Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-22 / 299. szám

“’KJtírlap 1970. DECEMBER 22., KEDD Olvassunk együtt! Bartók emlékünnepség - Nincs víz mégis mosnak - Jó még a televízió Talán három hónapja, hogy — ebben a formában — olva­sóinkkal együtt lapozgattunk utoljára szerkesztőségünk pos­tájában. Nem mintha azóta el­fogytak volna levelezőink — ellenkezőleg —, hétről hétre vastagabb a napi postacso­mag — de az idő- és a hely­hiány nagy úr. A törökbálinti víz ügye •—jogosan — továbbra sem hagyja nyugodtan az odavaló- siakat. Pilis Györgyné a pos­táról, Papp István nyugdíjas a Baross utcából sokak nevé­ben szeretne megnyugtató vá­laszt kapni. A több mint nyolcezer lakosú községnek évek óta kevés a jó ivóvize. Kutattak és találtak forrást a Tükör hegyen. Megalakult a törpe vízmű társulás. Az egyik kutat azonban a rossz minősé­gű víz miatt a KÖJÁL lezá­ratta. A gondokon nagymér­tékben segítene, ha a tüdősza­natórium megelégedne az egyik kúttal. Saját fogyasztá­sukra elég is lenne, de akkor meg kellene szüntetniük a jövedelmező bérmosást, amit a többi budapesti kórház szá­mára vállalnak. Érthető a gazdaságosságra való törek­vés, de emiatt egy nagy falu szomjazik! Érdekes levelet írt valaki Monoríól a nemrég felavatott hősi emlékműről. Kifejti, miért nem felel meg az elgondolásnak. Miután azonban névtelenségbe burko­lózott, tőlünk se várja, hogy gondolataival vitába száll­junk. A Bartók Béla emlékünnepségről ad számot Elekes Éva Nagy- kátáról. A járási könyvtárban a pedagógusok találkoztak, részleteket hallgattak Bartók zenéjéből, epizódokat eleve­nítettek fel életéből. A járási művelődési központ repre­zentatív műsort állított össze névadója tiszteletére. Heimann Győző általános iskolai igaz­gatóhelyettest kérték fel elő­adónak, míg Kiss Sarolta, az abonyi zeneiskola tanára zon­gorán illusztrálta az elmon­dottakat, Urbán Erzsébet gim­nazista pedig szavalt. A szü­netben a résztvevők megte­kintették a kiállítást. Ünnepségről ad számot Majoros Józsefné Szigetújfaluról. Piros tintá­val rótt kedves levelében köz­li, mekkora tortát kapott a falu legidősebb asszonya az öregek napján, s hogyan rop­ta a csárdást Majer Józsi bá­csi a vacsora után, amit a társadalmi szervezetek ren­deztek tiszteletükre. Sajnos, a következő levelet súlyos betegen írja a 89 éves Balázs László. Túrán, később Gyálon tanítós- kodott. Magas kora sem aka­dályozza a kutatómunkában. Érdekes emlékeket, afféle mo­nográfiát állított össze Túra község régmúltjából. Ismét jelentkezett Kincse József Szigetszentmiklósról. Kórházban volt, ahol azon­ban hamar meggyógyították. A lap hasábjain szeretne köszö­netét mondani a Szövetség ut­Ajándékozzon KOZMOSZ ZSEBRÁDIÓT töltővel Reklámár: 300 Ft. Vidékre csomagküldő szolgálat: Budapest, V., Kossuth L. u. 2. cai kórház dolgozóinak a vele és betegtársai iránt tanúsított szeretetteljes bánásmódért. Szefcsik Jánosné érdi ta­nácstag viszont nagyon dü­hös. Ugyanis Érd-Parkvárosban az Aradi utcai népbolt eddig a Székesfehérvári Tejipari Vál­lalattól kapta az árut. A szál­lítást a rossz utakra való hi­vatkozással beszüntették. Nem értik ezt a váratlan fordula­tot, hiszen az út — sajnos — tizennégy éve változatlanul rossz, és most sem lett más, mint azelőtt. Ezentúl viszont a tejet egy másik, jóval tá­volabbi boltban lehet csak megvásárolni. Az újonnan ki­jelölt boltnak kétszeres for­galmat kell lebonyolítani. Ki hajlandó ezen változtatni? Közérdekű kérést tolmácsol Irházi Mária Veresegyház­ról: az autóbuszmegállókban kitették a menetrendet, de olyan apró betűkkel nyomtat­ták, hogy csak a jó szemű fia­talok tudják elolvasni. Arról nem is szólva, hogy a szabad­ban a csapadék egy-kettőre még számukra is olvashatat­lanná teszi a szöveget. Kéri, olvashatóan és a várótermek­ben függesszék ki az érkezés, indulás időpontját. Verébfióka-betűkkel küldött hírt a váci, máriaud- vari iskola tanulói nevében Papp Olga negyedik osztályos. Bejelenti, hogy a szerkesztő­ségtől egy éve kapott aján­déktelevízió még mindig ép­pen olyan szép és jó, mint amikor átvették. Kedvesen kéri, gondolatban legyünk to­vábbra is velük, ők pedig áll­ják a szavukat, jól tanulnak, hogy művelt emberekké vál­janak. Komáromi Magda HERENDI A porcelánmúzeumban megnyílt a világhírű gyár múltját és jelenét bemu­tató új kiállítás. Az elmúlt évek folyamán sok ezer érdeklődő tekintette meg a 175 éves gyár termékeit. A most kiállított anyag — mely mintegy 1400 darabból áll — gazdagabb, színe­sebb, áttekinthetőbb a korábbi kiállításokon bemutatottaknál. 13. Szombat reggel... Derült idő, enyhe déli szél, a hőmér­séklet húsz fok. Az ország te­rületén vihar nem várható. Legalább a meteorológia sze­rint nem... Bözsi boldog várakozással szállt fel a Felsőhegy—Mocso- la között közlekedő Ikarusra. Azt szerette volna, ha a rozo­ga járgány ezúttal méltó lenne mondabeli névadójához és va­lóban repülne. A szomszédos ülésre egy fiatalember eresz­kedett le. — Szabad? — kérdezte ud­variasan, de nem tolakodón. Bözsi bólintott. Megnézte a fiút. Rokonszenvesnek tűnt, bár ő most az egész világot gyönyörűnek és szeretetne méltónak látta. Ugyanebben az időben fog­lalta el a helyét Kristóf, az Alsószék—Mocsola járaton. Elégedetten állapította meg, hogy kullancsa most is híven követi és a mögötte levő ülésre telepszik. Kristóf nyu­godt volt és kárörvendően ne­vetett Bieneren. Hámori ekkor már az or­szágúton hajtotta új Fiatját. Nem sietett, a kilométeróra mutatója alig hagyta el a negyvenet. Többször lehúzott az út szélére, hogy előzni en­gedjen egy mögötte haladó Warszawát, de úgylátszik az ő útjuk sem volt sietős, mert nem éltek a felkínált lehető­séggel. — így lesz meg a napidíjuk — gondolta Hámori. A visszapillantó tükrében egy Volga tűnt fel. Azonnal felismerte: ez a gyár kocsija. Aztán eszébe jutott, hogy Kristófnak adta oda a kocsit, hogy Sóváradon elintézze a csapat ügyeit. A Volga előzött. Hámori Kristófot kereste, de a kocsiban Falus ült a sofőr mellett. Ölében egy óriási ró­zsacsokrot tartott. Hámori nem értette a dolgot, de nem törte a fejét. Inkább Bözsire gondolt... — Egy százasom van rá — mondta a Fiatot követő War- szawában Horváth rendőr sza­kaszvezető —, hogy az öreg kappan Ritácskájához rohan. Csak azt tudnám, hogy miért a Műszer Művek kocsiján ... Természetes, hogy már Rita is úton volt. Tisztelői között számos gépkocsitulajdonos akadt. Rita választása — a számos ajánlkozó közül —, Popper úrra, a szikvízkészítő kisiparosra esett. Főként azért, mert neki Mercedese volt, és ő látszott a legkevésbé ráme­nősnek. Alig hagyták el Felsőhegyet, Popper feltűnő érdeklődéssel kezdte szemlélni az útmenti tájat. — Figyeljen ide, Popper­kém! Valaha egy gondolatol­vasónál voltam inas. Nem sza­badultam fel, de annyit meg­tanultam, hogy a maga gon­dolatait pontosan tudom... TV FIGYELŐ Három műsorról Tessedik bélyegek A Tessedik Sámuel halálá­nak 150. évfordulója tiszteleté­re rendezett tudományos és művészeti heteik keretében or­szágos bélyegkiállítás nyílt va­sárnap Szarvason. A kiállítás­ra — amelyet dr. Steiner László, a Magyar Bélyeggyűj­tők Országos Szövetségének főtitkára nyitott meg — csak­nem ötven egyéni gyűjtő és mintegy húsz általános és kö­zépiskolai, úttörőházi, nevelő- otthoni szakkör küldte el me­zőgazdasági jellegű motívum- összeállításait. A gazdag anya­gú kiállításon szinte az ország minden részéből érkezett kol­lekciók megtalálhatók. ÍÜVÓS-VAKÁCIÓ A legkisebb magyar fúvósok — a pécsi úttörőzenekar tag­jai — hangversenykörúttal kezdték a téli vakációt. A Duna—Tisza közére látogattak el, ahol karácsonyig vendég­szerepeinek. Vasárnap Felső- szentivánon és Csátalján léptek fel a kis fúvósok, akiknek át­lagos életkora a tíz évet sem éri el. A Duna—Tisza közi vendégszereplés során öt köz­ségben adnak két-két órás műsort a pécsi gyerekek. 78 év története Száz éve alakult meg a Fő­városi Közmunkák Tanácsa, s a jubileum alkalmából kiál­lítás nyílt a budapesti Tör­téneti Múzeum metszettárá­ban. A Közmunkák Tanácsa 1870-től 1948-ig terjedő tör­ténetét rajzok, metszetek és tárgyi emlékek mutatják be. A gazdag hagyományok ápo­lására vasárnap Túrán meg­alakult a Galga menti Röpülj páva-kör. A túrái Tóth L. Mihályné énekes, Sára Ferenc furulyás, Szásztcó József citerás, a köz­ség népi táncegyüttese és ének­kara, a galgahévízi citeraze- nekar, a galgamácsai asz- szonykórus és a vérségi dalo­sok műsora után Hargittai Károlyt, a Pest megyei Ta­nács művelődésügyi osztá­lyának vezetője ismertette a Szerda esite a Thália Szín­ház előadásában Örkény Ist­ván Tóték című komédiáját láthattuk a televízióban, fel­vételről. Kevés új magyar da­rab aratott az elmúlt huszon­öt év alatt ilyen sikert ha­zánkban s külföldön, kevés egyesítette így a korszerű drá­mai formát, az aktuális feke­te humort, a hazai érvényt, s a határokon túlra is szóló mon­danivalót. Feje tetejére állt világban, a háború közepén, egy még sokáig békés sziget­nek maradt hegyi faluban ját­szódik a darab, egy falucská­ban, ahová a kor szelére egy szabadságos őrnagy nyitja rá az ajtót, engedi be a huzatot. S a dolgok csakhamar Tóték háza táján is a fejük tetejé­re állnak, összekuszálódik az értékrend, összekeveredik köz­ügy és magánügy, abnormális és normális. E kavarodásban a legsúlytalanabb kerül fel­színre, e bomlásban minden megtörténhet, az is, hogy a magas ember kicsinynek sze­retne látszani, az is, hogy el­vitassák egy tisztességes tűz­oltóparancsnok jogát az ottho­ni nyújtózáshoz, ásítozáshoz, levegőbe bámuláshoz, az is, hogy az értelmetlen és mono­ton dobozkészítés előlépjen a lehető legnemesebb, legsürgő­sebb és legáltalánosabb tevé­kenységgé. Ha a világ a feje tetejére áll, a legbensőbb én, az idegvégződés, a reflex bi­zonytalanodik el, és sem a tisztelendő úr reverendája, sem a kényszerzubbony, sem az ágy alatti tér, sem a mel­lékhelyiség, egyik sem ad zu­megyei tanács felhívását, amelyben meghirdetik a Rö­pülj, páva-körök első orszá­gos bemutatóját. A rendez­vényt 1972. augusztus 20-án tartják meg a Pest megyei Ta­nács díszudvarában. A bemutató célja, hogy az országban alakult Röpülj, pá­va-köröknek újabb bemutat­kozási lehetőséget nyújtsa­nak és elősegítsék a népdalok elterjesztését, megszeretését. A tv vasárnap délután egyenes adásban számolt be a túrái eseményekről. got a rejtőzésre... Kellemes I meglepetést szerzett a Thália Színház előadásán a Tóték aranyos kislányát játszó Ha- cser Józsa. Nagyon szép tévéjátékot lát­tunk péntek este: a lengyel Jerzy Zawieyskí novellájából írta és rendezte Dömölky Já­nos. A „Mindannyiótok lelki­ismerete megnyugodhat” egy látszólag értelmetlen áldozat­nak állít mementót. Renata, a fiatal és szép lengyel orvosnő önként vállalja a halált, ami­kor betegeit, egy elmegyógy­intézet ápoltjait a nácik ki- végzik. Minden korok legre­ménytelenebb, legsátánibb helyzeteiben mindig akadtak, akik ilyen magatartást válasz- tottaijc, akik az egész emberi nem totális értékeit mutatták fel a totális bűnben. Ök azok, akiknek köszönhető, hogy a kortársak, túlélők, elkövetke­ző generációk lelkiismerete megnyugodhat. A darabban alig láttunk katonát, gyilkost, ellenséget, pusztítást és hábo­rút — Renata belső monológ­ját aquariumiként elszigetelt térben mondta el. „Ne féljünk belépni abba a világba, ame­lyért Renata önként vállalta a halált. Emberi világ ez, kapu­ján belépve nem kell felhagy­ni a reménnyel. Renata épp azért halt meg, hogy a védte­lenek világában ki ne haljon a remény”... Dömölky János rendező mert lassú tempót tartani, s hallatlanul szép lí- raiságot adott. A színészek alakításából nagyon tetszett a mind érettebb és tisztább já­tékot nyújtó Szemes Mari és Latinovits Zoltán. Szombaton az éjszakai elő­adás keretében Bernhard Wi- cki nyugatnémet rende­ző Malachias csodája című filmjét láttuk. Nem nyújtott sokat: a Fellinitől kölcsönzött eszközök itt elavultnak, kül­sődlegesnek tűnték. A nyugat­német felső tízezerről, a gaz­dasági csoda mámoráról és a lelkíismeretfurdalás hisztériá­járól nyújtott kép felszínes. Úgy érezzük, a mai német sorsról nem lehet anélkül ko­molyan szólni, hogy a művész, ha nem is a konkrét történel­mi események felidézésével, de az emberek és a nemzet lelkének mélyebb vallatásával, említés nélkül hagyja a fasiz­must. P. A. Felrepült a páva — Túrán — Kiváncsivá tesz művész­nő ... — Maga most egy letérő földutat keres. Arra rá akar kanyarodni, mert valami baj van a kocsijával. Aztán egy teljesen elhagyott résznél megáll... Popper, a mindig udvarias, rajongóan szerelmes férfiú rá­döbbent, hogy itt felesleges ailakoskodnia: — Maga dörzsölt lány. Okos is. Akkor játsszunk nyílt kár­tyákkal: Valóban belelátott a fejembe, bár nem volt nehéz. Amióta megérkezett vágyom maga után. — Ezt el is vártam magá­tól... De... — Nincs de! — mondta ke­ményen és hirtelen fékezett. A főútról egy keskeny kerék­nyom ágazott le. Popper csi­korgó kerekekkel fordult az útra. — Legyen esze, Popperkém. ígérem, hogy máskor... De most nagyon keli sietnem ... — Azt mondta, hogy kilenc­re kell Sóváradon lennie.., — Igen. — Nos, most negyed nyolc. Ennek a kocsinak a hátralevő úthoz húsz perc elég... Több mint egy óránk van... Ritács- ka... Legyen okos... — Ha én okos leszek, az magának nem jó... Pedig okos leszek. És őszinte! Én sem vagyok fából, és amióta Felsőhegyen élek, kezdem újra azt hinni, hogy a gólya hozza a gyereket. Maga erős, egészséges férfi. Bevallom, gondoltam arra, hogy amikor visszafelé jövünk, feladom ma­gának a lapot, megadom azt a jelet, mely feljogosítja ar­ra, hogy egy ilyen erdei utat keressen. — Na látja. Én ezt érez­tem ... — mondta és leállítot­ta a kocsit. — Ez a baj... Nézze Pop­perkém. Két nagy csoportja van a nőknek. Kezdjük az egyszerűbb eseten, amikor a nő profi. Ez esetben nincs me­se, de akkor fizetni kell... — Kérem! Mennyi a tarifa? Ezer? Kettő? — Várjon még. A másik csoport elvárja, hogy szerel­mét szerelemmel viszonozzák és mindenképpen megadják a nőnek kijáró tiszteletet... — Kérem. Ez az olcsóbb. Jó lenne ha közölné, hogy maga melyik kategóriába tartozik? — Hol ide, hal oda. Én va­gyok az átmenet. — Most már ne fűzze az agyamat! Nem bírom a sok szöveget... — Vegye csak le a kezét a vállamról... Popperkém, én mindent tudok, amit egy nő­nek tudnia kell. Engem min­dig a nevetőgörcs kerülget, amikor azt hallom, hogy egy férfi erőszakos. Ez nem megy uram. Csak ha a nő is azt akarja! De én nem akarom. Ezért ne is kísérletezzen, mert nevetségessé válik és a férfi akkor hal meg, amikor kirö­högik ... Popper taktikát változta­tott: — Hát nem érti, hogy szere­tem? — Ezzel kellett volna kez­deni. Maga mindent fordítva csinál? Rita látta, hogy győzött és élvezte a helyzetet. Popper verve volt. — Ritácska... — lihegte és magához rántotta a lányt Rita azonban erre is számí­tott. Ügyes mozdulattal kisik­lott a férfi karjai közül, fel­tépte az ajtót, kiugrott a ko­csiból és rohanni kezdett az országút felé. Popper azonnal indított. Meg akart fordulni, a hátsó kerekei becsúsztak a keréknyom melletti puha szántásba és az alacsony épí­tésű luxus kocsi szabályosan zátonyra futott. Rita visszané­zett. — Nyárra felszárad a föld, akkor talán kikászálódhat on­nan — kiáltotta nevetve és újra futni kezdett, mert az or­szágúton egy kocsi közeledett. A vezető láthatta a feléje futó lányt, mert lassított és meg­várta. — Sóváradra mennek? — Igen — felelte a vezető. Parancsoljon kisasszony... Talán hátra, ott kényelme­sebb. Rita a hátsó ajtóhoz lépett Az ajtó kinyílt Rita ekkor vette észre, hogy a hátsó ülé­sen Biener szundikál. Legalább öt kilométert fu­tott a kocsi, amikor az öreg lassan kinyitotta a szemét — Jó reggelt, művésznő. Micsoda véletlen! Egyébként reggel kerestem a lakásán... — Miért? — Mondták, hogy az este keresett valakit, aki elhozná Sóváradra. Mivel nekem is ép­pen itt van dolgom, fel akar­tam ajánlani magam úti tár­sul. Rita ellenségesen szólalt meg: — Érdekes, hogy magának pontosan akkor van Sóvára­don dolga, amikor nekem! — Valóban érdekes. Persze a diszkréciómra számíthat. Tőlem sosem tudja meg Csa­la, hogy maga itt csalja meg őt Kristóffal... — Ez hazugság! — Ejnye... Akkor miért randevúzik vele a szállodá­ban? A Z—28 veszélyes kelepcébe került... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom