Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-15 / 12. szám
MA DÉLELŐTT: városi tanács vb-üiés Péntek délelőtt fél kilenckor ülést tart a városi tanács végrehajtó bizottsága. Dr. Lukács Ferenc vb-elnök beszámol a tanács és szervei 1970. évi munkájáról. Hajas József osztályvezető főmérnök tájékoztatást ad a gázellátás helyzetéről, s a bevezetés évenkénti ütemezéséről. E két napirendet követi a külterületi lakosság szolgáltatásának a helyzete, majd — egyebek között — még nyolc téma. VETÉLKEDŐ A RÁDIÓSKLUBBAN Ma délután négy órakor kezdődik a fegyveres erők klubjában „Az elektronok világában” címmel a rádiósklub meghívásos szellemi vetélkedője, melyet Szegedi József főhadnagy vezet. Az első, második és harmadik helyezett díjat kap. Képzőművészet és óvodásműsor Ma délelőtt a József Attila Művelődési Központban a gyártelepi és a János utcai óvodásoknak mesedélelőttöt tartanaik, amelynek keretében a Mackókaland és a Pöttyös Panni című filmeket látják az apróságok. Ugyancsak ma délelőtt a képzőművészeti szakkör tagjainak Tolmácsi István tanár tart előadást. A szakkör tagjainak diaképekkel szemléltetik a XX. század hazai és külföldi képzőművészeti alkotásait. VÁC IÉIAPLÚ- ----------■--------------zlJzzeesss. A P EST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XV. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1971. JANUAR 15., PÉNTEK Egyéves a váchartyáni Volán A járás modern Ipari üzeme KORSZERŰ MŰHELYEK, EMELKEDŐ TELJESÍTMÉNYEK Egy éve már, hogy a váchartyáni gépjavító állomáson új cégtáblát tettek a kapu fölé: 22. Aköv Ipiari Üzeme — felirattal. Időközben a név 22. Volán-ra változott. Nagy várakozással tekintett mindenki a régi üzem felé. A mezőgazdaságban végzett két- évtizedes becsületes munka fejeződött be 1970 januárjában — és kezdődött egy olyan tevékenység, amely a közúti közlekedés, a személy- és teherszállítás sokszor súlyos gondjain van hivatva segíteni. Egy olyan munka, ami részben még ismeretlen volt váchartyániak előtt. Nehéz helyzetben volt az üzem: a régi vállalat leszerelte gépeit, s elszállította, de a szakmunkás gárda nagy része is elhagyta Váchar- tyánt. Az új „gazda” bizalmat előlegezett — már az induláskor anyagiakban is —, és ezt viszonozták a munkások. A szakértelem kezdeti hiányát, lelkesedés pótolta. A vezetők, a tömegszervezetek, — de nem utolsósorban a szocialista brigádok versenylendülete átsegítette az üzemet a kezdeti buktatókon. Anyakönyvi hírek Született: Borsos György és Szilágyi Edit: Tünde, Mészáros Gábor és Kiss Julianna: Piroska, Molnár János és Kalocsai Valéria: Szilárd, Nyilas Béla és Nagy Irén: Irén, Zsíros István és Nagy Magdolna: Magdolna, Nagy András és Seitler Éva: Andrea, Dudás Ferenc és Fehér Ilona: Zoltán, Drenkovics Pál és Vidra Margit: Szilvia, Göbölös Gábor és Cseri Ágnes: László, Horváth Gyula és Németh Anna: György, Meskó András és Csacskó Veronika: Donát, Dragonyä István és Tóbiás Erzsébet: Attila, Pazsitka István és Králik Mária: István, nevű gyermeke. Házasságot kötött: Fazekas Ferenc Győri Juliannával, Bálik János Viski Gabriellával. Vácott hunyt el: Csikány Mihály (Vác, Erzsébet u. 9ti), •Tonhauser János (Göd), Czel- lanó József (Vác, Botond u. 3.), Halmai József (Vác, Mártírok u. 56.), Kiszel Istvánná köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk őszinte, hálás köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek; a Fortegyár és a Vízművek vezetőségének, dolgozóinak, akik drága édesanyánk, nagyanyánk; özv. Kiszel Istvánná temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek, és gyászunkban osztoztak. Kiszel család. Köszönetét mondunk a Váci Fonógyár vezetőinek és dolgozóinak, s mindazoknak, akik drága halottunk, Halmai József volt fonógyári művezető temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és szivünk fájdalmát enyhítették, özv. Halmai Józsefné és unokája: Annamária. Köszönetünket fejezzük lei mindazoknak, akik férjem temetésén részt’ vettek, részvétüket nyilvánították, és virágaikat, koszorúikat elhelyezték, özv. Hochmajer Mi- hályné és családja. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, a Bélésgyár vezetőségének, a Váci 31. sz. Galambász Egyesület és a kórház Idegosztálya dolgozóinak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk temetésén részt vettek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Barna család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik a drága férj, édesapa és nagyapa: Gerengay Pál nyugalmazott kántortanító temetésén 1971. január 10-én lerótták végső kegyeletüket. A gyászoló feleség és családja, valamint hozzátartozói. szül. Pavló-Szavlik Teréz (Vác, Burgundia u. 16), Petneházi János (Kecskemét), Barna József (Vác, Zrínyi u. 58.), Kiss Bálint (Vác, Árpád u. 70.), Schiffer Károly (Vác, Botond u. 24.), Tóth Jánosné szül. Klein Magdolna (Kóspallag), Simon László (Szob), Feiner Ferenc (Vác, Széchenyi u. 3.), Berta Ágnes (Fót), Olasz Józsefné szül. Endrédi Julianna (Vác, Alsó u. 45.), dr. Sebestyén Má'tyásné szül. Virth Etelka (Vác, Mikszáth u. 3.), Hochmajer Mihály (Vác, Mártírok u. 26.), Ferencsik Jánosné szül. Zimicz Julianna (Vác, Klein K. u. 11.), Mácsik István (Kemence) Krajkoviczer Ká- rolyné szül. Borcsányi Margit (Vác, Báthori u. 11.), Kovács Gyula (Szödliget), Csep- regi Istvánná szül. Sáfrán Julianna (Vác, Széchenyi u. 7.). A váchartyániak programja háromrétű volt: autóbuszjavítás, Barkas- kocsik átalakítása, és nehéz szállítógép (trailer) javítás. Ezeket a feladatokat kellett megoldani ütemesen és pontos határidőre, hiszen a közlekedésben ez elkerülhetetlen. A követelmény nagy volt cs elég mostoha körülmények között kellett végrehajtani. Az üzem krónikus gondja volt a szűk és korszerűtlen fürdő, a mostoha vízellátás. OI«ís tervezéssel az egyik ideiglenesen megoldódott: átépítéssel alakítottak ki egy új hatvanszemélyes zuhanyozót, öltözőt. Hónapról-hónapra emelkedett a létszám, lehetővé vált a szakmunkások megfelelő bérezése, a régi törzsgárda megerősödött. A második félévben már olyan javított kocsik hagyták el a műhelyt, amelyekre kevesebb volt a panasz, a műszaki vizsgán könnyebben túljutottak. Az üzem. a műhelyek rendje kialakult, és állfin- dósult. Ez a pénzügyi terv teljesítésében is megmutatkozott — kötelezettségeiket 14 millió forintra teljesítették .., Mi lesz az üzem további útja? Január első napjaiban összevont műszaki konferencián ismertette ezt Baranyi József műszaki vezető. A múlt évben kialakult program a fő téma, de kiegészítésül váchartyáni feladat lesz a szállítótartályok — konténerek — gyártása és javítása is. Ezt a nagyszabású munkát — 14 millióval szerepel az idei tervben —, a MÁV-tól vették át. E szállítási mód megoldása a Volán-ra vár. Ez az úgynevezett „konténer program”, melynek előkészítése jelenleg folyik. 1971 huszonötmilliós pénzügyi tervének több mint felét ez a munka fedezi... Két-háram év múlva a járás égjük legkorszerűbb üzeme lesz a váchartyáni Volán. A múlt évi beruházás ösz- szegét megduplázva, mintegy 8—10 millió forintot fordít 1971-ben a Volán Tröszt váchartyáni üzemére. Reméljük, hogy a dolgozók régi álma megvalósul: felépül egy központi épület, ahol helyet kap majd a fürdő, az öltöző, s mindaz — ami szükséges a munkások jobb ellátásaihoz. — esi — — Ma délután két óraikor az úttörőklub foglalkozásán Az északi sarkkörön túl és innen címmel hallanak előadást a gyerekek. Sárhidai Antal tanár előadása után levetítik az Északi sarkkörön túl és a Tavasz Norvégiában című filmeket. Az átkelés szünetel Már szünetel az átkelés Dunakeszi és Horány között. Csak a Pest megyei Kishajózási Vállalat szigeti Üzemébe szállítja a komp a munkásokat. Ha végleg beáll a jég a folyón, ismét lesznek, akik gyalog kelnek át rajta, mint legutóbb — hét évvel ezelőtt. Foto: Solymosi Többet várnak a központtól ÁFÉSZ RÉSZKÖZGYŰLÉS SZOBON Január 12-én este a tanácsháza nagytecmében tartotta az ÁFÉSZ szobi intéző bizottsága a négyéves ciklust lezáró rész- közgyűlését. Kása Gábor intéző bizottsági elnök beszámolóját parázs vita követte. A felszólalók élénken reagáltak az elhangzottakra. Többen fölvetették, hogy elégedettek a könyvesbolt, a kölcsönzőbolt, sőt a szikvízüzem tevékenységével, de ennél többet várnak a központtól. Örömmel üdvözölnék a tagok, ha az igazgatóság a IV. ötéves tervben Szobon felépítendő komolyabb egységet is szerepeltetne. Esetleg az új 12-es út mentén ... Gracza János derültséget keltőén tett megfontolandó észrevételeket a márianosztrai szeszfőzdére. Farkas János fogalmazta meg, amit mindenki észreve- hetett: a tagság törődik szövetkezetével, gondos gazdához illően figyeli, esetleg bírálja tevékenységét, félti vagyonát, a közvagyont, s ez megnyugtató. (grósz) PÉNTEKI HÍRMONDÓ EZER KÖRLEVÉL Az utóbbi években nehezen lehetett telefonhoz jutni új előfizetőnek. Az Észak Pest megyei Távközlési Üzem most ezer példányban szétküld körlevelet a váci igénylőknek; fenntartják-e eredeti szándékukat? Ha igen, úgy még ebben az évben bekapcsolják őket a hálózatba, miután a Marx téri új központ lehetővé teszi a nagyarányú fejlesztést. ÜNNEPSÉG — BAL A Lőwy Sándor Gépipari Technikum végzős osztályai kettős eseményre készülődnek. Szombaton 13 órakor szalagavató ünnepséget tartanak a második emeleti díszteremben. Este 19 órától ugyanott felhangzik a Szivárványegyüttes muzsikája és a KISZ, valamint a szülői munkaközösség rendezésében megtartják az iskola hagyományos szalagavató bálját. JÖ MUNKA ELISMERÉSE Módos Imre, a Cement- és Mészművek váci vezérigazgatóságának tűzrendészeti felelőKONYVES KALMANNE LEVELE. Mindenki könyvszerető Elmondja a Fóti Gyermekváros könyvtárosa Az. ünnepek előtt levelet kaptam. — Újságolja Nagy Jánosné, a Fóti Gyermekváros könyvtárosa. — Kíváncsian bontottam föl, s elámultam a kedves ajándéktól, ötszáz forint értékű könyvsorsjegyet tartalmazott. Azonnal köszönőlevelet írtam a feladónak, Könyves Kálmánnénak. A levél azonban visszaérkezett; a címzett ismeretlen volt. Szinte minden hónapban ér« keznek kis^bb-nagyobb ajándékok. Egy nyugdíjas pedagógustól két könyvet kaptunk. Mindegyikben beírás díszeleg: „a szeretet a legnagyobb erő”. Azután van olyan is, hogy az innét elkerült gyerekek küldenek könyveket: emlékként, szeretetük kifejezéseként. A könyv világa csodálatos birodalom. A gyermekváros — korán kezdik a barátko- zást a könyvekkel, s bizony sok esetben életre szóló barátságok kötődnek. Van egy központi könyvtárunk, továbbá iskolai és otthoni könyvtárak vannak. Az utóbbiakra azért van szükség, hogy segítsék a szabad idő ésszerű, tartalmas kitöltését. De más okból is. A kicsinyeknek például a nevelők jobban tudnak könyvet ajánlani, mint a könyvtáros. Jutalmul lapozhatják a színes, képes mesekönyveket. Legfőbb célom az olvasóvá nevelés. Ajánlom az olvasmányokat, ismerem olvasóimat. Gyakran visszakérdezem a tartalmat, s igyekszem együtt élni a gyerekek esztétikai élményével. Évtizedes tapasztalatom alapján úgy látom, hogy a régebben oly éles fiúk-lányok határ — megszűnt. Ma már a lányok érdeklődése is szélesebb, sokszor azonos a fiúkéval. — Könyvállományunk 22 ezer. Slágerek a kalandos regények: a Delfin-sorozat, a pöttyös és a csíkos könyvek. Gyakorlatilag minden gyerek olvas, összesen 835-en. Az egy főre jutó országos átlagot mi messzi túlhaladjuk. Nagyon sok az igényes olvasónk. Bánhidi László tengerésznek készül, fölkutattunk hát neki minden tengerésztör- ténetet. Egyébként Laci és barátja, Tóth Imre, már-már segédkönyvtárosok. Sokat olvasnak, ismerik és szeretik a könyveket. Érdemes megemlíteni még, hogy az elmúlt évben olvasóink többsége félretett pénzéből ajándékkönyvet vásárolt. Gyakran fölkerestek olyan kéréssel, hogy ajánljak valamit az apukának. De egymást is könyvvel ajándékozzák. Magamról: szeretem Moldovát. Az olvasáshoz atmoszféra, 'fi az igényhez kor keli. ötéves kisfiam van, a családban mindenki könyvszerető. Ny. F. seként évek óta betölti fontos tisztségét. Segíti a gyári tűzoltóversenyek rendezését és irányítja a megelőző védelmet. Munkája elismeréséül a BM Országos Tűzrendészeti Főpa- ratfcsnoksága most díszoklevéllel jutalmazta. A MÁSODIK SZINHÄZBUSZ Az építők művelődési háza egy alkalommal már elvitte a színházkedvelő váciakat a Vidám Színpad Egy fiúnak négy mamája című zenés vígjátékához. A nagy érdeklődésre való tekintettél január 30-án este hatkor ismét indul a színházbusz a Pannónia' elől. Húszadikáig jelentkezzék, aki tapsolni akar Kabos László, Lórán Lenke, Csata Zsuzsa és mások játékának. HELYESEN: VÁCOTT Vándor Imre írt tanulmányt egyik folyóiratunkban arról a vitáról, hogy helyes-e a Fehérváréit, Győrött, Vácott kifejezés? A szerző mélyreható nyelvtanulmányok után arra a következtetésre jut, hogy elfogadható ugyan a Vácon kifejezés is, de olyan írásműben, beszédben, ahol a választékosságra fokozottan ügyelünk, jobban megfelel a -tt rag. A Váci Városgazdálkodási Vállalat FELVESZ alkalmi hómunkásokat és szerződéssel dolgozókat az ÉVM 20/1970. sz. rendelet alapján végzendő lakősfelmérésekhez. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon: Vác, Április 4. tér 28.. tJ ÉPÜLETBEN A honvéd helyőrség kom- mendánsi hivatala eddig a Géza király téri volt kolostor épületének emeletén szorongott, nehezen megtalálható, korszerűtlen helyiségekben. Most felépült a Sallai Imfe utcában a háromszintes, modem épület s a város egyik forgalmas pontján, a honvédségi házban helyet kap a kom- mendánsi hivatal is. körlevél A ruházati vállalat központja arra hívja fel a váci boltvezetők figyelmét, hogy „csak az általuk okozott szemetet kötelesek a járdákról eltakarítani, a többi a háztulajdonosok feladata”. Reméljük, nem indítanak fegyelmit, amiért a cipő-, a harisnya- s más szaküzletek vezetői leseperték a havat is a bolt elől? (Összeállította: P. R.) Berakótanulót és csomagolót fel- íelveszünk, azonnali belépésre. Pest megyei Nyomda Váll. Vác. (x) A Duna-kúnyar Vegyesipari Szolgáltató Ktsz MEGNYITOTTA FÉRFIFODRÁSZ ÜZIETÉT Vácott, a' Köztársaság út 8. sz. alatt. Nyitva: hétköznap, 6-tól 21 óráig. VÁCI APRÓHIRDETÉSEK A váci I. sz. Szociális Otthon élelmezésvezetőt keres szerződéses alkalmazással, azonnali belépésre, fizetés az E 416. kulcsszám szerint. Érettségi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: I. sz. Szociális Otthon, Vác, Burgundia u. 9. alatt. Szedőt keresünk azonnali belépésre. Pest megyei Nyomda Vállalat, Vác. Géza király tér 10. szám. Elcserélném egyszobás, összkomfortos, szolgálati lakásomat hasonló méretűért. — Szolnoki Jánosné, Vác, Mező utca 3. fszt. 4. Hetven mázsa lucerna és I. osztályú széna eladó. Kösd, Dózsa György út 61. Kitűnő állapotban levő CH-s Wartburg de Luxe eladó: Vác, Vak Bottyán tér 4. (Szabó). Hétfő délután 2-3 között a postaparkban elveszett egy gyerektáska. — Becsületes megtalálóját —, aki beteg gyermekemnek örömét visszahozná — jutalomban részesítem. Csiri, Vác, Sztáron Sándor utca 28. Az I. sz. Szociális Otthon felvételre keres konyhalányt, takarítónőt és ápolónőt. Fizetés: kulcsszám szerint. Jelentkezni lehet: Szociális Otthon, Vér. Burgundia utca 9. alatt.