Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-25 / 302. szám
8 1970. DECEMBER 25., PÉNTEK OSI MESTERSÉGEK „Ha lennék egy lánykának” Legjobb vásár a gödöllői Mielőtt letenné a kalapácsot Terítv.e a fa alja ajándékokkal ... Karácsonyi kép ez, szinte sorolhatnám a „ma ajándékait”: a magnetofonokat, az iparművészeti térítőkét, párnákat, s az elengedhetetlen édességet. A mi korunk „termékei”. Épp ezért illő most a hajdani mesterekről, régi mesterségekről szót ejteni, a tegnap feldíszített fa mellett róluk mesélni. A HANGJEGYMETSZŐ Még nem oly rég az ódonsá- gok és a százesztendős emberek városában — ahogy Krúdy Gyula nevezte Óbudát — találkoztam talán az utolsó hangjegymetszővel, Kitzinger Antallal (a lemezjátszó-, magnetofonajándékok miatt kezdem talán éppen vele a sort). Nyugdíjba ment már rég, s vele együtt vonult nyugdíjba a kottavetés is. A fényjelekkel, kibernetikával dolgozó modern sokszorosítóipar már csak emlékszik az öreg mesterekről. 1904-ben szabadult, s első munkája egy szonáta volt. (Az utolsó felől is érdeklődtem: „Lajthának a VII. szimfóniája volt.”) Azóta! Jacobi hozzá vitte a Leányvásárt, s mikor megkérdezne a muzsikustól: milyen ciijfet adjunk a daloknak, azt válaszolta rá a kicsi ember: amit jónak lát. így adta Tóni bácsi az egyik dalnak „Ha lennék egy lánykának édes” címet. ' Bartók egy munkával kereste fel. „Nem volt hosszú, harmincqldalas csak, két-hár- man csináltuk: ént Jackó és Ebstein. Egytől tízig én, tíztől húszig Ebstein. De milyen ember volt Bartók! Észrevette, hogy felosztottuk a munkát, nem egy ember csinálta. „A tíztől húszig-ot újból kell psi- nálni — mondta —, az nem tiszta munka!” Mit szeretne csinálni? — kérdeztem az öreget. „Újból muzsikát vésni.” Nem a pénz miatt, kétezren felül van a nyugdíja. De- ő már Milánóból is hazajött Óbudára, pedig erővel ott akarták tartani. A KÉKFESTŐ sültem, elvette az időmet a műhely.” Százhúsz éves gépekkel dolgozik. Mind kézi hajtásúak. Nagyapja kezdte még építeni a műhelyt. 1863-ban. „Az utolsó kékfestőnél jártunk” — kezdtem e fejezetet. Egy díszes meghívó pedig éppen arra figyelmeztetett: tévedtem. Nem az „utolsó”, újak születnek. Egyik kiváló iparművészünk, Bódy Irén tárlatára hívnak meg. Ezt az ősi mesterséget az iparművészet (köztük a divattervezők is napjainkban) feleleveníti, átveszi, átmenti. A MŰKOVÁCS A kapunak kicsit neki kellett dőlnöm. Vaskapu, de ahogy nyílik, mintha, egy erdő fordulna könnyedén sarkain: vaskapu, kovácsoltvas, kikálapált vaspántjai, erdők indái, fák ágai, virágai légiesen szöknek a magasba, mintha csak a mester tussal húzta volna meg vonalait a decemberi délután komor színű vásznára. A műkovácsot, a kapu készítőjét keresem. Bieber Károly Munká- csy-díjas kovácsművész — e régi mesterség új elnevezése tőle származik, tankönyveiben különös gonddal húzza alá: kovácsművész —, rajta kívül már csak nagyon kevesen tesznek a vassal varázslatot. Hetvenhét esztendős, munkáját a világ minden táján ismerik. Az angol kastélyok kandallóiban az ő tűzkutyáin parázslik a fa, Amerikában az ő lámpáit gyújtják meg esi érkéztével, a Svájci hotelok dohányzókészletei az óbudai műhelyből kerültek ki, Kongóban a konzul vagy az utazó, az enyhülés hozó éjszakán, regényért az ő könyvbölcsője után nyúl. És idehaza! Hány cégérét veri, himbálja a szél, hány lámpás gyullad ki a régi kereskedőházak silbakoló oszlopain. Árva gyerek volt, a Krisztinavárosban, nagybátyjánál, kora híres műlakatosánál, Sulzberger Józsefnél nevelkedett. Első kapuja — még mindig ép — a Pálya utca 2. számú bérpalotát nyitotta. Wéber Józsefnek volt a ráverője inas korában. „Micsoda kovács volt! Előfordult, hogy fehér glaszékesztyűben és cilinderben jött be. De csodálatos fogásokra tanított. Délután, mikor az öreg átment a Színkör Kávéházba, odaszólt nékem: fogd csak ezt a gömbvasat! És kalapálni kezdte, és rózsát hasított belőle, kinyújtotta ászárát, és azt mondta:1 na, ezt a rózsát viszem a babámnak! A kastélyok, vadászlakok monógramos zárait leverték, a grófi emblémák lehullottak. Nyújt-e új munkát a régi mesterségnek a mi világunk? A Győri Vagongyár kultúrtermének és bölcsődéjének vasmunkáit ő készítette, iparművészetünk története ezeket a remekeket feljegyezte. Az .Országos Széchényi Könyvtár csillárait, erkélyrácsait ő kovácsolta. A moszkvai Budapest Étterem kovácsoltvas berendezései az óbudai műhelyben készültek. Tankönyvet írt a régi mesterségről, s az a kívánsága: mielőtt végképp letenné a kalapácsot: utódokat, kovácsművészeket neveljen. Kőbányai György Az első fogat Európa-bajnokság Budapesten A nemzetközi lovasszövetség (FEI) brüsszeli kongresz- szusáról hazaérkezett Pál János, az Országos Lótenyésztési Felügyelőség vezetője, aki elmondotta: a kongresszus határozata szerint az 1971. évi budapesti- vadászati világkiállításon, szeptember 16—20-a között megrendezik az első fogat Európa-bajnokságot, ami nemcsak a szakemberek, hanem a kiállítás vendégei számára is igen változatos programot ígér. Adósságra „Ar A REGENY SZÜLETÉSE A balatonfüredi Jókai Múzeum látogatóinak többsége azt hiszi, a nagy író a villa ablakából figyelte meg a téli Balatont, melyről oly csodálatosan írt az „Aranyember”- ben. Jókai füredi • tartózkodásának és a kitűnő regény megszületésének azonban hosszabb a története. 1862-ben Jókai megbetegedett. Köhögés, hörgő bántalmak és mellvérzés kínozták az akkor Finom ezüst az érseknek Hol működött az első Árpád-kori pénzverde? Érdekes összeállítást készített az eddig napvilágot látott közlemények alapján Huszár Lajos tudományos kutató arról, hogy feltételezhető: Esztergomban működött az első középkori magyar pénzverde. Az esztergomi pénzverés történetét csak az erre utaló forrásokból lehet kialakítani, ugyanis a korabeli pénzeken nem jelölték meg a verdék helyét. Az ismeretek alapján a 11— 13. században csak egyetlen pénzverde működött az országban. A korai középkor gyakorlata szerint viszont csak a királyi udvarban lehetett pénzt verni. Mivel pedig abban a korszakban az uralkoA cscszncki „várkapitány“ S 'tizedeken át e Cseszneken a várromot Vajda Gyula földműves. Nap mint nap fel- ballagott a hegyre az évszázados falakhoz, hogy kárt ne tegyenek bennük a járókelők. Gyula bácsi ma nyugdíjas, s jócskán túl van már a hetedik X-en. Az érdeklődőknek azonban ma is olyan lelkesedéssel meséli a vár történetét mint régen. dók állandó tartózkodási helye Esztergom volt, logikus, hogy a pénzverdét is itt kell keresni. Ezt igazolja az esztergomi érsek pisetum joga is. Az érsek felhatalmazást kapott, hogy megbízottja, a pisetarius ügyeljen fel a pénzverésre, őrizze a verőszerszámokat. Ennek fejében minden pénzzé vert ezüst márka után egy nehezék finom ezüst járt az érseknek. Még a 12. századból sincsenek hiteles adatok az esztergomi pénzverde működéséről, fontos bizonyítók azonban az az éremverőtő, amelyet egy Esztergom megyei sírban találtak. A Nemzeti Múzeumban őrzött verő II. Béla egyik pénzének előlapi éremképéhez készült. Esztergom virágzásának tetőpontján, III. Béla uralkodása alatt, a város fővárosi jellegéből következik, hogy itt verték a pénzt. A 13. század elején pedig már. hiteles adatok is bizonyítják az esztergomi pénzverde működését. Egy 1255-ben kelt oklevél szerint az Esztergom melletti Kovácsi faluból jártak a pénzverők Budára. Az 1323-as esztendő nagy fordulópontot jelentett a magyar pénzverés történetében: megkezdődött Károly Róbert pénzügyi reformja, amelynek az volt a célja, hogy állandó értékű pénzt verjenek. Az akkor működő négy pénzverő kamara mellé hat újabbat állítottak fel, majd többet egybeolvasztottak. így egyesült a budai és az esztergomi kamara, és feltételezhetően a 14. század végén Esztergomban megszűnt a pénzverés. még javakorban sem járó írót,’ Az orvosok kezdtek lemondani a gyógyulás reményéről. Rokona, Huray főorvos invitálta Jókait Balatonfüred- re. A jó levegő és a nyugalom hamarosan hatott és visszanyerte egészségét. Az író megszerette Balatonfüredet és a Huray-v illa szomszédságában, a parti nádas szélén vásárolt egy értéktelennek látszó, elhanyagolt telket, amelyet a helybeliek „kübérc”-nek, azaz kőbércnek neveztek. Itt épült fel 100 esztendeje a Jókai villa, ahol több művével együtt az „Aranyember” is született. A regény megszületését azonban Jókai évekig húzódó személyi bonyodalma előzi meg. Az író ugyanis elhatározta, hogy barátját, Horn Edét személyes tekintélyével besegíti a Parlamentbe. így jutottak el kortes útjukon a pápai kerületbe, ahol Vály Ferenc kollégiumi tanár Jókai rokona volt a Horn-párt elnöke. A választás csakhamar megtörtént, de Horn Ede megbukott és a jó öreg professzortól úgynevezett alkotmányos költség címén ötezer forintot követeltek. Jókai Vály Ferenc megmentésére váltót írt alá, majd hamarosan tőle is hasonló szívességet kértek. A pénzügyekben járatlan író akkor eszmélt fel, amikor tartozását hozzávetőleg 30 000 forintra becsülték és budapesti lakásán egyre-másra zaklatták a végrehajtók. Jókai ekkor visszavonult füredi nyaralójába és nagy daccal, hihetetlen szorgalommal, alig néhány hónap alatt megírta az „Aranyember”-t, amelynek szerzői díjából ösz- szes tartozását kifizette. Az író rajongói azt vallják — és joggal —, senki olyan szépen nem írt a téli Balatonról, mint Jókai. Eötvös Károly egyszer megkérdezte az írót, látott-e életében rianást? Jókai azt válaszolta: „Soha”. Jókai jobbára nyaranta járt Balatorifüreden, a téli élményért soha nem ment a jeges tóra, Huray főorvos elbeszélése és páratlan fantáziája nyomán írta le a Balaton téli világát. Kékfestőnél, talán az utolsó magyar kékfestőnél, Jakkel Sándornál Jászapátiban jártunk. Kék itt minden. A műhelyben kék a téglafal, a teknő, a hosszú, egyenes keverőbot. A festőmedence henger alakú, három és fél méter mély, csurig tele van sűrű, sötét, tintaszerű folyadékkal, indigó, mészpor, vásgálic keverékével. Sűrű folyadékba meríti a mester a fehér vásznat: fehéret fest kékre. Az üst alá még mindennap begyújt — 75 éves —, ilyenkor fortyog a folyadék, kékes párában úszik a műhely, ködfoltok szállnak ki az ajtón. A vásznat a mángorlóba viszi majd: külön nagy épület ez, belül minden fa, a tartófák, a fogaskerekek, az orsó, a mángorlóláda, amely tele van hatalmas, sziklából hasított kődarabokkal. Ló jár körben a mángorlóban, egyhangú, monoton zajjal baktat az orsó körül, a fagerendák között és a kővel telt láda keményre vasalja, kifényesíti a kék vásznat Lova már nincs, úgy fogad az öreg az ismerősöktől: „Kétszáz forintot fizetek érte napjára, ha dolgozik.” A vásznakkal vásárokra jár. Az egyik legjobb vásár — mondja — a gödöllői, ott ag asszonyok még veszik a vásznat. „Ritkán járok azonban már vásárokra, nem bírom a 75 évemmel. De azért Aszódra, Gyöngyösre, Kálkápolnára mindig elmegyek.” Mennyit keres egy vásáron? „Éppen, hogy megélünk belőle a feleségemmel és lányommal. öreg voltam, mikor nőAmikor Józsi lakásanoz ért, Spitzer éppen az új asszonyt emelte át a küszöbön. Józsi tiltakozott, de az özvegy, azaz most már ifjú asszony ragaszkodott a babonához. Eddig minden. férje átemelte a küszöbön,'pedig már négy férfit kísért a temetőbe. — Ez itt Rita, akiről meséltem. Ök is részt vesznek a lakodalmunkon. — örvendek! Spitzerné vagyok — vicsorgott mosolygás helyett a nő. Valóban borzalmasan csúnya volt... — Fáradjon beljebb. Férjem sokat mesélt kegyedről. Tudomásom van, hogy maguk egy kvázi diplomáciai feladatot bonyolítanak ... Még egy óráig beszélt, aztán szerencsére el kellett mennie. — Te, ez valami rettenet... — Látnád a betétkönyveit! — Józsikám, én nem akarok a városban csavarogni. Neked kellene kimenned az állomásra a lányokért. — De én nem ismerem őket! — Egy bárpincér nem ismer fel 10 lányt, aki a Pipacsból jön? Ezt te sem mondtad komolyan ... — Nem! — A lányok közül egy Manszi nevűvel tudsz szót érteni. Mondd meg neki, hogy a pénz nálam' van, meló előtt fizetek. — Ilyen gyanakvóak? — Félek, hogy amíg ideérnek, elcsábítják őket. — Addig szórakoztasd Spitzerné őnagyságát — mondta kárörvendően Józsi és bár még két óra múlva jött csak a vonat, ő elindult. Az ajtóból visszaszólt: • — Nem akarsz valamit monda ni ? — Mit akarnék? — Azt Ígérted, szólsz amikor ihatok. — Hamarosan szólok. Egyelőre azonban még szesztilalmat tartunk — mondta Rita. — A bulin még nagy feladat vár rád! — Mindent előkészítettem! Ezen a délutánon a város legnevezetesebb eseménye minden bizonnyal a 10 lány ünnepélyek bevonulása volt. Manszi kitűnő szervezőnek bizonyult. Józsi megállapította, hogy ez a pesti éjszaka élmezőnye. — Rossz napok járhatnak odafent a tisztes iparra, hogy ezek szombati napon vidéki kiszállást vállalnak — morfondírozott magában. Az egyik lányon mininél minibb szoknya, a másikon szuper maxi. Óriási kalapok alatt vonultak és mivel Józsi megkérte, hogy kerüljék a feltűnést, a fal mellett libasorban mentek. — Ugye filmeznek? — kérdezte egy férfi Józsitól, aki a menetet vezette. — Igen — felelt Józsi és a városban rakétasebességgel terjedt a hír: film készül Fel- sőh egyről... — Divatbemutató lesz? — állította meg Józsit egy asz- szony. — Igen. Ez a hír is szárnyra kapott. — Ezek külföldiek? — kérdezte egy következő járókelő. — Igen — felelt készségesen Józsi. — Persze, nyugatiak — mondta a kérdező. — Meddig sattyogunk még, nem lopom én a lábaimat! — harsogott a libasor végéről egy molett szőke. — Még egy macskaugrás — bíztatta őket Józsi. — Miért tudnak magyarul? — folytatta az előbbi járókelő a kérdezést. — Ide disszidáltak, és már egy hete tanulják a nyelvet — válaszolta Józsi. — Ök lépnek fel az esti műsorban? — tudakolta a bár egyik törzsvendége. — Ez csak a .kísérőműsor! Végre azért megérkeztek. — Rita! — Manszi! A két lány boldogan nyalogatta egymás arcáról a festéket. — Állatiul örülök — mondta Rita. — Én is! — lelkendezett Manszi. — Hol a dohány? — szólt közbe Clarisse, akiről még sokat fogunk hallani. — Nálám. Mindjárt kiosztom . ■.. — Ugye mondtam, hogy Rita nem link — fordult a lányokhoz Manszi. Rita elővette táskájából a vastag pénzköteget és az eléje tartott kecses kacsók mindegyikébe 10 piroshasút számolt bele. — Most mondhatod, mi lesz a meló — javasolta Clarisse, akit a pesti éjszakában, mint a szakma legkiválóbb ismerőjét emlegették. A lányok lekuporodtak a szőnyegre és Rita ismertette a haditervet... ★ A kapitányságon Sándor főhadnagy szobájában gyülekeztek az akcióban részt vevő nyomozók. — Elvtársak! Az akció befejeződött. Örüljünk neki, hogy gyanúnk alaptalan volt. Mert ne feledjék: a mi munkánk igazi sikere, fia megelőzzük a bajt. A legnagyobb eredmény pedig az, ha évekig nem történik bűntény a körzetünkben — zárta le hivatalosan is a műveletet Tábori főhadnagy. ,A nyomozók még együtt maradtak. Nevetve hallgatták végig a két szakaszvezető házai ;ági tanúságának történetét és Kristóf városnéző > sétájának részleteit. A büféből valaki egy üveg konyakot hozott. — Szombat délután van .. 1 Letelt a szolgálat. Kérünk engedélyt egy kupicára — jelentette Horváth őrmester. — A sikeres akcióra — emelte fel az elé tett poharat a főhadnagy. ★ Három órára készen volt a szín. A lányok illedelmesen ülték körül a hosszú asztalt, melynek főhelyén természetesen az ifjú pár ült. Előttük sütemény és limonádé, melybe egyik-másik undorral belekóstolt. — Hiába, ezt is szokni kell — vélte Olga, aki két internálása közti szabadságát töltötte. — Ne feledjétek, úrilányok vagytok... — Ez a nehéz meló, nincs megfizetve — háborgott Bizsu, aki állítólag szenvedélyesen szerette a szakmáját. — Tartsátok észben a sulitörténeteket. Főleg erről beszéljetek. Ez a Csala nagyon óvatos fiú. Ha megsejt valamit, bukott az akció. — A pénzt akkor sem adjuk vissza. Rajtunk semmi nem múlik — szegezte le Clarisse. — Ha a terv szerint viselkedtek, tuti a siker! És lehet, hogy a főnökségtől egy kis külön dohány is leesik. Elsőnek természetesen Botka kapus érkezett. — Hát ez egy paradicsom — ámuldozott és körbe nyalta a lányok kezeit. Aztán sorra jöttek a többiek is, de Rita csak akkor nyugodott meg, amikor félénken, látható bűntudattal, Csala I és Csala II belépett a szobába... (Folytatjuk.)
