Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-24 / 301. szám

' 8 «sr MEGYEI KhfCtriap 1970. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK TORNÁSZOK • A JÁTÉKCSARNOKBAN Budapesten, a Játékcsarnokban rendezték a fiatal tornászok or­szágos egyéni bajnokságát. A Nagykőrösi Pedagógus öt fiú ver­senyzője vívta ki az országos dön­tőbe jutást. Az ifjúsági rr osztályban 30-an, a serdülő I. osztályban pedig 40- en vetélkedtek. Ennek ellenére, a két korcsoportban szereplő mind- három körösi tornász összetettben a mezőny első felében végzett. Az ifjúsági Zsoldos Zoltán lólengés­ben negyedik, a serdülő Király Sándor pedig nyújtón ugyancsak a negyedik lett. (Sulyok) Em lékverseny Szentendrén A hagyományos Golán István »akk-emlékversenyt — villámver­seny formájában — december 26-án 10 órakor rendezik a szentendrei művelődési otthonban. A viadal kezdete előtt 9 órakor a résztvevők megkoszorúzzák Go­lán István sírját. Nem hagyják „kiénekelni“ a sajtot Egy este a klubban — Hat pont az előnyük, ki­tűnő a játékosállományuk, s ilyen előzmények után, bizo­nyára tavasszal is kitűnően szerepel a csapat, megyei lab­darúgó bajnok lesz — mondo­gatják sokan. A törökbálintiak azonban az ismert mesére gon­dolva, nem hagyják a szájuk­ból kiénekelni a sajtot. Tud­ják, hogy nehéz második félév vár rájuk, s még alaposan meg kell küzdeni a végső elsősé­gért. Tudják, s talán nem vélet­len, hogy a szokásos heti klub­APROHIRBETESEK Hízottsertések, kettő darab eladó. Vác, Hattyú utca 53. Váci baromfikeltető üzem állandó munká­ra női dolgozót keres. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: helyszínen, Vác, Rádi út. Alagi Állami Tan­gazdaság Vác-Mária- udvari kerülete éjjeli­őri munkakörbe fel­vételt hirdet nyugdí­jasok részére is. Bé­rezés : megegyezés szerint. Jelentkezés: Mári^udvaron. _______ El adó CZ rendszámú világos színű Moszk­vics 408. Cegléd, Des- sewffy utca 44. Eladó dob, harmonika, tárogató. Nagykőrös, IH. kerület Hunyadi utca 5. Moszkvics 40,7-es, mű­szakilag jó állapotban, 24 ezerért eladó: Vác, Haraszti Ernő utca 14. Ceglédi Városi Tanács Kórháza azonnali be­lépéssel férfi segéd­munkásokat felvesz. EBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest VH!., Asztalos S. u. 9. sz.) (elvételre keres: portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, müanyagüzembe női dolgozókat, férfi öntödei segéd* munkásokat, gépformázókat, öntvény­tísztitókat, Homok- és liejmag- készítésre női munkaerőket, valamint meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggel Öntöde és forgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gep-rókat, kalkulátorokat, könyvelőket. Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. Az Egyesült Izzólámpa Vácuum­technikai Gépgyár FELVESZ: esztergályos, marós, géplakatos, gépbeállító, szerszámkészítő szakmunkásokat és betanított munkásokat. 16 éven felüli nő! és férfi betanított munkásokat gépes és műszerész munkakörökbe. Kereseti lehetőség a kollektív szerint. Felvételre Jelentkezés: naponta 8—14 óráig. Munkásfelvételi irodán. Budapest. IV. kér. Szilágyi u. 26. Rákospalota-Üjpest vasútállomásnál. Közlekedés: 43-as, 47-es, 84-es. 96-os autóbusszal vagy 55-ös, 12-es villamossal. Nagykőrösi Arany Já­nos Mg. Tsz. keres mezőgazdasági gép­szerelőt műhelycso­portvezetői beosztásra. Budapest közelében levő textilipari önálló vállalat pályázatot hirdet: PÉNZÜGYI OSZTÁLY- VEZETŐI, SZÁMVITELI OSZTÁLY- VEZETŐI és ELEMZŐ KÖZGAZDÁSZ munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: közgazdasági egyete­mi vagy számviteli fő­iskolai végzettség v. középfokú végzettség mérlegképes könyve­lői képesítéssel és minden esetben leg­alább 5 éves szakmai gyakorlat. A jelentkezéseket: „Textilipari önálló vállalat 1970/35” jeligére kérjük a kiadóba. Kőbányai Sörgyár felvesz 17 éven felüli nőket betanított és segédmunkási munkakörbe. Jelentkezés: Munkaerő­gazdálkodás, Budapest X. Maglód! út 17. SZTK-ügyintézőt ke- resünk végzettség­gel, gyakorlattal azon- nalra. Jelentkezés az ügyintézőnél: Tápió­szele, Györgyei út. KGYV. Tápiószele. Kőbányai Sörgyár malátagyár! munkára felvesz 18 éven felüli fér­fi betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés: Munkaerő­gazdálkodás, Budapest X. Maglód! út 17. A Vecsési Vegyes Ktsz felvételre keres: kez­dő gépésztechnikust, kezdő gyengeáramú elektromérnököt, gya­korlott gyengeáramú elektrotechnikust, for­rasztónőket több éves gyakorlattal, lakatos és festő szakmunká­sokat. Jelentkezni le­het a szövetkezet So­mogyi Bacsó Béla utca 2. sz. alatti műszaki irodájában, Dunszt Bélánál. • Egy ZIL és egy GAZ 51-es te­hergépkocsi felújí­tott állapotban azon­nal eladó. Ar meg­egyezés szérint. Rá­kóczi Tsz. Péteri. Beton- és Vasbeton­ipari Müvek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. út 34.) azonnali felvételre ke­res férfiakat portás, udvari segédmunkás, nőket Irodatakaritói munkakörbe. Szárat adok trágyáért. Mázsát — rosszat is 50 — 100 — 200 kg- ig veszek. Kaszap Ba­lász, Nagykőrös, Eöt­vös K. u. 38. Vállalatok, közületek, intézmények, ktsz-ek, stb. FIGYELEM! Rakodó­munkásokkal ellátott gépkocsijainkat szén, salak, építési törmelék, homok és egyéb lapátos áruk szállítására, szombat és vasárnapi napokra felajánljuk. Megrendeléseket a 425 — 985, vagy 224 — 929 számú telefonon veszünk fel. ügyintéző: Engi András. Duna Cipőgyár felvételre keres 2 műszakos munka­körbe cipőfelsflrész-tüzö szakmunkásnöket és segedmunkásnöket, férfi szakmunkás és segédmunkásokat, takarítónőket, fűtő szakmunkásokat, kazánházi segéd­munkásokat 3 mű­szakba, csőszerelő, villanyszerelő, gép­lakatos szakmun­kásokat, karbantar­tó lakatosokat, szer­számraktárost, kő­műves szakmunká­sokat és segédmun­kásokat. Szociális Juttatások a kollek­tiv szerződés szerint. JELENTKEZES: Duna Cipőgyár Bp., IV. kér. Táncsics Mihály u. 10. Hétfőtől—péntekig 8— 12 óra között. Munka­erőgazdálkodás. Felvételre keresünk: segédmunkásokat, Broyt-típusú, 0,6 köb­méteres kotrógépre gépkezelőt, tehergép- kocsivezetöket. Jelent­kezés : O VH. Árvíz vé­delmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet, Budapest XXI., Kvas- say zsilip. Telefon: 138—612, 338—760. Munkaügy. A VILLERT Vállalat kistarcsai telepére keresünk gyors- és gépírót, olajtüzelésű kazánokhoz szakkép­zett fűtőt, közgazdasá­gi érettségivel rendel­kezőket automata Író­gépkezelőt, valamint adminisztratív mun­kakörökbe Jelentke­zés a kistarcsai telep munkaügyi előadójá­nál. Telefon: 420— 990/284, 286-os mel­léken. Közgazdasági techni­kumi végzettséggel, esetleg gyakorlattal adminisztratív dolgo­zót felveszünk. Jelent­kezés a szövetkezőt főkönyvelőjénél, Ru­házati Ktsz., Pilis, Rá­kóczi út 7. esten Meri Ferenc edző az őszi két vereség okait elemezte. Fo­ton a csapat átvette a helyiek csapkodó stílusát, Kartalon pe­dig a túlzott elbizakodottságra fizettek rá. A legutóbbi összejövetelen nemcsak a játékosok, vezetők voltak ott, hanem dr. Mezei Ti­vadar, a helyi tanács vb-titká- ra is, aki örömmel újságolta, hogy a tavalyi és idei 25 ezer forintos támogatás jövőre 88 ezerre no, ugyanis Törökbálint nagyközséggé lépett elő. Hetes törzsgárda A jövőről kanyarodj uns ki­csit vissza a múltra, pontosab­ban az őszi idényre.. Szolnoki, Gyűrűs, Gelmár, Krizmanils, Takács, Tóth és Pető, mind a 15 mérkőzésen résztvett. A sorban Miskei következik i3 szerepléssel. Szólni kell Há- romszékiröl, a cserekapusról, aki minden mérkőzésen ott volt, igaz csak a kispadon. S egy érdekes kérdés: Szol­noki tavaly szinte állandó tag­ja volt a hét tizenegyének, rendre kitűnően őrizte a hálót. Most azonban alig szerepelt a legjobbak között. Vajon miért? — Papp Márton leszerelt, vele jelentősen megerősödött a védelem. Persze, az igazsághoz tartozik, hogy Szolnoki szür­kébben védett, mint korábban. Viszont az a kapus, aki fél óráig munka nélkül van, leme­revedik, s ha egy váratlan lö­vést kap, könnyen követ el hi­bát. Edzőrekord Mindezt Meri Ferenc edző mondta el, aki 1957 óta tévé- kenykedik az együttesnél, s az edzővándorlások korában ez bizony ritka sorozatnak számít. Az ő keze alatt verekedte fel magát a járásból, a területin át a megyei I. osztályba a TTC, ahol 1964 óta szerepel. A ritka sorozat nyitjára a játékosok adták meg a vá­laszt. — Meri Feri bácsi, aki an­nakidején törökbálinti játékos volt, közöttünk nőtt fel. A lab­darúgók legtöbbjét ifi kortól kezdve ö irányítja. A jó sze­replés érdekében nem idegen­kedik a pluszmunkától. Amel­lett, hogy a sportolókat jól megtanítja a játékra, a megfe­lelő közösségi szellemet is szív­ügyének tekinti. Mindig ott van velünk a nyári agárdi ki­ránduláson, a közös színházlá­togatásokon, ahová a hozzá­tartozók is eljönnek. A baráti szellem varázsa négy labdarú­gót vonzott ide a szomszédos községekből. S akik maradtak, nem csalatkoztak. Szolnoki ka­pus, aki budafoki lakos, elő­ször egy évre jött hozzánk, de azóta már öt esztendő telt el. Magányos özvegyasz- szony vagyok, idős férfi háztartását vállalom, elmegyek tanyára, vi­dékre is. — Cegléd, Szolnoki út 4. Meri Ferencnek a fia is fo­cista. Ez öröm, s egyben gond is részére. — Ha kihagyom a csapat­ból, szememre vetik, miért tettem? Ha rosszul megy a játék neki, azt kifogásolják, PEST MEGYEI HÍRLAP a Magvar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ts a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 8. n. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók L Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. Hí—KO Gépíró szobák: J43—100/280. illetve 343—100/413. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—463. 141—258. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Elő* Űzethető bármely postahivatamai. a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Kbzpoou j Hírlap Irodánál (Bp., V.. Józsel f miért állítottam be? A kérdés lényege: a pályán nincs apa és fiú, csak játékos és edző van. Gelmár-gól — hosszabbításban S ha már apa-fiú kérdésnél tartunk, Szabó József sport­köri elnök papája: Szabó Fe­renc 27 évig volt a labdarú­gók intézője. A sportszerétetet édesapjától .örökölte a TTC el­nöke. Gelmár József, a csapat egyik legjobb játékosa el­mondta, hogy neki Kartal tet­szett a legjobban, ugyanakkor a Bem SE csapatát tartja a legveszélyesebbnek. Gelmár legemlékezetesebb gólja Budaörsön — hosszabbí­tás miatt — a 94. percben esett, s ez azt jelentette, hogy a bálintiak 2:2 arányú döntet­lent vívtak ki a szomszédvár­ban. Akkor a helybeliek kö­zül mindkétszer Kiss vette be a bálinti hálót, aki a közel­múltban fogadikozott; tavasz- szal megrúgom nektek a ket­test. TTC-hadrend Egyébként nem árulunk el taktikai hadititkot, de idegen­ben három csatárral — Tóth, Takács, Meri — játszik az él­lovas, hazai pályán pedig Krizmanits-csal kiegészülve a 4—2—4-es formációt alkal­mazza. Az együttes legidősebb já­tékosa, a 33 esztendős Tóth János, a legfiatalabb Grósz Ferenc 18 esztendejével, s az első csapat keretét 16 labda­rúgó alkotja. — Jaj, csak január máso- dika lenne már, akkor ismét beöltözünk — mondogatták búcsúzóul a játékosok. Az óhaj magyarázata: ezen a napon kezdi el a tavaszi felkészülést a TTC, amely úgy hisszük, a korai kezdést tekintve ebbén is megyei első... Reitter László nádor tér 1. sz.) Előfizetési 1 hónapra 34 forint. A „legpontosabb“: Máté Ilona Kiskunfélegyházán rendezték a kosárlabda Országos Ifjúsági Kupa egyik, leány elődöntőjét. A körö­siek NB I-es és NB Il-es ellenfe­lekkel mérkőztek, de végered­ményben kiegyensúlyozott me­zőnyben maradtak alul. A cso­portból a Kecskeméti Dózsa jutott tovább, 2. Szegedi EOL, 3. Nagy­kőrösi Pedagógus, 4. Szolnoki Vö­rös Meteor. A „legpontosabb” kő- Ilona volt, 59 I ro díj rösi lány Máté * pontot szerzett. Nemcsak a Volán ment hiába December 19-én Hiába ment a Volán című cik­künkben a ceglédi járási labdarúgó-bajnokság hiá­nyosságairól írtunk. Ehhez kapcsolódik Vágó Béla Tör­teiről érkezett levele, amely szomorú statisztikával bizo­nyítja, hogy nem mennek rendben a dolgok. A versenyjegyzőkönyvet lapozgatva a szakosztályve­zető a következő elmaradt mérkőzésekről „tudósít”. Szeptember 13: Törtei— Nagykőrösi Volán (a játék­vezető nem jelent meg), ok­tóber 11: Törtei—Jászkara- jenő (az ellenfél nem jelent meg), október 18: Törtei— Ceglédbereel II (a játékve­zető nem jelent meg), októ­ber 25: Kőröstetétlen—Törtei (a hazai csapat nem állt ki), november 8: Törtei—Albert- irsa II (a játékvezető nem jelent meg). Hát bizony ezek a tények, hogy hol az ellenfél, hol a bíró hiányzik, szomorú ké­pet festenek a járási baj­nokságról. Mint Vágó Béla írja, 1969-ben került a lab­darúgó-szakosztály élére, s a sportköri elnök segítségé­vel egyenesbe lendűlt a tőr­teli sportélet. Sok fiatal ke­rült hozzájuk, nagy lelkese­déssel játszanak, igénylik a sportot. Igénylik, de nem ilyen foghíjas bajnokság­ban, s emiatt néhányan le­morzsolódtak. Az egyesületek anyagi helyzetére is kihat ez a rendszertelenség, hiszen mérkőzések hiányában el­pártolnak a szurkolók, ugyanakkor az utazási költ­ségek felesleges kiadást je­lentenek. A levélíró felveti: mivel a járásokból csak a győztes jut fel, ösztönzésként pórbál- janak a második és harma­dik helyezett számára vala­milyen díjat felajánlani, ta­lán ezzel csókkenne a távol­maradó, ki nem álló csapa­tok száma. Esetleg egy lab­dával, szereléssel jutalmaz­hatnák a helyezetteket. Ez talán megszüntetné tavasz- szal az érdektelenséget a ceglédi járási bajnokságban, ahol Ceglédbereel már most biztos feljutónak látszik. A ceglédi járás csapatai irigykedve gondolnak azokra a járásokra, ahol rendben mennek a dolgok, hétről hét­re valamennyi együttes kiáll a mérkőzésre. Ez az irigy­ség érthető, s egyben furcsa is. Szerintünk az a termé­szetes, ha egy csapat bene­vez valamely bajnokságba, vállalja a kötelezettségeket, ésptdig a rendszeres szerep­lést. De a leírtak alapján úgy látjuk, hogy a történtekért a járási szövetség is felelős. Hiszen itt nemcsak a csapa­tok, hanem a játékvezetők is hiányoznak, s ez bizony rossz szervezettségre vall. A foghíjas bajnokság, mint le­vélírónk írja, nem újkeletű. Egyben reméli, hogy a baj­nokság részvevői és a járási szövetség, tanulva az eddigi hiányosságokból, jövőre egyenesbe lendítik a ceglé­diek szekerét. Az NB l-be jutottak Képünkön az abonyi asztalitenisz-csapat, mely az NB II csoportgyőzteseként a legfelsőbb osztályba lépett. Balról jobb­ra: Balogh Júlia, Diószegi Éva, Diószegi László edző, Koczka Agnes, Tamasi Erzsébet. Az abonyiak legfrissebb eredményei közé tartozik, hogy a területi II—III. osztályú ver­senyeit taroltak a Pest me­gyeiek. A másodosztályban Diószegi, Tamasi, Koczka, a harmadosztályban Diószegi, Tamasi, Balogh, Koczka sor­rend alakult ki. Kecskeméten, az országos vi­déki tizek bajnokságán Dió­szegi Éva bronzérmet szerzett, Koczka Ágnes pedig kilence­dik lett. Az abonyi utánpótlás legjobbja, Steiszkál Éva, a de­cember 27—30 között Orosz­lányban sorra kerülő úttörő­olimpia országos döntőjén vesz részt. BVSC-győzelem A BVSC férfi asztalitenisz­csapata a VVK második fordu­lójában Liege-ben vendégsze­repeit, s 5:1 arányban nyert a Standard Liege ellen. ON AZ IDÉN IS GYAKRAN, SZÍVESEN ÉS BIZALOMMAL VÁSÁROLTA AZ ÁLLAMI GAZDASAGOK TERMÉKEIT. KÖSZÖNJÜK A BIZALMAT I KÉRJÜK. EZENTÚL IS VÁSÁROLJA TERMÉKEINKET. BIZALMÁÉRT CSERÉBE, MINDIG KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ ÁRUT ADUNK. állami gazdasagok KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ŰJ ESZTENDŐT KÍVÁN KEDVES VENDÉGEINEK A RÓNA VENDÉGLÁTÓ VALLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom