Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-05 / 3. szám

6 “”&£írhn> 1971. JANUÁR 5., KEDD MIRE SZÖVETKEZTEK? Nehéz az üres bukszára járni 1970 elején eszébe jutott egy-két ötletes embernek, hogy szállítási szövetkezetei kellene alapítani. Az ilyen merész kez­deményezéseknek általában mindig megvannak a gazda­sági mozgatórugói: áruszállí­tási nehézségekkel küszkö­dünk. Vállalkozószellemű em­berek rájöttek, hogy a szállí­tás mai konjunktúrája ked­vezhet nekik. A konjunktúrát észrevenni és a közösség szá­mára kihasználni — az egyén számára is gyümölcsöző. A konjunktúrát meglovagolni, az egyén részére' kihasználni — o közösséget, a népgazdaságot megkárosító cselekedet. A szállítás megjavítására a Közlekedési és Postaügyi Mi­nisztérium minden eredmé­nyesnek látszó kezdeménye­zéshez hozzájárulását adja — elvileg. Ebben az „elvi burok­ban” született a Budai Járási Szállító Szövetkezet megalakí­tásának gondolata. A szövetkezet szervezése februárban kezdődött, Stefkó Lajos és László József kezde­ményezésére. Később bevon­ták V. Jánost, akit szakember lévén — AKÖV forgalmi irá­nyító — elnöknek szerettek volna. V. János azonban még' a megválasztása előtt vissza­lépett, ugyanis ismerte társait: Stefkó is, László is a tavasszal kaptak amnesztiát... A szövetkezet szervezése május végéig tartott, akkor a — harmadik — közgyűlésen sikerült az elnököt is megvá­lasztani. Dr. Müller István lett az elnök, akinek bár szövet­kezeti tapasztalata volt, — előző munkahelye: Elektro­akusztikai Ktsz — de a szál­lítmányozással sohasem fog­lalkozott. A főkönyvelő, Szűcs Lajos is járatlan volt munka­körében — valamikor egy ka­tonai alakulatnál szolgált Stef- kóval és Lászlóval. 1 Érdekes, hogy áz igazgatási vezető, dr. Bradács István és á jelenlegi műszaki vezető Várhegyi Károly is a tavasz- fzal kapott amnesztiát... Talán feltehető a kérdés: ha nem hirdetik meg a közke­gyelmet, a szövetkezet sem ílakul meg? A Budai Járási Tanács má­jus elején engedélyezte a szö­vetkezet megalakulását. Júniuban megkezdődött a munka, ami földi csodának is tekinthető, mivel a szövetke­zetnek se pénze, se gépkocsija, se telephelye nem volt. Tehát pénzt kellett szerezni. Aki tag akart lenni, annak öt­ezer forint részjegyet kellett jegyezni. Novemberben a ta­gok száma 103, ebből 89-en be­fizették az ö teaeret — ez 445 ézer forint —, de ennyi termé­szetesen nem lehetett elég, ezért még pénzesebb emberek után néztek és felvettek nem tagoktól(!) jelentősebb össze­geket: ifj. Manner Zoltán fu­varostól 85 ezret, Fridrich Fe­renc fuvarostól 80 ezret (illet­ve 140 ezret, de 60-at már visszakapott), Srankó Gyulá­tól 20 ezret, Kreisz Józseftől 20 ezret, Alföldi Miklóstól 15 ezret. Ez utóbbi kölcsönök azon­ban nem csupán egyszerű köl­csönök. Nézzünk egy jegyző- könyvi beszélgetést: Kérdés Oroszy István gép­kocsivezetőhöz: „Hogyan ke­rült a ... szövetkezethez, ... milyen körülmények között vette fel munkabérét?” Válasz: „1970 június végén Manner úr elmondta nekem, hogy vesz egy gépkocsit a szövetkezet részére, és hogy nem mennék-e el gépkocsive­zetőnek arra a kocsira (SC 14—60, ZIL). Tekintve, hogy a KÖZÉRT-nél... keveset ke­restem, elvállaltam ... Hogy mennyit kerestem havonta, azt nem tudom megmondani, mert járandóságaimat Manner úr vette fel a szövetkezetné7. Én tőle hetente 1000 forinto' kaptam készpénzben, a gépko­csivezetési és rakodói munká ért. Elszámolást sohasem kap­tam, leszámítva az 1970. no­vember 16-án kspott elszámo­lást ... El szeretném monda­ni, hogy üzemeltetési költsé­get sem vettem fel ezen idő alatt egyszer sem. Ez a pénz nyilvánvalóan Manner úrnál maradt”. Kérdés: „Miért ment bele az elszámolásnak ebtje a módjá­ba?” Válasz: „Azért, mert még azzal js, hogy becsaptak ezer forinttal, többet kerestem, mint előző munkahelyemen.” Tehát Manner úr, a fuvaros így fuvaroztatott saját magá­nak a szövetkezettel. De ha­sonlóan fuvaroztatott Fridrich fuvaros úr is, aki , Jel tételnek szabta meg — Lukácsi Csaba szövetkezeti tag, gkv. szerint —, hogy a fcb. ötezer forintos keresetemnek mintegy felét részére átadjam ... három és fél hónap alatt mintegy 7000 forintot adtam át Fridrich úr­nak, nyugta nélkül... vi­szont ... 10 000-et kaptam én ... a korábban átadott 7000 ellenértékeként.” Tulajdonképpen ezek a fu­varoztató urak pénzük révén — fuvarelőleg címén — meg­vásárolták a pénztelen szövet­kezetei. Mindezeken kívül néhány szövetkezeti tag a részjegyek mellett a következő összegeket fizette be: Kovács Géza 60 ezer forint, Fercselt Lajos 55 ezer, Konkoly Kálmán 45 ezer, Csirmaz Árpád 25 ezer, Madár Imre 45 ezer, Bakó Kálmán 45 ezer, Szalai József 40 ezer, Szabadi István 45 ezer, Kalo­csai József 45 ezer forintot. ® A tehergépkocsik -azonban drágák, a befizetett összegek kocsik vásárlására nem lehet­tek elegendőek. A szövetkezet ezért az AUTOKER-rel meg­állapodást kötött, hogy felújí­tott gépkocsikat bérbe vesz­nek és 10 havi bérleti díj kifi­zetése után az autó a szövet­kezeté lesz. 83 gépkocsit bérel­tek így, novemberig 22 lett a tulajdonuk, a többiért például októberben 529 600 forint bér­leti díjat fizettek. De a kocsik átvételéről nem mindig ké­szült jegyzőkönyv, sokszor nem is a szövetkezet vette át a jár­művet, hanem azok — a már ismert személyek —, akik a legtöbb pénzt tudták kölcsö­nözni. A gépkocsik a gépkocsiveze­tők lakásának közelében gara- zsiroznak — szabálytalanul. *250 darab menetlevelén nincs feltüntetve a kocsi teherbírása, a fuvarlevelek igazolása, a ja­vítási idő, az üzemanyagfelvé­tel. A megvizsgált menetleve­leket nem ellenőrizték. így az­tán a tényleges üzemeltetési költség megállapítására nincs mód. Pedig ez óriási hiba, hi­szen a bérezés a következő: a gépkocsivezetők a kocsi havi bruttó bevételének 25—30 szá­zalékát üzemeltetési költség címén veszik fel — ha erről nincs fogalmuk, hogyan fizet­hetik ki? — és 16 százalékát munkabér címén. A bérekkel kapcsolatban a főkönyverő a következő írásos nyilatkozatot adta: „... a szö­vetkezet működésének megin­dulása óta ... október 31-ig, a bérlisták szerint.... a kifizetett bérek együttes összege 1 199 274 forint... Az OKISZ által elfogadott bérszínvo­nal ... alapján a béralap túl­lépés ... 237 264 forint... a szövetkezetnek megállapított viszonyítási béralapja nem volt... amelyhez a bérezés belső mechanizmusát megfe­lelően ki tudta volna alakító­„ • jj ni... A vezetők saját maguknak fizetésemelést szavaztattak meg. Dr. Müller István elnök havi bére 6800 forint volt, amely 547 forinttal haladta meg az OKISZ által szabályo­zott maximális elnöki fizetést. Stefkó Lajos műszaki vezető 6600 forintot kapott, amely 854 forinttal több. a megengedett plafonnál. Szűcs Lajos fő­könyvelő 5800 forintja pedig 223 forinttal. Az adminisztra­tív dolgozóknak 1800—2800 fo­rintot fizetted?, 500—1500 fo­rinttal lépték túl a megenge­dett határt. Az ellenőrzés szerint a jtönyvelés kéthónapos elmara­dásban volt — pedig napra ké­szen kellene lennie. Az adatok nem fedik a valóságot. A pénztárkönyvet nem zár­ják le naponta, a be- és kivé- telezési bizonylatokat a pénz­táros saját maga kezeli... Eddig a szövetkezet 1 426 000 forintot ruházott be — 440 ezer forintos vagyonából. Te­hát csaknem egymilliós beru­házásának nincs szabályos fe­dezete. A- pénzügyi helyzet aggasz­tó, hiszen a gépkocsik bérleti díj® nagyon magas, így az önköltség is magas, a nyereség ennek megfelelően kicsi. Pedig az üres bukszát először meg kellene tölteni. A járási tanács vb amikor engedélyezte a szövetkezet megalakulását, azt is kijelen­tette, hogy csak a KPM hoz­zájárulásával kezdhetik meg működésüket. Ezt sem tartot­ták be, mert a minisztérium engedélye csak novemberben érkezett meg. Addig pedig á gazdasági csőd, a szabályta­lanságok, az alapszabály-elle­nes határozatok jellemezték a szövetkezet működését. S hogy a szállítás javult-e? Legfeljebb decentralizálódott, mert az AKÖV-öktől- vonták el a munkaerőt a magasabb fizetés ígérgetésével — és sza­bálytalan biztosításával. Az alapszabály szerint a lakosság szállítási gondjaiban kellett volna segíteniük, de ők 90 szá­zalékban vállalatoknál vállal­tak fuvarokat. Tehát szükség van egy ilyen szövetkezésre? Ahol legfőbb szempont az anyagiasság, ahol a párttago­kat lenézik, semmibe veszik, nyíltan támadják, és ha lehet, eltávolítják, ahol a politikai helyzet is pontosan ugyan­olyan rossz, mint a gazdasági? A konjunktúralovagok a kö­zösséget károsították. Az ilyen­fajta engedélyek kiadásakor — nem formálisan kellene eljár­ni — alaposan meg kellené vizsgálni az alakítandó szövet­kezet személyi összetételét és gazdasági életrevalóságát. B. Gy. Rekord a Volgánál A főváros legújabb, épülő szálodája, a Volga, alig három | hónap alatt tető alá került. Szeptember elején kezdték meg az I alapok cölöpözését, íme: a panelekből összeszerelt Volga Szálló. 20 601 Elveszett egy zsák erdei föld KECSKEBÉKÁK KERESIK GAZDÁJUKAT Kaktusz­és cslllagvirágzás A szegedi József Attila Tu­dományegyetem botanikus kertjének behavazott üveghá­zaiban szemet gyönyörködtető látványt nyújt a jellegzetes karácsonyi növények virág­pompája. Az egyik 15 éves ka­rácsonyi kaktusz — amelynek őshazája Brazília — tele van égőpiros tölcséres virágokkal. Ez az egyébként nálunk is el­terjedt kaktuszféleség Dél- Amerikában. az őserdők öreg fáin élősködik. A füvészkert másik érdekessége a délszaki karácsonyi csillagvirágok tö­meges szirombontása. A nö­vény legfelső levelei sokágú csillagokhoz hasonlítanalc és virágzás idején megszülésed­nek, zöldből piros színre vál­toznak át. Az autóbuszok, villamosok utasai sokszor idegesek, rit­kábban jókedvűek, de hogy hányszor feledékenyek, azt csak a Budapesti Közlekedési Vállalat találttárgy-kiezelösé- ge tudja megmondaná. Mint a kezelőség vezetőnője elmond­ta, 1970-ben 20 601 „rendes” tárgy kereste „rendetlen” gaz­dáját. A fővárosi • járművek múlt évi különleges magukramaradt '„utasai” voltak: húsvét táján egy élő nyuszi, húsz kecske­béka és december 25-én egy ötkilós liba (utóbbit egy spic­ces férfi a táskájával együtt felejtette a 35-ös autóbuszon). A tavalyi „termés”-hez tarto­zik még: dömpergumibelső, egy hatalmas zsák erdei föld, sőt szarvasagancs is. — A győri műcsarnokban megnyílt a „Szép magyar könyv” kiállítás, amely a könyvtermés 265 remekét mutatja be. N ehéz csatára készül, nem tévedett. Ahogy belépett a téglalap alakú tanácsterembe, s végignézett az ,asztal mellett ülőkön, látva előttük az újságlapból kivágott s a fonto­sabb részeknél pirossal aláhúzkodott cikket, akaratlanul is elmosolyodott; tökéletes a ren­dezés. Remélhetőleg a szerepeket is kiosztot­ták: ezt te kifogásold, ezt majd én teszem szóvá... Azok közül, akik a riportban szere­peltek, senkit nem látott. Ök nem fontosak? Köszönt, a fejek feléje fordultak, tudta, nem a köszönés, hanem a szemrevételezés miatt. Tehát ő az, ő írta ezt a... Mit írt? A szok­ványos riportot. Néhány munkásról, akik em­bertelenül nehéz körülmények között dolgoz­nak, s bár már tucatszor kérték, követelték a munkafeltételek megjavítását, a füle botját sem mozgatta az illetékes. Az illetékes, akit a riportban meg is nevezett, a munkásellátási és szociális főosztály vezetője. Szerette vol­na, ha az illetékes véleménye is ott áll a riportban, ám ő telefonon elhárította ezt. „ír­jon, amit akar, a vállalatra nem ez a jellem­ző” — mondta a telefonba, s magabiztosan letette a kagylót. A riportban ez is szere­pelt, s ahogy most odalesett a mellette ülők előtt fekvő cikkbe, látta, ezt a részt is alá­húzták pirossal. Nem jellemző ... Két szócska, s micsoda táv­latokat nyit meg! Nemcsak embert, de szel­lemet, légkört is jellemez. Ahogy a tele­fonban meghallotta ezt a nem jellemzőt, abban a pillanatban tudta, hogy a munkások igazat mondtak neki. Nemcsak saját panaszukat ért­ve — mert hisz’, annak jogosságáról saját szemével győződhetett meg hanem a vál­lalat általános légkörét tekintve is. Az edző­kádak maró ködétől cserzett arcú kis em­berke, a nyugdíj előtt álló Temesvári több­ször is elmondta: „Nem magamnak harcolok én, mert elmegyek fél év múlva nyugdíjba, s íüttyentek az egészre. Hanem azért, hogy ne lehessen ezt tenni a munkásemberrel. Mert mit gondol az elvtárs, számít ennél a válla­latnál ki jön, ki megy? Nem számít, nem ám. Tudja, mivel törődnek? Megmondom én. Az­zal, hogy följebb jó kép legyen róluk.” Biz­tos, ezt is aláhúzták. Odanézett, nyert. A második hasáb elején állt ez a szöveg, s látta, igencsak megszántotta olt a papírt a piros ceruza vagy golyóstoll. Leült, mert senki nem sietett az üdvözlésére, ő meg szándéko­san nem menL oda az, asztalfőn ülő ember­hez, nyilván a vezérhez, aki — ahogy ő leült — rögtön rákezdte: — Elvtársak, tudják, miért jöttünk össze. Az elvtárs... — itt belenézett az előtte fekvő cikkbe, látszott, az aláírást keresi — ... Merényi újságíró elvtárs cikket írt vállalatunk egyik egységének néhány mun­kásáról, akik persze panaszkodtak .. . Miért persze? Miért ez a fene magabiz­tosság, hogy a munkások „persze” csak pa­naszkodni szoktak? Ismeri ez az ember egy­általán azokat a körülményeket, amelyek kö­zött ezek a munkások» „persze” panaszkod­nak? Föltámadt benne a gonoszkodás, s köz­beszólt: — Elnézést, de nem tüdőm, hogy ön­ben — s az asztalfőn ülőre bökött — s önök­ben — körbemutatott — kit, illetve kiket tisz­telhetek, s így szavaikat sem tudom kellően... A mondatot be sem kellett fejeznie, mert a vendéglátók észbekaptak. Végül is nem egy vállalati ember ez, akit igazgatói tanács elé idéznek, s aki örül, hogy csöndben lehet, nemhogy a neveket kérdezgesse. A vezér föl­állt, bemutatkozott, s sorban utána a többiek. Ö magában mosolygott, míg a markába du­gott kezeket szorongatta; egy-null a javamra, gondolta, mert megérezte, hogy a vezér ki­billent a megszokott,magabiztosságból. Való­ban így volt. Csöndesebben s homályosabb fogalmazásban szapulta a cikket a vezér, újra meg újra rámutatva, hogy ők, akik több íz­ben elnyerték az élüzem címet, a szocialista munka vállalata megtisztelő rangot is kiér­demelték, sőt, a vörös vándorzászlót is meg­kapták, nyilván nem semmiért jutottak ezek­hez hozzá, hiszen a mi államunk alaposan megnézi, e címeket miért és milyen vállala- tpknak ítéli oda ... Az állam. Az állam csak összeredményeket mérlegel, mert föltételezi, s jogosan, hogy a fölterjesztők a részleteket is alaposan szem­ügyre vették. S ha nem? Ha a részletek egy része kulisszák takarta titok marad? Ha em­berek csoportjainak gondjait egyszerűen úgy intézik el, hogy nem jellemző? Valami ha­sonlót írt a riportban, őszintén szólva, egész pontosan nem emlékszik rá, s a cikket nem hozta magával. Minek? A cikkről vagy a benne levő panaszról akarnak vele beszélni? A vezér után — jó a rendezés — sorban elmondták a magukét a többiek is. A bajuszos — ki lehet? — azt ecsetelte, hogy horgász­Nem jellemző tanyát rendeztek be éppen az idén a vállalat dolgozói számára — „a gyáregységektől két­száz kilométerre?!” — tehát nem jellemző, hogy itt nem törődnek az emberekkel... Ezt írta ő? Azt írta, hogy azoknak az emberek­nek a panaszával nem törődnek. Ez kettő. Miért beszélnek következetesen másról? Köz­beszóljon? No, várjuk ki a végét. A másik bajuszos — s ő ki lehet?. — arról akarta meggyőzni, hogy egy ilyen cikk rengeteget árt a vállalat tekintélyének, hiszen a kívül­álló azt hiszi, hogy ... Mit hisz a kívülálló ? Ami van. Munkások tucatszor panaszkodnak, s senki nem figyel oda. Kész. Vagy az a baj, amit a bajuszos éppen most kotyog ki: igazoló jelentésre szólította fel őket a minisztérium? Aha. Hát ezért a nagy buzgalom, a vezérkar összehívása, a cikkíró citálása, az alapos ren­dezés ... Kávét hoztak be, s konyakos üveget, apró poharakkal. A kávét elfogadta, a konyakot nem, utálta, mint minden szeszesitalt. A ve­zér kedélyeskedni próbált, „nem akarjuk meg­vesztegetni” — mutatott a konyakra — „nem valami jófajta”. Néhányan igyekvőén vigyo­rogtak. Ö látna mindenben ilyen görcsös-Igye­kezetei? De hát a pirossal aláhúzkodott sorok? Legalább egy vagy két helyen látna kék, fe­kete, zöld, vagy bármilyen szint, akkor el­hinné, ki-ki magának jegyezte meg a leg­fontosabb részeket, de sehol más, csak a piros. S persze, mindenütt ugyanazok a sorok alá­húzva. Miért kell ilyen erőszakoltan védeni a mundér becsületét? Ennyi igyekezetét bele­ölni a mosakodásba, ahelyett, hogy először azt néznék, mitől lettek piszkosak? Fölhajtotta a kávét, s mosolyogva a vezérhez fordult: — Ha megengedné ... csupán kérdezni szeretnék valamit: ki járt önök közül azoknál az em­bereknél? Csönd volt, olyan csönd, hogy hallani lehe­tett, amint kattanva mozdul egyet-egyet a falra szerelt villanyóra mutatója. Az arcokat figyelte, az ujjakat, ahogy fölemelik a határ­időnaplókra tett golyóslollakat. s pattintgat- ják ki-be, ki-be, vagy vonalakat húznak, tel­jesen fölösleges, s értelmetlen, kacskarin- gós vonalakat, miközben magukban arra var­nak, hogy majd csak megszólal valaki... Magas, hosszúnyakú férfi szólalt meg, majd utána még ketten, hogy jártak abban a gyár­egységben ... ellenőrzést folytattak, áttekin­tették ... meghatározták, egyeztették ... De ott, azoknál az embereknél, az edzőüzemben? Ahol három éve rossz az elszívó-berendezés, s a savak gőze fél óra alatt fuldokló köhö­gésre készteti azt, aki idegenként belép, s nem szokta meg azt, ami megszokhatatlan? „Nem, az edzőüzemben nem jártak” — felel­ték. Legszívesebben azt mondta volna, hogy akkor mit vitatkoznak, de hallgatott, az em­ber legyen jólnevelt... Végül a vezér törte meg a már-már kínosan hosszú csöndet: — Ez valóban hiányosság ... bár utasítást adtam, hogy a cikk nyomán a munkásellátési főosztály és a munkásvédelem egy-egy embere menjen le a helyszínre... a j'elentés még nem érkezeit be... de ahogy megteszik... Minek hívták akkor ide? Minek ez a cir­kusz? Odaültetni embereket'— minden bi­zonnyal tiszteletre méltó rangot, címet viselő embereket, akik bizonyára igyekezet­tel végzik munkájukat — az asztal mellé, hogy elsorolják, milyen kiváló eredményeket értpk el... kitüntetések, horgásztanya ... ki vonta ezeket kétségbe? Ám semmissé te­szik-e az öreg Temesvári meg a többiek sav­gőztől mart torkát, bőrét, a szemek vérerei­nek természetellenessé tágulását, mindazt, amiért politikusok emelnek szót, újságok cik­keznek, szakszervezetek foglalják határozatok­ba, s ami mégis létezik, van, de persze nem jellemző... A vezér szavalt úgy fogták fel mint befe­jezést, fölálltak az asztalok mellől, fölállt, ö , is, sorra kezet fogott a kifelé indulókkal, végül ketten, ő és a vezér maradtak. A ve­zér, ahogy tessékelte maga előtt az ajtó felé, azt bizonygatta, hogy „a baráti eszmecsere hasznosabb lett volna a cikk megjelenése előtt”, de ez már csak amolyan szépség- flastrom volt a tények hirtelen rúttá vált ar­cán. Ment lefelé a széles, vörös kókusz sző­nyeggel borított lépcsőn, s arra gondolt újra, amit kérdezett: ki járt önök közül azoknál az embereknél? Honnét tudják akkor, hogy mi a jellemző, s mi nem... ? Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom