Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-30 / 304. szám

átec* ioCíríap 1970. DECEMBER 30., SZERDA Az első magyar betatron Az Országos Onkológiai In­tézetben üzembe helyezték az első magyar betatront, a B—5 gyártmányú, 25 millió voltos szovjet elektrongyorsító beren­dezést. A radiológiában egyre in­kább előtérbe kerülnek a nagy energiájú, rendkívül ma­gas feszültséggel dolgozó su­gárforrások a mélyen fekvő daganatok kezelésére. A betatron az 50-es évek elején jelent meg, és ma már 158 ilyen készülék működik a világon, közülük 99 Európá­ban. Elsősorban gyógyászati szempontból fűznek nagy re­ményeket a betatron üzembe helyezéséhez. A keletkező nagyenergiájú elektronsugár­zás ugyanis kiválóan alkalmas a mélyenfekvő daganatok ke­zelésére. A kobaltágyúkban és más, nagy erejű sugárforrá­sokban keletkező gammasu­garaktól eltérően az elektron­sugárzás nagy mértékben kí­méli a daganat mögött és kö­rül elhelyezkedő ép szövete­ket. Általában minden millió volt feszültségnek fél centimé­teres áthatolási mélység felel meg, így a mi 25 millió voltos betatronunkat sikerrel lehet felhasználni. 12,5 centiméter mélyen fekvő daganatok ke­zelésére is. Töimegkezelésről természetesen nem lehet szó, mert a sugárszennyeződések eltávolítása miatt és egyéb okokból aránylag nagy a vá­rakozási idő. Egyelőre 10—15 olyan beteget kezelnek majd naponta, akiknek betatronnal való kezelését orvosi szem­pontból szükségesnek látják. Az új készülék természetesen nem teszi feleslegessé a rák elleni harc többi eszközeit, de jelentősen gazdagítja a gyó­gyítási lehetőségek skáláját. •A gyógykezelésen kívül so­kat várnak a betatronnal vég­zendő sugárbiológiai és sugár­fizikai kutatásoktól is, amelyek végeredményben visszahat­nak a gyógyító munka tovább­fejlesztésére. A REGI ES AZ UJ Csöndes háború • o • • • • Csömörön A nők helyzetéről jöttünk kérdezni a csömöri Haladás Termelőszövetkezetbe, ahol női elnököt és női főkönyvelőt ta­lálunk. Ök ketten: eltérő élet- úton jutottak el a szövetkezet vezetésébe. Bagyánszki Istvánná elnök két évtizede tag, a falu sarjad- zó élete összeforrt a termelőszövetkezettel. Az öt­ezres lélekszámú, fővárossal szomszédos Csömör nemzetisé­gi község: német ajkú lakossá­ga negyvenöt előtt is az ipar­ban dolgozott, míg a nyelvét, népviseletét, hagyományait erősen őrző, főként paradi­csomtermesztéséről isméit he­lyi szlovákság elég egységes középparaszti réteget alkotott. Néhány földhöz juttatott, ti­zenkét család, 1948-ban ala­pított egy tszcs-t, amelyből a mai gazdaságot is származtat­ják. Ide szervezték be Ba- gyánszkiné kertész édesapját, majd ő maga is beállt közé­jük. Amikor az általános kol­lektivizáláskor kétezer-négy­száz holdon megalakult a nagy szövetkezet — túlnyomórészt asszonyokból, mert a férfiak zöme akkor elment az iparba — Bagyánszki Istvánnéra esett a választás, ő lett az elnök. A fiatal Tóth Erna főköny­velő két éve dolgozik itt. Ere­detileg agrármérnök, aki mai beosztását, felnőttkori, második pályaválasztását így indokolja: az egyetemen nem készítették fel az emberekkel való bánásmódra, az erélyre, az utasításra. Főkönyvelőként is egy, a növénytermesztésben elsősorban kertészettel, a ha­gyományos paradicsommal, az állattenyésztésben szarvas- marhával, sertéssel foglalkozó KÖNYVESPOLC n o az oh on A Corvina Kiadó most je­lentette meg Steffen Wenig A nő az ókori Egyiptomban című, szép kiállítású kötetét. Az emberi kultúra törté­netének egyedülállóan érde­kes fejezete a nők sorsa az egyes korokban: a házasság és a szerelem szabályai, a divat és a kozmetika törté­nete, a nők szerepe a min­dennapi életben és a királyi udvarban, törvényes állásuk a házasságban és a házassá­gon kívül. . Steffen Wenig, a kiváló egyiptológus, a tudo­mányos irodalom és saját kutatásai alapján rajzol ké­pet az egyiptomi nő életé­é^c^yiptomlan ről, szokásairól. Szakszerű, de stílusánál és témájánál fogva egyaránt olvasmányos könyvét kétszáz színes és fekete-fehér képtábla kíséri. Ezek a képek a magyar nyel­vű irodalomban először mu­tatják be az egyiptomi kép­zőművészet fejlődését az Öbi- rodalom fáraóinak korától, a kopt kereszténység évszáza­dáig. Mert az egyiptomi nő jelentős szerepét mi sem pél­dázza jobban, minthogy az asszonyok és lányok ábrá­zolását nyomon követve az egész egyiptomi művészet út­ját végigjárhatjuk. — K — Rendelet a bauxitbetonos épületek bejelentéséről, vizsgálatáról és megerősítéséről Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter — az érde­kelt miniszterekkel és orszá­gos hatáskörű szervek vezetői­vel egyetértésben — rendeletet adott ki a bauxitcementtel ké­szült épületek bejelentéséről, vizsgálatáról és megerősítésé­ről. A rendelet egy korábbi mi­niszteri utasítást erősít meg s mintegy figyelmeztetés arra, hogy a bejelentési és egyéb kötelezettségek változatlanul fennállnak. A rendelet szerint Bz épület tulajdonosa köteles az elsőfokú építésügyi hatóság­nak bejelenteni, ha az épít­mény valamelyik betonszerke­zeién a bauxitbetonra jellem­ző, sötétbarna, vörösesbarna, vagy homoksárga színezést észlel. Ez esetben egyidejű­leg meg kell rendelnie az épít­mény felülvizsgálatát az Épí­tőipari Minőségvizsgáló Inté­zetnél. A rendelkezés előírja, hogy a bauxitbetonos építmény, szerkezeti terhelését növelni, szilárdságát kedvezőtlenül be­folyásoló változtatást végre­hajtani csak az ÉMI szakértői véleményének megfelelően sza­bad. még akkor is, ha a szer­kezetet megerősítették. Ameny- nyiben a tulajdonos a bauxit­betonos épület, szerkezet meg­erősítését a hatóság határozata ellenére nem végzi el, nem tarthat igényt a korábban meg­állapított kedvezményre: arra, hogy a helyreállítás költségé­nek 90 százalékára hitelt kap­hasson. termelőszövetkezetet kellett összefognia. Jelenlegi beruhá­zásaik egy palántanevelő, egy paradicsomlé-üzem s egy nö- vendékmarha-istálló — se meglevő ágazatokat fejlesztik. Ezenkívül faipari, műanyag- és bakelit kiegészítő üzemet találunk a szövetkezetben. A náluk dolgozó nők gazda­sági helyzetéről, az egyenlő munkáért egyenlő bért elvéről, gyakorlatáról, a nők szakkép­zettségéről kérdeztük a két ter­melőszövetkezeti vezetőnőt — oly dolgokról, amelyekről a kongresszusi határozat részle­tesen szól. Kérdés kérdést kö­vetett, és egy, bár sajátos, de náluk rendkívül eleven prob­lémára tapintottunk. Miről van szó? Két asszony csoport, két korosztály közötti, két eltérő munkamódszer, életvitel, fel­fogás teremtette feszültségről, a közös és egyéni érdekek több oldalú ütközéséről. Mint mondottuk, eredetileg zömmel asszonyokból alakult e termelőszövetkezet. A nők ki­lenc növénytermesztési, pon­tosabban kertészeti brigádba tömörültek, a hagyományos paradicsomtermesztést foly­tatták. Akkor a részibe va­ló művelés bizonyult a leggaz­daságosabbnak és legpolitiku- sabbnak: a szövetkezet is jól járt, a brigádok is kedvvel és sokat dolgoztak. A tsz a meg­termelt paradicsom negyven­hat százalékát az asszonyoknak számolta el. Akkor még kézzel palántáztak, trágyát fészkeltek, kézzel hordták a vizet. A termelésben, bár a gépesítés, a munkafolyamatok korszerűsítése még korántsem oly magas fokú, mint amilyen lehetne, azóta sokkal könnyebb lett az ember dolga, kevesebb a munkája: most már palántázó- gép ültet, a gyomirtás vegy­szeres, a növény csak egyszeri, ikersoros kapálást kíván, csak a szedés kézi munka, a műve­lésért azonban továbbra is a termés negyvenhat százaléka a bér, készpénzben. Az asszo­nyok órabére tizenegy-huszon- négy forint. A paradicsomter­mesztés ilyen körülmények kö­zött a termelőszövetkezetben ráfizetéses, holdanként ezer- hatszáz forint a veszteség. De a brigádok ragaszkodnak a tíz évvel ezelőtt kialakult szer­zett jogokhoz. A családok igé­nyei az eltelt idő alatt telítőd­tek — a termelés egyéb ágai­ban nem is tevékenykednek ezek a brigádok, munkájuk le­szűkül a paradicsomra, abból akarják megkeresni, és meg is keresik az évrevalót. (Érdekes, köreikben a háztáji mint ki­egészítő munka s jövedelem nem visz nagy szerepet.) A szövetkezet pedig? A paradi­csomtermesztésre tíz évre szó­ló konzervgyári szerződés kö­telezi. Meg nem is szívesen különböznének össze az alapí­tó tagsággal... ... Akiknek brigádjai és a kiegészítő üzemági, betanított munkán dolgozó fiatalabb női tagok, alkalmazottak csoport­ja között időközben elég nagy feszültség támadt. Az egyik rész állandó munkában dolgo­zik, a másik tábor mindössze néhány hónapot. Mindkét cso­port egymást vádolja, hogy könnyebb vagy kevesebb fá­radsággal több pénzt keres. A paradicsomtermesztők így vé­dekeznek: „A végén még ki­derül, ti tartotok el!” „Mi egyéni korban is megéltünk a paradicsomból!” „Bennünket süt a nap, ver az eső, mért nem álltok közénk a sok pén­zért?” . Az tény, hogy valóban nem állnak közéjük a fiatalabbak. A kertészetben, paradicsom­termesztésben nincs utánpót­lás. Az elmúlt években elég sok ifjú kertészt, szakmunkást képeztek ki, lányokat is, de azóta valamennyien elhagyták a földet. Pedig a hosszabb távú ter­vezésük egy majdani víztáro­lót, víztársulást, öntözőrend­szert, fóliás, több ágazatos kertészetet vázol fel, amelynek nagyon jó piaca lenne a fővá­ros közvetlen közelében. Ide már majd szakképzett, sok­oldalú, egész évben dolgozó kertészek kellenek — nők fog­lalkoztatására pedig kiváló te­rülete ez a mezőgazdaságnak. A most még általános iskolá­ba járó generáció adná az utánpótlást? Egyelőre több gyerekkel beszélgettek, akik lelkes érdeklődést mutattak — a szülők azonban lebeszélték őket... Padányi Anna Újjászületik a Kner Nyomda A békéscsabai Kner Nyomda rekonstrukciója befejezésé­hez közeledik. A 350 millió forint értékű átalakítás folyamán új épületeket emeltek, új offset- és mélynyomó berendezéseket szereltek fel. A megszokott társaság volt együtt. Bencsik, a hentes, Riskó, a tanács adócsoportjának vezetője, Tőzsér, a földművesszövetkezet pénztárosa, s Bartalóczi, a tsz agronómusa. Amikor beko­pogtak a vadászmesterhez — mert a rend az rend —, hogy mennének megint, az csak le­gyintett, menjetek. Hozzászokott már, hogy ezek négyen többször kerülik meg a határt, mint az egész vadásztársaság. Igazság szerint kísérnie kellene őket, de hát ezek öreg vadá­szok, benne voltak minden társaságban, akár a gépállomás, akár a földművesszövetkezet, vagy éppen a most soros tsz adta a cégért a pufogtatáshoz. Kinek az ital, a kártya, kinek a puska, tartják, hát ezeknek a puska. Az a szenvedélyük. Talán nem is a zsákmány, az öles, a vér, a sörét zizzenése. Inkább a vállon himbálódzó fegyver. Mentek át a falun, koráin volt, még az első misére se’ indulnak el ilyenkor az emberek. Csak matatnak az ablakok mögött, félrehúz­va a függönyt, nézik az őszi ködöt, s arra gondolnak, hideg lesz a templomban, de hát a vasárnap az vasárnap, nem teheti meg az ember, hogy ne menjen, mit szólnának a töb­biek. Ök négyen az égiekkel régen megejtet­ték a számadást, ezért nyugodtan ballagtak el a templom háta mögött, s taposni kezdték az innét eredő utat, amely a Páskomokhoz visz. Elhagyták az utolsó házat, amikor Barta- lóczd, az apró emberek izgágaságával rákezd- te: — Még annyit se’ mondtatok, hogy mire megyünk? Bencsik, akiből három Bartalóczi is kitel- lett volna, megbocsátó fensőbbséggel nézett le az apró emberre, s mint aki gyereket okít, úgy mondta: — Mire mennénk, te Isten bárá­nya! Nyúlra, gyerekem, nyúlra! Bartalóczi nem nyugodhatott. — Miért nem mondtátok — méltatlankodott —, akkor a fe­ne jött volna veletek. Fácán ... — fölnézett az égre, mintha éppen ott, fölöttük röppenne egy díszes tollú kakas — ... az más. Az ma­dár. Azt elkapni...! Bencsik nevetett: — Már amikor sikerül, mi?! Mert múltkor is csak ijesztgetted őket... Ezen a többiek is nevettek. Hisz’ Bartaló- czinak tényleg a fácán, a fogoly a rögeszméje, talán éppen azért, mert húszból ha egyet le­puskáz. Kiabálni azt tud. „Az enyém” — or­dítja, mire a többi a félig fölkapott puskát visszaereszti, hogy azután röhögjön egyet, mert Bartalóczi megint mellédurrantott. Sö­réttel nem eltrafálni egy akkora madarat... ! Ahhoz tehetség kell. Tőzsér a belső zsebéből előhúzta a kis lapost, lecsavarta a kupakot, nyújtotta Bencsiknek. Hagyományos a sor­rend, hagyományos az ital; szilva. Éppen any- nyi, hogy négyüknek megkaparja a torkát, s nem több. Többet nem szabad, legalábbis ad­dig, míg a puskát le nem tették. Utána, ha van mire, jöhet. Ittak, krákogtak, Tőzsér nagy gonddal tekerte vissza a palack nyakára a kupakot, mintha bármi elfolyhatna belőle. Csizmájuk cuppant a sárban, a páskomi út itt megmélyült, s Bartalóczi kapott a témán: — Az elnök már vagy háromszor átírt nek­tek, csináltassátok meg, de köptök rá! — A szúrás Riskónak szólt, akinek ugyan semmi köze az utakhoz, de hát tanácsi ember, akkor legalább hallgasson érte. Riskó úgy tett, mint aki nem hallott semmit, de Bartalóczitól nem menekülhetett. — A héten is — füstölgött az apró ember — három vontatónk akadt el benne. Ha a mi utunk lenne, már régen flasz­teren járnánk, de hát községi út ez, azért néz így ki, ott egye meg a fene. — Inkább azzal törődnél — pattant ki a méreg Riskóból —. hogy ni, a kukoricátok még töretlen — s ke­zével az út mellett sorakozó, töret1 en táblára, deresedé csövekre intett. — Ajándék Télapó­nak, mi? Akárcsak tavaly. A katonaság torié le, hordta be, de erről nem esett szó a zár­számadáson. a b'rkafíulyás mellett... Nevettek, jóízűen, mert ú»v érezték. Barta­lóczi most megkapta, ami járt neki, mit u"- rál mindig? S»mn>i nem tó neki. nereze, csak amit másnál lát. Bartalóczi. talán éppen a mérge miatt, ném nézett a lába alá. a csizma nagyot csusszant a vízzel takart agyagon, s az apró ember már csücsült is a boldogabb felén, szapora szitkok közepette. Fölsegítették, de persze, nemcsak az ülepe ragadt a sártól, hanem a két tenyere is. ahoey esés közben maga mellé csapta azokat. Mint a hörcsög, úgy ugrott Riskónak: — Látod, a rohadt uta- tok miatt... 1 Az ég szakadna minden tinta- nyolóra ... Álltak mellette, nem értették a vak indu­latot, ami kicsapott az apró emberből, sigye­NYULAK keztek tréfára fogni. — Szervezz társadalmi munkát, s tömjétek be a gödröt... Legköze­lebb ne puskát, lapátot hozzál .. Gólyalábra kapaszkodhatnál, s akkor nem esnék galiba.™ Rázogatta a sarat a kezéről, végül, kínjá­ban, a pocsolyában meggyűlt vízzel öblögette, s a nadrágjába törölte a maradék szutykot. Csak amikor ezzel végzett, fordult a többiek felé: — Köpök rátok. — Ezt már Bencsik sem állhatta, odalépett, megemelte az apró em­bert, s amikor visszaeresztette a földre, ráför­medt: — Elég legyen, hallod-e?! Bartalóczi, mint aki beléndeket evett, fútta a mérgét: — Nekem ne magyarázzon egy kétbalkezes böl- lér! Azt hiszed, nem tudom, hány disznót szúrsz nyakon a hátsó udvarodon? Mekkora a pénzed belőle? Tudom, tudom! Miből fu­totta az új Skodára! Tőzsér, aki eddig csak csendes szemlélője volt az eseményeknek, hogy megelőzze a na­gyobb bajt, gyorsan Bencsik meg Bartalóczi közé állt. — Elment a csepp eszetek? Hát mi­re jó ez? Mi ütött belétek? Bartalóczi szólni akart, de Tőzsér ráordí­tott: — Ne tátogasd már a szádat, hallod-e, mert nem tudom, hogy mit csinálok veled! Bencsik intett, mint aki azt mondja, bolond ez a töpörtyű, s indult tovább. Lassan utána a többiek, legutolsónak Bartalóczi, aki az üle- pére ragadt sártól igyekezett megszabadulni. Nagy robajjal, csirregéssel fogolycsapat vá­gott ki a kukoricásból, de mire észbekaptak, már eltűnt egy távolabbi táblában. Vissza­eresztették a fegyvert, s nézték, mekkora út lenne, ha bemennének a földre, a foglyok után. Persze, szaladnak azok tovább, a tövek­től takarva, talán már a harmadik táblában járnak, hiába út lenne csak, ha mennének is. Elsőnek a Páskomok külső szögletét haj­tották meg. azt a zugot, ahol a patak meg a régi homokbánya fogja közre a földeket, de nem sok eredménnyel. Messzire tőlük ugrott csak meg egy hosszúfülü szürke, kár lenne a sörétért, vihogva elvinné a bundájában, mert a bőre alá nem menne egy se: Dohogtak, nem jó jel, ez a zug mindig megajándékozta őket két-három tapsi fülessel, most meg csak in- gerli őket a távolban ugráló, jól megtermett üregivei. Mentek tovább, a nedves föld nagy koloncokban ragadt a csizmákra, nem győz­ték a rázogatást. Az órát nézték, már há­romszor hatvan perce kóborolnak, s még egy­szer sem húzhatták meg a ravaszt... Van, hogy válogathatnak, mit hagyjanak, mit puf- fantsanak le, most meg ... Fácántyúk igye­kezett összeolvadni a fatörzzsel, persze, Bar­talóczi vette észre, rápisszegett a többiekre, s emelte a fegyvert. A tyúk, mintha csak taní­tották volna rá, kivárta azt a tört másodper­cet, ami a ravasz meghúzása, s a sörét meg­érkezése között telik el, s akkor kapott szárnyra, hogy a sörétek csak a helyét mar­ják meg, fehér csíkokat vésve a fakérgen. Bartalóczi rálőtte a második cső ólomterhét is. de már kapkodva, mérgesen, nem találta el. A tyúk éles kanyarral változtatta útját, Bencsik meg, mint aki elégtételt kapott, ke­délyeskedve hátbaverte a paprikaveres em­bert: — Nagy marha vagy te, édes gyerme­kem, sohaínem lesz vadász belőled! Mintha ingerkednék velük a természet, a Bencsik szavait követő hahota alatt ugrott ki gödréből a nyúl, s futott, hatalmas ugrások­kal, immár elérhetetlenül. Most már méreg gyűlt bennük, hiszen miféle csúfság ez! Mint­ha a mező összes teremtménye összebeszélt volna, hogy a bolondját járassa velük. Fájt a szemük, annyira erőltették, fölfedezzenek vég­re valamit, most már mindegy, ha nyúlra jöt­tek is, bármi kerüljön puskavégre, annak vé­ge legyen, mindörökre, ámen. A megszedett, de még be nem szántott répaföldön bukdá­csoltak, amikor szürkés-fekete gombolyagot láttak fölpattanni, mint a rugót. Abban a pillanatban már lőtt is Bencsik. A hosszúfülü bukfencezett, bár nem hallották azt a tompa, semmi mással össze nem téveszthető hangot, ahogy a sörét betalál. Nem is! Mert amint Bencsik leengedte a fegyvert, a nyúl abban a pillanatban ugrott, s ment. Persze, rálőtte a másodikat is. Erre már megállt. Néhány ki­tépett szőrszál szállingózott körülötte, s ugyan még ugrani akart, de már nem tudott, fölbukott. — Ez megvan — mondta Bencsik, s a többiek pillantásától kísérve; a földtől alig megkülönböztethető, sáros bundájú tetemhez indult. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom