Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-28 / 23. szám
“t^nrfap 1971. JANUAR 28., CSÜTÖRTÖK TANULMÁNY AZ AGGLOMERÁCIÓRÓL Megjelent egy tanulmány, amelyet, ha valaki elolvas, úgy rögződik az agyába, Pest megye, mint amilyen Pest megye. A tanulmány — dr. Zoltán Zoltán: Pest-környék fejlesztésének problémái, nemrégiben a Földrajzi Értesítőben jelent meg — a megye népesség- és gazdaságföldrajzi karakterét rajzolja fel, jól kiválasztott, fontos statisztikai adatok alapján jellemzi jelenlegi állapotát. ** kép reális, mert az adatok valódiak — sajnos, a megye, a többihez képest sok mindenben elmaradt. Amint a tanulmány címe is mutatja: Budapest nélkül nem is leliet tárgyalni, elképzelni sem ezt a területet, s ez egyszerre jó, s egyszerre rossz. A ceglédi közgazdász dr. Zoltán — számos tanulmány szerzője — a megye legfőbb sajátosságának á bevándorlás útján történő állandó népességszaporodást tartja, amely agglomeráció kialakulásához vezetett a főváros körül. A népességkoncentráció oka szerinte is, hogy a megye óriási munkaerőpiac. Kifejti, hogy az ipar exten- zív fejlesztése — és a fővárosi munkavállalási lehetőség bősége — vonzotta ide az embereket. Érdekes, hogy a munkaerőpiac koncentrálódása szerint, szinte önmagától adódik a megye három gazdasági egységre — agglomeráció, déli mezőgazdasági területek, Dunakanyar — váló felosztása. Mindhárom területet részletesebben elemzi, de az utóbbi kettő gazdasági súlya és problémái eltörpülnek az agglomeráció mellett — amely a gyors ipari fejlődés velejárója. Az agglomeráció azonban olyan mostohagyerek, amely hirtelen serdült fel idősebb testvére — Budapest — mellett, s szinte nem is volt idő és lehetőség arra, hogy fejlődését szemmel tartsák, szabályozzák. A tanulmány — az adatok tárgyilagos tükrében — reális képet fest a megye kommunális helyzetéről. A megye elmaradt többi testvérétől, az adatok alapján ezt állapíthatjuk meg. Az eddig említettek tulajdonképpen új dolgot nem tártaik fél. Dr. Zoltán ezután azonban e reális tényékkel számolva vázolja fejlesztési elképzeléseit, javaslatait, amelyek közül néhány érdekesebb ötletét érdemes lenne alaposabban tanulmányozni. Például dr. Zoltánnak az a véleménye, hogy az agglomerációs övezetben nincs értelme az ipartelepítést teljes egészében korlátozni, mert itt gazdaságosabb üzemeket építeni, mint „ipartalanabb” vidékeken, hiszen ez a terület szoros kooperációt tarthat a fővárosi iparral és kutatóbázissal — viszont felhívja a figyelmet, hogy olyan ipart képzel el, amely a főváros ellátását szolgálná elsősorban. A tanulmányszerző részletesen definiálja az agglomerációba tartozó települések jellemző vonásait: olyan települések tartozhatnak csali ide, amelyek a főváros külső övezetétől egy óra alatt elérhetők; ahol az aktív keresők legalább 70 százaléka bérből és fizetésből él, és legalább 40 százalékuk ipari és építőipari dolgozó, ugyancsak legalább 40 százalék eljáró; és a település népessége 1949 óta legalább 10 százalékkal növekedett. Dr. Zoltán szerint 60 ilyen település van, s nem 45. Ezekben a helységekben főleg városias jellemvonásokat mutató lakosság él — a foglalkozási és a fogyasztási szerkezet alapján —, ennek ellenére a települések erősen falusiasak. Ezen ellentét feloldására az urbanizáció meggyorsítása a megoldás. A gyorsabb fejlesztés anyagi erőforrások hiányába ütközik, ezért a leggazdaságosabb utakat kell keresni: regionális közművek ■ létrehozása stb. Dr. Zoltán rámutat, hogy ez az agglomeráció a túlságosan elaprózott, fejletlen típusú agglomerációk közé tartozik, ezért koncentráltabban —modem lakótelepekkel —, néhány települést fejlesztve kellene a városiasodást elősegí- | tend. I A Múzsák címmel megjelenő művészeti és tudományos folyóirat most megjelent száma közli többek között Radnóti Miklósnak azt a levelét, amelyet munkaszolgálatosként küldött a bihari Margittáról Jugoszláv és bolgár „busók“ Üj színnel gazdagodik az idén a híres mohácsi busójárás, amelyet február 21-én tartanak: most először, külföldi szereplői is lesznek a látványos farsangi ünnepségnek. A jugoszláviai Dubosevi- cából negyven tagú népi együttes érkezik, Bulgáriából pedig Jambole város tánccsoportját várják Mohácsra, akik jelmezben vegyülnek majd el az utcai karnevál forgatagában, viszonzásul ugyanennyi „busó” utazik majd a bolgár városka karneváljára. Néhány megállapításával lehetne vitatkozni — az ipartelepítésről, az agglomeráció meghatározásáról —, de arról nem, amint írja: „heterogén gazdasági és társadalmi struktúrájú megyében... a székhely hiánya, az urbanizáció elmaradottsága, ... egyes területek eltérő fejlesztési irányának szükségessége különösen bonyolulttá teszi az egységes irányítást.” (berkovits) az irodalombarát Franki Sándornak, a Papirusz könyvkötő-műhely tulajdonosának, s kérte a költő, hogy házassági évfordulójára az ő távollétében küldjenek nevében egy csokor virágot a feleségének. A szakályi meteorológus A magyarországi megfigyelések történetében páratlan teljesítményt nyújtott Varga Ferenc, az Országos Meteorológiai Szolgálat Szakáig községi észlelője, nyugdíjas tsz- tag. Kereken ötven esztendőn át, 1921-től 1971 januárjáig télen-nyáron, hóban-sárban megszakítás nélkül végezte a csapadékméréseket, amit most csak előrehaladott korára való tekintettel hagyott abba, s vonult másodszor is nyugállományba. Félévszázados áldozatos munkája értékes adatokkal járult hozzá a Dunántúl éghajlatának megismeréséhez. Vásárcsarnok Gőzölgő véres húst, velőt, vesét, vadhúst és rózsát kínál a vásárcsarnok! Zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket kínál a vásárcsarnok! Vehetsz! Kínál! Gőzölgő húsért jöttél, — kenyérért, zöldségért, — hogy élj. Ez a vásárcsarnok. Vegyél! Borbély Tibor Kézi festéssel készülnek a dísztárgyak az őrségben a ma- gyarszombatfai kerámiagyárban, ahol modern formában tovább fejlesztették az ősi fazekasságot. lünk, hogy az asztal használat óránként és személyenként 20 fillér. Még azt is mondta, hogy mi vagyunk az első vendégei és kért bennünket, hogy el ne pénecoljuk a boltot. Az igazi nyitás este lesz, akkorra többen is bejelentkeztek. Azután ideadta a dákokat, golyókat. Egy óra múlva László néni megkérdezite, iszunk-e egy csésze kávét. Ügy kérdezte és úgy hozta, mint otthon édesanyánk szokta. — Egy csésze kapuciner, vajas kenyérrel, 20 fillér — ezt már a szép nagyleány, Jutka közölte velünk. örültünk, de jó, hogy ezt kitalálta László bácsi. De jó, hogy ez a kávéház kinyitott. Most lettünk, itt, ebben a percben egyszerre felnőttek és vendégurak. Életemben sohasem láttam még annyira hasonlító, egymás szokásaiban, színeiben azonos rokonokat, mint Lász- lóékat. Egyforma fehér bőr, szőke haj, szürke szem, egyforma fejforma, járás. Még a vállukat is egyformán tartották. És egyforma finom, halk, kedves hang, a legkedvesebb, persze, Jutkáé. Talán László bácsi ütött el egyedül tőlük azzal, hogy süket volt szegény. Egyébként mindennek, a szokásoknak is ő volt a nemző apja, forrása. Felesége az idők folyamán felvette férje nézését, arcjátékát, arckifejezését és most, negyven év múltán, testvéreknek is hihették volna őket az emberek. A játékot én kezdtem. Egész jó kis szériát löktem, de Jancsi ügyesebb volt, jobban játszott, mint én, győzött az asztalon is, és a szájával is, egyaránt. Hencegős, de fölöttébb ügyes fiú volt mindenben. Csak egyszer, jóval később láttam le- győzöttként. Érdekes, a saját stílusával, módszerével verték meg. Amikor 45-ben a hadifogságból hazajöttünk, László bácsit már sehol sem találtuk. A kávéház vendégeit is hiába vártuk, ott pusztultak Ukrajna aknamezőin, a koncentrációs táborokban, némelyikükkel a felszabadulás pillanatában végzett a flekktífusz. Akkor idegen és üres volt a város. Hegy telt, múlt az idő, megNAPLÓ Kávéház a Halálraítéltekhez (1) A kkor mindenki boldog volt. László Karcsi bácsi kávéházat nyitott, valódi kávéházat, biliárdasztallal’, három álló fogassal, újságokkal, kártyaasztalokkal és délutáni haboskávéval. Masánsz- ky úr tönkrement, csődtömeg kombinátjából kilopott a végrehajtók elől néhány kedves, egyedi darabot, s azokat részletre odaadta László bácsinak. Hadd kezdjen valamivel az öreg. Nincs kár haszon nélkül. Masán szky úr tönkrement, így mosolygott a szerencse Lász- lóékra. Károly bácsi valaha kereskedősegéd volt, annak tanult, ott állt a pult mögött világ- életében. Nem volt az olyan csúnya élet. Megnősült, gyerekek jöttek, de azért éltek, öltözködtek. A gyerekek elvégezték a négy középiskolát, felnőttek, dolgoztak ők is. László bácsiék pedig megöregedtek. Hogy romlott az öregúr hallása, beszéljünk nyíltan, amikor teljesen süket lett Károly bácsi, nem tarthatták tovább a boltban. Barchet pongyolaanyagot kértek és ő pelenkát adott, ki látott még ilyet, a falusi vevők nem, az biztos. Egy fül elromlik, egy vendéglős tönkremegy és születik egy kicsi kávéház. A helyiség még nemrégen lisztraktár volt, amolyan kicsi, ügyes, száraz lisztraktár. Az isten is kávéháznak rendelte ezt valaha a mesteremberektől. A raktár ott volt, abban az udvarban, ahol Lászlóék laktak. Amikor elkészült, senki sem szólhatott egy szót sem, egész szépen rénd- behozatták. A fal háromszor lefestve középzöldre, a padló fáradtolajjal itatva, mázolva. A bejáratnál vastag, kissé kopott bordó plüssfüggöny védi a benn ülőket az ajtónyitásnál beáramló hidegtől, nyáron a szemtelen legyektől. (Ez Ma- sánszky úr ajándéka volt, ezért egy vasat sem kórt.) Középen állt a biliárdasztal, a fogasokat, ahová valók, a helyiség sarkadba rakták, az asztalokat, székeket körbe- körbe. Az egész helyiségnek olyan intim, meleg hangulata volt. A meghittséget fokozták a falra szögezett képek és feliratok. „Hitel: alma!” — „Kutyát behozni tilos!” — Azután Munkácsytól Az ásító inas reprodukciója, tőle balra égy héber szöveg, valószínű valamilyen háziáldás, és a hangulatot fokozandó: „Részeg embert nem szolgálunk ki!” László bácsiék szeszes italt egyáltalán nem tartottak, és a vendégei józan életű kispolgárok, máshol is alig fogyasztottak ilyesmit. Később, amikor sűrűsödött a levegő, László bácsi levette a héber szöveget és kitett' helyette még egy képet, amely Petőfit ábrázolta, amint elesik, haldoklik a segesvári csatatéren és élettelen kezével a szent lobogóba kapaszkodik. Kár volt. Akkor már alig lézengett ebben a kis kávéházban ember, akinek magyarságát, hon- szeretetét Petőfi, főleg a nemzetiszínű trikolór igazolhatta volna. Mindegy, előre ezt nem tudhatta László bácsi, ezért nem is igazolhatta előre magát és vendégeit. A nyitás szerény kis tökével, szerény körülmények között történt. Pataiki Jancsiék is ebben a házban laktak. Amikor a munkával végeztünk, megkérdezte, elmegyek-e vele biliárdonzi Lászlóékhoz? Megmosakodtunk, kifésülköd- tünk, elmentünk, kopogtattunk és illedelmesen köszöntünk. Kedvesen fogadtak, az öreg úr azonnal közölte veEgy csokor virág Radnótitól Fotók a világkiállításra Betűtörténet és aktfestészet NEGYVENFÉLE NAPTÁR, 75 MILLIÓ KÉPESLAP 1971-ben adják ki a Magyar Nemzeti Galéria című kötetet, ez az új magyar képtár 128 legszebb festményét mutatja be színes reprodukcióban és közel 500 fekete-fehér képben. A bibliofileket és a szép kiadványokat kedvelők számára megjelentetik Kassák Lajos: Az idő múlásával című fakszimile mappáját. Összegezte a Képzőművészeti Alap kiadója az elmúlt évi eredményeket: ebből kiderül, hogy az 1971-re megjelentetett mintegy 40 féle naptár együttvéve 470 ezer példányban kelt el. Máris hozzáfogtak a kiadónál a következő esztendő művészi naptárainak megtervezéséhez. Néhány érdekes elképzelés: Rudnay Gyula festményeit mutatja be majd egy kisformótumú levelezőlap- naptár; a betű történetének legszebb emlékeit idézi 13 színes reprodukció egy nagyalakú reprodukciós naptárban, egy másikon pedig a magyar aktfestészet legszebb képeit mutatják be. A Vadászati Világkiállításra már júniusban megjelenik egy 1972-es foto- naptár — amely művészi felvételeken mutatja be a vadvilág életét, idézi a vadászat életképeit. Az idén mintegy hetvenötmillió képeslap megjelenését tervezik, köztük néhány különleges üdvözlőkártyát is. Így például alumínium fóliára nyomott üdvözlőlapokat. A Vadászati \ ilágkiállításra Muray Róbert grafikusművész elkészítette a magyarországi vadállomány legérdekesebb állatfajtáit bemutató 18 színes grafikát, amelyből sorozatot jelentetnek meg. Az alap idei művészet! könyvkiadási tervei között szerepel többek között Koós Judit A finn iparművészet című kötete, továbbá a Mai magyar rajzművészet című kiadvány, amely mintegy 60 művész több mint 150 grafikáját tárja az olvasók elé. TATABÁNYA Rendhagyó irodalmi óra Érdekes módon tartották meg az irodalmi órát szerdán a Tatabánya-újvárosi általános iskolák nyolcadik osztályos tanulóinak. Ezúttal nem az iskoláiban, hanem a megyei könyvtárban és az ifjúsági klubban került sor az irodalmi órára. Mindkét helyen fővárosi művészek közreműködésével vették át a nyolcadikosok tanányagát. Az előadóművészek versekkel, dalokkal, röalkudtunk és a lassan hazavergődő fiúkkal együtt a Gyilkosba jártunk biliárdozni. Ez a kocsma valaha a keresztség- bem a Zöldkoszorú nevet kapta, de 17-ben leszúrtak itt egy szabadságos katonát, akkor ragadt rá a név, Gyilkos. Es 45- ban is így hívták. És később, amikor fölpingáliták a homlokára, hagy 2-es számú italbolt, akkor is. És most, nemrégen, hogy visszakeresztelték Zöldkoszorúra, nos mind a mai napig a Gyilkosba járnak sörözni az emberek. Gyenge kis hely volt ez a világégés után, de Rózsika néni, a tulaj, pedáns asszony volt, rendben tartotta a biliárdasztalt, mert tudta, az csalja ide a vendégeket. Akkor is Jancsival játszottam, sokan nézték a játékot. Bejött egy fiatal szovjet tiszt, ivoitt valamit, odaállt ő is, bennünket nézni. Néhány perc után megdicsérte Jancsit, és amikor a nehéz állásokat is megcsinálta a fiú, a háta mögött tartott dákóval, megkérdezte tőle az orosz fiú, nem artista-e véletlenül. — De, az vagyok, artista — válaszolta a fiú oroszul és még hozzátette: — Karambol-artista! A nyelvet ott tanulta náluk, a Szovjetunióban, a fogságban. Egyébként komoly arccal mondta, hogy hihető legyen. Mi ismertük, tudtuk, hogy hiú és hencegő. Ezután ők játszottak, ketten. A szovjet tiszt két szériában megcsinálta a 100 találatot. Ilyet még senki sem látott ebben a kávéházban, ezen a biliárdasztalon. Negyvenötnél egyszer kihagyott, Jancsi ekkor 32-őt csinált, élete legnagyobb szériáját. De ebben a partiban többé már nem került rá a sor. A fiatal szovjet megkrétázta a dákó végét, összehúzta a szemét és egy- végtében 55 poént csinált. Az idegen megköszönte a játékot és azt mondta nagyon komoly arccal, hogy ő is artista. Egy óra múlva már mindannyian barátok voltunk, ki nem tudott 45-ben oroszul? Hanem Jancsin rajta maradt a gúnynév: Artista. Dehát most még csak László bácsinál vagyunk, mi a tavaszi vid kiegészítő-magyarázó sző» vegekkel, az írók, költők életének érdekesebb epizódjával tették színesebbé, érdekesebbé a tananyagot. A rendhagyó órán több mint 300 tanuló vett részt. A kezdeményezés az iskolások körében nagy tetszést aratott, s már másodízben rendeztek a városban ilyen művészeti eszközökkel irodalmi órát. fecskék, az első vendégek, jóval a Gyilkosban történt artistaavatás előtt Estefelé, amikor az idősebb vendégek már szállingóztak, mi fizettünk és átadtuk nekik az asztalt. Nagyon jó hely volt ez a kávéház. A harmadik vasárnap már karaktere, hangulata volt a helyiségnek, lelket leheltek belé az emberek. Közben kialakultak a kártyaasztalok, a partnerek, a ikibicék. Kezdjük ismerni egymást, mi és ők. Persze ismerős volt itt mindenki. Kisvárosban mindenki ismeri a másikait, de nem így közelről. Egymás egyéniségét, észjárását, családi helyzetét és pénzügyeit nem is sejtettük eddig. Ök persze tisztában voltak egymás dolgaival, hiszen felnőtt, kiforrott egzisztenciák voltaik. Számunkra korban és mindenben tekintélyek, okosak és szellemesen humorosak. Sajátságos humor volt az övék, az akasztófahumor egy fajtája, kávéházi hangulatba pácolva. Sűrűsödött a mocsok, a fasizmus fekete fogaival már az emberek sarkába harapott, de a sziget, amelyen itt a kávéházban álltak, még biztonságosnak látszott, még senki sem hitte, senki sem akarta hinni, hogy ebben a kedves, aranyos kis városban is kifordulhatnak a lelkek. Hiszen itt mindenki rokon, a rendőrkapitány úr hitelben vásárol lassan egy évtizede Raáb úrnál. A polgármester úr és a főbíró úr, ezt mindenki tudja, szabadkőművesek, Grün doktorral ülnek egy páholyban. És sok a vegyes házasság az ágyban is, az üzleti világban is, Kovács és Weiss — Seiler és Tóth, 6 kérem, a mi kis városunk nem olyan, itt csupa értelmes, becsületes, rendes ember éL Azért ebbe a humorba néha szomorúság is vegyült, de mi fiatal, éretlen csikók, politikai analfabéták alig vettük észre. Hogy ők, a felnőttek, az okos emberek miért fogadtak be, miért szerettek meg bennünket? Miért ültek le velünk kártyázni, amikor alig csörgött néhány fillér a zsebünkben? (s) (Folytatjuk.)
