Pest Megyi Hírlap, 1970. december (14. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-02 / 282. szám

1970. DECEMBER 2., SZERDA 3 MERLEGEN AZ ÉLELMISZERIPAR Gyáróriás meg manufaktúrák A vásárló, a fogyasztó jól ismeri az élelmiszeripart, hi­szen ha cukrot, kenyeret, lisz­tet, húst s bármi más hasonló terméket visz haza a boltból, élelmiszeripari árut vett meg. Ennek ellenére sokak számára minden bizonnyal meglepő, hogy az élelmiszeripar a nép­gazdaság vezető iparágai kö­zött a második helyet foglal­ja el. Az élelmiszeripar évi 70 milliárd forintot kitevő terme­lési értékét csupán a gépipar produktuma haladja meg, s míg világméretben az élelmi­szeripar részesedése a teljes ipari termelésből 12,6 száza­lék, addig hazánkban ez az arány 20 százalékra rúg. (Nor­végiában 13,8, Hollandiában 14.3, Ausztriában 10,6 száza­lék.) Szerepét, s annak fon­tosságát a népgazdaság egé­szének tevékenységében tehát aligha kell különösebben rész­letezni. A megye határai között maradva: élelmiszeripari egy­ség az ország legnagyobb ilyen termelő üzeme, a Nagykőrösi Konzervgyár, s ugyancsak az a két fővel dolgozó kis falusi pékség is. Az élelmiszeripar­ra éppúgy jellemző a korsze­rű feldolgozó berendezések so­kasága, mint a kézzel végzett munka manufakturális körül­mények között. A szélsőségek és a végletek éppúgy tények, mint az, hogy az élelmiszer- ipar hosszú évek átlagában a termelésüket legegyenleteseb­ben bővítő iparágak közé tar­tozott. A termelés növelésé­ben. a termékösszetétel nagy­fokú változásában döntő sze­repet játszott a technikai és technológiai korszerűsödés, így a konzerv-, a malom-, a cu­kor-, a húsiparban végbe­ment, illetve most folyó re­konstrukciók. Sokrétű kapcsolatok Az élelmiszeripart nemcsak a közte és a mezőgazdaság között kialakult bonyolult kapcsolatok jellemzik, hanem az is, hogy az iparágon belül nagyon összetett tevékenysé­get folytatnak az alágazatok. A legfontosabbakat említve: a malom-, a hús-, a cukor-, a baromfifeldolgozó-, a tej-, a sütő-, a bor-, a sör-, az édes-, a konzerv- és a hűtőípar egy­aránt az élelmiszeripar alko­tója, ám fejlesztésük csak az összehangoltság magas fokán biztat eredményekkel. A hat­vanas évek ezt a folyamatot indították el, hogy az a hetve­nes években kiteljesedjen. Elég talán annyit megemlíte­nünk, hogy a megyében a hat­vanas évek második felében az élelmiszeripari beruházá­sok minden esztendőben meg­haladták a 130—140 millió fo­rintot. Egy valamit világosan látni kell. Az élelmiszerfogyasztás nemcsak azért emelkedik, mert a népességszám növekszik, ha­nem — és elsősorban — mert a jövedelmek növekedése le­hetővé teszi a mennyiségben nagyobb, össztételében a minő­ség felé hajló táplálkozást. Ha most ehhez hozzátesszük, hogy az élelmiszeripari termékek exportja négyszer olyan gyor­san növekszik, mint a mező- gazdasági termelés, s hogy az ország összes exportján belül 14—15 százalék az élelmiszer- ipari termék, akkor máris meg­határoztuk azokat a tényező­ket. amelyek indokolttá és sür­getővé teszik az ágazat átfogó fejlesztését, a manufakturális módszerek, s gyártási körül­mények végleges száműzését. Ehhez természetesen a teendő­ket az alapoknál, a mezőgazda­ságnál szükséges elsősorban meghatározni. Erre azonban most nem feladatunk kitérni. Csupán az utalás erejéig em­lítjük: a zöldségtermelés fajta- összetétele, az alkalmazott ké­miai anyagok stb. nagymér­tékben kihatnak a tartósító­ipari feldolgozásra, az állatte­nyésztésben használt tápok erőteljesen befolyásolják a húsipari feldolgozás technoló­giáját stb. Még a létszám... Tíz éve, 1960-ban, 132 ezer ember dolgozott az ország élelmiszeriparában, 1969-ben a foglalkoztatottak száma 185 ezreit tett ki. E létszám több, mint tíz százaléka a megye mintegy 480 élelmiszeripari egységénél található. A megye élelmiszeripara 1966-hoz mér­ten több mint 40 százalékkal bővítette termelését, ám míg a minisztériumi élelmiszeripar­ban az egy foglalkoztatottra jutó termelés ugyanez idő alatt 25 százalékkal növeke­dett, a tanácsi élelmiszeripar­ban három esztendő eredmé­nye mindössze 3,5 százalékos emelkedés volt, s 1969-ben 1968-hoz mérten az egy foglal­koztatottra jutó termelés csök­kent. A múlt esztendőben az élelmiszeriparban hat száza­lékkal emelkedett a foglalkoz­tatottak száma, s az évek óta tartó jelentős létszámbővülés s ugyanakkor az egy foglalkoz­tatottra jutó termelés minimá­lis növekedése arra mutat, hogy ebben az ágazatban is még mindig a termelésnöveke­désnek az extenzív útja része­sül előnyben. Az említettek megkülönböz­tetett figyelmet követelnek azért is, mert — amint azt a Minisztertanács ez év júniusá­ban tartott ülésén megállapí­totta — ugyanakkor a termé­kek minősége nem javult kel­lő mértékben, sőt egyes áru­fajtáknál minőségromlás kö­vetkezett be. A mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter jelentése szerint — amelyet a kormány megtárgyalt — a bel­földi igények'növekedése és az exportérdekek egyaránt szük­ségessé teszik az élélmicikkak tartalmi és táplálkozásbioló­giai értékének növelését, mi­nőségének fokozott védelmét, valamint korszerű csomagolá­sát. 1969-ben már határozott intézkedések történtek a jobb nyersanyagellátásra, a gyár­tástechnológiák korszerűsíté­sére, gyártmányfejlesztésre és a választék bővítésére, de nagy szükség van a műszaki fejlesztés ütemének meggyor­sítására mindazokon a terüle­teken, ahol a technológiának a termékek minőségére döntő a kihatása. Változó igények A kormány ülésén elhang­zottakat nyomatékosan meg­erősítették azon törekvések helyességét, amelyek a leg­utóbbi esztendőkben a verti­kális integráció kialakítását sürgették az élelmiszergazda­ságban, s amelyek ezen belül első helyre a műszaki haladást állították. Az ágazat mennyi­ségi termelését, s annak nö­vekedését tekintve ugyanis nem nehéz imponáló adatokait felsorolni. Az élelmiszeripar csontos nyershúsból 1950-ben 96, 1989-ben 312 ezer tonnát állí­tott elő. Vágott baromfiból 10, illetve 71 ezer tonnát. A sza­lámitermelés 1556 tonnáról 8534 tonnára, a vajé 8361 ton­náról 21 272 tonnára, a cuko­ré 179 ezer tonnáról 416 ezer tonnára, a kenyéré 148 ezer tonnáról 985 ezer tonnára emelkedett az 1950—1969 kö­zötti években. Csupán a megye élelmiszeripara egy esztendő­ben 12 ezer tonna csontos nyershúst, 420 tonna száraz- kolbászt, 26 millió liter tejet, 25 ezer tonna gyümölcskonzer- vet. 39 ezer tonna főzelékkon- zervet helyez a fogyasztó asz­talára, s a kisütött kenyér mennyisége meghaladja a 77 ezer tonnát. Az imponáló szá­mok nemcsak azt igazolják, hogy hazánk lakosságának táplálkozása milyen mérték­ben emelkedett, hanem azt is. hogy a kereslet egyre inkább eltolódik az iparilag feldolgo­zott termékek irányába, s a változó igények nem egysze­rűen a termelés mennyiségé­nek növelését követelik meg, hanem a termékek összetéte­lének alapos változtatását is. A negyedik ötéves tervről szóló, az országgyűlés októberi ülésszakán elfogadott törvény kimondja: „Az élelmiszeripar feladata a lakosság ellátá­sinak állandó javítása és a , kivitel gazdaságos növelése ér­dekében a mezőgazdasági ter­mékek gazdaságos és minősé­gileg magas szintű feldolgozá­sa és tárolása. A termékösz- szetétel és a választék jobban alkalmazkodjanak a szükség­letekhez.” A két mondat bo­nyolult teendők sűrítője. Mészáros Ottó (A cikk befejező részét la­punk következő számában kö- zöljükj Kállai Gyula fogadta a VDK pártküldöttségét Kállai Gyula, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke kedden a Parlamentben fogadta a Viet­nami Dolgozók Pártjának kül­döttségét, amely — Hoang Van Hoan.-nak, a párt politikai bi­zottsága tagjának vezetésével — részt vett a Magyar Szocia­lista Munkáspárt X. kongresz- szusán. Harminc művelet egy hengerfejen A Csepel Autógyár Henger­fej brigádja nyolc éve alakult, hatszor érdemelték ki a kitün­tető szocialista címet, most az ezüstjelvényt kapják a brigád- tagok. összetett, sokrétű munkát végeznek a brigád tagjai. Bo­nyolult feladatukat a követke­ző tény is szemlélteti: egyet­len hengerfejen átlag 27 mű­KÖVETENDO PÉLDA Emberséggel, megértéssel Mindig jó jelnek — a biza­lom jelének — tartottam, ha a munkások megosztják örömü- ket-gondjukat üzemük tömeg­szervezeti vezetőivel, de azt a „forgalmat”, amelynek a Május 1 Ruhagyár ceglédi telepén voltam szemtanúja, Petró Jó­zsef né szakszervezeti titkár irodájában, már sokalltam is kissé: egyetlen mondatot sem tudtunk zavartalanul befejezni a munkásnők helyzetéről, mert valósággal egymásnak adták a kilincset a munkásnők. Ki a szakszervezeti könyvét hozta be év végi ellenőrzésre, ki szü­lési segélyért „szaladt be” há­romhetes kisbabája mellől, ki kérni jött valamit, ki pedig csak úgy bekukkantott, meg­kérdezni, mi újság? Ebben az üzemben, ahol a dolgozók 80 százaléka nő, már eddig is többet tettek a nők helyzetének megjavításáért, mint másutt, a további tervek pedig követendő példaként áll­hatnak a többi üzem előtt. Persze, könnyű ott előbbre lépni, ahol maga a szakszerve­zet elnöksége és a törzsgyár vezérkara is forszírozza az elő­rehaladást — mondhatná va­laki. Ám a jó szándék magában kevés: ide pénz is kell! Abban pedig a ruházati iparág sem gazdagabb, mint más. Legfel­jebb okosabban, körültekin­tőbben használja fel. Köztudott, hogy a textilipar­ban a bérek nem érik el a ne­hézipari dolgozókét. Az egye­dülálló vagy sokgyermekes anyák helyzete éppen ezért még nehezebb is, mint például a vasipari munkásasszonyoké. Tudják ezt a Május 1 Ruha­gyár vezetői is, éppen ezért vezették be három évvel ez­előtt a jól dolgozó, egyedülálló anyák rendkívüli pénzjutal­mazását. A szeptemberi tanév kezdetén és karácsony előtt 300—700 forinttal jutalmazzák, segítik az arra érdemes csa­ládfenntartó asszonyokat. Ám a pénzhez más is járul: erköl 'sí megbecsülés. „A Május 1 Ruhagyár gaz­dasági, párt- és szakszervezeti vezetői nevében megköszönöm hogy gyermekei nevelése mel­lett termelő munkáját is száz százalékos pon*ossáaga’. be­csülettel látia el .. Kovács Tózsef vezérigazgató.” — Aki kapott már ilyen le­velet, az tudja, hogy olykor felér a pénzzel is — meséli Szamosvári Józsefné, a 62-es szalag gépivarrónője. Neki pe­dig elhihetjük, hiszen nem is egy ilyen levéllel büszkélked­het. Szamosváriné két gyermeket nevel — kicsi koruk óta — egyedül. Tizenkét éve dolgozik a gyárban, és több pénzért sem menne el máshová. — Nehezen neveltem fel a gyerekeket, az anyagi gondokat is jól ismerem — mondja. — Mégis azt tartom: a pénz nem minden. Jó szó, emberség, megértés nélkül nem lehet so­káig megmaradni egy munka­helyen. Én itt mindegyiket megkaptam. Itt végeztem el az általános iskola VII—VIII. osz­tályát, itt lettem szakmunkás, és — dolgozótársaim bizalmá­ból — népi ülnök, a bírósá­gon. Amíg Petró Józsefné telefo­nál. halkabbra fogva a szót, hozzáteszi: — Erzsikét az ég is szb-tit- kárnak teremtette. Tudja, ő maga is egyedül nevelt fel há­rom gyermeket: talán ezért van az, hogy annyira átérzi a mások baját... Petróné befejezi a beszélge­tést — mi is a sugdolózást. Fiókjából kivesz valamit és elém teszi: Tervezet a nők helyzetének javítását célzó in­tézkedéseinkről a Központi Bi­zottság és a Ruhaipari Dolgo­zók Szakszervezete elnökségé­nek határozata alapján — ol­vasom előbb a címet, majd fo­kozódó kíváncsisággal, mind a hét oldalt. A következőket tu­dom meg belőle: A második negyedévben fel­mérték a nők helyzetét a gyár ceglédi telepén. így derült ki, hogy az elmúlt évekhez képest tovább javult a nők aránya a műszaki vezetésben. Jelenleg négy művezetónö, hat technikusnő dolgozik az üzemben, vagyis kétszer annyi, mint a Központi Bizottság említett határozata előtt. Káderfejlesztési tervük cél­tudatosan arra irányul, hogy minél több rátermett asszonyt, leányt vonhassanak be a veze­tésbe. Név szerint feltünteti, kik azok. akikre a ruhaipari technikum , elvégzése után, műszaki közéokáderként lehet számítani. Jelenleg tizen jár­nak technikumba, s ugyan­annyian tanulnak a gyári szakmunkás-tanfolyamon; va­lamennyien nők. Rendszeres politikai oktatásban 52 nő vesz részt. A munkakörülmények javí­tása itt már régóta központi feladat. Ezért hozták létre az úgynevezett befejező részleget is, ahol a kosztümök, kabátok gombozása, vasalása a koráb­binál jóval kényelmesebb fel­tételek között, lépcső járás, ci- pelés nélkül történik; ezért igyekeztek a’ termelés ciklusát úgy átalakítani, hogy az áru útját lerövidítsék, a különböző termelőegységek kapcsolata a legésszerűbb, legkedVezőbb le­gyen; ezért fordítanak annyi pénzt, energiát szociális léte­sítményekre — tavaly például korszerű zuhanyozók, öltözők építésére. A felmérésnél nagy figyel­met szenteltek a bérezésnek. Megállapították, hogy az 1969 —70. évi bérpolitikai intézke­dések hatására a bérarány so­kat javult a korábbiakhoz ké­pest. Mégis úgy döntöttek, hogy decemberben, a műhely­bizottsági választások után bérbizottságokat alakítanak, azzal a megbízatással, hogy vizsgálják felül és tárják fel az esetleges béraránytalansá­gokat, s indokolt esetben te­gyenek béremelési javaslatot az évi 2 százalékos bérfejlesz­tési keret elosztása előtt. A szeptemberi és karácsonyi pénz jutalmazást a jövő évtől kiterjesztik a nem egyedülálló, sokgyermekes . anyákra is. Ezeknek az anyáknak a jövő­ben ingyenes családos üdülést kívánnak biztosítani, s úgy ha­tároztak, hogy az ő esetükben akkor sem csökkentik a 750 forintos természetbeni juttatás összegét, ha valamilyen indok­kal fizetés nélküli szabadságot vettek igénybe. Kiss Mátyásné, a 63-as sza­lag dolgozója 1967 őszén egész­séges kisbabának adott életet. Elve a lehetőséggel, gyermek- gondozási segélyt kért és há­rom évig maga nevelte gyer­mekét. Október elsején ismét jelentkezett régi munkahe­lyén. Annak idején lyukkötő gépen dolgozott, havi átlagke­resete 1750 forint volt, ám az­óta az üzemben kétszer volt bérfejlesztés. A szakszervezeti bizottság a bérosztállyal egyet­értésben úgy döntött, hogy Kissné automatikusan meg­kapja a kétszer kétszázalékos bérfejlesztési keret arányosan ráeső részét. Most már csak egy gondja maradt a fiatal anyának: a telep két műszak­ban üzemel, az óvoda viszont csak egyben. Nagymama nincs, hova tegye a kicsit ? — Ez nem egyedül Kissné problémája — mondja Petró Józsefné. — Az utóbbi időben hasonló ok miatt több kisgyer­mekes anya kilépett az üzem­ből. A szakszervezeti bizottság javaslatára a vállalat vezető­sége azt tervezi, hogy ha a gyermekgondozásból visszaté­rő és a sokgyermekes anyák létszáma lehetővé teszi, szá­mukra egyműszakos szalagot szervezünk. ... Letelt a délelőtti műszak, az udvarban megindul a ke­rékpáráradat. Fiatal lányok és középkorú asszonyok fogják a biciklikormányt, s szaporázzák a lépést a kapu felé. Talán a kerékpár az oka, hogy itt, ahol a divatot csinálják, máig sem hódít a maxi?!. .. Nyíri Éva Foto: Gárdos veletet, a minőségtől függően néhány pótműveletet hajtanak végre. Egy 14 kilós anyagból hétkilós végterméket állítanak elő, azaz sokat kell forgácsol­ni, sokszor kell egy hengerfe­jet kézbe venni — naponta kb. 480 kilót emel minden munkás — és a minőségre is nagyon kell vigyázni, magas a köve­telmény, jelzi ezt a kétszáza- dos tűrés. íme, néhány fázis a bonyo­lult technológiából: a szalag­rendszeren először a síkkö­szörülést, az esztergálást vég­zik el, majd a robbanótér megmunkálása következik, az­tán újabb marás, síkköszörü­lés, fúrás, menetvágás, köszö­rülés, sorjázás, mosás, kiké­szítés, ellenőrzés — és ki győz­né mind felsorolni. Azért ismerkedtünk meg munkájukkal, mert éppen a technológia bizonyítja: meny­nyire egymásra vannak utalva. Egy rossz részmunka az egé­szet teheti tönkre. A brigád­szervezés tehát a valóságban gyökerező szükségszerűség. A brigád a napi két műszak alatt hét-nyolcszáz hengerfe­jet készít el. November köze­pén jelenthették, hogy éves exportkötelezettségüknek ele­get tettek. Hogy ez milyen ki­magasló eredmény, azt a vál­lalat dolgozói értik a legjob­ban, hiszen tudják, hogy mun­kaerőgond, anyagellátási prob­léma ebben az üzemben is volt. Még egy bizonyítékát ír­juk le a sikernek: az egyik hengerfejtípusból az első fél­évben még 550-es elmaradásuk volt, az új feladatok elvégzése mellett ezt is pótolták. A bri­gád — az exportot illetően — már a jövő évben dolgozik. A Hengerfej brigád 180 ez­res éves tervét még karácsony előtt teljesíteni szeretné, s en­nek is megvan a realitása. Miért ilyen kimagaslóak a Hengerfej brigád eredményei? Stock Márton brigádvezető így indokol: „A brigád tagjai mind komoly emberek, bármikor, bármit kér a művezető, min­dig megteszik.” A jó munka anyagi honorá­lása sem marad el, a brigád­tagok gyártmánybérben dol­goznak, azaz egy hengerfejért 5,35 forintot számolnak el, s egy szorzás után megkapható a bértömeg. A brigádtagok ha­vonta átlag 2400—2500 forintot keresnek, a brigádvezető 2709 körül. A jó munka anyagi honorá­lása sem marad el, de még többet szeretnének kapni a kollektíva tagjai. Tavasszal normarendezés volt, sajnos, az ígért béremelés nem valósult meg, a mozgóbért pedig csak a terv teljesítésére lehet felhasz­nálni. Á szakszervezet lehető­séget teremtett célprémiumok kitűzésére: a Hengerfej brigád tagjai így több mint 15 ezer forintot kaptak. A „Hengerfej” brigád jó kol­lektíva. A brigádvezető pa­naszkodik, hogy kulturális té­ren nehéz az előrelépés, mivel a tagok kilencven százaléka vi­déki, kevés a lehetőség a kö­zös művelődésre, szórakozás­ra. Ügy tartják, ők a szocialis­ta címre kiváló munkával akarnak rászolgálni. (f- P ) Ajándékozzon KOZMOSZ ZSEBRÁDIÓT töltővel Reklámár: 330 Ft. Vidékre csomagküldő szolgálat: Budapest. V., Kossuth L. u. 2.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom