Pest Megyi Hírlap, 1971. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-17 / 40. szám

6 ^’kMívíop 1971. FEBRUÁR 17.. SZEKOA Szalai és három társa Csőszigetelők kálváriája Szalai Imre és három társa. Majdnem úgy hangzik, mint a bíróságon egy bűnügyi tár­gyaláskor. Pedig nem bűn­ügy, csak újítási ügy. Szalai Imre és három társa: a ve- csési VIZÉP technológiai csoportjának dolgozói, 1968- ban elvállaltak budapesti felettes vállalatuktól egy ter­vezést. A megbízatás lényege: a gázcsövek, gerinc­vezetékek lefektetésekor a csö­veket előzőleg szigetelni kell. A szigeteléshez egy bizonyos bitumenes masszát, illetve ha­barcsot használnak (ez karóid­ból, mészből, bitumenből stb. áll). Ezt a szigetelő habarcsot azelőtt kézi erővel kenték a csövekre. A munka hossza­dalmas volt, s ezáltal meg­lassult a csőfektetés is. Sza­lai és három társa tehát azt a feladatot kapta, tervezze­nek egy gépet, amellyel-a csö­vek szigetelését meg lehet- gyorsítani, azaz: mellőzhes­sék a hosszadalmas, kézi erő­vel történő munloát. A budapesti VIZÉP kikö­tötte a tervezési díjat: 16 ezer forintot, a tervezők pedig munkához láttak. Munkaidő után, szombaton és vasárna­ponként dolgoztak, el is ké­szültek a géppel, kipróbálták, az jónak bizonyult, s a terve­zők felvehették a 16 ezer fo­rintot, azaz személyenként 4 ezret. A szigetelési munka meg­gyorsult, több csövet tudtak már lefektetni. A budapesti vállalat az újítás eredménye­ként évente 2 millió nyere­ségtöbblethez jutott. Ezt a tervezők is tudták, s úgy érez­ték, új technológiájukat újí­tásnak is lehet minősíteni. Be is nyújtották, mint újí­tást a vállalathoz. Ekkor kezdődött a vita. A vállalat ugyan elismerte, hogy a habarcsgéppel gyor­sabban megy a munka, de arra hivatkoztak: a gépesítés megdrágította azt. Ekkor került az ügy a ve- csési VIZÉP munkaügyi döntőbizottsága elé. Azóta több tárgyalás is volt az ügy­ben, halomnyi akta őrzi Sza­lai Imre és három társa újí­tási javaslatát. A vállalat fel­ajánlott ugyan időközben 20— 20 ezer forint körüli „eszmei díjat”, amit Szalaiék kevesell­tek, tehát nem fogadtak el. Az ügynek ugyanis van egy ho­mályos és kusza szála: az a bizonyos „habarcs”, ami bi­tumen stb.-ből áll, nem volt elég tartós, azaz nem szigetelt hosszú ideig. Ezért időközben üvegtextilt is kevertek a ha­barcsba, ezáltal a szigete­lés „élettartama” jóval meg­hosszabbodik. A vecsési tervezők újítás­ként benyújtott tervezetükben már ezt a mozzanatot, az üvegtextil belekeverését a masszába, is feltüntették. (A halomnyi aktában, ami a ve­csési VIZÉP döntőbizottsá­gán van, ez megtalálható.) Ezek után — vagy előtte? — valaki a budapesti válla- lalattól az üvegtextil szige­telést önálló újításként adta be, s úgy hírlik, több mint 100 ezer forint újítási díjat kapott érte. Szalaiék ezért sérelmezték a kis összegű „eszmei díjat” s ezért hozott a vecsési VIZÉP munkaügyi döntőbizottsága ez év január 8-án olyan ha­tározatot, amely nekik adott igazat. A budapesti vállalat, azaz: a felettes VIZÉP meg­fellebbezte a határozatot, ezért most már a bíróság lesz kény­telen foglalkozni ügyükkel. (fogarasi) A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége (Vác, Derecske dűlő) FELVÉTELRE KERES tervezőmérnököket, tervezőmérnöki beosztásba. Jelentkezni lehet: a gyáregység személyzeti osztályán. (Telefon: 223.). Kőműveseket, kőműves segédmunkásokat, kubikosokat KERESÜNK budapesti állandó munkára Jelentkezés: az Április 4. Ktsz munkaügyi osztályán, Budapest Vili., Auróra u. 23. sz. alatt. A DUNAI KŐOLAJIPARI VÁLLALAT az 1971/72. tanévre, külön ösztöndíjjal ■ és kollégiumi elhelyezéssel felvesz kőolajfeidolgozó szakmunkástanulókat Általános iskolát végzett, 16. évnél nem idősebb fiúk jelentkezhetnek. • Az oktatás időtartama: 3 év, helye: Szőny. A végzett tanulóknak a Dunai Kőolajipari Vállalatnál, Százhalombattán kell munkát végezniök. A vállalat az iskolai ösztöndijon felül havi 250 Ft külön ösztöndíjat folyósít. Jelentkezni lehet: a vállalat Személyzeti és Oktatási Önellátó Osztályán. (Százhalombatta 3. Pf. 1.) Telefon: 258-617. Ipari tanulónak felveszünk 14-16 éves, általános iskolai végzettségű fiatalokat az alábbi szakmákra: KŐMŰVES, ACS-ALLVÁNYOZÓ, VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS ÉPÜLETASZTALOS, FAPADLÓZÖ ÉS MOANYAGBURKOLO KÖZPONTIFŰTÉS-SZERELŐ víz- és gázvezeték-szerelő VILLANYSZERELŐ, ÜVEGEZŐ ÉPÜLETBURKOLÓ (hidegburkolatok) MÜKŐKÉSZITÖ, VASBETONSZERELŐ VÍZSZIGETELŐ, BÁDOGOS, TETŐFEDŐ Tanulószállást, teljes ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat a vállalat ad. Jelentkezés levélben vagy személyesen a kővetkező elmen: Pest megyei Állami Építőipari Vállalat Budapest XXL, (Csepel), Kiss János altábornagy utca 19-21. Sürgős belépésre keresünk: villanyszerelőket szerszámkészítőket szerkezeti és géplakatosokat műszerészeket forgácsoló és sajtoló gépmunkásokat női és férfi segédmunkásokat takarítónőket Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat Budapest XIII., Révész utca 27/31. A mikor Dini falképnél hagyott, újra egyszál magamra maradtam és az időm nagy részét a bőgés töltötte ki. Szerencsére a tanév véget ért. A suliból táborozni akartait külde­ni, talán mert valamelyik tanár megsajnált, lehet hogy éppen apám, a halott kolléga irán­ti szolidaritásból. Rühellem, ha könyörületből foglalkoznak velem. Inkább elmentem dolgozni a konzerv­gyárba, havi hatszázárt. Nem nagy pénz, ne­kem azonban többet jelentett, mint altár kétezer forint, az a tény, hogy nem vagyok egyedül. Csak vasárnapok ne lettek volna! A vasárnapok követelődzőik. Az ember társaság­ra vágyik, de rám nem várt otthon senki és mákból sem számítottak rám. Persze; ha egy kicsit ráhajtok, fcrapek akadt volna minden ujjamra kettő, nekem azonban nem kellett, mert Dinit még min­dig nem tudtam elfelejteni. Egyszer azért el­mentem a Dunára evezni. A lányok hívtak a konzervgyárból. Jött néhány srác is. Az egyik rögtön rámszállt. A farm,er, mint min­dig, megtette a hatást. Állítólag kitűnően érvényesül benne az alakom. Szóval a kra- pek csodára strapálta magát odafelé, de én olyan voltam, akár egy üres tojáshéj, belül semmi. Pedig minőségi fej volt, technikumba járt, csak ne vigyorgott volna állandóan, az idegesített. Amikor déltájban kikötöttünk, közöltem vele, kár tovább üzemeltetni a mosolyt, al­más, amire vár. A vigyorgás azonban ettől sem fagyott le a képéről. Talán éppen ezért a pimaszságáért tűrtem meg magam mel­lett. Az ellentétek állítólag vonzzák egymást és ő jött utánam, bárhová mentem. A fürdő- rucit is csak úgy tudtam felvenni, hogy szól-1 tam a lányoknak, tartsák vissza, mert ha pirosat lát, nyomban megvadul. A piros bikinim messzire világított a Du­nában. Beúsztam egészen a 'közepéig. Ez jó volt. És az is, hogy követett. Mellette bizton­ságban éreztem magam. Ha hinni lehetett a szavának, pólózott az iskola csapatában. Egy, biztos, remekül tempózott. A folyó közben jó messzire elsodort. Amikor partot értünk, se­hol senki. Rögtön tudtam, gáz van. Komplett hülye vagyok, amilyen rajtam kívül nincs több a béketáborban. Ráadásul a szokatla­nul hosszú úszás is kikészített. Tátogtam, mint a partra vetett potyka, ő meg odadobta magát mellém és nyomban a .tárgyra tért. Huzatom van rád, kisanyám, vigyorgott a ké­pembe. Nem szerelemcsiholó az ilyén. El­löktem, de alig moccant. Minek az a sóik du­ma, duruzsolta a fülembe és én úgy érez­tem, torkomon a kés. Nem is magamat fél­tettem, a cselekvés szabadságának az el­vesztése volt az, ami visszatartott. Buta do­log az embernek eldobni magától valamit csak azért, mert valaki azt úgy akarja. Min­dent elkövettem, hogy kimásszak a szószból,' de erős volt, mint a bivaly. Most mit sziré­názol, förmedt rám. Akkor fundáltam ki,' hogy egy pillanatra elhagyom magam. Csak­hogy megjött a jobbik eszed, gyengült a szo­rítása, én meg felkaptam a térdem. Elenge-i dett és leléptem és nem mentem el többet a Dunára. A hetedik napon azonban nagyon egyedül érzi magát az ember lánya. Kimentem a Pa­lára, de ott sem volt szerencsém. Alig, hogy megmártottam a testem, belebotlottam Dini­be. Egy női csontvázat fuvarozott karonfog­va és elhúzta a csíkot mellettem anélkül, hogy biccentett volna. Hiába szuggeráltam, nem fordult vissza, csak a keze csúszott egy­re lejjebb a bige derekán, az meg úgy viho­gott, mint akit csiklandoznak. Hiába ismé­teltem el magamban hússzor is: fütyülök rá, köpök rá, le van sajnálva, meg minden, nem tudtam Dinit kiverni a fejemből. Inkább sar- konfordultam, futás az öltözőbe, aztán séta a Szigeten, csak úgy, az orrom után. Még min­dig jobb, mint egyedül gubbasztani a lakás­ban. Köztien azt játszottam magamban, mit mondanék, ha Dini utánam sietne, de nem jött, helyette más krapel^ok szólítottak le. Válaszra sem méltattam őket. Mindegyik csak azt akarja. Dini is, aki most azon a csontvá­zon leltározik, azért dobott, mert nem borul­tam le előtte. A fene egye meg az egészet, mégis csak jobb lesz, ha hazaindulok. 1 Ott­hon legalább kedvemre kibőghetem magam. Itt pillanatok alatt körülálinának, ha rázen­dítenék. Egy fiatal lány, aki sír, mindig meghatja a férfiakat. Helló, hallottam megint mögöttem. Kopj le apuskám, rántottam meg a vállam. Keress magadnak más bigét. Come in, baby, come in, invitált ugyanaz a hang. Ezt megnézem magamnak, fordultam vissza. Egy lófogú «ür­ge hajolt ki a nyitott sportcsodából. Ennek aztán dumálhatok, röhögtem el magam. Fo­gadni mertem volna, hogy egy szót sem ér­tett a szövegemből. S mert még mindig ott furikázott mellettem, lepöcköltem egy látha­tatlan porszemet a vállamról. Ez nemzetközi jelzés, érthetett belőle, ha akart. Csak vi­gyorgott, akáf egy fogpasztareklám és nem tágított mellőlem. Sőt! Ülj be nyugodtan, fordulunk egyet és kész, csalogatott most már magyarul. De nem velem! — vágtam volna a pofájába, amikor felfedeztem a Pala előtt Dinit a csontkollekciójával, amint a buszra várva ácsorogtak. Néha az ember függetleníti magát a józan eszétől. Oké, bic­centettem, mire azonnal lestoppolt. Beszáll­tam, indított. Lassan menjünk, kértem s úgy A hetedik napon feszítettem mellette, mint aki kardot nyelt.1 Ahogy közeledtünk a buszmegállóhoz, úgy: nőtt a kétségbeesésem, mert Dini se nem Iái tott, se nem hallott, csak a, csajt figyeltej Mást nem tehettem, megnyomtam a' dudálj Végre! Találkozott a' tekintetünk, de most én néztem át a feje fölött, amíg el nem ha­ladtunk előttük. Aztán meg a visszapillantó tükröt bámultam, lesve a hatást. Dini úgy meredt a kocsi után, mintha kísértetet látott volna. Hogy milyen árat kértek azért a né-» hány másodpercnyi meghöfakentésért? Ha be­száll az ember egy taxiba, aszal sem furikáz­hat ingyen. Business is business, ahogy Ang­liába szakadt hazánkfia közölte velem a sé­takocsikázás végén, a Nagyszálló előtt. De hiába fűzte a szürkeállományomat, nem vol­tam hajlandó bemenni vele. Találjon ki va­lami mást, mondtam, itt a Szigeten sok az is­merős, kitörne a balhé. Oké, bólintott töp- rengőn. A portások a világ minden, táján le­leményes emberek, derült fel az arca. One moment, intett türelemre és besietett a szál­loda halijába. Csak erre vártam. Ki a kocsi-» ból és futás, mindenütt a-legeldugottabb ös­vényen, minél messzebb a főúttól. ( Ahogy távolodtam, úgy tért vissza az önbi­zalmam. A kolostor romjainál már nagyo­kat mulattam magamban Mr. Lófogún, mert így neveztem s elképzeltem, milyen fancsali pofával konstatálhatta, hogy pléhre csúszott. Az ilyen disznó megérdemli. Amikor, zűr volt az országban, angolosan meglépett, s most, hogy már minden oké, visszaszemtelenkedik, mert kedve szottyant egy kis hazai pipihús­ra. Keressen csak hozzá más madarat, aki magától berepül a kalitkába. A hídra még­sem merészkedtem, a kishajóval vitettem magam Pestre. Csák ott lélegeztem fel iga­zából, s mert majd szétvetett az öröm, ami­ért lóvátettem, nem tudtam megállni, hogy el ne mondjam valakinek sikeres lógásom történetét. Ezért felhívtam telefonon Hírha­rangot, az egyik osztálytársamat. Szerencsém volt, mert jelentkezett. Ezt meg kell ünne­pelni, jelentette ki ellentmondást nem túró­én. Az sem kétséges, hogy hol, mert az öre­gek, mármint a szülei, még mindig Franciá­ban tanyáznak, amiről ő a matekbukás miatt lemaradt. Vágjam taxiba magám és nyomás hozzá! És meg sem várta a válaszom, lecsap­ta a hallgatót. ■ > Mert vasárnap délután, volt és program meg semmi, kapva kaptam a meghíváson. El. kell mesélned mindent, borult a nyakamba Hírharang. Oké, utánoztam Mr. Lófogút, de előbb adj valami kaját, zsíros kenyér is jó, csak sok legyen, mert kopognak már a né­zőkéiül. Ezen könnyen segíthetünk, húzott maga után a konyhába és kinyitotta a frigi­der ajtaját. Burkolj, adta tudtomra lakonikus tömörséggel, hogy azt falhatok, amihez ked­vem van. Kenyér az nincs itthon, ritkán eszem, mert hizlal. Képzeld, már nem megy rám a farmer, pedig a tavasszal még jó volt. Ha így folytatom, csapott magára, akikora lesz, mint két görögdinnye. Közös erővel nekiestünk a frigi bendőjé- nek, de nem valami masszív kaják lapultak benne. Sonka, kaviár, sajt, szardínia. Azért több a semminél. A kaviárt sonkába csavar-, tűk, a szardínia olaját pedig sajtdarabokkal mártogattam ki, s hogy nem korgott már a belügyminiszter, visszatért belém az életöröm és egyszuszra végigmondtám a vasárnap tör­ténetét. , A szemétláda, összegezte Hírharang tömör véleményét Diniről. A vén kujoh titu­lust viszont Mr. Lófogú kapta. S veled mi Van, kérdeztem én. Remete lettem, ugye röhejes, mi, van ez így néha, anyafej. Mán egy hete, hogy menesztettem Komputert. Tu­dod, azt a cingár .krapekot, aki tavaly meg­nyerte a matekversenyt a sulitjan. Ot fogad­ta fel mellém az apám, hogy felkészítsen a pótvizsgára, ő pedig másból is fel akart ké- szíterii. De most már elboldogulok magam is* mondta' még Hírharang. Ha akarod, vegyük át közösen az anyagot, ajánlottam fel nagy­lelkűen, mire megint a nyakamba borult, amiért ilyen klassz haver vagyok. Nem akar kibukni közülünk, az apja képes lenne in­tézetbe küldeni. És olyan buzgalommal ve­tettük magunkat a tanulásba, mintha még a tanév közepén járnánk. Nyista sóder, szakí­tottam félbe mindannyiszor, ha süket du­mát nyomott és észre sem vettük, mikor es­teledett ránk. Frankó voltál, hálálkodott Hírharang. Ha átmegyek a vizsgán, neked köszönhetem. S mert a frigiben már nem ta­láltunk semmit, lementünk a sarki étterem­be vacsorázni. A vendégem vagy, közölte Hírharang és én a rántottszelet után papri­káscsirkét rendeltem és a legszívesebben ke­nyérrel ki tunkoltam volna a tányért is, úgy meghozta az étvágyamat ez a délután. Boldog, voltam, hogy újra van egy fix pont­ja az életemnek, s már nem vagyok egyedüL Mert az apám halála óta mást sem teszek, csak menekülök a' magány elől és alig, hogy belekapaszkodok valakibe, máris futnom kell tovább. Most újra felpattant előttem a ma­gány ketrecének ajtaja. Szabad vagyok és tartozom valahová. Prukner Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom