Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-13 / 292. szám
1970. DECEMBER 13., VASÄRNAP “"'zMiritm Másfél millió fogyasztó védelmében Mire ügyeljenek a gázkészülék-tulajdonosok? Az ukrajnai sztyeppén folytat ásatásokat az Ukrán Tudományos Akadémia Archeológiái Intézetének expedíciója. A húsz feltárt kurgában több mint száz temetkezési helyet találtak. Az itt feltárt értékes régészeti anyag az i. e. harmadik évezredtől, az i. e. utáni XIII. századig eltelt időszakra vonatkozik. Nemrég gazdag szkif harcos sírjára bukkantak, amelyet i. e. V. századból származtatnak, és tudományos szempontból igen érdekesnek tartanak. Nyilakat tartalmazó tegezek, két darab, két méter hosszú lándzsa, vasból készült csontnyelű kés, és más tárgyak kerültek elő a szkíta harcos sírjából. Egy rejtekhelyen halábrákkal ellátott, aranylemezekkel telt fa- edényre bukkantak. Találtak ezenkívül a sírban különféle, mintákkal és állatok képeivel díszített aranykorongokat is. A legérdekesebb az a tegez, amelynek két oldalára kutyákat, vaddisznókat, szarvast és két, emberi fejet marcangoló leopárdot ábrázoló, összesen 12 aranylemezt erősítet- ■ tek. A sírban talált aranytárgyak súlya meghaladja az egy kilogrammot. A szovjet archeológusok által Ukrajna déli részén folytatott kutatómunka során, történelmi jelentőségét tekintve ez a második legfontosabb lelet. A képen: szarvast ábrázoló aranylemez egy szkíta harcos tegezéről. Eugene Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. december 14-én született Paul Eluard (eredeti nevén Eugene Grindel), a világhírű francia költő, a haladó francia irodalom egyik vezéralakja, a modern költészet úttörőinek egyike. Az 1952-ben elhunyt, hazánkban is népszerű ég olvasott költő kezdetben a dadaizmus, majd a szürrealizmus jelentős képviselője volt.. Költészete azonban nem szakadt el a humanista eszméktől; azt a 30-as évektől kezdve mind erősebben a fasizmus elleni harc ihlette. Eluard a második TOKAJ Csak most forr a must A szőlők kései érése, a hosz- szan tartó szüret miatt az idén alaposan megkésve, csak ezekben a napokban kezdődött meg a must forrása a tokaj- hegyaljai pincékben. A nagymérvű késés miatt a szakemberek megítélése szerint a mustok első fejtése csak január végén, február elején kezdődhet meg. A mustok vizsgálata szerint savtartalmuk, a korábbi évek átlagához viszonyítva magas, s emiatt kezelésre szorulnak. Delicatesse A második nemzetközi reklámkonferencia alkalmából Budapesten, a belvárosban kirakatversenyt rendeztek. A bíráló bizottság szerint a verseny győztese a Petőfi Sándor utcai Delicatesse-üzlet, a második a Luxus-áruház és a harmadik a Felszabadulás téri Ruházati Modellház kirakata. Grindel világháború alatt bekapcsolódott a francia nemzeti ellenállásba, s 1942-ben belépett a Francia Kommunista Pártba. Egyre inkább eltávolodott a formalizmustól. Lírájában a valóságnak s a világ átalakításáért folytatott harcnak a pátosza kapott hangot; költészete mindinkább közérthetővé vált. Eluard aktívan részt vett a békeharcban, és publicisztikai írásaival is hatékonyan támogatta a francia baloldali erőket. Életművét nemzetközi Lenin-békedíjjal tisztelték meg. Hogyan lehetne úgy írni a i gázkészülékek használatáról, a palackok kezeléséről, hogy a j veszélyekre felhívjuk a figyelmet. Eszembe jutott egy nagyon egyszerű közlekedési plakát. Egy gépkocsi volt rajta ezzel a szöveggel: irányváltoztatás előtt nézz körül. Nem beszélt az útkereszteződésekben, előzés közben, a kanyarodásnál figyelembe veendő szabályokról, ám tulajdonképpen mindegyikre utalt, hisz a magatartás, amelyet a vezetőtől kért, feltételezi azt, hogy számba veszi az említett helyzetekben alkalmazandó előírásokat. És ez a legfontosabb. A veszélyhelyzetre való felfigyeléstől már csak egy lépés a „mit kell tenni?” A szakemberekkel való alapos konzultálás után is csak azt írhatom, hogy van néhány olyan alapvető dolog a propán-bután használatánál is, ha kellően figyelnek rá, elkerülhető a baj. Mindenekelőtt a propán-bután gáz fő tulajdonságait kell ismerni. Tudni kell minden fogyasztónak, hogy palackjában cseppfolyós állapotban van a gáz, amely levegővel keveredve gyullad, vagy robban, ha szikrát kap. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nehezebb a levegőnél, tehát kiömölve a helyiség padlóján helyezkedik el, lehúzódik a mélyen fekvő helyekre, csatornákba, pincékbe. Baleset szempontjából nem közömbös, hogy alacsony a gyulladási hőfoka (490—510 C), tehát könnyen lángra lobban — I kalóriája viszont nagy és romboló, hatását gyorsan fejti ki. ! S végül az embert pillanatok alatt megölni képes szénmo- noxidot is fejleszthet nem megfelelő égéskor. Ebből nyilvánvaló, hogy csak a tüzelőrendszerből (palacktűzhelyből) kiszivárgott, és el nem égett, illetve a rosszul égő gáz akozhat katasztrófát. A döntő a megelőzés szempontjából, hogy a fogyasztó időben felismerje azt a néhány jelet, amely veszélyre utal, s ha felismerte, tudja, hogy mit kell, illetve mit szabad tennie. Az utóbbit nagyon aláhúznám. Az ugyanis, aki felfedezte, illetve megszüntette a gázömlést, de alapos szellőztetés nélkül gyufát gyújt, vagy üzembe helyez szikrát keltő berendezést, pl. villanycsengőt, végzetes hibát követ el. A helyiségben levő gáz — még ha kevés is — súlyos rombolást végezhet. A kevés gáz főleg robban, a sok inkább lángra lobban. Melyek azok a jelek, amelyekre azonnal reagálni kell? A szúrós fokhagymaillat. Annak az anyagnak ugyanis, amellyel érzékelhetővé tették az egyébként színtelen, szagtalan pb-t, égett fokhagyma szaga van. További jelek: a készülék nem gyullad be, a láng sárgán ég, vagy „repül”. A sárga láng rendszerint szén- monoxid jelenlétére utal. Mondhatnánk: ennyi az egész. A hiba érzékelése utáni teendő még kevesebb. Az' eiplített alapos szellőztetésen kívül a palack' elzárásáról és szakember értesítéséről kell gondoskodni. A javítást ugyanis csak szakemberrel szabad elvégeztetni. A részletes tennivalókat egy-egy hiba esetén a szabálygyűjtemények tartalmazzák. írásunkkal azt szeretnénk elérni, hogy minden, fogyasztó ismerje, milyen tulajdonságai vannak a pb-nek, és eljusson addig, hogy törődjön a vészjelekkel; s ha már a gázömlés megtörtént, tudatlanság, kapkodás, idegesség miatt el ne kövessen csekélységnek látszó, végzetes hibát, A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fogyasztó magatartása, ismerete a legdöntőbb tényező a baleseteknél. A budaörsi töltőüzemben azt tapasztaltam, hogy a palackokat gondosan ellenőrzik (vízbe buktatják), hogy nem szivárog-e a gáz. A hibás palackokat kivonják a forgalomból, megjavítják, illetve kiselejtezik. Ám nem lenne helyes mégsem vakon megbízni abban, hogy az üzemben, - gyárban gondosan dolgoznak. A leggondosabb munka mellett is előfordulhat hiba. Nincs abszolút hibátlan gépkocsi, még akkor se, ha új. Meg aztán időközben is elkophat egy-egy alkatrész. így van ez ,á palackok és tűzhelyek esetében is. A gondolkodó embernek kell figyelemmel kísérni az általa használt berendezéseket, gépeket. Csak így kerülheti el, hogy élete megkönnyítését szolgáló technika a tragédiáját idézze elő. Szegedi Nándor A Bútomickesí • 9 Nyitva: naponta 10-től 18 óráig, szombaton 10-től 15 óráig, ezüst- és aranyvasárnap 10-től 18 óráig. különböző, világos vagy sötét, kerámiatalpazatú ASZTALI ÉS ÁLLÓLÁMPÁK változatos színű és formájú ernyőkkel NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK A D0MÜS LAKBEBENDEZÉSIÁBUHÁZBAN Budapest XV., Sipos Dénes utca 9-11*