Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-12 / 9. szám

8 ft. at HEGYEI 1971. JANUAR 12., KEDD Vasgyűjtő kék-fehérek Eltűnt 3500 A PTS elnökségi ülése A Pest megyei TS ma reg­gel 9 órakor kezdődő elnökségi ülésén az agit.-prop. bizott­ság tevékenységéről, idei ten­nivalóiról tárgyalnak majd. Foci - teremben Mintegy száz labdarúgásra kiéhezett szurkoló előtt került sor Szigetszentmiklóson, a József Attila telepi iskola tor­natermében az SZTK tornájá­nak első felvonására. A Csepel öt ifjúsági csapatot vonulta­tott fel, a Szigetszentmiklósi TK 4, Szigetcsép pedig 3 csa­patot. A négy mezőnyjátékosból és egy kapusból álló csapatok kétszer 10 perces mérkőzése­ket vívtak. Három csoportban zajlottak a küzdelmek, s a leg­jobb négy közé három csepeli csapat, valamint az SZTK I került. A körmérkőzéses rend­szerű döntőt vasárnap 9 óra­kor vívják, ugyancsak a Jó­zsef Attila telepi iskolában. A VECSÉSI VÍZÉP ma 18 órakor tartja közgyű­lését a helyi művelődési ott­honban. MÜNCHEN ÚJABB 100 MILLIÓ Az 1972. évi müncheni olim­piai játékok szervező bizottsá­ga bejelentette, hogy a játé­kok kiadáséira szánt 1,35 mil­liárd márkás költség-tervezetet újabb 100 millió márkával tol­dották meg. A kiadások a következőkép­pen oszlanak meg: sportléte­sítmények 61.15 százalék, kul­turális, létesítmények és kiad­ványok 4,83 százalék, köz­munkák 4,33 százalék, vendé­gek és látogatók részére 25,22 százalék, a kiéli vitorláspálya előkészítésére 4,47 százalék. Az Isaszegi KSK közgyű­lésén a vártnál többen, mint­egy nyolcvanan jelentek meg. A beszámolót Szilágyi Sándor sportköri 'elnök tartotta, aki elmondta, hogy a tavaly meg­választott vezetőségnek csak 50 százaléka dolgozott. Ez ter­mészetesen rányomta bélye­gét a klub tevékenységére. Sajnálatos, hogy a községben két tábor van. Amikor az egyik tábor szerepel a vezető­ségben, a másik nem segít, sőt inkább gáncsoskodik, s ugyanez a helyzet fordítva is. Csak 20 pártoló tag Ennek az áldatlan állapot­nak a megszüntetésén kívül még több megoldandó kérdés­ről beszélt. Az egyesület első­sorban tanácsi támogatásból él, igaz a helyi KTSZ, Erdő- gazdaság, s a Pécel—Isaszegi ÁFÉSZ is hozzájárult az egye­sület működtetéséhez. Ősszel már a lét vagy nem lét kér­dése is felvetődött. Akikor ezt elpanaszolták a helyi vezetők­nek, aki'k megígérték, hogy egy későbbi összejövetelen tisztázzák a problémákat. Legalkalmasabb lett volna erre a mostani közgyűlés, de sajnos sem a tanács, sem a többi érdekelt szerv nem kép­viseltette magát. Az anyagi bázis stabilizá­lása szempontjából elsőrendű feladat a szurkoló tábor meg­szervezése. Jelenleg siralmas a kép, alig húsz pártoló tag­juk van, s ezt a létszámot leg­alább 400-ra szeretnék növel­ni. Egy régi sportbarátot, Sá- godi Sándort kérték fel’ a szer­vezésre. A pályaépítési munka rosz- szul haladt, s a bevezetőben említett okok miatt a vezető­ség is gyengén látta el fel­adatát. A közgyűlésen a meg­üresedett posztokra új tiszt­ségviselőket választottak. Beteglista Az Isaszegi KSK kék-fehér színeit csupán a labdarúgó- szakosztály képviseli. Az 1969-ben kivívott 5. hellyel szemben, a megyebajnökság őszi idényét a 11. helyen zár­ták. A visszaesés oka: a kulcs- játékosok sérülése. Skribek Pál, Csornáik György, Tihon Ferenc, Hrustinszki Tibor, Szaniszló István és Rafael Ká­roly hosszú ideig volt kény­szerpihenőn. No és kísértett a régi beteg­ség, a büntetők rossz értéke­sítése. Ősszel öt 11-est hagy­ták ki az isaszegiek. A leg­fontosabb feladat a csatársor gólképességének javítása, an­nak érdekében, hogy a veszé­lyes zónából elkerüljenek. Edzés: vasárnaptól P. Szabó Sándor edzővel szerződést bontották, hogy ki lesz az utóda, az még tisztá­zatlan. A labdarúgópályát a héten a hótól megtisztítják, s január 17-én féltízkor tartják az első szabadtéri edzést. Ez­után kedden és csütörtökön az új iskola tornatermében gyakarolnak á játékosok. Röviden még annyit a múlt­ról, ősszel a sok sérült miatt 22 játékos jutott' szóhoz, Haj­dú János valamennyi mérkő­zésen, mind a tizennégy talál­kozón szerepelt. Éspedig azért jelenti csak 14 a maximumot, mert a Váci Vasutas elleni mérkőzésük elmaradt. Egyé­nileg Takács, Hajdú és Nagy tűnt ki. A gyenge szereplés láttán lemorzsolódott a közön­ség, míg tavasszal a tét nél­küli bajnokságban a 800—1000 néző sem volt ritka, ősszel alig három-négyszázán övezték a játékteret. Az elmúlt félév egyik tapasztalata: javítani kell az edzések intenzitását. Egyébként az isaszegi spor­tolók példamutató öntevé­kenységgel járultak hozzá egyesületük fenntartásához. Vasat gyűjtöttek, s ebből 10 000 forint folyt be tavaly a sport­köri kasszába. Az utóbbi időben gyak­ran elhangzott, csökkent a labdarúgó-mérkőzések láto­gatottsága. Ez a megállapítás több sportkör közgyűlésén is felvetődött. Statisztikát ké­szítettünk a megyebajnokság látogatottságáról és az 1969. évi tavaszi, valamint az 1970. évi őszi nézőszámot vettük figyelembe. Éspedig azért ezt a kettőt, hiszen, mint isme­retes, 1969-ben tavaszi-őszi, az elmúlt nyártól pedig őszi­tavaszi rendszerben zajlanak a küzdelmek, s így mindkét bajnokság első félidejéről kaphattunk képet. A statisztika alapjául a la­punkban megjelent, tudósí­tóink által közölt nézőszá­mok szolgáltak. Nos, a két félév párhuzamba állítása valóban azt mutatja, hogy eltűnt háromezer-ötszáz né­ző, ugyanis míg ’69 tavaszán összesen 37 700-an, múlt ősz­szel 34 200-an tekintették meg a tizenöt forduló küz­delmeit. Az elmúlt őszt fi­gyelembe véve, amikor egy találkozó elmaradása miatt csak 119 meccs volt, az egy mérkőzésre jutó átlag: 287 néző. Ha az őszi tizenöt fordulót soron követjük, a kép a kö­vetkező: 1900, 2900, 3600, 3700 1700, 2300, 4250, 1500, 2000, 1600, 1900, 1550, 1700, 1500 (ekkor csak hét mérkő­zés volt), 2100 néző. A hetedik fordulóban szü­letett 4250-es rekordhoz nagymértékben hozzájárult a Bem SE—Fóti SE találkozó nézőszáma, ugyanis ezt a meccset a Bem SE pályaava­A Váci Híradás labdarúgó szakosztálya megtartotta játé­kosértekezletét, amelyen az NB III-as csapat 18 sportolója vett részt. Mészáros István ed­ző ismertette az alapozó, for­mába hozó és formában tartó tréningek menetét; hetente öt­ször gyakorolnak a játékosok. Emellett a 18-as keret tagjai tója keretében ünnepi prog­rammal kötötték össze. A ne­gyedik fordulóban a Buda­örs—Törökbálint szomszéd- vár-rangadó 1000 nézőt von­zott, míg a Bag—Kartal ösz- szecsapás félezret. Ugyan­csak sokan voltak — 800-an — a finálén lezajlott Kartal —Törökbálint mérkőzésen is. A Bem SE nézőrekordja azért különleges, ugyanis ál­talában Cegléden mintegy százan szokták megtekinteni a küzdelmeket. Nem sokkal több nézővel büszkélkedhet azonban a Budakalász és a Váci Vasutas sem. Összegezve; az érdeklődés valóban csökkent. Persze, ez semmi a Népstadion úgyszól­ván üres lelátóihoz képest, de a százalékszámítást, az „arányokat” figyelembe vé­ve, ez a lemorzsolódás is fi­gyelmeztető, hiszen a kis egyesületeknél 50, vagy száz néző is sokat jelent. Remél­hetőleg a tavasz utoléri, sőt, túlszárnyalja majd az 1969- et (akkor ősszel 38 450 néző volt). Erre elsősorban az ad ala­pot, hogy ebben a játékrész­ben dől majd el a végső he­lyezés, a feljutás és a kiesés sorsa, s ez bizonyára növeli az érdeklődést. Igaz, a néző­szám növelésének egyik leg­főbb biztosítéka a jó játék, a jó szereplés. Ahol megy a csapatnak, ott egyre többen gyűlnek a pálya köré. No, s a játékon kívül néhány újí­tással, érdekes kezdeménye­zéssel is még több szurkolót lehet a sporttelepekre tobo­rozni. február 1-től 6-ig edzőtáboro­záson vesznek részt, ahol dél­előtt és délután is tréningez­nek majd. A játékosok Pintér Sándort választották csapatka­pitánynak, helyetteséül pedig Jeszenszky Istvánt. A labdarúgók megkezdték az edzéseket. Világcsúcs-,.előrejelzés" - komputerrel Egy augsburgi gyár elektronikus agya másfél évvel a müncheni nyári olimpiai játékok kezdete előtt világrekordokat, világcsúcs-beállításokat „jósol” 32 at­létikai számban. Az eddigi olimpiai játékok — 1896-tól — adataival táplálták be a komputert, amely azután „megállapí­totta” a teljesítményemelkedési, és egyben következte­tést vont le arra vonatkozólag, hogy milyen eredmé­nyek kellenek Münchenben az aranyérmek elnyerésé­hez. A legnagyobb eredményt a női magasugrásban „gon­dolja” az elektromos agy; 1,98 rnétert. A fennálló világ­rekord, amelyet a román Iolanda Balas tart, 1,91 méter. Jóváhagyott újítás R. L. A váciak is elkezdték APRÓHIRDETÉSEK Villanyszerelő­ipari Vállalat azonnal felvesz BUDAPESTI MUNKAHELYEIBE villanyszerelőket, ezek mellé betanított munkásokat, segédmunkásokat. Négyéves szakmai gyakorlat után a szakmunkás­képesítés megszerezhető. JELENTKEZÉS: Villanyszerelőipari Vállalat 1. sz. Szerelőipari üzem Budapest VI., Mozsár utca 16. MÁV Gépjavító Üzem azonnali belépésre felvesz lakatos, he­gesztő, villanyszere­lő, gáz- vízvezeték­szerelő szakmunkáso­kat, gépmunkásokat, betanított munkáso­kat és segédmunkáso­kat, továbbá vasút­őröket. Cím: Budapest XIV., Tahy út 97 — 101. Bejárat: Tatai út és Fáy út sarokról. 6ÖÓ-as Trabant eladó, Nagykőrös, VII. kér. Hangácsi u. 9. ______ Ti anínót vennék. Nagykőrös, Geszner Jenő. ______________ Sz atía Községi lanacs VB-nél hétvégi telkek eladók._____________ Vi déki házaspár vál­lalna Budapest terüle­tén. iskolában hivatal- segédi vagy házmes- teri állást. Lakás szük­séges. ..Megbízható” jeligére leveleket a Ceglédi Nyomdába ké­rek. __________________ Gy ors- és gépírást ta­nítok, hetedik általá­nos iskolástól felfelé, Mrmely korosztály ré­tére, folyamatosan. Frigyesné — Nagykő­rös, Hősök tere L __ Fe lveszünk esztergá­lyost, maróst. szer­számkészítőt. tmk-la- katost. csőszerelőt és nyugdíjasokat. ..Kos­sut” Mg. Tsz. Prés és Kovácsoló Üzeme Ceg­léd, Bürgeház dűlő. A Dél-maaygrországi Áramszolgáltató Vál­lalat monori kiren­deltsége férfi segéd­munkást, villanysze­relő szakmunkást és gyakorlattal rendel­kező adminisztrátort keres felvételre. Je­lentkezés: Monor, Deák F. u. 12. Az Állami Biztosító Budai Járási Fiókja (Budapest III., Fő tér 2.) érettségivel ren­delkező dolgozókat ke­res adminisztratív munkára. Jelentkezés levél útján vagy sze­mélyesem____________ St ylus Faipari Ktsz ceglédi és albertirsai telepére keres aszta­los szakmunkást és betanított gépmun­kást. Jelentkezés: Sty­lus Faipari Ktsz Ceg­léd, Déli u. 59., min­dennap 14 óráig. Fiatal kezdő géplaka­tos szakmunkásokat felveszünk speciális automata gépek javí­tására. Jelentkezés: CSIV. 3. sz. Facsa'rnr Gyára. Budapest III., Szentendrei út 205. Üzemgazdasági cso­port. , Jó állapotban levő mély gyermekkocsi el­adó. Nagykőrös VIII. kér. Kazinczy u. 8. Kőműveseket, kőműves mellé segéd­munkásokat, továbbá betanított munkára női dolgozókat FELVESZÜNK. Jelentkezés a fóti kutyatelep mellett levő telephelyünkön. Papír­feldolgozók Ktsz. Azonnali belépésre felveszünk autóbusz­vezetői jogosítvánnyal rendelkező pilisi, monori, gombai, kávai, bényei, újhartyáni, újlengyeli, vasadi illetőségű munkaerőket. Az autóbuszvezetőket a vállalat kezelésében levő autóbuszokra alkalmaznánk. Az autóbusz a fenti községekből szállítja be a dolgozókat. Jelentkezés levélben vagy szegélyesen. Kőbányai Textilmüvek munkaerő­gazdálkodás. Budapest X. kér., Gyömrői út 90. Hegesztők! Lakatosok! A Kohászati Gyárépítő Vállalat tápiószelei vasszerkezeti gyár­egysége felvesz he­gesztő és lakatos szak­munkásokat, vala­mint betanított mun­kásokat ! Felveszünk továbbá: hegesztői szakképesítést szerzett műszaki mérnököt, közgazdasági techni­kumot és gépipari technikumot végzett munkaerőket és SZTK- ügyintézésben gya­korlott dolgozót. Je­lentkezni lehet a gyár­egységnél: Tápiósze­le. Györgyei út. A Közgép. 2. sz. gyár­egysége (volt Útgép) f 3l vétel re keres esz­tergályos, lakatos, hegesztő, edző szak­munkásokat, targon­cavezetőt, segédmun­kást, gépkocsivezetőt, .fürdőkezelőt. Jelent­kezni lehet: Cegléd, Külső-Kátai út 35/A. szám. FIF A-hat ározatok A FIFA Végrehajtó Bizott­sága az athéni Hilton szálló­ban megtartott ülésén több határozatot hozott. Ezek közül a leglényegesebb, hogy szente­sítette az 1974. évi labdarúgó világbajnokság új lebonyolítá­si rendjét, tehát a középdön­tőt két négyes csoportban ren­dezik, s a győztesek játszanak a világbajnoki címért, a má­sodik helyezettek a bronz éremért. A végrehajtó bizottság 25 ezer svájci frank segélytf sza­vazott meg a glasgowi kataszt­rófa áldozatai hozzátartozói­nak megsegítésére. Hozzájá­rult, hogy 1972. júniusában a brazilok nemzetközi tornát rendezzenek, 18 válogatott csa­pat részvételével. 10 dél-ame­rikai és 5 európai válogatott szerepel, míg további három együttes más földrészekről utazik Rióba. Felhívták a tagállamok fi­gyelmét, hogy fordítsanak na­gyobb érdeklődést a női lab­darúgás megszervezésére. Ér­deklődésre tarthat számot az a határozat, hogy a jövőben a bajnokokhoz hasonlóan a Ku­pagyőztesek Európa Kupa tor­nájának győztese is megmér­kőzik az amerikai földrész kupagyőztesével. Ismét meghalt egy autóverseny­ző: az 1000 kilométeres argentínai, Buenos Aires-i versenyen a 35. körben egy Ferrari kocsi, amelyet az olasz Ignazio Giunti vezetett, összeütközött, egy másik autóval. A karambol következtében Giunti kocsija lángbaborult és a verseny­ző benne égett. riMÁCZY BEVITORLÍZOTT Fináczy György, a Videoton válogatott vitorlásversenyzője pompás győzelemmel tért haza Arenys de Marból. A spanyol olimpiai bizottság meghívására ugyanis karácsonykor eluta­zott, hogy átvegye a spanyol vöröskereszt életmentő arany kitüntetését, illetve részt ve­gyen a karácsonyi nemzetkö­zi vitorlásversenyen. Fináczy nagy küzdelem után utasította maga mögé öt nemzet spor­tolóit és a dán Andersen előtt egy ponttal szerezte meg az elsőséget a finn dinghi hajóosz­tályban. ITÁLIAI „CSENDÉLET” Két olasz bajnoki labdarúgó­mérkőzésen is súlyos botrányok történtek. Anconában a Juvenilia— Cesare Battista találkozón a csa­tár Luciano Saracinit (Cesare Battista) a játékvezető szabályta­lanságok miatt kiállította. A lab­darúgó mérgében „kiütötte” a 29 éves Giacinto Giacinti játékveze­tőt, akit állkapocstöréssel kórház­ba szállítottak. Az I. osztályú Verona—Catania mérkőzésen a vendégek 11-esből érték el az egy pontot jelentő gól­jukat (1:1 volt a végeredmény). A hazai közönség a 11-es miatt tüntetett, s a találkozó után a szurkolók egyrésze a játékvezetőre várva megtámadta a pályát elha­gyó újságírókat. Bob EB Berchtesgadenben bonyolították le a bob Európa-bajnokságot. A kettesben a nyugatnémet Flath, Bader együttes szerezte meg az aranyérmet 2:54.05 mp-es összidő- vei. A második helyen Candrian, Scherer (Svájc III) végzett (2:54.66 mp), míg a bronzérmet is nyugat­németek nyerték. Két 13+1 találat A vasárnap totófordulóban 7 pá­lyázó ért el 13 találatot, egyen­ként 79 617 forint nyereménnyel. Közülük ketten a plusz 1-et Is jól tippelték, nekik egyenként 182 821 forint jut. 12-es 98,11-es 1096, 10-es 7312 darab akadt. Nyeremények egyenként: 3791, 339, Hl. 76 forint. Totóeredmények: x, x, x, 1, 1, t, 1, X, 1, 1, 1, 1, X, X. SZAKMUNKASOK! Az Egyesült Izzó Váci Gépalkatrészgyára FELVÉTELT HIRDET marós-, gyalus-, köszörűs- és vésősszakmába. Jelentkezés személyesen, o gyár munkaerőgazdálkodásán. VÁC, Honvéd út 21-23. Birkózótabló jMtfííí Xifty : fi/O.CV» !yíé<J .T'CJJ«.*’ COftKk k'óríoo lassú V9*** .»JmÍjí,­* '..-ó-e.'V ; ».• ■ Szíjjá riC frnra Az elmúlt év e&yik legszebb Pest megyei birkózó sikerét a Csepel Autó fiataljai érték el, kötöttfogásban országos ifjúsági csapatbaj­nokságot nyertek. Az egyesület tablót készí­tett az együttes tagjairól és íme a reprodu­kált tabló. Baloldalt fenn Molnár György szakosztály- vezető, és Joszkin János edző. Lenn az alsó ikíboc súlycsoportok legjobbjai: Sarlós Károly, Má ton László, Szijjártó Imre. Jobboldalt a feli sorban Bednarik István, Csiszár Jánc Gyenge László, alul Varga Gábor, Ková Jenő ős Kiss Péter. Közülük a legjobb egyé: teljesítménnyel Sarlós büszkélkedhet, aki ti v?ly országos szabadfogású junior bajne lett, a 48 kg-os súlycsoportban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom