Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
1970. DECEMBER 18., PÉNTEK i'iicHírlap Mikor hiányzik a gyógyszer? Négy napig tartott a 30 napos készlet Gyógyvizek reneszánsza Szerencsére napjainkban nincs szó erről, de még mindannyian jól emlékszünk, a tavaszi nagy influenzajárványra. Rengeteg ezzel a betegséggel kapcsolatos gyógyszer kelt el rövid idő alatt. Az eredetileg 30—40 napos készlet négy nap alatt kimerült. Valamennyi gyógyszergyár — dicsérő gyorsasággal és érthető módon — ezeket, az adott esetben kelendő anyagokat, kezdte ontani. A világ egészségügyi kimutatása szerint Magyarországon vonult le leggyorsabban, s járt legkevesebb szövődménnyel a tavaszi influenzahullám. Mindez nagy pozitívum. Am nem sokkal később tapasztalhatták a különböző más gyógyszereket kérő betegek, hogy ebből is, abból is hiány mutát- kozik. Az ok egyértelműen a járvány alatt gyártott és elfogyasztott gyógyszermennyiségben keresendő. Ez alatt az idő alatt ugyanis a gyárak teljes kapacitása csak az influenzát, illetve következményeit megelőző-gyógyító anyagok termelésével volt lekötve. Mindez egyik kulisszatitok a sok közül, amely a gyógyszer- ellátással kapcsolatos, s amelyet a Gyógyáruértékesítő Vállalat vezetői mondtak el. Egyúttal tájékoztattak arról is, hogy a háttérben csöndben dolgozó vállalat feládata — a rendkívüli eseteket leszámítva — a patikák, kórházak, a főváros és a megyék ellátását zavartalanul biztosítani. Az egészségügyi kormányzat a sok nagyhírű hazai gyógyszer előállításához szükséges külföldi anyagokat biztosítja, erre nem sajnálják a pénzt. Ez év végéig egyébként 3 milliárd 300 milliós gyógyszerforgalomra számítanak. Á jövőt illetően sem lehet gond, igyekszenek a legkorszerűbb és a legnagyobb választékú készlétet fenntartani, hogy ha beteg lesz, mindenki a neki legmegfelelőbbet használhassa. Dr. Tamás Györgyné osztály- vezető arról szólt, hogy a magyar gyógyvizek rendkívül hatásosak, nagy skálájúak, mégis nemcsak kivitelük, de hazai forgalmazásuk is gondot okoz. Olyan cikk ez, amellyel inkább gond van, mint haszon, s a kereskedelem ezért nem szívesen kéri a különben ismert Hunyadi, Ferenc József, Ig- mándi vagy éppen Salvus vizeket. Nagy gond az üvegek szállítása, törése. Munkatársunk kérdésére és javaslatára, hogy műanyag tasakba vagy palackba nem lenne-e célszerűbb tölteni a gyógyvizeket, azt válaszolták, ez lesz az ideális megoldás, ma még azonban egyetlen műanyag palack ára 2 forint. Újdonság, hogy a kénes Parádi gyógyvíz helyett egy másik forrásból a szagtalan Parádit is forgalomba hozzák. Szóba került az is, hogy különböző nagy hatású gyógyiszapo- kat csomagolva forgalomba hoznak, de exportálnak is. Januártól áprilisig Jó szilvesztert ígérnek GAZDAG PROGRAM A TV-BEN Az elmúlt hónapban a televízió előfizetőinek száma csaknem 1 747 000 volt, negyed év alatt több mint 36 000-rel emelkedett — jelentette be Pécsi Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta többek között, hogy az új év első negyedében a politikai főszerkesztőség ismert műsoraiban a kongresszuson felvetődött legfontosabb kérdéseket dolgozza fel. Felkészült a MÁV az ünnepekre A MÁV vezérigazgatója tegnapi tájékoztatójában elsősorban a vasúti személyszállítás ünnepi csúcsforgalmának előkészítését s a zavartalan lebonyolítás érdekében hozott intézkedéseket ismertette. A menetrend szerint 121 olyan vonat indul karácsony és újév előtt, amely év közben máskor nem közlekedik. Ezenkívül a Budapestről kiágazó fővonalakon 267 mentesítő vonat közlekedik. A legnagyobb forgalmat 22—24-én, valamint 27-én és január 1-én, 2-án várják, á tapasztalatok szerint elsősorban a miskolci, a debreceni, a győri, a kiskunhalasi és a békéscsabai vonalon. A Volán Tröszttel együttműködve szervezték meg a mentesítő vonatokhoz az autóbuszcsatlakozást. A torlódás, a sorba állás elkerülése végett a menetjegyeket az idén is elővételben árusítják. Ezenkívül megszervezték a mozgó jegyárusítást is. Az utasok elsősorban a menetjegy előreváltásával, az állomásokon a közlekedésbiztonsági előírások megtartásával segíthetik a vasút munkáját. KELENDŐ KOMODOK Lotz — 62 ezerért Másfél millió forintot licitáltak el.. j Szerdán este változatlanul nagy érdeklődés kísérte a Bizományi Áruház Vállalat hatodik nagy aukciójának második napját. A bútorok közül ezúttál is elég sok megmaradt, csupán a komódok voltak kelendők, az egyiket 6000 helyett 10 000 forintért, a másikat 4000 helyett 9500 forintért vették meg. Egy magyaros faragott, védett garnitúra 13 000 forintért kelt el. A festmények közül már a hatodik kép, Koszta József alkotása nagy izgalmat hózott a vásárolni szándékozók körében. Ez meg is látszott a vételáron : 36 000 forintnál ütötte le az árverésvezető a 8000 forinttal indult képet. Kiugró áron, 18 000 helyett 42 000 forintért vették meg Lotz Károly Múzsáját, s négyszeres árat, 20 000 forintot adtak az Alvó bacchánsnő című festményéért. A hazai árverések történetében példátlan eset is előfordul: egy 30 000 forintos Maulbertsch képet 80 000 forintért vettek meg. Ilyen magas licitálás ilyen drága ki- kiáltású képért még nem volt. Mányoki Ádám 30 000 forintos képe és Perlmutter Izsák 60 000 forintra tartott „Rőzse- hordó”-ja — az aukció leg- drágábbja — viszont „csak" a kikiáltási áron kelt él. A második nap a hétfőivel azonos kínálat mellett 20 000 forinttal nagyobb bevételt hozott: az 1 millió forintos kikiáltási ár helyett 1 446 000 forintot hagytak a teremben a győztes licitálók. A tanulmányi versenyei ’ * A Művelődésügyi Minisztérium közzétette az 1970—71. tanévi országos középiskolai tanulmányi verseny- és az Arany Dániel matematikai verseny lebonyolítására vonatkozó tudnivalókat, határidőket. E szerint a jeligés pályamunkákat, továbbá a kémiai és biológiai írásos beszámolókat a téli szünidő utáni első tanítási napon kell benyújtani az illetékes szaktanárnak. Az írásbeli versenyek első (iskolai) fordulóját 1971. február 15 és 22 között, második (megyei) fordulóját április 15 és 24 között rendezik. Az Arany Dániel matematikai verseny első fordulójának dolgozatait pedig május 6-án készítik el a résztvevők. 20 millió csillagszóró Az idei karácsonyon nem lesz hiánycikk a csillagszóró, a bólyi fogyasztási és értékesítési szövetkezet üzeme — az országban egyedül itt készül ez a kedves karácsonyi kellék — minden eddiginél többet, több, mint húszmillió csillagszórót gyártott. Háromféle csillagszóró között válogathatnak a vásárlók: a hagyományos mellett illatos és figurális is kapható. Az illatos pálcikák égés közben különféle virágillatot árasztanak, a figurális csillagszórók pedig látványos fényhatást nyújtanak. Az idei karácsonyesten Jugoszláviában is sokfelé magyar csillagszórók árasztanak majd fényt. Egyelőre tízezer darabot vettek át — mintaként — a szomszédos ország kereskedői. Hotel Gemenc és Dám Három új szállóval gazdagodik Tolna megye. Dombó- várott az év végéig elkészül a nemrégiben várossá előlépett járási székhely kétemeletes szövetkezeti szállodája. Tamásiban már tető alá került a 44 ágyas új szálloda, amelyet a közeli híres vadrezervátum nevezetességéről, „Hotel Ddm”-nak neveznek el. A jövő évi vadászati világkiállítás előkészületeinek jegyében épül a csaknem 200 ágyasra tervezett szekszárdi „Gemenc Szálló” is. A modem szálló hat szintjének betonváza már áll, s ha továbbra is ilyen lendülettel építik, a Jövő év augusztusában már fogadhatja a vadászati világkiállításnak a Szekszárdra, a közeli gemenci erdőbe és a dámvadak gyulaji vadrezervátumába látogató vendégeit. Szőlőskosarak A Somogy megyei Balaton- boglári Állami Gazdaságban kidolgozták a csemegeszőlő tartósításának módszerét. Minden évben a gazdaság központjában levő szőlővesz- sző-feldolgozó üzem hűtő- blokkjában helyezik el a szép fürtöket és itt a gazdaság laboratóriumában kidolgozott eljárás szerint kezelik. Az idén majdnem 10 vagon- nyi csemegeszőlőt tettek el télire. A szőlőt most, a karácsonyi ünnepek előtt kis kosarakba csomagolják. Rövidesen több ezer egykilós ba- latonboglári szőlőskosár „utazik” a fővárosba, Kaposvárra és az ország más területeire. — Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak vasárnap Vácott. A szórakoztató műsorok közül érdeklődésre tarthat számot Galsworthy „Forsyte Saga” című regényének angol tv- változata, amelyet 26 részben közvetítenek. Indul a „Dakta- ri” című 13 részes amerikai filmsorozat is, amelynek színhelye egy afrikai rezervátum. Szombat délutánonként kerül képernyőre a szovjet filmgyártás nyolc kiemelkedő alkotása. Éjszakai előadásban sugározzák a „Szigorúan ellenőrzött vonatok” című csehszlovák, „A szép Serge” francia, a „Fűrészpor és ragyogás” című svéd és a „Szombat este, vasárnap reggel” című angol filmeket. A „Bors’^sorozat új epizódjait március végétől sugározzák. Sor kerül majd kilenc új tv-játék premierjére is. Változatos, bőséges lesz a sportműsor. Az ifjúsági műsorok között újdonság a Váci Mihály-szavalóverseny. Dickens regényének, a Twist Olivérnek 13 részes angol film- változatát január végétől sugározzák szombatonként. A „Tapsifüles” című új sorozat a legnépszerűbb magyar és külföldi slágereket mutatja be. A negyedév során előadást közvetítenek hét budapesti és egy vidéki színházból. A szilveszteri műsorról is a^tak rövid tájékoztatást. A négyórás „Null-nulla” című egyenes adásban a rádió és a televízió csapatai vetélkednek majd. A rádió csapatkapitánya Szepesi György, a televízióé Vitray Tamás lesz. A műsor mintegy egyharmad részét a játékos versengés, kétharmadát a kabaré adja. Az éjfélkor elhangzó Himnusz után a műsor népzenével, majd a párizsi Moulin Rouge 80 perces műsorával folytatódik. A programot a tánczene világsztárjainak parádéja zárja MA: 1970. december 18., péntek, Auguszta napja. A nap kél: 7.27, nyugszik: 15.54 órakor. A hóid nyugszik: 10.54, kél: 21.41 órakor. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 4.25: Rákóczi induló. 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. 4.33—7.59: Hajnaltól reggelig. Zenés műsor. Közben 5.00: Hírek. Időjárásjelentés. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 5.59: Pontos időjelzés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 6.15: Rádióreklám. Kb. 6.30: Hírek. Időjárás- jelentés. Kb. 6.40: Rádióreklám. Kb. 6.45: Hallgatóink figyelmébe! 6.59: Pontos időjelzés. 7.00: Reggeli krónika. H. kiadás. Körzeti idő járásjelentés. Kb. 7.30: Uj könyvek. Kb. 7.45: Mit főzzünk? A lányok, asszonyok főzési tanácsadója. 7,59: Pontos időjelzés. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Színházak és mozik műsora. 8.20: Kedvelt régi melódiák. 9.00: Hol történt? 9.10: Zenekari muzsika. 9.59: Pontos időjelzés. Botond-Bolics György. Ur- kori történet. Fantasztikus rádiójáték. 10.40: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora (ism.). 10.45: Fúvószene. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Tanulmányúton az NDK-ban. 11.10: Lamberto Gar- delli operafelvételeiből. 11.59: Pontos időjelzés. 12.00: Harangszó. Utána: Déli krónika. Lottó. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben (élő). 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Mezei Gogo József népi zenekara játszik. 13.45: Dal a hét lakat 7 kulcsáról. Észt költők versei. 14.00: Szomszédolás, összeállította Borsos Margit. A Gyermekrádió műsora. 14.25: Élet- utam. Hámm Vilmosnéval beszélget Fekete Gyula. 14.59: Pontos időjelzés. 15.00: Hírek. Időjárásjelentés. 15.10: Kóduspódium. A MEDICOR férfikara énekel. 15.19: Paganini: Részletek Lehár Ferenc—Kulinyi Ernő operettjéből. 15.35: Ahol az emberi hang született ... Libanoni és perzsa népdalok. 1$.00: A világgazdaság hírei. 16.05: így éltünk . .. Beszélgetés egykori balatonboglári lengyel gimnazistákkal. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.59: Pontos időjelzés. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót (élő). A Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye. 17.55: Mik- rofórum. A tizenévesek és a nemzeti múlt. Az Ifjúsági Rádió műsora. 18.10: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Gellér Tibor: Bajtársak. 18.50: Gulyás László: Széki muzsika. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 18.59: Pontos időjelzés. 19.00: Esti krónika. 20.00: Ünnep- és hétköznap Nápolyban. II. rész. 20.40: Láttuk, hállottuk. Színház-, film- és képzőművészetkritika. 21.00: Házimuzsika. 21.59: Pontos időjelzés. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A fegyverszünet negyedik hónapjában. 22.30: Beszélgessünk zenéről. 22.50: Meditáció. 23.00: Egy éj Velencében. Részletek J. Strauss operettjéből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Himnusz. 0.30: Vízjelzőrjzolgálat. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: A windsori víg nők. Részletek Nicolai operájáuol. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.). 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió órája. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben: 10.59: Lottóeredmények. 11.00: Hírek. Időjárás jelentés. 11.05: A zene huliámhosz- szán — folytatása. 11.45: Batta György, Dénes György, Zs. Nagy Lajos és Tóth Elemér versei. 12.00: Mexikói dalok — II. rész. 12.20: A Tátrai vonósnégyes Haydn-vonósnégyeseket játszik. 13.00: Hírek. Időjárásjelentés. 13.03: Mozart: B-dur divertimento. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig. A Petőfi rádió zenedélutánja. 18.00: Hírek. Idő járás jelentés. 18.10: A Berlini Szimfonikusok Beethoven- hangversenye a Prágai Tavaszon. 19.37: Amerika ... Amerika ... III. rész. Gellért Endre írása. 19.52: Jó estét, gyerekek! Meseműsor. 19.59: Pontos időjelzés. 20.00: Esti krónika II. kiadás. 20.25: Üj könyvek (ism.). 20.23: Vadásztanya. Berza László irodalmi összeállítása. 21.21: Népdalcsokor. 22.00: „Yokohama kék fényei’». Zenei mozaikok Japánból (ism.). 22.30: Sárosi Katalin és Vámosi János énekel. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: A XX. század zenéjéből. 24.00: Hírek. Időjárás jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vízjelző- szolgálat. URH 18.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Kamarazene. 19.36: Az 1970. évi San Sebastian-i Dzsesszfesztivál műsorából. 20.16: Simándy József énekel. 20.33: Hírek. 20.36: Az ismeretlen Beethoven. 21.25: Hangfelvételek felsőfokon. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. Kb. 23.15: MűsorzáTELEV1ZIO 8.25: Iskola-tv. Angol nyelv (kö- zépisk. I—H. oszt.). Üzlet a Park Streeten. 9.00: Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.). városban. 9.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.). A testek mozgása, összefoglalás. 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). Az elekt-. romos áram hőhatása. 11.55: Francia nyelv (középisk. III—IV. oszt.). A könyvmoly. 14.00: Orosz nyelv (ism.). 14.33: Fizika (ált. isk. 7. oszt., ism.). 15.50: Fizika (ált. isk. 8. oszt., ism.). 17.03: Hírek. 17.10: Tizen Túliak Társasága. 18.00: A szocialista mezőgazdaság hatása. A falusi életviszonyok alakulása. 18.30: Riportműsor a Parlamentből. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Halló! Itt felsőfok! 21.00: „Mindannyiotok lelkiismerete megnyugodhat”. Jerzy Za- wieyski: Kiáltás a világűrbe c. novellájának tévéváltozata. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. Szentessy Időnként kissé felszakadozó felhőzet. Általában párás, főként az éjszakai órákban ködös idő. Néhány helyen, inkább csak északkeleten hó- szállingózás, kisebb havazás. Gyenge, napközben kissé megélénkülő északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—mínusz 5, legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 —plusz 4 fok között. Távolabbi kilátások hétfőig: Csendes, ködös idő. Helyenként ködszitálással, az időszak végén ónos eső, havas eső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1—mínusz 7 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 2— plusz 3 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének húsz százalékán várható, legfeljebb az időszak végén. SZÁZ EVVEL. EZELŐTT, 1870. december 18-án született Szentessy Gyula költő és Író. A nagyváradi születésű, 35 éves korában elhunyt Szentessy iskoláit Budapesten fejezte be, ahol érettségi után jogot hallgatott. Hosszú ideig volt vidéki postahivatalnok, majd ismét Budapestre került, akkorára azonban hányatott élete már aláásta amúgy is gyenge idegrendszerét. 1903-ban elmegyógyintézetbe szállították, ott is halt me«. Költészete és részben bohém életmódja is Rcviczkyével rokon. Munkáslányokról síóló, gyjtri témájú verseivel a szocialista költészet egyik előfutára ’tolt. A rajongó című verses regényének hőse a munkásmozgalomban vett részt, annak egyik vezetőjeként; e versében Szentessy a szocialista eszme győzelmét is megjósolta. Érzelgőssége, művészi kifejezési formája azonban erősen magán viseli a század végi költészet jeleit. Egykori népszerűségére jellemző, hogy halála után kiadták összes verseit. Jcsiiuár 5-én: foBinapfár A Pest megyei Hírlap 1971-es falinaptárát január 5-i számunkhoz mellékeljük. — A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Tengerdi Istvánnak, az MSZMP Központi Bizottsága társadalmi munkatársának 70. születésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. — Belsőépítészek kiállítása nyílik szombaton délben az Ernst Múzeumban (Bp., VI., Nagymező u. 8.). A megnyitót Major Máté akadémikus tartja. — Űrkutatás a számok tükrében címmel Dusek László tart előadást ma 19 órakor a tápiószentmártoni művelődési központ ifjúsági klubjában, majd ezt követően könnyűzenei szellemi vetélkedőre kerül sor. — Hippiakvárium címmel Maróti László tart előadást ma a Csepel Autógyár ifjúsági klubjában. . — A Röpülj páva!-kör sorozatban Túráról ad hely- szini közvetítést vasárnap 17 óra 50 perckor a televízió. Matrónák Ritka születésnapokat, illetve névnapot ünnepeltek Békés és Vas megyében. Békéscsabán a 2. számú szociális otthonban Polák Károlynét, a gyulai szociális otthonban pedig Raiics Lajosnét köszöntötték 102. születésnapja alkalmából. Szombathelyen Nagy Györgyné 100-szor ülte meg névnapját. — A Budapesti Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy a XIV. kerületi Thököly úti vágányépítési munkák befejeztével a 7 és a 7/c jelzésű autóbuszok már ismét a Thököly úton közlekednek. Vegy szerezett fenyvesek Megkezdték a vadak elleni védekezést a kiskunsági erdő- és fafeldolgozó gazdaság fiatal fenyő- és nyárfaerdőiben. Az új fenyvesekben a kis fák vezérhajtásait olyan vegyszerekkel kenik be, amelyek szagukkal riasztják el a kártevőket. Kiskunság 1800 hektár fiatal fenyvesérdőjében a fák százezreit kell bekenni az említett vegyszerekkel. — Koós János, Ambrus Kyri, Magay Klementina, Mikes Éva, Bakacsi Béla és az Express együttes látogat ma este Újszilvásra. Műsoruk 19 órakor kezdődik a Táncsics Mihály Művelődési Házban. — Az újszilvás! Kossuth Tsz géptelepén Kerék János 55 éves rakodómunkás egy teherautóból a hűtővizet akarta leengedni, de a tehergépkocsi vezetője, Baumann Sándor, 38 éves tsz-tag figyelmetlenül az autót elindította s halálra gázolta Kerék Jánost. Baumann Sándor ellen eljárás indult. Törzskönyvezett sima szőrű fox- terrier (rókafogó) eladó. Bp. Ili* Rozgonyi P. u. 14. T.: 686—188.