Pest Megyi Hírlap, 1971. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-03 / 2. szám

4 =*Xirk«p 1971. JANUAR 4., HÉTFŐ Beethoven, a megrögzött agglegény, Becsben, és környé­kén lakásról lakásra vándorolt. 35 év leforgása alatt 33-szor költözött új otthonba. 1 Minden reggel nyolc óra táj­ban kelt, megivott egy csésze kávét. Köpenyt vett hálóinge fölé, átment a zeneszobába és munkához látott. Délig holgo- zott, akkor megborotválkozott, felöltözött és elment ebédelni. A zeneszobában ilyenkor már vágni lehetett a pipafüstöt, a kéziratot és a zongorát tinta­foltok borították. Beethoven lúdtollat használt, de nem tu­dott bánni vele, mindig barátai hegyezték meg számára. Ami­kor ereje lankadni kezdett, egy kanna vízzel 'leöntötte magát. Emiatt az alatta lakókkal gyak­ran meggyűlt a baja; a víz néha átütött a mennyezeten. Ha egy hangverseny már a küszöbön állt, Beethoven má­solókat fogadott, akik az elő­szobában ültek és az idővel versenyezve másoltak, hogy az TV-FIGYELO A szándék önmagában kevés A szórakoztató szándékban nem volt hiány sem az óév utolsó éjszakáján, sem az új esztendő első két napján. Ta­núi lehettünk egy négyórás össznépi rádió-tv vetélkedőnek, elköszönt az esztendőtől Maig- ret felügyelő is, volt két vígjá­ték, a Sose fagyunk meg és a Tündér voltam Budapesten, a már hagyományos Strauss- koncert Béesből, kétszer is győzött Kloss kapitány, és so­rolhatnám még hosszan a vi­dámságot szolgáltatni kívánó programokat. Úgy tűnt, a ko­rábbi hetek gyakori ismétléseit és gyenge produkcióit kívánta ellensúlyozni a televízió mű­sorszerkesztése. Több-kevesebb sikerrel. Bár gólokkal kezdődött a Null-NuUa, és gólokkal is foly­tatódott, ezek közül a legtöbb azonban öngól volt csupán. Pedig adott volt a lehetőség, a rádió és a televízió ezúttal ösz- szefogva, közösen készítette el szilveszteri műsorát, két leg­jobb riporterét, Szepesi Györ­gyöt és Vitray Tamást állítva csatasorba. Csakhogy — emlé­kezzünk egy pillanatra — a magyar labdarúgó-válogatott is nagy nevekkel nevezett a világbajnokságra^ mégsem ju­tott el Mexikóba. Mondom, a szándék dicsére­tes volt: mindenki kedvére és mulattatására szerkesztettek egy négyórás egyenes műsort, valódi közönséggel, több mil­liós nyilvánosság előtt. Ennek érdekében Szepesi is, Vitray is sportmezre vetkezett, bizo­nyítva ország-világ előtt, hogy nemcsak szóban értenek a lab­darúgáshoz, hanem a gyakor­latban is. Csakhogy régi igaz­ság: mindenki azt tegye, amit a legjobban .tenni tud — leg­alábbis a nagy nyilvánosság előtt. Nem minden nevetséges, ami groteszk, még szilveszter éjszakáján sem. A közvetlen­ségnek és a jópofaságnak is határai vannak. Ezt a határt azonban gyakran túllépte ezen az éjszakán a két riporter. El­sősorban azzal, hogy a milliók szórakoztatását akarvá-akarat- lanul összetévesztették az ön­maguk szórakoztatásával. És ez nem csupán az ő műsorve­zetői produkciójukra vonatko­zik, jó néhány más műsor­számra is. így például Kern András és Verebes István Színházi körkapcsolására. Csak a színházi körökben járatosak értették igazán az egyébként jó poéneket, a nagyközönség azonban aligha sejthette, mire megy a játék. Pedig — marad­junk a labdarúgásnál — a fo­cit gólra játsszák, gólokra és nem öngólokra. Még akkor sem, ha a közvetlen közönsé­get — például a jelenlevő mi­nisztert és a neves nőgyó­gyászt — vagy a játékra min­dig kész tv-nézőket is bekap­csolják a látszólag jóízű vetél­kedőbe. öngól volt a javából a közel félórás játék, miszerint a közönségnek kellett kiszabadí­tania a két játékvezető ripor­tert a mennyei hatalmak fog­ságából. Ami viszont maradéktalanul tetszett a szilveszteri műsor­ban, az Ho/i Géza fanyar hu­morú, de mindig telibe találó |>rodukciója volt. Hofit sokan dicsérték már sajátos előadó­stílusáért, ezúttal is kitűnően megtalálta az alkalomhoz leg­inkább illő hangvételű elő­adásmódot. Természetesen hiba lenne azt állítani, hogy a négyórás mű­sorból csak Hofi számai tet­szettek. Érdekes színfoltja volt a műsornak Páljy József és Gedeon Pál dalos külpolitikai hírmagyarázata, tetszett Már­kus László, Psota Irén. Al­fonzé és Kovács Kati, vala- mint Koós János is. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy igazán jól szórakozzunk a tv mellett. Még szerencse, hogy szilveszter éjszakáján másra is figyelni kell, nemcsak a kép­ernyőre. És akik másnap, sőt még harmadnap is pótszilvesztert tartottak, kevésbé bosszankod­tak a bemutatott két vígjáté­kon. A Sose fagyunk meg másfél órájából mindössze az utolsó fél óra volt igazán mu­latságos. amíg azonban idáig eljutott a néző, békésen kipi­henhette szilveszter éjszakájá­nak fáradalmait. A Tündér voltam Budapes­ten című Kállay-vigjáték szin­tén néhány jó humorú ötletre épült, ez a néhány ötlet azon­ban hetven percre nyújtva fá­rasztó volt, és ezen még a ne­ves szereplők népes serege sem tudott változtatni. Volt azonban a háromnapos ünnepsorozatnak két kiemel­kedő produkciója is. Az egyik a hagyományos bécsi Strauss- koncert Willy Boskowsky ve­zényletével, szombat este pe- I dig az Aían Sillitoe forgató- könyvéből készített Szombat I este és vasárnap reggel című angol film. 21. Almikor Sándor hadnagy, vasárnap reggel, bement az al­sószéki kapitányságra, az ügyeletes jelentette: — Az a megkergült vén- kisasszony a postáról hajnal­ban telefonált. A hadnagy elv- társat kereste és a lelkemre kötötte, hogy azonnal keltsem fel és jelentsem, hogy megint jött egy távirat, Kristóf Pál edző címére. —Mi a szöveg? — élénkült fel a hadnagy. — Hülyeség. Az anyag ná­lam van. Ha sürgős, jöjjön érte, ha nem hétfőn este a só- váradi szállodában átadom. A szombati akció nem sikerült, bővebbet szóban. Aláírás: Z— 28. — Meg kell tudni a feladót... — A postáskiszasszony azt is bemondta. Megkérdezte a fel­sőhegyieket. A feladó ismét Flámis Erzsébet, de az ottani postás emlékezett, hogy az a Rita nevő szriptizgörl adta fel a táviratot, vasárnap hajnal­ban ... A hadnagy bement a szobá­jába és gondolkodni kezdett... A múltkori eredménnyel nem volt elégedett. Érezte, hogy va­lami nincs rendben. Kételyei most igazolást nyertek. íme, a feladó nem az a Flámis lány, hanem a sztriptízgörl. Tehát a múltkor tudatosan félrevezet­ték őket. Ezt támasztja alá előadásig elkészüljenek a szó­lamok kottái. Az agglegény Beethoven gyakran és igen hevesen volt szerelmes. Idő­sebb korában, fiatalságára visszatekintve, így elmélkedett: „A testi öröm a lelkek egye­sülése nélkül állati dolog és mindig is az marad." Hogy soha sem nősült meg, ennek egyik oka valószínűleg az volt, hogy anyagi vonatkozásban ingatagnak ítélte meg helyze­tét. Huszonöt éves korában meg­kérte Magdaléna Willman, egy befutott operaénekesnő kezét, a hölgy azonban kikosarazta, Beethoven egyik legnagyobb szerelme egy olasz lány volt, a nála tíz évvel fiatalabb Giu- lietta Gurcciardi. Kezdetben zongoraórákat adott neki, ké­sőbb egymásba szerettek és el­jutottak a házasság küszöbére is. Beethoven a Holdfény szo­nátát Giuliettának ajánlotta. A szülők erős nyomására azonban a lány végül is máshoz ment férjhez. Beethoven halála után. íróasztalának egy titkos reke­széből a mester írta szerelmes­levelek kerültek elő. Nem vilá­gos, kinek írta ezeket. Egyesek szerint a címzett a Holdfény, szonáta Giuliettája lehetett. Elképzelhető viszont az is, hogy a levelek Dorothea von Ertmannhoz, Beethoven egyik tanítványához íródtak, egy gyönyörű asszonyhoz, akiből később kiváló zongoraművész lett. Öt évvel azelőtt, hogy zongoraórákat vett. Beethoven­nél, feleségül ment egy kato­natiszthez. Bizonyos, hogy Beethoven és az asszony 20 éven át barátok voltak és va­lószínűleg szerelmi kapcsola­tuk is volt, de ez ma már bi­zonyíthatatlan. Úgy tűnik min­denesetre, sohasem derül fény arra, kihez írta Beethoven eze­ket a sorokat: „.. .Mostani életem nyomo­rúságos. Az ön szerelme egy­szerre lesz a legboldogabb és a legboldogtalanabb férfivá. Az én koromban a minden­napi életben rendszerességre és rendre van szükségem; le­het-e ilyenről szó a mi ese­tünkben? Közös életünk csak nyugodt megfontolással való­sítható meg. Micsoda könnyes sóvárgást érzek Ön iránt, éle­tem, mindenem! Isten áldja — szeressen engem mindig és ne kételkedjen hűséges szivem­ben, az ön: Ludwigje." Kristóf furcsa viselkedése is, aki nyilvánvalóan az orránál fogva vezette az őt követő nyo­mozót, amikor Mocsolán a leg­lehetetlenebb helyekre sétált. Azt ás tudta, hogy a felsőhe- gyieket újra nem sikerül az akcióba bevonni, hiszen Tá­bori főhadnagy kijelentette, hogy csúnyán blamálták ma­gukat, amikor egy titkon meg­esküdő szerelmesipár nyomá­ba szegőd tették a bűnügyi osztályt. Ügy határozott, hogy egyedül néz utána a dolog­nak. — Ha valaki keresne, el­utaztam Felsőhegyre — mond­ta az ügyeletesnek, áld cso­dálkozva kérdezte: — Csak nem a postáskis- asszony újabb rémlátomásai miatt? — Szó sincs róla. Meg aka­rom nézni az FFC és a mo- csolaiak mérkőzését. ★ Erről a vasárnap reggelről hosszú évekig fognak mesélni Felsőhegyen. A nagy mérkő­zés tiszteletére a pártoló tag­ság úgy határozott, hogy ze­nés ébresztőt rendez a város­ban. Hét órakor indult el a tűzoltózenekar. A peckesen lépdelő zenekar után a leglel­kesebb szurkolók meneteltek az FFC zászlóit lengetve. A zenekar élén Berkenye Jenő műbútorasztalos, az önkéntes tűzoltó egyesület parancsnoka CEGLÉDI SZÓBESZÉD A Hóna meg a dzsessz Az utóbbi időben az a hír járja Cegléden, hogy csődbe jutott a Róna Vendéglátó Vál­lalat. Akik mondják, tüstént hozzáteszik: mindennek a dzsessz az oka. Pontosabban az egyre gyakrabban rende­zett magyar és külföldi dressz- programok. Vajon mi • az igazság a szóbeszédből? Erre kértünk választ dr. Hajdú Endrétől, a Róna Vendéglátó Vállalat igazgatójától. — A szóbeszéd hozzám is eljutott. Hogy mi igaz belőle? Magyarázkodás helyett hadd soroljam fel inkább a ténye­ket. Az idén üzlethálózatunk forgalma tizenegy százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. A forgalomnövekedés tekinteté­ben jelenleg a harmadikok vagyunk a vidéki vendéglátó vállalatok között. Ez minden­képpen öröm. Ami viszont gond: a forgalom növekedé­sével nem emelkedett arányo­san a nyereség. Ez adhatott okot a szóbeszédre. Tavaly hatmillió forint volt a nyere­ség s ennyi lesz az idén Is. Minek köszönhető a for­galom ilyen nagy arányú nö­vekedése? — Vállalatunk esztendők óta arra törekszik, hogy bő­vítse és korszerűsítse üzlet- hálózatát. 1968-ban kilenc, 1969-ben tizenegy új üzletet nyitottunk és üzembe helyez­tük a megye egyik legkor­szerűbb cukrászüzemét Mo- noron. Az idén tovább foly­tattuk a megkezdett hálózat- fejlesztést. Tizenöt új üzem megnyitását terveztük és eb­ből tizenhárom már valóság, így a többi között a ceglédi huszonnégy ágyas miniszáUó és az új bisztró, a monor-er- deá Katalin csárda, a mendei Cserepes bisztró, a vecsési Ági eszpresszó, az újlengyeli bisztró és a tápiószecsői esz­presszó már vendégeink ren­delkezésére áll és hamarosan megnyílik a dánszentmiklósi bisztró is. Ugyanakkor az új üzemek mellett az idén né,gy- millió forintot fordítottunk a meglévők korszerűsítésére, amiből egymilliót csak a ceg­lédi Kossuth Étterem ikapott. Mindez együttesen eredmé­nyezte forgalmunk gyors nö­vekedését. éfe A nyereség stagnálása milyen véleményt váltott ki a dolgozók körében? — Egy átalakított közmon­dással kezdeném: nemcsak nyereségből él az ember, ha­nem elsősorban a fizetéséből. Talán furcsának hangzik, mégis így igaz. Éppen ezért legfőbb gondunk a vállalati dolgozók fizetésének rende­zése volt. Amikor ebben dön­tenünk kellett, a kérdés egy kissé drámainak hatott: vagy fizetésemelés vagy nyereség­részesedés? Nos, mi elsősor­ban az előbbi mellett döntöt­tünk. A tervezett két-három százalékos fizetésemelés he­lyett öt és fél százalékos bér- színvonal növelést hajtottunk végre. Először is megszűntet­tük az ezer forint alatti ke­reseteket. Hétszáz dolgozónk közül ötszáz kapott fizetés- emelést, ami évi kétmillió fo­rint bérköltség növekedést jelent. Ez kétségkívül a nye­reségrészesedés rovására ment, véleményem szerint mégis ez volt a fontosabb, így aztán a nyereség összege az idén nem lesz nagyobb a tavalyinál. 0 És mi az igazság a (1/sessz-fesztiválokkal? Mennyi­be kerülnek a vállalatnak? — Négy esztendővel ezelőtt kezdtük kulturális rendezvé­nyeinket, elsősorban a dzsessz- programokat, amelyek híre túljutott már az ország hatá­rain is. Ezzel kapcsolatos cé­lunkat már többször megfo­galmaztuk: szeretnénk bebizo­nyítani, hogy kulturáltan is lehet szórakoztatni a közön- s&get. Hogy mindez mennyi­be kerül a vállalatnak? Nem titok. Az idén mintegy száz- húszezer forintot költöttünk a dzsessz-fesztiválokra. Hogy mi a hasznunk belőle? Azzal kez­deném, hogy elsősorban a vá­ros látja hasznát, mert öreg­bíti hírét, növeli idegenfor­galmát De a vállalat sem jár rosszul. Példát is mondanék. Egy szimpla hétköznap estén háromezer forint a Kossuth Étterem forgalma. A jamses- sionok alkalmával tizenhá­romezer. De más bevételeink is vannak ezekből a fesztivá­lokból. így például a KISZ Központi Bizottsága tízezer forinttal járult hozzá a Nem­zetközi Ifjúsági Dzsessz-fesz- tivál megrendezéséhez. Az Express Diák- és Ifjúsági Utazási Iroda öt fiatal két­hetes üdülését biztosította. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalattól közel harmincezer •forint értékben kaptunk ko­molyzenei hanglemezeket. A Magyar Televízió a legutóbbi felvételéért tizenötezer forin­tot fizetett. És sorolhatnám még, hogy mi minden ellen­súlyozza a kultúra támogatá­sára fordított kiadásainkat. Sőt, egy újabb önvendetes hírről is beszámolhatok. Ép­pen a közelmúltban közölte a megyei tanács illetékes ve­zetője, hogy ezentúl évi öt­venezer forint támogatást biztosít dzsessz-rendezvé- nyeinkhez. Ez pedig nemcsak anyagi, hanem jelentős erköl­csi támogatás is számunkra, hogy tovább lépjünk a meg­kezdett úton. a Ez a véleménye a válla­lat dolgozóinak is? — Nyugodt szívvel állítha­tom, hogy igen. Az okát is meg tudom mondani. A kul­túra támogatására fordított kiadásaink mindössze tíz fo­rinttal csökkentik dolgozóink évi nyereségrészesedését. Ez pedig ma már nem olyan ösz- szeg, amiért elleneznék ilyen irányú elképzeléseinket. 0 Csődről tehát szó sincs? — Szerencsére. Vagy inkább: a kulturált szórakozást kedvelő ceglédiek szerencséjére. Pruknér Pál NAPILAPOK A Központi Statisztikai Hivatal egyik legrissebb év végi mérlege azt mutatja ki, hogyan alakul hazánkban és világszerte az újságolvasók tábora. Jelenleg Magyarországon ezer la­kosra átlag 200 napilap jut. Az utóbbi 15 évben 29-re emel­kedett a naponta megjelenő újságok száma, amelyeket mintegy 760 millió példányban bocsátanak az olvasóközönség rendel­kezésére. A statisztikai adatok szerint Földünkön a legtöbb — összesen 1750-féle hírlap — az Egyesült Államokban jelenik meg. A Szovjetunióban az újságárusok reggelenként több mint hatszázféle lapot árulnak. Svájcban ezer lakosra ötszázhúsz pél­dány napilap jut. Angliában ugyanennyi ember közül 490-en vásárolják rendszeresen a reggeli lapokat. A kimutatás szerint, sorrendben a harmadik újságolvasó ország Japán, ahol a lakos­ság fele vásárol napilapot. hadonászott a díszes bottal. Mindenki tudta, hogy Berke­nye abszolút zenei analfabéta és már az is nagy teljesít­mény, hogy a nagydob ritmu­sára képes csóválni a vezény­lő botot. De Berkenye ragasz­kodott ehhez a tisztséghez. Tűz — legnagyobb sajnálatára — tíz éve nem volt á város­ban. ezért parancsnoki minő­ségében csak a zenekar élén parádézhatott. Ha kiesett a ritmusból, ami gyakran elő­fordult vele, semmi zavart nem okozott, mert a zenekar* két évtizede játsza ugyanazt a nyolc indulóit és ezeket ha akarnák, sem tudnák eltévesz­teni. Berkenye — mint mondtuk — gyakran félrehadonászott, de az sosem fordult vele elő, hogy minden vezényszó nélkül .megtorpanjon. Most pedig ezt tette. Hirtelen megállt és a zenészek — akik a tekintély miatt, úgy nézték a hangsze­rükre tűzött kottát, mintha abból játszanának — szabá­lyosan elgázolták karnagyu­kat. Aztán összetorlódtak a sorok és a zenét felváltotta a sziitkozódás. Berkenye feültá- pászkodott' és szemeit dör- zsölgetve a Széchenyi téren ál­ló Jókai szoborra mutatott. A nagy mesemondó változatlanul ott ült márvány székében, úgy ahogy azt a művész a nemes kőbe szoborta. De a kő-mester ölében egy lány kuporgott. Át­ölelte a író nyakát, fejét a vállára hajtotta és aludt. Es a lány nem kőből volt... A zenekar és a drukkerek körülállták a szobrot. Berke­nye — úgyis mint a menet parancsnoka — fellépett az emelvényre és sztentori han­gon megszólalt: — Felszólítom a kartársnőt, hogy a műemlék területét szí­veskedjék elhagyni! — Büsz­kén körülnézett, érezve, hogy mint hivatalos személyiség, megtalálta a megfelelő hang­nemet. Zsuzsu — mert S volt a szundikáló lány — megsinjo- gaitta a szobor fejét: — Hagyjál még apuskám... Olyan álmos vagyok... — Apusiká j a magának... — zendített rá Berkenye, ezután újra a hivatalos hangnemre transzponálta felháborodását: — Hia nem távozik, hatósági eljárást teszek folyamaiba... Zsuzsu erre már felébredt. Dörzsölni kezdte a szemét és gyermeteg csodálkozással te­kintett az alatta álló zenekar­ra és a szurkolók ámuló se­regiere. — Üljön az én ötemibe. én nem vagyok olyan hideg — rikkantott az egyik szurkoló, majd a zászlóját eldobva a talapzathoz lépett és lesegítet­te a lányt. Zsuzsu még mindig félálomban, belekarolt a fér­fibe és Berkenye vezénysza­vára újra felharsant az induló és a menet nekilódult. Zsuzsu a férfi vállára hajtotta a fe­jét és sírásán kérdezte: — Ugye, te nem hagysz el, mint az a másik tróger? Pipit a tér másik sarkán egy virágágyban találták meg. Manszi a házfalnak döntve hortyogott. A szurkolók a har­madik lány felfedezés? után már nem csodálkoztak, hanem arra gondoltak, hogy ahol há­rom akadt, lehet még több is. Elkapta őket a vadászszenve­dély. Közben kivallatták Pipit, aki annyit még álmában is el­mondott, hogy tizen jöttek Festyől... — Akkor hét darab még kallódik valahol — vélte Ber­kenye. — H acsak valaki már meg nem találta őket — kétkedett egy drukker, akinek vállán Manszi szunyókált. — Ki korán kel, aranyat lel — rikkantott az egyik druk­ker. A menet felbomlott és kä-kJ maszek alapon indult el, mint hajdan az aranyásók, Növelte a kedvüket, hogy a nagydobos, ’ aki szintén otthagyta csacsi- vontatta szerszámát, két sa­rokkal odébb, a városi főorvos házának kapujában, egy cso­dálatos szőkét lelt. Egy lányt a csemegebolt elé lerakott tejeskannák között ta­lált meg az üzletvezető, egyet még hajnaliban a vasutasok szedtek fel egy pádról. A sze­rencséből még Szeles tisztelen­dő úrnak is kijutott. Mielőtt a hajnali misét megkezdte vol­na, észrevette, hogy a gyónta­tószékben valaki térdel. Egy csodálatosan szép fiatal lányt látott odabent, aki szemét le­hunyva kuporgott a kemény térdeplőn ... Elégedetten álla­pította meg, hogy a fiatalok között is akadnak még jámbor lelkek. Beült a gyóntatószékbe és megszólalt: — Könnyíts a lelketlen lá­nyom... Tizedszerí — immáron in­gerült felszólítására sem ka­pott választ. De nem azért volt Szeles páter tábori lelkész, hogy meghátráljon, Addig élesztgette a lányt, míg végre kinyitotta a szemét: — Hol vagyok — kérdezte révül ten. — Az isten házában ...' •— És merre van ebben a háziban a hálószoba? (Folytatjuk) Beethoven hétköznapjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom