Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-08 / 6. szám
PESTMEfrYEI HÍRLA'l XV. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM 1971. JANUAR 8., PÉNTEK CÍMKÓRSÁG ÉS ŰRHATNÁMSÁG ? A minap egy panaszos a városi tanács egyik szobájába lépett be. Tisztességesen köszönt, és X. Y.-t kereste, akihez utasították. Túlteljesítette 1970. évi tervét a gépjavító ktsz D at oly apréseket szállítottak Irakba, és szifontöltő gyári berendezéseket a Szovjetunióba Az illető gúnyosan megkérdezte, kit keres? A panaszos válaszolt. — Talán dr. X. Y.-t keresi? •*- rivallt rá a keresett. — Bocsánat — szólt a panaszos megszeppenve — nem tudtam én, hogy illik megszólítani. A másik hivatalban a vadőrök a keresett félnél hozzátették a doktori címet, de az urat elfelejtették mellé mondani. A válasz még legsújtóbb volt. Olyan „népokításban” volt része a két illedelmes vadőrnek, hogy az egy volt főszolgabírónak is díszére vált volna. És itt álljunk meg egy pillanatra. Ha ez az utóbbi időben csak ezen a két helyen fordult volna elő. akkor is tiltakozni kellene ellene — de az utóbbi időben nagyon sok hivatalban találkozunk ilyen fogadtatással. Ha a dolgozó ember bajával-jajával illemtu- dóan kopogtat be az illető hivatalba, ne essünk túlzásokba! A panaszos nem köteles tudni az illető rangját, titulusát. Ha véletlenül elfelejti, ezt se vessük a szemére. Bizalommal fordul, ahová küldték, és joggal elvárja, hogy emberi módon fogadják. Az úrhatnámságnak az utóbbi időben számtalan helyi jelensége van. Ki ne ismerné napjaink y- divatját. Lassan már alig lesz i-vel végződő családi név Nagykőrösön. Az úrhatnámság sohasem Vált senkinek sem díszére. A mi államunkban pedig kiváltképpen nem válhat! Hiszen, hogy ma bárki megszerezheti a doktori címet, azt éppen megváltozott politikai viszonyaink tették lehetővé munkás- és parasztfiainknak. Erről nem szabad megfeledkezni soha, semmilyen körülmények között sem! (t. p.) Sok az utas A Nagykőrösi Gépjavító és Faipari Ktsz külföldi összeköttetéseinek fejlődése során az iraki datolyatröszttől speciális datolyaprésgép konstruálására kapott megbízást. A gépet a ktsz elkészítette, és kiküldte Irakba, ahol az fényesen bevált, és a tröszt 50 darabot rendelt belőle. Ezeket a ktsz az elmúlt hónapban leszállította a jelentős részben olaj- és datolyatermelésből élő államba. A datolyaprésgépek beszerelésének irányítására és beüzemeltetésére Bálint Pál, a ktsz műszaki vezetője és ifj. Pomázi Kálmán termelési osztályvezető Irakba utazott. Hazatérése után Bálint Pál elmondotta, hogy a Tigris és Eufrátesz folyók vidékén olyan helyeken jártak, ahol még kevés magyar fordult meg. Az iraki datolyatrösztnek hatalmas datolyapálma-őserdőkben vannak a csomagolóhelyei, és 20 ilyen csomagolócsarnokban állították fel a körösi présgépeket. A gépek pálmalevelekből készült zsákokba préselik a datolyát Egy gép teljesítménye 3 ezer kiló óránként. Egy-egy gépért forintértékben 48 ezer forintot fizettek. Az irakiak nagyon barátságosan fogadták a körösi ktsz- vezetőket, újabb 20 présgépet rendeltek, és további megrendeléseket helyeztek kilátásba. A gépjavító ktsz múlt évi munkái sorából kiemelkedtek az autoszifonpatron-töltő gyári berendezések, amelyekből 9 millió forintos keretben ötöt rendeltek a Szovjetunióba. Hármat december végéig leszállítottak, kettőt pedig március 31-ig készítenek el. A további megrendelésekről még tárgyalnak. A ktsz 1970-ben 42 millió forintos tervét túlteljesítette, és a mérleg február végén kerül a közgyűlés elé. Az 1971-es első félévi tervek is készülnek, amelyek jelentősen meghaladják a múlt évit. (kopa) A gyerekek nem károsodhatnak A gyermektartási kötelezettségeket nem tartják az emberek kedves kötelességüknek. Bizony, nem egy apa próbál valahogyan kibújni alóla, ami gyakran sikerül is. Váltogatott munkahelyek, bejelentés nélküli lakások jelzik az ilyen csalók útjait. Előbb vagy utóbb mégis utoléri őket az igazságszolgáltatás keze. Addig azonban a gyermekek érzik a kárát. Schmidl Ferenc (Cegléd, Fürst S. u. 25.) is a „kibújó apák” közé tartozik. Pedig négy gimnáziumi osztályt végzett, szakmája is van: cipész. Tud rendesen dolgozni — ha akar. * De inkább otthagyva munkahelyet, várost, elindul szerencsét próbálni, hátha sikerül elkerülnie a tartásdíj levonását. ^ Schmidl neve után lakáscímet írtam, jóllehet már évek óta hiába keresnék ezen a címen. Egyáltalában nincs bejelentett lakása, ott lakik, ahol tud. Munkaadónál, albérletben ... 1968-tól alkalmi munkás Budapesten. Többnyire TÜZÉP-tel epeken dolgozik, szezonban megkeresi a 4 ezer forintot is. A legrosszabb hónapban is keres 1800 forintot. 17 éves fiának és 14 éves lányának nevelési költségeihez mindössze 500 forinttal kellene hozzájárulnia. Italra, persze, mindig jut. Ezt a körülményt „értékelte” a városi bíróság, amikor a 26 hónapi, 13 ezer forintos restanciáért 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte, és a közügyektől 2 évre eltiltotta. Nincs hóakadály A különváltan élő feleség feljelentésére 1969 februárjában kezdték meg a kötelességéről megfeledkezett apa után a kutatást, de csak szeptemkisiskolások előtt Lassan túl vagyunk a nehezén, megtisztították már a hóekék valamennyi utunkat. Ezért érdeklődtünk most a MÁVAUT forgalomirányítójánál, hogyan vészelték át a nehéz időt? minden gyerek tisztított úton mehetett az iskolákba. berben találtak rá. A büntetőintézetben eltelt idő alatt ott végzett munkája utáni keresetét gyermekei részére fizetik majd ki. „Diplomaták“ Kőrösön a XVII században — Még a legnagyobb hóakadályok idejében sem maradt ki járat. Igaz, elég sokat késtek. Nagy a forgalom a helyi járatokon és a vidékre induló autóbuszokon egyaránt. A helyi járatokon négyszer, a vidéki járatokon legalább kétszer annyi az utas. Hosszú évek tapasztalatából már tudjuk, hogy a Csongrádi út a legveszélyesebb, már a legkisebb szél is buckákkal borítja. A szünidő alatt kevesen járnak erre,, de a tanítás kezdete után a kisiskolásoknak naponta kell kilométereket is gyalogolniok, és nem mindegy, hogy milyen úton. Az állami gazdaság traktorra szerelt hóekével jápa az utakat — kaptuk a választ a hangácsi kerület vezetőjétől. A KPM a kórházon túl 5 kilométeres szakaszon tisztítja meg az utat, a többit a Szabadság Termelőszövetkezet és az állami gazdaság vállalta. Nincs hóakadály a dűlöuta- kon sem, a tanítás első napján I. TÁLÁN KISSÉ FURCSÁN hangzik egymás mellett a címben szereplő két szó. Diplomácia egy város életében? Igen! A zűrzavaros hódoltsági korszakban lakóhelyünknek szerepe majdnem naponként változott. Változott az adózás mértéke, a város kiszolgáltatottsága, vagy éppen a szabadsága. Egyszer a török jelent meg arVás után néhány nappal, máskor a végvári vitézek. Ezek a válságos esztendők arra késztették a tanácsot, hogy vesztegetésekkel, követküldözgetésekkel próbáljon a város sorsán javítani. Követeink nem voltak diplomaták a szó klasszikus értelmében. de élelmesek és ügyesek voltak, és több alkalommal csikartak ki engedményeket a töröktől, főleg az adók és a robotszolgáltatás csökkentésére. A KÖVETEK MUNKÁJÁNAK egyik érdekes és lényeges része volt, hogy elkísérték a törck táborba a városatyákat, ugyanis ők már jobban értettek a török nyelvén (nem okvetlenül a nyelvtudásra kell gondolni). Ez a tevékenység akkor volt nagyjelentőségű, amikor a városnak úgynevezett őrző tatárokat kellett fogadnia, akiknek a feladata Kőrös védelme volt. A helyi diplomácia egyik legnagyobb gondja a törökhöz küldendő követek kiválasztása volt. Akárkit nem lehetett kijelölni, és nem is szívesen vállalták el, főleg akkor, ha valamilyen baljóslatú ügyben kellett tárgyalni. Legtöbbször Budára ment a körösi deputá- ció (itt csak a törökökhöz küldöttekről van szó), de megfordultak küldötteink a szultán udvarában is. Tóth György diákot küldték KonsMa előadás a IV. ötéves tervről Dr. Rétsági Oszkár tart ma este hat órakor előadást a Petőfi termelőszövetkezet Abo- nyi úti klubjában a IV. ötéves tervről. Vizsgáznak a felnőttek is A kisdiákok most örvendeztetik a szülőket a jó, vagy rossz bizonyítvánnyal, de vajon, hogy sikerül a felnőttek vizsigája? Január végén a szülők „adhatnak” számot a tanultakról. Január 20-án harminc felnőtt vizsgázik a marxista—leninista esti középiskolai tananyagból. Az esti egyetem hallgatói is most számolnak be. A „legidősebbek” kezdik — a harmadikosok —, január 21-én, majd január 25-én az első évfolyam, a második évfolyam hallgatói pedig január 28-án vizsgáznak. MULATUNK MA A MOZIBAN? A félszemű seriff. Színes szinkronizált amerikai western. Korhatár nélkül megtekinthető. , Kísérőműsor: Admirális. Előadások kezdete: 3, negyed 6 és fel 8-koar. Hó alatt a Szabadság tér Foto: Fehér Bizonyítvány Elérkezett a várva várt nap, véget ért a vakáció, kiosztották a bizonyítványokat. Nem nagy ügy az ilyen bizonyítvány, csupán csak tájékoztató jellegű. Nem is kell túlságosan komolyan venni. Hányas vagyok matekból? Hármas. Nem ötös, nem négyes, nem kettes, sőt, nem is egyes. Hármas. Kedves, aranyos, szolid kis hármaska. Nem tudom miért, nekem olyan szimpatikus jegy a hármas. Még az ötösnél is jobban tetszik. Mondhatnák egyesek, hogy miért nem ötös. Hát először is: az ötös nem jó jegy, mert csak egy fokkal jobb a négyesnél, és az a tanár, nem is tudom, hogy miért, senkinek se adott négyest. Két választás volt, hármas, ötös. Nekem hármas jutott. Két csoportba osztotta a tanulókat. Tehetek én róla, hogy a hármasok közé kerültem? Dehogy tehetek. Gondolják *csak el, annyi erővel akár kettest is adhatott volna!! Ugye milyen jó jegy a hármas? Még szép, hogy belátják. Hogy az ő idejében még osztályzatok alapján osztályoztak? Ugyan kérem! Ami volt, elmúlt. Igaz ugyan, hogy most is felelgetünk, meg dolgozatokat is írunk, de annak semmi jelentősége nincs. Régen túlhaladtuk már azt az időt. Na nem, azért nein kell bemenni az iskolába és megnézni a naplót. Nincs benne semmi érdekes. Igák is. Mondtam már, hogy nálunk titokban áttértünk a fordított osztályozásra? Matekból az egyes meg a tantinápolyba 1614-ben, aki azt kérte, hogy az ide betelepített jobbágyokat ne bántsák és a beszállásolt katonaságot távolítsák el. Ezt a fáradságos utazásokkal teli munkát értékelte a város. Tanúskodik a bejegyzés a korabeli jegyzőkönyvben 1678. február 23-i kelettel. A BEJEGYZÉS ÍGY KEZDŐDIK: „...városunkban lakos Sági János atyánk fiának megtekintvén sokszori jámbor szolgálatját és az hatalmas fé- njres török császárunkhoz való kétszeri útját adtuk és engedtük megeggyező akaratbul az körösi Feketén az kecskeméti határban mezei kert örökséget ... mind addig szabadosán bírhassák, élhessék, de soha senkinek pénzen avagy más úton el ne adhassák...” A tanács tehát telket adományozott Sági Jánosnak, hasonlóan a királyhoz és a földesurakhoz. Pesti László (Folytatjuk) kettes a legjobb. De ez any- nyira titok ám, hogy még a tanár se tudja, nem is kell tőle kérdezni, mert ő is csak konspirál, mikor azt mondja, hogy nem változott semmi. Nekem egész sereg kettesem van, mert én igyekszem. Ügy ám. Hogy tudnám jobban is? Hát igen. Itt van a kutya elásva. Mármint a szerénységemben keresendő az ok. így neveltek, nem tehetek róla. Eltitkolom a tudásomat. Ha olyan volnék, mint az a piszok Törekvő Elek, akkor én is ötös lennék. De én hármas vagyok. Ugye milyen ügyesen eltitkoltam a tudásom? Talán ha másképp neveltek volna. De nincs semmi baj. Majd évvégén. Akkor kettes leszek. Mert én szerény vagyak. Az óév végén a teremsportágakban (asztalitenisz, birkózás, sakk) Oroszlányban tartották meg a VI. téli úttörőolimpia országos döntőjét. Nagykőrösről Hanusz Judit sakkozó vívta ki magának az ottani szereplés jogát. Erre sajnos a kislány betegsége miatt nem kerülhetett sor. Azóta már meggyógyult és máris készül a jövő évi versenyekre. Még csak ötödikes. Előadások, bemutatók: a jobb sportszereplés érdekében A Nagykőrösi Kinizsi Sportkor szakmai bizottsága a helyi sportélet fejlesztése érde- | kében nem mindennapos továbbképzés-sorozatot bonyolít le a közeljövőben. Szakemberek edzéseivel, filmvetítéssel az itt űzött sportágaik eredményeit akarják követni, amelyhez a különböző, nyilvános bemutatok adnak segítséget. Ez a program: Asztalitenisz Január 28-án 17 órakor a Sportotthonban Juhos József szakoktató, az országos edzőtanács tagja a Központi Sportiskola növendékeinek közreműködésével mintaedzést tart, amelyen az adogatógépet is bemutatják. Február 25-én 17 órakor a Sportotthonban Üjlaki Jenő országos szakfelügyelő filmvetítéssel egybekötött előadást tart Korszerű edzés az asztalitenisz sportban címmel. Filmet mutatnak be a kínai asztaliteniszezők budapesti szerepléséről. Március 4-én 17 órakor a Sportotthonban a körösi szár- I Nagyapák egymás közt — Ugyan, ne beszélj, öregem! Elfogult vagy az unokáddal szemben, de csak azért, mert még nem láttad az enyémet! — Az enyém a legszebb » világon! — Tévedés! Az enyémnek nincsen párja! — Az enyémnek hetedhét országon! — Képzelődsz! — Jár a szád! Az enyém a legszebb! — Kár minden szóért! Az enyém a legszebb. A kétágú létrán motoszkál a harmadik nagyapa. Figyelmesen hallgatja az ingerült vitát. De nem bírja sokáig. — Emberek, csillapodjanak. Semmi értelme a vitának. Csak azért beszélnek így összevissza, mert még nem látták az én unokámat! rossi mazású Neumann Ferenc szakoktató, az országos edzőtanács tagja, a Kinizsi ifjúsági és felnőtt csapata részére kü- lön-külön mintaedzést tart. BirkózásJanuár 12-én 17 óra 30 perckor a Sportotthonban *Galla Ferenc, a Testnevelési Főiskola adjunktusa filmvetítéssel egybekötött mintaedzést tart Kötött- és szabadfogású birkózás címmel. Kézilabda Márciusban Kellenmayer Sándor TF-adjunktus, kézilabda tanszékvezető tanár, áprilisban Kovács László TF-ta- nár, többszörös magyar- és világválogatott tart mintaedzést. Labdarúgás Január végén vagy február elején Zalka András, a TF helyettes igazgatója a mexikói VB-n szerzett tapasztalatairól számol be. Február 3-án 15 órakor a Kinizsi sporttelepen Göltl Béla TF-adjunktus, március 2-án 15 órakor Bacsó István TF- adjunktus és április 20-án 15 órakor ugyancsak Göltl Béla tart rmntaedzést. Minden szakosztály részére Február 2-án 15 órakor a Sportotthonban ugyancsaic Göltl Béla tart mintaedzést, erőfejlesztési gyakorlatokkal. Valamennyi bemutató és előadás nyilvános lesz, amelyre a Kinizsi szakmai bizottsága szeretettel vár mindenkit. —sulyok— (—it—) SPORT ELMARADT A SZEREPLÉS