Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-02 / 282. szám
6 MSI HBorr-t 1970. DECEMBER 2., SZERDA A Teátrum étteremben: ruhabemutató — fiataloknak Ki, kinek, mit vásárol? Házaspár a bundáknál — A felnőttek is játszanak A TÍZEZERÉRT Villáminterjú, Miseta János párttitkárral Formabontó, háromórás műsoros divatbemutatót rendeztek Szentendrén, a Teátrum étteremben. A Dunakanyar Vendéglátóipari Vállalat adta a helyet és a KISZ ifjúsági divatbizottságának ruhatervei kerültek pódiumra. Hét ifjú maneken — két fiú öt lány — mutatta be a mintegy hetven ruhakreációt. S, hogy miért volt ez a bemutató formabontó? Azért, mert már megszoktuk, hogy általában a hétköznapi viselettől elrugaszkodott, drága ruhakölteményeket mutatnak be az érdeklődőknek, s nem praktikus, olcsó öltönyöket, kosztümöket. Szentendrén viszont divatos, a fiataloknak előnyös és árban is hozzáférhető ruhákat láttunk. Fotó: Urbán Szépek a kirakatok a csillogó üveggömbökkel, aranyszálakkal, zöld fenyőágakkal. Kicsit már karácsonyi hangulatban nézelődnek az emberek a polcok előtt. A ceglédi áruház játékosztályán most felnőttek játszadoznak a pultra rakott felhúzható szőrmók kiskutyával. A kutyus két kör után két- lábra ágaskodik, úgy forgatja ügyesen két első lábával a pöttöm pöttyös labdát, általános derültség közepette. Egy fiatalasszony hatalmas alvós babát nézeget, egy középkorú férfi a villanyvasutat kéri a polcról. Sajnos, nem lehet kipróbálni, kicsi a hely. A szemekben csalódás... Egy nagymamakorú néni 27 forintos Lencsi babát csoma- goltat be és elégedetten távozik. Illetve távozna, ha meg nem szólítanánk: kinek lesz a baba? — A kis unokámnak — mondja boldogan. — Most kaptam meg a nyugdíjamat, hát megvettem. Lehet, hogy nagyobb örömet okoz vele. mint más a hatalmas alvós babával... A női ruhaosztályon járunk. Két barátnőt „kapunk” el. akik j a szövetruhák között válogatnak. — Igen. szeretnék egy nagyon szépet magamnak — mondja a fekete hajú. A másik rátromfol: — Én Pestre megyek ruhát venni, ott nagyobb a választék. A fekete erre irányt változ- j tat, az exkluzív ruhákat kínáló pult felé. Elvégre nem akar ő sem lemaradni... Az ellopott teherautók Jogosítványa sem volt, a KRESZ-t ssm ismerte Á Ceglédi Gépjavító Állomáson dolgozik a 21 éves Sza- nyi Ferenc. Egy nap, amikor már csak az éjjeliőr tartózkodott ott, Szanyi megjelent a munkahelyén, felült egy tehergépkocsira, és kivezette azt az udvarról. (Az éjjeliőr nem tartóztatta fel, mert ismerte mint a vállalat dolgozóját...) A fiatalember a gépkocsihoz jóformán csak annyit értett, hogy tudta, hogyan kell elindítani. Sem KRESZ-ismerete, sem vezetői jogosítványa nem volt. A város népes forgalmú útvonalain át elkocsikázott a Csengeriszélre, menyasszonya lakása elé. Itt találkozott a fiatalkorú P. L. ipari tanulóval, akinek felajánlotta, hogy megkocsikáztatja. Felszedte a környék gyerekeit is a teherautóra, és A KÖZELI RÉTEN körbe-körbe „furikázott” velük. Mulatságuknak az vetett véget, hogy a jármű egy kátyúba süllyedt, és Szanyi nem tudta tovább vezetni. Mivel közben besötétedett, valamennyien otthagyták a gépkocsit a réten. Szanyi Ferenc másnap reggel nem ment a munkahelyére, hanem visszament a gépkocsihoz, és a közelben dolgozó állami gazdasági traktorosokat megkérte, huzassák ki a kocsit a kátyúból. Amikor ez megtörtént, megint elindította a teherautót, és Csemőbe ment a szüleihez, majd vissza a Csengeriszélre menyasszonyához. Itt ismét találkozott P. L.-lel. Megbeszélték, hogy visszaviszik a járművet a gépjavító állomásra. El is indultak, de a Szolnoki úton a motor felmondta a szolgálatot. Mivel fogalmuk sem volt, mi lehet a baj, rövid tanácskozás után Szanyi gyalog a munkahelyére ment, és onnan „eltulajdonított” EGV Ú ABB TEHERAUTÓT, hogy azzal a másikat kihúzzák. A két járművet drótkötéllel erősítették össze. Szanyi kioktatta a gépkocsivezetés tudományára fiatal barátját, majd a „bedöglött” kocsi volánjához ültette, ő pedig a vontató járműre szállt. Alig mentek hatszáz méternyit, az újabb masina is felmondta a szolgálatot. A vontatott jármű, mivel légfékje rossz volt, nekigurult a vontatónak, és azt megrongálta, valamint saját első világítását is. Mit volt mit tenni — még egy „mentő autót” kellett a vállalat portájáról „eltulajdonítani”, és ezzel végre sikerült bevontatni a két rokkant tehergépkocsit. A VÁLLALATNÁL csak másnap fedezték fel a történteket. Az éjjeliőr tájékoztatása nyomán minden kiderült. A bűnvádi eljárás során Szanyi Ferenc és fiatalkorú társa elismerték bűnösségüket, vállalták az okozott kár megtérítését. A bíróság nem jogerősen Szanyit hathónapi, a kiskorút pedig 3 évre felfüggesztett 4 hónapi szabadság- vesztésre ítélte. December az Állatkertben Beköszöntött december, s az Állat- és Növénykert felkészült a télre. A melegégövi állatok kellemesen fűtött házaikba kerülnek, s fokozatosan még gondosabbá válik tartásuk, takarmányozásuk, hogy nagyobb veszteség nélkül sikerüljön átteleltetésük. A hűvös napokon különösen nagy számmal keresik fel a látogatók a pálmaházat, ahol decemberben éri el „tetőfokát” az orchideák virágzása. A mérsékletházban a mikulás- virágok nyílnak, s a hónap végén megjelennek az első hajtatott tulipánok is. A rovarházban koreai imádkozó sáskák keltek ki. A hazai rokonuk méretét messzire meghaladó fiatal állatok far- kasétvágyúak. Remélhetőleg sikerül felnevelésük. A terrárium újdonságai a dabeja kígyó, a monoklis kobra és a homoki vipera. Itt is sikerrel folyt le a téli felkészülés. Megtörtént a takarmányhalak lehalászása, mélyhűtőbe kerültek a vízibolhák s más értékes takarmányok. Gazdag madárszállítmány érkezett Angliából. Uj-guineai kék koronás és barna mellű galambpárok, brazíliai ara- kanga és ararauna, továbbá venezuelai sárga homlokú amazon papagájok. Az emlősosztályon újszülöttek és külföldről érkezett állatok gazdag sora örvendezteti meg a kert téli látogaóit. Az oroszlánbarlangban a négy fiatal oroszlánkölyökhöz a Melinda nevű oroszlánanyának két kutyadajkával nevelt kölyke csatlakozott. További szaporulat két zebracsikó, egy szép kis európai bö- lénybikaborjú. Németországból Juanitához, a szelíd tapír- hoz hasonló szelídségű hím érkezett. A neve Albert, s remélhető, hogy megfelelő pár lesz belőlük. A Poznanból érkezett négy sörényes juh már megszokta helyét. További újdonság a kanadai erdei farkas és egy fiatal, de máris hatalmas kodiak medve, melyet a kölni állatkerttől kaptunk ajándékba. Műanyag esőcsatorna Űjabb termékekkel gazdagította választékát a Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalat debreceni üzeme: műanyagból gyártják az esővízelvezető csatornákat. Az új termék tökéletesen helyettesíti az eddig lemezből készült csatornákat, felszerelésekor sem forrasztani, sem ragasztani nem kell. Nagy előnye, hogy nem rozsdásodik, tartósabb és eszté- tikusabb mint az eddig használatos. A tervek szerint az év végéig ötezer méter műanyag-esőcsatornát készítenek a debreceni üzemben. A bundáknál egy asszony és egy férfi álldogál. Idegesen a férfi, halálos nyugalommal a nő. — Nézd csak, drága — csicsergi a nő —, isteni ez a bunda! A férfi valamit morog, de azt mondja: nem bánom, próbáld fel. Majd odasúgja nejének: azt tudod, hogy anyucinak is meg kell venni a pongyolát? A nő mindent tud, de semmi nem érdekli már. Nagy- sietve eltűnik a próbafülkében. Találkozunk egy kislánnyal is, aki életében először ajándékoz fiúnak. Töpreng: mit illik és mit nem? Könyvet? Nyakkendőt? Később az illat- szsrosztályon találkozunk vele, karóraszíjat nézegetett. Lehet, hogy ez kerül a karácsonyfa alá? Hiába, gondokkal teli napok ezek. (csat—) „... 10 000 példánnyal több Pest megyei Hírlap járjon a megye olvasóinak!” — ezit a célt tűzte ki a Pest megyei Pártbizottság, a Hírlapkiadó Vállalat, a posta és természetesen a szerkesztőség. Minden könyv, folyóirat, újság terjesztése nehéz feladat, mert meg kell találni az utat az olvasó szívéhez, eszéhez és főleg pénztárcájához. Hogyan végzi ezt a nagy és nehéz munkát a szigetszentmiklósi pártbizottság, erről beszélgetett munkatársunk a helyszínen Miseta Jánossal, a községi pártbizottság titkárával. — összehívtuk a párttitkárokat, üzemvezetőket, megbeszélni velük a teendőket. Előzőleg a járási pártbizottságon felosztottuk magunk között a területet. Reánk 82 Pest megyei Hírlap jutott. — Sok ez, vagy kevés? — Sok, de ettől függetlenül szeretnénk 130 előfizetőt gyűjteni. — Van ennek reális alapja? — Hozzánk tartozik az 1. sz. szolgáltató vállalat, a MO- GURT kirendeltsége, az 1. sz. AKÖV kirendeltsége, különböző szolgáltató szövetkezetek, vállalatok, valamint az iskolák. Sok pedagógus van, de az iparitanuló-intézetnél is több előfizetőt remélünk. — Mennyi lakosa van Szi- getszentmiklósnak ? — 13 800. A hozzánk tartozó párttagok száma 200. Biztosan mindent elkövetnek majd, hogy a Pest megyei Hírlapot többen olvassák. — És miért akarnak több példányt, mint amit a járás javasolt? — Még a korábbi időszakban megnyertük a Magyar Ifjúság terjesztési versenyét is. Én akkor még a KISZ-nél dolgoztam. A ráckevei járás viszont első lett a járások közül a terjesztésben. Nos, ha ezt a kettőt összeadom, akkor ki kell jönnie a 130 példánynak. —sz—d— Házi kiadat — magunknak D ocó az érettségi banketten mutatott be Évának. Imre hívta meg a lányt, a körzeti orvos fia, neki volt akkortájt a legnagyobb társasága. Bármerre mentünk vele, Imrére sokan ráköszöntek. Irigyeltük érte, mi, csikágóvárosi srácok, mert nekünk legfeljebb a fűszeres köszönt előre, nehogy elpártoljunk tőle. Egy orvos fiát már akkor is illett mindenkinek megsüvegelni. Imre nem sokat törődött a lánnyal, Jocó pedig foglalt volt azon az estén, így aztán Éva ott maradt nekem és vele táncoltam át az egész éjszakát. Szép lány volt, de nem szebb, mint akiknek addig udvaroltam, inkább csak más. Elegánsabb és előkelőbb. És ez szebbé, izgalmasabbá tette számomra előző lányismerőseimnél, akikkel együtt nőttem fel Csikágó- város bérkaszárnyáiban, függetlenül attól, hogy két utcával odább laktak, vagy eggyel idébb. utat»-.4 -. ■■ Áldottam a szerencsémet és Imre feledé- kenységét és azt hiszem, "írta sem Darítá a cserét, mert egész éjszaka csak mosolyogni láttam. Aki pedig mosolyog, az jól érzi magát. Másnap délutánra randevút beszéltünk meg a Ligetbe, a Közlekedési Múzeum előtt. Biztos voltam benne, hogy eljön, előre megvettem a két belépőjegyet. Pontos volt és elragadó. — Vártál? — kérdezte egy árnyalatnyi ka- cérsággal. Válasz helyett meglengettem fitos orra előtt a két jegyet. — Ennyire biztos voltál abban, hogy eljövök?' — Megígérted ... — Te mindenkinek hiszel? — nézett rám csodálkozva. — Neked igen. Kéz a kézben léptük át a múzeum kapuját. És néhány perccel később, az egyik kimustrált postaautó mögött, ahová már nem láthatott el a teremőr, váratlanul megcsókolt. Visz- sza kellett volna adnom a csókját, de én csak bámultam rá, mintha csodát látnék. Néhány éve forgolódtam már a lányok között, de az még soha nem fordult elő velem, hogy egy lány legyen a kezdeményező. Nem mintha a csikágóvárosi lányok rátartibbak lettek volna, pofont soha nem kaptam tőlük a csókomért, de az elsőt sem ők adták soha. — Talán nem volt jó? — súgta a fülembe és megcsókolt újra, ezúttal hosszabban és szenvedélyesebben, mint először. Még hogy nem volt jó? — háborogtam magamban és ez visszaadta önbizalmamat. Sietve odább húztam egy öreg Mercedes mögé, nehogy a teremőrnek feltűnjön, miért ácsorgunk annyi ideig a zöld postaautó mögött és most már én öleltem át. Másnap a Mezőgazdasági Múzeumba mentünk. Harmadnap délután a Szépművészetibe. Ott, két csók között, megkérdezte: — Ugye, te kitűnőre érettségiztél? Megint csak úgy nézhettem rá, mint először a zöld postaautó mögött. — I... igen ... — nyögtem ki sokára. — De hogyan jutott ez az eszedbe éppen most? — Apa tanárt akar fogadni mellém. Meg- ' húztak matekból. Miért ne lehetnél te az én tanárom ? — Én? — hökkentett meg vallomása. — Miért? Talán nem is fogadnál el a tanítványodnak? — De ... persze ... csak ... tudod, váratlanul ért... — Persze, ha nem akarod ... — húzta fel sértetten a vállát. — Ezt nem mondtam. Szívesen segítek neked. Anélkül is, hogy apád felfogadna. — Azért! — fenyegetett meg mosolyogva, aztán, bizonyítva, hogy már nem haragszik, megcsókolt. — Azért a pénzt csak fogadd el. A pénzt azt mindig el kell fogadni, ha felkínálják. — De hidd el, én téged ... — .Csak semmi érzelgősség, fiúka. Te tanítasz, apa fizet. Ez így van rendjén A jutalmat pedig tőlem kapod, persze, csak akkor, ha jó tanárom leszel... — tette még hozzá kihívó-kacéran és sokat ígérőén megszorította a kezem. Így lettem én házitanító Kulcsár Ödön kereskedelmi utazó úr szolgálatában, huszonkét esztendővel ezelőtt. Amikor Éva bemutatott, az apja jóindulatúan lekezelt velem, tetőtől talpig alaposan végigmért. Hogyan érettségizett? Hol lakik? Mi az apja foglalkozása? Mik a tervei? Ilyen és ehhez hasonló dolgokat kérdezett és engem egy pillanatra elfogott a megalázottság érzése. Mi köze hozzá, akartam a szemébe vágni, de ahogy felkaptam a fejem, Éva mosolygó arcát láttam magam előtt. Már nem érdekelt az apja, s csak fél füllel hallottam, hogy havi négyszáz forintot ígért, ha Éva sikerrel átmegy a pótvizsgán. Csak akkor vesztettem el újra az önbizalmamat, amikor elővette vastag disznóbőr tárcáját és kivett belőle két százast. Foglalónak, mondta, felém nyújtva a pénzt. Majdnem megbotlottam a süppedő szőnyegben és csak sokára nyújtottam a kezem a pénz után. Miért olyan nehéz elvenni a pénzt? A lány miatt? Vagy mert attól félek, hogy ez a kicsike mozdulat felfedi a lány előtt, hogy igenis, szükségem van a pénzre? Csak akkor sóhajtottam fel a megkönnyebbüléstől, amikor végre Éva szobájában ültünk és a lány a pepita füzet fölé hajolva kör- mölgette a számokat. Attól kezdve már nem a múzeumokban találkoztunk, hanem Éváék pazarul berendezett, négyszobás, jó illatú lakásában. Valahányszor megérkeztem, a nyakamba ugrott, összevissza csókolt, s csak miután már fájt a szánk, kezdtünk hozzá a tanuláshoz. Éva nekibuzdulása azonban soha nem tartott fél óránál tovább. — Ebből elég volt. Unom a számokat, meg a képleteket. Pihenünk — rendelkezett ellentmondást nem tűrően és csókjával fojtotta belém tiltakozásomat. Hogyan lett a szeretőm? Hiába töröm a fejem, akkor sem tudtam, ma sem tudom visz- szaidézni pontosan. Egy biztos, megint nem én voltam a kezdeményező. Csak arra a momentumra emlékszem, hogy amikor megtörtént a dolog, kínosan ügyeltem arra, hogy úgy tűrjem vissza hátul-toldott ingemet, hogy Éva ne vehesse észre. Aztán esküként fogadtam neki: — Elveszlek feleségül! Rámmosolygott. — Aztán miért, fiúka? Nem tudom, mit dadoghattam akkor összevissza zavaromban. A számra tette a kezét. — Ugyan már! Ezért? Jól esett, nekem ennyi is elég! Másnap is, harmadnap is ugyanezt mondta. A negyedik nap pedig: — Mit akarsz még? Érd be azzal, ami jó... és ne légy túl mohó. Csak semmi érzelgősség, fiúka. Ezt egyszer mondtam már neked! Nekem ez elég. Te se kívánj többet! Nem tudtam beérni ennyivel** A következő napon már nem mentem el. Csak egy levelet küldtem fel hozzá, magam helyett. „Sajnálom, de így nem tudom tovább vállalni a tanításodat. Ne haragudj és ments ki az apádnál.” Ennyit írtam neki, mellékelve hozzá a kétszáz forintnyi foglalót. Néhány nap múlva rózsaszín, illatos levelet hozott a postás. Az én levelemnél is rövi- debb volt a válasza. „Szamár vagy, fiúka és az is maradsz egész életedben. Sajnálom, pedig jó volt veled.” Amikor végigolvastam levelét, akaratlanul is apám szavai jutottak pszembe: — Azért ezt a bérkaszárnyát soha ne feledd el, fiam. Ha szegényen is élünk, mégis tudjuk, hogy miért élünk. Hidd el nekem, fiam, ez nem is kevés ... Akkor mondta ezt apám, amikor ujjongva közöltem vele: addig is, amíg, felvesznek az egyetemre, házi tanítónak szegődtem el a Pozsonyi útra, Kulcsár Ödön kereskedelmi utazó úr szépséges leánya mellé. Prukner Pá! (Folytatjuk) \
