Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-19 / 297. szám

1970. DECEMBER 19.; SZOMBAT "‘T/itirfop 7 PÖLÖSFINÁLÉ Utolsó akkordjához érkezik a magyar vízilabdázók idei prog­ramja: ma a Sportuszodában az MNK döntőjével zárul a sportág esztendeje. A hagyományos tor­nán, amelyet először 1923-ban ren­deztek, néhány mérkőzés sokáig emlékezetes maradt. így például a tavalyi finálé is, amelyet az FTC és a Szolnoki Dó­zsa együttese vívott, s az akkor érvényben levő szabályok miatt a rendes játékidő döntetlen állasa után olyan sokáig kellett hosszab­bítani, hogy több mint két óra hosszat (tartott a két csapat küz­delme. A győzelmet az FTC sze­rezte még, a Zöld-fehérek azonban most hiányoznak a trófeáért ver­sengők közül: a középdöntőből kiestek. A mai program 17 órakor kez­dődik a 3. helyért az Izzó—Vasas mérkőzéssel, majd ezt követően 18 órakor lesz az OSC—Eger döntő. Közgyűlések A hét végén ismét sok egye­sület tartja zárszámadását. A nagyob sportkörök közül az IM Vasas Aszód ma 18 órakor rendezi összejövetelét, vasár­nap lesz az abonyi (9.30), a péceli (10), a nagykátai (10), a tököli (13.30), s a tápiószelei (10) közgyűlés. A Nagymarosi SK vezetősé­ge hétfőn 17.30-kor, a helyi pártházban ismerteti a tag­sággal az 1970-ben végzett munkát, s a terveket 13 jrjr PONTOS ŐSZ Aszód a mérlegen Az Aszódi Ipari Műszergyári Vasas labdarúgó-csapatának vezetői az 1970—71-es bajnok­ságra a bennmaradást tűzték ki célul. A jelenlegi játékos­állományt figyelembe véve en­nél többet nem is kívánhattak. Az NB III Északközép cso­portjában a gárda nagyon gyöngén rajtolt, Négy gólos vereség hazai pályán és ide­genben — ez vezette be az őszt. Így a második forduló után az utolsó helyen állt a csapat, amely erősen érezte a sérült Magyar és Turcsányi hiányát. A kezdeti kudarc után megegj’eztek Seres Gyula szakoktatóval, hogy ő ve­gye át az együttes edzői tisztét. Igaz, a vezetőség az előző tré­ner munkájával is elégedett volt, de a nagyobb tapasztalat és az erélyesebb kéz Seres ed­ző mellett szólt. Bárkányi Tibor, a régi edző „búcsú-meccse” jól sikerült, kitűnő mérkőzésen 3:0-ra le­APRÓHIRDETÉSEK FIGYELEM! A Pest megyei Állami Építőipari Vál­lalat (Budapest XXI., Csepel, Kiss János al­tábornagy u. 19—21.) felvesz 14—16 éves általános iskolai vég­zettséggel rendelkező fiatalokat Ipari tanuló­kat az alábbi szak­mákra: kőműves, ács­állványozó, vas- és fémszerkezet-lakatos, épületasztalos, fapad- lóző és műburkoló, központifűtés-szerelő, villanyszerelő, szoba­festő- és mázoló, üve­gező, , épületburkoló. (H) műkőkészltő, vas­betonszerelő, vízszi­getelő, bádogos, tető­fedő, szobafestő- és mázoló tanulónak, csak a budapesti ál- :ahdö lakással rendel­kezők jelentkezhet­nek. Felveszünk cserép­kályhás szakmunká­sokat, gyakorlattal bí­ró, betanított munká­sokat és segédmunká­sokat 1971. január 1-1 belépéssel. Vállala­tunk elme: Pest me­gyei Tanácsi Építőipari Vállalat, Vác, Bartók Béla utca 14. Beton- és Vasbeton- ipari Művek Szentend­rei Gyára (Szentendre, Dózsa Gy. út 34.) azonnali felvételre ke­res férfiakat portás, udvari segédmunkás, nőké« Irodatakarltói munkakörbe. A VILLÉKT Vállalat Kis tárcsái telepére keresünk gyors- és gépírót, olajtüzelésű kazánokhoz szakkép­zett fűtőt, közgazdasá­gi érettségivel rendel­kezőket automata író- gépkezelői, valamint adminisztratív mun­kakörökbe Jelentke­zés a kistarcsai telep munkaügyi előadójá­nál. Telefon: 420— 998/284, 286-os mel­léken. Tigriscsíkos német bo- -rerkölykök eladók, 3 hónaposak. Laczkó. Dunakeszi. Moszkva utca 10. Kisebb telket 35—45 négyzetméter lakófe­lületű házzal, víken- dezés céljára keresek. ..Tipp” jeligére _ a szentendrei hirdetőbe. Azonnali belépéssel felveszünk: férfi és női munkavállalókat, betanított automata gépkezelőnek, anyag- mozgatókat. gépbeál- lltó és szerszámlaka­tosokat, henger- és furatköszőrűst, szer­számedzőt, asztalost, kőművest. Jelentkezés: személyesen vagy Írásban vállalatunk munkaerőgazdálko­dásán. Cím: Csavar- Ipart Vállalat, Buda- xm„ Vád út SS Kőbányai Sörgyár felvesz 17 évén felüli nőket betanított és segédmunkási munkakörbe. Jelentkezés: Munkaerő­gazdálkodás, Budapest X. Maglód! út 17. Kőbányai Sörgyár malátagyári munkára felvesz 18 éven felüli fér­fi betanított és segédmunkásokat. Jelentkezés: Munkaerő­gazdálkodás, Budapest X. Maglód! út 17. Eladó 4 szoba, plusz mandzart, garázsos összkomfortos családi ház Dunaharasztin. Közületi célra is meg­felel. „Sarokház 242481" jeligére Fel- szabadulás téri hirde­tőbe. Eladó vidékinek is, azonnal beköltözhető külön álló egy szoba­komfortos lakással, 3 szobás ház Rákos- szentmihályon, főút­vonalon, autóbusz- megállónál, telefon: 369—658. 10—12 óra között, 17 óra után. 60 éves nyugdíjas hozzáillő feleséget ke­res. Leveleket „Ka­rácsony” Jeligére ké­rem a Monor és Vidé­ke Szerkesztőségébe. Beteg mellé ápolót keresünk, lakást biz­tosítunk. Monor, Sza­bó Er u. 5. sz. ÉBGV Gábor Áron Gépgyára (Budapest vm„ Asztalos S. a. 9. sz.) felvételre keres: portásokat, takarítónőket, esztergályosokat, lakatos és betanított lakatosokat, múanyagüzembo női dolgozókat, férfi öntödei segéd­munkásokat, géptormizókat. öntvény- tisztítókat, homok- és héjmag- készltésre női munkaerőket, valamint meo-munkakörbe betanított és szakmunkásokat technikumi végzettséggel Öntöde és rorgácsoló területre. Továbbá: kezdő és gyakorlott bérelszámolókat, gyors- és gépírókat, kalkulátorokat, könyvelőket. Jelentkezés: az ÜZEMGAZDASÁGI OSZTÁLYON. A Róna Vendéglátó Vállalat monori cuk­rásztermelőjébe két gépkocsivezetőt kere­sünk, a Vigadó Étte­rembe pedig ruhatá­rost. Jelentkezni lehet: Monor, 148-os telefo­non, vagy a Vigadó Étteremben levő terü­letigazgatóságon. 100 — 130 kg-os hízók eladók. Házhoz visz- szük, vagy helyben feldolgozható. Cím: Érd. Ercsi u. 31. Ve­resék. Tipizálás végett eladó egy üzemképes álla- potbah levő C—100- as szovjet lánctalpas traktor, tolólappal együtt. Érdeklődni le­het Tök, „Egyetértés” Mg. Tsz. Központi Ma­jorjában. Telefon: Zsámbék, 492. Kertészmérnök férj és közgazdász feleség elhelyezkedne terme­lőszövetkezetben. „La­kás szükséges 241672” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. Bpest. győzték a Tűzoltó Dózsát. Ez­után szép sorozat következett. Hat hétig veretlen maradt az aszódi gárda, s a 9. helyre küzdötte fel ma­gát. A sorozatot szinte tör­vényszerűen, bukás — három vereség — szakította meg. Közben a játékosállomány is gyengült. Bugyi István az NDK-ba ment dolgozni, Gohér bevonult, Madrik pedig leállt. Érdekesség, hogy kétszer, az utolsó öt percben szenvedett vereséget a Vasas, éspedig az ÉPGÉP és Mizserfa csapatától. A hajrá találkozói is csak 60 százalékosan sikerültek. Vé- güüs a 11. helyen kötött ki a labdarúgó NB III Északközép csoportjának egyetlen Pest me­gyei résztvevője, 4 győzelem­mel, 5 döntetlennel, 6 vereség­gel, 13 ponttal, s 18—19-es gól- különbséggel. A csapat szeszélyes sze­repléséhez hozzátartozott a nézőszám csökkenése is. Az előző évek öt-hatszázas át­laga most 2—300-ra csökkent. Mind a 15 mérkőzésen szó­hoz jutott Karlovics, Palik, Katonás, Raffai, Tukora I, Tru- zsi. A további sorrend: Huszar (13-szor), Gohér (11), Maldrik (10), Bugyi, Tégen (9), Magyar (7), Mudri, Tábik, Jakus (6), Turcsányi, Molnár (3), Tukora II (2), és Stefkó (1). A 18 gól közül Hnszár és Truzsi egyaránt 4—4-et szerzett. majd a többiek így következ­nek: Gohér (3), Katonás (2), Mudri, Tégen, Tukora, Ma­gyar, Jakus (1—1) A legjobb átlagteljesítményt Karlovics, Katonás, Raffai és Tukora I nyújtotta. A téli pi­henő után a felkészülés január 12-én kezdődik az Aszódi Gim­názium tornatermében. Bízva a kedvező tavaszi sorsolásban — nyolcszor játszik otthon a csa­pat — s a jó felkészülésben, remélhetőleg a Vasas biztosít ja a bennmaradást. Szatmáry Sándor Jégszínház és Játékcsarnok A gyér hét végi sportműsor­ban — többek között — két országos eseményen szerepel­nek Pest megyeiek. így a Jég­színházban ma 15 órakor kez­dődő és vasárnap 9.30-kor folytatódó országos serdülő egyéni ökölvívó-bajnokságon a Csepel Autó két sportolója lép szorítóba. Schmidt Ist­ván és Döme Sándor. A Játékcsarnokban ugyan­csak kétnapos lesz az I. osztá­lyú országos serdülő tornász­bajnokság, amely ma 15, va­sárnap pedig 10.30 és 14.30- kor kezdődik. Albert a mindenes Nem Albert Flórirói, hanem Albert Tiborról, a bagi labda­rúgócsapat játékosáról van szó, aki mindenes szerepkört töltött be az együttesben. Mint ismeretes, az NB III-ból való kiesés után a régi játé­kosok leálltak, s így szinte teljesen új gárdával kellett kezdeni az évet Ifjúságiak és a tartalékcsa­patból felkerült sportolók al­kották a bagi együttest. Az őszi hajrára már összeková- csolódott a gárda, ezt bizo­nyítja, hogy utolsó három ta­lálkozójukat megnyerték. Végeredményben 11 ponttal az utolsó előtti helyen zárták a félévet a megyebajnokság­ban. Az NB III-as múlthoz vi­szonyítva ez bizony nagyon sovány helyezés, viszont a kö­rülményeket figyelembe véve — hogy Palya János kivételé­PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUBA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztóség: Budapest, vm.. Somogyi Béla u. 6. II. em. Levélcím: Bp. 70. Postafiók k Kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Blaba Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. M3—330. Gépíró szobák: 313—100(330, Illetve 343—100/113. Titkárság: 131-348. Egyéb számok: 141—463. 141—358. Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. INDEX: 25 064 lerjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely postahivatalnai. a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp., V- Jozsel nádor tér I. sz.). Előfizetési du i l hónapra 30 forint. vei teljesen új csapat mutat­kozott be —, a kicserélt együt­testől nem is várhattak sok­kal többet. A krónikához hoz­zátartozik, hogy edző nélkül, égy régi játékos, Deme And­rás irányításával készülődtek a labdarúgók. A húszéves mindenesen kí­vül Palya János, Juhász Fe­renc és Deme János tűnt ki elsősorban. A csapat téli pi­henőre tért, s január közepén kezdik az alapozást Nagy An­tal vezetésével. Némedi Sándor intéző el­mondta, hogy a sportkör va­sárnap 9 órakor a bagi műve­lődési otthonban tartja köz­gyűlését. Birkózók a Vasas Kupáért A vasasszakszervezet ren­dezésében ma és vasárnap II. alkalommal kerül sor a Vasas Kupa nemzetközi kötöttfogá­sú birkózóversenyre. Az idei küzdelmeket Egerben, a Dobó István Gimnázium tornater­mében rendezik meg — a ki­írás óta először vidéken. A felnőtteknél rangos me­zőny gyűlt össze. A már Ma­gyarországra érkezett szov­jet szakszervezeti válogatott­ban Bakulin, Nazerenko, Rajzjancev és Smakov sze­mélyében négy világbajnok található. A külföldiekkel a vasas­szakszervezethez tartozó egye­sületek legjobb versenyzői ve­szik fel a küzdelmet. A fel­nőtteknél a különböző súly­csoportokban száz lesz az indulók száma, míg az ifjúsá­giak és a serdülők mezőnyé­ben további 120 fiatal, küzd meg egymással. • : SMkM A -' • > * 1VH m A csehszlovákiai Pardubicében került sor a Csehszlovákia—Szov­jetunió barátságos jégkorong­mérkőzésre, amelyet a fehér „mezben” játszó csehszlovák együttes 5:2-re nyert. Képünkön: a 14-es számú Nedomansky első gólja előtt. Téli foci Óvás, kiütés miatt CLAYTERV Az osztrákok óvást emeltek a Becsben lezajlott Orsolics—Char­les váltósúlyú Európa-bajnoki ökölvívó döntő mérkőzés eredmé­nye ellen. Mint ismeretes, az an­gol Charles kiütötte az osztrákok kedvencét. Az osztrákok a kiütést szabálytalannak vélték. Az Európai ökölvívó Unió nem látott szabálytalanságot, így Ralpfi Charles maradt a váltósúlyú Euró- pa-bajnok. Cassius Clay közölte: elege van a profi ökölvívó dzsungelbői, s az­zal a gondolattal foglalkozik, hogy Frazier legyőzése után visszavo­nul. A nagy" érdeklődéssel várt Clay—Frazier világbajnoki döntőt Clay tudomása szerint 1971. feb­ruár 23-án rendezik meg Hous­tonban. A Szovjetunió férfi kézilabda- válogatottja januárban 5 mérkő­zésből álló túrára az NSZK-ba érkezik. Hamburgban, Hannover­ben, Göppingenben és további két városban kerül sor mérkőzések­re. Ma és vasárnap a kecskeméti 50 m-es fedettuszodában nagysza­bású versenyt rendez a KSI szak­osztálya. Tekintve, hogy a vidéki létesítmény mérete megfelel a re­kordhitelesítési szabályoknak, könnyen elképzelhető: néhányan új csúcsokkal zárják az évet. HIÁBA MENT A VOLÁN Nyáron új sportkör ala­kult Nagykőrösön. A 21. sz. AKÖV keretében: Volán néven. Ősszel már el is indultak a járási bajnok­ságban, ahol az Építőkkel együtt két körösi csapat ts szerepel. Sajnos, gyakran hiába ment a Volán, ugyanis ellenfél, de leg­több esetben játékvezető hiányában több mérkő­zés elmaradt. Ez a problé­ma a mezőny többi részt­vevőjét is sújtotta, s a rossz szervezés bizony rossz fényt vet a ceglédi járási bajnokságra. Már a félfordulós viada­lon is előfordult a hiába­való utazás, s ősszel, ami­kor már bajnoki pontokért vetélkedtek a résztvevők, folytatódott a szomorú helyzet. S ezzel kapcsolatban fel­vetődik a kérdés: vajon az amúgyis szűkös anyagi ke­retekkel rendelkező kis csapatok felesleges kiadá­saira nem gondolnak? Sulyok Zoltán Venni, cserélni, eladni akar? DÍJMENTESEN hirdetjük eladó ingatlanát INGATLAN adás-vételi ügyével forduljon a PFS7 MEGYEI INGATLANKÖZVETÍTŐ VÁLL. KÖZPONTJÁHOZ ÉS KIRENDELTSEGEIHEZ Központi Budapest V., Kálmán I. utca 13. Telefon: 112-842 Kirendeltségek: CEGLED Körösi u. 11. Tel.: 261 VÁC Széchenyi u. 9. Tel.: 673 NAGYKATA Bajcsy-Zs, u. 22. ÉRD Diósdi u. 34. DUNAHARASZTI Dózsa Gy. u. 1. Tel.: 61 GÖDÖLLŐ GYAL Dózsa Gy. u. 12. Iglói u. 24. Tel.: 305 SZENTENDRE Kossuth L. u. 36. Tel.: 624 íz ajándékozás nagy gond, de megkönnyíti, ha felkeresi szaküzleteinket, mert nagy választékból, a család minden tagjának megtalálja a legcélszerűbb ajándékokat. PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom