Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-18 / 41. szám
“"zJCívtav 19U FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 240 MUNKAHELY Ózdot segíti a hódoscsépányi üzem A HAGY pártbizottsága tárgyalta: Az ózdi kohászati üzemekben az utóbbi években már gondot okozott a szállítóeszközök — vasúti kocsik és rakodógépek — folyamatos karbantartása. Az évente több, mint egymillió tonna acélt előállító gyár e célra szolgáló elavult műhelyében a megnövekedett feladatokat már sem mennyiségileg, sem minőségileg nem tudják megoldani, ezért Ózd térségében — Hó- doscsépány község határában — mintegy száztízmillió forintos költség felhasználásával hét és fél ezer négyzetméternyi területen új közlekedési tmk-üzemet építenek. Az új üzemben a karbantartásokon kívül évente kétszáz kohászati vasúti kocsi, tizenegy gőzmozdony, négy vágánydaru, tíz bagger és számos dózer nagyjavítását végzik el. A kétszáznegyven dolgozót foglalkoztató új üzem jövőre készül el. Még mindig kevés a vezető beosztású nő A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyára pártbizottságának legutóbbi ülésén a vállalat káder- és személyzeti munkájáról és a további tennivalókról tanácskoztak a kommunisták. A pártvezetőség 1969 őszén, határozatban fektette le azt a kívánságot, hogy az utánpótlást elsősorban a gyárban dolgozó, rátermett szakemberek előléptetésével oldják meg. Most megállapították, hogy végrehajtották a határozatot. Ma már a gyár irányító posztjain szakmailag és politikailag alkalmas vezetők vannak. Az elmúlt esztendőben 5 új osztályvezetőt, 11 művezetőt és 9 csoportvezetőt neveztek ki, egy kivétellel valameny- nyien a gyári gárdához tartoztak. A kinevezések gazdasági eredményeket is hoztak. A vezetők kicserélésének tulajdonítják a gyárban, hogy például a fénycsőfojtóüzemben taAZ IDÉN MAR 18000 ember fizetővendég-szolgálatban A Balatonon a főidényben a nyaralók egy részét a fizetővendéglátó szolgálat magán- nyaralóiban helyezik el. Ezek a többnyire különálló, családias hangulatú nyaralók az utóbbi években a külföldi turisták körében is népszerűvé váltak. Siófok, Balatonföldvár, Balatonalmádi és Balatongyörök villáiba minden nyáron törzsvendégként járnak vissza az osztrák, az NDK-beli, lengyel és csehszlovák turisták. A kedveltebb nyaralóhelyeiben egyes külföldi utazási irodák már előre kibéreltek több száz szobát. A Somogy megyei Idegen- forgalmi Hivatal kiterjeszti a fizetővendég-szolgálat új formáját is: az érdeklődőknek három nyaralótelepen napi egyszeri étkezést és érdekes programot is kínál a szálláson kívül. A Balaton két partján és az üdülővidékhez számítható idegenforgalmi helyeken körülbelül ötven kisebb-nagyobb településen az idén már egyszerre 18 000 vendég elhelyezéséről gondoskodhatnak a szolgálat vezetői. valy a második félévben ugrásszerűen megnőtt a termelés, csökkent a selejt és állandósult az ott dolgozók létszáma. Most is hiányolták, hogy még mindig-kevés nőt állítottak vezető funkcióba. Az viszont ugyanakkor kedvező, hogy a múlt évben kinevezett művezetők nagy többsége 30 éves, vagy annál is fiatalabb. Ezeket a fiatalokat — a tapasztalatok szerint — fűti a tenni- akarás és jól megállják helyüket A pártbizottsági ülés határozatot fogadott el, amelyek végrehajtása tovább javítja majd a gyár szakemberhelyzetét. <—di.) Egymillió kiskacsa Kikeltek az új év első kiskacsái a biharugrai halgazdaságban: 14 ezer napos jószágot szedtek ki a gépekből a gondozók. Az elkövetkező hónapokban ebben a gazdaságban összesen egymillió kiskacsa lát napvilágot. Hatszázezer vízi- szárnyast saját tavain nevel fel a halakkal „társbérletben" a- gazdaság, a többi naposkacsát a társgazdaságoknak adja át. VIGYÁZAT! JÖN A HALALKANYAR! Miért várják Dunakesziről Fót felé utazva, a MÁVAUT-buszon felkeltette figyelmemet az a párbeszéd, melyet az előttem ülő két utas folytatott: — Na, nemsokára jön a halálkanyar — így az egyik. — Képzeld, valamelyik nap még csuklós busz is jött erre! Nem irigylem a pilótát, amikor a hídhoz ért, azzal a be- hemót kocsival. — Ezt a szakembereknek is látniuk kellene! .Miért várják meg, míg ott valóban szerencsétlenség történik? Miért kell mindig eső után felvenni a köpönyeget? Az utolsó kérdés izgatottsága még ott vibrált a leveSürgős belépésre keresünk: ■ gépészmérnököt ■ technológust ■ technikust ■ gyártmányszerkesztőt ■ gyártmányfejlesztőt F ÓVÁROSI GÁZKÉSZÜLÉKGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapest XIII., Révésf utca 27/31. góbén, amikor a busz a kanyarhoz ért. Kíváncsian néztem ki az ablakon. Az autóbusz vezetője láthatóan nagy erőfeszítéssel, hihetetlenül éles fordulatot vett, s ekkor — a pillanat hatása alatt szinte megdermedve — megpillantottam az előbbi párbeszéd „tárgyát”: a Budapest—Veresegyház felé vezető vasútvonal fölött átívelő, hallatlanul keskeny fóti hidat. A busz szinte súrolta a híd korlátját, valószínűtlen ügyességgel kanyarodva. Lenéztem: közel 15 méteres mélység volt alattunk. A vasúti sínpáron éppen egy vonat pöfögött el Vác felé. Ha egyszer egy kicsit csúszós lesz az út, vagy a vezető elismerésre méltó figyelme csak egy pillanatra kihagy, beláthatatlan következményei lehetnek ennek a pár centis tévedésnek. Akkor itt tényleg halálkanyar lenne! — morfondíroztam magamban. A végállomásig bennem motoszkált az utastárs által megfogalmazott kérdés: Miért várják meg, míg valóban szerencsétlenség történik? —k. —e. A DUNAI KŐOLAJIPARI VÁLLALAT az 1971/72. tanévre, külön ösztöndíjjal és kollégiumi elhelyezéssel felvesz kőoíajfeldolgozó szakmunkástanulókat Általános iskolát végzett, 16. évnél nem idősebb fiúk jelentkezhetnek. Az oktatás időtartama: 3 év, helye: Szőny. A végzett tanulóknak a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, Százhalombattán kell munkát végezniök. A vállalat az iskolai ösztöndíjon felül havi 250 Ft külön ösztöndíjat folyósít. Jelentkezni lehet: a vállalat Személyzeti és Oktatási Önellátó Osztályán. (Százhalombatta 3. Pf. 1.) Telefon: 258-617. Kőműveseket, kőműves segédmunkásokat, kubikosokat KERESÜNK budapesti állandó munkára Jelentkezés: az Április 4. Ktsz munkaügyi osztályán, Budapest Vili., Auróra u. 23. sz. alatt. A Ceglédi Építőipari Vállalat FELVESZ SZOBAFESTŐ ÉS MAZOIO SZAKMUNKASOKAT Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Cegléd, Damjanich utca 5. gy tervezte, hogy rögtön reggel lemegy a daraboló üzembe. A terv füstté lett, ketten várták a titkárnő szobájában. Alig váltott velük néhány szót, amikor csöngött a telefon. A minisztériumból vannak az igazgató elvtársnái, legyen szíves, menjen át. A két várakozótól bocsánatír érően elköszönt, s a folyosóra kilépve vette észre, hogy még a kabátját sem tette le. Visszament, s közben Marikát kérte, a táskáját tegye be a szobába. Marika — a még mindig ott levő két ember háta mögött mutogatva — a csöbömyi, szokásos kávéjára figyelmeztette, ami nélkül nem reggel a reggel. Intett, majd kap úgyis. Amikor belépett az igazgató szobájába, látta, hogy Hámori, a főnök, komor képpel gyűrögeti ujjai között a cigarettát, ami nála a méreg biztos jele. A dohány fele már kihullt, a barnás szálacskák ott feküdtek a tükörsima, fényes asztallapon. A minisztériumból ketten jöttek, Sitkéit, a főosztályvezetőt ismerte, a másikat nem. — Szervusztok — mondta, kezet fogott Sitkéi vei, Hámorival, majd a harmadikkal, akit — észbe kapva — Hámori mutatott be. A pártbizottság titkára, Beke elvtárs, Tímár doktor, a miniszteri titkárságról... Leült, rágyújtott, várt. A hallgatásból rögtön megérezte, hogy megérkezése előtt Sitkeiék már közölték jövetelük célját. Nyert. Tímár doktor — miután ránézett Sitkeire, azt mondta: — Gondolom, nem szükséges nagy bevezető, rögtön rátérhetünk a lényegre. A miniszter elvtárs levelet kapott a gyáratok egyik dolgozójától — rá, meg Hámorira nézett —, s ebben a levélben elég kemény dolgok vannak ... Mhppát húzott elő a táskájából, s belőle kiemelte a levelet. Olvasni kezdte. Beke, tizenöt-húsz mondat után biztosra vette, hogy a levelet Anti, csakis Juhász Anti írhatta. Mintha megérezte volna. Napok óta ott áll a naptárjában: lemenni a darabolóba. Mindig közbejött valami... „Az igazgatóság abban véli fölfedezni a vállalat jobb sorsát, hogy új és új osztályokat, meg csoportokat szervez, közben az üzemekből már nemcsak a vándormadarak indultak meg, hanem azok is, akik tíz, meg tizenöt éve itt dolgoznak. Miért mennek? Egyszerű a felelet. Azért, mert az emberek dolgozni akarnak a gyárban, pénzt keresni becsületes munkával, de ha látják, hogy hol anyag nincsen, hol szerszámért kell futkosni, s ha mindkettő van, akkor éppen a gépük döglik be, s várhatnak fél napot a lakatosra, akkor hiába hallják, hogy építsék jobb munkával a szocializmust, meg segítsék elő a vállalat nyereségét, csak mosolyognak rajta, legyintenek.” Tímár megállt az olvasásban, Hámori, fölhasználva a pillanatnyi szünetet, gyorsan kicsöngetett. Éva — a szép Éva, hány férfi bolondul a vállalatnál érte! — belibegett, lerakta eléjük a kávét, meg a kis poharakban a három centnyi konyakot. Hallgatagon kavargatták a kávét, mint akiknek nincs mit beszélniük egymással, csupán a véletlen hozta össze őket. Sitkéi, oldalt pillantva, Hámori arcát nézte. Látta, ahogy ösz- szeszorított állkapcsa az arcizmokat ugráltatja. Tímár doktor a levelet forgatta, mint aki előre átolvassa a következő szakaszt. Beke meg arra gondolt, hogy Juhász Anti lényegében csak azt írta meg, amit a pártértekezleten is elmondott. Mert ott is elmondta. Lehet, hogy Hámori nem emlékszik? Percekig nem jutott szóhoz a következő küldött, mert zúgott a taps Anti felszólalása után. Meredek volt — ahogy ezt mondani szokták. Mert Anti olyasmiket is bedöntött, mint a főnök évente cserélt vállalati kocsija, „miközben” — mondta — három ember öltözik, vetkőzik egy szekrénybe, mert arra nem jut, esztendők óta nem.” Tímár körülnézett, s nem várva Hámorira, aki még mindig a csészét kocogtatva kevergette kávéját, folytatta a levél fölolvasását. Igen — gondolta Beke —, ez Juhász Anti. A túlórák adatait a pártértekezleten is elmondta, rámutatva: előtte meg hetekig kényszer-szabadságra küldték az embereket. Hányszor járt a pártbizottságon is! t’olt, hogy az asztalt verte. „Mi az atyaistennek vagytok itt, ha tűritek ezt? Ha nem ordítotok miatta, ha nem döntitek rá senkire az asztalt...!” Csití- tani ? Olaj a tűzre. „Ehhez értetek. Majd elvtárs, megnézzük eívtárs, idő kell elvtárs ... Ha egy hete menne ez, észre sem venném. Ha egy hónapja, csak magamban dühöngenék érte. De ez így megy évek óta, amióta csak a gyárban vagyok, s a még régebbiektől hallom, hogy azelőtt sem volt máskülönben. Hát minek nézitek ti a munkást?!” Pontosan, betű szerint emlékszik erre a legutóbbi veszekedésre. Mikor lehetett? Egy hónapja talán. Mivel váltak el? Azzal, hogy „visszatérnek az ügyre”. Igen, ezt mondta. Látta akkor Anti arcán, hogy legszívesebben a szemébe nevetne. Érezte, valóban nem tudott neki semmi megnyugtatót mondani. De hiszen hol kezdje? Mekkora mese lenne az! Reggelre sem érne a végére. — No, nézd csak, Anti — fogalmazta most gondolatban —, Hámori nem rossz ember, de elfutott felette az idő. Érdemei vannak, sokféle érdeme, de az utóbbi Valami nincs rendben években már semmi másra nem gondol, csak arra, hogy a nyugdíjig... Emberileg érthető, nem? Továbbá: a főmérnök. Kijáró, örülni kellett, hogy elvállalja, de fut, rohan mindig, a pesti lakását nem hajlandó föladni, két értelmes mondatot alig válthat vele valaki.... A főosztályvezetők? Jók is, rosszak is. Nem lehet a világot megváltani, asztalborogatással még nem intéztek el semmit sem... Miért nem ezt mondta Antinak? Miért azt az ízetlen hivatalnok szöveget, hogy „visszatérünk az ügyre”? Lehet, hogy Anti akkor ült le levelet írni? Valószínű. Mert nem az a fajta, aki hagyja magát. Harminchat éves, három gyereke van, de úgy verekszik, mint egy semmit nem veszthető húsz esztendős. Persze, mit is veszthetne? Olyan szakmunkásért, mint Anti, küldöttséget állíthatnak össze bármelyik gyárban, hogy magukhoz csalják... A csend zökkentette ki gondolataiból. Persze, közben azért a levélre is figyelt. „ ... aki dolgozni akar, az rendet akar, aki rendet akar tehát, az jót akar...” Hogy’ tud fogalmazni! A gyárban híre van a beszélőkéjének, de sok jóbeszédű a papír előtt ülve csődöt mond. Anti, úgy látszik, nem. Tíz év alatt legalább ötször akarták kiemelni. Nem, az istennek sem, nem vállalta. Hagyjanak engem az üzemben, melósnak — ez volt a válasz —, így érzem jól magam. S mennyi „baj” volt körülötte! Persze, idézőjelben baj, mert soha nem szólt olyasmiről, ami ne lett volna igaz. Ám, ami igaz volt, azt nem hagyta szó nélkül. A művezetők úgy bántak vele, mint a hímes tojással, az üzemvezetők — mert a tíz év alatt hat fordult meg Anti, meg a többi háromszáz ember feje fölött —, meg hol a mellüket verve ordították, hogy „vagy ő vagy én”, vagy egyszerűen leléptek, átmentek máshová, mert nem bírták az örökös készültséget, miért szól Juhász, miért nem. Akadt, aki szerette volna kitörni a nyakát, s megpróbálta csőbehúzni. Rajtavesztett. Sokan fenegyereknek tartották, s olykor ő, Beke is hajlott erre. Ám, újra meg újra rájött, hogy amiért Juhász szól, az neki is fáj, amit Anti ostoroz, azt ők is bírálják. Csak persze, másképpen. Mérlegelve, súlyozgatva minden mondatot, hiszen ami a pártbizottság beszámolójában hangzik el, az nem egy ember véleménye, más az akusztikája ... — Beke elvtárs, mi a véleményed ... ? Ügy nézett Tímárra, mint akit rajtakaptak valamin. — Igen... igen... — mondta gyorsan, hogy lélegzetnyi időt nyerjen. — A levélben írtak lényegében elhangzottak a legutóbbi pártértekezleten is, ahol megválasztották a mostani pártbizottságot... Hámorira nézett, látta, a szája szélét rágja, ami a kiborulás előtti utolsó állomás. Először a golyóstoll koppintgatása, utána a cigaretta gyűrögetése, s végül a szája széle... Csak ki ne boruljon, mert akkor végképp beteszi az ajtót maga mögött. Mennyi ideje van a nyugdíjig? Tizenöt hónap. Sok? De hiszen Hámori a lelkét kitette negyvenöt óta! Dolgozott, tanult, dolgozott, tanult, munkásból mérnök lett, művezetőből egy nagy gyár igazgatója, igazgatóként is sokat produkált, a hatvanas években még ömlöttek az elismerések, kitüntetések, vándorzászlók, s most... A hatvanas években? Az elején. Még. Igen, igaza van Juhász Antinak. Hatvankettő körül már mutatkoztak a bajok. Hámori kezdett azzal foglalkozni, amivel addig soha. önmagával. Az öltönyeivel, az inggombokkal, a nyakkendőkkel, a kocsival, mert hisz’ „egy ekkora vállalat igazgatója mégsem járhat olyan lerobbant ládán, a többiek körberöhögnek, amikor igazgatói értekezlet van a minisztériumban ...” Az új asszony miatt lett volna az egész? Ilonkát szegényt — igazgatóné korában is bárki ránézett, látta, jól öltözött munkásasszony — a rák vitte el, s ez az Erzsiké, az új asz- szony, egészen más... Húsz évvel fiatalabb Hámorinál, s már maga ez... Hányszor beszélgettek, barátian, hivatalosan, s hányszor elmondta Hámorinak: „Tibor, kicsúsznak a kezedből a _ dolgok ...” Miért nem ment tovább? Hová? A gyár dolgozott, nem ömlött ugyan a kitüntetés, nem szerepeltek a sokat emlegetettek között, de minden évben fizettek tűrhető nyereséget, haladtak is, hiszen fölépült három gyártócsarnok, benne nyugatnémet gépek..., de hiszen Juhász is ezt írta a levélben: „a valutáért vett méregdrága gépek állásideje évente egymillió forint körüli veszteség, de ezért nem felel senki sem...” Újra Hámorira nézett, majd Sitkeire, s végül Timárra. — A levélben írtak megfelelnek a valóságnak, sajnos, de úgy gondolom, hogy ilyen súlyú kérdéseket... Mészáros Ottó
