, hogy az én macim bőg, és aztán a többiek vesze­kednek. — Kik veszekednék, a ma­cik vagy a gyerekek? — En veszekedtem. — Kivel ? — A nádival. (Azaz: teljes nevén Rádi Attila, Kati első bölcsődei „fiúja”, akinek a tel­jed neve immár egy éve be­vonult családi szótárunkba.) — Szóval a RádivaL — Igen, a Rádival veszeked­tünk. (Olyan köpés tekintet, ami már majdnem kacsintásba megy át.) — Kata! Te füllentesz! Hi­szen a Rádi rég a hármasban van, te meg a kettesben. Nem macizhattatok együtt!? — De. Mert én átkóricáltam a hár vasba. Mindig átkóricá- lok. (Kaján kis kuncogás, Ka­ti várja a hatást, ami nem ma­rad el. Tetszik néki a siker, amit a „kóricálok”-kal kivált.) — És nem suprikáztak ki? (No, erre mit válaszolsz, Ka­ta? Ezt a szót még nem hal­lottad. De aki felvág az ilyen köricálós-tudással, tanulja csak meg idejében, a sikert nem adják ingyen.) — Nem — mondja Ka(i. De még nem meri alkalmazni a supriká-taJ- szót, mert fél, rosszul mondja Előbb majd még elszótagoljuk egy párszor És akkor/ így módosul majd a bölcsődei beszámoló: —' Megint elkórícáltam a Jiármasca, de kisuprikáztak onnan... (—sió) a szünet után énekelt, még hozzá az ő megszokott tempe­ramentumos, „ugrálós” stílu­sában. Ezzel azonban egy kis baj volt, mert a színpadon ki­sebb trópusi porfelhő kereke­dett. Ez meglehetősen zavarta az énekesnőt. Befejezésül ismét a Corvi­náék vették birtokukba a vilá­got jelentő deszkákat, s a töb­bi között előadták legfrissebb szerzeményüket, a Ratatatát. A dalt a közönség — szinte hihetetlen! — első . hallásra megtanulta (liambrich) bői 40 holdon vetőmagnak va­lót. A 200 hold árpából 100 holdon vetőmagnak valót ter­mesztenek, szerződés szerint, A vezetőség arra törekszik, hogy a tagságnak egész évben vagy legalábbis kora tavasztól télig munkát adjon. Ezért a tavaly termőre fordult 15 hol­das spárgaterületet előzőleg egy újabb 15 holdas táblával növelték. Jövőre ez is termőre fordul. Mákot, sárgarépát, cu­korrépát termesztenek, ezek munkaigényes növények, ezen­kívül pedig az erdőtelepítés­nél, a csemetekertben is szük­ség van dolgos kezekre. nács végrehajtó bizottsága be­töltötte történ él mi szerepét. A monori járást a megyei tanácsban 12 tanácstag fogja képviselni. Őket a választást követően az alakuló községi tanácsülések, többségükben saját tagjaik közül, titkosan választják majd meg. Megnő tehát a szerepük, a felelőssé­gük a jelölendő s megválasz­tandó községi tanácstagoknak. Éppen ezért fontos, hogy a március 15—31. között megtar­tandó jelölő gyűléseken a nép­front, a társadalmi szervek, az üzemek kollektívái, a lakos­ság, kiket jelöl erre a tisztség­re. Guba Pál, a járási pártbi­zottság első titkára a későb­biekben ezt így fogalmazta meg: „Talpraesett, jó szókimon­dó emberek legyenek a ta­nácstagok, de olyanok, akik cselekszenek is a kö­zösségért!” Az elmúlt négyévi munka alapján meg lehet állapítani: a községi tanácstagok nagy többsége becsülettel megfelelt a bizalomnak, s feltehetően a jövőben is meg tud birkózni a községi tanácsokra háruló nagyobb feladatokkal. Arra kell törekedni, hogy ország- gyűlési képviselőknek, tanács­tagoknak köztiszteletben álló, a párt politikáját Ismerő és megvalósításában aktívan részt venni képes állampolgá­rok kerüljenek megválasztás­ra. S hogy ez így legyen, eb­ben jelentős szerepük lesz a kommunistáknak. VIRÁGZIK A 200 ÍVES MOGYORÓFA Heves megyében a tartósan enyhe idő meggyorsította a növényzet fejlődését. Az orgo­nabokrokon több helyütt már feslenek a bimbók. Egerben, a Szabadság téren tavaszias díszbe öltözött a két évszáza­dos török mogyorófa: terebé­lyes koronáját elborították a tavaszt jelző barkák. A Mátra déli lankáin sarjad a fű és ki­nyíltak az első tavaszi virágok. SAKK Győzött a mesterjelölt Maráczi Ernő mesterjelölt visszavágó szimultánt játszott a gyömrői sakkozókkal. A 18 táblás találkozón 14 és fél pontot szerzett, összteljesítmé- tiye: 31 győzelem,; 4 döntetlen és 4 vereséggel, 85 százalékos. 1 BÁL ECSEREN Hagyománya van Ecseren a nősök báljának, van már talán 15 éve is an­nak, hogy az elsőt megrendezték. Akkor még az „Ecseri lakodal- mas"-hoz hason­lóan, sok-sok népi motívum jelle­mezte. A.z új há­zasok feiüket dí­szítő „bujdosóba” öltöztek, a felesé­gek pedig ezen kí­vül keménytee : szoknyába, illetve szoknyákba. Volt olyan fiotalasz ■ szony, akui 15 is volt... Vidám, pattogó ritmust játszott i fúvós­zenekar. Akkor. A szombati nő­sök bálján mint­egy 70 pár jelent meg a Gödör kis­vendéglőben. Sok­szoknyás felesé­get még mutató­ban sem lehetett látni, annál idolét miniben és midi­ben. Este 6-krr kezdődött a mu­latság Bogyóék tánczenéjére. A bál legidő­sebb párja, a 62 éves Turcsik Pis­ta bácsi és felesé­ge volt. Járták a táncot, s aztán Pista bácsi sorra kérte fel az asszo­nyokat, fáradha­tatlanul. Haszno­san teltek a tánc közbeni szünetek is, ilyenkor fel­csendült egy-egy jól ismert magyar- nóta. Az egész te­rem énekelte. „Belépés csak szigorúan nősök­nek” — ez volt a jelszó, s ezt csak 10 óra tájban szegték meg: egy leendő ifjú pár­nak — néhány hét múlva lesz az es­küvőjük — meg­engedték, hogy bemehessenek. Mindent össze­vetve, nagyon jól sikerült a bál. Legjobban Bla- zsek János és Ta­kács István fáradt el, a két főrende­ző. Pedig ők keve­sebbet táncoltak. Gér József Vasárnap bonyolítják le a megyei elsőosztályú csapatbaj­nokság első fordulóját. A gyömrői sakkozóknak nehéz dolguk volt, a sorsolás szerint a tavalyi megyei bajnok Váci Vasutas volt az ellenfelük, és 8:2 arányú vereséget szenved­tek. A váci csapatban mester- jelölt és négy I. osztályú ver­senyző is szerepelt, tehát leg­alább két klasszissal erőseb­bek voltak, mint a debütáló vendéglátók. Éppen ezért ér­tékes Monduk Lajos szakosz­tályvezető győzelme, aki * I. osztályú ellenfelétől szerzett értékes pontot. (p. s.) Monor—Maglód 3:0 (0:0) Barátságos labdarúgó-mér­kőzés. A két régi Vetélytárs már jó'néhány nagy csatát megvívott egymással. Jelenleg Maglód egy osztállyal feljebb van, s így a felkészülés ideje alatt barátságos alapon talál­kozhatnak csak. Az első félidőben kitűnt, a vendégek rutinosabb játéko­sok, a második félidőre azon­ban mintha elfáradtak volna. Egyelőre még mindkét csapat­nak tovább kell javulnia, ha eredményesen akar szerepelni a bajnokságban. (v—e)

Next

/
Oldalképek
Tartalom